A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 októberi babák


Missi! Szép a babaágy! :)
Ezt már tuti nem kell lakkozni! ezeket kimondottan tilos kezelni, úgy tudom.

büngyike
 
 


Hali !

Cuki : Én 2 helyen fogok pelenkázni a tervek szerint.
A bázis a gyerekszoba, pelenkázó komód a gyerekágy mellett, de ha fürdés van ,akkor nem szertném a pucér babát cipelni a lakáson át , ezért akkor a kád teteje lesz a pelenkázó.
Vettünk egy tök egyszerű pelenkázó feltétet az IKEÁ-ban , mosható , mozgatható, majd hol ide, hol oda viszem .

Az elején eleve a hálóban fog aludni a bölcsőben, akkor persze viszem a gyerekszobába, ha dolog van .
Igaz ,hogy nagyon kicsi a füdrő + felültöltős a mosógép, de anyukám vesz helyette alultöltőset így felette elfér végre egy faliszekrény ,amibe minden pelenkázós cucmuc befér majd .

Büngyi : Mit értesz az alatt,hogy már nem szabad kezelni az ágyat ?
Nálunk most nagy a tanácstalanság, mert van egy natúr fenyő fiókos szekrény ,amit mindenképp le szeretnék legalább valami olajjal kenni ,hogy utána lehessen mosogatni , mert így a portörlő is folyton elakad rajta.

Masi : Nagyon arik a cuccok és nem félek attól sem ,hogy nem lesz aki a lepkét tologatja míg a lányotok elég nagy lesz hozzá :wink:
A forgót hol vásároltátok?

Ágica : Aranyosak ezek a gyerekek !!!!
Nekem 8 éves a legkisebb hugom, már tavasszal is a hasamhoz beszélt ha valamit mondani akart, hogy a baba is hallja, mert szerinte nagyon unalmas odabent . Állítólag Ő is azért jött ki előbb ( 7hónapra született ), mert unatkozott, és zavarta ,hogy nem tudja mi folyik körülötte :D (Persze ez csak az Ő verziója . )

Kép
sheepy
 
 


Missi : Ne legyél szomorú , nekem 101 cm !!!!!!!

Kép
sheepy
 
 

 
 

Nincs egészen pontos információm, de úgy tudom, hogy ezeknek a pácoknak, lakkoknak elég erős szaguk van, ha meg akarjátok csinálni, akkor most tegyétek, hogy jól szellőzzön ki, mire jön a baba.

büngyike
 
 


Sziasztok!

Bogyó
Köszi az infót a tanfolyamról, megnéztem a honlapot, a szeptemberire megyek! Csak azt nem láttam, hogy ez fizetős-e, mivel erről nem találtam infót?

Pelenkázás
Én is Sheepy módon képzeltem el a dolgot, csak a kád tetejére még nem tudom, hogy passzol-e, amit én a Kikában láttam pelenkázófeltétként. Amit Sheepy Te vettél az Ikeában az kemény aljú, lemosható? Ilyet a Kikában kb. 8-9 ezerért láttam.

Masi
Látom a csattogó szárnyú falepke náltok is bejön! Mi a baráti körünkben a 30 évet betöltött ifjaknak adtuk ezt utoljára ajándékba :)

> Kép
evarga
 
 


Szia Evarga !

Én ezt vettem az ikeában: Kép

A kád nálunk elég alacsony , amin nagyon kényelmetlen lenne a pelenkázás , na meg ott a kád az álványával , így ezt a mosógép tetejére fogom tenni . Nem kemény az alja, de tiszta gumi, amit ha kell egy az egyben beteszek egy lavór vízbe és kifertőtleníthetem .

Lányok , igértem pár pocakos képet : Kép Kép

bocsi a szexi bugyiért :oops: :lol: épp fürödni készülőben voltam :lol:

Kép
sheepy
 
 


Semmi baj Sheepy!

Nagyon csini vagy és nem aggódom ezek után. Bár ma ez a csaj, azt akarta, hogy jövő héten szüljek meg, eléggé kiakasztott :evil:
Ráadásul úgy, hogy előtte a legjobb barátnőm mondta, hogy a 32 hetes terhes ismerősének is ekkora hasa van, mint most nekem, szintén nem tett jót....
Nem tudom, basszus, mi ez??? Verseny???

büngyike
 
 


Büngyi : Szerintem egyáltalán nincs nagy hasad, bár ez tényleg mindenkinél más , úgyhogy kár ezt a témát agyon boncolgatni.
Sőt a gyerekek is valószínüleg mind másképp fognak kinézni , ahogy Mi is különbözőek vagyunk.
Az emberek jó része ostoba, de sajna ezzel nem nagyon lehet mit kezdeni, én legalábbis kezdek beletörődni :roll: és tojok a fejükre!

A Cd-t lassan átírom , csak a párom szabin van és odanőtt a géphez , így nekem csak a lap-top jut a netezéshez .

