A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Fogamzás » ..."ma megint megjött"...


olici

Utánanéztem, a fiú a Kaális párok fóruma című topicba írt, az első bejelentkezése 05.08-án 14 óra 45-kor volt, csak hogy ne kelljen nagyon keresgetni. 9-10 évesen műtötték hereviszérre, de állítólag az ő esetében az már késő volt (a dokik szerint). Mindent, amit a biopsziával találtak nála, lefagyasztották, és a második lombikjuk össze is jött, ikreket várnak!

Bea
Bea
 


Lujza

Bocs, csak még annyit, és eldugulok, hogy ok, hogy kapaszkodik a baba, de ha mondjuk a miómás "felületen" ágyazódik be, akkor kap megfelelő utánpótlást? (táplálékot, vér)Biztos hülyeség, amit írok, de én úgy gondoltam mindig, hogy a mióma egy megvastagodott izom, és hogy ennek a vérellátása, szerkezete módosult. Biztos, ha egy orvos elolvasná ezt, kiakadna, hogy milyen baromság, de nekem logikusnak tűnik. Mi a véleményed?

Bea
Bea
 


LányokKép
köszönöm a kedves fogadtatást és a biztató szavakat, sikerült összekaparnom magam. Azért borultam ki ennyire, mert a nőgyógyásznál két órát ültem és az alatt vagy 10 várandós kismamát láttam. Amugy is mindenhol szinte csak őket látom, de itt összesűrűsödve és ennyien... Egy kicsit sok volt.
Elhatároztam hogy beszélek a férjemmel, megkérdezem mennyire gondolja komolyan a gyermekvállalást. Mert ha nagyon ódzkodik tőle és azt mondja hogy még mindig nem érzi magát elég érettnek egy babához, akkor nem nyúzom és nem erőltetem a dolgot. Ha várni akar még, azt is megértem (mondjuk 10 éve vagyunk együtt, szerintem már épp eleget vártunk).
Jobban szeretem annál, minthogy rákényszeritsek valamit amit még nem akar.
De ha csak a férfiasságában érzi sértve magát és azért vágott ki ekkora cirkuszt, akkor ha kell a hajánál fogva fogom elvonszolni az orvoshozKép - mint az ősemberekKép
Első nekifutásra a Nyírőt választottam mint a problémánk megoldásának helyszinét, aztán meglátjuk.
Trixi
Trixi
 

 
 

Sziasztok Lányok! :-)

Segítsetek kérlek, adjatok tanácsot, hogy mit csináljak? Itt tipródom már lassan két napja...tegnap is olvastalak Benneteket, csak nem írtam, mert olvasgattam a Rendelőben az orvosi véleményeket...
Szóval...a citológiám 3-as lett, és HPV-t mutattak ki. Újra csinálta a doki a citológiát, ami újra 3-as lett, majd csinált egy HPV tenyészetet, aminek az eredménye immár 3 hónapja késik. Volt már HPV-m, de elmúlt magától. Tegnapelőtt este hívott a doki, hogy gondok voltak a laborban, de rájuk szóltak, és 2 hét múlva lesz eredmény. Ennek a vizsgálatnak az a lényege, hogy megnézik, hogy melyik faktorú HPV-m van, mert a veszélyes faktor korai méhnyakrákot okozhat :-( Azt mondta a doki, hogy ha veszélyes, akkor megműtenek. Tegnap olvastam mindenfélét, de a műtétet gyerekvállalás előtt nem javasolják, és azt is olvastam, hogy nem is biztos, hogy teljesen elmúlik, és ráadásul csökkenti a teherbeesés lehetőségét. A dokim azt is mondta még a vizsgálat előtt, hogy ha éppen terhes lennék, akkor az nem lenne rossz hatással a babámra. Tűneteim nincsenek, nem fáj semmim, nem is vettem volna észre, ha nem szólnak. Tehát szerintem gyulladás nincs. Azt olvastam, hogy erre nincs gyógyszeres kezelés, ha erősödik az immunrendszer, akkor elmúlik magától. Most már 1 hónapja szedem a magzatvédő vitamint...Segítsetek! Mit csináljak? Várjunk az eredményre, vagy próbálkozzunk bátran?

