A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » "Friss" kismamák topicja


wert
szilvi
 


Bocsánat, csak próba volt. Az Istennek sem akarta elfogadni a jelszót!
szilvi
 


Sziasztok!
Borzasztóan tetszik ez a topic. Nekem 2és fél éves lányom van, Dórikának hívják. Nagyon szeretnénk már neki kistesót.Most tavaszra terveztük, csak sajnos közbejött egy polgármester váltás, és kicsit meg vagyunk szorongatva, mivel én közalkalmazott vagyok és iskolában dolgozom.Aztán ki tudja mi lesz szeptembertõl!! Nem nagyon merek most eljönni gyedre, mert félek, hogy nem lesz hová visszamennem.
De a vágy erõsebb.

Nagyon jó,hogy van hol beszélgetnie, tanácsokat kérnie a kismamáknak. Van hol megosztaniuk élményeiket, és szinte nyomon követni egymás terhességét. Kár, hogy nem most vagyok terhes.Nekem nem volt lehetõségem hol leírni a szüléstörténetemet, pedig csodás volt. Nagyon tetszik a táblázat is. Szeretnék nagyon én is benne lenni. Jó lenne, ha én is közölhetném veletek, hogy kismama vagyok, ha én is beszámolhatnék a terhességemrõl, a vizsgálatokról élményekrõl.


KEDVES MISZIKE, REBEKA ÉS S78!
Nagyon régóta szeretnékmár veletek beszélni. Végre rátok bukkantam. Mióta írom nektek a leveleket, de nem válaszoltok. Biztos nincs idõtök, meg is értem. Vagy változott a címetek?
GRATULÁLOK!!!!!!!

Rémlett, hogy februárra vagy kiírva, de nem voltam benne biztos. Nem tudtam, hogy itt szoktál lenni.Nagyon édes Rebeka, végignéztem a képeket.A történetetek is nagyon szép, fõleg ahogy apuka leírta.Nálunk is apás szülés volt. Apuci sokáig a hatása alatt állt(én is), olyan csodálatos volt. S78 apa lettél, most már jöhetsz megint a babanetre chatelni!!
Hogy megy a babázás? Sajnos nem jutottunk el hozzátok, pedig ti voltatok olyan kedvesek és meghívtatok minket.

Légyszi válaszolj! Írd le az email címeteket, amit használtok!

Köszi! syl
syl
 

 
 

Halihó Kismamekok!

Tegnap este nem müködött a datanet, igy kénytelen kellettlen de nem netezhettemKép...

Babajaga, mi ismerõs dokival dumáltuk ki a témát (köldökvér). Úgy vagyunk vele, hogy sose legyen rá szükségünk, legyen csak kidobott pénz, viszont, ha szükség lenne rá...
Pocakcsökkenés témában, rajtam Danó után 3 héttel nem látszott - persze felöltözve - hogy 3 hete szültem... hasam még kicsit lekvár volt, de hasizmozni csak Danó 2 hónapos korában kezdtem merni, háááát nagy pofon volt az élettõlKépKép

Túrógombóc ügyben: nálunk mesztelen van tálalava (pir. morzsa nélkül), ugyanis apócám egyszer megkérdezte, muszály azt a trutyit rárakni? Tehát nem trutyizunk azótaKép...

Toffifee, szerintem beszélj a dokiddal! Elvileg napi 10 keményedés belefér... Ja és kispocakban is elférhet nagy baba! Védõnénik néha nagyon okosak tudnak lenni... Mondjuk egy kis pihenés soha nem árthatKép!

Ellimami, grat a kispöcsöshözKép, jó pocaknövesztést!

Na ma megyek védõnénihezKép

Pussz!
Zsófi
35+6
Csucsuka
 


Sziasztok!
Pár nap szabi és nem jut végére az ember lánya a rengeteg történésnek!

Momo Kép
Gratulálok Adriennhez, sok tejcsit és boldogságot Nektek!

Toffifee Kép
Üdv a topicban! Egyre hátrébb kerülök a táblában, mert mindig még elém jön valaki. Na jó, megbocsátom! Lehet, hogy együtt leszünk bent a kórházban, remélem Benedek baba kivárja az idejét és nem fog sietni! A védõnõkkel ne nagyon foglalkozz! Nekem a Te dokid "félrenézése" miatt (nagyon kapkodó volt UH-on), majdnem feküdnöm kéne már 4 hónapja! Persze a védõnõ volt az, aki pánikolni kezdett a méhszájat elfedõ lepény miatt, ami nem is volt egyébként ott.
Remélem, hogy Veled alaposabbab foglalkozik. Keményedéseim kb. a 20. héttõl vannak. Nem fájdalmasak, de pl. ha a székbõl felállok, mindig bekeményedik a pocak.

Zsurló Kép
A terheléses érték 7,8-ig jó, ne aggódj, egy alkalommal nekem is 7,2 volt és az jónak számított. Rékli = kising szerû, amit kötözgetni kell két oldalt, ha jól tudom.

Ányez
33+2
Anyez
 


Szia Mindenkinek!

Zsuzsi
A felszedett kilók miatt szerintem ne idegeskedj! Én az elsõvel 13-at híztam, szüléskor lement 9, 8 hónapig szoptattam, azalatt visszajött 5 (akkor ugye még mindig 9 kg plusz), ami végül is kb. 1 év alatt ment le.
Gratulálok a 40 dkg-os hízáshoz Mindkettõtöknek!

Ellimami
A Margitban a 16-ik és a 26-ik héten csinálják a terheléses vércukor vizsgálatot, mindkétszer a szõlõcukros verziót. Akinél probléma van, azoknál állítólag már a 12-ik héten elkezdik. Azt, hogy ez jó nekünk, vagy nem, nem tudom, de remélem, hogy igen. Gratulálok a babádhoz!

Kaska
Velem a 72-ben is ki lehet egyezkedni:-)))

Zsurló
A terheléses vércukor 7,8-ig jó, ha jól tudom. Lehet, hogy a vizsgálat elõtti napokban sok volt a szénhidrát beviteled, azért lett 7,2. Orvos mit mond?
Rékli: hátul kötõs kising.

Urszila és Zsófi
Ma este megyek a dokihoz, de eddig is mindig szóltam neki, írja is a recepteket szorgalmasan. Egyszer feldobta a lehetõséget, hogy kórház, de nem ujjongtam, mert a lányomat hova tegyem? De akkor is azt mondta, hogy nem kötelezõ, és ez még az elején volt. Ja, és be is szedem a magnéziumot, nem csak felírja. Pihenni annyit pihenek, amennyit csak tudok (nõ is a fenekem ezerrel), nem csavargok minden nap. Nem is keményedik a hasam naponta 10-szer, de tegnap du.6-ig semmi, utána éjfélig 7-szer! Köszi a védõnõnek! Idegeskedni azért kezdtem, mert a védõnõ szerint ilyenkor nem kap elég vért a baba, de a Babaváró nem ír semmi károsat errõl a keményedésrõl.
Valahogy megpróbálom elfelejteni a tegnap estét, 5-kor majd a dokit kezdem nyaggatni (pedig már a múltkor megpendítette, hogy innentõl vége a Mg-nak).
Azért köszönöm az infókat!

