A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 szeptemberi babák


Képzeljétek mi történt, az oviban valószínűleg ma először hagytak ott egy kisfiút és úgy kellett lebontani az anyukájáról. Éktelen sírásba kezdett, ami ugye az oviban már nem megszokott. Anyuka el. Az óvónő bevitte és becsukta az ajtót, de amíg ott voltam nem hagyta abba szegény a sírást. Amikor tolom ki a bejárati ajtón a babakocsit, akkor ért oda a kisfiú, épp, hogy elkaptam, ki akart rohanni az utcára és kiabálta, hogy anya, anya. Addigra persze az óvónő is odaért és felkapta a kisfiút. Szörnyű belegondolni is, hogy mi történhetett volna, ha sikerül kiszaladnia, mert simán kiszaladhatott volna az úttestre is. Azt hiszem az óvónőknek fel van adva a lecke! Én még ilyet nem láttam. Az biztos, hogy nem lett felkészítve arra, hogy anyától külön legyen. :roll:

KépKépKépKép
meryke
 
 


Biztos, hogy a világos is kelti a gyerekeket korábban. Bencét eddig majd minden nap úgy kellett kiimádkozni 7-kot az ágyból, most meg egy-két hete teljesen magától kel, van, hogy már fél 7-kor.
Máté tartja a 6-7 óra közti kelést. Össze vannak hangolva a fiúk. :wink: :D

KépKépKépKép
meryke
 
 


Anikó,
gondolom nem az anyatejjel van a gond :lol: Üveges bébiétel? Az ugye kifejezetten praktikus ilyenkor. A gyümis simán adható, a főzit meg meg tudjátok melegíttetni az étteremben.

Kőszegi Timi,
nem lehet, h a kettőnek nincs köze egymáshoz? A nem evés 1 dolog és a korai alvás meg egy másik. Lizi is fél 9-kor szokott ébredni régebben, ami mára 3/4 6-ra tolódott előre. Aztán vagy visszakummant még egy fél órára vagy nem. Regiéknél is hasonló a helyzet. Lehet, h ők már előre készülnek az óraátállításra. Pont azon agyaltam, h 5-10 percekkel lehetne előrébb hozni a fürcsit, h ne legyen probléma hó végén az 1 óra. De ezek szerint megoldják ők maguknak. Ja, és persze este is előbb fáradunk.
Meg az is lehet, h átrendeződik az alvási szokásuk. Éjjel kevesebb is elég nekik.
Kaja, nem lehet, h nem ízlik neki? (Lizi is nagyon válogatós, csak az üveges megy, abból sem akármelyik :roll: )

silka
silka
 
 

 
 

Sziasztok Lányok!
Hú, hát a tegnapi napunk is elég hangosras sikerült. Semmi nem tetszett nekik. :( Ma valamivel jobb és most alszanak. :wink:

A korábbi ébredést tényleg okozhatja, hogy világosabb van. Mi 7 körül kelünk, de ez csak pár napja van. Eddig hajnali 4-5 között volt egy evés, és aztán 8 körül keltek, de mióta főzi is van és este rizspép, azóta a 4-5 közötti kajcsi kimaradt. Vééégre. :)

Köszönjük szépen a további köszöntéseket. :)

Hajni!
Nem semmi, ami történt veled. Vigyázz magadra és gyógyulj gyorsan.

Anitja!
Nolka nagyon édes. :)
Neked pedig hess-hess rosszkedv.

Regi!
Szelike annyira édes. Puszi neki! :)

Emese!
Hát igen, azért jól esik az ember lányának, ha szülés után is megnézik a férfiemberek . :) :wink:

Irina!
Szorítok, hogy összejöjjön az állás!

Kőszegi Timi!
Elhiszem, hogy kész vagy, hogy Ádi nem akar kanalazni. Talán fáradt már mire kaja idő van, nem? Olyankor nálunk hiszti van, kanalazás nem annyira. Ilyenkor először adok egy kis tápit, hogy lenyugodjanak, aztán megkínálom a főzit is és van, hogy megeszegetik.

Fleur!
Gratula a mászáshoz! :)

Minden fogacskához és hófordulóhoz gratula! :)
Most mennem kell!
Puszi
Gica

Kép
gica1
 
 


Halihó, Lányok!
Ádi elaludt a kocsiban, behoztam a hordozót és azóta is abban alszik. Már másodszor kellett volna felébresztenem (először az orvosnál), úgyhogy inkább nem... így meg olyan jól elvan a kis édes. :-) De hogy ez korábbi alkalmakkor miért nem jutott eszembe?