A másik az, hogy a hőmérsékletem sosem megy 37C fölé. Tavaly hőmérőztem 4 hónapig, és kielemezték nekem a családtervezőben, akkor jónak mondták. Jelent valamit, hogy nem megy fel csak max. 36,8-36,9-re? A vérvételem is jó volt tavaly, most nem csináltattam, kellene? Az igazság az, hogy nagyon ájulós vagyok, és félek elmenni vérvételre...
A páromnak is csináltak tavaly "matyivizsgálatot", és maximálisan rendben volt minden.

Üdv,
Pumukli
pumukli
 
 


Szasztok!

Eddig a fiatal kismamak topicjat olvastam, de oda megsem irhatok, mert nem vagyok babas. De nagyon tetszenek a beszelgetesek.
Ugyan mi meg nem szeretnenk iden babat, de jovore tervezzuk a projektet.
Remelem ezzel mar csatlakozhatok hozzatok.
:o)))
Szep napot nektek

Magi
Vendég
 


Lányok!
Annyira, de annyira kiakadtam! Kép Csináljuk ezt a hülye újságot. Kellett bele egy hírdetés. Megcsináltam, ahogy kérték. Erre a tulaj azt üzente, hogy halnék meg, olyan pocsék a hirdetés.
De hát én csak azt csináltam, amit kért. Hogy lehet ilyen bunkó valaki?????!!!! Totál kiakadtam. Soha az életben nem mondott nekem még senki ilyent és szerintem nem is érdemlem meg. Ráadásul pont a műtétem elött kaptam ezt a beszólást... Kissé kiborultam... Hogy lehet valaki ilyen???

Üdv:
Gitta
gitta
 
 


Gitta!

A fonokok mar csak ilyen bunkok. Csak nem veszik eszre. Nem erdemes vele torodni. nem az a lenyeg, hogy mit mond, hanem hogy ki mondja.
Szoval nem erdemes foglalkozni egy senki velemenyevel.
A mutetedhez meg drukkolok, hogy sikeres legyen.

udv.
Magi
Vendég
 


Sziasztok!

Gitta, mikor lesz a műtét? Ha jól emlékszem, ma?
Ilduci! Bocsi, nem akartalak bosszantani, de ha már nincs, akkor majd lsz két gyreekedKépKépKép Csak a rekeszizmuk kifejlődésénél légy résenKép

Kele
Kele
 


Kele

Hogyan csinaljatok a kis figurakat???

Magi
Vendég
 


Bea!

Okozhatja a hvisszeret a magas vérnyomás? Azt is idén diagnosztizálták, szed is rá gyógyit. Jajj, még csak 26 évesKép

Gitta!Kép
Nem hiszek a szememnek! Jól olvasom? Halnál meg??? Most úgy kiakadtam, hogy szóhoz se jutok. Ehhez képest a 400 kcl kollégád bakfittyKép Nem is tudom mit lehetne ilyenkor tenni, vagy mondani, de ez így nagyon brutál.KépKépKép

puszi
sasha

Kép
sasha
 
 


GittaKép

Ne légy ideges,és mond meg a tulajnak,hogy azt üzenem kapja be KépKépKép
Bocsi ha valakit zavarna a beszólásom de hogy lehet valaki ekkora paraszt

Pussz és légy ügyes kislány
Alice
Alice
 


PumukliKép
Én úgy tudom, hogy a HPV 16 okozta elváltozást konizációval teljesen el lehet távolítani. Na de reméljük, hogy nem ez a fokú HPV-d van, és ha nincs nyálkahártya elváltozás, és a vírusfertőzés is alacsony kockázatú, akkor rendszeres citológiai vizsgálattal karban tudják tartani, amellett meg lehet kisbabád nyugodtan. Én a helyedben megvárnám az eredményt, ha tudtatok 3 hónapot várni, akkor ezt még kibírjátok. De kérdezd meg ErazmusztKép nyugodtan, Ő biztos segít.

GittaKép
Hát a főnököd egy oltári NAGY, BÜDÖS, BUNKÓ, és ezzel még nem mondtam el mindent, amit gondolok róla.Ha nekem a főnököm ilyet mondana(nem mond ilyet, mert intelligens ember), akkor látna utoljára. A Te cégednél csupa ilyen paraszt dolgozik???, mert akkor nagyon sajnállak. Egyébként ilyen szöveget az az etnikum szokott mondani, akik paprikát árulnak az aluljáróban.

MagikaKép
Üdv. köztünk, de reméljük neked nem lesz ilyen problémád.

Puszi
Cat

Cat
Kép
cateye
 
 


Lányok!
Félreértettetek, nem a főnököm volt a bunkó, hanem a megrendelő (az újság tulaja)!!! Kép
De már nem vagyok szomorú, a kollégáimmal együtt jól kibeszéltük, és mindenki megállapította egymástól függetlenül, hogy dilis. Kép

Kele!
Kedden lesz a műtét, hétfőn fekszem be.

Sasha!
Igazad van, megszólalni se tudtam, amikor meghallottam, hogy mit mondott a telefonban! Kép

Alice!
A megállapításod pontos, elhangzott rá ez is!

Cat!
Nem, nálunk alapvetően mindenki kedves és rendes. Ma már egy csomó bíztatást kaptam a kórházba menetelhez. Kép Semmi baj nem lesz, bízom benne. Kép

Már nagyon jó kedvem van, sikerült megnevettetniük, annyi mindent összehordtak itt a többiek az elmúlt pár perc alatt. Kép

Magi!
Üdv közöttünk, ne maradj sokáig, vár a másik, babás topic! Kép

Üdv:
Gitta
gitta
 
 


Gitta!

Orulok, hogy mar nem bankodsz.
Nem erdemes ilyen senkikkel foglalkozni. :o)))
Sajnos meg maradnom kell.
Csak eskuvo utan kezdunk bele a babaprojectbe.
Szoval itt foglak titeket boldogitani meg egy kerek evig, vagy meg tovabb, azt majd meglatjuk.

Jaj arulja mar el valaki, hogyan kell csinalni ezeket is sarga figurakat. :o)

udv.

Magi
Vendég
 


PumukliKép
Sajnálom, hogy HPV-d van. Az valóban igaz, ha egyszer elkaptad nem tudsz tőle szabadulni, legfejjebb tünetmentes lesz. Szexuális úton terjed.

Amit tehetsz, ha megvan az eredmény rákérdezel az orvosnál, hogy:
1. A férjedet kell e kezelni. Mert szerintem igen. Ugyanis szinte bizti vagyok benne, hogy ő hordozza a HPV-t minden tünet nélkül és amikor legyengül a szervezetet valamilyen oknál fogva a HPV "kitör" rajtad.

2. Kezelés ideje alatt mellőzni a szexet (vagy gumival védekezni), az oda-vissza fertőzés miatt.

Ez persze magával vonja a babaprojekt eltolását is. Azonban nem tudom milyen hatással van a HPV a magzatra. De érdemes lesz odafigyelni, hogy a szülés hogyan menjen! Lehet e hüvelyi úton úgy szülni, hogy ne fertőzd meg a kis jövevényt? Erre is érdemes lesz majd rákérdezned.

3. Ne használjatok egy törülközőt, együtt ülőfürdőt, meg ilyeneket.

4. És mivel a HPV valóban méhnyakrákot okozhat (avagy nagyobb az esély a méhnyakra) érdemes lenne fontolóra venni párod körülmetélését a Te védelmed érdekében. Tudom drasztikus, de hátha ...

Ugyanis a férfiak akik nincsenek körülmetélve rengeteg piszkot bevisznek a hüvelybe ezáltal növelik a méhnyakrák veszélyét. Ráadásul a szerszám Kép is jobban működik utána.

Kiemelem, a körülmetélés nem vallási okból, hanem abszolút egészségügyi okból ajánlott! Nem véletlen, hogy Amerikában a férfiak 70-80%-a körül van metélve (így a párom és kicsi fiam is Képaki most 8 hónapos)! Az orovosok is nagyon ajánlják, csakhát a vallási háttér nagyon népszerűtlenné teszi a dolgot.

Kérdezd meg Erazuszt is.

Pusszancs,
Moni
mj__móni
 
 


Bea
Mindenképpen rákérdezek az orvosnál. Igazából sehol nem olvastam róla, bár keresgéltem, de nem találtam.
Lujza
lujza
 
 


MagiKép

sárga figurák - mosolygós: : ), szóköz nélkül, vigyori: : O (ez is szóköz nélkül), szomorú: : ( - szóköz nélkül ( KépKépKép )
Trixi
Trixi
 