Mindenkinek szép álmokat !!

Kép

Kép
sheepy
 
 


Jó reggelt :)!

Missi, csak azért kérdeztem, mert olyan IKEA-forma ágy volt, mintha nem lenne lekezelve. De ha Brendonos, akkor már biztos kész, csak a fára azért kell vm kezelő anyag, ha más nem hát olaj. De őszig még bőven kiszellőzik bármi, ha tulipirosra festenétek is :).

Sheepy: sajnos én sem tudom, hogy hol tartanak :(.

Cuki: köszönöm a részletes leírást, nem hangzik rosszul... sőt :wink: ! A pelenkázó meg nem tűnik hülyeségnek... meglátod majd, hogy alakul, végülis bármikor átpakolhatod, ha mégse jön be :). Meg ha nincs nagyon hideg ott. Nálunk még nem tudjuk hol lesz... de én egyelőre bízom a szagzáró kukákban :).

Büngyi, a zubehörön jót vihogtam, de ezek a hozzáértő megjegyzések... áááá.... kicsi, nagy, lent van, túl hegyes, túl gömbölyű... bakker... azért valahogy mégiscsak jól megvan odabent, a kommentek nélkül is... de ez mindenkiből kihozza a szakértőt. Bár addig jó, míg nem taperolnak le kvázi idegenek. Attól ideges leszek nagyon :shock: .

Adri, kapunk képeket?

Masi, szépek a ruhák! Én is csíkospárti vagyok :).
kalloni
 
 


hali mindenkinek!
sheppy:jók a képek! :D ma reggel aapa hazaállított kb 3 kb barackkal,úgyhogy fél 7-kor be is vágtam 3-t.lecsó lesz ma a kaja ,de nem győzőm kivárni , hogy dél legyen ,mert imádom.elvileg ma hozzák a babakocsit ,ha mégsem ,akkor hétfőn .vettünk pihentetőszéket is ,bár az elsőnek nem volt , de most úgy gondoltam hogy főzés közben legyen mibe belerakni majd ,talán tetszeni fog neki ,majd treszek arról is képet ,ha meghozzák :D
vettetek már mellszívót?nekem először medela kézi volt,de csak kölcsibe kaptam ,nagyon bejött ,de most vettünk avent isis kézít ,ezt még jobban dícsérik .remélem használni is lesz lehetőségem ,mert az elsőnél nem nagyon volt tejem(1 hónapig) de akkor sem elég,hiába ittam minden sz...r lötyit :(
na majd még jövök,lehet teszek pocis képet ,megint :oops: :)
geosel.klara
 
 


sheppy nem is vagy nagy, csak a hasad nott

domestos: szeintem sz*r, en a "bekas" tisztitot hasznalom, az nagyon jo. ! van nem ecetes is ( sokan nem birjak az ecet szagat) , kornyezetbarat, es a kezetis kimeli, minden kosz lejon vele es nem teszti tonkre a tudodet

agi- mar nem mesz/ mentel egyedul ebedelni, mert benned van vki...:)

bungyi, indiai hmhmhmmh imadom . legjobb etelek egyike ! es le van tojva a csaj

pelenkazo: ra fog ferni a tetejere, csak legyen egy kulon polc KEZSNYUJTASNYIRA, ahova a kellekeket teszed

vargaevi, szuper volt tegnap is, kb 4 x sirtam :) a meghatottasagtol, a legjobb a hetfo es a csut. fizetni nem kotelezo, ha nem tudsz. De elvileg 60 e ft a 6 nap, en 20 e-ent torlesztem nekik, mostmar 40-t kifizettem. A szulesert sem "kernek" semmit, annyit adsz, amit tudsz, ha akarsz, es SEMMI nincs ha nem fizetsz, bar en nekik fogok adni !

LAnyok,; lattatok mar szulest ??? mert en tegnap igazabol eloszor- videorol es hat nagyon kemeny !!nincs konnyu vagy nehez szules, mert mind az, csak az ido lehet rovidebb, de a szakaszokon at kell menni. VISZONT ! :) az egyik csaj, aki az egyik percben orditott majd kibujt a bebi, elso mondata az volt, hogy " jajj, de jo volt"..:) szoval ez egy megvaltozott tudatallapotban tortenik es igy mas a fajdalom es nagyon megeri ! ez is kell a gyerekhez ! :) nem vagyok mazohista, de en mar varom.

bocs, a hoszzuert
bogyogyorgyi
 
 


Kép
geosel.klara
 
 


