Sziasztok lányok!
Bocs, hogy megint! kontárkodok, de olyan fura olvasni amiket írtok, hiszen pár hónapja nekem is ugyanilyen gondjaim, és gondolataim voltak, mint nektek. Mindenhol kiszúrtam aki babát várt, orvoshoz jártam, aki megállapította, hogy semmi bajom, a párom is volt, akinek viszont a hormonjaival meg a bacikkal volt valami baja, nekem adtak Clostylbegitet, aztán összejött. Csak a baba nem akart megszületni. Vérzés, kórház, műtét, sírás, és kezdődött minden előlről. Minden másodpercemet ez töltötte ki, semmi másra nem tudtam gondolni, míg egy nap le nem bénult az arcom. Na onnantól egész más problémáim voltak, szteroidot szedtem, gondoltam most megint hónapok, vagy évek kellenek, mire lesz valami. Így nem is gondoltam rá, csak tovább hőmérőztem, jó időben IS

hancúr, és a műtét utáni 3. hónapban megtörtént a csoda! Ami a vicces a dologban, és ami miatt írtam, hogy az ov időpontja nálam elég pontosan meghatározható volt, mégis a fogantatás maga majdnem több mint 1 HÉTTEL KÉSŐBB történt meg. Nem mondom, hogy elvesztettem a bizalmamat a hőmérőzésben, de rájöttem, hogy a baba akkor jön, amikor neki tetszik, és nem akkor, amikor mi akarjuk. Ha valaki görcsösen akarta, akkor az én voltam, és lám, elterelődött a figyelmem és, ennyi elég volt. Egyébként gondolom tudjátok, hogy ha nem pont a peteérés napján vagytok együtt, akkor nagyobb az esélye egy kislánynak

. Szóval mindenkit bíztatok, bár tudom, most a pokolra kívántok, hogy megint egy olyan szól bele, akinek már semmi gondja (ami persze nem igaz, mert most is megszenvedtem azért, hogy megmaradjon a baba), de tényleg van megoldás!!! Ami nagyon sokszor inkább pszichés, mint fizikai!!!
Sok szerencsét mindenkinek!
Üdv: Egy kontár Bogi