Sziasztok Lanyok!
Mar par napja nem irtam, olvaslak benneteket, de mar irni sem volt kedvem. Ugy erzem, csak en toporgok egyhelyben , minden eredmeny nelkul.A doki 250 km-re tolem, a progeszteron szintem alacsony (Erazmusz velemenyezte, szoval tuti), mire a dokihoz bejelentkezhettem volna vizsgalatra mar el kellett kezdjem a masodik havi Clostit. Tovabbra is 1*1-et szedek, bar lehet, hogy 2*1-el rendben lenne a progi is. Na de en ezt hogy dontsem el?
Tovabba szedem a Bromocryptint, mert a prolaktint a dokim az atlagosnal magasabbnak talalta (lazan a ref tart kozott van), Erazmusz szerint tokeletes.
Hat, ebbol ugy erzem minden lesz, csak baba nem.Es en lassan becsavarodok.
Nem akartam itt szomoru levelet irni, de vhol ki kell beszelni ezt is, ne haragudjatok. Halvany gozom sincs mihez kezdjek, olyan buta vagyok.
-szoszi-
szoszi
 
 


Sziasztok Lányok!

Régen írtam, de folyamatosan olvaslak benneteket.
Most egy felfedezésemről szeretnék írni nektek, még nem probáltam, de ki fogom.
Ez a Testgyertya, mely gyuladásokra, meddőségre is jó. Már vettem is és elkezdem használni, hátha segít. A neten is lehet róla olvasni.
Erika
szucse
 
 


Sziasztok, jó hétvégét, legyetek vidámak, ne gondoljatok a babára, ne lássátok meg a terhes mamikat se, engem is üldöznek időnként. Kép

Beja, a hereviszeret a versenyszerű sport is okozhatja. Hát ez a szőlőfürtös cisztás petefészek sajna gyanúsan pco- de nehogy berezelj, majd ha csak több hónapon keresztül egyanezt mutatja az UH, és az LH-FSH aránya is igazolja csak akkor tuti, vannak olyan pco-sok akik nem olyan rettenetes pco-sok mint amilyen én voltam, de engem is helyretett a műtét, és van akinek gyógyszeresen képesek helyrehozni a ciklusát, remélem Te ilyen leszel csak összezavarodott odabenn a dolog, szóval kell egy jó doki, és nem elkeseredni! Ja én is ilyen kihülős vagyok! De ez az alaphőtől is függ hallod TRIXI, hogy meddig kúszik fel. Láttunk mi már olyan tuti terhesgöbét ami nem ért a 37 fok fölé! Nyugi nyugi, már megint hergelitek egymást! Kép

Magi! Fuss innen amig kedves az életed KépKép De komolyan nem kell okosnak lenni és mindent tudni, én sem akartam szakértője lenni a meddőségnek de lassan le is doktorálhatnék Kép szóval állítom a boldog tudatlanság, amikor csak azt tudod, amit a felvilágosítóórán hallani az ált.iskolában na az elég, mindentől teherbeeshetsz, Te még nem próbáltad hidd el így lesz Kép Kívánom, hogy sikerüljön! Kép

Szoszi, ha nem bízol meg a dokidban miért nem váltassz? Ráadásul nem csak egy dologban vagy bizonytalan vele kapcsolatban. Szerintem itt a lányoknak van tapasztalata, biztosan tudunk segíteni.

Jó hétvégét! puszi Hurki
hurki
 
 


Sziasztok Lányok!Kép

Először is üdv az újaknak, remélem hamarosan költözhetnek a "FRISS"-be.Kép
Igyekeztem mindent elolvasni szerda óta, mindenkinek megy a drukk akinek szükséges! Bocs, hogy nem írok név szerint, de a páromtól csak 1 óra kimenőt kaptam és olyan sokat írtatok, alig győztem olvasni.
Csütörtökön voltam dokinál és a bal oldali méhtartó szalagom begyulladt, kezdeti stádium, úgyhogy nincs nagy gáz, szedek gyógyszert és kaptam hüvelykúpot. Mondtam neki a hőmérőzést és, hogy nem nagyon éri el a 37-et a ciklus második felében, azt tanácsolta hagyjam a fenébe az egészet, ha az idén nem jön össze a babó megnéz UH-val és egyebek. Tehát ez az utolsó hőmérős ciklusom, utána érzékeny búcsút veszünk egymástól. Egyébként most is csak 36,8 a 23-ik napon. A tüszőrepit szerintem lekéstük, majd legközelebb.Kép A dokim mondta, hogy aki nem akar gyereket annak összejön egy hét alatt, aki akar, annak meg egy év alatt. Hát remélem nem lesz igaza!Kép Most rohanok, majd benézek holnap!

Egcsi
egcsi
 


Sziasztok!

