A csacsi nagyon édi, tesómtól kaptuk, énekel, lóbálja a farkát és mozgatja a fejét is.
Apa itthagyott egyedül, elment strandra, nekem nem volt kedvem, mit csináljak ebben a melegben ott, ha nem tudok fürdeni.
Cuki: nálunk is van a házban egy f..sz kalap fickó akinek alattunk van az egyik tárolóban kialakítva műhelye. télen én is összevesztem vele, mert állandóan bent bagózik, és nem kinyitná a tároló ablakát, áááá Ö a ház felé kinyitja az ajtót és a házba szellőzeteni a füstöt.
Kicsit felkaptam a vizet mikor kinyitottam a beépített szekrény ajtaját, és minden ruhánknak füst szaga volt. (abban megy a szellőző)
Lementem és kiosztottam a fickót, aki persze bizonygatta, hogy nem is tőle jön a füst.
Hozzáteszem persze, hogy mi is a földszinten lakunk.
Megmondtam neki, hogy legyen szíves és ne a házba szellőztessen hanem nyisson ablakot, de még jobb lenne, ha nem is bagózna.
Persze azóta is csnálja, de most nyáron kimegy az udvarra. Már szóltam a gondnoknak is, aki mondta, hogy már Ő is többször megkérte, de az egyik fülén be a másikon ki.
Mondtam, hogy ha télen megint ez lesz, és itt lesz babóka, akkor Apát fogom leküldeni, aki először általában még szépen szól, de könyörögni azt nem szokott.
(ez persze nem igaz, olyan mint egy kis jámbor maci, de ilyenkor jó hogy ilyen nagy darab
Megyek elfoglalom magam valamivel, hamár itthon maradtam egyedül, sajnos Apa napimádó, és Én is de idén nekem a napozás nem jön össze.
Jó pihenést mindenkinek.
Masi



[/URL]











