(Ezt egy pár napja írogatom, de aztán úgy döntöttem, nem küldöm el, mert túl negatív. Aztán láttam hogy mindenki felbuzdult, hogy kis korkülönbség, és gondoltam mégis elküldöm, végülis ez is egy tapasztalat, mégpedig az enyém, hátha hasznát veszi valaki. Úgyhogy előre elnézést a negativisztikus hangvételért...)
Timocska és a többi kis korkülönbséget fontolgató anyuka!
Engem is hasonló motiváció vezérelt hogy kis korkülönbség legyen a gyerekek között, márminthogy gyorsan letudjam a pelenkás időszakot, mehessek vissza dolgozni, stb. És kb 3 hónapos volt Zsuzsa amikor beleszerettem a babázásba, és vágytam én is a következőre. Nem is védekeztünk, 6 hónapos korától aktívan próbálkoztunk és 9 hónapos korára jött össze az újabb terhesség, így 1 hét híján 18 hónap van a két gyerek közül.
Kurva nehéz.

Ezt nem fogtam fel mikor a 3-hónapos Zsuzsára néztem szerelmes szemekkel és azt mondtam magamnak, hogy nekem még kell ilyen csoda!
Ott kezdődik, hogy emlékezz vissza az első trimeszterre, alvós időszakra... mikor úgy közlekedik az ember mint akit fejbevágtak és együltő helyében elalszik. Vagy rosszabb esetben egész nap a WC kagylót öleli és a rosszulléttől fel se tud kelni. Képzeld el ezt úgy, hogy ott van melletted egy 9-12 hónapos baba. És felejtsd el a pihenés lehetőségét, mert az akkor 9-12 hónapos gyerek már kúszik/mászik, naponta átlag kétszer alszik csak (az enyém konkrétan 20-20 percet), ami mellett nemhogy pihenni nem lehetett, de még vécére menni se nagyon. Akkor a második trimeszter még istenes, ami tök kapóra jön, mert akkor tanul a gyereked járni, és míg eddig ülő (relatíve) nyugalomból nézted hogy játszik, vagy mellé ültél, most hétrét görnyedve kell fognod a két kis kezét mert csakis és kizárólag a járást akarja gyakorolni. Akkor következik a bálna korszak a harmadik trimeszterben, amikor az ember már egyik oldaláról a másikra fordulni se nagyon tud, és az ágyból is csak kigurul reggelente. Na ehhez jön a futkározni tanuló totyogó a kb 9-11 kilójával, aki azért lépcsőzni még nem tud biztonságosan, sem 10 méternél többet megtenni egy irányban, úgyhogy lépten-nyomon fel kell venni, rendszeresen lépcsőzni vele, esetleg még a babakocsit is emelgetni (ha mondjuk olyan téveszméid vannak, hogy akkor még BKV-zni is akarsz...)
És ez még csak a terhesség.
Szerintem okulj(atok) a példámból és csak akkor vállalj be hamar egy másodikat ha van napi, rendszeres, megbízható segítséged a gyerekek mellé. (Még az sem jó megoldás ehelyett ha a nagyobb már közösségbe jár, mert nálunk is ez volt a terv, aztán közbeszólt az élet, és Zsuzsa nem mehetett bölcsibe annak ellenére hogy jó előre beszoktattuk.) Olyasvalaki kell MINDENNAP, akit elfogad a gyerek, meg te is, és tud segíteni a háztartásban is. Ha nincs segítséged, az nemcsak neked rosszabb/nehezebb, hanem szerintem egyenes arányban rontja a gyerekek viselkedését is, mert hallgatniuk kell egymás sírását, és ettől mindkettő sokkal idegesebb lesz és még többet sír.
Lehet hogy most elrettentően hangzik amit írok, de én mindezt nem gondoltam végig mikor bevállaltam a második babát. És hiába szoktattuk be Zsuzsát 1 éves korában a bölcsibe, másfél éves korára beteg lett és nem járhatott. És hiába ígérte anyukám mikor kiderült, Zsuzsa nem mehet bölcsibe, hogy majd ő lesz bölcsi helyett bölcsi, reálisan nincs rá kapacitása, hogy nap mint nap háromnegyed órát utazzon hozzánk Zsuzsáért hogy elvigye, aztán háromnegyed órát haza, majd ezt megismételje délután is Zsuzsával. És hiába ígérte David hogy majd ő segít otthon, mikor pont azon a héten kapott egy új állást mikor én szülni mentem, tehát egyáltalán nem tudott otthon lenni és segíteni Zsuzsával. Lehet hogy ez pechsorozat, de benne van a pakliban.
Szóval vedd a legrosszabb napotokat, mikor végig sír a gyerek, és szorozd meg kettővel (sztereó sírás) és gondolkodj el azon, hogyan viselnéd ezt még kevésbé kipihenten mint most. Ha olyan jó humorral mint Lorca pl, akkor hajrá. Én csak csodálni tudom őt, belőlem vérengző fenevad lesz ha nem alszom ki magam és üvölt a fülembe a két gyerek.
Így hogy itt vagyunk Anyuval a Balcsin, egy olyan házban ahol Zsuzsának egy lépés a kert amiben imád elszöszölni, és ott van a nagyi aki lefoglalja őt míg én a kicsivel vagyok elfoglalva, így jókedélyűen és normális mennyiségű sírással/nyűglődéssel telnek a napok. Anyuval meg tudjuk osztani a gyerekfelügyeletet meg a főzést/bevásárlást is. De otthon, bent a lakásban egyedül, ahol kész haditervet igényel hogy hogyan rakjam le Szilvit aludni mikor Zsuzsa épp ebédelne, akkor ott megy a tandem ordítás.
Szóval szerintem három dolog kell ahhoz hogy az ember be tudja vállalni a kis korkülönbséget anélkül hogy katasztrófa legyen belőle: 1. kötélidegek, túlélő mentalitás és humor a viszontagságok kezeléséhez 2. bombabiztos segítség 3. olyan hiper-szuper gyerekbiztos lakás ahol tuti nem tud kárt tenni magában az idősebbik míg te a picivel vagy elfoglalva, és ahonnan könnyű a ki- és bejutás. Pl egy kertesház ahol meg tudod oldani, hogy a nagyobbiknak csak egyik szobába legyen bejárása és a kertben mindig szem előtt tudod tartani. Ja és az sem árt, hogyha külön szobája lehet a két gyereknek ahol nem verik fel egymást a sírásukkal.
Ezek lennének az ideális körülmények. No meg két angyal-gyerek aki sose hisztizik, hanem csak mosolyog, csacsog, alszik.
Álmodik a nyomor.
