Barbamami, most előbb hozzád szólok!
Szerintem is érdemes lenne megkeresni azt a grafológust, hátha tényleg van valami, amit Napsugár sem tud elmondani neked. Az is lehet, hogy már beindultak nála a hormonok. Volt ilyen Ancsinál is, most ha megköveztek akkor sem tudom megmondani pontosan hány éves korában jött ki rajta, de valami borzalom volt. Azt hiszem másodikos volt, még laborban is voltunk, és akkor mondta a háziorvos, hogy látja a vérképén, hogy beindultak a hormonok. Szóval ezt az időszakot mondják kis kamasz kornak. Flegma, visszabeszél, trehány... ez nálunk is megvolt.
Az meg, hogy a Peti nem ül melletted és nem társalog irodalmi angolul, az nem baj, és ne ess abba a hibába, hogy a másik gyerekéhez hasonlítod a tiedet. Ancsika mindig is visszafogott gyerek volt, nem szaladgált, mindig a felnőttek társasága vonzotta, de perzse a gyerekekkel is jól elvolt. Én meg állandóan azt moondogattam magamban, hogy szegény milyen rossz neki, hiszen nincs is gyerekkora, nem mászik fára, nem szaladgál el tőlem. Aztán elfogadtam olyannak, amilyen, ő tipikus megfigyelő, és ha valami igazságtalanságot lát szóvá is teszi. Igazi vezér, de nem az a vérlázító modorú.
Alziza, mi is fél szocpolt igényeltünk, vagyis a fiatalok otthonteremtési támogatását. Amikor Petike megszületett, az ő részére is kértük a folyósítást. Hú de nehezen szültem meg ezt a mondatot.

Kíváncsi vagyok mikor számolják ki az új törlesztő részletet, mert amikor ide kölktöztünk, és áthoztuk a terheket, a szocpolt egy év után jegyezték át. De csak azért, mert minden héten telefonáltam, hogy hogy áll az ügy. Mondjuk nem is az OTP- mullott, hanem a Kincstári Vagyoni Igazgatóságon!

Akkor tudtam meg, hogy kismama vagyok, és még azzal is megfenyegettem őket, ha elvetélek, beperelem őket gondatlan veszélyeztetésért.
Mandala: Itt Szolnokon van egy magánovi, egy négyemeletes panel épületben. Háát, ahogy hallottam, nem valami luxus körülmények vannak, de van sószobája a pincében, és még medencéje is.

Gondolom van neki úszómesteri tanfolyama, és minden alaklommal megy a nőgyógyászhoz hogy nincsen semmi baja. Mert egy uszodában így kell csinálni, vagyis ha te akarod babaúszásra hordani a gyerkőcöt. Na meg ha nincsen, akkor el tudom képzelni, ahogy áll a medence szélén és halássza ki a gyerekeket. Itt 30 rugót kell fizetni de nem tudom milyen szolgáltatások vannak plusszban.
Én a saját ovimat úgy képzelem el, hogy a falon saját kézzel festett meserészletek vannak, sok-sok könyv és kis sarokok kialakítva ahol lehet főzőcskézni, fodrászkodni, babázni, kb. úgy. ahogy mi játszottunk annak idején. Szerintem a szülők többsége sem igényelne többet, már aki nincsen annyira elszállva. A havi összeg sem lenne horribilis, nem meggazdagodni szeretnék belőle, hanem valamit továbbadni magamból, hogy tényleg öröm legyen nekik az a három év és még húsz év múlva is könnyes legyen a szemük, amikor találkozunk és büszkén mondhassák a gyereküknek, hogy Ildi néni volt az óvónénim, akit úgy szerettem! -Ez egy szép körmondat lett.- Torgyán papa is megirígyelné!
Tulipán, nekem már régen volt csajszi pocakom, de szerintem ez nem is mérvadó!
Holnap suli, ne féljetek, szombaton jövök

és

aztán megyek.....