A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2008 Juniusi kismamik


ja, ezt el kell mesélnem. Nagyon felbosszantott, mert már a második alkalommal játszották el velem:
megyek szerdán a dokihoz, felszállok a tömött hévre. Egy pasi észreveszi, hogy kismama vagyok, átadja a helyét (na nem ez bosszantott fel :D ). Elég tömött volt a hév, ezért nehezen tudtunk helyet cserélni, erre mire odaérnék egy ÖREGLÁNY le akar ülni a helyre. Mondtam neki, hogy ne haragudjon már, de NEKEM adták át a helyet, és közben ültem le és toltam el onnan. Hát a k...va anyját!!! Bocsi hogy káromkodom, de ez felhúzta az agyamat. Ja és miután leültem nagyon nézegetett, hát nem mondhatja, hogy nem látszik rajtam a terhesség!!!! Erre két megálló múlva leszáll a mellettem ülő csaj, leül az öreglány a helyére és megjegyzi, hogy neki meg el volt törve a lába!!! És tökre nem érdekel, nekem adták át a helyet!!!! szerezzen magának helyet!!! Gondolkodtam, hogy beszóljak-e neki vagy sem, de inkább nem tettem. Valami nagyon bántót szóltam volna be, és azt nem akartam.
Ja és a múltkor is majdnem ugyanez történt! Ugyanigy öreglány akart leülni a nekem átadott helyre!

Szóval, mennyire bunkók az emberek!!! :roll:

Andi

Kép

Kép

Kép
andóca
Budapest III. kerület
 
 


Szerintetek mióta divat ez a bizonyos gátvédelem...én amikopr a gyerekeimet szültem nem halottam ilyesmiről...mostmeg mindenki evvel foglalkozik még a nyáriban is...no nem mintha én érintett lennék,csak úgy kiváncsiságból
És 4 kilós babánál sem kell vágni :?: :shock:
Vendég
 


Sziasztok

Mostanában nem nagyon voltam számítógép közelébe.
Hétfőn anyósom kórházba került, 73 évesen vette észre, hogy cukorbeteg, eddig még soha sem mérette meg a cukrát.
Férjecském teljesen kivolt. Erre kedden elmentem a háziorvoshoz EKG-re, gyanútlanúl, baromi magas volt a pulzusom olyan 130.
Háziorvos egyből mentőt akart hívni, na erre bepánikoltam, berohantunk a korházba, de szerencsére nem tartottak bennt kaptam 1 liter infúziót, aztán csináltak egy EKG-ét és hazaengedtek. Csütörtökön elmentünk Szilvásváradra kirándulni, azóta meg eltűnt a bokám. Most pihengetek itthon, pedig takarítani meg vasalni kellene.

Király hetem volt. :lol:

Kép
schopin
 
 

 
 

Sziasztok!
BARI!és akit érdekel!
A VÉLEMÉNYEMET FOGOM MOST LEÍRNI ÉS EZZEL LEHET,HOGY MEGFOGOK BÁNTANI 1-2 EMBERT!!!!NE HARI,NEM SZÁNDÉKOS LESZ!!!!EZ CSAK 1 VÉLEMÉNY!MINDENKI KIFOGJA TAPASZTALNI HOGY NEKI MI A LEGJOBB!!!!

[i]Szerintetek mióta [color=blue]divat ez a bizonyos gátvédelem...én amikopr a gyerekeimet szültem nem halottam ilyesmiről...mostmeg mindenki evvel foglalkozik még a nyáriban is...no nem mintha én érintett lennék,csak úgy kiváncsiságból
És 4 kilós babánál sem kell vágni [/i][/color]


