Babkocsis Mirtillke, bírja még a babázgatást? Gondolom, még mindig nagyon örül.
Hogy álltok egészségileg? Minden oké?
Nagyon aranyosak vagytok, köszönjük a köszöntést.
Gergő nagyon élvezte a szülinapi forgatagot, pontosan tudta, hogy mindez neki és érte van. Jó pár napja vendégeskedés folyik nálunk, a mai az utolsó. Drága barátnőm látogat meg minket a kislányával.
Kicsit elfáradtam, szinte naponta sütni, főzni, bevásárolni, közben Gergő ugyan úgy igényelt, mint máskor, sőt előfordult, hogy Apával sem volt hajlandó kitenni a lábát a házból.
A szülinapon reggel korán ébredtünk, a Gergő ébredésére a kis asztalára tettük a tortát és az ajándékokat és amikor már ki akart jönni a kiságyból, meggyújtottuk a gyertyát. Olyan boldog volt, csak vigyorgott, mutogatta a játékokat és kiabált, hogy Gergő, Gergő.
Most egész jól leköti magát az új autókkal, meg egyéb ajándékokkal. Legújabban folyton szerel, nagyon komolyan teszi.
Még mindig folyik az orra, ennek már legalább 2 hete. Nem vészes, de a napi 2-3 orrszívás azért megvan. Elképzelni sem tudom, meddig fog még tartani. Ráadásul az orra alatt kisebesedett, ami alig gyógyul, mivel folyton nedvesen tartja a váladék. Kenegetjük, javulgat is, de nem az igazi.
Puszi




























