). Ha segítségre van szükségem, és felhívom, mielőtt igent mond, felsorolja, mennyi sok dolga van neki is...na ezért szoktam inkább nem felhívni, vagy ha muszály, akkor gyomorideggel 
.
Anyósom a "lelkemet kiteszem értetek, és az utolsó falatot odaadom a számból is" kategória.
Tehát a két véglet...
És az "értetek" itt azt jelenti, hogy amióta a családba kerültem, soha nem éreztem, hogy én "csak" az ő kicsi fiának a párja vagyok, hanem olyan, mintha a gyereke lennék. És nem egyszer fordult elő, hogy mellém állt a fiával szemben
.
Az ő anyukájáról viszont már többet tudnék írni "anyós" témában, de vele szemben sikerült kialakítanom a szelektív hallást, és már elég jól műkszik
.
Egy hetvenen felüli nénivel, aki felnevelt 2 gyereket, szerintem soha az életben nem fogod tudni elfogadtatni a mai nézeteket gyereknevelés terén.
Lehet, hogy megvenném. Úgy érzem, hogy béna vagyok. Bár anyukám aszonta jól csinálom…
Sok értelme van… Én mindig vagy mondókázok, vagy énekelek Szelinek. Nagyon szereti, főleg a kopp, hopp, csipp, és hasonló szavakat. Mindig vigyorog ezerrel! 
A mi családunkban ez egyáltalán nem szokás, engem Anyu mindig is önállóságra nevelt, valószínűleg ezért kezelem ezt ilyen nehezen. Anyu nem szólt bele semmibe, saját hibáimból tanultam, és ami ezzel jár, hogy segítséget se nagyon kaptam, így abszolút önálló lénnyé cseperedtem, és erre jön a idős nénike (73 éves), aki meg akarja nekem mondani, hogy mit csináljak… 
Ja! És ez csupán bizalom kérdése lenne, hogy ő elfogadja azt, hogy én hogy nevelem a sajátomat! Plusz még van egy orvosom és egy védőnőm is… 
.