Sziasztok csajok!
Képzeljétek, csak jó híreim vannak a dokitól. Először is gratulált a vérképemhez és a cukromhoz, azt mondta, ritkán látni ilyen jó vérképet! Aztán megvizsgált, méhszáj zárt, méhnyak hosszú, és már ott kitapintott egy fejecskét. Merthogy az én pici Virágszálam megfordult. Ezt UH-val is megnézte. Lent van a fejecskéje, és gyönyörű arca van!!!! Profilból is megnéztük, és kis dudori homloka van, meg pofikája, és édes pici orra. Az álla és a mellkasa között „mély ék” van, ami azt jelenti, hogy nincs a köldökzsini rátekeredve. Teste a jobb oldalam felé van, és a lába felhúzva. A köldökzsini nagy része a lába között és a pociján nyugszik, a legalsó hurok is messze van a nyakától, és a lába sem akar belegabalyodni. A doki szerint nagyon lány! A kzsini meg együtt pulzál a szívével. És nyammogott a magzatvízből!
Méhlepény nincs megvastagodva, nincs elmeszesedve, szépen tapad, és a köldököm felett van, ideális helyen. A miómámat nem is látta a doki, mert az is fent, inkább hátrafelé van. Koraszülés gyanú nincs, mert bár lent van a feje, de nincs beilleszkedve a kismedencébe.
Azt mondta a doki, hogy most minden este beszéljünk a gyerekkel, hogy ne forgolódjon többet, mert így van jól, ahogy van. Mert akkor már a kzsinit sem tudja magára tekerni!
Jaj! Olyan boldog vagyok!
A pocakom pont jó méretű, mivel erős a hasfalam inkább terebélyes, és nincs előre zuhanva. Aminek az lesz a következménye, hogy a végefelé majd nem kapok levegőt (doki szerint) nem baj…majd veszek!

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


én már láttam pár szülést és egyszer a sajátomon is ottvoltam :D
rendkívüli látvány ,megható.suliban 3 szülést és egy császár köt.volt megnézni ,láttam szívófogóst ,láttam olyat,aki akkor le is mondott a gyermekről(ez szőrnyű volt),meg sem nézte..... :(
ja és láttam anyukám húgát szülni,mert bemehettem,az meg aztán tök jó volt,4650 gr-mal egy óriásbébi :)
ja és a mi a legmeghatóbb volt,mikor egy kb 150kg anyuka szült ,melette egy szintén jóval 100 kg fölött járó apuka ,miután kibújt a babó ,az a nagytestű férfiember elkezdett pityeregni ,torokszorító érzés volt,leírhatatlan hogy akkor mit éreztem,el kellett fordulnom ,mert nekem is potyogtam a könnyeim ,ahogy azt a nagy dromedár embert sírni láttam,azt az örömöt az arcán,ahogy a csöppnyi emberkét megmutatták neki,ekkor döbben rá igazán az ember,hogy mennyi szeretet tud adni,ezt nem is gondolnátok(már akinek még nincs gyermeke)
de kívánom mindenkinek,hogy szept,okt ,nov-ben mindenki élje át ezt az euforikus állapotot :D
egyébként itt nálunk avédőnők tartottak előadást aszülésről ,és azt monták,hogy bár szülésnél az anyuka annyira kifárad ,hogy majd azt hiszi hogy végig alszik egy egész napot ,de mivel szülés közben annyi endorfin temelődik,hogy szülés után képtelenek vagyunk pihenni,mert fel van pörögve a szervezet(de ez a legnagyszerűbb érzés!!!!!! :D :D :D szerintem
geosel.klara
 
 


Hello!!

Na én is letudtam ma végre a cukor terhelést! :? Kíváncsi leszek az eredményre...

Nálam ált mindenki már azt hiszi,hogy alig van már vissza és lassan szülök..!! :shock: Na ezek szeríntem még nem láthattak igazán nagy hasat!! :) Majd felteszem,lefotóztam ismét...

Szép napot mindenkinek,később még jövök!!

Missfried
Kép
missfried
 
 


Cuki!
Egy pelenkázó feltétet venni nem nagy ügy tecsóban 2-3ezer forint. Aztán oda rakod, ahova jólesik! Én is gondolkodom, hogy több pelenkázó is jó lenne. Nekem az tetszik, amit az ágyra lehet rakni. De nem venni akarom, mert 15ezer, hanem majd apa csinál nekem!
Engem anyukám a mosógépen törölt szárazra fürdetés után, amíg befértem a szekrény alá állva. Ez kb 4-5 éves koromig volt

Missi!
Jó ötlet, ma én is megmérem!

Büngyi!
Megértelek, tegnap nekem is azt mondta egy pici csaj, hogy jó nagy a hasam, ahhoz képest, hogy októberben jön. Nem mondtam semmit, de a számon volt, hogy mert 8 évesen lesz akkora, mint Te….
Amúgy a 6. ban nőnek a legtöbbet! Lehet, hogy nem lesz sokkal nagyobb pocakod egy hónap múlva, mint most!

Sheepy!
Szép a pocid! Énnekem egyre több régi bugyimat kell elhagynom. Ott tartok, hogy éjjelre csak a pároméból tudok válogatni, mert a többi kicsi.

Vettem a brendonba egy kismamabugyit, de a hátsóját a nyakamig fel tudom húzni, pedig esses.

