Társalgó főoldal » Anyaságról » Mit csináltok, amikor az utód bosszant, bosszant és bosszant...

Zsuzsa!

A Páskomliget u.-ban, amúgy nem a XV.-ben voltam kocsmáros, hanem egy ital nagykerben Zuglóban!

Süti

A nagyszülők segítsége tényleg ránk férne.
Anyukám még csak 51 éves és hétvégén is dolgozik.Jó esetben egyszer egy hónapban eljön hozzánk,néha itt is alszik.Apukám balatonon lakik,őt is ritkán látjuk.Marad a párom apja,aki viszont 73 éves és saját magára nem tud vigyázni,nem még egy gyerekre.Anyósom már nem él.A párom szintén egész nap dolgozik.
Már 4 éve nem voltunk moziban és általában sehol kettesben.Azért eljárunk ide-oda,de csak gyerekekkel együtt.Annak is örülök,ha szülői értekezlet alatt vagy a bababörze napján anyu elvállalja a gyerekeket.Ezt is kb 3 hónapra előre tudnia kell,hogy aznapra ne legyen munkája.Ő a város másik végén lakik.Ha eljön hozzánk két órára,a másik két óra az utazással telik.Ezért néha itt alszik,hogy tudjon velünk lenni egy keveset.Olyankor mindig segíteni akar a háztartásban,de én jobban szeretem,ha a gyerekekkel törődik.Emlékszem nekem milyen jó volt a nagymamámékkal játszani.
Sokszor látok nagyikat az unokákkal a játszótéren,az óvodában és mindig irígykedem.Nem magam,hanem a lányok miatt.Amíg élt az én nagypapám nyáron balatonon sokat játszott Mimivel.Kori akkor még csak fél éves volt.Sajnos vele már nem foglalkozhatott,mert tavaly az égbe költözött.De azóta is sokat emlegetjük mert 5 hét alatt előző nyáron sok verset,éneket tanított Mindynek.Kertészkedtek is órákon át.Most is sokszor beszélgetünk erről,mert nagyon élvezte azt a nyarat a dédipapával.

Bocsánatot kérni én is szoktam a gyerekeimtől.Most már ha rosszalkodnak vagy nem fogadnak szót néha ők is szoktak.Kori még csak annyit mond légyszi.Egyik alkalommal nagyon kiakadtam a csak azért sem csinálom jelenetüktől és bizony sírva fakadtam.Azt a megdöbbenést látni kellett volna.Anya ne sírj,ígérem jók leszünk,ne legyél szomorú,nagyon szeretünk mondta sírva a nagyobbik.Összebújtunk mind a hárman és megbeszéltük,ha szeretnek engem akkor odafigyelnek arra amit kérek.Ha nem tetszik megmondhatják de nem hisztizve hanem szépen,nyugodtan.Ennyiben maradtunk.

Ajaj, kíváncsi. Akárhányszor meg akarod győzni a nagyérdeműt, csak rontasz a helyzeten. A saját-mások által nem, vagy alig értett-nyelvezet is az autisztikusokra jellemző befeléfordulást jelentheti. Külön világot próbál ezáltal teremteni magának. Tényleg olyan nehéz elgondolkodni azon, hogy esetleg segítségért fordulj puffogás helyett? Most mondd meg, mi a legrosszabb, jelen esetben a legjobb eset? Közlik, hogy semmi baj. De, ha mnégis... Sosem fogod magadnak megbocsájtani.

Szerintem egy ötgyerekes anya el tudja dönteni, hogy normális-e a gyermeke, avagy sem. Kedves kérdező, szállj már le kíváncsiról!

kérdező, te nem értesz semmit. Kénytelen vagyok arra gondolni, hogy nem is akarsz megérteni semmit. Ez a gyerek BESZÉLNI TANUL, nem autisztikus! Esze ágában sincs külön világot teremteni magának, irtó jól érzi magát a miénkben! Méghogy befelé fordul! Ha látnád...!
De tudod mit? Dehogy akarom én meggyőzni a nagyérdeműt! Még téged sem.

Rjuli,
hát, ahogy már más beszélgetésekből is kiderült, minket nem egy fából faragtak! Te rendszerető vagy, én rendetlen. Én nagycsaládot szeretek, neked a kettő untig elég. Te leveteted a papucsot a vendéggel , nekem eszembe se jutna, sőt, kicsit zavar, ha leveszik. de csak egy egész picit. Tippelek még kettőt: te ateista vagy és a dohányfüstöt ki nem állhatod. Bejött?
Egyben viszont nagyon egyezünk: te is bejössz az oroszlánbarlangba vitázni a többséggel, én is így teszek (lásd szopitopik)!
Jó, hogy te nyugodt tudsz maradni a gyerekeiddel (én nem ), de azt is mérlegeld, hogy neked most voltaképpen egy van csak, aki problémás, hiszen a másik még túl pici. Ide azért jövünk beszélgetni, hogy megosszuk a sikereinket és a nehézségeinket is egymással, abból okulhat bárki. Szeretem, hogy itt őszinték az emberek, és el merik mondani azt is, ha hibáztak. Azt mondod, igenis lehet másként is gyereket nevelni, mert te tudsz. De Juli, hát Teller Ede ugyan feltalálta a hidrogénbombát, de azért mégse mondhatjuk, hogy bárki képes erre, itt a bizonyíték, a Tellernek sikerült!? Van, aki tudja, van, aki nem. Bizonyára ehhez is kell érzék, tehetség, rátermettség. A többség nem ilyen. De meghallgatunk téged, ha megpróbálod részletesen leírni, hogyan is tréningezel erre a nyugalomra. Vagy ez csak úgy jön? Akkor szerencséd van! Viszont akkor épp olyan ez, mint amikor a fogyókúrásokat leteremted azért, mert éhesek, noha veled nem fordulhat ez elő, lám, el se híztál
Pszichológus: én sem azt mondtam, hogy nem kell, hanem azt, hogy indokolt esetben kell. Nem jársz fogorvoshoz fogat mosni, nem mész szemészhez, hogy tegye fel a napszemüvegedet és nem a bőrgyógyásszal nyomatod ki a mitesszeredet. Amit írtam, azért írtam, mert indokolatlanul soknak tartom a pszichológushoz küldözgetést a beszólóktól, akik ilyenkor nem mást akarnak, mint jól megbántani téged, hogy a gyereked abnormális és kezelésre szorul.
És máris itt vagyunk a kellemetlenkedőknél. Mert, ebben is különbözünk, én érzem, hogy ezek az alakok nem segíteni, hanem mérgezni akarnak. Azt üzenik rózsaszín papírba csomagolva: itt mereszted a s.det, eközben a gyerekeid elhanyagoltan, éhesen kínlódnak otthon, a sötét szobában, anya vagy te egyáltalán?
Nézd, ha valaki segíteni akar, mint pl. te szoktál, akkor vállalja magát, elmondja, milyen alapon szól bele (pl. magam is tanár vagyok, sérült gyerekekkel foglalkozom, biológusként tudom, stb.) És előbb kérdez, aztán feltételez! Hogy állíthat fel valaki diagnózist néhány tréfásra vett, időnként szándékosan túlzó mondatból? Ez nem igaz, hogy ők segíteni akarnak, ezért nem is köszöntem meg.
Egyáltalán: már az is sértő, ha valaki úgy gondolja, én nem figyelem a gyerekemet, mert nyilván ha figyelném, akkor magam is tudnám, milyen kezelésre kellene vinni. Hát nyugodj meg te is, Juli, figyelem őket. És biztos lehetsz abban, hogy HA KELL, látni fogja őket orvos. Csak tudod, én már így öttel jól tudom, hogy sokkal ritkábban kell, mint ti eggyel-kettővel gondoljátok.
Várlak vissza a barlangomba!
Kíváncsi