Édes lányok, angyon köszönöm a lelki támogatást, a jókívánságokat, remélem, az állással minden a legjobban alakul (egyelőre úgy fest)!

Timi26: annyira szép menyasszony voltál! Mint egy királylány!
És tényleg olyan vagy, mint Hófehérke a mesékben, nekem is ő ugrott be először, tudod: ébenfekete haj, hófehér bőr, piros ajkak. ;-)

Zsuzsóci: Gergő nagyon édes és vidám!!!

Dettyk: csak tippelek, hogy Panka azért aludt el nehezen, mert a sok kézbekapdosás túlingerelte. Ádi is apósoméknál bukott ki eddig nagyon, rá is nyivákoltak, kiabáltak eleget. Ettől egy pontig meg tudjuk óvni a gyereket, de teljesen nem. A másik út, hogy az ember hazamegy. :-(

Jaj, Hajnikám, ez nagyon fájhat, gyógyulj meg mielőbb!!!

Heni: na végre, itt van a fogacska!!! Éljen! ;-) Boldog névnapot kívánok utólag is (bocs, csak este már kidőltem, nem tudtam jönni)!
Kép

Regi: Szeli csodaszép kishölgy!!! És milyen jól áll neki a borostyánnyaklánc! ;-)

Kép
Kép
irina
 
 


Fleur: gratulálok Lillácska mászásához, ez nagy dolog! :D

Viranka, szerintem nyissunk fogadóórát, hogy kinek a babája fogzik le utoljára (mármint az első fogacskát v. fogacskákat). Indulnánk... ;-) Mondj egy tétet és emelem!!! :-))))
Voltunk ma a Votiv ajánlotta homeós dokinéninél, írt kétféle bogyót, használni fogjuk, remélem, beválik. :-)

K. Timi: ha tippelhetek, szerintem a kanálutálat átmeneti Ádámodnál, és szinte biztos, hogy a fogától van... másfajta kanállal is próbáltad? Nekünk pl. az egyik fajtából minden kifolyik, nem is értem, miért nevezik kanálnak.... mondjuk ez engem zavar, Ádi imád csatokos lenni. ;-)

Meryke: szegény kisfiú... nem akarok okoskodni, de szokott lenni vmi beszoktatás vagy mi, nem? Amikor anya fokozatosan tűnik el, nem egyszerre... az úgy szerintem sem megy, hogy "na akkor szia, kisfiam!" :evil:

Kép
Kép
irina
 
 


Viranka: fogadóóra, jaaaaaaaaaaaj, dehogy: FOGADÓIRODÁT! :oops:

Látom, a babák továbbra is ezerrel rúgják fel a szokásokat, nálunk csak azért nincs felrúgva, mert nem is volt! ;-)
A viccet félretéve: szerintem annyi minden történik velük ennyi idős korban, hogy nem is csoda, ha borul minden.
Ádi továbbra is ébred éjjelente, ha mázlink van, csak egyszer, hol fog, hol más miatt (az éjjel épp más miatt: evett, majd fent akart lenni, apa vhogy elringatta röpke fél-háromnegyed óra alatt...). Sokat forog hasra, ami nagy szó, mert amúgy utál hason lenni, és amúgy is úgy "nagyfiúsodik". Már vérzik is a szívem, hogy lassan annyi a kisbabaságnak. Ahogy többgyerekes mamikák megírtátok: nagyon gyorsan elröpülnek a hónapok...
Mindjárt jövök még képekkel, mert muszáj! ;-)

Kép
Kép
irina
 
 


Irina: Igen, van beszoktatás, gondolom nála is volt (majd azért utána kérdezek), de ugye a végtelenségig azt sem lehet húzni. Majd megpróbálok többet megtudni, mert azóta is rajta jár az agyam, hogy most hogy lehet. :roll:
Örülök, hogy fel vagy dobva, annyira érezni, ahogy írsz! :D

KépKépKépKép
meryke
 
 


HASON ÉS ÉLVEZEM: Kép
Kép
KANÁL A KÉZBEN:
Kép

MEGGONDOLOM:
Kép
HORDOZÓBAN:
Kép

Kép
Kép
irina
 
 


Meryke: köszönöm! ;-)
Amúgy tényleg nem akartam okoskodni, sírhat-futhat sajnos még az én fiacskám is, ha az oviban akarom majd hagyni... Nem mindenkinek jön az össze, mint a bnőmnél, akinek a kislánya az első (!) alkalommal közölte, hogy "akkor szia, anya!" :-)

Kép
Kép
irina
 
 


Irina: Azért reméljük nem így lesz! :wink: Ezért is volt megdöbbentő számomra, mert azért ennyire nem szoktak "kiborulni" a gyerekek. Legtöbbször anyának szól a "műsor", ha elmegy, akkor már minden ok. Én még annak idején Bencust szoktattam a bölcsibe, egyedül az első ottalvás volt gáz. Igaz előtte jártunk már játszócsoportba is, úgyhogy fokozatosan szoktattam a közösséghez. Persze ez is gyerekfüggő. Na, befejeztem.