Bogyó!
Igazad van, már ketten vagyok! Én is békás tisztítót használok! Csak azt bírja a kő….

Tegnap megkérdeztem a dokit az epidurálról. Hát nem mondott jókat. Először is. A hátadból kilóg a fájdalomcsillapító. A jobb kézből a sóoldatos infúzió, a balból az oxitocin. Tolófájásnál nem tudják úgy lecsökkenteni a fájdalomcsillapítót, hogy rendesen tudj nyomni, aminek az a következménye, hogy vákuumot raknak a baba fejére. Ettől jól leég a bőre, és még ödéma is lehet rajta. Vákuummal kötelező a gátmetszés, ami néha jóval nagyobb, mint lenne csak úgy…engem egy kicsit elrémisztett. És kizárólag altatóorvos csinálja, a szülődoki nem csinálhatja. A Szent Imrében meg nincs 24órában lehetőség epidurálra. Engem meggyőzött, persze mondtam, hogy nem akarok úgy nekimenni a szülésnek, hogy epidurál, de nem tudom, hogy ott mit fogok mondani. Én fogdokinál is ritkán kérek fájdalomcsillapítást, mert nem szeretem, hogy kész van fél óra alatt, nekem meg lóg a pofám még 5 órát…bűűű

Vélemény?

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


orias bugyik :

kell par db. a szules utanra, mert csak abba fog beleferni a betet/vatta. Egy par hetig meg verezni fogunk. Utana johet vissza a mini es szexi darab :)
bogyogyorgyi
 
 


Nah a képek!Nem hiszem h ez már "szülő pocak" :) :wink: Jóóó,nem kicsi,azt aláírom.na de....
Kép Kép Kép Kép
Azért ott van az a 82 kg.. :)

Missfried
Kép
missfried
 
 


Sziasztok!

Klára, szép a pocid! :)

Én elvből nem nézek szülésről felvételeket, majd az enyém fog nálam debütálni.
Megyek augusztusban szülésfelkészítő jógára, és szevasz. Még a szülésznővel és dokival is megbeszélem mi legyen.

Bogyó! Akkor rokonlelkek vagyunk :) Megbolondulok az indiai kajákért :) Persze csak a vega dolgokért. Nagyon kényeztetik a vegákat, mert ugye India több, mint fele is vega.

Ágica, nekem is fejfekvéses a lányom :) Tegnap délben voltunk a dokinál és a nővérke mondta, hogy mi vagyunk ma az első fejfekvésesek :) Büszke voltam rá.
Nem tudom mi lesz az epidulárral és a többivel, majd kiderül, ha odáig jutunk a dokival, hogy tudjunk beszélni ilyesmiről.

Ja, tegnap kaptam meg a cukor-leletemet, kiváló, azt mondta a doki! De a vas alacsony, szedegetnem kell a tablettákat :? pedig utálom :x

büngyike
 
 


epidural,
en ellene vagyok( de ezt gondolhatttad agic :) mert a fajdalmat ugyis erzed, de a lenyeget nem, hogy osztonosen mikor nyomj, stb. Ill a tegnapi videok lattan, en MEG SZERETNEM TAPASZTALNI az igazi szulest, mert ez egy gyonyoru dolog :)
bogyogyorgyi
 
 


Melyik a kedvenc indiaid ? 8 db van bp en. mi a taj mahalt szeretjuk a legjobban ( csak kicsit steril a kornyezet ),de a legjobb a konyha ! 2. befuto az indigo.
bogyogyorgyi
 
 


missi, jo a pocak, edi vagy, csak kov re egy mosolygos kepet kuldj :):)
bogyogyorgyi
 
 


Missi!

Nagyon csinos vagy :idea:
Ahogy látom magasabb vagy, mint én :) Jól áll a pocid, szépen elfér ott a baba. Szerencsés alkat vagy.
Én picike vagyok, nekem nagyobb, de nem bánom.

Ágicán jót nevettem, 8 évesen lesz akkora, mint te :) Haha....

Tegnap még egy játékboltban is jártam, Apának vettünk modellautót, és az eladó srác nagyon kedves volt. Olyan jól esett, mert egy piros autót választottam, mondtam, hogy a születendő lányunk is majd eljátszhat vele később. Ránéz a hasamra, mondom nevetve, igen, ez terhesség, nem hízás :D
válasz: ha nem az lenne, még akkor is jól állna.....

Istenem, miért nem rohangál több ilyen kedves, bókokat szórogató pasi az utunkban? Miért fogunk ki hülyepicsákat, akik terheseket csak tévéből láttak? Azok is anorexiásak voltak :evil:

büngyike
 
 


missi, jo a pocak, edi vagy, csak kov re egy mosolygos kepet kuldj :):)
bogyogyorgyi
 
 


[quote="bogyogyorgyi"]M írta:bogyogyorgyielyik a kedvenc indiaid ? 8 db van bp en. mi a taj mahalt szeretjuk a legjobban ( csak kicsit steril a kornyezet ),de a legjobb a konyha ! 2. befuto az indigo.