Márti! Az okmányirodánál már nekem is mondták, hogy jöjjek 1/2 8-ra, különben nincs esélyem sorszámra. (a kicsi akkor volt féléves)
NYugi, azt hiszem te is elfáradtál, ami nem csoda, ha egész nap egyedül vayg a gyerkőccel. tudsz valahogy pihenni, vagy kikapcsolódni? Szerintem nincs semmi bajod a fáradstságon kívül.(egy kis energia)
KLára! TAlálkozzunk, hozzuk össze ezeket a 3,5 éveseket!
Kérdező. Gratulálálok a kitűnő távdiagnosztikus képességeidhez, valószínűleg nem kis munka áll a hátterében. Amúgy egy pszichológiai-pszichiátriai differenciáldiagnózis felállítását a tankönyvek is több oldalon keresztül részletezik(nem vagyok egyik foglalkozás űzője sem, csak mentálhigiénikus-tanár, de tanultam pszichopatológiát). Mégegyszer gratulálok, és megkérnélek, hogy látogass inkább egy szakmai fórumot, mi úgyis laikusok vagyunk. (Solya itt jön a lófejrázás, ugye?)
KÍváncsi! Amit az orvosokról írtál, azt én is így tartom. A környezetem (és magam) szerint sem vaygok egy aggódó ember (sőt a férjem néha gyanakodva szemlél, hogy teljesen felelőtlen vagyok e, de ő aggódó), az elsőt még elvittem orvoshoz, ha lázas volt, de amikor állandóan antibiotikummal akarta tömni, akko rleszoktam erről. Én is figyelem a gyereket, és nem esek kétségbe, ha 40 fokos láza van, mert még sose volt kisebb! Ilyenkor jön anyós aggódó hangja, hogy vittem e orvoshoz a dedet, Zsuzsa agya meg elkezd zötyögni, de szépen válaszol, hogy előre ledolgozzon néhány napot a purgatóriumból. És itt is vagyunka témánknál: amióta megnyitottam ezta topikot, valahogy türelmesebb tudok maradni. Köszi!
Zsuzsa

Kiváncsi!
Rájöttem,mi a legjobb reakció,az ilyen hozzászólásokhoz,mint pl kérdezőé.
Egyszer reagálsz,aztán ráhagyod,figyelembe sem veszed.Majd csak abbahadja. Ő jobban fog puffogni,hogy semmibe veszed az irományait.
Kérdező!
Te az a fajta vagy akit,ha kidobnak az ajton,az ablakon jön vissza?

Kiváncsi!
bocs,hogy belefolyok,de dühítenek,az efféle hozzászólások! Nekem is meggyüllt velük a bajom,egy párszor.

Abbahadja?????
HADJA mar abba!
Szegeny Lorincze Lajos bacsi forogna a sirjaban.

Névtelen! Jójó, nekem is fontos a helyesírás (osztályozni is szoktam), de ez nem iskola! VAn ilyen, de még a médiában is, az a nagyobb baj.
Zsuzsa

zsuzsa,
szívemből szóltál mindkétszer!
1, én is türelmesebb vagyok! Csak a topicra gondolok és kész.
2. helyesírás, de az igaz, hogy báncsa a szememet!

Mondd kérdező dr! Felmerült már benned, hogy súlyos lelki problémáid vannak, és inkább pszichológushoz kellene fordulnod? Ha még eddig nem sikerült meggyőzni téged ennek szükségességéről, mikor különféle (a fentiekhez hasonló jellegű) nickekről kötekedtél, akkor most felhívom a figyelmedet, hogy a problémád elbagatellizálásának nagyon súlyos következményei lehetnek a jövőben. És gondolj a szegény rokonságodra is, akik nyilván nagyon szenvednek a lelki problémádtól, úgyhogy nem csak magaddal, de velük is jót tennél, ha felkeresnél egy pszichomókust, méghozzá mihamarabb. Tehát ha nem akarod továbbra is a felelőtlen disszimulálásoddal kínozni szegény jó családtagjaidat, akkor szedd össze magad, és tényleg keress fel egy szakembert.

Milyen nevet is adjak magamnak? Legyen mondjuk... "jóakaró"

Kíváncsi!

8 évig erős dohányos voltam, de leszoktam, így most már tényleg utálom a cigifüstöt. Az igaz, hogy racionálisan gondolodom, de még a mai napig nem tudom eldönteni, hogy ateista vagyok-e vagy sem. Amit erről gondolok, az egy kicsit bonyolult, de mivel elképzelhető, hogy sokakat sértene, így ezt inkább nem feszegetem.
A gyerekekkel kapcsolatos nyugalmam nem valamiféle tréning eredménye, arra lusta lennék. Pl. az agykontroll tanfolyamot is elvégeztem, mégsem használok belőle semmit, mert macerás.
Szerintem a munkámból adódik. Türelem nélkül képtelenség lenne sérült-főleg ért.fogy. gyerekekkel foglalkozni, annyira szélmalom-harcnak tűnik néha. Az is igaz, hogy mióta Zsófi megvan, még több türelmem van a tanítványokhoz. Szóval ez csak szerencse, semmi tudatosság.
Az elhízáshoz: a terhesség alatt tényleg nem híztam el, de csak azért, mert már előtte is úgymond kihívásokkal küzködtem a súlyomat illetően. Mióta az eszemet tudom, fogyni szeretnék, csak kevés az akaraterőm hozzá. De most új elhatározásom, hogy szoptatás után min.5, de inkább 8 kg-tól megszabadulok, akkor átmászom a fogyis topik-ba.
Úgyhogy minden szempontból volna mit változtanom kívűl-belül, de nem megy egyik napról a másikra.
Most már befejezem, mert teljesen off-oltam a topik-ot.

????????
Ki teccik lenni?

Zsuzsa!
Nem fél 8-ra, hanem 7-re ajánlották, hogy menjek az Okmányirodába. De ha a sorszámosztás kezdetekor(7:45) nem az 50. szeretnék lenni a sorszámért sorbanállók sorában, akkor inkább 6 órát mondtak.
Holnap 5-kor kelek. Apa itthon marad 9-ig, aztán jön a bébiszitter, míg nem végzek. Szorítsatok nekem!
Márti

jóakaró nem egy sherlock, annyi biztos. kérdező nem = dr. ezt rajta kívűl bárki belátja. pszichoakárkihez küldeni valakit csak azért, mert tanácsot ad, még ilyet nem is hallottam.

Lányok!

Miért nem tud ez a topik arról szólni, ami a címe?
Legyünk elegánsak és lépjünk túl a nem ide illő hozzá- és beszólásokon!

Igen, igyekszem bocsánatot kérni, amikor az jár. Bár nem mondom, hogy nem nehéz. De ezzel máskor is gondjaim vannak, ugyanis úgy érzem, hogy látszik rajtam, hogy már máshogyan gondolom, de minek ezt még ragozni? Tréningezem azért...

Snoopy

Sziasztok!
Én is el vagyok kicsit csodálkozva a topikon, de nem a névteleneken, hanem azon, hogy a "nem tudom tűrtőztetni magam, eljár a kezem" című problematika lassan oda fajul, hogy "nem hogy nem baj, de direkt jó az a néhány 'makarenkói' pofon, mert jólnevelt lesz a gyerek tőle".

Nekem elvem, hogy a gyereket semmilyen formában nem szabad ütni, míg a férjem az itteni "többség" álláspontját vallja. Mindkettőnket így neveltek (el-elcsattant néhány pofon nevelési célzatból). Én úgy látom, a különbség az, hogy ő általában helyesli a hagyományt, nem kérdez rá, "ha idáig működőképes volt, biztos jó" alapon. Én ellenben lázadó típus vagyok, utánaolvasok, megfontolom a nézeteket, aztán döntök.
Bocsássatok meg érte, de azt gondolom, hogy a többség itt azért üt, mert ezt látta otthon, beléivódott a hagyomány, aztán igyekszik megmagyarázni a bizonyítványát. Azt, aki az ütést, legyen akár csak figyelemfelhívó vagy seggrepacsi, jónak, helyesnek, "nevelési célzatból követendőnek" tartja, le kéne beszélni róla, ahelyett, hogy azokat nyugtatgatnánk meg, akik elveik ELLENÉRE ütnek.
Abszolút egy tábort alkotok Rjulival, nekem is szerencsém van, mert a gyerekkel maga vagyok a türelem szobra, pedig egyébként mindent lehet rólam mondani, csak ezt nem. Férjemmel ellentétben, egyszerűen nem bír kihozni a sodromból. Azt mondom, szerencsém van, valahol mélyen azonban az lehet a titok, hogy megértem a kislányomat, milyen rossz lehet, ha ő mondja, mondja a saját nyelvén, de senki sem érti meg. Milyen rossz lehet, hogy egy kívánatos tárgyhoz mindenki hozzányúlhat, csak ő nem. Hogy is érthetné, hogy miért nem?
Mit ad isten, nálunk is az van, hogy a férjemmel valahogy hisztisebb a gyerek. vajon MIÉRT???
Persze, simán el tudom képzelni, ha valakit fel bír idegesíteni a gyerek. Nekem is volt már rossz napom egyszer-kétszer, amikor hajknalban keltöünk, akkor kissé ingerültebb voltam vele a szokásosnál. De szerintem türtőztetni kéne magunkat, arra gondolva, hogy ez nem helyes, és hogy mennyire érthető a kis mókus álláspontja.

Mit csinálok ütés helyett?
Nemcsak a rábeszélés az alternatíva.
Ha valamit nagyon el akar érni, vagy meg akar csinálni, nálunk pl. beválik az, hogy amikor nyúl vagy indul, megállítom, a kezembe veszem a két kezét és nem engedem el a kellemesnél jóval hosszabb ideig. A mozdulatlanságot nem szeretik a gyerekek, a végén már hangosan méltatlankodik. Amikor elengedem, általában már letett arról, hogy újra próbálja azt, ami miatt az "atrocitás" érte.