Nagyon aranyosak Ádi-képek. Igazi kis huncut! Gyönyörű! Látom lassan beruházhattok egy új hordozóra! :lol:

KépKépKépKép
meryke
 
 


Sziasztok!

Regi!
Nagyon ari Szelike olyan hercegnős az első képen,
jól áll neki a nyaklánc :D

Irina!
Ádi is helyes kis pasi és igen huncut a mosolya :D


Mesi!
Én olyan jót nevettem rajtad reggel még a könnyem is kicsordult. :lol: :lol: :lol:

Silka!
Én úgy szoktam a mosógépet,hogy be van kapcsolva csak
be kell dugni és egyből indul,
igen ám de valaki kikapcsolta a dombot is én meg nem néztem
és be dugom nem megy már megnézettem a villanyórát is hátha ott a bibi mire nézem hát csak be kellet volna nyomni a gombot :oops: :lol: :lol:

Ovoda:
Ezen a téren is változóak a gyerekek,Gábor fiam észre se vette
hogy nem vagyok ott.
Pl.:a szomszéd kis fiú aki már 9 éves néha sir az iskolában mert nem akar ott maradni.
van úgy hogy az anyja fél órát is ott marad mire a gyerek le nyugszik.

Ildi
Kép
Kép
horcsog
 
 


Ádi tüneményes! :D Nem tudnám megmondani, melyikőtökre hasonlít! Szőke a haja???? :roll:

Szeli pár napja, mikor leteszem aludni, pár perc múlva átfordul a hátára, úgy meg persze inkább csak dumálni van kedve, aludni nem... :wink: Gondolkozom a hálózsákon, de egyelőre a takarót úgy teszem rá (hossza keresztben), ha megfordul, akkor is rajta van! 8) Csak nehogy megfázzon éjjel!
Kérdés: Szerintetek ez meddig tart? Érdemes emiatt hálózsákot vennem? Vagy megteszi a takaró is?

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Szeli a térdét nyújtogatja, mint aki fel akar állni... :shock: Persze még egy jó darabig nem fog tudni, de nagyon dühös! :wink:

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Sziasztok!

Visszaolvastam mindent nagy nehezen, közben kisfiam párszor félbeszakított. Aztán elaludt az ölemben.

Hófordulósoknak és névnaposoknak utólag is nagy puszi!

Betegeknek jobbulást! :(

Hajni: szorítok! Vigyázz magadra!

Irina: gratula álmaid állásához előre is! :wink:

Nagyon szépek a babás-talis és esküvői képek!!!!

Univer: tényleg oldalt reklámozzák... :oops:

Alvás: két napja szörnyű... :shock: Kb. fél óránként ébredek. Vagy csak magamtól, vagy Zéti felsír és azért. Gyanús, hogy a foga a ludas... Olyankor iszonyat dörzsizésbe kezd és duzzadt is neki. Napközben is egyik percben nevet aztán a másikban felsír. + Ömlik a nyála. :roll:

Írjátok a fogyókúrát. Tornámról annyit, hogy a fájós lábam miatt egyenlőre nem megy. Már tuti, hogy el van törve a kisujjam. :shock: :? Soha nem fog úgy érzem meggyógyulni.Ráadásul mindig sikerül beütni valahová.
Én mostanában elfelejtek enni. :oops: Annyira nincs néha étvágyam, hogy úgy kell délután észbekapnom, hogy egyek. Nem mindig van így, de elég gyakran. Az ivás is ilyen, ha nem iszok csak "úgy" akkor egész nap is elvagyok nélküle. Csak azt tudnám honnan van a sok tejem. Viszont bevallom mostanában olyan fáradt vagyok...Gondolom ez is az oka. Zéti rengeteget szopik, én meg nem eszek rendesen. :oops:

Megyek is ebédelek amíg alszik. Még majd a gmailt is megnézem.

Puszi mindenkinek!

Kép

Miléna és Zéti
milénamoni
 
 


Szelinek bevásároltam bébikajából, találtam egy csomó Univert itt az egyik közeli boltban!!! :D Ma Univeres krumpli-almát evett, benyomott 50-et (egyelőre többet nem szoktam neki kiszedni), de asszem holnaptól tízóraira kapja a gyümit is, hogy haladjunk! :wink: Azt nagyon szereti!!! :D

Végre elaludt, már megint össze-vissza forgolódott... :roll: Ilyenkor 3-4x tuti, hogy be kell mennem, visszatenni az alvásos pózba! :wink:

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Sziasztok :D !

Emese!Szökkenő :lol: :lol: !

Fleur!Mászni próbál? :shock: De ügyes,nálunk még csak kisérletet se tett rá,de talán nem is baj...

Regi!Szelike nagyon szép kiscsaj,nekem az utolsó tetszik a legjobban ahol olyan édesen vigyorog!!!

Vettem ma tejpépet mert a tápszerből nagyon minimálisat eszik kivi vagyok izlik-e majd neki? De látom Gica írja,hogy ő rízspépet ad a babáknak,mi a külömbség a kettő között???????

Irina!Ádi egy gyönyörű kislegény!!!!!!És micsoda farmer szerkója van!!!Múltkor itt volt a nővérem pont látott Ádiról képet és annyira
nagyon tetszett neki is!!

Silka én a minigrillel jártam így,hogy ketyegett de nem volt bedugva :D Régen tettél fel képet Liziről!!!

Meryke!Szegény fiú!!Én voltam ilyen anyás(a mai napig az vagyok :oops: )ezért én csak nagycsoportba jártam mert nem lehetett otthagyni az oviba :oops: :lol: És az isibe is mindig üvöltöttem anyukám után de oda muszáj volt már járnom :oops: :lol: Remélem Bertus nem lesz ilyen vadorzó!

KépKép
juba
 
 


Na én is dobok fel pár képet ha nem bánjátok!

Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

KépKép
juba
 
 


Bertus nagyon szép! Micsoda sapi! :D

Még Szeli sem eszik semméféle rízs- vagy tejpépet. Lehet, hogy el kéne kezdenünk??? Miért jó az??? :roll:

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Irina, Ádi cukorfalat! :lol:
És Berta is milyen édi! A kedvencem, amelyiken igazgatja a satyóját! :wink:
Regi, mi sem pépezünk. Mondjuk a HA tápi mellett furi is lenne. Vagy van abból is HA? Védőnő szerint még 3,5 tápinknak meg kell lennie. + 1 főzink és egy fél gyümink van. Ha legközelebb jön, majd rákérdezek.

silka
silka
 
 


Juba,

akkor tessék: :lol:

Kép Kép
mikrofonba énekelős.................................rácson kikukkantós

silka
silka
 
 


No én ma megjártam Szentendrét, a Cora-t, hazajöttem, séta Zsófival, bolt, gyogyótár, és most kiterültem...

Regi! Én múltkor kérdeztem a Sinlac-ot a dokinéniktől, hogy mit javasol, együk-e, erre mondta, hogy olyan szép husis Zsófi, hogy maradjunk csak az anyatejnél, meg a gyümi-főzinél, mert az elég kalóriadús, és az már sok lenne neki.

Nem tudom, hogy ezek a rizspépek milyen energiatartalmúak, de ha szerinted Szeli is husis, talán nem kellene még azt neki adnod. :roll:

Miléna! Jaj, Te Lány! Egyél!!!!!! Zétinek valószínűleg a foga jön, akkor szoktak hirtelen és élesen felsírni.
Plusz Zéti elszívja minden energiádat (szó szerint), és még lehet, hogy ebben egy adag tavaszi fáradtság is van.
Szedjél egy darabig multivitamint! (Tudom, hogy a zöldségekkel hadilábon állsz, pedig abban van angyon sok vitamin).
Le van merülve a szervezeted, szerintem már annyira, hogy nem tudsz erendesen pihenni. Csak termeled a tejcsit Zétinek, miközben Te meg egyre fáradtabb vagy.
Tessék enni, és vitamint szedni! :D

Irina! Hej, de jóképű Legényke alukál abban a hordozóban! Naggggyon pasi! :wink:
És ilyen jól elvan hason? Emlékszem, mennyit trükköztetek, hogy egy picit legyen hason, és Ő csak tiltakozott.
Erre meg tessék. És még saját kanala is van... :D

Végre mosolygós kép Bertusróóóóóóóóóól!!!!!!!!!!!!!! :lol:
Nagyon jó a sapis, a mosolygós, a kekszes, a cukinnéző, a babakocsis, a....... az összes! :D :D :D