A Taj Mahalt én is szeretem (csengery utcai), jártam a Shalimarban is, az is nagyon tetszett, de mivel legtöbbször egyedül kényszerülök ilyen helyekre (férjem nem eszi, barátnőt ritkán tudok előrántani), ezért a Bombay expresszt és a teve utcai kifőzdét szoktam megcélozni.

büngyike
 
 


Sziasztok !

Éhgyomorra végigfutottam mintent, de amit Ágica és Klári írtak a babáról és a szülésekről, úgy elérzékenyített,hogy most nem kívánom a reggelit!

Ágica : gratulálok, hogy minden a legnagyobb rendben van a kislányoddal !
Én már csak a 28-30. heti UH-n találkozok a babámmal legközelebb, de addig folyton mondogatom neki, hogy szépen feküdjön odabent, és úgy helyezkedjen el ,hogy az már októberig kényelmes legyen .
Mostanában elég sokszor érzem ,hogy a hüvelyem felől mocorog , mondtam is páromnak, hogy furcsa érzés , mert eddig csak akkor éreztem ilyesmit ,ha ő is ott volt :lol:

Nektek is szokott keményedni a hasatok ? Nem tudom jó-e ,ha olyankor bekapok 1 magneB6-ot, mert elvileg a méh tágul , meg már jöhetnek "próbafájások " vagy mi a szösz , de jobb lenne ,ha nem csinálnék ilyeneket !

Érdekes ez az érzéstelenítéses dolog . Még csak azt terveztem el ,hogyan jutok be a kórházba, hogy ott mi történik, a szülésfelkészítőn kiderül és ahhoz képest döntök majd.
Azért nem szertném ,ha vákuummal kellene a gyereket kirobbantani. Eddig erről nem hallottam . Biztos ,hogy ez mindenhol így van ?

Kép
sheepy
 
 


Büngyi , Bogyó : Indinai !!! Nyam , nyam :-) Bár most az túl fűszeres lenne. Shalimar volt a nyerő, amíg dolgoztam folyton onnan rendeltünk a lányokkal.

Kép

Kép
sheepy
 
 


bungy , a salimarban minket egyszer 10 e ft al akartak atvagni, azota elment a kedvem toluk, a bombay expressz nekem nem annyira jon be ( 2 x hasmenes :( ) de ha mar ott vagy, onnan 3 percre van az indigo ( jokai/desewfy sarok ) es az nagyon szep hely is es az etel is finom, de igen sajnos :)( sajnos, mert draaga) a Taj mahal a legjobb.
majd elmehetunk egyutt 1 x, hmm?

shep, nekem is szokott neha a huveleyemnel nyomni, gondolom, mert egyre kisebb a hely neki bent
bogyogyorgyi
 
 


fuszeres, engem nem zavar, sot ! gondolj arra, hogy Indiaban/ Mexikoban mit ehet egy anya? biztos nem vizben fott krumplit :) a gyerek ugyis megszokja....
bogyogyorgyi
 
 


Sziasztok, jó reggelt!

Bár az enyém nem annyira jó, most voltunk a gyerekkel a dokinál. Kiskora óta asztmás, és mindig magánrendelőbe jártunk, hogy ne kelljen 3 hónapos előjegyzés miatt idegrohamot kapnom, meg hogy ha baj van, rögtön lássa a dokinéni. Nem vészes, mert 2000 Ft egy vizsgálat, ennyit meg ki lehet bírni. Ma mentem a háziorvoshoz felíratni az asztma gyógyszereket, erre modják, hogy Horváth Ágnes eü.miniszt. néni rendelettel megtiltotta, hogy támogatással írják fel azoknak a kis betegeknek a gyógyszereit, akik magánorvoshoz járnak. Így egy doboz gyógyszer 8-10 000 Ft, és az én fiam havonta 4 féle gyógyszert szed!!!!!!!!!!!

Normálisak ezek az emberek akik ilyet találnak ki????? Miskolcon egyetlen gyermekkórház van, ide járnak egész Borsodból, legalább 3 hónapos az előjegyzés, és még így is egész nap ott kell ülni, mert nem tudhatja az ember mikor kerül sorra. Ez felháborító!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Nem tudom így mi lesz, majd nagy hassal meg pici babával ülhetek ott a rendelésen, hogy megkaphassuk a gyógyszereket.

Kép
Kép
Kép
gabi39
 
 


Missi!
Ennek a pocinak köze sincs a szüléshez! És egyáltalán nem nagy!

Büngyi!
Vasat nekem is írtak fel, és én sem szeretem, mert fáj a pocim tőle, és meghajt. Majd csak módjával szedegetem!

Sheepy!
Nem feltétlenül van mindenütt így, de van benne valami…én vákuummal születtem, mert 4.20 voltam. Ödémám nem lett, de a fejemről leégett a bőr, ahol a vákuum hozzám ért.