Túrógombóc
Tegnap kimaradt: én a morzsát margarinon szoktam pirítani, de nem szabad nagyon felforrósítani a margarint, mielõtt beletesszük a morzsát. A végén én vegyesen szoktam tenni a sima és a vaníliás cukrot + tálaláskor mindenki igény szerint tejfölözi. Én a maradék morzsát is meg szoktam enni tejföllel.

A finiselõknek kitartást, az anyukáknak nyugodt babákat, a kismamiknak pihenést és növekedést kívánok!

Toffifee
33+3
Toffifee
 


Ányez
Bocs, hogy Elétek furakodtam (és a többiektõl is elnézést kérek!!!)!
Sajnálom, hogy Veled kapkodott a doki, engem csak a 28-ik héten uh-ozott (köszönhetem annak, hogy egy másiktól olyan genetikai uh leletet kaptam, hogy jól kiakadt), akkor rendes volt, a vizsgálatokon pedig el is várom, nem csak tõle, bárkitõl. És bízok azokban, akik azt írják/mondják, hogy jó kezekben vagyunk, nekem elsõsorban a baba számít, utána én, hogy majd el tudjam látni. A keményedések nekem a 14-ik héttõl vannak, fõleg akkor, amikor fekszem, vagy ülök, nem felálláskor.
Védõnõrõl annyit, hogy az elõzõ lazán beírta, hogy Rh - a vércsoportom, holott a leleten PECSÉT van, nem kézzel írják! És nem nézett utána, nem is kérdezett, csak nyomta a rizsát az összeférhetetlenségrõl, én csak pislogtam, mire leesett, hogy mirõl van szó. Persze, majdnem én lettem a hibás. Eddig itt (=Bp) egyik védõnõ sem jött be (szakmailag sem és emberileg sem), én nem is vágyok arra, hogy ilyenek belebeszéljenek, mit hogyan csináljak a gyerekemmel.
Az hogy lehet, hogy én ápr. 20-ra vagyok kiírva, Te pedig 21-re? Ugyanazzal az utolsó mensi dátummal? Attól függ, kinek milyen korongja van?
A Benedek szép név, gratulálok! Nekünk Zsomborunk lesz.
Te még dolgozol?
Hogy lehet a mosolygós arcokat beszúrni?
Szia!
Toffifee
Toffifee
 


Szió mindenkinekKép

Babajaga,
ok, barterezhetünk szalámit pop tartsraKépKépKép én csak örülnék nekiKép Kaját lehet postán küldeni?

Toffifee,
a könyveim alapján ez a keményedés az amire te gondolsz, a Braxton Hicks contractio, ami azért van, hogy egyrészt felkészítse a szervezetet a szülésre, mésrészt így javul a méh vérellátása.
Szerintem azért elõbb beszélj a dokival, mielõtt szívrohamot kapsz a védõnõ aggódásátólKépKépKép
Mosolygós arc: így : ) csak ne hagyjál szünenet a kettõspont és a zárójel bezárva között!KépKépKép

Elli,
üdv itt, és, na, jó, most az egyszer megbocsátjuk, hogy beelõztél minketKépKép
További jó pocaknövesztést és gyere gyakran!KépKép

Herni,
gratula a mocorgáshozKép

Nem tudom, hogy a ti mocorgók hogy van vele, de Minikém akkor a legvirgoncabb, amikor eszemKép lehet nagy haspók lesz?Kép

Zsurló,
persze, hogy lesz kistesóKépKép nehogy már ezen parázz!!!! Nyugi, minden rendben leszKépKépKép

Na pusz:

Manócska
23+0 ( tulilúúú, újabb hétKépKépKép
Manócska
 


Syl,
remélem hamarosan te is csatlakozol, mint kismami, én drukkolokKépKépKép

Manócs
23+0
Manócska
 


Toffifee Kép

Nekem az utolsó mensi idõpontja július 15. volt. Gondoltam egy nap ide vagy oda nem igazán számít. A babanetes kalkulátorban jött ki nekem ez az érték, júli 15-öt beütve. Zsombor is nagyon szép Kép
Kettõspont és zárójej = Kép!
A védõnõkhöz no comment, az enyém, Solymáron, mindenért rámijeszt, de már fel sem veszem, bár eddig csak 2x voltam nála, így alkalmat sem adok neki.

Pussz
Ányez
33+2
Anyez
 


Sziasztok lanyok!

Megsem mult el a hasmarsom...Kép Eleg kellemetlen, ha rajon az emberre, mikor epp a Metroban vasarolgatna.Kép Ugyhogy ma piritos es krumpli lesz a menu...

Beu,
Oooo, pedig en mar azt hittem!Kép Akkor tovabbi drukkok!KépKépKép

Babajaga,
A nevvel kapcsolatos kerdesedre mar nem volt idom valaszolni, mert akkor vagtattunk epp a Metroba. Szoval lanynevunk van 2, ami mar eleg reg ota eselyesnek tunik, de mivel elegge hasonlo hangzasuak, csak az egyiket szeretnenk adni, es kene melle meg egy masodik nev is. Fiunevunk abszolut nincs meg, csak azt dontottuk el, hogy massalhangzoval kell kezdodnie, es legyen benne "r" betu. Tenyleg, lanyok, mi a velemenyetek a Brunorol?Kép (Nem a Szeret/nem szeret miatt valasztanank, eskuszom.Kép)

Hermi,
Gratula a rugdosashoz!Kép Te is jo koran erezted, en is kb. ekkor!Kép

Toffifee,
Mehnyak milyen allapotban van? Mert nekem a dokim azt mondta, hogy a kemenyedes, ha gyakori is, teljesen normalis, ha nem okozza a mehnyak megnyilasat. Ha viszont akar csak nagyon ritkan is kemenyedik a hasad, de tagulast okoz, akkor nem normalis. A dokid mikor vizsgalt utoljara? Ha o nem riogatott, akkor ne vedd komlyan a vedonot szerintem. Ez meg, hogy kicsi a baba, haaaaat, enyhen szolva relativ szerintem, ugyan hogy allapitana meg ruhan keresztul???
A zsemlemorzsat en is meg szoktam enni tejfollel, es imadom!Kép

Ari,
Nagyon koszi, hogy eszedbe jutottunk.Kép Elkuldtem e-mailben kispapamnak, amit irtal, varom a valaszat. Na valaszolt is, sajna nem nagyon ert a routerekhez. De nagyon koszi, tenyleg!Kép

Kangi,
Body+rekli, ez erdekes. Vagyis inkabb bonyolult.Kép

Zsuzsi,
Nagyonnagyon grtaulalok a szopihoz, es Miki gyarapodasahoz!Kép A hasfajos korszaknak meg mar a felenel vagytok, nem fog mar soka tartani remelhetoleg.Kép Es ez az, irogass nekunk!Kép

Ellimami,
Udv itt, beirtalak a tablaba!Kép
Zsemles-tejes vercukorra sem kuld el a dokid? Szerintem azt meg kell csinalni... Aztan ha az rendben, akkor nem kell a cukorivas, de ha nem stimmel, akkor igen.
Gratula a nagyfiuhoz!Kép

Urszila,
Venseged, hahahhha!Kép
Nekem tovabbra is jo barmelyik nap a jovo heten, foleg, ha ezek szerint CTG-re sem kell mennem.