Eza jó szó Bari....DIVAT!!!!
Kicsit túl van spirázva ez az egész "kismamavédelem" mostanság és ugye az első kisbabások be is dőlnek ezeknek....tisztelet a kivételnek!!!!
Én 1 elég tág érdeklődésű körű embernek tartom magam és nem félek új dolgokat kipróbálni....
Na de ezek a homeós bogyók,kókuszmatracok,gátvédelem,úszógumi,málna tea meg miegymás olyan mértékben CSAK DIVAT,hogy megdöbbent...és csak szájról szájra terjed....
szerintem A homeós cuccok,tágító (:shock: ) teák meg tejserkentő teák nagy reklámfogások!!!!MINDEN ILYEN DOLOG AGYBAN DŐL EL!!!!!A többi nem serkent,görcsöltet,csak jót tesz a tudatnak és ezáltal mivel megiszod ugye stimulálod az agyad és a tudatod!!!!
A kókuszmatrac?sima matrac?nem mindegy????Teljesen!!!!Oké,hogy 21.század,de szerintem 1 jó tömött bála széna a legegészségesebb!!!! :wink:
Gátvédelem:A téma nem érint,de azt olvastam,hogy az utsó 1-2 hónapban kezdik el akiket érint....lehet,hogy én vagyok hülye,DE 1-2 HÓNAP ALATT NEM TUDJÁK AZOKAT AZ IZMOKAT OTT LENT MEGEDZENI,AMIKKEL 20-30 ÉVIG NEM "FOGLALKOZTAK"...
ergó....tuti ér valamit az "edzése" nade nem 1-2 hónap alatt fog "megizmosodni"....és ugye mivel ez olaj...a szüléskor a baba jobban "csúszik" tőle,kevésbé reped a gát és nem kell vágni...akkor oké....nade elötte???? :shock: :shock: :shock:

Ésmost lehet megkövezni,egyetérteni,lehurrogni,de ezt olyan jó volt leírni....
ÉS MÉGEGYSZER BOCSI HA VALAKIT MEGSÉRTETTEM,MEGBÁNTOTTAM!!!!CSÍPLEK BENNETEKET ÉS MÉG SZERETNÉK JÖNNI,NE KÖZÖSÍTSETEK KI!!!! :wink: :lol:
Vendég
 


schopin:én ilyen pulzussal létezek...te meg ezzel kaptál infúlziót??
najo van amikor alacsonyabb de a dokinál mindíg 120-130.
itthon azért lenyugszok :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Csiri én azt hittem amikor elkezdik a gátvédelmet akkor nem izmosítanak hanem valami olajjal kenegetik ott magukat napról napra és akkor lazább lesz...
Hát ha lehetek közönséges az én pi...mat ugyan senki ne olajozgassa...még én sem magamnak..inkább hozzák az ollót,az egy mozdulat és kész..

Ha már itt tartunk mireis jó a málnalevél?
Tudom már volt szó róla de elfelejtettem....
Vendég
 


Csiri! Persze, minden agyban dől el! Szerintem senkire nem erőszakolják rá ezeket a dolgokat. Van választási lehetőség. Akinek viszont erre van szüksége miért ne használhatná?

Kép

Kép
[/url]
stella40
 
 


Stella igazad van végül is nem ártanak senkinek...se a babának se maguknak...
Vendég
 


Stella!

Akinek viszont erre van szüksége miért ne használhatná?

Persze!Azért írtam,hogy ezaz én véleményem!!!!Nekem az agyamba tuti nem dölne el,annyira nem hiszek ezekben!!!! :?

Bari!
Minket nem érint a málnalevél....állítólag tágít.... :roll: :wink:
Vendég
 


Csiri látod rokon lelkek vagyunk..jövő héten megyek szivacsot vágatni a kiságyba...pesten van1-2 ezres...ehez képest kicsit húzós a kókusz...
Kettő már kibírta szivaccsal...reméljük a harmadik is kifogja :lol:
Vendég
 


Csiri és császárra még nem találtak ki valami csodaszert?
Nekünk semmi sincs se homeós bogyó se tea semmi?????
Vendég
 


[quote="bárány"]
írta:
bárányCsiri én azt hittem amikor elkezdik a gátvédelmet akkor nem izmosítanak hanem valami olajjal kenegetik ott magukat napról napra és akkor lazább lesz...
....