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


Sziasztok!

Ágica, de jó, hogy ennyi jó hír ért. :)

Sajnos nálam pont az ellenkezője van, a vérszegénységemre Ferrlecit injekció kúrába kezdünk, baba meg faros pillanatnyilag, nem tudom, eddig hogy volt, mert nem mondták, de szerintem keresztbe, csak nem jó irányba fordult? Nem tudom, remélem még megtalálja a jó irányt...Doki szerint simán megfordul még.
Férjem elvitt Benedekkel a dokihoz este, aztán ők elmentek sétálni, de előtte beszéltük, hogy azért is vigyen el, mert akkor ő is bejöhet uh-ra. Még sosem volt. Erre hiába telefonáltam, mindjárt bemegyünk, mondta jönnek, csak épp nem a rendelőbe, hanem az autóba...mi meg vártuk őket a dokival, felhívtam telefonon, hol vannak, mondta az autóban ülnek, már nem győztek várni. Később jutott eszébe, hogy biztos azért hívogattam, hogy bemenjenek ők is. Valahogy ez neki nem olyan fontos, ezzel a babával még nem igazán tudta felvenni a kapcsolatot...tudom, hogy lányt szeretett volna, meg baromira le van terhelve az építkezés miatt. Mondtam is a dokinak, hogy nagyon fáradt stb. Mindegy. Mikor kimentem , akkor már ráébredt, hogy biztos megbántott, meg próbált vigasztalni, de nem tehetek róla, én meg elkezdtem bömbölni, na nem nagyon, mert akkor meg a babát sajnálom...áááá.most is sírok, ahogy ezt írom, pedig nem haragszok senkire, csak egy kicsit sok volt így egyszerre ez az egész.

Majd még jövök, csak Benci húz játszani...

Erika

Lilypie First Birthday tickers
gerika
 
 


Erika! Picit állj néha négykézláb, akkor talán megfordul, állítólag segít. Tudod, úgy lógasd a hasad, azt mondják be szokott válni.

Ágica! Nekem a vas épp az ellenkezőjét hozza elő :shock: Ezért hanyagoltam, de most ismét szedem és valamit kitalálok a másik problémámra.

MagneB6 helyett én a Magnerot-ot ajánlanám mindenkinek, mert nincs benne B6, ami fokozza az étvágyat! Mindenképp szedjetek valamilyen magnéziumot, mert fontos, pláne így a vége felé :roll: Már itt tartunk....

Gabi! Együttérzek veled, nagyon sajnálom, hogy ilyeneken kell keresztül mennetek :( H.Á. no comment :evil:

Bogyó! Benne vagyok! Olyan kevés barátnőt tudok elrángatni oda :) Nekem a Taj Mahal tetszett eddig a legjobban, persze drága, de kit érdekel, ha egyszer jó???
A Bombaytől még nem volt hasmenésem, de ha tuti recept van rá, így a vaskúra közepén, akkor oda kell mennem :)
Ja, egyetlen bajom van! fogyszabályzós vagyok és ezek az ételek picit megszínezik a szabályzóm szilikon részeit :oops: így csak fogdokis napokon tudok menni, protkócsinosítás előtt :?

büngyike
 
 


Beszéltem a pulmonológussal, hogy nekem milyen szerencsém van... ! Éppen szabadságon van és nem lesz csak 3 hét múlva. Mondtam neki, hogy elfogyott a gyógyszer, erre ő azt válaszolta, hogy húzzuk ki valahogy addig. Majd 3 hét múlva kapunk egy gondozói kiskönyvet, s akkor felírhatja a háziorvos is a gyógyszert.
3 hétig fulladjon mega gyerek, vagy megvehetem 40ezerért a gyógyszereit. Jó mi???

Kép
Kép
Kép
gabi39
 
 


Jó reggelt csajok, már akinek jó. Hulla fáradt vagyok.
Éjszaka fél3kor arra ébredtem, hogy úgy bekeményedett a pocim, hogy mozdulni sem bírtam 10 percig. Utánna Lili is felébredet és ALIANT játszott, kidugtam a kis fejét a pocimon és közben rugdosott szerintem mindenhol. Kicsit ijesztő volt elsőre,felkapcsoltam a lámpát és csak úgy hullámzott a pocim.
Ezekutám persze nem tudtam visszaludni, és reggel 7 kor már kelltem, mert mentünk gipszkatont venni. Persze a hülye festő is most hívott az előbb, hogy nem kedden hanem csak pétneken tud jönni. Én meg ezért mentem ma vásárolni. :x

Jánost ma próbáltam hívni, de sehol nem tudták megmondani, hogy hol áll a tanfolyam vagy. hogy mikor kezdődik az új. Marha Jó!

Sheppy, Missi szépek a pocis képek.
Bugyi témával kapcsolatban: én már az XL-nél tartok, de mamis bugyit még nem vagyok hajlandó felvenni.