Méri

Szia Méri!
Nagyon szép, és jó amit leírtál, de megnéztem a profilodban, hogy mennyi idős a babád. Hát, igen, egy ekkora, ennyi idős babát bűn is lenne megütni. Egy alig 17-18 hónapos babát még megtudsz így állítani. DE egy 3-4 éves ördögfiókát már annál nehezebb. Egy 3-4 éves gyerekben akkora erő van, hogy ha nem vigyázol, akármilyen erős és ügyes vagy erőből neked tud menni, fel tud lökni Pláne egy fiú. Szeretnék egy ugyanilyen hozzászólást olvasni tőled 5-6 év múlva is, amikor esetleg már egy kisfiad is lesz, és nem csak egy tüneményes kislány anyukája leszel.

Remélem érted mit szerettem volna ezzel írni, és semmi bántó nem volt benne. Legalábbis remélem nem úgy fogod értelmezni.

Zsuzsa

Kedves Méri!
Minden elismerésem a tiéd! De csatlakoznom kell Zsuzsához. Az én lányom 2 éves kora előtt semmi olyat nem csinált, amiért okom lett volna akár felemelni a hangom. Az olyan kisbabás dolgok, mint pakolászás, tilos helyre nyúlás nem is tudtak felidegesíteni. Még a kezét se fogtam le, megoldottuk anékül a dolgot. (rászóltam, elvezettem onnan, nála hatott, engedelmes volt)Igaz, idegesített más, de amiatt nem a gyereken, gyerek előtt vezettem le a feszültségemet.

A nehéz időszak ott kezdődött, amikor már nem csak a "nemszabad" dolgokat kellet tiltanom, hanem a "nemakarom" dolgokról valahogy meggyőznöm. Hát itt kell nagyon felkötni, Méri! (Az én jó kislányom is akaratos fruskává fejlődött egyik hónapról a másikra!)
Ne érts félre, nem olyan hsz-t szeretnék mindenáron olvasni tőled pár hónap múlva, hogy lám-lám, én is a fenekére csaptam! Hanem, hogy ezeket a problémákat hogyan oldottad meg agresszió (ütés, és kiabálás nélkül).

Még egy kérdés. Mostanában én is éltem a kézlefogás módszerével, egyszerűen azért, hogy ne szaladjon el a lánykám. Eredmény: döhödt tiltakozás, visítás, kézkitépési kísérletek, utána hiszti. És ahhoz, hogy egy 2,5 éves ne tudja kitépni a kezét a tiédből, marha erősen kell ám azt szorítani! Ami szerintem sokkal jobban fáj, mint egy popópacsi!!!!!!
Tehát fájdalmat ütés nélkül, szorítással is lehet ám okozni!!!! És ezt te is megteszed!
Próbáltad már ezeket a problémákat TESTI KÉNYSZER alkalmazása nélkül megoldani? Hogyan? Ez érdekelne, mert szívesen kipróbálnám. Ezt tényleg ne cinikus, hanem érdeklődő kérdés hangsúlyával olvasd!
Márti

hello Méri!


Ez most lehet, hogy nem szép, de végigolvastad a topicot? Most Juli egyik, ha nem az első hozzászólásából idézek:
"Én úgy látom, hogy soha nincs hiszti ok nélkül, csak úgy. Ez nem azt jelenti, hogy még sosem kapott a fenekére, bár inkább csak olyan esetben, amikor a saját vagy más testi épsége volt a tét, és képtelen volt a szép, ill. nem szép szóból érteni. De a saját feszültségem levezetésére nem ütöm meg és nem ordibálok vele, hanem végiggondolom, hogy mi a cirkusz kiváltó oka, megpróbálom azt megváltoztatni, kizökkenteni, higgadtan beszélek vele és, ha ő megnyugszik, akkor én is leeresztek."
(Bocsi, juli, de ez azért maradt meg bennem, mert nagyon hasonlóan gondolom én is.)
Ja, és lehet, hogy eddig nem írtam le, de nekem is mászhatnak a fejemen, gyakorlatilag még majmot is csinálhatnak belőlem, ha úgy tetszik és ezért sosem csaptam a popira. Csak akkor, mikor pl. a tesót rugdosta. És ezzel nem dicsekszem, hidd el, nagyon fáj, hogy béna módon oldom a konfliktusokat. De pl. odáig el kellett jutnom, hogy visszaharaptam, mert kék-zöldben pompáztam és semmi nem hatott. Verni meg ilyen piszlicsáré dologért?! Hát párszor visszakapta ugyanoda, és elfeljtette. Persze én nem kékre haraptam.
Azt hiszem itt értelmezési különbségek is vannak közöttünk. nem hiszem, hogy van olyan közöttünk, aki a verést megfelelő nevelési eszköznek tekintené. A problémánk pont az, hogy: Mit csináljunk, amikor az utód bosszant és bosszant és bosszant...

A kézlefogás pedig lehet, hogy hosszú távon nem célszerű, mert ógy gondolom, ezzel nem oldod meg a problémát. Persze, elfelejti, hogy éppen akkor mi lett volna a fontos, mint ahogy egy kezdődő hisztit is meg lehet próbálni lecsillapítani helyváltoztatással, környezet és ingerváltással. Azonban nagyon érdekes, de sokkal több mindenre emlékeznek már ilyen kis korban is, mint gondolnád. Ha nem magyarázod el neki, miért is fogtad le, akkor egy idő után nem fogja kérdezni, hogy megcsinálhatja-e, csak megteszi. És akkor elszabadulhat a pokol. Ha viszont ezekbena helyzetekben higgadtan el tudod neki mondani a veszélyt, meg tudod vele értetni, hogy miért nem szabad, akkor OK a dolog. Nálunk pl. vannak nem célszerű és nem szabad dolgok. A különbség a veszélyeztetésben van: nem szabad pl. az árammal játszani, és nem célszerű egymás fejére szórni a homokot, mert belemegy a szemébe és... Eddig bejött, nem kell annyit tiltani. Kezdem azt érezni, hogy miért is vagyok itt? Istenem, ha ez a valóságbanmindig így lenne. tegnap megbeszéltük a párommal, átvakartam magam az emlékeken, hogy igazából a nem szabadra is csak akkor csattan, ha kivagyunk. Vagy ha attól borulok ki, hogy már ét napja hárítom a verekedést, a mindent a konnektorba dugdosást, stb.

No, szóval. Itt szerintem nem egymást nyugtatgatjuk, hanem magunkat. És majd mindannyiunknak (névteleneket nem ismerem) elmúlt kétéves legalább az egyik, vannak nálatok még fel nem merülő problémák, konfliktushelyzetek. Remélem, Te sikeresen veszed majd ezeket is. Bár a másfél éves fiam megérti, hogy mit nem szabad és mit nem célszerű megtenni, ennek ellenére hangos nem-nem felkiáltással megteszi. Mégsem verem állandóan! Sőt. Ha belegondolok, ő még nemis kapott a popijára! Jézusom! Erősítem a testvérféltékenységet! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Egyre kezelhetetlenebbé teszem a saját gyerekem! Most mit csináljak?
Félre a tréfát, bár sajnos van igazság abban, amit írtam, mégsem tudok mit tenni.
Tegnapi egyik hszomban éppen arra hívtam fel a figyelmet, hogy a Babaszobában a chaten egy pszichológustól rákérdeztem a figyelemfelhívású pacsira és egyértelmű nem volt a válasz. (Suttogok: ezt nem olvastad?)
Azt hiszem, ha már kiírjuk magunkból, akkor segítünk magunkon, hogy legközelebb higgadtabban, hideg fejjel tudjuk megközelíteni a problémát.

Solya

Solya
Méri! Azt írod, hogy ha hajnalban kelsz, akkor türelmetlenebb vagy. PL. az én 3,5 éves nagyobbik fiam 9 hónapos korától 3 éves koráig egyetlen éjszakát sem aludt végig, 1-2-szer legalább kelt, nem beszélve a 3-4 órás ébrenlétekről. A kicsi kb. 7 hónapos kora óta kel minden éjszaka. Ez azt jelenti, hogy 2000.decembere óta max. 10 éjszakát aludtam végig, Ja és korán kelők, 5-6 között ébrednek. Ilyen gyerek is van.
Zsuzsa

Solya!
Nekem pont ma jutott eszembe, hogy milyen jó ez a topik. Egy kis önkontroll számunkra is.
Ma pl.: jöttünk haza a bölcsiből, és a kislányom "rongybabát" játszott. Cipőfüző kikötődött..., mondom neki, hogy várjon bekötöm, és aztán játszatunk tovább. Jött velünk szemben egy csajszi, és jót mosolygott, ahogy a Bea nevetgélve fogta a lábam, én az egyik hónalját, hogy mégse a földet súrolja a gyerek. Ekkor hangzott el az a mondat a számból, hogy álljon meg a lábán... Bea nem értett a szóból... Pelenka sokat véd címszóval pelenka kapott egyet. Bea annyira meglepődött, hogy rögtön tudta, hogy állni kell a lábán most rendesen. Tuti, hogy nem érezte a popsija, mert épp hogy legyintés volt, de elég volt ahhoz, hogy értsen a szóból. Semmi baja nem lett tőle, talán még a lelke sem sérült meg, mert utána ugyanott folytattuk a játékot, beszélgetést, ahol abbahagytuk, és nevetgélve jött tovább. És ennél a pelus legyintésnél eszembe jutott a topik... Mondván: másként is meg lehetett volna oldani? Vagy várjam meg, amíg a hullafáradt gyerekem megtapasztalja a sóderes Anyaföld szeretetét?