Meryke! Jaj, szegény kisfiú. Tuti van erre egy beszoktatási rendszer.
Én abban biztos vagyok, ha Zsofka oviba megy, én a kerítésbe kapaszkodva fogok bömbölni. :oops:

Zsófi annyira édes volt tegnap. A kezébe került az összenyomott Bepanthen-es tubus. Vagy 10 percig összeráncolt homlokkal tudományosan nézegette, forgatta, minden irányból alaposan meg kellett vizsgálni, jobb kézben, bal kézben. Hát meg kellett zabálni.
Ezt elmeséltem anyunak, és azt mondta, hogy én voltam ilyen "mindent megvizsgálós". És még az evésben is rám hasonlít, nagyon szépen eszik, mint én kiskoromban - ma is pl. partedli nélkül.

Regi! Én betakarom Zsófit, de van egy hálózsákunk is, ami - mint kiderült - nem akadályozza a "mászásban".
Én inkább a takaró mellett vagyok - bár Zsófi nem fordul át a hátára...

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Tali!

Ma voltunk Anitjával és Nolkával megnézni a helyet. Nagyon szuper :lol: Bőven van hely ahol kúszhatnak mászhatnak a picik. Üdítőt, nasit vihetünk ha akarunk. Pelenkázó van. Tömegközlekedéssel könnyű megközelíteni, parkoló sok van a közelben.
A visszajelzésetek alapján ÁPRILIS 12.-E a nyerő nap. Már csak azt kell eldönteni, hogy de vagy du.
Akik jeleztek, hogy jönnének:

Milénamóni és Zéti
Mesi és Zsófi
Timi26 és Vikdani +Rebeka
Irina és Ádó ?
Dettyk és Panka
Anitja és Nolka
Fleur és Lilla
Ágica és Petrus
Regi és Szelike
Heni és Petike
Sense és Boti
Meryke és Bence
Dotildi és Dorka
Bongyi és Zita
Viranka és Mira és Bálintka
Silka és Lizike
Nektarin és Robesz
Mmarica és Linike
K.Timi és Ádi

Ha esetleg valakit kihagytam akkor jelezze légyszi.Bárki jöhet, olyan is aki nem tud igazán most aktív lenni de azért olvasgat :wink: :lol:

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Sziasztok

Berta,Lizi,Ádó és Szeli annyira cukor olyan aranyosak.

Voltunk délelőtt a dokinál és nem ortopédiára hanem neurológiára kaptunk beutalót :shock: Szintén időpontos ápr.15-re kaptunk a nem forgás miatt :?
Viszont ma tornáztattam és gögettem a hátról hasra és eddig mindig üvöltött ha ott maradt a keze maga alatt de ma mindkét írányba rájött hogy hogy kell kivenni :D már csak magától kéne arra rájönnie hogy tud forogni is de nálunk ez nagy előre lépés tudom máshol már lassan másznak de nem baj én ennek úgy örülök :D

Regi:Mi is tápozunk de adtam már neki tejpépet nagyon ízlett neki

Juba: ilyen baseball sapkát nekem is be kell szereznem a "rossz" szeme miatt.Te hol vetted? Annyira édi benne.

Egy kis vicc: 2 rendőr vízibicikli kölcsönzöt nyit.Mire az egyik beleszól a hangos bemondóba 9-es 9-es lejárt az ideje jöjjön ki.Mire oda szól neki a másik rendőr te nekünk csak 8 vízibiciklink van oh 6-os 6-os valami baj van???? :shock: :D

Ági[/b]

Kép

Kép
agica1126
 
 


Ja és persze én is :roll: :lol:

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


lmóni és Anitja! Nagyon köszönjük Nektek!!!!!! Puszi a buksitokra! :D
Azt megnéztétek, hogy van-e pl. mikró főzit melegíteni?

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Sziasztok Mamócák!
Jaj de jó, mennyi babakép :lol:

A tündéri Szelike, Ádám Uraság, édi Bertabébi, és arika Lizóka :lol:

Mi meg ma Nolkával élőben láttuk Gréticicát, és Mónianyut :lol: bibibiiii :lol: Ugyanis elmentünk együtt megnézni a talihelyet, sztem nagyon jó kis hely, és sokkal tágasabb mint a képeken.
Tényleg Móni! Nem kapott el vihar? :? Mi még pont hazaértünk.

