A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Szent Imre kórház azaz a Tétényi - Ikea szoba &eacut


Macs :) Köszi, én is így gondoltam, hogy még egy hetet adok a próbának minimum :wink: És tippet is köszi, én is olvastam már hasonlót, de sajnos úgy érzem, ahogy Te is, hogy ez szép és jó, de nem ilyen egyszerű, mit is "kezdjek vele".. sztem a gyerkők nem mindig ilyen "tiszta" típusok, pl. Bencus 4-5 hós koráig szépen aludt, alig ébredt párszor szopizni, de amióta intenzíven kezdett fogzani, beindult a sokszori kelés (volt hogy akár 3/4 óránként-óránként is) és eleinte csak a fogzásnak tudtam be és mindent meg is tettünk érte, de mostanában azt kezdtük észrevenni apával, hogy ez már nem a fogzás miatt van. Ráadásul csak anya jó neki, senki és semmi más. Pedig apa sokat segít, ő próbálja először megdajkálni vagy cumiztatni vagy itatni, de a ded keményen ellenáll, feszíti és dobálja magát, küzd és ordít rendesen, de amint oda adja nekem szopizni, mintha elvágták volna a műsort. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ennyire éhes legyen, tuti nem emiatt van, mert sokszor enni sem bír, úgy tele van a pocija. Sajnos ezt még tetézi, hogy van amikor nem akar visszaaludni szopi után.. Bálinttal is volt ilyen időszak, de akkor ő már 11 hónapos volt és akkor jött el a pillanat, hogy külön szobába költözött, nem volt több éjjeli szopi, elfogadta ha apa ment hozzá és secpec alatt megoldódott a probléma, átaludta onnantól kezdve az éjszakákat. De Bencus még csak 8 hós ugye és apa már ki akarja tenni az ágyát a szobánkból, én meg még nem. Vhol tudom, hogy mi "rontottuk el", és határozott fellépéssel le kéne szoktatni erről a dedet, de nem tudom hallgatni ahogy ordít és ezt ő is tudja és ezért ordít (hú most lehet hogy kicsit bonyi, de azért érted remélem). Csak lassan már kezdenek fogyni az enerdzsik és apának nagyon elege kezd lenni, de ő akar segíteni és mondja hogy majd ő visszaaltatja a dedet, csak én ne "törjek meg" és engedjek a dednek, ami meg baromi nehéz, szóval lehet hogy nem is a deddel van a baj, ő csak "él a lehetőséggel" :roll: persze ezt még tetézheti, hogy ő ilyen vagy olyan típus, vagy esetleg jöhet a köv. foga és még ki tudja mi... Na most jól Rád borítottam a problémámat, bocsi!!, természetesen ezt nem Neked(/Nketek) kell megoldanod helyettem, csak úgy kijött... (Esti altatásnál egyébként szól halk zene, de éjjel már nem, mert úgy meg mi nem tudunk aludni :? hát majd csak lesz vhogy :roll: )
denizsa
 
 


orvosnak lenni, orvosit elvégezni az egyik legeslegnehezebb dolog a világon.

mindazonáltal, a doki azért vállalja a 160K-s fizetést, mert tudja, hogy csurran-cseppen mellette.(mondjuk enek még sokszorosa havonta) amelyiknek meg nem cseppen, az még kezdő és örül a 160K-nak. amelyik meg már olyan menő, még csak nem is vállal "állami állást", csak maszekot. egyáltalán nem sajnálom őket, egyetlen orvosról nem tudok, aki ne jól élne.

sose adtam még hálapénzt a nőgyógyászon kívül senkinek, remélem nem is lesz rá szükség. én spec. annak a híve vagyok, hogy mindennek szabják meg a normális árát, és ne hálapénzezzünk. erre lennének jók a különféle biztosítók, meg, hogy a magánkórházak is szerződést kötnének velük.

az én maszek orvosom mindig ad számlát a szolgáltatásról, igaz olyan szép összeget kér, hogy erről már adhat is. most számoltam ki, hogy az utolsó hónapban 60K-t fogok elkölteni NST-re :(, ráadásul azt se tudom hogy bumlizom át a várost, csak hogy időben oda érjek, mikor másnak ez jár ingyen a kórházban.
ancsipancsi
 
 


enek = ennek
ancsipancsi
 
 

 
 

Lindi,
Bulást Neked!! Nem hangzik vmi jól a hangnélküliség :(

Nuk,
Neked is +++++++!!!!

Ríd,
Én megosztott ember vagyok az oltásokat illetően. Van, amit beadatok majd Adélnak és nem kötelező, viszont a bárányhimlőoltás az, amit biztosan nem adatnék be, mert emlékeim szerint csak 5 évig véd. Jobb, ha túlesik rajta gyerekkorában, bár állítólag ez sem garancia arra, h még egyszer nem kapja el.
Mondjuk olyat is hallottam, h aki érzékenyebb a bárányhimlőre, annak a későbbiekben gondja lehet pl. az övsömörrel, a bárányhimlő állítólag előhozza azoknál, akik hajlamosak rá :?

Mása,
Gratula a 6 foghoz, nem semmi ütemben növeszti Levus :o :D

Ruz,
Tényleg látványosan sokat változott Bendi :D És hát a fogyókúrához én még a mozgást említeném. Mondjuk én az a típus vagyok, aki utálja magától megvonni a dolgokat, ezért nem is szoktam, helyettem inkább sokat mozgok és beválik. De persze, ez is alkat meg miegymás függő :?

Macs,
Szigorú Apa :(

Deni,
Köszi, már alig látszik a tipli :D Nagyon hamar rendbejött.
Hú, nagyon kemény ez az éjszakai mizéria :( Nem csodálom,h fogytán vagytok az enerdzsiből :roll:

Kép Kép
curse
 
 


Apa nálunk is szigorú, szóba se jöhet semmilyen állat lakásban tartásra, de ebben egyet is értünk. meg abban is, hogy zsebkendőnyi telken se kell kutyát tartani, mert az állat sínyli meg. (itt felénk vannak ilyenek, pl. szemben egy kb. 30 m2-es terasz az egész mozgástere a kutyunak)
viszont újra tetszenek neki a papagájok. (anno én hülyítettem meg) csak most meg engem nem villanyoz fel, mert nagyon sok meló van velük, na meg rombolnak rendesen. szóval nekik is inkább a kertes ház, meg a jó kis kerti kalit való.
ancsipancsi
 
 


Doki témában vhol Ancsival értek egyet. Egyrészt amikor vki elhatározza, h orvosnak tanul, tudja, tisztában van azzal, h mennyit fog keresni (nem lehet nem tudni róla, mert a csapból is ez folyik), másrészt azért ők letesznek egy esküt is, ha jól emlékszem :?
És persze tudom, h nem könnyű elvégezni egy orvosit, sőt (de ez az ő választásuk) és tudom azt is, h életeket mentenek (de erre tették le az esküjüket).
Én egyedül a nőgyógyónak voltam régen hajlandó fizetni persze magánban és a fogdokinak most is, viszont itt mindig kérek számlát.
És a magánál igenis elvárom, h adjnak számlát v. nyugtát, mert ő ott úgy állapítja meg a tarifáit, h abban már benne van az is, ha adóznia kell utána.
Engem abszolút nem zavar a hálapénz sem, csak akkor vallja be az adóbevallásába. Egy ideális világban, ha mindenki becsületesen fizetné az adókat stb. akkor esetleg több pénz juthatna az egészségügyi dolgozóknak is.
Nem mondom, h ne fizessék meg a dokikat, csak nekem egy picit úgy jön le a dolog, h ők az ártatlanok és nem tehetnek róla, h annyit kapnak, mint amennyit.