Kaska,
Ok, akkor elkezdem fogalmazni a hasznalati utasitast a tablahoz, aztan majd hamarosan elkuldom, hogy ismerkedhess vele.Kép Amugy nagyon egyszeru, kispapam jovoltabol szinte mindent magatol csinal.Kép

Zsurlo,
A rekli mas neven kising.Kép A csaszar miatt miert ne lehetne tovabbi gyerkocotok?Kép
Cukor ugyben ezt tudtam osszeollozni Neked a Terhesseg es cukorbetegseg topikbol, dr. Csakany M. Gyorgy irta:
1.) "75g cukoritatás, ekkor az a kóros, ha a 2 órás érték 7.8 felet van."
2.) "100g OGTT IS egy elterjedt diagnosztikus módszer. Értékei éhomi: 5.3, 1h: 9,0 2h:8,0 3h: 7,0 (a könnyebb megjegyezhetõség kedvéért)"
Tehat a 7,2 mindenkepp normalis!Kép

Syl,
Varunk itt, es drukk, hogy minel elobb aktualis lehessen!Kép

Na puszi:

Leszter
34+6
leszter
 
 


Leszter,
a Brigi és Brúnón kívül még egy Brúnót ismerek, aki egy édi zsemleszínû spánielKépKépKép
Amúgy aranyos névKép Olyan hangzásan van, hogy a viselõje valami nagyon édi ember, aki kedves, és olyan kicsit mackósKép De lehet, hogy másnak más a véleményeKép
Pl állatnév alapon nem gondolkodtam névben a Ricsin, Edgáron, Alexen. Ezek a családban lévõ állatok nevei, ja meg a Dián sem, mert Dió-nak az eredeti neve valszeg Dia volt, de mivel menhelyes kutyu, nem volt biztos, így lett DióKép
Bocsi azoktól akiknek így hívják meglévõ vagy leendõ lurkójátKép

Manócs
23+0
Manócska
 


Sziasztok!

Ányez
A táblázatban ut. mensinek Neked júli 14 van, csak azért kérdeztem. De 1 nap ide-oda tényleg nem számít, csak ne plusz 1 hét legyen! Ha szerencsém van, ezt a védõnõt többet nem látom, mert ez "csak" helyettesíti az enyémet, aki régóta beteg. Állítólag õ fog felkészíteni a szülésre (a tegnapi elmondása szerint)???
Azért bízok benne, hátha találkozunk a Margitban.
Köszi a mosolygóst Kép!

Manócska
Én is azt olvastam, hogy a Braxton Hicks contractio segíti a méh növekedését, vérkeringését, felkészíti a szülésre... Majd a doki mond vmit este. Azért köszi! Az arcocskát is és a megnyugtatást is Kép

Leszter
Jobbulást kívánok!!! (beteg vagy? vagy baba-elõjel?)
Február 12-én volt az utolsó vizsgálat, akkor BVC 1000 volt, a doki nem aggódott, csak én. Ma este kiderül, maradt-e ez az érték, vagy romlott.
Szerintem inkább ilyen "jó" védõnõket kellene alkalmazni, még uh sem kellene, nemhogy orvos! Egyébként szó szerint azt mondta a letolás után, hogy "különben is, nagyon kicsi a baba, mert nem széles a csípõm": Azt nem értem, mi az összefüggés, de a hasam akkora, mint amekkorával a lányomat szültem (és még van 6,5 hét).

Minden jótKép
Toffifee
Toffifee
 


Köszi Lányok!Kép
Megint csak egy kicsit érek ráKép Ma reggel megvolt a vérvétel.
Arra lennék kíváncsi, hogy 16 hetesen csináltak-e valakinek UH-t és mennyi volt a bpd-je?
Ja és úgy néz ki az én babácskám is szereti a csokit, most ettem egy Snickerst (jutalom vérvétel utánKép), és most rúgdosKép

Hermi
16+2
hermi
 
 


Sziasztok!

Syl!
Szüléstörténetedet akkor is leírhatod, ha éppen nem vagy pocakos!
Van egy ilyen topic. Szerintem nézz körül ott is. Reméljük hamarosan minden pocak ellen ható tényezõ elvonul. Kép

Babajaga!
Igaz, hogy most jön csak a java. Ami a vízre, vagy hájra fejlõdést illeti.Kép Vigasztaljon a tudat, hogy bár én anno rosszul lettem a szülés után elém táruló tükörképemtõl (faltól-falig ödéma), de 2 héttel a szülés után testsúlyom normalizálódott, annyi lett, mint elõtte, ezen kívül hála a rendszeresen végzett konszolidált hasizomgyakorlatoknak, már be tudtam laposra húzni a hasamat. A csípõcsontom szélessége kb 1 hónapos baba mellett tette lehetõvé a régi szûk ruhadarabok viselését.

Toffifee!
Szerintem ez a védõnõ is a támadónõ kategóriába tartozik. Rostáld meg jól a szavait, ha valami aggaszt, akkor hívd fel a nõgyógyászodat (gondolom már van saját(?))! Õ pontosan megmondja, hogy mi mit jelent. Ha a méhszájad nem nyílik, akkor teljesen mindegy, hogy hogyan nevezzük a keményedéseket.

A köldökzsinórvérrel kapcsolatban olvastam egy hozzáértõ doki cikkét (asszem babaneten át), aki leírta, hogy csak annak van értelme, ha donációra szánjátok a vért, mert a gyermek szegycsontjából bármikor nyerhetõk õssejtek, amik tuti életképesek, és nem olyan bizonytalanul, mint a fizetõs tárolás esetén. Akinek viszont nem találnak olyan donort, a csontvelõtranszplantációhoz pl, mint amilyen megfelel az immunrendszerének, annak nagyon jól jöhet a felajánlott köldökzsinórvér. Engem meggyõzött, amikor olvastam. Ha meglelem ismét a cikket, akkor hírt adok róla...

Snoopy
30+3
snoopy
 


Sziasztok!
Kérdésem lenne, elsõsorban a friss anyukákhoz, de jártas kismamák válaszának is nagyon örülnék!!!
41. héten járok, az orvosom rendben lévõ szívhang és egyéb leletek ellenére már a héten befektet a kórházba és a jövõ héten attõl tartok meg is akarja majd indítani a szülést...

Van ezzel, vagyis a túlhordással kapcsolatos tapasztalatotok? Én azt gondoltam, hogy a 43. héten kell csak beavatkozni, ha addig nem indul a szülés magától.

Ha ötleletek van a pici sürgetésére, azt is szívesen fogadom!Elõre is köszi mindenkinek!

Szilvi
szilvi
 


Köszönöm Manócska, Leszter, Snoopy! Aranyosak vagytok!

Syl
00 (remélem nem sokáig)
syl
 


Leszter! Jobbulást! A Brúnó szerintem is olyan macis név, de nekem teccik. Te írogattál itt mostanában csokifagyiról? Tegnap elmentem egy fagyispult elõtt és eszembejutott, hogy vki a csokifagyiról írkált és rendesen el is csábultam. Kép

Babajaga! Lehet hogy egy kicsit le vagyok most épülve szellemileg, de nem értem a neves kérdésedet. Lécci írd meg olyan szájbarágósan. :o

Hermi! Nekünk a 16 hetes BPD: 38 volt. Remélem ez normális.