A hugom 10 éves így nem is értettem ezt a babakocsitémát nála, de hát anyám megvette neki, bár én mondtam, hogy hülyeség.

A forgókát az Ázsia centerben vettük a játéknagykerben, tök jó 12 féle dallamot játszik és állítható a hangereje.

Nálunk csak a szobában lesz pelenkázó, mert a mosógép az nem a fürdőben van, hanem be van építve az előszoba szekrénybe, így nem tudnám hová tenni a pelenkázó betétet. Bár szerintem a legjobb a fürdő, pláne, ha esetleg nem elég a babónak a sima törlőkendő, hanem kell egy kis mosdatás is. :D :D

csattogós lepke: hát én egyfolytában tologatom tegnap óta :D
Szerintem ha Lili már lesz 5 hónapos akkor tuti tetszeni fog neki, ha tologatom előtte, oéyan szép színes volt, nem bírtam otthagyni, ja és csak 700Ft volt.

Megyek megpróbálok kicsit aludni, mert olyan vagyok mint a mosott ...r.

Na ebből sem lesz semmi most kezdtek fúrni a fejem felett. :(

Kép
URL=http://www.glitteryourway.com]Kép[/URL]
masika
 
 


Engem nem zavarnak ezek a babakocsis képek, olyan szép színe van, és praktikus kis kocsi :)
Én is a nappaliban tartom a kocsinkat, nagyon jól mutat itt :)

büngyike
 
 


Missi, nagyon messze vagy a szülős hastól...

Ágica, szuper hírek :) :)!!

Sheepy, én sose tudom, hogy ez most keményedés-e, vagy csak egyszerűen épp odafurakodott az Albérlő. Az elején szedtem Mg-ot, most majd megint ráállok. Két hét múlva utazunk, mondta a doki, hogy előtte meg alatta is szedjem, az segíthet, hogy ne legyen gond. De hát miért is lenne :).

Gerika.... nagyon sajnálom, ez így annyira nem könnyű... de azért akkor értette miért sírsz, ugye?

Gabi, no comment... HÁ meg mehet a búsba... :twisted:

Aki meg epidurálon gondolkozik, annak úgyis érdemes a helyi szokásokat feltérképezni, elég nagy eltérések vannak kórházak között, hogy adnak-e, ki ad, ki nem, hogy van az egész procedúra stb.

Én egyelőre nem tervezek semmit a szüléssel kapcsolatban, bár mostanában nagyon nyomják, hogy szülési terv így meg úgy... hát, nem tom... szerintem úgyis alakul az, a dokimban meg megbízom annyira, hogy elhiggyem neki, hogy jó döntést hoz, bármit is mond majd.
kalloni
 
 


Cuki :D :D :D , nagyon jól tetted, színesíti a fórumot :)! És így is nagyon pofás :)! A Kali meg határozottan mókás név, ez eddig még nem jutott eszembe :).
kalloni
 
 


Erika!
Jaj szegénykém! Félreértések nálunk is sokszor előfordulnak, de ne szomorkodj. A sírás meg jót tesz, megnyugszol!

Masi!
Lehet, hogy most fordult a helyére a baba?

Cuki!
Ilyen szép kocsiról szívesen nézegetünk képeket! én legalábbis!

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


na kezdődik nálam a délelőtti zabaparti...ilyenkor egy félcsomag hammmeltt lecsúszik. meg még mennyi minden lecsúszna! még kész szerencse, hogy elszoktam arról, hogy szendvicset hozzak be!
aztán 12re jól bekajálok, és utána megyek ebédelni...persze, hogy nincs étvágyam akkor már.... :shock:
az előbb majdnem bőgtem az ajtó miatt. nagyon kiakaszt! folyamatosan sípol, és a többiek csodálkoznak, engem miért zavar! hát mert ÉN VAGYOK A LEGKÖZELEBB HOZZÁ!!!!!!!!!!!!! :twisted: :twisted: :twisted:

Ágica
Kép
ágica_26
 
 


A haskeményedésről!Én napi 4 db Mg-Ca bogyót szedek be!Reggel 1et,délben 2-t,este megint 1et!Mint már írtam ez gyógyszertárban készített fehér kis gömbőc! :) A vas csak napi 2.Reggel és este 1.
Nekem ugy kb napi 3-4x megkeményedik a hasam,de egyre inkább ugy érzem,hogy olyankor,mikor nagyon aktiv a pici és sztem vhogy "meg is fesziti"magát!Lehet h ez hülyeség,de mindig olyankor feszül ha már belelendült.. :) Meg amikor jobbra kitolja a popóját(asszem)..na olyankor is feszülök rendest!Közben meg jobbra eldeformálódik a hasam..!!De ezek igen rövid ideig tartanak csak!Úgyh talán ez normális!!Inkább egyébként alul keményedem...teljesen lennt!!Az egész hasam sosem keményedik...

Missfried
Kép
missfried
 
 


szulesi terv: legjobb, ah nincs :) mert ugysem ugy lesz , ahogy tervezzuk, es a szules pont a nyitottsagrol szol,szoval egyetertek Kelloni :) jol csinalod !:)

missi, napi 4 !!! JEZUS , jo az ? dokid mondta ?

bungy, benne vagyok, indigot is megnezhetjuk, foleg ha nem ismered. rendelni nem szoktal ? mi sajnos ige, sajnos- mert nagyon fuggove tesz es hizlal mint allat, de FIIInom

tobbiek is udv, rohannom kell
bogyogyorgyi
 
 


Sziasztok!

Ma voltam a védőnőnél, hát kereken 10 kilónál tartok, azt mondta, hogy nem gáz, de amennyire tudom, próbáljam a csokit, szénhidrátot csökkenteni. Na meg valamit elkezdett mondani a hiperaktív gyerekek és a csoki evés összefüggéséről...

A picink épp alukált, amikor szívhangot néztünk, így egyhelyben volt a köldököm alatt a kis teste és nagyon szépen ver a szíve. A védőnő azt mondta, hogy egy erős paripa vágtájára hasonlít. Na azóta felkelt és mozgolódik. Én nem tudom, hogy fekhet a picim, mert hol egyik hol másik oldalon rúg, hol lent hol fent. Ja és a hasam egy csomószor hullámzik. Na meg keményedni is szokott, de nem az egész, hanem csak lent nekem is. Kicsit megsimogatom és ellazul. Azért én is szedek Béres magnéziumot 250 mg-t esténként.

Sheepy, Masi, megkérdeztem a védőnőt a III. kerületi szülésfelkészítőkről és ő is azt mondta, hogy a Füst Milánba menjek, mert a kerületben ott van, illetve a Margit-ban volt. Lehet, hogy a Jánosban lévőt is megnézem majd, mert elég közel dolgozom hozzá. Sheepy akkor ez keddenként van 5-től? Ott nem muszáj, hogy Jánosos beteg legyek? Ma reggel bemondta a rádió, hogy a Szabolcsból pár héten belül (persze ki tudja mit jelent a pár hét) átköltözik a MÁV-ba szülészet és akkor megint lesz hova mennem.

Hú de sokat írtam!!

Cuki, nagyon szép a babakocsi!!!

Sziasztok, Csilla
csim
 
 


Csilla! Nagyon édes lehet ez a hullámzás, én még nem tapasztaltam :?
Rendes a védőnőd is, az enyém sem mondott semmi rosszat az én súlyomra. Meg vagyok elégedve :)

Bogyo! Rendelni nem szokta, a világ végére senki sem szállít ki :) Nem bánom, ha hízlal, ez nekem egy ajándék, ha ott ehetek :)
Kipróbálnám az indigot is szívesen.

büngyike
 
 


Hát az az igazság,hogy amikor előxör felírta,akkor 3x1-et kellett szednem..,aztán legközelebb amikor mentem,mondta h nyugodtan szedjek 3x2-t(ugye az már 6db :) ),utánna abbahagytuk 20 hetesen az Elevitet,és az helyett továbbra is folytatnom kell a Mg és a Vas-folsav(ferro folgamma)kapszulát!!A Mg-ra most 3x1-et írt rá ujra,de mivel előtte meg 6osával szedette velem és most már ugye a multivitamint sem szedem,így én gondoltam ugy h reggel-este akkor 1 db,délben pedig 2!!De legközelebb rákérdezek nála h most tulajdonképpen menny Mg-ot is szedjek?? :? :) Amugy szeríntem ez a gyógyszertári nem olyan "erős",bár fene tudja....!!3at ígyis-úgyis szedet velem naponta..!

Megint kifogytunk anyagilak!!Én ezt már nem bírom agyilag!1xerüen már nem tudjuk mire megy el a lóvé...!Pedig baromságokra nem költjük.. :cry: :? :shock:

Missfried
Kép
missfried
 
 


na megjött a várva várt vaterás babakocsi :D :D :D dobom a képeket!
geosel.klara
 
 


geosel.klara
 
 


bocsi ez nem az
geosel.klara
 
 


Hmm..most elgondolkoztam..de talán nem lehet túladagolni:"A magnézium mellékhatásaként (főként nagy adagoknál) hasmenés, émelygés, hányás fordulhat elő. Ennél komolyabb tüneteket (pl. izomgyengeség, letargia, nehézlégzés) csak akkor okozhat, ha a szervezet nem képes a felesleget kiüríteni, így túladagolás következik be.Tiltás: a magnézium nem szerepel semmilyen tiltólistán.

Toxicitás: nincs." :) :shock:

Missfried
Kép
missfried
 
 


Na mindegy,holnap azért inkább visszatérek a jó kis 3x1re :D

Missfried
Kép
missfried
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: