Sziasztok,
Gyors beugrok, mert a babám most úgy tünik, teljesen nyugodtan alszik a szopi után.
A születéstörténet amivel adós maradtam:
Kedden, május 29-én már minden bajom volt, hogy lassan egy héttel hordom túl a babámat. Anyunak pont arról panaszkodtam, hogy én már azt akarom, hogy fájjon, hogy szüljek, a pocimat egyre lentebb láttam, nagyon sokszor keményedett stb.stb. Végigtakarítottuk az öcsém szobáját (nagy meló volt

) és este a párommal a barátok közt közben arra lettem figyelmes, mintha picit fájna a pocim....Nem is gondoltam, hogy ez fájás lehet, a szülésznőm a lelkemre is kötötte, hogy az a fájás, amikor már beszélni sem tudok....úgyhogy megnéztük a filmet, közben azért jelezgettem apának mikor érzem ezt a fájdalmacskát (akkor tartottunk 10 percnél)...
Mindketten bealudtunk a nagy méregetésbe, nem is feltételeztem, hogy ez a szülés lehet és nagyon fáradt is voltam......
Éjfélkor már arra keltem, hogy erősödnek a fájások, megnéztem, kb.8 percenként jöttek, én átmentem a másik szobába hagytam még apát pihizni.
A másik szobában is bealudtam és kb. 1 óra körül keltem hajnalban akkor már 6percenként éreztem. Mondtam apának, hogy megyek és lezuhanyozok - ezt javasolta a szülésznő- és ha elmúlnak a fájások, akkor ez még nem szülés....
Hát a kádból már óvatosan tudtam csak kiszállni, fájásszünetben, akkor már 5 percnél tartottunk, úgyhogy hívtam a szülésznőt. Ő mondta, hogy öltözzünk, kb. fél óra múlva találkozunk a kórházban.
Pont a dokim volt az ügyeletes orvos

, álmos szemekkel vizsgált meg, két ujjnyira voltam nyitva, burkott repesztett, aztán beöntés, zuhi, szülőszoba.
A külön szülőszobát kaptuk - hála az égnek nem kellett a közösbe menni és ott töltöttük a születésig hátralévő 1,5 óránkat apával (ő jött be végül és végig bent volt, aminek nagyon nagyon örülök

).
Labdáztam, az nagyon jó volt és az egyetlen dolog amit kértem az egy vizes ruha volt, amit a homlokomra tettem.
A kitolás nagyon kemény volt, de profi volt az orvosom és a szülésznőm is, csak arra koncentráltam, hogy ők milyen utasításokat adnak, hogy lesz könnyebb nekem és a babának.
Amikor kicsusszant és felsírt, olyan megkönnyebbülést éreztem. A dokim és a szülésznőm csodálkoztak, hogy mekkora baba (max. 4 kilóra saccolták, hát azt is túlléptük jócskán

). Apa nagyon büszke volt, simogattuk a kis lila jövevényünket és nem tudtunk vele betelni, hogy még így is milyen gyönyörű.
Aztán két órát kellett pihennünk a szobában, az utomunkálatokkal együtt (varrás,stb...... hála istennek, nem volt semmi belső sérülésem, gátmetszés is csak minimális a baba nagy súlyától függetlenül).
Az orvos végül gratulált nekem is és apának is és megdicsért, hogy minta szülés volt, de ezt már írtam

.
A babámat sajnos ahogy írtam, csak a 4. napon kaptam meg, de a lényeg, hogy a kórházat már úgy hagytuk el, hogy semmi probléma nem volt vele.
Itthon nagyon jól berendezkedtünk, apa imád minket, fürcsinél sem sírunk, csak a body-t felvenni utáljuk, meg néha a pelusozást, de ez sokszor hangulattól és étvágyunktól is függ.
Én is jól vagyok. A felszedett 16 kg-ból 5 maradt rajtam (ezt úgy érzem mind a combomon és a fenekem

, próbálok enni rendszeresen és egészségesen, de egy párszor betettem a babámnak véletlenül (nem gondoltam, hogy az amit ettem megzavarhatta a pociját), de egyébként minden ok
Néha alig várom, hogy felébredjen már, mert annyira hiányzik....Imádom.
Jó sokat írtam, jövök ahogy tudok, vigyázzatok magatokra.
Puszi
Melcsi
Zsu, gyönyörű a babaszobátok!!!!!!