A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2008 Juniusi kismamik


:!:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.12.30 09:22-kor.
Vendég
 


Csiri - én először arra gondoltam a stressz miatt produkálod ezeket a tüneteket, gondolom te sem tudtad hova tenni, hiszem már szültél, mégsem gondoltad...Furcsa a sors, mert úgy látom így vagy úgy, de elindult a folyamat, hiába is akartad volna még bent tartani a babát. A lényeg, hogy a vitaminoknak és még ki tudja minek hála (nem tudom mit tettél még, hogy ilyen szépen fejlődjön) a súlya szépen növekedett, a lányaid is jó helyen vannak, már csak a párod kell, hogy hazaérjen és remélhetőleg komplikáció mentes szülés után nemsokára a kezedben tarthatod a kislányodat. Tudom, hogy ezek szavak nem vigasztalnak ilyenkor, sőt én ha ideges vagyok nem bírom ha mások szövegelnek, okoskodnak nekem, így csak annyit írok, le a kalappal, hogy ilyen jól tűröd a fájdalmakat és hogy mindezt egyedül csinálod végig a jelen helyzetben, de hát tudjuk hogy erős és vagány csajszi vagy! :wink: Mindenesetre sokan vagyunk itt, akik folyamatosan gondolnak rád és szorítanak nektek és ez szerintem jó dolog!!! :lol:

Manka

Kép

Kép
mankabi
 
 


Csiri - a tarkód nem a front miatt fáj? Fejfájós vagy?

Kriszta - én is itt vagyok!

Manka

Kép

Kép
mankabi
 
 

 
 

Egyébként ne írjatok ilyeneket, tényleg azt akarjátok, hogy beparázzak?????????? :wink:

Manka

Kép

Kép
mankabi
 
 


Én is magamban beszélgetek?

Manka

Kép

Kép
mankabi
 
 


....
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára pironya 2009.10.27 22:12-kor.
pironya
 
 


Köszi Kriszta!Igérem írok!

Manka!
Igen,már szültem,de ne feledd az is csaszi volt és mindkétszer már rég bentfeküdtem amikor "beindult" és jele szintén nem volt....és ugye a kórházban bent máshogy éli meg az ember a helyzetet....Ráadásul az még időszámításunk elött történt...
és abszolult nem gondoltam ilyenre....Söt!A dokim is elöször a tegnapi kajára gondolt....csak aztán megvizsgált... :?

Kicsit lelépek,még átnézem újra a babám cuccait....és szerintem lezuhanyzok,valahogy most az eddig jól bevált Rexonám sem müködik megfelelően....nem számolok ma sok alvással....
Vendég
 


Bocs Csiri, kiment a fejemből, hogy a korábbi szülés is császi volt. Így már érthető! Már nem kis, hanem nagy elefánt vagyok, ez szörnyen rossz.

Manka

Kép

Kép
mankabi
 
 


:!:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.12.30 09:21-kor.
Vendég
 


Kriszta!
Még nagyon korainak tartom....én 36-ig húztam volna....Félek....jönnek elő az emlékek...Kitti pont ennyi idős terhes koromban született és megjártuk a hadak útját!!!!
Pedig esküszök,hogy nem tettem olyat a terhesség alatt amivel a bébimet veszélyeztettem volna,hogy megint kora bébikém legyen..... :?
Vendég
 


Gigi - köszi az infót a CTG-ről. Ezek szerint nekem CTG volt, magzatmozgást nem kellett gombnyomással jeleznem, a felső vonal megvolt, rendben volt, két tappancsot kaptam. Alsó vonal egyáltalán nem volt, ezért is bizonytalankodtam el, mivel ha nyugalmi állapotban is van méhtevékenység ezt miért nem láttam a papíron? Vagy ez a funkció külön bekapcsolható a gépen? Nem hinném, szerintem tuti hülyeségeket kérdezek. És akkor ezen az alsón görbén lennének azok a bizonyos fájások (20, 50, 100...)? Egyébként minél magasabb az a jó a szüléshez? Erre nincs valami linked?

Manka

Kép

Kép
mankabi
 
 


Kriszta - csak vicc volt! :wink: Remélem bírom a fájdalmat! A menszesz görcseim is átlagon felüliek és pokoliak volatk, gyógyszer sem volt rá, bár tudom ez még durvább lesz!

Csiri - Nehogy magad kezd hibáztatni! Erről aztán végképp nem tehetsz!!!!!!!

Manka

Kép

Kép
mankabi
 
 


Csiri pü.

Kép
melike
 
 


:!:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.12.30 09:21-kor.
Vendég
 


[quote="csipisz"]C írta:csipiszsak elkezdtem az utolsó 30 oldalt átolvasni :lol:
Oszman tök jó a pocis képed.

Köszke!
Ma azt mondták tanácsadáson a lányok,h.könyökölni tudok már rajta. Vagy enni. :lol: :D



Kata&Milán


oszman777
 
 


:!:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.12.30 09:20-kor.
Vendég
 


Csiri: nagyon szorítok, de már itt a többiek annyi mindent leírtak, hogy kiegészíteni nem is nagyon lehet.
Pihenj, próbálj meg RÁ figyelni! Lehet, hogy ezt most nagyon könnyű volt leírni, én még nem voltam ilyen szituban, de leszek nem sokára. :oops:

ÉN LÉLEKBEN OTT LESZEK VELED!! ÍGÉREM!!!!!! :wink: :wink: :wink:
bszilvi25
 
 


sziasztok!
Hú mennyi minden történt mióta nem voltam!

Csiri: Nagyon nagyon szorítok! Ügyes legyél és ne aggódj!!! Minden szépen rendben fog menni. Nemsokára meglátod és a kezedben fogod a kincsedet! :wink: Izgatottam várom én is egész este a tudósításodat!

Móni: nagyon örülök, hogy már a saját ágyikódban alhatsz és Mirko is szépen javul. Hamarosan együtt lehet a kis család!! JObbulást a babának és gyors felépülést kívánok Neked! Ha lesz időd írd le milyen volt a szülés!


Nekem még nincsenek jóslóim, legalábbis nem tudok róla, viszont nagyon fáj mindenem. Kedden voltam az első NST-n, minden OK volt, remélem még húzzuk minimum 2 hétig.

Üdvözlöm az újakat! Csipisz! Én is nyíregyházi vagyok csak én Debrecenben szülök!!

Kép

Kép

köv.UH:március 23.
buci79
 
 


na beleültem 1 kád melegvízbe,mostmár úgyis mindegy alapon....
ne zudjátok meg....röhögve bőgtem magamon...alig bírtam kijönni a kádból ésamikor kijöttem nem bírtam kiegyenesedni....(minden elismerésem a nyugdijas mamiké és papiké,akik kb ugyanígy fürdenek....)
Vendég
 


Na jó ne mondjatok semmit:csak bementem ctg-re..mondanom sem kell,hogy egyfolytában mozgott és gyönyörű lett a ctg :oops:
Itthon miért nem csinálta?szivat?

Csiri nagyon drukkolok nektek!!!
Remélem minnél hamarabb túl leszel!!
Vendég
 


Bari: a lényeg, hogy minden OK, remélem megnyugodtál egy időre legalábbis :D :wink:

Csiri: Egyedül vagy otthon vagy van ott Veled most valaki aki segít? Apa elindult már hazafelé?

Kép

Kép

köv.UH:március 23.
buci79
 
 


Tényleg köszi mindenkinek!Teljesen olyan mintha itt ülnétek mindannyian és innen dumcsiznátok nekem....

Bárha belegondolok,jobb hogy nincs itt senki,mert olyan hullámaim vannak,hogy néha megörülök egyedül,néha ha itt lenne valaki tuti megtépném és üvöltve hazazavarnám....
Kép

erről jut eszembe....hívott anyós.... :twisted:
Vendég
 


buci!
nincs itt senki,de én nem akartam....(anyum itt akart aludni....még az kellene... :evil: !Anyós is ajánlotta,hogy jön.... :roll: de jó lett volna ha kéz a kézbe nézzük a BK-t...és beszélgetünk a tupirról és a műkörméről....)
nekem jobb így....a páromról nincs hír....szerintem nem fogta fel....vagy nem tudom.... :roll:
Vendég
 


Mi történt ezzel a Pa-dö-dős nőcivel?Most látom,hogy tolókocsizik...?????? :shock:
Vendég
 


Csiri szerintem a kövérségtől nem tud járni!!
Vendég
 


én azt olvastam a neten, hogy szklerózis multiplexe van

Kép

Kép

köv.UH:március 23.
buci79
 
 


szklerózis multiplex???? :shock:
utánaolvasok mindjárt...pedig ez egy olyan ugri bugri,menőkés nő volt régebben....de rossz lehet.... :roll:
Vendég
 


beírtam a google-ba hogy Lang Györgyi és kidobta

Kép

Kép

köv.UH:március 23.
buci79
 
 


szklerózis multiplex=Gyógyíthatatlan leépülés

ezt olvastam!Pfúúúúúúúúú!!!nem semmi!!!Sajnálom szegényt,pedig annyira nem csípem a stilusát,mert kicsit nyers.... :roll:
Vendég
 


Ja akkor nem a kövérség :oops:
De hülye vagyok hiszen akkor én sem tudnék járni
Vendég
 


Én meg a zenéjüket tökre szerettem a kölkökkel ezt halgattuk érgen a kocsiba..
De csak régen mert a fiam már az ilyen trágár szövegeket szereti...a lányomból meg előjött a vére és ő meg roma zenéket
Vendég
 


Sziasztok,

Megjöttem a grandiózus hétvégi bevásárlásból. A kaisersben sikerült előadnom egy kis egyszemélyes burleszket, először az almászacskót ejtettem le, és az almák szanaszéjjel gurultak; majd, miután a kedves vevők összevadászták nekem, ugyanezt eljátszottam a narancsokkal. Komolyan, sírva röhögtem magamon, lúzerkirálynő lettem :)

Megvettem még, ami kellett a kórházi pakkba (szívószál, tenafix, papirülőke a WC-re), ezzel kész is a táska.

Land Györgyit sajnálom :( Én bírom a csajokat, annak ellenére, hogy a zenéjük nem az én világom. De szeretem a színes figurákat :) Múltkor Szentendrén láttam Mariannt bringázni, nagyon jól nyomta a csaj a súlyfeleslege ellenére, le a kalappal.

Csiri, ezennel felhatalmazlak, hogy kinyírd a párodat, ha nem ér haza időben, én legalábbis tuti ezt tenném! Már több életveszélyes fenyegetést intéztem a sajátom felé arra az esetre, ha valami miatt elmúlasztaná a dolgot :) A lánykádnak meg nem lesz semmi baja, sokkal korábbi korabakák is klasszúl megússzák a korábbi érkezést... Ráadásul most azért sokkal fejlettebb a koraszülött-ellátás, mint akkor mikor az előző gyerekedet szülted, szóval csak nyugi! Egy kedves ismerősöm is 34. hétre szülte meg a babáját 2 hónappal ezelőtt, és csak 2 napig volt inkubátorban, aztán a normál babaosztályra került. 1 hét után haza is zavarták őket.

Kép
elan
 
 


Jézusom, mennyi elírás :( Ne haragudjatok, fáradt vagyok :shock:

Kép
elan
 
 


Szép estét Kismamik :-)

Csiri, nagyon nagy ügyi vagy! :) Csodállak érte és továbbra is itt drukkolok Nektek :)

Lang Györgyi betegsége egy elég arrogáns betegség, az idegsejteket fogyasztja ha jól tudom. Mindenkinél más ütemben folyik le a betegség. Van aki éveken át lappangó állapotban van, de van aki 20on évesen már magatehetetlen :( :( gyógyszer sajnos nincsen rá.

A táblázatba nagyon köszönöm, hogy bekerültem :-) Szülés helyszínét kiegészítőleg: Zala Megyei Kórház

Dokinál minden okés volt, 19-én megyünk 36 hetes UH-ra, akkor megbeszélünk egy időpontot NST-re is a hét második felére. 22-re pedig szakvizsgálat :)

Kellemes estét :)

Kép
darinka
 
 


Köszi Elan a felhatalmazást....nagyon érik a dühöm.... :twisted:
úgy döntöttem felöltözok és olyan jó levegő van,sétálok egy nagyot,mert nem tudok itthon ülni....

Én kifejezetten szerettem a Pa-dö-dö régebbi számait...és a cigányzenét is imádom!!!!!
Vendég
 


Te csiri!!
Mindenképp irj ha lesz valami veled,veletek.
Apa+siessen haza felé! :twisted:
Mégis hol van? Helyileg értem,nagyon messze?

Az én párom is szokott vidékezni,Szeged,és Debrecen nagy táv.
Most ithon dolgozik,ugy meg tudta oldani hogy mig meg nem szülök legalább helyben legyen.De már Balatonra is ment volna dolgozni napokba,mondtam ki ne találja.
Mig onnan haza ér,megszülök. De megértette.
Csak ha a kényszer arra viszz,muszáj. Kurva pénz miatt. :roll:
Mi veled vagyunk. :lol: :lol: Kép




Volt időd lebeszélni? :lol: :lol: Tudod?

Én tiszta hülye vagyok.
20:30-kor paprikás krumplit kivántam. Már fő. Mire nem képes az ember?



Kata&Milán


oszman777
 
 


Oszman: nálunk tegnap főtt a paprikás krumpli, még van belőle. Viszont én az előbb meggyes piskótát sütöttem azt kívántam meg. :D :D

Kép

Kép

köv.UH:március 23.
buci79
 
 


huhhaaa miket nem csináltok ilyen későn :lol:

Kép
darinka
 
 


OSZMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!!!!!!

PAPRIKJÁS KRUMPLIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!!!!!!!EZ SZEMÉTSÉG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!jó tejfölös ubisalival....

Apa Tiszavalkon nyomja....1 házat burkol,kívűl-belül....már régen elválalta....csak ugye akkor még szó se volt 34.-35. hétről....

Nem az a gáz,hogy messze lenne,hanem ,hogy 10 re érne haza,5 körül meg indulna és ugye a benzin....meg 2 linkebb faszi dolgozik neki ésha nincs ott,rontják a munkaminőséget....
Vendég
 


fu de komoly buci79.
Én azt hittem csak engem kapott el a hülyeség. :)

Most lesz az RTL KLUBON,a gálvölgyi show,aztán a kész átverés.
Ugyhogy Csiri ne menj sehová.



Kata&Milán


oszman777
 
 


darinka!
köszi a bátorítást neked is....most amúgy tök jó....csak a derekam megy szét meg a farcsontom és nagyon kivan száradva a szám,holott már lassan 1 liter ásványvizet benyomtam...

Oszmi!
Lebeszéltem,márcsak tartsd tisztán a helyét és lassan érkezik!!!!
De amúgy vagy iwiw-en?
Vendég
 


Hát ez az a távolság Időbe+pénzbe.
Ez az épitőipar. :lol:
Én párom is abba utazik.
Még hogy ő,az egész család. :D

Megyek.
Kép



Kata&Milán


oszman777
 
 


DE ARANYOS VAGY csiri!
És esküszöm lehet,ezt a kurva elefántott meg felrakom a vaterára. Azota is itt nézegetem.

Párom 1 hétig fűztem hogy furja fel. :?

Csak nekem ez a vatera nem egészen egyértelmü. Valami ilyesmi 20.000 alatt értékesitek akkor siker dijat levesznek 1200 ft-ot.
Valami ilyesmi. Ismét kiléptem,és megint nem raktam fel a hirdetésem amit akartam.
Pedig fix árasra akartam.
Csiri irtam pü-t.



Kata&Milán


oszman777
 
 


:idea:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.12.30 09:18-kor.
Vendég
 


Kriszta!
Orsitigris telefonszámozik!
én mindjárt jelöllek
:wink:
Vendég
 


:arrow:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.12.30 09:17-kor.
Vendég
 


Kriszta!

Én is bejelöltelek! :wink: :wink:
bszilvi25
 
 


:?:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.12.30 09:16-kor.
Vendég
 


Kriszta!
én közel sem vagyok modell,csak jót tesz a távolság és a stressz,illetveszerintem tuti rögtön retusáló fényképezőnk van... :wink:
De ha leveszem a ruhát,ami ápol és eltakar,illetve összetart,már közel sem így nézek ki.... :roll:

de Te sem panaszkodhatsz :wink:

Lányok le kell mennem sétálni!eléggé fájok!
de jövök vissza!
Vendég
 


Kriszta: köszi!
Megismételhetném amit Csiri irt az elöbb.......

Csiri: ment pü!

Jó éjt Nektek, én megyek aludni....
bszilvi25
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: