Poppany!
én császáros voltam, s ahogy (hétfő reggel 9-kor) megszültem, pár órával később már hozták is a gyereket, hogy szoptassam. nem volt tejem, nem lehetett mozogni, fel se tudtam ülni, nem beszélve róla, hogy éppen antibigyót kaptam vénásan, így visszavitték. még egyszer hozták este, csak úgy látogatóba, mert még akkor sem kelhettem fel. másnap hajnal 5-kor menetrendszerűen hozták a gyereket, de nem tudtam elsőre felülni, nem tudtam emelni, nem volt tejem, így igen hamar vissza is vitték. (egyáltalán nem bántam, láttam, simiztem, miegymás, de a magam nyomorával voltam elfoglalva) napközben bármikor elmehettem érte, ha képes voltam járni (mondjuk én még a szerencsésebbek közé tartoztam, mert mentem, mint a golyó, csak a felülés volt nehéz, meg a feltápázkodás) harmadnap reggel hozták és ők mondták, hogy nincs visszaút, igenis ott lesz a gyerek nálam, majd legfeljebb ha sír, kicsit később ugrom. így is lett, estig ez ment, persze sok gonddal, mert nem volt tejem. mivel éhes volt, s a cukrosvíz nem elégítette ki szükségleteit így a 3. napon, este jött a tápszer, amiből rengeteget kért volna, ha kap. éjjel folyamatosan sírt, ahogy kaját adtak neki, rögtön itta/elhallgatott, úgyhogy a nővérek éjfél körül elvitték, hogy jobb lesz a gyereknek benn, ne bánjam, megetetik és megnyugtatják. (ekkorra elértem, hogy minden nap max. 2-3 órát aludtam, totál zombin léteztem, nem kaptam kaját, mert nem volt még székletem, úgyhogy így tejem se volt) csütörtökön reggel megint hozták, innentől végig velem volt, noha tejem egy csepp se volt szombatig. pénteken nem akartak hazaengedni, mert belövelltem, de nem jött belőle a tej. reggeltől du. 4-ig elértük Oxitocin szipkázással, hogy megindult fejésre a tej, ekkor már szopizni nem akart, biztos nem bízott benne, hogy jön is belőlem vmi

. péntek du. hazamentünk, otthon innentől fejtem (9 hónapig), este még egy Oxitocint elszipkáztam, s valójában szombaton indult meg igazán a tejem. TEHÁT: ha te azt mondod az első odavitelnél, hogy ó, igen, simán elboldogulsz a gyerekkel, nem baj, hogy mozogni se tudsz ekkora hasi sebbel, akkor hidd el, ott fogják hagyni nálad, nem rajtuk fog múlni. a Szt. Imrében az alapvető hozzáállás, hogy a gyereknek az anya mellett a helye! egyedül az 5 órás fürdésre kell bevinned, de ott lehetsz vele!
Neet!
van ám még csoki!
este kivittem a lcshbe összecsukva a babakocsit, s Lencse fél óráig örjöngött, hogy azonnal hozzuk vissza. előtte végig tolta a lakásban mindenhol, bele ült, hajtogatta le és fel a napernyőt és kapcsolgatta az övet. meg kellett ígérnem, hogy ma elmegyünk vele sétálni.