Na,akkor első körbenegy kis szülés story
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy naaaagy pocak. Ebben a pocakban lakott Csiribiri, akiről még az anyukája és az apukája sem tudta, hogy kisfiú vagy kislány.
2öö7. májusának utolsó előtti hete mozgalmas időjárást produkált. Nyári zápor jött zivatarra, éjszakánként villámokat szórt az égbolt. Szorongva kémleltem éjjelente alvás helyett az eget: vajon nem ezek a viharok hozzák-e el nekünk a kisbabát. Eltelt néhány viharos éjjel, de a babánk nem mutatta jövetelének jelét.
Május 24-én azonban mintha egy másik gyermek lett volna a pocakomban: máskor kelt, máskor pihent, máshogy mozgott, mint addig. Ezen a napon beszereztük az összes még hiányzó dolgot , és este elalváskor mondtam Hankának, hogy anya majd el fog menni pár napra, de visszajön és hozni fogja a testvérkédet,mire a lányom okos szemekkel figyelt és csak annyi kommentet tett a végén, hogy: baba! Nem tudtam mire vélni a változást. 24-ről 25-ére virradó éjjel azonban szinte semmit nem aludtam. Gondolatban végigéltem lányom megszületését, de a történet végén egy kisfiú arca úszott be a képbe. Nem hittem a képnek, ellenben sokat tébláboltam a lakásban, gondolataimba mélyedve, hallgatva a szuszogó család zajait – oda sem figyelve arra, hogy a hasam néha fájogat. Illetve dehogy is nem figyeltem oda! Hiszen másnap volt a nap, amikor semmiképpen sem volt szabad megérkeznie a kis jövevénynek,hiszen arra a napra a bába „szabadnapot” kért a picitől. Igy aztán minden kontrakcióval nőtt a szorongásom: mi lesz, ha a pici fütyül a bába kérésére???
Eljött a reggel, kisimult az ég, de a fájások nem múltak el. Jöttek-mentek, de még könnyű volt őket átélni, bár már nem lehetett őket figyelmen kívül rekeszteni. Reggeli után fel is hívta Molnár Gabit. Azt akartam hallani, hogy NEM MA szülünk... Ilyet a bába ugyan nem mondott, sőt, a kapott információ elég ijesztő volt: este 7-8-ig Gabi a Börzsöny útjait rója.
Apa elment dolgozni, én pedig megkezdtem a napi rutint a picilánnyal és a fájásokkal. Lassan és nyugodtan teltek a percek. Olyan puha béke ült a világon – de bennem egyre nőtt a feszültség. Dél táján hazahívtam Fülit – látszólag minden ok nélkül, de ekkorra a belső feszültséget már nem tudtam egyedül elviselni. Az ebéd utáni alvást már hármasban kezdtük meg. Apa és lánya hosszan és mélyen aludt a nyári melegben, de én mintegy fél óra után felkeltem, hajat mostam, lezuhanyoztam. Pedig a fájások még finomak és rendszertelenek voltak. Fél 4 tájban leültem a gép elé, és megmértem a kontrakciókat: 5o mp, 7-8 percenként.
Ez volt az a pont,amikor felébresztettem Fülit: úgy tünik, ma találkozunk a kisbabánkkal! Felhívtam újra Molnár Gabit, és elmondtam: nem merek tovább várni, úgy érzem, indulnunk kell. Áthívtuk Füli anyukáját, felébresztettem Hankát, felöltöztem, elköszöntem a pici lányomtól, és elindultunk, hogy immár másodszor részese legyünk az élet legszebb kalandjának. Igaz, ekkor még mindig nem tudtam elhinni, hogy máris itt az idő, anyósomtól is úgy búcsúztam: lehet, hogy baba nélkül hazaküldenek minket.
A körülmények a másfél évvel ezelőtti forgatókönyvet ismételték. Újra péntek és újra délutáni csúcsforgalom a rakparton. Most sem értünk be 6o percen belül.... Míg 15 km/h-val totyogtunk a sorban, rám valami végtelen szomorúság tört. Hangtalanul csorogtak a könnyeim. És közben folyton a Bába szavai visszhangzottak a fejemben: amint fent, úgy lent. Kioldódott belőlem minden, mire a kórházhoz értünk. Az elmúlt idők szorongása, félelme nem volt sehol. Tiszta, várakozó lélekkel, meglepő frissességgel mozogva gyalogoltam fel a szülészetre. Persze még az autóban elmondtam a már Hankánál bevált versikét: Weöres Sándor Megnyílott a kutya tár-ját.
A szülészeten nyugalmam csak elmélyült: Bálint Balázs és egy kedves, halk szavú bába fogadott. A doktor megvizsgált, két ujjnyi méhszáj, mehetünk az IKEA szobába!
El sem hiszem! Hiszen csak most értünk ide! Nem kell hosszan egyedül kínlódnom a vajúdóban, és rögtön bemehetünk Fülivel az IKEAba!!!!
Mikor becuccoltunk,még betűzőtt a nap az ablakon. Első dolgom volt behúzn a függönyöket – kellett ez a befelé forduláshoz. A párom segíteni próbált a kontrakciók alatt, de nem esett jól az érintés, jobb volt teljesen egyedül „utazni a hullámokon”. A szörfdeszka meg a szobában álló komód lett. Erre támaszkodva, elpöförésztem a kb. 5o mp-es hullámokat. Kipróbáltam az Ina-May könyvében olvasott „lószáj” becenevű légzést is (prüszkölve kilélegezni, mint egy ló), egyrészt hasznos volt, másrészt jót röhögtünk mindig utána. A fájások között tök jókat beszélgettünk, Füli kérésemre vicceket mesélt (ez is egy vajúdást segítő technika), és egyszercsak betoppant az orvosunk is, majd hamarosan a bábánk is. Innentől méginkább felpörögtek az események, mert BS megvizsgált, és 4 ujjnyi méhszájat talált. Bár még állt a burok, azt mondta ha elfolyik a víz, szülünk! Aztán nagyon hamar ezt követően mejöttek a tolófájások, a matracot gyorsan az ágy végéhez rakták, az ágy széléhez húzták a nagypárnát, én meg odatérdeltem, így pihenni a párnára dőlve tudtam, tolni meg a párom kezébe kapaszkodva, aki közben az ágyon volt fenn. A doki és bába meg mögöttem kucorgott. A burok végül kitolás közben repedt meg, magától, A kitolás sebességét, intenzitását rám bízták, egyetlen „utasítás” az volt: kövessem azt, amit érzek. A kitolás alatt így hát full hangosan ordítottam, nagyjából úgy, mint egy szumós, mikor lendületet vesz a támadáshoz: a tolás alatt hosszan kitartva, teli tüdőből. És nem azért,mert annyira fájt – mellesleg eléggé fájt – hanem mert így sikerült a legjobban megfeszíteni a rekesz- és egyéb hasizmomat a toláshoz.
A fej és a test megszületése között volt egy jó nagy szünet, de végül kicsusszant a teste is. Kettőt nyösszent, és kész, nem sírt hangosan. Engem felsegítettek az ágyra, és a lábamközött odaadták a babát. Gyorsan betakargatták – és jöhetett az örvendezés Kb. 5 perc múlva felvetettem, hogy ugyan nézzük már meg a nemét . A babácskát ott a szobában Gabi és a férjem fürdette meg, mellettem.
Valamennyi repedésem lett, azt tekintettel BS derekára nem az IKEÁban, hanem egy másik szülőszobában látták el.
Éjfél körül kerültem be szobába, elmentem rögtön a dedért, és legnagyob csodálkozásomra meg is kaptam, így az éjjel további részét már együtt töltöttük.
A sikersztori eddig tart, mert sajna jól besárgult, így csak a 6. napon jöhettünk haza...De már itthon vagyunk, és ez a lényeg! Szerencsére ügyesen szopik, bár még sokszor kell ébreszteni evéshez, mert a sárga babák nagyon aluszékonyak, de valahogy csak nappal, mert éjjel bezzeg ébred....
Hanka egyébként nagyon lelkes egyelőre, de a jelenlegi állapot több, mint ideális, mert itt van anyukám és maximálisan foglalkozik vele.
Ignáckám meg már nézeget, sírás közben énekel, azt „mondja” lá-lá-lá-lá És sokat vigyorog, hol fél, hol teli pofával. Szóval egyelőre jól vagyunk!
Úgyhogy tényleg különböznek.
)
