Társalgó főoldal » Gyermeknevelés » Csúfolják a gyermeket az iskolában, hogy duci

Kérem adjanak ötletet, mit mondjak a kisfiamnak, akit a kis első osztályos társai szünetben szinte üldözve csúfolnak.

Hajjaj! Ismeros a tema, bar szerencsere nem kozvetlenul, szegeny keresztlanyomat csufoltak egy eleten keresztul. (Hatalmas barna anyajeggyel szuletett az arcan, aztan kitort elolrol az osszes maradando foga, es o is koverke) Kapott is eleget az osztalytarsaitol. Mi otthon mindig magyaraztuk neki, hogy nem kell figyelni rajuk, hiszen nagy butasag, ha valakit csufolnak, de sajnos egy onertekeleseben megbantott kisgyereknek ez elegge nehezen magyarazhato. Nalunk az osztalyfonok is igyekezett megoldani a problemat, osztalyfonoki oran beszelt a gyerekekrol a csufolodasrol, kisse felebresztve a tobbi gyermekben a lelkiismeretet. De sajnos ez sem megoldas- en azt hiszem, hogy a gyerek sajat onbizalmanak fejlesztese lehet az egyetlen megoldas. Valahogy tudatni kellene vele, hogy ettol meg ugyanolyan kedves es ertekes gyerek, mint a tobbiek, eressze el a fule mellett. Tudom, hogy ezek nem igazan tanacsok, de jobb otletem nincs.
UDV
Eva

Sziasztok!
Az én lányom nem duci, hanem kifejezetten vékony, (bár egészséges). Na Őt is macerálták jó ideig ezért. Főleg a vaskosabbak. Szerintem ez valahogy a gyerekkor velejárója, mindig van miért macerálni a másikat. Duci, gebe, vörös, szeplős és sorolhatnám. Sok estém ment rá, amíg Tünde megértette, nem visszavágni, nem sírni, okosan elmagyarázni, én ilyen vagyok, te olyan. Ehhez kell némi ész, ami az életkorral csak eljön. Csak az okos magyarázat segít (így gondolom) és mivel eleget szenvedett eddig, meg fogja érteni a kisfiad.
Üdv
Gabi

Sziasztok!
Még szülés elötti tanító néni koromban volt az osztályomban egy iszonyúan duci kisfiú. "Természetesen" öt is elkeztdték csúfolni a többiek, természetesen rászántunk néhány órát arra, hogy mindezt megbeszéljük, de a megoldás a gyerekben illetve a szüleiben volt. Egy idö után a kissrác nem sírt, ha csúfolták, hanem poénra vette a dolgot. Pl. ha azt mondták neki, hogy zsíros malac vagy, ö erre visszaszólt, hogy de jó nekem, legalább nem fázom, mert melegít a zsírom. Egy idö után a gyerekek rájöttek, hogy felesleges piszkálni, mert semmi hatása nincs, abba is hagyták. Söt, ök szóltak rá a másik osztályba járókra, ha valaki csúfolódni mert. Tudom, hogy ez iszonyúan nehéz egy 6 évesnek, de gondolom, aki 6 éve küszködik ezzel, az megérti. A tanító néni tényleg sokat tud segíteni a dolog oldásában, de az is lehet, hogy éppen ezzel hívja fel a többiek figyelmét arra, hogy a csúfolódással mennyire lehet bántani. Nagyon-nagyon nehéz dolog ez a szülöknek, a tanítónak, de föleg a gyereknek! Biztos, hogy nem megy egyik napról a másikra, de muszáj átlépnie ezen a kisfiadnak, mert ha a többiek látják, hogy ugrik a piszkálódásra, akkor igen nehezen fogják abbahagyni.
Tudom, hogy nem sokat segítettem, csak le kellett írnom, hogy nálunk hogy is volt.
Emese

Még azt a lehetőséget is ki lehet próbálni, hogy meg kell keresni ez a gyerek miben jobb a többinél és azt a oldalát fejleszteni. Ezt a képeségét mutassa be az osztálynak akkor felfigyelnek erre és nem a duciságával fogják csúfolni többet.