Kép Kép
curse
 
 


Curse!
övsömör ügyben majd Zsanci nyilatkozik. szvsz neki volt, mikor a kicsik bárányosok voltak.

de amúgy a bárány nem olyan durva, mint a rózsa. a rózsa oltást meg alapból már adják is. (habár én mindenen átestem, de nem szívesen jártam volna úgy, mint exszomszédnéni, akinek emiatt halt meg egy babája, mert terhesség közben rózsahimlőt kapott)
ancsipancsi
 
 


Írtam egy hosszút, aztán úgy döntöttem inkább hagyom. Azért csak egy fél-fél mondat. Az én nagymamám 40 éve hosszú, napi 12 órás meló után kap 60 ezer forint nyugdíjat. és felnevelt két embert, átvészelte a háborút. A nagypapám megmentette pár társának az életét a háborúban, és kb ugyanennyit kapna, ha még élne. (ja, és 6 általánost végeztek) Sokan nem keresünk nettó 160 ezret, pedig... És még annyit. UGYANOLYAN emberek az orvosok is mint mi, mi csinálunk belőlük félistent. Ők mást tanultak. A felelősség meg náluk jobban kijön, de azért még rengeteg szakmát felsorolhatnék, ami igen erőteljes felelősséggel jár, mégsem nyomogatjuk a hálapénzt.

És JOHI, igen, ott a pont. Apu 4 hete majdnem meghalt, mire egy olyan orvos kezébe került, aki foglalkozott is vele. Pedig nem olyan ismeretlen betegsége van, csak éppen rohadtul nem figyelt rá senki. És az az orvos akkor, mikor felfigyelt, még nem tudhatta, fizetünk-e neki. És persze "okosan" fizet anyu, hogy ha legközelebb odamegyünk hozzá, biztosan szóbaálljon velünk. Hát ettől van nekem hányingerem. Mert az olyan orvos, aki csak akkor figyel eléggé, ha külön megfizetik, a 160e pénzt SEM érdemli meg.

Na, ennyit, én most személyes érintettség miatt nagyon mérges vagyok a rendszerre, ezért az indulat, és végeredményben ha jól megnézed, Zsani, valahol mélyen egy dolgot mondunk, csak más aspektusból.

Mégis hosszú lett, csak nem annyira, részemről befejeztem a füstölgést. Még egy: végtelenül tisztelem azon az orvosokat, akik ezt kivívják maguknak. (de így vagyok a fiam ovónőjével, és az Auchan pénztárosával is) Sokan vannak, de többen nem.
zsugyu
 
 


Ancsi, nem úgy volt, hogy a Bártfaiba is mehetsz NST-re meg UH-ra? Hiszen te oda is tartozol. vagy most már mindent kötelező a Medimomban? vagy BZS nem adhat beutalót?

Macsek, vagyok, csak 1. megszakadtam a melóban, 2. a barátnőm lelkét ápoltam, akinek tönkrement a házassága. A férje összeszűrte a levet a bébiszitterrel :twisted: aszittem eddig, ilyen csak a hálivudi filmekben van... és bár a férje most észbe kapott, és nem akar válni, sajnos menthetetlen a dolog, elveszett minden bizalom, jóérzés, kompromisszum-készség :( a kisfiuk egyidős Istivel...
Ennek kapcsán sokat gondolkodtam azon, vajon mikor érdemes megmenteni egy házasságot, mi az, ami még "belefér", amit még szabad/le lehet nyelni, akár a gyerek érdekében is, és mi az, amit már nem :roll:

Noncsi, ne depizz, süt a nap, írd meg priviben merre laktok, és guruljunk egyet a kölykökkel!! és egyébként is, hátha szomszédok vagyunk, és akkor máris nem leszel olyan egyedül :wink:

Szülésznőkkel meg lehet ismerkedni a baba-mama klubban, minden hónapban egyszer. Érdemes elmenni (a H honlapján vannak az időpontok), mert az az általános tapasztalat, hogy a legtöbb szülésznő szuperul végzi a munkáját, érti a gátvédelmet és jól rá tud hangolódni a kismamára, bármik is legyenek a kívánságai. Viszont a személyes szimpátia rengeteget számít!! (ebben is)

Zsugyu, puszillak!!! :) mi (vagyis leginkább Zsuzsika) Roddicknak szurkolunk :wink: :D :D :D
hajamról még mindig nem készült kép :oops: ez egyébként nem rendhagyó, mert a családnak én vagyok a fotósa, ergo egy kép sincs rólam 8)

Tinu, jövök még neked egy privi válasszal! :oops:

Kisün, én is kivi vagyok az új állásodra!!! remélem bejön :)

votiv 8)
votiv
 
 


Votiv,
ha beutaló kell, akkor annak már lőttek, mert BZS nem adhat.
de nem is akar, mert aki hozzá jár, az oda menjen nst-re. inkább azért vagyok ideges, hogy fogok majd mindig reggel odaérni. mindegy, addig megtanulok rendesen vezetni remélem :D
ancsipancsi
 
 


Tanulás/fizetés:
Én azzal sem tudok egyetérteni, h azért, mert vkinek diplomája van, feltétlenül többet kell, h keressen.
Ez akkor lenne igaz, ha a diplomájával szakterületen helyezkedik, nem pedig pl. úgy, h van egy földrajz szakos diplomája és elmegy informatikusnak és többet kapna csak azért, mert diplomája van annál, akinek ugyan csak egy szakérettségije van, de informatikából.
Én pl. a saját bőrőmön tapasztaltam azt meg, h csak azért, mert a többieknek diplomájuk volt, lényegesen több pénzt kaptak, ugyanakkor meg én voltam az, akitől állandóan kérdezgettek. Amikor tudták, h elmegyek szülni, már rosszul voltak, h akkor ki fog nekik segíteni, mert pl. az MT.-t nem tudták értelmezni, meg ilyesmi. Baromi rosszul esett, h a végzettséget nézték és nem a tudást és tapasztalatot.
És ha tényleg a cégem csak a papírt nézte volna, amikor a telefonos üfiseket felvettük, akkor már biztos csődbe ment volna. Sok emberrel találkoztam, akiknek nyelvvizsgájuk volt, de egy értelemes mondatot nem tudtak elmondani angolul.
Az is saját tapasztalatból jön, amikor már fősulira jártam, nagyon sok tantárgyat szó szerint csak bevágtam és a vizsga másnapján már nem is emlékeztem rá. Nem hiszem el, h mindenki aki felsősuliba járt, mindenre emlékezne, amit ott tanult. ÉN ettől még nem érzem magam okosabbnak, csak azért, mert papírom van róla :?
És egy picit most úgy érzem, mint ha a "kétkezi munkás" le lenne degradálva, holott, ha ők nem lennének, akkor..... de ezt inkább nem is folytatom. Ők is megérdemlik a megfelelő bérezést, nekik is vannak családjaik. Apukám a munkájából (földmunkagépész)adódóan építkezéseken dolgozott túlnyomó részt, ahol ugye nem divat bejelenteni úgy a dolgozokat, ahogy. És most alig élnek meg a nyugdíjból.

