nem érzem, hogy lekezelném a gyerekemet, sőt, soha nem fogom neki azt mondani, mint nekem anno, hogy "gyereknek kuss". ha rossz volt, megkapja a magáét és nem én fogok bocsánatot kérni tőle, mert ő volt rossz. emiatt nem érzem magam lekezelőnek.
ha úgy csesztem le, hogy az idegállapotomban más is közre játszott (pl. éppen valamit csináltam és ideges voltam, és ő még rátett egy lapáttal és rákiabáltam), akkor én is megszeretgetem és bocsánatot kérek tőle.
de mikor tegnap kiöntött direkt egy zacskó kölesgolyót és elkezdett gumicsizmában táncolni rajta, nem csak egy nyakast kapott, hanem a szobájába is küldtem, ahonnan folyton kirohant, hogy még újabb és újabb golyókat taposhasson össze. (közben meg üvöltve bömbölt és tiporta a cuccot a szőnyegbe) mi lett volna, ha bocsot kérek? elkezd engem is taposni???
persze magamban ilyenkor én is szomorú vagyok, meg őrlődöm, de nem mutatom, mert ugyanúgy megérzi majd rajtam, mint anno anyukám, akinek gyakorlatilag rákakáltunk a fejére

, szóval ő volt az antinevelő otthon, mindent megcsinálhattunk mellette, mert egy kis hajcibálás után mindig jött az öleléspuszisimibocsinyalifali. naná, hogy anyut szerettem jobban

, legalábbis tini koromtól. mert a faterom meg totál az ellentétje volt/van/lesz.
az üvőtés miatt meg valahogy relaxálnia kéne az embernek, s ugyebár sok mindenen múlik, hogy ugyanazon rosszaság miatt épp üvölt, vagy nem. pl. ha úgy pisil be, hogy könyörgök, hogy menjünk már, és ő hajthatatlan, hogy nem kell, akkor mondom neki, hogy ejnye bejnye, de ha csak véletlen bepislant, még csak nem is magyarázok neki. úgyis megalázottnak érzi magát vmiért, és magától sír, meg terpeszben járkál, ha becsurizott.
még a notórikus bocskérő is csak akkor kér elnézést, ha ő maga is belátja, hogy vétett. akkor van a bibi, ha nem látja be, és sorozatban bánt meg fűt fát. szerencsére nálunk a férjem a kontroll csoport

, neki meg én vagyok.
Tinu!
ha nem lennél pszichomókus, akkor is folyton veled értenék egyet. egyszerűen mindent úgy látok, mint te.
Vera!
100%-ban egyet értek. (példaképem

DD)
szerintem Tinu a jogosan leszidott gyerek bocs. kérésére gondolt, hogy felesleges. vagy nem?? mert én így értelmeztem.
ha jogosan üvöltjük le a fejét, fölösleges a bocs kérés, mert akkor az üvöltéstől is megkímélhettük vón magunkat.
ÉS HOGY MENNYIRE PARTNER LENCSE A CSALÁDBAN:
mikor megkérdeztük, hogy fiú v. lány tesót akar, aszonta, hogy tök mindegy, csak kukija legyen

.
most, hogy kiderült hogy lány, megkérdeztük, hogy Adrika vagy Csenge legyen, és notórikusan a Csengét választja, úgyhogy 99% lesz egy Csengém áprilisban