bigacsiga Kata

Kedves Névtelen!
Én a saját tapasztalatomat szeretném megosztani Önnel!
Saját bõrömön tapasztaltam hogy a gyerekek néha kegyetlenek Amióta az eszemet tudom kövér vagyok és ez nem betegség. Az általános iskola 7 évében állandóan szekiroztak talán ha az egész osztályból volt 2-3 barátnõm. Nem jó példát irok le mert erre nem lehet semmilyen gyereket buzditani. Nos én a 8. oszt.-ban nagyon meguntam az egészet és aki beszólt azt megvertem, vagy legalább megpróbáltam (mert ugye a fiúk azért csak erõsebbek a lányoknál) Amikor majd' mindegyik megkapta a magáét, vagyis rájöttek hogy nem hagyom magam, képes vagyok a sarkamra állni onnantól kezdve minden rendben volt. Mindenki nekem is puszival köszönt (az osztály egyébként nagyon összetartó volt), hivtak mindenhova, rendbejött úgymond minden. Az önbecsülésemet akkor sem ez adta vissza hanem a többedik udvarló mert az elsõnek még nem hittem el hogy komolyan gondolja Azóta sem vagyok karcsú, de már nem érdekel, és ezt valahogy mindenki látja, látszik rajtam hogy engem már nem érdekel a súlyom. Most 23 évesem már van (nem az elsõ udvarló)egy párom akivel most várjuk elsõ babánkat
Nem tudom ebbõl le tudsz e szürni valami hasznosat, de ha igen annak csak örülni tudok
Egy dagi rút kiskacsak aki dagi, de gyönyörü hattyúvá vált

Ha a csúfolásnak van alapja vagyis tényleg kövér a kisfiú, akkor a legjobb amit érte tehetsz, hogy segítesz neki lefogyni. Ez hosszú távon is megéri.
Ha a csúfolásnak nincs alapja akkor semmit nem tehetsz, mert nincs rá recept, hogy mitõl hagyják abba a többiek vagy mikor találnak másik alanyt. Ahogy a felnõtteknél is... vannak akik csak mások hibáján keresztül képesek magukat nagyra értékelni.
Én mindig duci-kövér voltam. Örökké csúfoltak. 30 éves koromra "törõdtem bele". És mostmár jól vagyok
Üdv.
Malacka

Sziasztok!

Nem akarok új topicot nyitni, csak kiváncsi lennék a véleményetekre.

Picúr 10 hónapos, kislány. Szinte csak anyatejes, nem nagyon fogadja a más kaját (kivéve a gyümit), inkább csak kóstolgat szopi után.
Na most: az utcán mindenki megjegyzi, hogy de jó húsban van, a védõnõ leducizta, volt aki, -mikor 4 óránként szopizott csak a hasfájása miatt- megjegyezte, hogy biztos nagyon szereti a kenyeret...
Szóval elegem van a megjegyzésekbõl, és féltem, hogy ne legyenek súlyproblémái nagyobb korában. Meg hiszek benne, hogy ez hathat a tudatalattijára, -fõleg amit én gondolok, -sajnos. Különben meg szerintem nem kövér, csak annyian mondják, hogy elbizonytalanítanak. 73-75 cm, és 9-10 kg között van. (inkább 9, mint 10)
Szóval, ha leírnátok tapasztalataitokat, az jó lenne, talán megnyugodnék.

Köszi, kinga

Off.

Kinga, végre hogy hallani lehet rólatok! Borka egyáltalán nem kövér ha ilyen méretekkel rendelkezik, mi bõven túlteszünk rajtatok. Egyébként mi van veletek? Írsz majd mélt?

ON.

Puszi: Norcsi.