Kép Kép
curse
 
 


Ancsi,
ameddig a belvárosban, 35nm-en nyontuk, addig nekem is csak akváriumom volt. Viszon én állatok közé születtem, mai napig emlékszem, mennyire imádtam az öszes macskáinkat, kutyáimat, egyebekről nem is szólva. Volt hozzájuk nagy, 600négyszögöles (cca. 2600nm) kert. 2004ig sosem éltem állat nélkül, egyetlen pillnatig sem. Most már megint van egész rendes kert, elférne a kennel is bővében. És én úgy tapasztalom, hogy mindenképp jó, ha a gyerek még piciként hozzászokhat az állatokhoz! Ezzel most nem a "tartsunk mindenképp állatot a lakásba' " projektet támogatom, nyilván aki fázik ettől, ne tartson. Illetve figyeljen oda, milyen lakó-lehetőséghez, milyen állatot választ, ha mégis tart. Füles halál boldog lenne, ha játszhatna a kutyájával. Azt az extázist nehéz leírni, mikor végre lehetősége van
kutyázni-macskázni-lovazni-tehenezni-birkázni-nyulazni stb. Ma is úgy kelt reggel, hogy első mondata: "Gina kutya alszik még házikójában?" Második: Halackáknál lámmpát fel kell kapcolni!! Annya adok reggilit halackáknak!" a harmadik: "Jó leggelt Annya!Puuszííí" Nos én ennek fényében nézem a dolgokat és azt is aláírom hogy azért a legtöbb gyerek nem ilyen...de ez nálunk úgy föst örökletes... :mrgreen:


Deni,
értem. Nálunk Füli ugye 9 hónapig szopott, a nyolcadikban már nem volt éjjeli szopi, de sem ez, sem a teljes szopi-leszokás nem vonta magával az éjji alvást.... Igaz, ő nem cicizni akart, hanem éjjelis jáátszani egy sort... :?
macskanyu
 
 


Szia Votiv!
Fedex kikapott. :( Mondjuk a kenyér ettől nem lesz drágáb holnap, de azért picit szomorú vagyok. Roddick nekem is nagy kedvencem, de őt most búcsúztatta a német srác. Van még Hewit, Nadal, és Djoko-t is bírom. Ja, a másik nagy szrelem Bagdatis. Ennyit a teniszről.
A képek ügyében hasonló cipedliben járunk, de én nem is bánom. Hiszem, hogy leszek én még olyan, amikor szívesen képezkedek, erre a mostani állapotra meg nem szívesen emlékeznék sokat.

Johi, még neked akartam én is gratulálni, fantasztikus lánykád van. Olyan bátor, elszánt. Nagy életművészek ezek a picurkák!

Ruz, olyan nagyfiú már a fiad, igazi pasi!

Na, látszik, hogy magam vagyok, szómenésem van, és még időm is hozzá. Pedig mind a húsz ujjamra jutna tennivaló. Nade úgyse csinálja meg senki akkor meg nem ráérnek? :lol:
zsugyu
 
 


Curse, leírtad a gondolataim, de nem haragszom a plágiumért. :mrgreen: :lol:
zsugyu
 
 


óvónő :oops:
zsugyu
 
 


Zsu,
:lol: :lol: :lol:

Kép Kép
curse
 
 


Curse,
naná! kapjon akkor több fizut, ha a diplomájával szerzett szakmában melózik. férjeméknél pl. még csak (előző m. helyén) a között se tettek különbséget, hogy fősulis v. egyetemi diplomája van a figurának, pedig van különbség, nem is kicsi. de hogy vki csak azért esik felsőbb fizu kategóriába, mert van valamilyen diplomája, azt sosem tudtam megérteni. jó,jó egyes álláshoz manapság azért kérnek diplomát, mert hogy az egy értelmi színvonalat feltételez :). ...viszont szerencsére eddig mindig olyan helyeken melóztam, ahol nem egyszer magasan vertem a diplomások fizuját, mert a hozzáértés számított. csak most azért vagyok szarban, mert soha többé nem akarok se titkárnő, se manager asszisztens, se egyéb módon hívott csicska lenni. elegem van a kiszámíthatatlan munkakörökből, ahol mindenki lábtörlője az ember, ahol nincs olyan, hogy tudom mi a munkám, hanem érdekes módon munkaidő végével mindig adnak újabbat, hogy na még ezt meg ezt meg ezt, hogy nehogy haza tudjak menni.

Macs,
az olyan kertben, mint a Tiétek, már nem akadály az állatoknak a szabad mozgás. csak nehéz megpuhítani egy ellentétes állásponton lévő embert. az első pár állat nehezen fog menni, a többibe meg már belenyugszik majd :D
(különben, ha magányos lennék, én is tartanék ölebet, mondjuk Bolognese-t, mert az nagyon szép kutya; csak már annyit bőgtem a papagájaim elvesztése miatt, hogy nem akarok újabb állathalál élményt.)
Fülike meg hát, ugyebár kire is hasonlítana, mint Rád :)
ancsipancsi
 
 


Votiv,
Szegény barinőd :( Ez tényleg annyira elképzelhetetlen, h pont a bébiszittyóval :shock:
Munkához +++++!!!

Macs,
Szerintem ez a normális, ha egy gyerkőc ennyire rajong az állatokért :D Sajnos ismeretségi körben vannak olyan szülők, akik direkt úgy nevelik a gyereküket, h ne szeresse az állatokat, csak azért, mert ők sem :( :roll:

Most ez lehet, h hülye kérdés :oops: de a böli/ovik nyáron is üzemelnek? Vagy hasonló elvek vannak, mint a sulikban a szünetekkel?
És ha egy gyerkőc novemberben tölti a 3. életévét, akkor ő ősszel még mindig csak bölibe mehet? Hogy van ez?

Kép Kép
curse
 
 


Ancsi,
Akkor te nagyon szerencsés voltál a mhelyeiddel :) Sajnos engem a legutóbbinál eléggé palimadárnak néztek. Ugye azért nem kaptam magasabb fizetést (ezt mondta a főnököm), mert h nincs diplomám. Az senki sem érdekelt, h több éve dolgozok a szakmában, meg h tényleg értek is hozzá (sap bevezetést is nem véletlenül én kaptam meg az érettségimmel), ráadásul a kolléganőimnek egyáltalán nincs szakdiplomájuk. Aztán megszereztem a szakdiplomát, gondolod, h megemelték a fizumat? Hát baromira nem!
És azt is teljesen megértem, h nem szeretél már ilyen csicska munkát. Én is csináltam egy ideig és nagyon utáltam.

Kép Kép
curse
 
 


És még mielőtt megkapnám a magamét, amiért a titkárnői, meg asszisztensi állásokat ledegradálom :oops:
Szóval nem lenézem ezeket a munkákat, csak arcátlannak tartom, h a főnökök ennyire kihasználják az ebben a típusú munkában dolgozókat, pl. főzzél kv-t meg ilyenek. Főzze meg magának! Egyébként iszonyúan nehéz lehet a kávéfőzőbe beletölteni a cuccot.

na most L...

Kép Kép
curse
 
 


Curse írásáról jutott eszembe a nevelés dolog.