Képzeljétek, mostanában a suliban a második óra vége felé már a székre kell térdelnem, aztán állva írok, meg próbálgatom a lovaglóülést is. Egyszerûen képtelen vagyok 2*1,5 órát végigülni. Ez normális dolog?


22+6!!!

 


Sziasztok!

Végre kicsit jobban vagyok,ma nem úgy ébredtem ,hogy hû de lekvár vagyok.Bár még mindig úgy köhögök mint a göthös ló,meg fújom az orrom,de a közérzetem legalább jobb.


Leszter!
Jobbulást Neked is!
Ha jól tudom van valami hasmenéses virús otthon,biztos azt kaptad el,szerintem sem a szülés elötti hasmenésrõl van szó Nálad.
Azért még egy kicsit húzd ha tudod,bár már akkor is minden rendben lenne ha most születne meg.


Képzeljétek,most hogy otthon voltam az egyik volt kollegina nõm is terhes (volt),elöttem járt kb.4 héttel.De rossz volt a placentája és nem nõtt a méhe,és a picike igy veszélybe került,muszály volt megcsászározni.
A 31.hétre megszületett a kislánya 1150g-mal.Minden rendben,csak a mama van nagyon ki lelkileg,szegény.
A sors iróniája ,hogy Õ a második kolleganõm akivel egy helyen dolgoztam anno és koraszülés lett.Az elsõ lány aki hasonlóan járt a 26.hétre szült egy nyavalyás hüvely fertõzés miatt amit a dokija nem vett észre,azaz nem foglalkozott vele,és a munkahelyünkön egyszercsak megindult a szülés(majd frászt kaptunk)és megszületett 26.hétre,750g-mal a kislánya.(ez 7 éve volt,most megy suliba a csajszi)
Hát most én parázok hogy nehogy én is igy járjak ,mivel én is a csapat tagja voltam.(babona)
Ma kezdem a 28.hetem,és már a becsült suly 1000 fölötti,talán nem lenne baj,de olyan jó lenne legalább még 10 hét!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Mariann
28!
Névtelen
 


Dé!

Én nem birok végig ülni egy mozifilmet sem!!
Nyugi,szerintem nem gáz!

Mariann
28
Névtelen
 


Sziasztok!

Manocska,
Szoval spanieles nev a Bruno?Kép

Toffifee,
Nagyon remelem, hogy nem baba elojel... Semmi mas tunet, kemenyedes stb. nincs, es meg korai lenne egy kicsit. Ja, es ma mar kispapanak is volt, es o csak nem keszul szulni.Kép

Hermi,
Amikor 16+1 voltam, a BPD 35,8 mm volt (AD1: 32,3 mm, Femur: 20,3 mm).

Snoopy,
Engem erdekelne az a cikk, nagyon is!Kép
Azt nem ertem, hogy ha ez igy lenne, ahogy irta ez a doki, akkor annak, akinek nem talalnak csontvelodonort, miert nem vesznek a sajat szegycsontjabol ossejtet, ha onnan tutira lehet eletkepes sejteket nyerni, es miert van szuksege mas gyermek koldokzsinorjabol nyert ossejtre? Nyilvan azert, mert a sajat ossejtjei a betegsege miatt mar karosodtak. Tehat, ha a gyermek neadjisten beteg lenne, akkor megis szukseg van a tarolt koldokzsinorverre, hogy legyenek meg egeszseges ossejtek, nem?

Szilvi,
A hazaselet jotekony hatasu lehet ilyenkor!Kép Hajra!Kép

De,
Koszi a jokivansagot! Csokifagyirol Manocska irt, tobbszor is!Kép

Mariann,
Orulok, hogy jobban vagy!Kép A kolleganod meg biztos meg fog nyugodni, ha latja, hogy szepen fejlodik a kislanya. Meddig kell korhazban maradniuk? Van olyan babona is, hogy ugyanoda nem csap ketszer a villam, vagy valami hasonlo. Na ahova mar ketszer is csapott, harmadszorra biztos nem fog!Kép

Puszi:

Leszter
34+6
leszter
 
 


Sziasztok!

Leszter
Bocs, azt hittem, siet kifelé a pici. De akkor mindenképpen jobbulást!

Toffifee
Toffifee
 


SZiasztok!

Voltam tegnap dokinál: minden rendben, méhszáj zárt, a babó méretei a korának megfelelõek KépKépKép Úgyhogy nem ártott sem a hasfájás, sem a keményedés! Azt tanácsolta a doki, hogy pihenjek sokat és cipekedjek keveset - hát, ez nálunk épp fordítva jön össze! Kép De attól még, hogy Ármin már kképes járni, muszáj emelgetni, cipelni, stb.

Leszter! Szerintem a Brunó rénszaravasos név KépKépKép Viccset félretéve: nekem tetszik! DE hát te állatorvos vagy, remélem, ezeket a hasonlatokat nem veszed zokon! Kép Nekem egyébként volt Brúnó nevû évfolyamtársam és láthatóan békében élt a nevével! Ha lány, akkor mi lesz?

Manócska! Engem is megõrjítettéál a csokifagyiddal, tegnap majdnem bementem egy Burger Kingbe hazafelé a dokitól! Nem vagy te csokifagyiügynök??? KépKépKép

Cukorteszt: az én laboros papíromon az áll, hogy 3,9-6,1-ig jó. Nekem az éhgyomri 3,4 a két órás cukros 5,1 lett, de ezeknél azt is fontos tudni, hogy a tesztelés módja mi volt, mert nem mindegy! Én 75 gr cukrot ittam két deci vízzel: BRRRR KépKépKép Viszont a dokim azt mondta, hogy a zsemle-tej nem feltétlenül ad megbízható eredményt, úgyhogy õ mindenkivel, minden elõzmény nélkül is a cukrosat csináltatja. Szerintem a MÁV-ban mindenki, és a SOTE-n is, csak ott nem tudom, hogy 75 vagy 100 gr cukorral-e. Szerintem szalámi ne vigyetetk, mert az tovább rontja a megbízhatóságiot - aztyán a vérvétel után úgyis lehet enni!

Mariann! Örülök, hogy jobban vagy! Kép A tavaszi napsütés - ugye, nálatok már az van? - meggyógyít majd teljesen!

Túrógombóc: én nem morzsázni szoktam, hanem nyakon öntöm a jénaitálba lerakott gombócokat vaníliáscukros tejföllel és sütöm még kb. 10 percig - naggyon finom! KépKépKép

Csucsuka! Nem húztál te bele egy kicsit jobban a szokásosnál? Kép Persze, ha így akarod: DRUKK! KépKépKép

Zsurló! Hát, tényleg nagyon rád jár a rúd! Kép De talán ez azáloga, hogy aztán a bébivel minden a legnagyobb rendben legyen! Kép (én ilyesmikkel vigasztalom magam, ha sorra jönnek a vacak dolgok) DRUKK neked is! KépKépKép

Maci_2! Mi volt a belgyógyásznél? Mi ez a korábbi szülés? Lemaradtam vmirõl, amit írtál? Vagy csak a biztonság kedvéért vettetek meg már mindent? Jövõ szerdán megpróbálok elõadásra menni - ti jöttök?