Magi, üdv itt! Cska most láttam kérdésed, de Trixi megelőzött a válasszal.
Egcsi! Miből állapította meg a méhszalag gondot a dokid?
Kele
Kele
 


KeleKép

Jól megnyomkodta a hasam és "körbetapizta" a belsőmet. Nem tudom mennyire javul, mert még mindig fájdogál.

Egcsi
egcsi
 


Sziasztok!

Egcsi!
Jobbulást kívánok! Kép

Hurki!
Neked milyen kezelést írt fel a doki műtét után?
A kismamák sportot űznek a mi kergetésünkből. Nincs olyan nap, hogy legalább 1-el össze ne futnék az utcán. Kép De ez csak jó! Kép Nemsokára minket néznek majd irigykedve és boldogan! Kép

Lányok!
Búcsuzom pár napra, majd előreláthatólag szerda este vagy csütörtökön jelentkezem. Bízom benne, hogy minden rendben lesz. Már tiszta ideg vagyok, pedig az epekő műtétemtől nem voltam ilyen ideges. Folyton az jár az eszemben, hogy mi van, ha valami súlyosabb valamit talál odabenn a doki. Kép Vagy a cisztákon kívül valami mást is ki kell venni... brrr... Próbálom megnyugtatni magam, de nem nagyon megy. Talán majd holnap megnyugszom. Kép
Este talán még benézek, de nem biztos.
Akciódús hetet kívánok mindenkinek, sok-sok zebrával! Kép

Üdv:
Gitta
gitta
 
 


GittaKép

Drukkolok neked, hogy minden rendben menjen a műtéteddel. Várunk vissza az "élménybeszámolóval" és jó hírekkel!Kép

Egcsi
egcsi
 


Gitta!
Próbálj megnyugodni, és csak arra gondolj, hogy hatalmas lépést teszel és minden rednben lesz, ez egy rutinműtét. Hívd fel a dokid figyelmét, hogy egyúttal csinálja mega HSG-t is!
Műtét után nincs semmi utókezelés, varratszedésre kell majd menni, de az csak egy szúnyogcsípésnyi érzés, egy darabig érzékeny lesz a hasad belül ezért nem kívánod a sexet, majd amikor elmúlik ez a hasérzékenység akkor úgyis érzed mit bírsz. Azért azt ne feledd, hogy műtét, ezért utána javasolt a pihenés pár napig, autózni sem volt kellemes, de én hamar mentem is dolgozni, smemi bajom nem volt. Csak ne idegeskedj, nem fognak semmi szörnyűt találni, arra mutattak volna hamarabb is jelek, csak szimpla pco és kész, és két héttel a műtét után csodálatos tüszőt növesztessz! Hidd el, nagyszerűen sikerül a műtét, semmi rossz nem történik, csak elősegítik, hogy lehessen kisbabád. Gondolunk Rád és amint tudsz jelentkezz. Nem fog fájni nyugi nyugi! Amiket írtam korábban arra gondolj. Puszi Hurki
hurki
 
 


Gitta!

Gondolok rád és drukkolok!KépKépKép

sasha

Kép
sasha
 
 


Szasztok csajok!
Cateye!Köszi, igazából kb. 5-10 perc alatt meg van egy versike.Remélem tényleg szeretni fognak a kölkeim.Igazából a tesóim gyerekei is a nyakamon lógnak(szó szerint) , ha találkozunk, én tuti, hogy mindig a padlón kötök ki négykézláb, vagy labdák után kúszok, vagy felöltöztetnek mint egy karifát, ha meg ne adj isten este megyek át a nővéremékhez, addig nem fürdenek, amíg be nem mászok közéjük a fürdőkádba, na onnantól nekem reszeltek!!!Az hótziher, hogy úszik a fürdőszoba, és olyan visítás van, mintha elevenen nyúznám meg őket.....ez van..:-))
Gitta! Tudom, hogy mire ezeket a sorokat olvasni fogod, már túl leszel a műtéten, és szerintem megleszel lepődve, milyen simán, és könnyen ment minden.
Előttem is áll egy lapar, nem mondom, hogy húde várom, de nem tojtam be, persze nekem már volt egy, könnyen lehet nagy a szám..:-))
Szóval tuti, hogy minden okés, és lehet occtódni ezerrel.
Kele!Egyáltalában nem sértettél meg, nemtom ki , és honnan gondolta, hogy van már pulyám, csak jót nevettem..:-))
Szóval azért lettőt egyszerre nem biztos, hogy szeretnék, már ikreket.....bár a franc se tudja, igazából nem gondoltam még bele, de idáig mindenki azt mondta, hogyha nekem lesz, az tuti, hogy iker terhesség lesz....Muris lenne.....néha...:-)
Ilduci
Névtelen
 


Vers mindenkinek rovat.

Mai napi versike

Kezdődik minden....

Hétfő...nyúlok, nyűglődök,
Ásítok, bújok, örlődök,
Csúszok, mászok,mint a tészta,
Dióval, vagy mákkal szórva.

Kávéért kiabál a vérem,
Adjatok már kérem szépen!!
Három cukor, tejecske,
Kitisztul a fejecske,

Nem mintha így jobb lenne,
Vár a munka tengere,
Belevetem magamat,
Sóhajtozok nagyokat,

Várom már a király napot,
A péntek délután hatot.

Ilduci
Névtelen
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy nem irok nev szerint, de meg annyira nem tudtam megjegyezni, hogy ki kicsoda.
Szoval nagyon koszonom a jeleket. Meg fogom majd probalni. Kép Juj sikerul is. Kép
A masik nem megyek el. Nem azert jovok ide, hogy megtudjam a megddoseg okait es okos legyek belole. Csak mar en is szivesen babaznek, de varni kell meg egy evet, mert azt beszeltuk meg, hogy majd csak eskuvo utan kezdjuk a projectet. Addig jo lenne veletek itt beszelgetni.
Szoval szep napot mindenkinek.
Drukkolok mindenkinek, hogy jocskan megelozzetek. Kép
Vendég
 


sasha

Erre nem tudok válaszolni, de a viszér szerintem elég lassan fejlődik ki. Régóta küzd magas vérnyomással a párod?

Lujza
én is utána fogok nézni, de én sem találtam erről még semmit eddig, ezért kérdeztem meg a Schwarzit

Bea
Bea
 


Sziasztok Lányok!

Még nem találkoztunk, úgyhogy röviden leírnám a történetem. 27 éves vagyok, immár két éve férjes asszony. Nagyon szerettünk volna gyereket, és tavaly októberben sikerült is teherbeesnem, de sajnos decemberben elvetéltem + művi befejezés. Azóta túl vagyok minden vizsgálaton, az UH és a peteérés is jó, a hormonok is rendben , kivéve a prolaktint, ami egy picit több (26.9 a felső érték, nekem 37). Szedem a Bromot, és várom, vajon mi sül ki belőle. Ez a második gyógyszeres hónapom. Nektek milyen tapasztalataitok vannak ezzel a gyógyszerrel kapcsolatosan?

Így ismeretlenül is nagyon drukkolok mindenkinek!

Üdv,
Porti
Névtelen
 


Sziasztok!

Gittus! Nagyon szorítok, hogy minden rendben leygen, meglátod, mostantól már minden jó lesz!!KépKép -)
Lányok ennek a műtétnek mi a lényege? Csak feltárás, vagy a cisztákat is eltávolítják?
Ha jól tudom a PCO, az az amikor nagyon sok is apró vagy nem is olyan apró ciszta van a méhben és ez esetleg akadályozza a teherbeesést. Vannak elméletek, hgy mi miatt alakul ez ki? Hajlam is lehet?

Köszi megint a válaszokat.
Lányok, ez az Erazmusz nagyon aranyos, volt már valaki nála?

Kele
Kele
 


PortiKép
A prolaktin felső határa 24, és nem 26,9. A bromo nagyon jó gyógyszer ennek kezelésére, de sokan rosszul vannak tőle, amíg a szervezetük meg nem szokja. Esténként kell bevenni, lefekvés előtt, és eleinte negyeddel kezdeni, majd később emelni, ha szükség van rá. Sok sikert, és mielőbbi babásodást.

KeleKép
OrsiKép is Erazmuszhoz jár, és NikieKép is nála lett babás, tőlük kérdezhetsz.

Puszi
Cat

Cat
Kép
cateye
 
 


Sziasztok lányok!

Köszönöm a nyugtatgatást a szőlőfürtjeim miatt, de szeretném elmondani, hogy a doki nem azt mondta, hogy cisztákkal van tele a petefészkem, hanem csak éretlen petékkel. Rá is kérdeztem, hogy ez most akkor PCO? Határozottan mondta, hogy dehogy is, csak két-három hónapja nincs peteérésem, és várnak a peték a megérésre, a Clostival fogjuk segíteni az érést... Szóval tényleg remélem, hogy nem teljesen kilátástalan a helyzetem... Most már csak egy új ciklust kéne kezdeni, hogy elkezdhessem a Clostit.

Puszi mindenkinek,
Beja
beja
 
 


BeaKép
Jaj, nagyon-nagyon köszönöm a nyomozást! Azóta már töviről-hegyire elolvastam az ajánlott topikot. Olyan jó ilyen sikerekről olvasni, ez rengeteg erőt ad.

Cat Kép
Ez a prolaktin érték milyen mértékegységben van? Nekem a 21 cn-on 153 mU/l mértek + 60 mMol/l progeszteront. Erre mondta a doki, hogy ez teljesen OK.


Egcsi Kép
Ilyenről még nem is hallottam. Mitől lehet? Ezt mondta a doki? Mindenesetre gyorsan gyógyulj ki belőle! KépKépKép

PortiKép MagikaKép
Üdv itt közöttünk, ne legyetek sokáig. MagikaKép Meglátod, esküvő után 1 hónappal már a "friss"-ben fogunk dumálni Kép

Pumukli Kép
Mért kell 3 hónapot várni egy nyavalyás tenyésztésre? Addig tipródjon az ember lánya? Vagy ilyen lassan szaporodik a csészében? Remélem azért jó híreket kapsz majd, és mehet a babaprojekt tovább Kép


A kismamák engem is üldöznek, segítség Kép Már lassan ilyen szemellenző kell nekem, mint a lovaknak. Akárhová nézek, nagy pocakokat látok...
Hátha egyszer lefelé nézőbe is...

Azt nem értem én még, hogy egy gyerek- v. serülőkori hererúgás, ütés milyen kárt okoz a matyiképződésben? PONT AZOK a sejtek pusztulnak el, vagy mi? Erre semmilyen információt nem találtam.

OptiHurki Kép
Arra nem válaszoltál: mikor indulhat a következő (tuti sikeres) babaprojekt? Vagy nem figyeltem?

Pussz mindenkinek: Olici
olici
 


Bea!

A párom egy olyan ember akit csak és kizárólag 3 traktorral, és 4 elefánttal lehet elvontatni az orvosi rendelőbe. Régóta, kb 2 éve elég sürün voltak mellkasi panaszai, mire rávettem, hogy ugyan menjen már el dokihoz. (hozzátenném a dokinknál minimum 4 óra a várakozási idő, de lehetsz első is, de akkor legalább 1 órával előbb ott kell lenni és még így is 2 órát várhatszKép) Ekkor derült ki, hogy magas a vérnyomása.
A visszér, meg még kialakulóban van azt mondta a doki fél éve.
Nagyon köszönöm, hogy válaszolsz, hiszen nem témába vágó, de kicsit aggódom az egészségéért, de ez azt hiszem nem meglepőKép

Gitta!

Kép

puszi
sasha

Kép
sasha
 
 


Porti Kép
a prolaktinod tényleg magas kicsit, de a gyógyszer biztosan rendbeteszi. Nekem semmilyen tünetet nem okozott/okoz. Problémamentesen tudom szedni.
Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sajnalom, de nem nagyon tudok hozzaszolni ezekhez a dolokhoz, Kép marmint a gyogyszerekhez meg ilyenek. Viszont kitartoan figyelek es itt vagyok. Kép hatha lesz olyan amihez en is hozza tudok szolni. Kép
Vendég
 


OliciKép
Bocsánat ez ng/ml-ben van a 24-es felső határ.

Cat

Cat
Kép
cateye
 
 


CatKép
Aszittem át lehet számolni valahogy Kép Ezek a laboreredmények, ahány hely, annyiféle, hogy minél jobban összezavarják a delikvenst.

Olici
olici
 


Sziasztok Lányok!

Újrakezdem, mert az imént elszállt, amit írtam Kép

Köszönöm a tanácsokat, biztatásokat, nagyon jólesett! Kép

Móni
Én azt olvastam, hogy nem káros a babára nézve a HPV, mert gyakorlatilag csak a szüléskor találkozik a fertőzött területtel, ha éppen akkor is fenáll a fertőzés (remélem addigra már nem fog). Sajnos a HPV minhol jelen van, a kezeden is, bárhol, csak éppen a méhszáj környékén szeret megtelepedni. De még rákérdezek a dokinál is természetesen.

Olici
Nem tudom pontosan, hogy miért kell annyi ideje várnom arra a leletre. Állítólag a laborral van valami zűr....Én eleinte kétnaponként hívogattam a dokit, ő meg csak mondta, hogy legyek nyugodt, majd értesít. De hát hogy maradhattam nyugodt? Állandóan arra gondolok, és reménykedem, hogy a nagy izgalom ellenére nem lesz rossz az eredményem. Próbálok optimista lenni, de az sem mindig megy...

Lányok, ne haragudjatok, lehet hogy tudatlan vagyok, de én nem tudom, hogy ki Erazmusz. Elárulnátok?

Üdv,
Pumukli
pumukli
 
 


Eszembe jutott még valami...Most már kezdek teljesen összekeveredni az ébredési görbémmel.....már nem is vagyok biztos benne, hogy egyáltalán van peteérésem.
Nekem sosem megy 37C fölé, és pl. ma van a ciklusom 13.napja és a hőm reggel 36,4 volt. Ez normális?

Pumukli
pumukli
 
 


PumukliKép
Erazmusz egy nőgyógyász, aki a szabadidejében nekünk válaszolgat a kérdéseinkre. Az anyaság topikok között vhol alattunk találod egy pár sorral: "Erazmusz-kérdezz és felel a nőgyógyász" címmel, ha jól tudom.
Szerintem a hőd teljesen normális. Nekem is ilyen volt (hol méred egyébként?) - de én már abbahagytam, mert idegesített mindennap lesni, hogy na, talán most, macerás + akkor mindig időzíteni az akciót. Nélküle sokkal spontánabb a dolog. Kép
Na nem is ez a lényeg: az első 14-15-15 napban nekem is 35,5 C körül mozgott, s utána ment föl 36,9 -re. Úgyhogy ne izgulj, normális. Egyszer tegyél föl egy teljes havit és majd kielemezzük Kép

Pussz: Olici
olici
 


Pumukli!
Nem az a lenyeg, hogy elerje a 37C-ot vagy fole menjen, hanem hogy valamennyit emelkedjen az egy dolog, hogy azt irja erd el a 37 fokot. Nem szukseges. Ha atlagban 36 fokot mersz akkor ha 36,5-re emelkedig mar az is eleg. Csak jelentos legyen a novekedes. Ide masolom amit errol talaltam. Kép
"A görbe lefutása normál esetben, vázlatosan a következő: a ciklus első felében nagyjából az ismert normális tartományban van kis ingadozásokkal, a peteérés környékén (előtte) leesik néhány tized fokot, majd a peteérést követően fokozatosan emelkedik és a ciklus második felében 37 fok környékén, esetleg kicsivel fölötte van. A menstruáció megjövetelét jelzi a hőmérséklet csökkenése a normál szintre. Megfogant terhességnél a görbe "fent marad".
Pontos tanácshoz két dolog szükséges: a mérés módszerének ismerete (minden reggel azonos körülmények között, ébredéskor, még WC-re sem kelhet fel előtte!; ugyanaz a hőmérő, azonos mérési hely), másrészt egy konkrét egyhavi görbe részletes elemzése."

Remelem tudtam segiteni!
Kép
Vendég
 


Köszi Olici, Magika! Kép

Remélem nemsokára fent marad Kép
Egyébként digitális hőmérővel, és a nyelvem alatt mérem, minden reggel pontosan hatkor, előtte nem kelek fel, nem megyek wc-re, stb. Kép Kíváncsi leszek erre a ciklusra, most minden reggel csörög a vekker, mert eddig akkor mértem amikor éppen keltem, volt, hogy ötkor, volt, hogy hétkor, de most hétköznep nem kelek 6-nál előbb, és hétvégre is felhúztam az órát, megmértem, és utána szunditottam még egy picit. Remélem, így értékelhetőbb lesz az eredmény. Majd felteszek egy teljes havit Kép

Erazmuszt megnézem, köszönöm mégegyszer!

Pumukli
pumukli
 
 


Pumukli!
Kép
Varjuk a havit!
Kép
Vendég
 


Pumukli Kép
szájban nincs értelme mérni, mert sok a befolyásoló tényező. Megfelelő görbét akkor kapsz, ha hüvelyben vagy popsiban méred.

Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi
Ezt nem tudtam. Tavaly a családtervezőben tanácsolta ezt a védőnő....Kiprobálom majd a következő ciklusban. Köszi!

Pumukli
pumukli
 
 


Sziasztok!

Magika! Nagyon belejöttél a jelekbeKépKép

Kele
Kele
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: