nem csak Meme,de az anyukája is nagyon szép, habár nem szerepel most fotóval, de láttam "élőben", nem sovány ám, mint régen!

most még jobban hasonlít rá Borisz.
Lindi!
megértem kiakadásodat, melletted állok!
dokival kapcs. több eset állhat fenn:
1.) a dokinő tényleg nem tudta, mert nem ért hozzá, hogy van-e benne szteroid (az elég gáz)
2.) a dokinő tudta, és mivel már korábban csalódott, hogy nem követted az utasításait, az antibiot se adtad be, ezzel akart rávenni, hogy kend a gyereket, azaz, hogy akaratát érvényesítse rajtad. ez esetben rúgd ki!

ne hagyd magad!
szerintem nem hazudhat, az nagyon durva, már nem az őskorban élünk, amikor a dokiknak joguk volt istennek lenni, meg titkolózni, de a sértettségét (csak úgy a védőnő sértettségét) valamelyest megértem, él bennem az empátia.

doktori hiúságában bántottad meg, mikor felülbíráltad döntését. mivel utána nézel dolgoknak, sőt, erős meggyőződéseid vannak, kérdéseket teszel fel, így a dokik réme vagy

,de nem is olyan nagy baj az.
kérdés, hogy az ilyen ekcémára csak és kizárólag a szteroid segít? mert ha igen, akkor el lehet dönteni, hogy az ember kezeli-e, vagy inkább nem. én - amilyen sok mellékhatása van a szteroidnak - lehet, h inkább hagynám. sajnos/szerencsére még nem találkoztam ekcémával, nem tudom, hogy mennyire fáj, vagy viszket, sőt azt sem tudtam, hogy ennyire gyakori. (mint ahogy most mindenki jelentkezett, hogy neki is meg a gyerekének is van) lehet, hogy életmód váltással, vagy kajaváltással is meg lehet oldani, esetleg megpróbálni a homeot. én a pikkelysömörömmel úgy vagyok, hogy már nem veszek semmilyen szert(szart

) rá, mert tudom, hogy gyógyíthatatlan, kellemetlen, meg néha baromira fáj, de karban tartom.
mindenesetre nem gondoltál még dokiváltásra? itt van a sokszor dícsért TI doki néni a Tóvárosban, neked nincs is messze, és a természetes gyógymódok híve.
szerintem több olyan gondolkodású ember/orvos van, mint Te, így biztos, hogy egyszer megtalálod a neked megfelelő dokit, csak keresni kell, s ha megtalálod, akkor majd meglátod, hogy nem lesznek nézeteltérések, mert egy lesz a gondolatotok is. addig meg kitartás, és ha lehet, már most kezdj el keresni, jobb, ha van tartalékba egy új doki. múltkor pl. beírtad, hogy találtál egy nagyon jót. (vidéki ugye? ez a baj, nem?)
alapvetően gyógyszer ellenes és a természetesség híve vagyok (nálunk szinte sose fogy el gyógyszer, visszük vissza a gyűjtőbe lejárat után, egyedül a férjem eszik aszpirint, ha beteg), viszont én nem vagyok ennyire meggyőződéses, mint Te (gyengébb az akaratom is

), utálom az antibiot (de csak divatból

, mert valójában nem hinném, hogy annyira ártalmas lenne, mint ahogy azt mostanában divat mondani), úgyhogy csak végszükség esetén viszem dokihoz Lencsét, de ha valamit felír az orvos, akkor 99%-ban kiváltom és beadom, rábízva magam. most már Lencse 4. napja lázas, és még kibírtam, hogy nem vittem dokihoz, mert más gondja nem volt, és nem akartam, hogy teletömjék valami marhasággal, viszont ha a jövő héten is lázas lesz, akkor nincs mese, megyünk. ugyanígy vagyok a védőoltásokkal is, sose bírálnám felül az orvosok döntését, hogy milyen védőoltások szükségesek, mert nem értek hozzá, nem vagyok orvos.
mindezek végén eszembe jutott, hogy azért tök jó, hogy a nőgyógyászom az aki, mindig mindent elmagyaráz, megmutat, elmond, nem titkolózik, köntörfalaz,stb. biztos te is többek közt ezért választottad őt

.
Gabika!
első képet én se látom, pedig nem vagyok rossz szemű, a másodikon nagyon édi!:)