Engedelmes jógyerek lévén újra megterhelem a topikot a hsz-emmel, lévén Szrek így óhajtotta - és ha már ma egész álló nap beteg gyermeket ápolt, nem venném el tőle ezt az örömet (fura ízlése van, ugyi?
Mivel fogalmam sincs, mikor írtam utoljára, ezért röviden összefoglalok: Jól vagyunk
Hankát végül nem vittem bölcsibe, nem vitt rá a lélek, meg a betegség, de mivel Igi azóta megtáltosodott, és itt az influenza járvány, már nem is bánom, hogy így alakult
Ignáckám dec közepén nekilátott egy db Dévény kezelés után forogni, mint grillcsirke a rúdon, aztán karácsonyra már kúszott, jan első hetében mászott és lassan egy hete áll, emelgeti a lábait, úgy kell elvontassam minden függőleges "ojjektumtól", mert egyelőre kell még a kapaszkodás
Kapja amúgy a kiképzést, egyrészt az állás gyakorlatai miatt sokat esik, másrészt drága nővérkéje püföli eleget...
Voltunk mi is Cranio-Sacralis terápián, mert Iginek már nem bírtuk az 5-6 ébredését/éjszaka, lévén nem csak felébredt enni, hanem sétálni kellett velel 40 perceket, hogy visszaálmosodjon.
3 kezelést kapott ő is - én is, eredmény: tökéletesedett a 4kézlábas technikája, kijött az első foga, volt egy egyben átaludt 6 órája éjjel (szülés óta nekem az első
Amúgy meg aktív rídonlizó lettem, több tábla csoki elfogyott az elmúlt hetekben itt a monitor előtt (csoki nekem jobban bejön, mint a popcorn
Mivel egy rakat köszöntésről lemaradtam, nekik egyben dobok egy virtuális tsókot, Tinu Tündéjét azonban Isten éltesse amíg csak bírja!!! Annyira jó, hogy betetted ezeket a képeket! Fantasztikusak!!! És csak bólogattam, mikor az "amióta szültem, elégedett és boldog vagyok" tartalmú részt írtad
Azért azt hozzá kell tegyem: amíg nem szültem, elképzelésem sem volt róla, hogy ennyi ideig képes vagyok kibírni ilyen fokú kialvatlanságot és általános fáradtságot
egy fotó a korai fejlesztés remekéről





