Bocs rosszul fogalmaztam....az izmosítást arra értettem,hogy jobban tágul,mert lazább és edzettebb.... :oops:
Vendég
 


És a szülőszobán ki kenegeti???
Vagy ott már nem kell?
Vendég
 


Bari!

Mindjárt utánanézek,hogy nekünk mit lehetne "szedni,enni,lazítani,kenegetni...." :wink:

tippjeim lennének.... :lol:
Császárhoz...
A VÁGÁSHOZ SABLON!!!!(különböző mintákkal)
Vendég
 


:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Homeós bogyó tuti van nekünk való is,de az az agyat tuti stimulálja és dilibogyónak hívják.... :wink:
Vendég
 


Sziasztok,

Én is bejelentkezek innen az olvasókörből :)

Minden oké velünk, leszámítva a szokásos kis hülyeségeket (csípőizület-fájdalom, keményedések, fáradékonyság, stb.). Úgy tűnik nekem is programozott császárom lesz, a szemészdoki eltiltott a hüvelyi szüléstől. Mindkét szememben üvegtesti levállás, elvékonyodott retina, cisztás degeneráció, csoda, hogy látok :lol:
Még nem beszéltük meg, mikor lesz a műtét, azt mondta a dokim, hogy nem feltétlen várjuk meg, hogy beinduljon magától. Én meg olyan kis tudatlan vagyok, fogalmam sincs, mi a jobb...

Hát így vagyunk :)

Kép
elan
 
 


Elan ez az üvegtesti láválás elég rosszul hangzik...akkor inkább tényleg császár!!
Gyűlnek a császárosok :lol: :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Szia Elan!
Üdv a csaszi klubban,ami nem bizti,hogy jó.... :?
Én szerettem volna legalább egyszer simán szülni :?

Van 1 naiv kérdésem,ami a tegnap elalvás elötti szenvedésem eredménye...:Légyszi véleményezzétek!!!!
Azon gondolkoztam,hogyha ugye most elmeszesedne a méhlepény és beindulna a szülés,vele együtt a bébi is gyorsan jönne kifelé,akkor simán megszülesztenének vagy akkor is csaszi???? :shock: :shock: :shock:
Ugye mert a 3.csaszit azért csinálják mindenkinek,mert félő,hogy az erölködés közben szétmennének az elöző varratok!!!Deha már elindult????Akkor is csasziznak?????
EZ AKKORA HÜLYE KÉRDÉS,HOGY MÁR MIRE LEÍRTAM MEGBÁNTAM ÉS MEG IS VÁLASZOLTAM MAGAMNAK,DE MOSTMÁR ELKÜLDÖM... :oops: :wink:
Vendég
 


Csiri szerintem ha megindul akkor is császár a vége!
Vendég
 


Én tuti kivagyok élezve ezekre a helyzetekre,szövegekre és hülyeségekre,de most a laposfej elleni mittudoménmi után és a szájjal szívható mellszívó után tudjátok mit találtam....
PUKICSÖVET..... :shock: :shock: :shock:
:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Komolyan mondom...a mai progim az lesz,hogy csinálok nektek estére 1 "Fábry Dízájn Centert" (így magyarosan) a szüléshez és a babázáshoz tartozó baromságokból.... 8)
Vendég
 


Csiri az régi dolog :lol: :lol:
Nem a szélcső?:??
Vendég
 


Csinál dizájn centert lécci
Vendég
 


Így van leírva,hogy PUKICSŐ!!!!(ergó székletlazító)
Oké,tudom,hogy régi dolog,de régen nagymamámék egy gyufaszállal megoldották azt a témát....
nade,hogy dobozolva árulni,mint pukicső????????? :shock: :shock: :shock:
Vendég
 


Akit érdekel!!!!
Feleslegesen megvett bébicuccok!


http://velvet.hu/poronty/2008/03/30/fel ... ebicuccok/

na én visszavonulok olvasó üzemmódba és illegalításba,mert már a hétvégi hozzászólásaimat letudtam!!!!
Vendég
 


Csiri ne vonulj vissza!!!!
Látod ma senki nem ír :( :(
Vendég
 


hát Bari igazad van, amikor itt vagyok akkor senki sem ír, amikor meg nem vagyok, akkor annyit írtok, hogy nem győzök olvasni ...

Andi

Kép

Kép

Kép
andóca
Budapest III. kerület
 
 


Csiri: egyetértek veled, hogy egy csomó dolgot el lehet sütni első babás szülőknek. De a gyártóknak meg igazuk van, mert aki 'hülye' az vegye meg. Ha nem vennék meg valószínű, hogy nem gyártanák a dolgokat. Látjátok a Brendon is megél a több ezres dolgaival együtt, mert van aki megveszi olyan áron is!

Homeopátia: én hiszek benne, azért fogom szedni a bogyókat. De én alapból hiszek a homeopátiában. Lehet, hogy ez is az agyban dől el, mert aki nem hisz benne, annak nem hat. A fene tudja!

Málnalevél tea: elvileg segíti a tágulást. Én iszom, és remélem, hogy használ is!

Gátvédelem: én úgy vagyok vele, hogy vágjanak inkább, mert abból baj nem lehet. Inkább az a kis vágás, minthogy repedjek, aztán ki tudja meddig. Szerintem abból sokkal nagyobb baj legyen.

Annak örülök, hogy a mi kórházunk inkább a természetesség híve: homeopátia, nem csinálnak "kérés szerinti császárt". Tehát csak akkor csasziznak, amikor orvosilag szükséges, nem akkor, amikor az anyuka csak azért kéri, hogy ne kelljen szenvednie!!

Hát majd kiváncsi leszek a szülésre. Egyenlőre még nem félek tőle, bár már vészesen közeledik, lassan 30 nap alá megyek!!

Andi

Andi

Kép

Kép

Kép
andóca
Budapest III. kerület
 
 


[quote]Annak örülök, hogy a mi kórházunk [color=red]inkább a természetesség híve: homeopátia, nem csinálnak "kérés szerinti császárt". Tehát csak akkor csasziznak, amikor orvosilag szükséges, nem akkor, amikor az anyuka csak azért kéri, hogy ne kelljen szenvednie!! [/quote][/color]

ANDÓCA!!!!

LEHET,HOGY EGY KICSIT MAGAMRA VETTEM A DOLGOT ,DE FÉLRE ÉRTÉS NE ESSÉK,SOHA NEM KÉRTEM A CSÁSZÁRT!!!!!!!!!!!!
SŐŐŐŐŐTTTTTTTTTT!!!!!

ILLETVE A HOMEOPÁTIA=TERMÉSZETESSÉG?????????
Vendég
 


jaj Csiri, nem is rád gondoltam!!!
Tudom, hogy neked muszály, azért irtam, hogy csak orvosilag indokolt esetben csinálják!!! Nálad ez az eset áll fent!!! Nem is nézném ki belőled, hogy finnyás anyuka lennél! Sőt!!! Nagyon vagány anyunak képzellek el!!!

Andi

Kép

Kép

Kép
andóca
Budapest III. kerület
 
 


Homeopátia: igen, természetes alapon gyógyit, tehát nem gyógyszer. Inkább hasonlítanám az oltáshoz, hogy a 'betegséget erősíti fel', és ezáltal a szervezet gyógyítja önmagát!!!

Andi

Kép

Kép

Kép
andóca
Budapest III. kerület
 
 


nah, most megyek bulizni. (csak light-osan)

Andi

Kép

Kép

Kép
andóca
Budapest III. kerület
 
 


jó szórakozást!!!! :wink:
Vendég
 


Bocsi,ha kicsit ma "idegbetegnek" tünök.... :oops:
Kép
Vendég
 


Csiri szerintem éppeszű ember nem csináltat kérésre császárt.
Amúgy én 13 éve ismerem a dokimat jóban is vagyunk de nem nézem ki belőle,hogy bárkinek is csinálna kérésre császárt...de kitudja....

Gátvédelem:évekig elvoltak nélküle a nők...nem nagy szám egy ilyen gátseb...jó biztos vannak szélsőségek akiknek begyulladt
meg mittomén mi volt...nekem ugye valami ütőeret vágtak...de alapjában véve egy gyorsan gyógyuló semmiség..4-5 varrat az egész...nekem 4
Azért,hogy egy ilyen vágást elkerüljek nem lennék hajlandó hetekig olajjam maszírozni a...
Vendég
 


:?
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.12.28 22:15-kor.
Vendég
 


[quote="csiri-biri"]. írta:csiri-biri..Császárhoz...
A VÁGÁSHOZ SABLON!!!!(különböző mintákkal)

:lol: :lol: :lol: :lol: utána matyóhímzés vagy keresztöltések :lol: :lol: :lol:

Ha a szülés megindulna idő előtt, akkor még lehet belőle császár. Hiszen elég sokat hallottam mostanában az ismerőseim körében, hogy a szülést császárral fejezték be. :?
Én nagyon a hüvelyi szülés mellett voltam, de egyre jobban belátom, hogy a két babónak kíméletesebb lenne ha császár lenne. Értük bármit :)

Szilvi

Lilypie Maternity tickers

src="https://lbyf.lilypie.com/5JRlp2.png" width="400" height="80" border="0" alt="Lilypie Kids Birthday tickers" />
szilvaqueen
 
 
 
 


Ja, és tegnap volt egy baráti házaspár nálunk vendégségben. Két kislányuk van. Hoztak egy rakásnyi csajszinak való kisruhát. Mintha nem is használták volna a lányok :shock: Nagyon örültünk neki. :D

Szilvi

Lilypie Maternity tickers

src="https://lbyf.lilypie.com/5JRlp2.png" width="400" height="80" border="0" alt="Lilypie Kids Birthday tickers" />
szilvaqueen
 
 
 
 


HAHÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!
UGYE VAN ITT VALAKI?????AKÁR SUTTYOMBAN OLVASÓ IS LEHET.... :wink:
ÉN MÁR 4.NAPJA EGYEDÜL ÉS AZ ESTÉK A LEGSZARABBAK.... :evil:
TV-BEN SEMMI....
AZ ASZTALOKRA VIGYI,MERT URI BEIGÉRTE AZ ASZTALTÁNCOT.... :roll: :shock:
Vendég
 


Csiri - egyáltalán nem értek veled egyet. Nem kifejezetten azzal amit írtál, hanem azzal ahogy. Divat vagy nem, aki hisz benne, annak igenis használ és nem hinném hogy emiatt szarozni kellene bárkit is, vagy beetetettnek hívni, mert ez már önmagában sértő, függetlenül attól, hogy 25x leírtad, hogy lehet hogy az lesz, de nem szándékos, stb.

Attól, hogy Te régebben szültél és akkor még nem voltak ilyen szerek, még nem azt jelenti hogy nem lehetnek jók. Végülis mindent ki kell találni egyszer... Senki nem mondta hogy ha ezeket szeded / iszod, akkor álmodban és kacagva fog belőled kiesni a makkegészséges gyerek, de ha egy picit is segíthet és ezért valaki ki akarja próbálni, akkor nehogymár ledivatmajmozzuk!

Hogy melyik cég mekkora üzletet csinál ezekből a szerekből, már más kérdés... nem kicsit! Na de miből nem???

Az meg hogy régebben mindenkit vágtak és túlélték, nem jelenti azt hogy ez a legfaszább mód ami csak lehetséges. Minek a vágás ha nem muszáj??? Én bizony fogom kenegetni és ha ennek ellenére vágni kell, akkor is legalább tudom, hogy megpróbáltam.

Na, ez meg az én véleményem.
Vendég
 


WERA!!!!
EZ 1 FÓRUM,AMI ARRA VALÓ,HOGY MINDENKI LEÍRJA A VÉLEMÉNYÉT ÉS ÉPP AZÉRT MERT NEM MINDENKI ÉRT A MÁSIKKAL MINDENBEN EGYET!!!!
ÉS!!!!HA VISSZAOLVASOM SEMMI "AHOGY" ÉS SÉRTŐ NINCS BENNE!!!! :shock: :shock: :shock:
De lehet,hogy én vagyok primitív!!!!!
Én arra reagáltam amit Bari kérdezett és nem arra amit TE írtál néha-néha!!!!!
ÉSAKINEK NEM INGE-NE VEGYE MAGÁRA!!!!!!!!!!

ÉS TÁVOL ÁLLJON TÖLEM,HOGY BÁRKIT IS BEETETETTNEK TITULÁLJAK ÉS LESZAROZZAK,FŐLEG ISMERETLENÜL!!!!!!!!!!!
(ÉS HIÁBA OLVASTAM EL MÉG 5SZÖR A HOZZÁSZÓLÁSOMAT,SZERINTEM EZT NEM TETTEM!!!!!!!!)



ÉS VÉLEMÉNYED AZ NEKED IS LEHET,AKÁR MÁS IS!!!!!

TOVÁBBI SZÉP ESTÉT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 8)
Vendég
 


Nem magamra vettem, csak azt írtam le hogy miért nem értek egyet. Tudom hogy csak ritkán írok, de asszem ezután még ennyit se fogok.
Vendég
 


NO COMMENT!!!!!

Nem érzem magam hibásnak és sértőnek,föleg nem ,hogy bárkit is beetetettnek vagy divatmajomnak hívtam volna....így,hogy tizedjére is újra átolvastam a hozzászólást..... :shock: :shock: :shock:

Az a gáz,hogy ugye leírt szövegben nincs hangsúly.... :roll:

De mindenkinek más az ingerküszöbe....
:roll:
Vendég
 


Igen, biztos nekem alacsony. Meg a pofám is nagy. És hülye is vagyok, mert mindent félreértek. Na hagyjuk is. Azt hittem ez egy fórum... :lol:
Vendég
 


Helló Mindenki!

Megjöttem a horgászásból,fáradt vagyok,de hiányoztatok.Akartok egy képet?

Hé,csajok nehogy már összevesszetek!
Mindent visszaolvastam,de bocs most nincs energiám reagálni.

Kép
melike
 
 


Kép horgászat

Kép
melike
 
 


:D Ez aztán a horgászkényelem! :lol: És fogtatok is valamit?
Vendég
 


Nézitek a Magellánt?Azt mondják 24. hét után született babák már mind életben tarthatók!

Kép
melike
 
 


Nekem az egyáltalán nem fontos,de Apa nyavalygott,mert csak 20 törpeharcsát.Semmi nagy hal.

Kép
melike
 
 


Na sziasztok!

Most szépen mindenki leírta a véleményét egymásnak!!! nagyon jó!!!

Tényleg ennek nem igy kellene mennie! Egyet értek Melikével!!!!!!!

Csiri leírta amit Ő ezekről általánosságban gondol, Te meg Wera jól letámadtad. Én el tudtam ugy olvasni a véleményét, hogy nem vettem magamra, és nem is reagáltam rá semmit, pedig engem is foglalkoztatnak ezek a homeos cuccok, és talán a gátvédelem is.......

Azért megmutatom nektek ezt a kis tünemény öcsikémet (nagyon falat még) - ma voltunk..
Kép
bszilvi25
 
 


:?
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.12.28 22:19-kor.
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: