Sziasztok,
Hát visszaolvasok, a múlt hetünk úgy elrepült, hogy csak na.
Jól vagyunk, a héten is sok programunk van, majd meglátjuk mi jön össze.
Gratulálok minden hófordulós babának, névanaposoknak, születésnaposoknak!!!!
A képek nagyon jók.
Betegeknek gyógyulást.
Alvás, nekünk szerencsénk van, éjszaka alszik mostanában, vagy cicin alszik be, vagy leteszem és elaltatja magát.
Nappal hát kétszer alszik, egyszer reggel a reggeli után, akkor rögtön, hol hosszabb, hol rövidebb ideig - most a hosszabbat nyomja - du. pedig hátsimi, és az ágyában durmol.
No azért akadnak kivételek.
Cumi, szerintem ne aggódjatok, le lehet szoktatni, egyéntől függ ez is.
Szomszédok, nekünk szerencsénk van az iker szomszédainkkal nem vészes. Néha felxelnek, de kibírható.
Babaúszás, lányok akik hordjátok hová, az tudom, hogy K.Timiék Ádija Csömörre jár és már Senséik is, és Móni ti hová jártok, és aki még szokott???
Gyümi, mi még csak 4 féle gyümit eszünk, délelőtt és délután, hol szopi után, hol - és inkább már - szopi előtt.
Kutya, na hát, imádom őket, de én kertesház párti vagyok, mármint kutyatartás szempontjából, no persze lakásban is lehet, csak a sétáltatás és egyéb kultúrák igen hiányosak.
Erről jut eszembe, szombatra virradóan valószínűleg bemásztak hozzánk, mindig mondom a férjemnek, hogy zárja a garázst és az autókat, de hát, no most valószínű a kutyánk megzavarta, mert az ajtók (kocsi, garázs) nyitva és egy kosár tejpor hiányzik a férjem anyagaiból. De mi nem hallottunk semmit. Tuti beugrottak a kerítésen. Most gondolkodunk egy pár dolgon mit kéne még csinálni, hogy ne legyen ilyen. De fura mindenesetre. Lehet, h adtak enni Nico kutyának??
Na megyek, lejárt a mosásom.
Dobok egy képet Robeszról.
