Meg van a Tanúsítványunk a tanfolyamról!!
A mai tanfolyam egyébként szintén nagyon jó volt, hasonlóan a mult szombatihoz! Ma inkább tömény pszichológia volt, de nem bántam, jó volt elmélázni ezeken a dolgokon. Kitárgyaltuk a gyermeknevelés apróbb bukkanóit, egész pici kortól nagyobb korig; beszélgettünk a veszteségekről, mind örökbefogadó szülő, mind pedig örökbefogadott gyerek szempontjából; a titkos örökbefogadás kapcsán a babával/gyerekkel való barátkozásról mielött hazahozzuk. Tényleg érdekes és tanúlságos volt a mai nap is. Csinálnunk kellett KONFLIKTUS TESZTET, amiben szinte teljesen ugyanaz jött ki a páromnak is meg nekem is , tehát egyformán vagyunk kompromisszum képesek, problémamegoldók és elkerülők. Egy valami viszont nagyon mélyen érintett. A veszteségek kapcsán volt szó arról, konkrétan az örökbefogadott gyermek vesztesége kapcsán, hogy már a magzati életben éri őt egyfajta veszteség. Mivel általában / de persze nem mindig ez a tapasztalat/ ezek a terhességek, nem kívánt terhességek, ezt a magzati életben is érzi már a baba. Mint ahogy sok minden mást is érez az anyaméhben, így ezt is, hogy őt nem várják, nem szeretik úgy, ahogy azt úgymond el lehetne várni egy terhes kismamától. És itt jött egy mondat a pszichológus nőtől, mégpedig ez >>
" hiszen egy örökbefogadott kisbaba nem ugyanaz mint egy vérszerinti. egy vérszerinti babát várnak, szeretnek, akarnak már az anyaméhben. Egy örökbefogadott baba nem ugyanaz, hiába is áltatjuk magunkat, hogy ugyanolyan ... nem ugyanolyan" Talán ezt nem kellett volna, mert nem hinném, hogy ez az a dolog amiben általánosítani lehetne. Ezzel kapcsolatban nekem más véleményem van.
Kangamama! Hát tessék gyorsan meggyógyulni!! A derekad még azóta fáj amióta nekem azt mondtad?? Annak már lassan másfél-2 hete! Próbáltad már a Flector tapaszt+gélt? Vagy valami mást esetleg?
Amandának is gyors gyógyulást kívánok, a család többi tagjának is, apósnak meg kitartást és mielöbbi felépülést a beavatkozásból!
puszillak!
Az Alfánál miért megy lassabban a sor lányok? Gondolom, hogy azért mert kevesebb öf-re jelentkező szülőanya van. Nem ismerik az Alfát? Vagy miért?
A környezet tanulmányos hozzászólásokat mindenkinek nagyon szépen köszönöm! Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz!
A lakásunk szépen lassan Karácsonyi hangulatba öltözik. Ma felkerült a többi ablakdísz is, annnnnyira szééépek!!
Krisztikém! örülök, hogy ma már láttad a napocskát a felhők felett!! Én is látom, látod?
Napsi!! Holnap megcsinálom a "morgós csúcsot", de dupla kiadásban, sokan leszünk


[/


Az első kiflim