Én 12 éves vagyok és sajna saját bõrömön érezhetem, azt hogy hogyan bánnak a kövér gyerekekkel az oszt.társai.1 igaz barátnõm van rajta kívül csak "haverok" vannak.1-ös koromban azzal cukkoltak hogy 3 mellem van, mert mindenhol feszült rajtam a poló.utána is ilyeneket mondtask: hány tonna vagy? stb.2-os koromban egyik fiú oszt.társam nagyon szemét dolgokat mondott és akkor én olyan helyre rugtam ami egy "kicsit" fájt neki azóta még pár fiút elvertem, de megtanultak tisztelni, bár most is pont ma bántott meg az akit nagyon szerettek/tem

mostmár nem vagyok olyan kövér, a barátaim le is hurrognak ha azt mondom, de a sok sértés miatt lehet, hogy ha vékony lennék akkor sem venném észre hogy az vagyok, csak ha már a 10. fiu akarna velem járni!

ettõl ovjátok meg a gyerekeiteket!!!!!

Szia Kinga!
Találhatsz egy grafikont (ha még aktuális a kérdésed).
www.babaszoba.hu lapon (súly, hosszúság, fejtérfogat)
Szia Phaedra

Sziasztok!
Én 28 éves vagyok és egy gyerekkori élményemrõl írnék. Általános iskolás koromban állandóan TEHÉN-nek csúfoltak szinte az egész osztály. Kellemetlenül éreztem magam duci voltam,de nem vészesen. A hab a torán az volt, hogy apukám meghalt, bementem az iskolába és cikiztek: "mi Van meghalt az apád?He,He,He." A következõ az volt amikor születésnapom alkalmábol kedves osztálytársaim egy dobozzal leptek meg és mi volt benne? FÛ! Sirva fakadtam... Ezután anyu elvitt egy másik iskolába 7. és a 8. osztályt ott jártam. Nagyon jó volt és szerettek.vigyáztak rám mint egy hímestõjásra... ez az én történetem...

Sajnos a gyermekkori elhízás a legveszélyesebb betegség a társadalomban. A család, az iskolai étkeztetés,sõt az egész társadalom felelõs. A gyerekkorban kialakult zsírsejtszám sohasem fog kevesebb lenni, ha lefogy esetleg, akoor is megmarad, tehát olyan, hogy aki lefogy kövérségébõl, akkor is kövér ember marad, mert ha nem változtat életmódján, azonnal elkezdenek kerekedni a meglévõ és jól emlékezõ zsírsejtek.A család felelõs a kisgyermek étkezésének minõségéért. Ahol örökletes a hajlam, plusz egészségtelenül élnek, nem sok siker van. A szülõk mellett a nagyszülõknek is fontos szerepe van. A szemléletváltáson az egész családnak át kellene esnie. Sok nagyszülõ azt szereti, ha csak úgy gurul a kicsi, és süti, csoki, gyorskaja, szörp, stb van a közelében. A helyesen kialakított étren, az egész családnak, nem jár lemondással, pár hét alatt remekül , apránként lehet átállni. Fontos a testmozgás, kicsiknél a játékos torna, szaladgálás, biciklizés, kirándulás, persze ilyenkor sem kell plusz ezer kalóriákat befalni.
A pedagógus is tud segíteni, ha gyerek szégyenli a testét, ne kelljen 1 szál dresszben feszítenie, és inkább felmentést kérnie, vegyen fel tréningruhát, ha abban kényelmesebben viseli el testét.
A gyermekek ítelete éles, sebzõ. A világ fekete-vagy fehér, kövér-vagy átlag. A toleranciát a mássággal szemben TANÍTANI, és ÖN-magatartási PÉLDÁVAL kellmodellezni, megtanítani a gyerekeknek.
Zsomimama

Kedves 12éves kiscsaj!
Ha erre látogatsz, akkor elmondom Neked az én történetemet. Sosem voltam modell vékonyságú, mindig épp 1-2 kilóval voltam több, mint amennyit a táblázatok mondtak (pl 18 évesen 60 kg, ez nem nádszál, de edzettem, és izmos voltam), DE! 12 éves koromtól le sem tudtam vakarni a fiúkat, válogathattam volna, ha akarok! Az 5 éves érettségi találkozón csak én voltam férjnél! Nézz körül a világban, olvashatod a szuper modellek szerelmi válságait (pl Julia Roberts), egyik szebb mint a másik, (és még gazdag is) és mégsem boldogok. Nem csak a súly számít (egy nõnek azért persze mindig ki kell hozni magából a legjobbat), hanem a kisugárzás! És sok Anyukának kellene Zsomimama fenti intelemit megfogadni!
Sziasztok: Timi

Az osztályomban a fiúk már megint elkedtek szekálni
elakarták érni, h verekedjek, mert tudták,h nem csinálhatok szinte semmit a 4 hete történt bokaficamom miatt.
aztán amikor már nem bírtam tovább tõlem szokatlan módón kifakadtam.eddig nem csináltam semmit, max. kiabáltam velük.De most (az elõzõk után) elkezdtem könnyezni, és a legjobb barátnõmre rivalltam rá (õ szerencsére megértette,h nem vele van bajom). akkor láttam a fiukon hogy elgondolkozna rajta mit csináltak. Amikor óra elején a tanár megkérdezte, hogy mi a bajom (remegett a kezem + vörös volt az arcom és a szemeim) mindenki rám nézett és csodák csodája: a legtöbben mintha miattam agódtak volna!
(azt mondtam a tanárnak, hogy semmi, de u7tána is páran aggódva néztek rám)

Hihtetetlen, hogy egyes felnõttek miben lelik örömüket. Az ilyen "kiscsajok" talán fordíthatnák azt az idõt, amit anonim, internetes szerepjátékokra szánnak a családjukra, háztartásukra vagy akár saját magukra.
Szerintem ordít a stílusáról, hogy felnõtt írta. Lehet, hogy a saját tizenéves tapasztalatai alapján. De nem értem miért próbál más bõre bújni ahelyett, hogy leírna: nekem X éve ez és ez a problémám volt az iskolában.
Kedves 12éves! Sok névtelen hozzászóláson érzõdik, hogy ugyanaz a személy írta õket ide a Babanetre. Mindegyik más és más szerep. Úgy érzem komoly problémáid vannak, fordulj szakorvoshoz, míg nem késõ. Saját érdeked és a családodé is!

Noems.

Te talán regisztált vagy?

LadányiKata

Sziasztok!
Kicsit off. mert én pont az ellenkezõje voltam. Nagyon sovány kislány és nagylány voltam...
Férjhez 21 évesen, 43 kg-mal mentem.
Szóval csont és bõr, bár inkább izom, hisz súlyomhoz képest tényleg hihetetlenül erõs voltam. Mindig fiúkkal játszottam, fociztam verekedtem stb. Sajnos nekem is tornaórák voltak a legrosszabbak, mikor le kellet dresszre vetkõzni és mutogatni csontosságomat. Mindig vettem fel melegítõalsót, hogy ne lássák cingár lábaimat. Nagyon zavart ez engem végig. Egészen addig, míg a munkahelyemen meg nem ismertem a páromat. Az õ hatására kezdtem el a testépítést és 1 év alatt sikerült felszednem 10 kilót. Akkor nagyon jól néztem ki. Aztán teltek az évek és most ott tartok (35 évesen), hogy 10 kg-tól meg kéne szabadulni...Igaz, hogy tavaly nyáron született a kislányom, de kezdek aggódni, 10 hónapos csak 7,3 kg és olyan iszonyú rossz az étvágya mint nekem volt.....
Végülis egyik sem jó dolog, meg kell tanulni együttélni vele, vagy, ha nem tudjuk magunkat úgy elfogadni, ahogy vagyunk: tenni kell valamit!!

Tudom, hogy alkat dolga is, de én úgy látom, gyakran a szülők felelnek a gyermekük kövérségéért, és ez nemcsak, hogy elszomorít, de fel is háborít. Az egyik ismerős családnál pl. mindkét szülő testes (a nő a kövér kategória), de egyfolytában nassolnak. Sajnos a gyerekeket is erre szoktatják. A kisebbik gyermek azzal a felkiálltással, hogy igény szerint szopik, gyakorlatilag végigette a napot. Anyatejtől nem lehet vészesen elhízni, de a dolog nem változott meg akkor sem, amikor már csak szilárd táplálékot kapott. Az anyja egész nap kajával járkált a gyerek után, és gyakorlatilag egyhuzamban etette. Ráadásul soha nem gyümölcsöt vagy zöldséget, hanem kenyeret, fagyit, tejszínhabot avagy pattogatott kukoricát (10 hónaposan !!!). Amikor nagyon finoman elmesélte a kedvesem, hogy azt olvasta, hogy a kövér gyerekek nagyobb valószínűséggel lesznek kövér felnőttek, a válasz az volt, hogy a gyerekek tudják mennyit kell enniük (és azzal a lendülettel repült a ropi a gyerek szájába). A legjobb az egészben az, hogy mivel egész délelőtt ropit és kekszet esznek a gyerekek, ebédre már semmit nem kívánnak, így "sajnos rosszevők".
És, ami igazán bosszantó, hogy szegény lurkók lesznek gátlásos súlyproblémákkal küzdő tizen-huszonévesek, és akkor majd mindeki azzal fogja vígasztalni őket, hogy "alkat dolga, a szüleid is ilyenek". Ez annyira igazságtalan!!!

Na ez inkább kidühöngés, mint hozzászólás lett (és nem is biztos, hogy ide kellett volna írni, de nem találtam jobb helyet).

Milla

Én is dühöngök egy kicsit. (Milla példájára )

Én is úgy gondolom, hogy a szülő felelőssége.
Mivel mindig voltak súlyproblémáim, gondoltam segítek a gyerekeimnek, hogy a rossz táplálkozási szokásaink ellenére ha lehet a kevésbé károsat válasszák. DE!!! Mink vannak az élelmiszerbolt polcain? csokis(!) joghurt és valamennyi joghurt cukrozva van, a gyümölcslevek szinte mind cukrozva vannak a reggelizőpelyhek között hosszasan vadászok, hogy találjak egy natúrt ami nem csokis, nem cukros nem mézes. Amihez könnyen hozzájutsz az édes, zsíros, mérgező (E-k)
Ezzel együtt úgy érzem sikerült valamit elültetnem. Amikor Eszter éhes, vajaskenyeret kér és tejet. Ha szomjas vizet iszik nem szörpöt.

Üdv.
Malacka

Ha még a csoki legalább csoki volna! De már az is kakaós tejbevonómassza...

Bezzeg az uborkás joghurt néhány hét alatt eltűnt a süllyesztőben. Pedig annnyira jó!!!

Sziasztok!

A csokis joghurt kiábránditó, kóstoltam...
És egyetértek névtelennel, bár minden csokis, alig van jó csoki a boltban.
Meg a kedvencem, a csokival félig mártott keksz is eltűnt (anno Zamat kekszgyár csinálta, hosszú keskeny dobozban volt)
A tej meg műtej, ahogy egy másik topikban kiveséztük.

Ildi

Na igen, az E-k meg az ízesítés. Olvastam egy könyvet (Szerző: Grimm, Hans-Ulrich: A leves hazudik), amelyik részletesen és talán egy kicsit túl szélsőségesen leírja, hogy hogyan is működik az "ízipar", amely mára már egy külön üzletág. Leírja azt is, hogyan manipulálják a ételek ízét, színét, összetevőit, mik is tulajdonképpen a tartósító szerek. Egy példa: a világon összesen nem terem annyi eper, amennyi csak az amerikai fogyasztók által elfogyasztott epres ízesítésű ételekben van.
Csak nagyon erős idegzetűeknek ajánlom (de azoknak nagyon), mert én miután elolvastam a könyvet hónapokig nem tudtam bevásárolni rendesen. Azóta nem eszünk felvágottat, ízesített joghurtot (csak natúrt és kefírt), és sok egyéb "finomságot". Az ember, amikor elkezd figyelni, hogy mit is eszik tulajdonképpen, akkor jön rá, hogy azt sem tudja mi van a tányérján (olvastátok már miből áll a margarin?).
És még egy kis adalék. Nem olyan rég az állatkertben sétáltunk és egy csomó kisiskolással találkoztunk. Éppen ebédidő volt, így láthattam miket csomagoltak a szülők a gyerkőcöknek. Siralmas: felénél szendvics, a másik felénél keksz, csoki, chips. Mindegyiknél cukros üdítő (zömmel szénsavas). Egy azaz 1 kisfiúnál volt répa és alma. Az volt az érzésem, hogy egy marslakó .

Milla