KépKép
KépKép
KépKép
Kép
anitja
 
 


Lizi milxen cukor!!!!!!!!!!!!!!!!! :D

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Na már látom Móni mindent megírt :lol:
Volt ott sztem büfé, mikrót nem láttam :roll:

KépKép
KépKép
KépKép
Kép
anitja
 
 


Kép


Lmóni: Ha esetleg elhoznám a 3 éves tesómat az nem probléma?
Vagy már leadtátok a létszámot? Mikorra kell választ adni? Mert akkor megkérdezem az anyját hogy elhozhatom e?

Kép

Kép
agica1126
 
 


Húúúú Csajok! Lementem Szelivel mei tai-val, mert olyan elintéznivalóm volt, ahova nem tudok bemenni babakocsival :evil: , erre hazafelé elkapott minket a jégeső!!! :shock: Rohantam, mint egy idióta, még szerencse, hogy 2 percre voltunk a lakástól. :D Hozzáteszem, hogy napsütésben indultunk el... :?

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Próbáltam visszaolvasni és megjegyezni pár dolgot.

Fleur Húsvét után mélytányérpróba? Éljen az egyre tovább alvó és előre mászó Lilla :lol:

Regi Sajnálom az úszást, biztos lesz rá valamilyen mód vagy lehetőség hogy folytassátok. Szelináról naggggggggggggggggggyon tuti ez a sok kép :lol: :lol:

Mesi Már 4 fog :lol: Éljen. Reméljük ezután visszaáll az alvási rendetek. Zsófika sorozat a Gmailen nagyo jó :lol: Szerintem nem vészes ahogy tartja a lábát.

Timi26Látszik :lol:

HeniBoldog névnapot utólag is De jó, már van fogacska.

Hófordulósainknak nagy-nagy gratula[/b] :lol:

[b]Irina
Ádó nagyon tuti kispasi :lol: :lol: Gratulálok álmaid állásához.

Hajni Gyógyulj meg minél hamarabb. Reméljük nem kell műteni

Dettyk Legközelebb úgy menjetek, hogy nem alszotok ott. Valószínű túl sok volt neki :roll:

Silka Nagyon szép Lizike a kikukucskálós képen

Juba Bertus nagyon cuki :lol:

Miléna Enni kell legalább egy keveset. A szervezeted most a tartalékaidból csinálja a tejet Zétinek de ezáltal te teljesen lemerülsz. Sajnálom, hogy eltört a lábújad. :(
Kitartás biztos fog javulni a helyzet.

Bongyi Jobbulást+++++++++++++++++++

Fleur Hogy van a térded?

Grétike most beájult.Kengurúval mentünk el megnézni a játszóházat és a kis drágám totál kikészült, hogy nem sprintelhetett 8) Ahogy hazaértünk letettem és rögtön elkezdett mászni, forogni a játékait kidobálni a kiskádjából. Remélem sikerül jó nagyot aludnia. Én nagyon hulla vagyok, szerintem odabújok mellé csak 10 percre :roll:

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Regi: küldtem pü-t

Kép

Kép
agica1126
 
 


A lényeg lemaradt :lol: :lol: :lol:
Nolkának sokkal szebb szemei vannak élőben mint a fotókon :lol: :lol: Nagyon helyes pasi már most is, mi lesz még később :wink: :lol:

Ágica Nyugodtan :lol:

Mesi A büfében biztos megmelegítik nektek :lol:

Anitja Mi is épphogy hazaértünk előtte. Még most is szakad az eső :? és olyan sötét van mint éjszaka.

KépKép
Kép Kép
l.móni
 
 


Silka! Ja, akkor jó! Mi is így leszünk holnaptól, illetve az ebédet még nem váltottuk ki főzivel, de akkor igyekszünk! :wink:
Lizi nagyon tündér!!! :D

Mesi! Akkor pláne nem veszek pépet Szelinek! Még csak az kéne, hogy tovább hízzon!!! :oops: :lol:

Szeli épp mászni próbál… :shock:

Ágica! Unokatesóm kislánya 6 hónaposan kezdett el megfordulni!!! Petra semmiről sincs lekésve. Nagyon cuki!
:D

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Regi: nálunk dél óta óránként jön 1-1 zuhi. De most nagyobb vihar készülődik...
Nekem délelőtt sikerült mindent elügyintéznem, akkor még szép "csak" napos idő volt!

A héten akartam nagytakarítani meg ablakot pucolni. De végig záporokat mond!!! :evil: Így meg minek???

I.Móni, Anitja: köszönjük szépen! Mi a délelőttre voksolnék, mert akkor délután lenne időnk visszatérni a régi kerékvágásba! (na meg valószínűleg aznap este el tudok jutni egy bálba! :lol: )

Ágica: az csak jó, ha neurológus is megnézi, de ha már látsz hajlamot a forgásra, akkor nem lesz gond! VikDan már gurul, mindent úgy akar elérni. Ma reggel pl. az ágyról ugrott fejest, pedig a nővére ott volt vele. De szerencsére abba a kosárba pottyant, amiben a pelenkákat tartom! :D

Jaj, de szépek a babócák!!! Alig várom már hogy élőben is lássam őket!!! :D

Kép
Kép
timi26
 
 


Most nézem a játszóházat.
[quote]O írta:tthonról hozott játékokat lehetőség szerint ne hozzák be a gyerekek a játszóház területére,
a behozott játékokért felelősséget nem vállalunk.

Ez ugye azért kivétel? Jó lenne vinni legalább egy saját játékot, hogy legyen valami ismerős is.

Szerintem is legyen délelőtt.

Én azért kérdeztem a mikrót, hátha (valószínű), hogy ott ér minket az ebéd, és lehessen melegíteni, meg tápit csinálni.

Mi is eláztunk. Pontosabban csak én, Zsófit egy csepp eső nem érte a babakocsiban.

Kép
Kép
Kép
gremese
 
 


Halihó!

Élek, élünk! Bár én alig, szombaton éjjel szinte semmit sem aludtam, annyiszor fújtam az orromat. Ma már jobb a helyzet, de most a hangom fáj. Vagy allergia vagy nemtom. Kicsi Albert meggógyult. Az éjszaka ismét óránként ébredt, ma reggel 7 óta 3X 30 percet aludt. Kedve kiváló. Azt hiszem nem írtam, de szombaton a kicsi a szívbajt hozta rám. A pihiszékben felült, aminek következtében én bedobtam a tányért, amiről éppen sepertem le a morzsát a szemetesbe, hogy el tudjam kapni a Drágát. Szerintem, ha egy kicsit késlekedek, előregurul, és a kövön landol. No, azóta bekötöm. :oops:
Nálunk még se fog, se forgás, se napirend. Lehet, hogy hamarabb fog ülni, mint forogni? :roll:

Hú, annyi minden volt, hogy szerintem nem is emléxem mindenre.

Az ünneplőket ölelem, puszkó nekik! Fogacskákhoz, mászáshoz gratulálok! Dettyk: kusz-kusz. :lol:

Nagyon szeretem a képeket. Majd teszek én is, ha többet tudok fotózni. Tényleg Emese, én is próbálok mindent, de a fóbia jobban működik. Minden fogyó hölgynek gratulálok, nekem mostanság nincs erőm. :oops: :oops: Mindig elcsábulok, pedig nagyon kellene fogynom. Borzasztóan nézek ki. :( De ma is akarok tornázni. Most itt van anyukám, ő biztosan lefoglalja majd az unokáját.

No, mennem kell, majd még jelentkezem. Pusszancs addig is Mindenkinek!

u.i. Bongyi?! Hogy vagytok?????
dmaggie
 
 


Sziasztok!

Nolkának, Linikének, Bertusnak, Larának, Pálmának boldog hófordulót!
Kép

Heni, boldog névnapot! Gratula Péterkének az első foghoz!

Timi26, nagyon szép menyasszony voltál! Tényleg igazi Hófehérke :D

Sense, gratula Botondnak a fogacskákhoz!!!

Silka: ez a lepkeházózás ismerős, nekem is mindig úgy kell összeszednem a férjemet a szomszédoktól. Mindig őt hívják, ha valamit meg kell szerelni, javítani stb. Ha meg épp nem segítség miatt, akkor egy korty sörre, cigire...
Lizi nagyon édes a fotókon! Nagyon szép arcvonásai vannak!

Mesi, gratula Zsófinak az újabb fogacskákhoz! Szerintem Dorka is hamarosan követi a példáját, már nagyon-nagyon duzzadt a fölső bal-jobb egyes foga, és a balnak már nagyon pirosodik az alja.

Regi: Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok az úszással, Te is mindig olyan lelkesen írtál róla! Remélem, minél előbb megoldódik, és tudtok majd megint menni!

Fleur, Lilla már mászik :shock: Ügyes!

Anikó80, utazásra mi is üveges bébikaját vittünk. A gyümit ugyebár nem melegítettük, a főzelékhez meg vittük a cumisüveg-melegítőt, aminek van autós töltője, és a babaételt is tök jól megmelegíti.

Irina, drukkolok az álláshoz, nagyon jól hangzik! Ádi igazi kis pasi a fotókon! :D

Juba, Bertus csudi édes!!!!

Ó, mennem kell, Dorka felébredt! Majd még jövök.

Kép
dotildi
 
 


Timi26! Én a múlt héten megpucoltam mind... :evil:
Úgyhogy néztem, ahogy a cseppek milyen szépen csillognak a tiszta ablakomon! :lol: :lol: :lol:

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Bár azt hozzáteszem, hogy nekünk csak 3 ablakunk van! :wink:

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Anikó: én is a szivargyújtós bébiételmelegítőre gondoltam! Vagy bármelyik benzinkúton meg lehet melegíttetni a kajcsit! :D

Dmaggie: jobbulást! Ilyen korán kezdődhet az allergiaszezon? :shock:


Nem is mondtam. Ma lemérettem VikDant, 8400 g. Ami egész jó, ahhoz képest, hogy 3 hete 8200 g volt, utána meg jött a fogyasztó vírus! Ma is egész nap zabált!!! :D :D :D 2-kor evett főzeléket, 1/2 4-kor meg még nem aludt, ordított, adtam neki 150 ml tápszert, huzatja sem maradt!!! Utána aludt 1 órát! :D

Kép
Kép
timi26
 
 


Nagyon helyes kis csaj Berta, Lilla és persze Petra is. :D

Ha ciki ha nem én azt hiszem csak belűről fogok ablakot takarítani. :?

Gratulálok a fogacskákhoz is.

Timi26!Detti!
A talira vonattal mentek?

Ildi
Kép
Kép
horcsog
 
 


Kicsit homályos lett a kép, de így nézünk ki mélytányérral :wink: :
Kép

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Ágica! Ezek szerint nem sikerült megynugtatni pénteken :roll:
Nolka sem forog, foga sincs még, viszont tapsikol :shock: a mókuspüfölésből ma áttért tapsikolásba :lol:

Regi! Talán Szeli kapucnijától homályos :lol: Egyébként szupercsinosak vagytok :lol:

Emese! De lehet vinni, nagyobb gyerekek esetében írják, egyébként meg mi különleges eset vagyunk :wink: nagyon aranyosak voltak, nemrég nyitottak és örülnek nekünk tényleg :lol:

Szerintem is a délelőtt lenne a jó, esetleg akkor lehetne gyümis kaja, és azt nem kell melegíteni :roll:

KépKép
KépKép
KépKép
Kép
anitja
 
 


Anitja, Lmóni, köszi-köszi, h megnéztétek! Szuperek vagytok!
Én viszont a DÉLUTÁN-ra voksolok. Nálunk de. van az egyetlen normális alvás (ha éppen nem marad ki :roll: ), utána kaja és jók vagyunk.
Játékok: mi biztos viszünk pár darabot. Azok nélkül meg vagyunk lőve, ottani cuccot meg nem szívesen adnék a szájába... Sztem nem az ilyen apró játékokra gondoltak, hanem pl nyuszibicajra. Nem?

Regi, mélytányérodnak szuper csajos színe van! :lol:

Jajj, lányok! Ne is mondjátok! Egész de az ablakokat puceváltam! :twisted: :twisted: Húsvétig meg akartam csinálni és mivel egész hétre sz.r időt mondtak, gondoltam, ma túlesek rajtuk. Mondjuk az az egy szerencse, h Liza nagyon nyüszi volt, így félbe kellett hagynom, tehát 1 kivételével csak belülről sikerült. Utálom, mert minden szobán ajtó van, de felük csak ablakként nyitható. De tisztítani egy ajtónyi felületet kell :?

silka
silka
 
 


Csajok mi a játszóház honlapja???

Heni
KépKép
heni81
 
 


anitja: De teljesen megnyugodtam hogy azt mondta nálatok az ortopéd doki azzal nincs is gond csak most a nem forgása miatt küldött el minket a dokinő.De Petra is püföl mindent.Meg a cumit ki be teszi a szájába van mikor fordítva sikerül de akkor segítek neki.

Regi: Jó a kép nagyon

Nekünk mindegy hogy délelőtt vagy délután.

timi26: Szerintem se árt ha megnézi aztán lehet mi is úgy megyünk hozzá hogy oda vissza forog és majd megkérdezik miért is hozták? Hááááát nem forog :shock: :shock: :shock: :shock: :D

Kép

Kép
agica1126
 
 


Anitja! Igen, alul belóg a kapucni :lol: , de amúgy is homályos lett. Meg kapkodtam, mert Szeli türelmetlen volt! :wink:

Kép

Kép
regcsiken14
 
 


Tali: nekem mindegy, hogy de vagy du.
De tényleg! Hova is megyünk??? :oops:

Kép

Kép
regcsiken14
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: