Helló!
Ronix, Szly, jobbulást nektek!
Kriszti, Isten hozott a 30-asok között!
Ibm, örülök, hogy végül legalább vacsizni voltatok!
Timi, édes volt párod a nyuszióllal
Köszönöm, hogy türelemmel viseltétek a szülés körüli dilemmáimat
Patr, szép napotok volt! Én is imádom a vízpartot, mondtam is Apának, hogy ha egyszer majd úgy állunk anyagilag (most úgy tűnik, nagyjából soha

), legyen majd egy pici vityillónk valahol vízközelben. Nem kell a parton, csak sétatávolságban elérhető legyen, mert olyan jót tesz az ember lelkének egy kis csobogás, hullámzás...
Dodó, szép környéken lakhattok!
Mmmm, beszéltek itt gyümölcsökről....
KÉpzeljétek már 2 szem cseresznye pirosodik Anyuék fáján!!!!
Kriszti, Wera, Andi, jogos, hogy morci az ember, ha az Apája nem foglalkozik vele, de nekik több időre van szükségük, hogy átálljon az agyuk, és az ő lelküket is úgy kell néha ápolgatni, ahogy majd a gyerekekét. Úgyhogy ha már kiengesztelődtetek, és megszeretgettek benneteket, szeretgessétek meg ti is egy kicsit őket
Mi tegnap néztük meg az Indiana Jonest, mondtuk is Apukámnak, milyen jó formában van. Ugyanis egy nap különbséggel születtek, és még külsőre is hasonlítanak egy kicsikét

Időtöltésnek jó volt, bár csalódtam, mert úgy emlékeztem, a mitológiai rejtvények és a kutatás sokkal tartalmasabbak voltak a korábbi filmekben. De rájöttünk Apával, hogy csak öregszünk, és anno sokkal izgalmasabbnak láttuk. Igazából mese az egész. Azért Harrison Ford tényleg nagyon jól bírja az iramot!
PhD: én is folyamatos dilemmában vagyok, mert nem a titulus érdekel, hanem a téma. Magyar nyelvészetből írnám, de egyrészt sok energiát kellene az olvasásba-írásba feccölnöm, meg kellene mutatnom magam konferenciákon, és ezt az egészet valószínűleg a későbbiekben is munkaidőn kívül, valószínűleg alvás helyett kellene művelnem. És kellene művelnem, mert a tudós felelőssége lenne, hogy bevállalja, előre viszi a magyar nyelv ügyét (ahogy bölcs professzorom mondta). És nem tudom, van-e értelme, most, hogy már nem dolgozom, talán nem is dolgozhatom nyelvészeti kutatóintézetben.