Márti!
Ne is mondd mennyire tudd fájni a kézlefogás. Én a középső fiamnál alkalmaztam régebben, és bizony visított, hogy ne szorítsam annyira..., pedig én épp csak erősebben fogtam a kezét, még csak nem is szorítottam szerintem, de Mikinek nagyon fájt. Szerencsére már nem kell alkalmazni ezt a módszert.

Ja, és még valami! A többgyerekesek a megmondhatói, hogy igenis a többedik gyereknél már sokkal nyugodtabb úgymond az ember. Nem csattan olyan dologért, amiért az elsőnél még szólt. És nem azért, mert belefásult volna, hanem azért, mert MEGTANULTUK, vagy legalábbis próbáljuk megtanulni, hogy hogyan kezeljünk le egyes dolgot.

Zsuzsa

Méri,

csatlakozom az előttem szólókhoz. Nálunk az megy ritkaságszámba, ha tudok aludni. Éjfél előtt esélytelen, mert a kisebbik addig nyüglődik 10 percenként, hajnalban szopi, és legkésőbb reggel hétkor alarm van. A nagyobbik sem alussza át az éjszakát, egy körül jajgat, hogy menjek át érte. Köztünk alszik, nem kell ecsetelnem, mennyire pihentető az alvás egy ficánkoló háromévessel. Hidd el, ha évekig csinálja az ember, akkor kicsit megkopik a türelme. Ja, és nap közben sincs ám pihi, nagyobbik srác nem alszik, házimunka este kezdődik, remek dolog 10-kor nekiállni vasalni. Én tényleg igyekszem, hogy ne legyek türelmetlen, ne kiabáljak, de nagyon nehéz. És megint csak azt tudom ismételni, amit már sokan leírtak előttem, hogy óriási különbség van egy másfél éves hisztije, és egy 3 éves őrjöngése között.

Ja, és nincs semmi szindrómája a srácomnak, szimplán csak 3 éves.

Zulu

Zsuzsák!
2000 decembert mondtál? No, hát valahogy így vagyok én is. Azért néha Apa szíve megesik rajtam és felkel helyettem, amikor már nem tudom mozdítani a lábam hajnali 4-kor. Nálunk az egyik megoldás erre az lett, hogy az jön át éjjel a nagyágyba, aki akar. Reggelre ált. 4en ébredünk
Nekm legalább szerencsém van, bár nem tudom, ha korán sikerülne ágyba dugni őket, vajon mikor kelnének? (Ne vessetek meg, nevessetek ki, de 10 előtt nagyon ritkán lehet őket elaltatni. Így 8-9 között ébrednek. Ha időben elaludnának, akkor kiborulnék a korai keléseiktől.

Beababa! Én bizony leteszem ilyenkor a kölkem a földre! Ha az kell neki. Nem lesz tőle semmi baja! Elesik, feláll. A pelus megvédi. Egy kis horzsolás nem árt a szépségüknek!

Solya

Solya!
Sima aszfalton én is hagytam volna, csak hogy ez az út, amin be kell jönni az urtcánkra egy ronda kavicsos, salakos út. Én már estem el ott, nem mondom, hogy egy leányálom.

Zsuzsa

Jólvanna! Most nehogy haragudj! Én ott is elengedném. Lehet megkövezni!
S

De most nagyon haragszom.) Milyen követ kérsz a megkövezéshez?

Zsuzsa

Sziasztok!
Látom, sokan egy véleményen vagytok velem, de azért remélem, hogy Méri nem bántódott meg.

Úgy gondolom, hogy közülünk senki sem VERI a gyerekét. Vagyis fájdalmat nem akarunk nekik okozni. És azok a pacsik is ritkának látszanak. Lám, Solya kicsije még SOSEM kapott!
És az is kiérződik mindenki hsz-ból, hogy senki sem híve a verésnek, csak ki-ki nehezebben tűrtőzteti magát.
De képzeljétek! Mióta van ez a topik, én egyre könnyebben! Nem mondom, hogy előtte lépten-nyomon elcsattantak pacsik, de úgy érzem, ha most cikis szituba keverednék a lányommal, azt hiszem higgadtabb tudnék maradni.
Jó, hogy itt kiírjuk magunkból ezeket dolgokat, és rávilágítunk: bizony sokszor a saját feszültségünk leveztésére csapunk oda. Van persze amikor úgy érezzük jogos volt, de lehet, hogy erre is lenne más megoldás.

Nos, lányok, ezeket a megoldásokat keressük!
Csak sajnos eddig még nem sok okos tanács érkezett.
Vagy támogattuk egymást abban, hogy ja, hát én sem tudtam volna mást tenni, vagy pedig angyali jó gyerekek anyukái írták elborzadva, hogy ők aztán soha nem ütnék meg a gyereket. (Mert szerintem nincs is miért.)
Most már jó lenne, ha valaki, akinek égetnivalóan rossz kölke van megírná, hogy ő hogy sikálja el a dolgokat agresszió nélkül!

Nekem ugyan egy gyerekem van (marad is egy), így megpróbálok tőletek tanulni, okulni, mintha már lenne egy nagyobb, és így nagyobb higgadtsággal hozzáálni a cikis helyzetekhez.

Még egy ötlet. Ha most, míg él ez a topik, valakinek eljár a keze, szerintem legyen őszinte, írja meg az esetet, és aztán tárgyaljuk ki. Konkrét eseteken keresztül jobban meg lehet világosodni. Mint pl. Zsuzsa kavicsos utas sztorija.
Rögtön el is mondanám a véleményemet én is. Kívülállóként mennyivel könnyebb! Én szép lassan leeresztettem volna a földre, és úgy hagytam volna. Így nem üti meg magát, de rádöbben, a lábát használnia kell (nekem meg ruhát mosni, de ez nálam bőven belefér).
Én az utcán még egy enyhe legyintést sem adok a gyereknek. Talán ezt az önkontrollt kellene otthon is megvalósítanom, csak sajnos házon belül a csemete is vadabb dolgokra képes.
Márti

Sziasztok!

Nos, tanácsot én sem tudok adni. Az én törpém még csak 10 hónapos, mi még csak a mindent megfogdosok, leborítok, eldobok korszaknál járunk! Na meg persze, egy éjszak 4-6-szor felébred, tehát én sem vagyok valami friss és üde! Amikor már nagyon kezdem elveszíteni a türelmem, megkérem apát, kapjak egy szabad délután, addig ő csavarog a gyerekkel, én pedig vagy alszom, vagy elmegyek csacsogni egy bnőmmel. Bár ez sajnos ritkán fordul elő....amúgy meg marad az, hogy egyenlőre próbálom a gyermekkel megértetni, hogy nem szabad a virágot cserepestől a fejünkre rántani, a virágföldet sem kell a szánkba tömni sőt, anya papucsa sem finom! De már most véges a türelem, hát ha még jön a hiszti később!!!!

Süti

Most én rrrááázom a lófejem!!! De nagyooon!
Egy akkora hsz-t írtam, mint a Duna hossza, szépen át is olvastam, el is küldtem, aztán felpattantam a dolgomra, a fiam meg azonnal lecsapott a klaviatúrára, mint malac a takonyra, és így nem történt meg az adatátvitel!!! Mindjárt felrobbanok!

Nna, megpróbálom újra. De ez már nem lesz olyan költői

Szóval. Solya, pszichológus nem hagyhatja jóvá a seggrepacsit, több okból sem. Egyrészt megköveznék a kollégái. Másrészt nem ismer téged, nem tudhatja, pontosan mit jelent számodra a dá-dá. Ezt egyébként elég nehéz is definiálni, meddig atyai pofon, mikortól durvaság, noha mindannyian érezzük. Ezért az a legegyszerűbb, ha mindenestül tiltják. (Volt egyszer egy nagyon kedves ismerősöm, három kamaszodó gyereket nevelt, ő mondta, hogy gyereket verni csak eszköz nélkül, puszta kézzel szabad, hogy neked is fájjon. Így igaz, fájjon mindkettőnek, ha már megtörténik. És így jobban is kontrollálható, hogy ne fájjon nagyon.) Ámde a pszichológus, mint midnen szakember, az ideális esetet írja elő. Ha megkérdezel egy ortopéd orvost, hogy milyen cipőt hordj, lehet, hogy nagyon kényelmeset fog ajánlani, ami nagyon ideális viselet a lábadnak, mégis vannak helyzetek, amikor a rettentő egészségtelen körömcipőt kell fölvenned, és annak idején majd a kamaszlányodat/fiadat sem fogod tudni lebeszélni a lábnyúzó, tramplizó divatviseletről. Különösebb károsodás nélkül túl fogjátok élni.
Nekem a fő bajom a taslimentes gyerekneveléssel kapcsolatban az, hogy nem látom igazolva itt Ausztriában, hogy jobb lenne a hazainál, sőt. Bár lehet, hogy más okok miatt lököttebbek itt a srácok, alaposabb elemzést érdemelne.

Méri, az általad alkalmazott módszert már jól kivesézték a lányok. Én már csak azt tudom hozzátenni: a lelki kényszer elfogadhatóbb számodra, mint a testi fenyítés? Valamit ugyanis alkalmazni kell, gondolom, ebben egyetértünk. Mivel nem nőhet fel úgy gyerek, hogy ne kerülne konfliktusba a szüleivel vagy a társadalommal, esetleg saját megával, és ezeket helyzeteket nem lehet csupán rá- és lebeszéléssel megoldani, valamint elvetjük a taslit, akkor mi marad? Szerintem a lelki kényszer dolgában éppúgy el lehet vetni a sulykot, mint a testi fenyítés esetén. Csakhogy jóval maradandóbb nyomot hagy. (ugye, Nora?)
Egyikünk se mondta, hogy ezek jó helyzetek. Hogy ideális a gyerekek ütlegelése. Mind szeretnénk enélkül megoldani a helyzeteket. És mindannyiunknak fáj, ha mégis sor kerül egy ütésre, hidd el! De ahogy már Julinak is írtam, nem vagyunk egyformák. Ti ilyenek vagytok, mi olyanok. Ti meg tudjátok őrizni a hidegvéreteket, legalábbis ezt állítájátok, aztán esetleg lebuktok kicsit.
De azt már túlzásnak érzem, a ló másik oldalának érzem, hogy még a makarenkói pofon is "cocomlistára" kerül! Manapság teljesen egybemosódik a gyerek rendszeres (éppenhogy nem nevelő célzatú) bántalmazása és az atyai-anyai, vagy makarenkói pofon. Pedig különbséget kellene tenni. Mint ahogy a hirtelen indulatból elkövetett pofon és a higgadt fejjel történő bántalmazás között is nagy a különbség - ami engem illet, az utóbbit ítélem jobban el. Mert azt valahogy a gyerek is jobban megérti, ha indulatból kap egy taslit, amiért előzőleg, ő is tudja, megszolgált, hiszen az indulat vezérelte agressziót maga is gyakorolja, pláne, ha fiú. És akkor is, ha nem ezt látta otthon.
Azt írod, önigazolásból fogadjuk el a pofont, mert mi is kaptunk. Szerintem nem mindenkit ütöttek meg a szülei az itt vitázók közül. Azt is gondolom, hogy a szülők elfogadása vagy el nem fogadása elsősorban nem a kapott pofonok számán múlik.
Azért még ne haragudj ránk, mi is igyekszünk ám!

Dehát nem azért jöttünk itt össze, hogy egymást ostorozzuk, hanem hogy jó tanácsokat adjunk, ha tudunk. Azt hiszem, én most tudok: olvassunk minél több Móra művet! Engem mindig lenyűgöz, ahogy a gyerekkoráról, az apjáról, anyjáról ír. Nem tudom, hogyan nevelkedett, de szerintem pofon nélkül. (Igaz, ehhez az ő személyisége is kellett, gondolom.) Viszont ahogyan a szülei a felmerülő konfliktusokat kezelték, annyi szeretettel és ötlettel, hogy én mindig elámulok!

Kíváncsi

Kíváncsi, így is jó lett!
Ma "büszke" voltam magamra. Két hét betegség és kútba esett mamalátogatás után ma ment Attila először oviba. Arra számítottam, hoigy kezdjük előrőla beszoktatást, de meglepetésemre elég jól vette az akadályt, kis itthoni sírdogálás és rövidített rituálé után sírás nélkül maradt az oviban. Ebéd után mentem érte, semmi baj nem volt vele egész nap, de nyilván rengeteg feszültség gyűlt benne, mert kiabálós, nyűgös lett egy pillanat alatt ahogy megérkeztem. A troliig volt egy föédreülős hisztiroham, majd sírás a megállóig.Működött a figyelemelterelés.
Itthon elég heves csapkodós játékokat játszott, majd amikor 3 nap isk. kirándulás után megjött az apja, elszabadult a pokol. Leborította a földön kupacolódott könyveket, dobált mindent a keze ügyéből, kicsit bekakilt majd a kezével maszatolta és visított a kézmosáskor. Nekem sikerült higgadtnak maradnom. Összeszedtem a kedvenc vonatsínjeit és volnatjait, és elraktam, mondván hogy ő bántotta a mi holminkat (könyvek), én pedig az ő holmiját. Utána bevittem a szobájába, és mondtam, hogy ha már nem hisztizik és csapkod, akkor jöjjön ki, addig játsszon inkább ott. Egyetlen szava nem volt a vonatjai után, és lenyugodva kezdett játszani. ez pillanatnyilag elég jó megoldásnak tűnik számomra, bár a vérnyomásomat valszeg nem akkor kellett volna megmérni
Amúgy most rohangál és kevéssé szalonképes szavakat kiabál adekvát szövegkörnyezetben
Zsuzsa

Mimi nyáron a játszótéren megsértődött a barátnőjére. Közölte ő nem azért jött ide,hogy a másik kislány kavicsokat dobáljon egy hengerbe,amin át lehet mászni.Ezt olyan hisztériázva adta elő,
hogy már az egész utca tőle zengett.Megkértük szépen,ne vitatkozzanak.Mondtam neki ha nem fejezi be,akkor haza viszem.Természetesen nem hagyta abba.Fogtam a kezét és elindultam vele kifelé.Leguggolt és közölte ő ugyan nem jön.Ekkor már szó szerint ordított.A kicsi a babakocsiban ült.Jobb ötletem nem volt,ezért hónom alá csaptam drága 20 kilós csemetémet,fél kézzel toltam a másik gyerekem és elindultunk.Elég röhejes lehetett, ahogy rugdalt és hadonászott,de 200 méter múlva lemászott a kezemből és hazáig nyugodtan sétált.Kb még 800 m volt az út.Én gazdagabb lettem néhány lila folttal,ő pedig azóta ritkábban próbálkozik a hisztivel.Azért teljesen nem szokott le róla.

Linato, ilyet én is gyakran csinálok! Szerintem egész jó dedleszerelési módszer.

No Lányok!
Most nincs erőm, időm (gyerekek e kádban főnek), hogy végigolvassam a termést, de el kell mesélnem egy mai esetet:

Gyönyörű napsütésben sétáltam a két lurkóval egy egyáltalán nem forgalmas mellékutcán. Kavicsot szedtünk, földet ettünk, leveleztünk, tiszta idill, meghitt őszi nap, paradicsomi lét, mosolygó járókelők... Ám a másfél éves gondolt egyet. Visszafordult, egyenesen az úttest felé vette az irányt! A 3 éves utána! Zsupsz, egy fél pillanat, a gyerekeim lelki szemeim előtt már az autók alatt landoltak. Persze lagyma őszi napon még a madár se jár erre... Első gondolatom: Rohanok, seggükre csapok, magyarázok. A büdös kölkök nem igaz, hogy nem tudják megtanulni, hogy csak féltem őket és nem akarom, hogy bajuk essék! Második gondolatom: a fene se jár erre, meglátjuk mi lesz, résen leszek, hagyom őket, de rájuk szólok. Kacagva rohangáltak egyik járdásról a másikra, míg én ijedt, és emelt hangon próbáltam elmagyarázni nekik, hogy mi az ábra és anya nagyon szomorú, mert ők butaságot csináltak. És akkor jött az autó... Rákiáltottam Sárára, hogy álljon meg a járdán, mert autó jön, Máté grabancát pedig elkaptam és odaugrottunk Sárához. A vége döbbenet: Sára falfehér, Máté boldogan kiabál: Autó, autó!, mire én újra elmagyarázom, hogy az úttest mire való, bla-bla-bla. És ha itt vége lenne, nem írtam volna le, de később Máté határokat feszegetett, újra az úttestre akart menni. Sára odarohant és rászólt!, hogy nem szabad. Még később Máté újjal mutogatott az úttestre és minden alkalommal elmondta nekem: "útet".
Kíváncsi vagyok mi lesz a következmény. Eddig ugyanis amitől Sára félt, attól óvta az öccsét. Nem engedi oda a kutyákhoz pl. Hát várok és meglátjuk.

Zsuzsa,
homokkövet

Kíváncsi,
itt is jóval engedékenyebben nevelnek?! és itt is jóval lököttebbek a gyerekek. Az egyik szomszédunk történetesen egy tini fiú magyar anyája mesélte nekem, hogy hihetetlen, mit meg nem engednek a kölköknek.
Ugyanakkor láttam már a kocsiból gyerekét kirángató anyát, aki TÉNYLEG megverte a kicsit, és láttam olyat is, hogy a gyerek kiszaladt az úttestre és erre anya felkászálódott a padról, annyit mondott Upsz! és odavánszorgott az úttesten rohangáló cirka kétéveshez.
Egy biztos, ha az embernek több kicsije van egyszerre, hamarabb elfogy a türelme, mert többet éjszakázik, egyszerre kell többfelé szakadnia és két gyerek nem duplaannyi takarítanivalót jelent, hanem sokkal többet.
A múltkor pl. máté büszkén mutatta nekem, hogy kente szét a joghurtot a szőnyegen. Én pedig mosolyogva néztem, elmondtam neki, hogy miért csinált hülyeséget és azóta nem adom a kezébe a joghurtot.

Linato,
ez nálunk is előfordult, de amióta babakocsi nélkül járunk játszóra viszonylag nehezen kivitelezhető

Solya

Jó, akkor egy példa, amivel a kisfiam gyakran bosszant bennünket. Nem nagy dolog, természetesen nem kap érte verést, de bosszant. Szóval jól tudja, hogy nem támogatom a torkoskodást, csak a főétkezések után ehet édességet átlagos napokon. Már az ebéd vagy a vacsora előtt elkezdi: és ebéd után mit kapok? Van Túró Rudi? És megállás nélkül ezt hajtogatja, be nem áll a szája, alig eszik egy-két falatot. Ám rövidesen kijelenti, hogy kész, megette, kéri a finomságot. Ha megkapja, röviddel utána újra éhes lesz, akkor azért nyavalyog, ha nem, akkor meg azért hisztizik. Ez a dolog engem pl meglehetősen idegesít, bármennyire semmiségnek tűnik is. Mit tegyek? Tudni kell, hogy elég aggódó típus vagyok, és csak akkor nyugszom meg, ha normális ételt is eszik legalább a hétvégén, otthon, ugyanis hétközben az oviban (nem) eszik. Klára

Klára!

Nem szabad hogy elöre csöbe húzzon. Én nem szoktam megmondani neki, ha kap utána, és nem kondicionálom rá, hogy minden étkezés után kaphat, hanem egyszer van, máskor nincs.
Plusz, ha tudja is, hogy kaphat (mert pl. látta, hogy sütöttem sütit), akkor is az a rendszer, hogy csak akkor, ha az általam adott ebédadagot megeszi. Lehet, hogy ezt igy nem szabadna, mert igy nem annyit eszik, amennyit akar, de különben nálunk is az lenne a helyzet, mint nálad, hogy alig eszik valamit. Persze nem adok olyan sokat neki, csak annyit, amennyit egyébként is megenne vagy még egy picit kevesebbet is, hogy ne legyen neki megeröltetö megenni és biztosan beleférjen a finomság.

Beszti

Teljesen igazatok van abban, hogy a gyerek még nagyon kicsi. A férjem is azt mondta, hogy várjuk meg a végét, majd X év múlva szónokoljak arról, hogy ütni sosem szabad . Én csak reménykedem, hogy az sem fog nehézségekbe ütközni.

A lelki kényszer, vagy bármi, ami nem ütés, számomra nem csak "humanisztikus" okokból elfiogadhatóbb, hanem mert nem az agresszió lesz a sémája a problémamegoldásra.
Ugyanezért, ha neadjisten "fogcsikorgatva" kéne elfojtanom a dühömet, mint itt valaki írta, én személy szerint jobb megoldásnak tartom, mint a kiabálást, "robbanást", mert megintcsak ez az, ami minta lesz a számára, és véleményem szerint sokkal jobban boldogul másokkal, aki nyugodt bír maradni, mint az, aki egyből veszekedni kezd.
Persze, ez megint csak elv. Majd meglátjuk

Sziasztok!
Az én fiam most kezd belenőni a bosszantós korba, és már látom, hogy ha nagyobb lesz, és durvábbakat csinál (nagyon elképzelhető), nem fogja megúszni egy-két tasli nélkül. Én nem hiszem, hogy különösebb lelki sérüléseket szed majd össze emiatt. Én például gyerekként jobban utáltam a lelkizést, a hosszas sértődött állapotot, a lelki ledorongolást, mint a gyors nyaklevest. A lelki terror szerintem sokkal rosszabb, mint a néha előforduló testi fenyítés. Az "elbeszélgetünk" típusú lelkizés nem sok eredményt hoz, legfeljebb a gyerek egyre mélyebben elhiszi majd, hogy ő egy semmirekellő. A konkrét esethez rendelt azonnali és konkrét bünti viszont szerintem eléggé hatékony, és ráadásul nem is lesz tőle a gyereknek kisebbségi komplexusa, csak megtanulja, hogy minden cselekedetnek van következménye. Persze a verésnél sokkal normálisabb eszköz például az, ha a gyereket elkülönítem kicsit (sarokba állítás, szobájába küldés, kisebbnél járókába rakás), vagy megvonok tőle valami kedvencet. De erre nem mindig van lehetőség. Ha a játszótéren megveri a másik gyereket, vagy ha sokadik figyelmeztetés ellenére is kiszalad a forgalmas úttestre, akkor szerintem többet használunk neki egy fülessel, mint amennyit (kétségkívül) ártunk azzal. De ezt nyilván egy bizonyos kor alatt és egy bizonyos kor fölött nem teszi meg az ember, mert van, amikor (még/már) árt.
Egyébként az egyes nélküli iskola, sőt az osztályzatok nélküli osztálytanítás, a büntetés nélküli gyereknevelés nagyon szép illúziók, de a megvalósítás eredménye szerintem elég lehangoló. Mivel nem most jött divatba a liberális nevelés, hanem már legalább egy generáció felnőtt így nyugaton, szerintem elég meggyőző az eredmény: nem kell végletesen liberálisnak lenni. Persze nyilván ne verjük a gyereket heti rendszerességgel (habár minket kb. ilyen gyakran nyakon vágtak, de nem lettünk pszichiátriai esetek), de ha nagyon okot ad rá, akkor azért szerintem nem nagy bűn és nem is túl ártalmas a "testi fenyítés". Amúgy meg kíváncsival értek egyet, szokás szerint nagyon jól összeszedte a dolgokat.

Klára, nálunk is vhogy úgy van, ahogy Besztinél. Sára csokimániája hihetetlen. A közértben kezdődik (itt bevallom, inkább megveszem a kindertojást, persze nem nyakló nélkül, minthogy állandóan veszekedni kelljen) És akkor jön a harc. Ha nem ebéd előtt vagyunk, kapnak a köyért előtt belőle, ha igen, akkor kompromisszum: ebéd után. És akkor viszont hiszti ide-vagy oda, csak akkor kapnak édességet, ha megették (itt Sára a lényeges, Mátém örömnéznievés közben) ay ebédet, vagy annyit belőle, amit megbeszéltünk. Nehéz. Tegnap. pl. Sára nem reggelizett rendesen. A megegyezés szerint akkor nézhette volna aKisvakondot, ha eszik. Nem evett, nem nézhette. Hatalmas hiszti kerekedett belőle, s0rás, cumikeresés, majd jött, hogy akkor v0gasztaljam meg és ennyi. Játszott mással.

De tegnap elcsattant egy atyai tasli. Nem fájt, csak jelzésértékű volt! És egy hosszú hisztit követett. Eredménye: Végre jó volt, hogy Apa mesélt, sőt. Nem tudom. Ehhey hoyyá kell tenni, hogz Sára egy ideje nagyon akaratos(?) vagy inkább rossz korban van, ha eltökél vmit, akkor annak úgy kell lennie. És itt olyan sületlenségekről van szó, ami az ő számára nagyon fontos, hogy ki kapcsolja ki a biztonsági övét, vagy ki adja rá a pizsamáját... A múltkor megfogalmazta, hogy eyeket miért kell nekem csinálni:"Mert én is lány vagyok!" Szóval mindennek van oka, csak meg kell találni. Most, lehet, hogy helytelenül, de kicseréljük az autósüléseket, Sára lesz az én oldalamon. Igy elkerüljük a konfliktust, és a rossz szájizű megérkezéseket.

Solza

Bocsi, megint elbökődött a billentyűyet.

Lányok, szerintem félreérthető voltam. Nálunk is ÚGY VAN, ahogy nálatok, és mégis hisztizik. Ő kezdi el a mit kapok utána-témát, előtte szó sem esik róla. Vagy elkezd mást, ugyanilyen mániásan. Mint Solya, nálad, a ki adja rám a pizsamát. Minálunk: csak a mamával tudok orrot fújni. Ha szoptatok, ha bármi mást csinálok, akkor is. Máskor meg csak apával. Persze, ha nem ér rá. Mindezek kis dolgok, de ha a nap csupa ilyenből áll, plusz én hulla álmos vagyok, mert a kicsi meg egész éjjel fogat növeszt, akkor nehéz nem ordibálni. Ugye? Klára (Amúgy engem soha nem vertek, viszont ordibáltak és lelki terrort alkalmaztak. Szerintem ez utóbbi nagyon rossz volt. A kézlefogást pedig kisfiam mindennél jobban gyűlöli. Egyáltalán nem erősen csinálom, mégis mindennél erősebb hisztit vált ki: Ne szorítsd!) Solya, ha átáll a billentyűzeted, akkor az y és a z cserél helyet szerintem. Erre kell odafigyelni. K.

Ez a nasi dolog nálunk is neuralgikus pont. Teljesen meg vannak őrülve érte, mintha legalábbis csak néha kapnának, pedig dehogy. Állandósultak a cirkuszok e téren, főleg a két középsőnél, illetve a 2. 3. esetében. A második nagyon keveset eszik, így vele tényleg kitolás, ha nem kap addig nasit, amíg meg nem eszi a menüt, mert akkor tényleg nem fér már belé még a legfinomabb falat se. Így neki én is kevesebb főételt szoktam adni. A középső viszont rengeteg édességet illetve szénhidrátot eszik, szinte csak azt. Nagy bánatom ez, de már egészen kicsi kora óta így van, hogy se a húst, se a zöldséget nem eszi szívesen.
Most nagyon begorombultam, mert észrevettem, hogy módszeresen lopkodják a spájzból a finomságokat, amik el vannak dugva jó alkalomra várva. Már gyanús volt, hogy szinte egyáltalán nem akarnak enni, s mindig arra hivatkoznak, hogy az oviban-suliban születésnap volt tortával, azért nem. Úgyhogy mától megszűnt minden nasi egy időre, bármilyen "kegyetlenül" is hangzik. Ha már nagyon kiéheznek, sütök inkább sütit, abból úgyse esznek annyit, mint a csokiból meg a nutellás kenyérből meg a gyümijogiból. Megkapták az alapos fejmosást is - meglátjuk, milyen eredménnyel.
Különben amúgy nem baj szerintem, ha előre tudják, mi várható ebédre, s lesz-e utána édesség, hiszen tényleg úgy kell beosztani a kaját, hogy az is beférjen, ha már van. Csak nálunk, éppúgy, mint Kláráéknál, már csak a nasira helyezik a hangsúlyt.
Klára, Solyának úgy láttam, még a hosszú í is gondot okoz ilyenkor, de "önjáró" a billentyűzete
Az enyémre is rájön a bolondóra időnként, bizonyos betűket egyáltalán nem akar beütni, különös tekintettel az ékezetesekre, ilyenkor kell leírnom pl. hogy megooerueloek!

Kíváncsi

Méri, örülök, hogy írtál! Szerintem is jobb a konfliktusokat nyugodtan kezelni, és gyakran jóval hatékonyabb is. De nekem nem megy!!!
Főleg felnőttek vitájánál figyelem meg, hogy mennyivel nagyobbat szól egy csendben, de találóan elhelyezett fricska, aprócska megjegyzés, mint az ordibáló meggyőzni akarás. Trenírozom is magam, de vannak olyan helyzetek, ráadásul azok, amelyek igazán fontosak számomra, amelyekben nem tudok okosan uralkodni magamon. Aztán később már jól tudom, mi lett volna a jó mondat, aminek el kellett volna hangoznia.
Ja, erre mondják, hogy lépcsőházi zseni?
Kíváncsi

Klára,
figyelek én, de olyan gyorsan gépelek, hogy a múltkor az a bizonyos chat a babaszobában letiltott egy percre. Azt mondta gépeljek lassabban! Beszélni is gyorsan beszélek, az agyam már rég nem ott jár, ahol a kezem, íg ybaromi nehéz kontrollálni a beidegződést.

Igen, az í is problémás, ha viszont távirati stílusban gépelnék, teljesen megőszülnék a végére. És valószínűleg jóval kevesebb ömlengést kapnátok!
És a space nem működik rnedesen,c sak ha fültövön vágom , így a sok egymemosott szó, amit legépelek, meg a szétszakított első és utolsó betűk. Ez van. Ha állandóan javítgatnék, a fél életemet itt ötlteném. (Na tessék! )


Klára,
abból, amit írtál azt érzem, hogy több odafigyelésre, együtt foglalkozásra lenne szüksége annak a gyermeknek! Én anno együtt szoptattam. Mivel lányom van, könnyebb volt, bár íg yis sokszor fulladt a szopi anya nyakában ücsörgésbe. Ilyen szempontból tényleg szerencsés vagyok, mert ezeket jó ideig bírom tűrni. Csak a baj az, hogy egy idő után jön a mindentmegsemmisítő robbanás. Jó esetben nem a kölkeim előtt.
Solya

Na most jól megnyugodtam, hogy máshol is gond az édesség. Ráadásul az ember itt ott megkapja azt is, hogy biztos szeretethiánya van a gyereknek, azt elégíti ki csokival. (Nemcsak a neten vannak kedves névtelenek). Mindenesetre abban már biztos vagyok, hogy míg el nem fogy a leves, botorság a palacsintát látótérbe helyezni. És nem csak a palacsintával van ez így, nálunk a majomhusi (sajttal töltött csodaszelet) épp ilyen vonzó. Néha el is gondolkodom, hogy minek csinálok két fogást, úgy tűnik egy bőven elég lenne. Az oviból hazafelé "jár" a csoki (Mit hoztál anya?), ezzel mintegy azt érezetetem valószínűleg, hogy gondoltam rá, míg távol voltunk. Próbáltam felváltani piros almával, apró meglepetéssel, de ő csak vinnyogott: édesség. A nagyobbacska is hasonlóan van vele. Valahogy úgy tűnik, ez a mi gyerekkorunkban nem volt ennyire fontos kérdés. Nem is volt ennyi édesség, azt nem a pénztárnál helyezték el az illetékesek. És a reklámokból nem áradt, hogy anya, ha szeretsz engem, akkor csoki csodával etetsz. És ehhez nem is kell egész nap tévét nézni, a napi adag lejön az esti mese negyedórája alatt.
Ja, hogy mit lehetne ellene tenni? Még dolgozom a problémán.
sofka, aki szintén sokat kiabál, de sokszor már mega sem hisz a hatásban

Sziasztok!

Ti még nem akadtatok ki azon a reklámon, amikor a kiskölyök vidáman a pólójába keni a kezét, mondván anya úgyis XY-al mos???? Lehet, hogy nem is vagyunk okolhatóak a nevelési csődünkért???(Ez csak egyfajta reakció Sofka hz-ására.)Vagy kapcsoljuk ki a tévét????

Süti

Egyrészt megnyugodtam Solya hsz-ától, mert kezdtem azt hinni, hogy a lányom kényszeres. Nála is szertartásos dolgok vannak, mit kivel, hogyan. És nincs az az isten, hogy máshogy legyen. Mint egy nagymama, aki már nem változtat a dolgain.
Édesség: nálunk dettó, de ez Apa bűne is, mert ő ugyanilyen nassolós, úgyhogy mit várhatnék a gyerektől, meg minek tépjem a szám, ha ezt látja a szerelmétől is.
Én azon a reklámon akadok ki, amikor anyuka kiküldi a gyerekeket a jó levegőre, mert szép idő van, errő azok bemennek egy plázába játékautomatázni és chocapic(?)-et enni. Meg a kinderpingui, mikor a kertben kosaraznak, és az okos nagyi inkább édességet kínál nekik, majd anya kiveszi a kindert, ami lényegében szintén nass.
Viszont gondolkodtam pár dolgon, amiket az elmúlt napokban írogattatok főként Mérinek és nekem, és ezektől kicsit felbosszantottam magam. Rájöttem(jobb későn, mint soha), hogy itt néhányatoknak nem is számít gyereknek a gyerek bizonyos kor alatt. Elfelejtettétek, hogy 2 éves kor előtt is vannak konfliktusok, hogy akár egy 3 hetes is tud úgy üvölteni, hogy ideges leszel? Nem mérges-legfejjebb magadra- de a pumpa azért még felmehet. Szóval, az én 5 hónaposom a puszta létével ingerli a nagyobbat, így hiába, hogy őt még nem kell a klasszikus módon nevelni, azért csak még egy tényező ami miatt nehezebb a nagyobbal. Egyrészt, mert nem tudok mindig épp azzal foglalkozni, amivel, akivel szeretnék, 2-felé én sem szakadhatok, másrészt észnél kell lenni, amikor Zsófi -puszta szeretetből(?)-megnyomorgatja a kicsit, hisz még esélye sincs magát megvédeni, mint modjuk 2 év múlva, amikor néha majd azt mondhatom nekik, hogy rendezzék le egymás közt. Szóval, akármekkora is a kicsi, azért kettő van, és ez nem ugyanaz, mint mikor még csak egy volt. Azon csodálkozom a leginkább, hogy ezt pont olyanoknak kell magyaráznom, akiknek nem egy gyerekük van.
A karlefogás-fenékreütéshez pedig az az észrevételem, hogy bár lehet, hogy jobban fáj a karszorítás, azt a gyerek maga tudja szabályozni. ha hergeli magát, fájni fog, ha csillapszik, enyhülni fog, ezt pár pillanat alatt beláthatja, és ha nem mazochista, akkor abba fogja hagyni, míg a fenékrecsapás tőle független, én döntöm el, hogy mekkora, és ebben az is benne van, hogy véletlenül nagyobbat kap, mint az ember akarta volna. Úgyhogy, ha konnektor, földrevetős hiszti, egyéb neuralgikus dolog esetében döntenem kéne, hát szerintem is humánusabb a csuklószorítás. Amúgy láttatok már gyereket, aki hunyorítva, magát összehúzva, laposkúszásban "várja" az ütést, mikor anya keze meglendül? Ugyanez nem valószínű, ha csak lefogom olykor-olykor.
Szerencsére nálunk tényleg nem napi-heti szintű dillemák ezek. Tegnap pl. ugrált egy padon, hiába mondtam, hogy hagyja abba, mert ez nem erre való, megütheti magát. Önmagát beteljesítő jóslatként jól le is perecelt, beütötte a fejét. Ma, mikor a forgószékről kezdett ugrálni, szóltam, hogy elég lesz. Folytatta, de mikor rákérdeztem, hogy emlékszik- e a tegnapira, és mondtam neki, hogy tényleg csak jót akarok neki, akkor leállt. Szóval észérvekkel működik a gyerek.
No, mára eldugulok.

Solya, miből érzed, hogy kisfiamnak nagyobb odafigyelésre lenne szüksége? Az együttszopival nálunk az a baj, hogy a hugi szopi helyett csak vigyorog, ha a tesó is ott van. Ezt a rendes étkezéseknél is így csinálják, nagyokat bohóckodnak egymásnak. És bár talán tényleg rosszabbodott a helyzet, mióta ketten vannak, de fiam azelőtt is igen hisztis volt, nagyon akaratos típus. Különben biztos igazad van, de konkrétan mire gondolsz?
Juli, persze hogy az 1 év alatti is gyerek, de még ez a hisztis fiam sem tudott akkoriban igazán felbosszantani. Ha egész nap sírt, az sem bosszantásszámba ment, pedig igen gyakran így volt. Mostanra viszont tudatosan csinál olyasmit, amit nem szabad, pimaszkodik, felesel, ha valamiért rászólunk, csakazértis csinálja. Ez azért egy csecsemőre nem jellemző.
Ja, és lehet, hogy akkor a fiam a mazochista, de ő bizony hergeli magát, ha lefogom, vagy ha csak megszorítom a csuklóját, és egyre jobban hisztizik. Amíg még szopizott (2,5 évig), semmi más nem nyugtatta meg, borzasztó állapotba tudta bőgni magát, de ettől mindig elcsitult. Azóta ez az eszköz sincs már a megnyugtatására. Egyedül a figyelemelterelés segít, de csak, ha kellően érdekes dologgal tudunk előhozakodni.
Az észérvek az OK, de van úgy, hogy nincs idő előhozni őket.
Ja, és nem mintha örülnék neki, hogy a tieitek is nasiznak, de azért megnyugtató az együttérzéstek. ;-) Klára

Juli!

Igaz, az 1 (2) éven aluli is gyerek, és tényleg felmehet a pumpa attól is, amit ö csinál. A nagy különbség viszont az, hogy ott pontosan tudhatod (mégha néha nem is ugy tünik, hogy ez igaz lenne), hogy a gyerek nem a te bosszantásodra csinálja, hanem egyszerüen valami nincs rendben.
A többi része tök igaz, de miért is kellett ezt elmondanod? Miért gondolod, hogy nem értjük, hogy a kettö több mint az egy?
Igen, ebböl is adódnak konfliktusok, de azok nem olyanok, amiért bármi kellemetlen dolog is járna a nagynak (puszta szeretetböl is lehet szorongatni, de azt max. annyit vált ki, hogy megkéred, hogy ne ugy, és elmagyarázod, hogy az fáj az öcsinek/huginak). Vagy arra gondoltál, hogy a kicsi puszta léte ingerli bizonyos dolgokra a nagyot (testvérféltékenység)? Hát igen, ilyen is van, és pszichológia olvasmányaimból azt is tudom, hogy a rosszaságával arra akarja felhivni a figyelmet, hogy vele is foglalkozzunk többet. Ez rendben is van, figyelek, és többet elviselek. De bizonyos dolgokat semmilyen körülmények között nem szabad elkövetni (pl. önveszélyes dolgok), és ezek a tesvér születésével nem függnek össze.

Méri!

Szerintem a lelki kényszer is lehet annyira rossz, mint a fizikai. Föleg ha valaki mindig ezzel él, és akaratán kivül nem tudja, hol a határ. A seggrepacsival (és nem a komoly veréssel) pár múló (vagy meg sem látszó) nyomot hagysz, viszont a lelki kényszerre maradandó lelki sérüléseket is lehet okozni (kitünöen alkalmas önbizalomhiány kiépitésére).
Nyugton maradás-kiabálás: hát személy szerint az gondolom, hogy emberböl vagyunk, érzelemmel és dühhel együtt. Nem azt kell megtanulni, hogy hogyan kell elfojtani az érzelmeinket, hanem azt, hogy hogyan lehet emberi módon kezelni. Nem azt mondom, hogy mindig orditani kell, de ennek a kereteit is meg lehet tanulni. Valószinü könnyebb annak,a ki el tudja fojtani, de egészséges-e? Pl. a kislányoknál megfigyelhetö, hogy iskolakezdésnél többen lesznek pszichoszomatikusan betegek, pont azért, mert nagyon igyekeznek megfelelni, és elfojtják a dolgokat, mig a fiúk inkább kiélik (rosszaságban, nyughatatlanságban).

Beszti

Pocok,

sejtem. Egyébként ebből a szempontból tényleg nagy kihívás az a játszó, mert ott egyszerűen nem lehet kikerülni a problémát. Itt nálunk is van néhány megrögzött etető, de ha meglátom őket, csak elnavigálom onnan a srácot. De az a legjobb, hogy már Maca megy kéregetni, lévén a csaj enyhén kényszerevő. Egyik nap pizzáscsigát kínáltak neki.... És persze még én éreztem hülyén magam, hogy nem hagytam.

Juli,
én Apánkat zugevővé tettem. Mert már eléggé untam, hogy amint belép délután, gyerek ragyogó képpel rohan, hogy "ugye Apa, te ads pijótakekset?"
Ezen elgondolkodtam, amit a kisebb srácokról írsz. A kisfiam tényleg nem tudott felbosszantani úgy igazán kicsi korában, pedig akkor sem volt egyszerű eset.
Egy kicsinél még valahogy más a nevelés, ott még működik a "csak szeretni kell" elv. Egy nagyobbnál több az elvárás, több a szabály, és ennek egy jó részét a társadalom kényszeríti ránk. És pont azért kell többször nemet mondani, mert hiába nem zavar engem, ha összefirkálja a szobájában a falat, ha vendégségben csinálja, a házigazdi biztos nem fog visítani a gyönyörtől ugyanezért az akcióért. (lehet, hogy hülye példa, de fáradt vagyok)

Tesók: mostanában észrevettem, hogy a kicsi is bevetette a maga kis trükkjeit, és sokszor rájátszik a dologra. Ilyenkor komoly képpel "megszidom", hogy micsoda dolog így bemártani a tesóját. Látni kéne közben a fiam arcát. Ez nálunk segíteni szokott féltékenységügyben. Egy icipicit.

Zulu