Adhatnátok tanácsot, hogy mit tegyek, hogy ne vegye észre a gyerek, hogy félek a kutyáktól, nem szeretem a macskákat. Pl. mamáéknál azt a macskát simogatja, amelyiket akarja (mama felügyeletével), de velem ilyet nem tud, mert én viszolygok tőlük, egyszerűen félek, sokszor macskásat is álmodom, úgyogy velem nem tud macskát simogatni, sőt, ha jön egy macska, csak úgy húzom el a csíkot, ő meg menne utána szeretni. a kutyákkal hasonló a szitu. mondjuk ő most mondogatja, hogy harap a kutya, de én mondom, hogy nem kell félni, mert kerítésen belül van, nem tud harapni, stb. stb., de ezzel főként magamat nyugtatom. :) jó lenne, ha nem ragasztanám át rá az én kutyás félelmemet, mert mai napig elég szar érzés, ha szabadon kószáló kutya jön szembe; sőt, össze is vesztem nem régen egy kutyás figurával, akinek a hülye kutyája oda rohant hozzánk és ugrálni kezdett ránk, mert nem volt képes pórázon tartani az ebet. (sose azzal sétáltatja) szerinte nem bánt, de én nem tudok bízni még a kicsikben sem, nem hogy a hászki-féle nagy farkasrokonokban.
se anyu, se apu nem voltak ilyenek, sőt, apukám érdekes módon uralja a kutyákat, általában őt választják ki falkavezérnek (kuvasz, roti, mindegyik), s neki a meglátása azt, hogyha vki mindenképp kutyát akar a gyerek mellé, akkor a gyerek születése után, s csak kölyök kutyát. hogy együtt nőjenek fel és ne legyen féltékenység. (na meg psze a kiszámíthatatlanok, mint a kuvasz v. ilyesmi, ilyen kicsinél még szóba se jöhetnek)
nem tudom honnan ered ez a félelmem, de jó lenne valamilyen módon leküzdeni, mert - állatbuziknak hihetetlen- nagyon nehéz ezzel együtt élni.
ancsipancsi
 
 


Deni: tudom, hogy nem nyugtat meg, de nálunk ugyanez a helyzet az éjszakákkal. Ma ugyan csak kétszer keltem, viszont cserébe fél 6-tól 6-ig járkáltam a gyerökkel, hogy visszaaludjon, majd 7 óra előtt 10 perccel mégis felkelt (persze én a kettő között nem tudtam már visszaaludni). De a 3-4-szeri kelés még a normál kategória nálunk. Tudom én is, hogy ezt én csináltam ilyenre, de nekem sincs szívem sírni hagyni, hogy leszokjon róla. Egyszer csak leszokik, addig meg a hülye anyja hadd szívjon. :roll: Igaz, nálam nincs másik gyerek, aki szintén szívja az enerdzsit.

Zsan: én sem esem hanyatt az orvosok előtt, csak azért, mert életet mentenek. Igen, másoknak meg más a munkájuk, attól még az is lehet fontos. Nem mondom, hogy hű, de sok az a 160e, de ne azért kapjanak többet, mert ők fontosabbak nekünk, mint mások. Fizessenek meg minden embert a munkájáért.

Zsu: megint csak egyetértek veled, meg Johival. Az a szomorú az egészben, hogy ha nincs hálapénz, akkor nem foglalkoznak esetleg a beteggel. Ez már messzemenőkig etikátlan.

Curse: persze, hogy csak akkor kapjon valaki több pénzt valamiért, mert többet tanult, ha azt használja. Máskülönben miért is járna neki? :roll:

Ancsi: hát én nem gondolnám, hogy az orvosi olyan nehéz lenne. Mondjuk én nem jártam oda, de van olyan ismerősöm, aki igen, és nem mondom, hogy nem okos vagy valami, de azért nem gondolom, hogy különleges képességekre lenne szükség arra, hogy elvégezze. Szerintem egy természettudományos kutatószak (mondjuk a fizikus) talán nehezebb. Vagy pl. a barátnőm 10 év alatt végezte el a Műszakin az építészmérnökit, pedig ő ráadásul okos is és tehetséges is.

Kép
Kép
tinu
 
 


Ancsi,
szerintem fontos az állat-halál élmény is, mert igaz szomorú esemény, de a gyerkő (és a felnőtt is) jobban elfogadja, természetesebbé válik, ha majdan szeretett embernek is távoznia kell... tudom közhely, de igaz: hozzá tartozik az élethez és ezt meg kell tanulni elfogadni, nem pedig elbújni előle, mert később sokkal nehezebb bárki szerettünk elvesztése/elengedése... és gyerekkorben a természetes dolgokat megtapasztalni, átélni (születés/betegség/halál/) sokat segít a majdani felnőtt életben is! Nem is beszélve a felelősségről és a másikról való gondoskodás szükségességéről és fontosságáról.. :)


Curse,
akkor menj át az SAP-hoz dógozni :) ott nem is rossz a fizu :wink:
Bölcsiben van általában 1-2-3 hét teljes leállás és nyáron van ügyeleti bölcsi. Ilyenkor van, hogy átmenetileg több körzetes bölcsi gyerekei egy helyre zsúfolódnak...
macskanyu
 
 


Curse,
méghogy kávéfőzés.... :)
de mikor az embernek van két beosztott kistitkárnője, és én elvileg csak a nagyfőnökhöz tartozom, de a ker. ig. úgy jön hozzám, hogy a másik kettő sík hülye és légyszi inkább én írjam meg gyorsan ezt a szerződést, stb.stb.... az agyam eldurrant.
és hát a legutóbbi melóhelyemen egy darabig háznál volt az iroda, és előfordult, hogy "légyszi teregess ki", és hasonlók. először azt hittem rosszul hallok.
ez nem más, mint csicskamunka, volt, hogy a kollégák is vették a bátorságot és olyan szöveggel jöttek, hogy "habár nekem kéne megcsinálnom, de légyszi te gépeld le, mert te gyorsabban tudsz..."... a legutóbbi melóhelyem azért már merőben más volt, csak ott meg alapból mindenes voltam. mikor nagyon kafa kreatív melóim voltak, azt imádtam, de voltak a régi megszokott baromságok is. úgy érzem, hogy gyerek mellett ez nem tenne jót nekem, mert a stressz kikészít, na meg hogy érek oda az oviba értük, ha még szivatnak a munka végén?
a fizudról meg annyit, hogy oké, hogy magasat kaptam, de mikor eljöttem, rögtön kettőt vett fel a helyemre, akiket azóta kiegészített még eggyel. :) s azóta is visszasír psze.
ancsipancsi
 
 


Ancsi: szerintem ne akarj olyannak tűnni, aki nem fél a kutyáktól, ha egyszer félsz. :) A lányod körül nyilván vannak mások, akik nem így viszonyulnak az állatokhoz és majd tőlük lát mást is. Persze az más, ha magad miatt akarod leküzdeni. De ahhoz szerintem rá kéne jönni, hogy mitől is alakult ki.

Kép
Kép
tinu
 
 


Ancsi,
ez a légyszi teregess ki!!!!! DE DÚÚÚRVAA! Ilyenkor tuti közölném, hogy nem bejárónőként vagyok alkalmazva... :evil: :evil: :evil:
macskanyu
 
 


Tinu,
én azt tartom, hogy vannak a seggelős egyetemek (jogász, bölcsész, miegymás), amit, ha az ember nagyon (!) szorgalmas, meg tud tanulni, nem kell hozzá hatalmas adottság, persze nem árt a gógyi.
aztán vannak a műszaki területek, ahova már gógyi is kell, mert hiába a szorgalom, ha nem érti meg, amit tanulnia kéne. (férjem is 6 év alatt végezte el a műszakit, mert egyszer megvágták szegényt, s akkor még nem kreditrendszer volt)
és van az orvosi, ahova meg minden kell, seggelés, gógyi, miegymás. nekem ezért tűnik a legnehezebbnek.
érdekes dolgok ezek, hogy ki hogy vélekedik, mert férjem pl. azt mondja, hogy a középiskolát nincs aki ne tudná kitűnőre elvégezni, szerinte olyan észhez van szabva, amellyel az átlag ember rendelkezik, csak szorgalom és kitartás kérdése az egész. én ezzel vitáztam (nem magam miatt, mert nekem jó jegyeim voltak), mert láttam gyengébb képességű embereket is, akik kettesekkel libbentek át folyton. psze így utólag visszagondolva..., lehet, hogy csak lusták voltak.
ancsipancsi
 
 


Ancsi!!

Én is ezért mentem suliba, mert elegem van a titkárnői, menedzserasszisztensi munkából, de naagyon!! Mondjuk engem program-koordinátornak hívnak, de sokban nem különbözik, bár igaz, hogy nekem projekt jellegű melóim vannak, kávéfőzés nem játszik, csak ha helyettesítenem kell a recepción, oda viszont bármikor küldhetnek, ha mondjuk beteg lett valaki... :?

És hát hogy miért a diplomáért fizetnek többet? Hát azért, mert az egy objektív mérce, meg az eltöltött évek...de a teljesítményt sokszor nehéz mérni, (az olyan helyeken, ahol nem lehet darabszám alapján eldönteni) sokszor szubjektív is és a főnökök nem érnek rá azzal foglalkozni, hogy most akkor melyik csicska mennyivel többet melózik vagy jobban...és hát ugye szubjektív, van aki jól eladja magát és a kis munkát is el tudja adni nagynak, meg hát számít, hogy ki kivel van jóban stb.

és sokan a könnyebbik utat választják, a diploma az objektív mérce és ez alapján több fizut ad és kész... :evil:

Hálapénz meg túl bonyolult kérdés, én is adok ha muszály és nem ítélem el az orvost aki elfogadja, de a túlzásokat itt is durvának találom, anélkül is kapnak eleget, hogy "kikövetelnék" maguknak. És hát adómentesen, szóval lehetnének szerényebbek azért...

meg annyit még, hogy hát igen, nagyon rossz, hogy nagyon alacsonyak a jövedelmek, szinte minden szakmában, bár persze van kivétel, de nem lehet mindenki igazgató meg nagyvállalkozó, szóval jobban meg kellene becsülni az alacsonyabb iskolai végzettséget is, mert ő is pont annyira szeretné jól tölteni azt az időt, ami adatott neki a földön...

na ennyi, mennem kell, mert ha így folytatom, nem lesz diploma.. :?

ruz
ruzicsky
 
 


[quote="macskanyu"]A írta:macskanyuncsi,
ez a légyszi teregess ki!!!!! DE DÚÚÚRVAA! Ilyenkor tuti közölném, hogy nem bejárónőként vagyok alkalmazva... :evil: :evil: :evil:


Macs,
nagyjából évekig én takarítottam a 300 m2-es irodaházukat is, mert a bejárónők nem megbízhatók és tönkre tesznek mindent, meg lopnak. úgyhogy volt olyan, hogy két szerződés között" légyszi takaríts ki". de ez kijár most mindenkinek. az utánam felvett 3 nő most együtt csinálja, s nem nézik a főnökök, hogy valamelyik diplomás, vagy sem, mindnek takarítania kell. (a főnökök meg csak csinálják a koszt, káoszt) az ilyen munkákból van elegem. nem mert leesik a gyűrű az ujjamról, hanem bántja a lelkemet.

Tinu,
gondolod?
mondjuk magam miatt is valahogy leküzdeném már, mert jön szemben egy kutya v. macska, félni kezdek! a kutyák miatt át is megyek a túloldalra. van olyan, hogy egyes utcákon nem járok, mert túl csahosak a kerítésen belüli kutyák.
ancsipancsi
 
 


Ancsi

Én ugyan a macskákkal jóban vagyok, de a kutyáktól félek...sajáttól persz nem, szüleimnél van egy nagy német juhász, meg mindig is volt kutyánk, de valamiért nagyon félek tőlük és hiába mondják, hogy de nem szabad, mert megérzik..köszi, hogy mondjam meg az agyamnak, hogy ne majrézzon már annyit...mikor majd elájulok a félelemtől éppen...

ruz
ruzicsky
 
 


Ancsi:
nem értem ezt az nst-t :shock: Én a H-ba megyek majd simán,ingyen :wink: BS mondta,hogy mikortól,felhívtam M.Gabit,egyeztettünk és kész :lol:
Sulihoz gratulálok,remekül csinálod!

Curse:
nálunk az óviban jan. kezdenek majd a nov., dec. gyerekek.

Macs:
Dorka dettó,mint Fülid :lol: Nálunk a férjem ennyire állatbolond :wink:
Pár hete,mikor még nagy hó volt,este hallottuk,hogy valami járkál kint,annyira ropogott a hó.Elemlámpával páztázott a vak sötétben és egy kb. 20főből álló vaddisznó család volt :lol: Képes volt több este kukkolni,hátha megint látja őket :roll:

Végzettség/fizetés:
a hugomnál pont fordítva van.Ő a fősuli mellett dolgozik diákként az invitelnél,nagyon de nagyon vicces pénzért.Pedig neki van a legkomolyabb végzettsége még így is az osztályon,simán irodavezetőnek kéne lennie,de nem lehet.Persze a tudása az jól jön mindig,meg amikor más után kell "takarítani" a szart :evil:

Betegeknek gyors gyógyulást kívánok.
A múlthét nálunk is szörnyű volt,Dorka után Orsi is kidőlt.5 napig volt 39 körüli a láza :( De szeretncsére már jobban van/kopp-kopp/

petergabi
 
 


Ancsi: úgyse tudod uralni a metakommunikációdat és akkor a gyerek csak össze lesz zavarodva, hogy anya azt mondja, hogy a kutya aranyos, nem kell tőle félni, közben meg láthatóan fél. :wink: Akkor már jobb, ha nyíltan félsz. Legalább a gyerek elkönyveli, hogy anya fél a kutyáktól, de apa és nagypapa, meg xy nem fél, vagyis a kutyák nem félelmetesek annyira.

Kép
Kép
tinu
 
 


Mindamellett, hogy tisztelek minden embert, legyen az utcaseprő vagy trafikos néni, aki odafigyelve, szívvel lélekkel végzi a munkáját, azért én érzek némi különbséget az egyes munkák fontossága között.... méltányolandó, ha valaki piszok jól süt kenyeret, gondosan vezeti a buszt, vonatot, kinyitja a suliban a gyerekek agyát az élet értelmes dolgaira - de nekem semmi nem olyan fontos dolog, mint maga az ÉLET.

Így azok, akik az Életem védelmében dolgozank, számomra többet érdemelnek, mint akik az életem egyéb körülményeivel kapcsolatos munkát végeznek.

És én ismerek olyan orvosokat, akik nem keresik magukat agyon. És nem azért, mert rossz orvosok. Csak vanna olyan területek az orvostudományban, melyek hiába NAGYON fontosak, mégis nehéz velük magánban meggazdagodni, lásd. kórbonctan... hiány is van belőle. Mint ahogy egyre inkább hiány lesz a magánban nehezen végezhető orvosi pályát választókból.

Budapest sok tekintetben más, mint az ország többi része, itt mindenki - nem csak az orvosok - jobban keres a "vidéken" élőknél. Hálapénz is jobban csurran-cseppen. De pl. a főként takarékos reformátusok által lakott Debrecenben nem divat hálapénzt adni. nem is keresnek budapesti színvonalon a dokik. Pedig nem rosszabb szakemberek.

Lehet, hogy valaki napi 16 órákat 3 műszakban robotol a "madaras tescóban" vagy más lélekölő helyen, de a kórházi orvosok sem napi 8 órát dolgoznak, ráadásul sem az ügyeletért már rég nem a 100% bért kapják, pedig ügyelni éjjel szokás, gyarkran közvetlenül a napi 8 óra után.

Számomra összehasonlíthatatlan, hogy valaki szépen rakja-e föl a polcra a negrócukrot vagy képes megállapítani, hogy a gyerekem miért lázas és köhög, amikor hajnali n4-kor beszáguldok vele a kórházba.

Aki szerint könnyű az orvosi, tessék, végezze el.
(Szerintem nem csak nem könnyű, de ROHADT drága mulatság is, mert iszonyat pénzbe kerülnek a többi szakhoz képest a tankönyvek is, ráadásul 6 év után még mindig egy kis senki vagy. Nulla bérrel, ellenben ember élet múlik a döntéseiden és ha hibázol, akkor Mari néni élete (vagy életminősége, ha épp meg nem hal) te lelkeden szárad.)

Bocsánat a kirohanásért, de én is érintett vagyok, lévén egyetlne tesvérbátyám hiába a debreceni ideg klinika orvosa, csak azt látom, hogy feleségével együtt kidolgozzák a belüket, állandóan ügyelet meg készenlét, aztán mégis egy 48 nm-es 4. emeleti lakásban éldegélnek - csak mert inkább bent gyógyítja a betegeket a klinkán, ahelyett, hogy magánban keresné magát zsírosra vagy épp már régesrég, amikor megérte elment volna gyógyszerügynöknek. :twisted:

Még a végire: igen, az orvosok is csak emberek, nem sitenek, ezért vannak köztük buták, kóklerek, rossz szívűek, gonoszak, pénzsóvárak. Sajnos lelki beállítódásból nem buktatnak az egyetemen. A helyzet azonban az, hogy még egy kőbunkó, pénzsóvár doki is ÉLETET ment(het) - és én akkor már előtte is emelem a kalapomat.
leni
 
 


Nya, itten vagyok. Tegnap fenngorgások voltak, anyukám torka annyira begyulladt, hogy be kellett mennünk a kórházba, hátsó garatfali tályog, ki kellett pucolni :( Nyelni alig tudott, beszélni sem, még szerencse, hogy unokatesóm orr-fül-gégész, és miután megnézte, azonnal vitte a h-ba. Most már azt is tudom, hogy a gégészet a 4-iken van 8)
Munka: megírom inkább priviben, tudom, hogy enyhén paranoiás vagyok, de az ilyet jobb szeretem diszkréten :wink:

Neet,
én immáron 7 éve klubtagnak számítok 8) :lol: Lánccumizó lyányod :mrgreen: És igen, tisztán látom Marcipán és macs arcán a beletörődést :mrgreen: Múltkor Marci lekívánkozott anyukámhoz, kb. 10 perc múlva megjelent az egyik macska az ajtónk előtt... :mrgreen:

Szülésznő-orvos téma: asszem én vagyok az a kivétel, aki több érzelmi segítséget kapott az orvosától, mint a szülésznőjétől. :wink: És ez nem azért volt, mert a szülésznőm nem volt csúcsszuper, egyszerűen nálunk az orvossal jobb volt az érzelmi egymásrahangoltság. A szülésznő viszont óriási "adminisztrációs" segítség volt: hívtam, amikor úgy éreztem, indul a szülés, várt bent a kórházban, felvett, intézett stb.

Zsan,
BATMAAAAAAAN!!!! :lol: :lol: Mi lesz a többiek közt a felállás? Ki lesz Robin és ki lesz a főgonosz? :wink:

Nuk,
gyógyulj! :( :(

Krisz,
üdv. Egy csomó jó szülésznő van (a "borzalmas" itt tényleg kivétel), de nagyon fontos, hogy a tesód és a szülésznő bejöjjön egymásnak. Milyet szeretne? :D

Ríd,
igen (eltén, amerikanisztika), már "csak" a szigorlat és a disszertáció van hátra, és akkor én is végre dr. leszek 8) 8) gondolom, kitaláltad, hogy csak ezért csinálom :wink: :lol:

Bárányhimlő-oltás: mi nem adatjuk be. Én normál esetben (értsd: normális immunrendszerű gyerek) fölöslegesnek tartom. Aztán remélem, igazam is lesz :roll:

Curse,
károkozók :evil: :evil: :evil:

Na, ezt most elküldöm, aztán tovább...
kisün
 
 


Nem, Ancsi,
a legtöbb doki nem azért vállalja a netto 160k-t, mert tudja,h úgyis csurran-cseppen ez-az. Hanem azért, mert ez a HIVATÁSA. Tenné/teszi hálapénz nélkül is.
Mennyi, de mennyi doki nem kap semmit...
és akkor ott vannak a mentősök, ad nekik vki vmit? És mennyit keresnek???

és kis imáimba mindig belefoglalom a pedagógusokat is, szal, nem ér azzal
jönni, h a pedagógus is... mert igen, a pedagógus IS!

És:
sztem 160k NETTO az NAGYON KEVÉS. IGen, a legtöbben ennyiből élnek, de ez akkor is KEVÉS.
És persze ezen elmerenghetünk, de ez akkor is kevés. Kevésnek tartanám,h a egy pedagógus ennyit vinne haza, kevésnek tartanám, ha egy ápolónő ennyit vinne haza...
És odairtam, h 40 év munkaviszony után. Kezdő orvos barátom 98k nettót visz haza.
zsancikant
 
 


Zsugyu, Votiv
én is Federer-rajongó 8) Sajna kiesett :( Roddickot, az embert, nagyon kedvelem, de teniszezőként nekem nem jön be a játékstílusa.

Macs,
az álláspontok állatügyben még változhatnak :wink: És tényleg eszméletlen jó dolog állatokkal felnőni. Érvelj párodnak azzal, hogy Fülesnek - mivel genetikailag állatokra van kódolva - sokkal nagyobb kínszenvedés nélkülük, mint neki velük :D :D

Az orvos-hálapénz dologhoz csak annyit fűznék hozzá, hogy nekem az nem tetszik, hogy az orvosokat a társadalom valamiért a "szent" kategóriába sorolja, és egyfajta bűnnek tekintik sokan még ma is, ha a fizetésükön kívül pénzt szeretnének keresni.
Nekem pl. nem kérdés, hogy egy pluszszolgáltatásért fizessek, ha nem tetszik, nem kérem. Azzal van nagy-nagy bajom, hogy mindez fű alatt zajlik, és nincs megteremtve a legális kerete. Meg azzal, ha valaki elvárja, hogy én a munkaidejében végzett munkáját ezen felül is honoráljam :? Ezt pl. soha nem is szoktam.

Ancsi,
macskásra passz :( Sajna egy gyerek megérzi, ha nem százas a viszonyod valamihez, nagyon nehéz szerintem elrejteni. Én helyből azt mondanám, hogy előbb-utóbb járj a végére (terápia miegymás), és ha fóbiát nem is tudod megszűntetni, legalább annak érzelmi alapjával legyél tisztában. De Tinu már meg is mondta :D
kisün
 
 


Sziasztok,
mostanában az égiek nem engedik,h jelentkezzek:vagy ébredés van,vagy lefagy a gép,mire megírom a hsz-t..
most próbálkozom megint:
Macs,
a szomszédasszonyod sztem a Ranschburg J:Szülők könyvét olvassa :-D

Zsugyu,
Kösziiiiii, a reggel általad írtak miatt hiányoltak erősen :-)

Deni,
E ugyanezt csinálta a fogzásakor: sokszor felébredt éjszakánként és csak a szopival (vagy azzal sem) aludt vissza.No, mikor rájöttem,h már nem a foga miatt van, hanem rászokott, akkor én állandó apai segítség nélkül azt találtam ki,hogy mindig kitűztem egy időpontot,h meddig nem szopiztataom meg SEMMIKÉPPEN, csak dajkálom,cumiztatom stb.És tökre bejött, kb két hét alatt kitoltuk az első ébredést 1/2 4-re és utána már magától átaluda az éjszakákat.De tényleg nagyon kemény volt.És hozzáteszem, jól ismerem már a problémát: első gyerekél nem stresszlsz,ha kimarad az éjszaka, mert majd alszotok együtt napközben, de másodiknál már könnyebb feladni az elveinket és a kitartást Remélem hamar sikerül megoldást találnod! Hajráááá

Ancsi,
utolsó hónap BZS-nél nagyon sux, a rengeteg pénz és várakozás miatt!Én nem tudom,ha most kezdeném a terhességet beleférne-e a ktgvetésünkbe!!!És annnnnnyit kell várni..
És én állat-kérdésben nem tudok segíteni:kutya és macska hozzáállásom megegyezik a Tiéddel :-D

Orvostémáról egy gondolat: 16évesen kórházba vittek a suliból,emert "lebénultam" egy olyan gyógyszertől, amit a dokinéni írt fel hányáscsillapítónak, pedig 35 év alatt nem adható!!! Kettessel is végeztek az orvosin :-D Egyébként én még nem adtam soha, csak a szüléskor...

Na, most ezt gyorsan elküldöm...
szelloke
 
 


Zsan,
kár ezt ragozni, úgyis oda lyukadunk ki, hogy ez a társadalom igazságtalan :wink: És mindenkinek más bassza a csőrét :wink:

v
kisün
 
 


Ancsi,
Velem meg függőnyt rakattak vissza pl. amikor irodavezető voltam. Itt döntöttem úgy, h akkor felmondok. Nekem ez már sok volt.
De ismerős a többi dolog, amit leírtál, mert az én esetemben is egyszerűbb volt pl. tőlem megkérdezni, mint utána nézni vagy megkérni, h csináljam meg :roll:

Leni,
Szerintem azért senki sem hozott ilyen durva hasonlatot doki témában :wink:

Én eddig akármilyen dokinál voltam (leszámítva a háziorvosomat), úgy éreztem, mintha kb. egy istenséggel beszélgetnék. Többek közt ezért sem szeretek orvoshoz járni.
Arról már nem is beszélve, h a legtöbbjük úgy is áll a dologhoz, h mi vagyunk értünk és nem pedig fordítva. Kicsit több alázatot. Anyósnak van egy nagyon közeli sebész barátja, aki konkrétan kimondta, h ők istenek. Szerintem ezen a hozzáálláson kéne változtatni. Tudom, h vannak olyan dokik, akik tényleg úgy gyógyítanak, ahogy az összesnek kellene, de ezek az orvosok kisebbségben vannak.
És igen, az élet a legfontosabb dolog. De ha belegondolok, egy tervező, ha rosszul tervez meg vmit, akkor az épület összedől és ezrek halnak meg, vagy ha pl. a hullmávasútat rosszul szerelik össze a mezei munkások, szintén több tízen meghalhatnak. Szóval nem csak az orvosok kezében vannak emberi életek. Maximum annyi a különbség, h ők közvetlenül (naponta) találkoznak halál közeli dolgokkal. Más szakmában dolgozoknak is lehet ugyanakkor felelőssége, mint egy orvosnak, csak másként jelenik meg.
Remélem átment, amit akartam mondani :oops:

Kép Kép
curse
 
 


És még kiegészíteném a fentebb hszemet. Azokról a dokikról beszéltem, akikkel eddig találkoztam. Szal, biztos csak én vagyok peches, h ilyen dokikat fogok ki és a többi csúcsszuper :wink:
Egyébként a bátyám is orvosnak készül. Most 6. éves az egyetemen. Megállás nélkül tanul, de ő választotta :wink:
És továbbra sem állítom azt, h ne kapjanak több pénzt. DE kapjanak!! csak ne hálapénz és egyéb adómentes formában :wink:

Kisün,
Veled megint csak egyet tudok érteni :wink:

Kép Kép
curse
 
 


Deni, alvás témában ott a pont Szellőkénél!!!

Amikor már teljesen mindennapos lett a másfél-2 óránkénti ébredése Iginek, én is kitűztem szopitájmokat ű(nappal soha nincs ilyesmi), és a köztes időkben cumi volt vagy séta vagy simi vagy apa.

Amíg tudja Bencus, hogy megkaphat, addig követeni is fog :wink:
Úgyis tudod, hogy előszr neked kell oda eljutni, hogy ez így nem mehet tovább - de valami hasonlót írtál is :wink:

Nálunk Igi már Hanival alszik, kijött a foga, itt a hideg, éjszaka nem volt minden ébredéskor cici - és harmadik napja éjjel egy angyal :lol: ma reggelre pl. 1x ébredt!!!!!

Bencus alvása a kezeidben van 8)
Szorítok nektek, mert tudom, mennyire iszonyat kimerítő a jelen állapot.
leni
 
 


Sün,
érveltem. Azt mondta,nem baj, F. majd kibírja. Addig meg szomszédkutyázik. sok meccs ment már ezügyben... namindegy..

vitatkozzatok csak az "egyéb" témakörben, mjad popcornozok közbe'


:mrgreen:
macskanyu
 
 


Macs,
hja, értem... de ha már olvasott Durrell-könyvet, akkor tudhatja, hogy rá csak a beletörődő szülő szerepe vár, aki lépten-nyomon mindenféle behurcolt lénybe botlik majd, egy ideig tiltakozik, de az ilyen elemi vágyakozás ellen úgysem lehet mit tenni :lol:

Megszültem a priviket, ha valaki nem kapott, de borrrrzasztóan szeretne, sikoltozzon :lol:
kisün
 
 


Vera,
ez igy igaz. És semmi sem fekete-fehér. Én most a másik oldalt próbáltam bemutatni...
lényeg sztem:
adjanak egy VALAG pénzt, mert életeket mentenek, de ha elbasszák, VÁLLALJÁK a felelősséget, és vegyék el tőlük a lehetőséget,h emberek közelébe mehessenek.
ez, ami itt folyik mostanság, elég langyoska, és igaz, h nem kapok sokat, de zsebbe azért kaphatok, plusz, ha vmit elcseszek, majd mindenki kiáll mellettem, és ott folytatom, ahol abbahagytam.


És Leninek igaza van:
Bp és vidék két külön világ!!!!!
zsancikant
 
 


Leni: hihi, szerintem senki nem mondta azt, hogy egy orvos keressen annyit, mint egy pénztáros csak azért, mert a pénztáros is fontos munkát végez. De azért nem kell az orvosokat piedesztálra emelni. Más szakmában dolgozók is az élettel foglalkoznak (pedagógus, óvónő, fejlesztő, pszichológus stb.), legalább ennyire fontos az ő munkájuk is, hogy az ember aztán teljes életet éljen, nem csak testileg egészségeset. Nem mondtam azt se, hogy az orvosi könnyű lenne, de azért nem hiszem, hogy ez lenne A legnehezebb szak. Ha orvos akartam volna lenni, akkor az orvosit végeztem volna el. :wink: De nem akartam soha az lenni. Egyrészt, mert nehezen viseltem volna az állatboncolásokat, másrészt mert mindig jobban foglalkoztatott az emberek lelke, mint a teste. :) És az igaz, hogy rohadt drága az orvosi.

Ancsi: elgondolkoztam azon, amit írtál séta közben. Én ugye jártam TTK-ra is, meg BTK-ra is. Igaz, a TTK-n többet kellett gondolkodni, meg amolyan hagyományos módon tanulni, de a BTK-n meg rengeteget kellett olvasni és könyvtárazni. Én nem becsülöm kevesebbre a műveltséget a logikai gondolkodásnál. Szóval azért nem mondanám, hogy a bölcsész szakokhoz csak segg kell. A "szemét", de azért szeretnivaló vegyészek anno mindig azzal szivatták a bölcsészeket, hogy az csak amolyan "könyvtár-büfé szak". :lol: Nem volt igazuk, de azért vicces volt. Arra is emlékszem, hogy számukra a "szociológus" merítette ki az abszolút bölcsész és hiábavalóság fogalmát. :D Jó egy kicsit nosztalgiázni.

Kép
Kép
tinu
 
 


KERESEK EGY MEGBÍZHATÓ ASSZONYT (de lehet férfiú is tőlem), aki heti 2x rendberakja és igényesen kitakarítja a 60 m2-es BIATORBÁGYI lakásunkat (max 4-5 óra alatt) és heti 1x1 órát vasal. Mosogatni nem kell, teregetni és kávét főzni se :P
Van rá havi 50 ezrem (de ha ezen múlik, fizetek többet is), adómentesen, hosszú távra. Az Eteléről 20 percenként jön ki busz és 25 perc alatt kiér, 300ft a teljesárú jegy.

Bocs az offért, de tele lett a törpöm mindkét takarítónővel. Eltűntek apróságok, viszont találtam egy csomóóóó koszt, hátrasöpört szemetet, több összegyűrve összedobált könyvet. De a legnagyobb gáz, hogy totál igénytelenül vannak kitakarítva (???) a gyerekszobák, és ebben nincs pardon!!! :evil:

votiv 8)
votiv
 
 


Sziasztok!

Menniyt írtok! Nagyon érdekes olvasni az álláspontokat. Hálapénzes véleményemet lényegében Kisün leírta.
Azzal viszont nem értek egyet, hogy az orvosokat vmiféle szentként vagy übermentsch-ként (így kell írni?) kezeljük. Mégis igen sokuk így viselkedik. Pl az a doki, aki egyszer majdnem lelökött terhesen a vizsgáló székről, mert nem úgy helyezkedtem el, ahogy ő akarta... Persze nem mindenki ilyen, de túl sokszor kerül az ember olyan helyzetbe, hogy "alábbvalónak" érzi magát, és ez nagyon nincs rendben.

Vot, bébiszittyó+apuka páros, hűű, én is azt hittem,h ilyen csak a filmekben van.. szegények, de főleg a kisfiú...

Macs, nálunk úg ylett a tesómnak hörcsöge, hogy hetekig könyörgött a szüleinknek, Anyukám már be is adta a derekát, de Apu tartotta magát ahhoz, hogy ha hazahoz egy hörit, akkor vele együtt teszi ki... Aztán tesóm gondolt egy merészet, és hazahozott egy hörit. Több óra is eltelt, mire Apu bement a szobába, ahol az állatka volt, addig mindenki tűkön ült,h mi lesz. És mi volt a reakciója?? :lol: "JAJJ, DE ÉÉDES!!!" A hörcsi maradt...
Mondjuk a mi családunk eléggé állat, de főleg kutya-barát. Először macskánk volt (himalája=perzsa és sziámi ötvözet, gyönyörűűű volt), ja, még előbb teki, meg halak is, aztán jött a mostmár igen öreg, aranyszívű szetterkuty, közben meg botsáska, gőte (ezeket a kuty megzabbantotta), egér, degu. Meg a szüleim "örököltek" a tesóm ex-pasijától egy bulldogot is. Vmiért csak a hörcsöggel volt gond, de az is megoldódott.
Persze, nálatok ez a megoldás gáz lenne, mert neked a Férjedről van szó, nem az Apukádról. (Az hagyján, ha a gyerek így kijátssz a a szülőt, de a házastársaknál inkább gáz,nem?)

Ancsi, sztem sem szerencsés, ha eljátszod Lencse előtt,h nem félsz, ha közben rettegsz. A kicsik ezt azonnal leveszik! Érdekes, a mi családunk ban van sok kutya, meg a férjem szüleinél is, nem is kicsik, P sokat van velük, nem fél tőlük. De idegen kutyáktól mostanában eléggé fél, főleg, ha ugatnak. Pedig én nem. :)

Hogyhogy külön fizetni kell az nstért?!? Mintha egy vizsgálatra mennél a magánrendelőbe? És ha vkinek van választott szülésznője, akkor nem ő csinálja? (Nekem ő csinálta, és ezt az apanázsába bele is számítottam).

Vera, persze,h a dr-re gyúrsz, mi másra? :) DrKisün
Anyukámnak is bölcsész doktorija van, és többször előfordult, hogy meglepően figyelmesen kezelte őt vki (pl.hivatalban), aztán, amikor kiderült,h nem orvosdoktor, akkor lelohadt kissé a figyelmesség....
rídonli#
 
 


Tinu,
Tök jól leírtad, amit én csak bénáztam :wink:

Votiv,
Én tudok egyet ajánlani, nálunk a csepeli lakásunkat 59nm 3 óra alatt kitakarította és szerintem alapos. Az óradíja legutóbb 1000 ft volt. Hozzánk kijött Érdre is, de csak úgy, h én álltam az útiktsgét.
Vasalást nálam nem csinált, mert nem kértem, de tudom, h néhány más helyen vállalt. Szal, szerintem megegyezés kérdése. Érdekel? Ha igen, küldöm a privit.

Kép Kép
curse
 
 


Sün,
lécci privit ide is :D

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


Kisün,
Nekem is püt ide, lécci! :wink:

Kép Kép
curse
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: