Brigi! Azért az gáz, hogy ennyire minden éccakád szét van lőve.
Edina 3 hós korától átaludta az éccakát, ezért is volt rémes, hogy Adrienn 2 éves koráig éjjelente kérte a tejadagját. Aztán mikor betöltötte a 2-t, besokalltam, s közöltem, hogy ebből elég, én aludni akarok, max víz lesz éccaka. Hát párszor próbálkozott, tejet nem kapván aztán inkább lemondott. Szal azért sajnálni tudlak, hogy ennyire nem tudsz egy ép éccakát átpihizni becsülettel.
Az esti fürcsire visszatérve, a kádban is fájt a derekam, s tiszta szerencse olyan kádunk van, amelyiknek belül van olyan ülőkés része, mett így legalább addig fel bírtam emelni a fenekem, s onnan valahogy ment a felállás. Másképp megvárhattam volna, míg apa fürdeni akar, s akkor talán kiemelt volna a kádból (mert a konyhában tévézett, s odáig képtelen lettem volna ordítani, hogy jöjjön megmenteni).
Ja, s felejtem el írni mindegyre

. Ha a konyhában teszek-veszek (azaz kicsivel hosszabb ideig álldogálok viziló lábaimon), akkor a jobb lábam combtól térd fele rettenet kezd zsibbadni. Na, erre nem bírok magyarázatot kapni. Mihelyst pihentem 2-3 percet, azonnal szünetel.
S az este óta pocakom folyamatosan kőkemény. Kérdeztem is apától, hogy vajon csak nem vettem észre, s a munkások belémbetonozták a gyereket
Ja, apámnak megbocsátva, az előbb hívott, s elnézést kért. Hmmm.... ezt is megértem. Ellenben megcsurgatta a nyálamat - mennek Tusnádfürdőre a rokonokkal, s fürdeni fognak, brü-hü-hűűűű.