Márti
26+1
márti
 
 


Dé,
a csokifagyis én vagyokKépKépKép
nyamiKépKép

Amúgy a mai angolórát ( 3 órás) én is úgy ülöm végig, mint egy örökmozgóKép Különben is az összes suli ilyen hatással van rámKép rátok nem? de ahhoz még terhesnek se kell lennemKépKépKép

Leszter,
miért, mi bajod a spánielekkel??KépKépKép

Manócs
23+0
Manócska
 


Márti,
Kiskoromban, ha megkérdezték, hogy mi akakrok lenni, ha nagy leszek, mindig azt mondtam, hogy vagy fagyiárus, vagy nyugdíjasKépKép
És valóban, a csokifagyiügynök sem állna messze tõlemKépKépKép

Manócs
23+0
Manócska
 


Cory!
Mivel általában csak össze-vissza olvasok bele a fórumba, csak ost láttam a hétfõi nekem írtadat. Én a tanító karon végeztem informatika szakon. Egyike vagyok a pályaelhagyóknak, mert elcsábultam jobb pénzért...

Ezt az IKEA-szoba dolgot meg kell elõre beszélni a dokival? Még nem merem ilyesmirõl faggatni, majd ha egy kicsit közelebb leszek a szüléshez. Te fogsz még menni elõkészítõre, vagy második baba elõtt ez már felesleges

é
 


Cory!
Mivel általában csak össze-vissza olvasok bele a fórumba, csak most láttam a hétfõi nekem írtadat. Én a tanító karon végeztem informatika szakon. Egyike vagyok a pályaelhagyóknak, mert elcsábultam jobb pénzért...

Ezt az IKEA-szoba dolgot meg kell elõre beszélni a dokival? Még nem merem ilyesmirõl faggatni, majd ha egy kicsit közelebb leszek a szüléshez. Te fogsz még menni elõkészítõre, vagy második baba elõtt ez már felesleges?


22+6

 


Sziasztok!

Marti,
Orulok, hogy minden rendben.Kép
A ket eselyes lanynevunk a Petra es a Dora. Pillanatnyilag en inkabb a Petra fele hajlok, de ez allandoan valtozik. A masodik nevre meg nincs otletunk. A fiunevek kozul a Brunon kivul tetszik meg a Benedek (nekem nagyon, sajna kispapamnak nem), a Gyorgy, a Marton, es a Barnabas (ez mindkettonknek nagyon tetszene, csak sajnos a csaladban kellemetlen emleke van ennek a nevnek, ugyhogy ezt nem nagyon valaszthatjuk), a Domokos, az Arpad... Ja, a vezeteknev Ujhelyi.

Lanyok, veletek is elofordul ilyen, hogy ha megkerdezik, hogy mi lesz a baba neve, mondom, valoszinu, hogy Petra, vagy Dora, erre az illeto rokon elmondja, hogy szerinte ez lenne a jobb, a masik neki nem tetszik, stb. akkor az en velemenyem biztosan epp a masik, altala kevesbe preferalt nev iranyaba tolodik? vagy csak bennem van ez a furcsa dac-szeruseg?

Na megyek, mindjart elkeszul a dietas hejaban sult krumplim... Pedig ma rantott sajtot (imadom) szerettem volna sutni, bruhuhuhuhuuuuuKépKép

Puszi:

Leszter
34+6
leszter
 
 


Jaj, bocs a duplázásért..


 


Márti
Az éhgyomri vércukor jó 6,1-ig, a terheléses 75 g szõlõcukor elfogyasztása után 2 órával 7,8-ig jó.

Leszter
A nevekkel nehéz dûlõre jutni, minél több véleményt hallgatsz meg, annál nehezebb, mert egyre több embernek vannak negatív élményei. Én is Mártont szerettem volna, de a Kispapa megvétózta (az ok egyszerû: õt is így hívják), de én csak ajánlani tudom!
Pár nap diéta és mehet a rántott sajt is, nem?Kép

Toffifee
33+3
Toffifee
 


Halihó, megjöttünk a védõnénitõl!

Nahát, õ sincs más álláspontonKép szép nagy has, nagy baba, jó leletekKépKép. Bár szerinte 2 hét múlva fogok neki telefonálni... No, mindegy, pihengetek, mint eddig, és csipegetek, mint eddigKép. Ja, és védõnéni is azt mondta, meg lesz 3 óra alatt, ennyi boszi csak nem téved, ugye?Kép

Leszter, akkor ez most vmi virusos nyavaja? Gyógyúlj meg gyorsan, jó?
Én - gondolom - annyira kategorikusan jelentem ki, hogy mi lesz a neve a lánynak, hogy nem kezdenek el magyarázniKépKép. Nekem nem tetsz a Brunó, rossz élmények miattKép, de hát gondolom, mindenkinek vannak tabu nevei...

Manócska, én még most is legszivesebben nyugdijas lennék, de sajna nagyon el lett rontva a rendszerKépKép

Márti, látod hiába fenyegetõzõm, Beut nem hattja meg, és csak trónol az elsõ helyénKépKép Örülök, hogy vaklárma volt a keményedésedKép!

Mariann, örülök, hogy kezdesz kicsit jobban lenni! A volt kollegináidnak meg csakazértis mutasd meg, hogy megtöröd ezt a koraszülõs szériát, oksi?Kép

Zsófi
35+6
Csucsuka
 


Sziasztok!

Szilvi: én az elsõ babámat túl hordtam. A 41. héten még békén hagytak (végül 5 nap túlhordás után szültem), de arról volt szó, hogy a betöltött 41-nél befektetnek, és a betöltött 42-nél indítják. Ha valami gáz van, természetesen elõbb. De volt a kórházban olyan doki, aki már a betöltött 40-nél befektette a páciensét.

Leszter: Jobbulást! Anno én is gondolkoztam a Brúnó néven, csak nálunk ehhez gáz a vezetéknév Kép

Dé: én véletlenül kerültem anno az ikea szobába, de most szeretném irányítottan ezt kérni Kép Biztos most is el fogok menni néhány elõadásra, pont azért, mert az elmútl 1,5 évben egy csomót változtak a viszonyok a kórházban.

Nálunk fiú név abszolút nincs Kép Azaz van, de csak munkanév. Balu ha 3 héttel elõbb születik, még Donát lett volna, úgyhogy most is talonban van, de valahogy nem az igazi. Szóval pályázatot írok ki: a Tersztenyák vezetéknévhez keresek fiú nevet Kép (lány nevünk van Kép)

cory 8+2

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Csucsuka,
3 óra alatt babó, én ezermillióval drukkolok majd ezértKépKép
ha sok banya mondja, már csak összejönKépKép
Ugye, hogy milyen gagyi a nyugdíjrendszer?KépKépKép

Leszter,
A Petra, meg a Dóra is bejönne nálamKép
A fiúneveid között csaka Gyuri nem annyira, az meg a papgájom voltKép
A többi nagyon ari név, szerintem bármelyik szupiKépKép beleértva a Brúnót isKép
Szerintem azért tetszik neked direkt a másik név, mint amire azt mondják, hogy jobb, mert nehogymán más adja a Kisprücsök nevét, nem?KépKépKép

Manócs
23+0
Manócska
 


Sziasztok!

Aludni terveztem, de nem jött össze. Egyébként jól vagyunk, csak kicsit fáradtan.

Toffifee Kép
Üdv itt, a babaszobáról már ismerjük egymást! Kép

LeszterKép
Mikor tõlem kérdezték, hogy mi lesz a baba neve, én azt mondtam,hogy valószínû Szilárd, de még nem biztos. Na most ezen néhányan kiakadtak, hogy hogy lehet az, hogy nem tudom biztosra? Brrrr. Egyébként jobbulást!

MariannKép
Nem semmi a koraszülések. Bár ettõl még neked nem kell aggódnód, biztos idejében érkezik a baba.

Szilvi
Én a 41. héten szültem meg Szilárdot, két hete. Már elõtte befeküdtem a kórházba, mert elég messze volt. Nekem a dokim segített rá, hogy elinduljon már végre a szülés: Kézzel leválasztotta kicsit a burkot, ami után erõs folyás indult meg enyhe rózsaszínû vérrel. Rá 2-3 napra beindult a szülés este8-kor és reggel 8-ig fájások voltak. Ekkor voltam 2 újnyi, és burkot repesztett... Innen már megy minden a maga utján. Egyébként ha nincs semmi gond a babával, akkor nem feltétlenül kell bántani, de gondolom ilyenkor a méhlepény érettségét is figyelembe kell venni, és az sem jó, ha túlhordod a babát. Nálunk még mindig hámlik a bõre, úgy kiázott. Kép

ManócskaKép
Amikor tõlem kérdezték, mi akarok lenni, én meg azt válaszoltam, hogy eggyütes.

Kaska
Nem vagy puding, csak fáradtabb lehetsz. Pihenj sokat, amig lehet! Kép

myssnia+szilárd
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Sziasztok!

Túléltem a cukros löttyöt. Teletettem jó sok citromlével, elég jül bírtam. Lilivel szédültem utána, most meg nem. Kép

Manócska!
Én inkább zsemlét ennék tejjel, mint a cukros víz. Kép Gondolj bele, 75 gramm cukor 2 dl vízben. Kép
Elképzeltelek piknikkosárral várakozni! Kép
Annyit palacsintáztok, hogy sütnöm kell ma, mert már nem bírom. Kép
Az én babókám is kaja után szokott legjobban mocorogni. Kép

Buborék!
Üdv itt! Kép

Toffifee!
Neked is üdv! De nem sokáig leszel velünk!
Szerintem az, hogy keményedik, még nem gond, csak akkor, ha a méhszáj is elkezd nyílni. Azt is megnézték?

Babajaga!
Én szülés után 2 héttel olyan voltam, mint terhesség elõtt. Csak utána elkezdtem hízni. Kép Kép Kép

Zsuzsi!
Nem semmi Miki! Kép 40 deka! Lilinek ez 1 hónapi gyarapodása volt! Olyan hihetetlen, hogy még a szopi miatt aggódtál, most meg már ennyit hízik! Azért a hasfájás nem lehet túl jó!

Elli!
Neked is üdv!

Kaska!
Csatlakozom, a Bika a legjobb! Kép Azért a Skorpió sem rossz, a lányom az!

Zsurlo!
Az én dokim szerint a terheléses cukornál 8 felett rossz az eredmény, de hallottam már olyat is, aki már kevesebbnél is diétára fogta a kismamát.

Mariann!
Nálad biztos nem lesz gond. Egyébként én is félek, hogy huszonx hetesen szülök. És ha még meg is marad a babó, ki tudja, milyen károsodása lesz. Tényleg, annak a kislánynak, aki 7 éves már, semmi baja nincs?

Márti!
De jó, hogy minden rendben van! Kép Sajnos a cipekedés és pihenés aránya nálunk is úgy van, mint nálatok. Kép

Ildianyu
24+1
ildianyu
 
 


Cory,

a kedvedért átnéztem a naptáram,
nekem a következõ nevek hangzottak jól a Tersztenyák névhez:
Márk
Máté
Gergõ
Milán
Levente
Zsombor
Zénó

Szerintem valami nem hangsúlyos név illik utána, mert a Tersztenyák név az eléggé az.
Aztán biztosan kapsz majd tök más ötleteket isKép Ez csak az én véleményem, ha szabadott volt elmondaniKépKép
Azért jó fejtörést kívánokKép soha jobb elfoglaltságotKép

Manócs
23+0
Manócska
 


Myssnia,
akkor neked is nehéz gyerekkorod lehetett, ha együttes akartál lenniKépKépKép

Ildianyu,
de én utálom a tejetKépKép
Inkább a cukrosvíz!!!KépKépKép

Manócs
23+0
Manócska
 


Sziasztok Kismamik!

Myssnia
Igen, ismerjük egymást, de már én is ide fogok szokni, ott nagy a pangás, itt pedig akkora forgalom van!Kép
Nálatok minden rendben van? Nemsokára összeszoktok, akkor jobb lesz (ha csak ez a baj)Kép
Jó növekedést!Kép

Ildianyu
Most kezdek készülõdni az orvoshoz vizsgálat ügyben.
Jó pocisodást!Kép

Toffifee
Toffifee
 


Sziasztok, lányok!

Ma sem szolgálhatok új hírrel. Csak annyival, hogy aki útlevelet akar megújíttatni, készüljön fel a legrosszabbra, vagy keressen ismerõst. Ha nincs, elõre jelentkezzen be. Két napja ezzel szórakozunk, de én feladtam.

Más újság nincs, semmit nem érzek továbbra sem, csak a szeméremcsontom akar szétszakadni. CTG szerint fájások továbbra is, szerintem fájások továbbra sem.
Ja, vettem egy angol pólyát! Most látom, hogy errõl folyt a diskurzus.

Személyi szám: igen, hoztam megint a formám! Lelkes jogvédõként azt gondoltam, azért nem 1 vagy kettõ, hanem három, mert ezzel is jelezni akarják a nemek közti diszkrimináció elleni harcot, illetve e harc eredményét. KépValami miatt errõl megvoltam gyõzõdve. Nagyon-nagyon meglepõdtem, hogy nem így van! Tulajdonképpen fel is háborodtam! Így lenne helyes! Lehet, jogszabály-módosítást fogok kezdeményezni, melynek érdekében aláírásokat fogok gyûjteni. (Így gondoltam híressé válni. Annyi bolondnak sikerült már.) Szóval, Kaska, bár némi iróniát véltem felfedezni segítõkésznek álcázott szavaidban, be kell látnod, hogy elgondolásom nemes volt és nagyszerû. Kép Kép Kép

Manó2!
Lesz ebbõl még rendes szopi, csak ne add fel.

Leszter! Közben eszembe jutott, hogy a Megatoysban lehet külön kapni fejvédõt meg takarót, azonos mintában, 3-4 ezer között van egy-egy darab. Meg más kiegészítõk is vannak hozzá is. Ezek is Drewexek.
Én is késõn kezdtem a CTG-t, azóta viszont kétnaponta járok.
Ilyen késõn kell talizni????? Még az is lehet, hogy ott leszek. Bár most inkább már babáznék, de ne vegyétek sértésnek! Kép

Mariann! Jobban vagy már? Most látom mi történt a képekkel! Szegény! Nemcsak a tali képek, de 250??!!

Kaska! Hol van a punkos kép?!!

Kangi! Valamirõl lemaradtam: hol vannak újabb képek rólatok? Le kell ellenõriznem, hasonlít-e Julcsi Jimmyre! Kép És már futkározol? Ez igen! Tényleg vagány csaj vagy!

Csucsuka! Nem mondod? Jövõ péntek? Lehet, hogy beelõzöl! (Már teljesen szkeptikus vagyok, hihetetlen, hogy ebbõl baba lesz belátható idõn belül. Úgy érzem magam, mint 35 hetesen.)

Toffifee! Üdv itt, neked is jó pocaknövesztés! (Ezt a nevet biztos sokszor el fogom rontani!)

Buborék! Légy Te is üdvözölve, és hasonló jókat kívánok!

Babajaga! Miért akarsz császárt?

Hermi! Gratula a mocorgáshoz! Jó érzés, ugye?!

Zsuzsi! De jó, hogy megy a poci (azt hiszem, szopit akartam írni)! És csak bátran azzal a negyedik babával! Addigra a nagyok majd besegítenek!

Na most befejezem, így is baromi hosszú, majd még jövök.

Beu
39+4
beu
 
 


Manócs: a Zénó nagyon megfogott, bár szerintem a vidéki rokonok tuti kiakadnak tõle Kép Már a Kornélián is kiakadtak Kép

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Szia Szilvi!

Én 9 nappal a kiírt dátum után szültem a lányom 2 évvel ezelõtt. Úgy volt hogy nálam is indítani fogják, és elõtte való nap befektettek, de végülis spontán beindult a kórházban a szülés.

Dandy
Dandy
 


Cory,
az a lényeg, hogy nektek tetszen a név, a többi kit érdekel, nem?Kép

Na megyek angolra, 8-ig lesz, sajnálhatna valaki érteKépKép

Pusz:

Manócs
23+0
Manócska
 


Most volt idõm visszaolvasgatni rendesebben, és utólag is köszi mindenkinek, aki írt a nyakiredõs kérdésemre.

Járt itt ma a védõnéni. Azt hittem, hogy VALAMIÉRT jön, de aztán csak leült és beszélgetett (fõleg magáról Kép ). Azért a szopi témában egészen agresszíven szopipárti és azt mondta, hogy ilyeneken én ne is gondolkodjak, hanem vegyem tudomásul, hogy minden rendben lesz és kész.

Képzeljétek, itt TAVASZ van! Kibújtak a krókuszaim, nárciszaim, meg még vmi, amit elfelejtettem, hogy mi volt az, de mintha jácint lenne. Remélem mostmár nem jön vissza a fagy.

Cory, szerintem a Tersztenyák névhez vmi olyasmi illik, mint a Milán. Jó rövid és lágy mássalhangzók vannak benne. Én olyat keresnék, amiben nincs t,r,k. Böngészéshez neked is ajánlom a kövi oldalt: [url=http://szakember.hu/petika/nevkeret.htm" TARGET="_top]http://szakember.hu/petika/nevkeret.htm[/url]

Leszter! Amikor nekem sorolják a neveket mindenkit kiakasztok, mert mindre tudok csípõbõl válaszolni vmi ellenérvet. Kép Azzal meg egyet értek, hogy valszeg azért tetszik mindig a másik, mert nehogymá' más nevezzel el a gyereket. Kép


22+6

 


ILdianyú!

Szerencsére minden ok.,annyi van hogy rövidebb az achillese és egy picit biceg,azt mondják ez nem fizikai dolog,hanem valami agyi beidegzõdésbõl adódó difi.Bár nem nagyon akartuk feszegetni ezt a kérdést nyilván nem esik jól nekik errõl beszélni.Viszont egy biztos,a kislány nagyon okos,talán túlzottan is...:-)))

Beu!
De jó Neked Te már mindjárt....
Hát igen, rengeteg képnek annyi...épitkezünk,és azért voltam otthon hogy kiválasszam a burkolatokat és azokat is lefotóftam a férjemnek hogy láthassa...hát azok is eltûntek,na meg minden más!
Szóval nagyon nagyon dühös voltam,ráadásul egy ilyen memória kártya nem 2 fillér és nem merem használni többet,nehogy igy járjunk megint.

A koraszülésekrõl csak annyit,hogy remélem én erõsitem a kivételt!!!Csakazért is nem fogok annyival elöbb szûlni,de remélem BIKA jegyében sikerül majd megszületnie Marcimnak.Kép)))


Mariann
28!
Névtelen
 


Urszila, Leszter,
A Camellia teaház (elõzõ tali helye) szerintem jó volt. (Azért a diétázókra is gondoljatok, jó?)

Márti,
Nekem is vannak hasonló fájásaim. Tegnap említettem a dokinknak, azt mondta, ha egy órán belül 4-5 alkalommal normális.
A labor papíron nem terhesekre vonatkozó határértékek vannak. Pedig jó lenne.
A jövõ hét még nagyon távoli. Még a holnapi napomat sem tudom, a vizsgálat miatt (lásd lejjebb).

Kaska, GallainéMagdi,
Köszi mindenkinek a hozzászólást. Végül a 2. gépet vettük meg (a különbség jóval több, csak én ennyit fogtam fel belõleKép), és az árkülönbség is kevesebb volt szerencsére.

Minden betegeskedõnek jobbulást. A jóidõvel a bacik és vírusok is virgoncabbak.

Mariann,
Kár a képekért, de emiatt azért ne emészd magad, inkább gyógyulgassKép.
Ne aggódj a koraszülés miatt, fõleg ha jó az orvosod. Különben is mi itt drukkolunk neked, hogy maradjon még a babó.

Buborék,
Gratulálok és üdv köztünk.
Látom a többiek már elláttak tanáccsal kórház ügyben. Én is a MÁV-ban fogok szülni és bennem is felmerült, hogy legalább az apuka láthatná "közelrõl" a babát a szülés utáni napokba, vagy lehetne egy szoba ilyen esetre. Az viszont nem baj, hogy nem mehet be akárki. Ki tudja milyen népes családú szobatársakkal kerül össze az ember lánya...

Csucsuka,
Ez mindenhol így van, hogy az influenza miatti zárlat miatt nem lehet papás a szülés, vagy kórházfüggõ?

Toffifee,
Te is Újpesti? És ráadásul a várható szülés ideje is csak pár nappal tér el.Kép

Manócska,
A felvágottak (vaj, margarin) nem tartalmaznak (a sajt is minimálisat) szénhidrátot, ezért cukor szempontjából nyugodtan ehetsz a zsömléhet.

Leszter, Kangi, Márti,
A cukrom most rendben volt, bár azt mondta ne éhezzek, mert aceton van a vizeletben. Pedig eszem én, csak lehetõleg kevés szénhidrátot.
Sajnos a belgyógyász megint talált valamit, 2 májfunkció-értékem magas lett. Ettõl teljesen beparázott, hogy vagy toxémia, vagy vírus (toxopl. vagy CMV) és átküldött a nõgyógyimhoz. Doki mikor meglátott már kérdezte is, hogy mit találunk még? Szerencsére jó fej. Toxopl.-t és CMV-t már néztek a bélkacstágulat miatt, tehát kizárva. Elõzõ alkalommal vett kenetet, az is negatív. Megnézte hogy van-e fehérje a vizeletemben, nem volt. Megmérte a vérnyomásomat (toxémiánál ugyebár magas), a szokásos 110/60-at produkáltam. Most kellett visszahívnom a dokimat, holnap reggel 8-ra mehetek egy májspecialistához, meg laborba (hétfõn voltamKép).

Ellimami,
Gratulálok a fiúcskához, üdv közöttünk. Mégegy ÚjpestiKép!

Babajaga,
Gondolom elkéstem, de azért egy kiegészítés a túrógombóchoz. A közepébe lehet tenni epret vagy barackot. Nagyon fini!

Leszter,
A kedves rokonokkal, ismerõsökkel nem kell foglalkozni. Az a lényeg, hogy nektek tetsszen a kiválasztott név. Mindenkinek úgy sem fog.
A mi listánkon nem fogynak a nevek, sõt! Van aki meg sem hallgatja, hanem egybõl mondja a javaslatát. Legutóbb a Petrát ajánlgatta mindenáron az egyik kolléganõm. Ráadásul Nagy vezetéknévvel nem olyan egyszerû...

Drukk a dobogósoknak!
Végre a végére értem, el is fáradtam.

Maci_2
34+1
maci_2
 
 


Sziasztok!
Raktam fel egy új képet Annáról a profilomba!
Egyébként újra megjártuk a kórházat... KépKépKép Hétfõn éjjel nagyon erõsen elkezdtem vérezni, annyira, hogy muszáj volt bemenni az ügyeletre, rögtön bent tartottak a nõgyógyászaton. Úgy kellett könyörögni, hogy a babát bevihessem, azt mondták, a csecsemõs osztály nem veszi vissza, ha egyszer már hazament. Végül velem maradhatott a szobában, sõt, olyan szerencsésen alakult a helyzet, hogy a második éjszaka már a férjem is velünk alhatott, hogy ha engem a mûtõbe kéne vinni, akkor legyen valaki a babával. Ugyanis azt mondták, lehet, hogy bent maradt egy méhlepény-darab, és ez okozza a vérzést. Végül aztán össze-vissza vizsgáltak, és mindent rendben találtak, így megfigyelés után hazaengedtek. Hogy a vérzés mitõl volt, egyelõre rejtély, de remélem, nem ismétlõdik, mert azt mondták, akkor elaltatnak, és ki kell kaparni a méhemet. Kép No de erre most nem is gondolok. Szerencsére a babókámmal minden rendben van, csak picit pocakfájós, így este-éjjel pár órán át sír szegény. Most is épp ébredezik, úgyhogy megyek is!
Pusz mindenkinek
Franyo
franyo
 
 


Halika,

Ujra elokerultem igy 5 nap utan, de valami bolondokhaza volt nalunk. Matyi meg mindig csak akklimatizalodik az uj helyzethez, "kicsit" hisztisebb az atlagnal. Raadasul voltam dokinal aki tokre elkeseritett. Szerinte nem hiztam eleget(6 Kg!), nem eleg nagy a pocimeretem es egyebkent is mar otthon kellene ulnom nem dolgoznom. Hiaba mondtam nincs panaszom nem ertette meg, ja gondolom fel hogy ha gond van pert kap a nyakaba, igy allandoan riogat. A cukorterhelesem tok jo lett. Kepzeljetek itt kulon keszitenek a kismamiknak cukros narancslevet, ami buborekos es azt kell meginni, tok fini, bar az emelygest azert ez sem vedte ki.

Momo,
Oriasi gratulaKépKépKép

Na most megyek es visszaolvasok mindent, majd ejszaka meg jelentkezem

Angi
26+4
angela2
 
 


Sziasztok,

Leszter,
nem vészmadárként, de: én kábé a 9. héten fogtam fel, hogy talllántalllán tényleg terhes is lehetek, merthogy a rosszulléteket nálunk kispapa is produkálta, úgyhogy azon az állásponton voltunk, hogy biztosan bekaptunk valami f*a kis ételmérgezést!!! Hát ugye mint a jelenlétem is igazolja, tévedtünk! Kép. De ezt nem ijesztegetésbõl írom, téllleg vírus van otthon...
Ja, a Brúnó tényleg kicsit mackós, de a Petra tökéletes!Kép

Dé,
szóval egyszerûbben: Van-e tipped arra, hogy hol lehet utánanézni mondjuk annak, hogy adott nevet milyen híres személy viseli.. hogy egy morbid példával gyüjjek: Híres Adolfok:.....

Mariann,
ez full bosszantó,
én fényképezõgép elvesztésben voltam profi (kb.7) és mindig a filmet sajnáltam!!!
És tudod koránszülés: ne programozz, mert van kivétel!!!
Egyébként merre építkeztek?? Mi is tegnap a netet böngésztük házügyileg Kép

Manócs,
jöhet postán,
bár anyámat beparáztatták, hogy nem fog az élelmiszer átjönni, õ hõsiesen feladta és azóta is frankó bocisajtokat és társait kapok! Kép
Látom, te "érettebb" voltál, és a felnõtt helyett már a nyugdíjast választottad Kép

Cory,
szerinted mikor érdemes stipistopizni az Ikea szobát (úgy értem mennyivel elõtte???)( a tétényire gondolsz ugye??)
Én is ott szeretnék szülni, bár az idõpont elég kétséges, merthogy még a 37. héten repülök (9 óra) és az állítólag "megmozgat"...

Csucsuka,Snoopy,
köszi az infot..bár Eszter érvelése valóban logikusnak tûnik!

Beu,
figyu miután fiad lesz, igy is lesz benne 3 hármas, a vége meg már olymindegy! Kép

namostennyi,
babajaga
26!
Névtelen
 


Beu Kép
drukkdrukk!

A képek - legfrissebb maiak is! - a
[url=http://www.somlohegy.hu/feketejulcsi" TARGET="_top]http://www.somlohegy.hu/feketejulcsi[/url]
oldalon láthatók Kép

Csók mindenkinek, mert kispapa dolgozni syeretne Kép

Kangi+Julcsi
kangi
 
 


Sziasztok!
Itt most újként elõször jelentkezem, üdv. mindenkinek. A harmadik babánkat várjuk május 16-ra, tehát valahol a 30. hét tájékán járok. Elég sok tennivaló van a két kicsivel (5 és két és fél évesek), ráadásul novemberben beköltöztünk frissen épült házunkba, szóval volt mit tenni az utóbbi hónapokban. Ezzel kapcsolatos a kérdésem. Normális dolog a 30 héten hogy naponta többször is megkeményedik a hasam? Az elsõ két terhességem alatt soha semmi hasonlót nem éreztem. A pihenés jól esik, de hát egész napos láblógatás nem megy a gyerekek mellett. remélem, nem jelent még ez semmit, írjatok, ha volt hasonló élményetek már. Köszi
Móni
Moncsi
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: