Megann, Viki!
Sajnálom, hogy megint ilyen rosszul vagytok!
Ráadásul én is hallottam, amit Csikken írt, hogy az influenza járvány mégcsak most jön, úgyhogy tényleg köthetjük fel a gatyát!
Csikken!
Nagyon jó kis rucikat vettél!!!
Juci!
Megkérdezhetem, hogy mit jelent az, hogy visszafejlődtök bölcsi ügyben??
Nekünk ugye, mint írtam nagyon könnyen ment, soha egy sírás, semmi. Akkor sem, amikor már élesben ment, és csak beadtam, és mentem dolgozni.
Csak az utolsó pár napban volt, hogy mindig sírt, mikor beadtam. De csak akkor, mikor látta, hogy én nem megyek be a szobába, hanem távozni készülök.
Egyrészt leírtam, hogy én annak tulajdonítom, hogy látja a most beszokóknál, hogy azoknak ott van az anyukája, és szerintem azt szeretné, ha én is újra ott lennék vele.
Másrészt pedig, azt is mondták a gondozónők, hogy előfordul, hogy azoknál a gyerekeknél, akik minden gond nélkül, nagyon könnyen szoknak be a bölcsibe, később jön elő ez a sírás dolog.
Sajnálom őt nagyon, de igazából nem nagyon foglalkozom vele. Illetve igen, csak értitek, mit akarok mondani. Szóval, ha tetszik, ha nem , muszáj mennem dolgozni, és nem hiszem, hogy jót tennék azzal, ha abajgatnám. Főleg, hogy már megbizonyosodtam róla, hogy tényleg kb. 2 percig sír csak.
Arra vonatkozóan, hogy otthon nem jön-e ki a bölcsi feszültség, azt tudom mondani, hogy eddig nem tapasztaltam semmi ilyesmit.
Nem látom hisztisebbnek vagy ilyesmi. Sőt, talán azt mondhatnám, hogy mióta bölcsibe jár, jóval kezelhetőbb.
Azt veszem észre, hogy nálunk most nagyon bejön ez a "megbeszéljük, hogy mit miért csinálunk, ill. mit miért szabad, vagy nem szabad dolog". És tényleg, ahogy te is mondod, Gergő elég kezesnek mondható.
Persze, nálunk is vannak rossz napok, rossz órák v. percek.
De tényleg azt vettem észre, hogy ha én is betartom a szabályokat , (márpedig kénytelen vagyok, mert mindenre emlékszik, és a maga módján számon is kéri, ha valamit ígértem neki, vagy megbeszéltünk, hogy így lesz) akkor sokkal könyebben kezelhetőbb Gergő.
Esetleg Te észrevettél valamit, hogy otthon vezetné le a feszültséget Marci? Ha igen, leírnád, hogy mit?