2007.05.01 12:47
Szerző: manoka11
Itt van a mi történetünk, kicsit bő lére eresztve, meg sok az előzmény, meg minden, de úgy éreztem, ez így mind összetartozik.
Botondot a kiírás szerint május 3-ra vártuk, és meggyőződésem volt, hogy nem fog előbb érkezni, mert: 1. Az április 1-jei költözés után még kell egy kis idő a rendezkedésre, 2. Nekem két májusi gyermekem lesz, Emma is időben érkezett, miért tenne Boti másképp???
Azért persze hajtottam a dolgokat, hogy nagyjából minden készen legyen, így az április 21-22-i hétvégén összeraktuk a kiságyat (amit előzőleg Apu tett rendbe – gyönyörűre lecsiszolta és lakkozta) és betettük a helyére, és Anyu is behozta a kimosott, kivasalt babaruhákat, így azok is bekerültek a fiókba. A kórházi csomagom pár napja már készen volt.
A hétfői nap (április 23.) a szokásos rend szerint telt, délelőtt játszóházban voltunk Emmával, délután pedig Panna barátnőm látogatott meg minket. 24-re virradóra arra ébredtem, hogy fájásokat érzek, de nem vettem őket valami komolyan, mondván, hogy ezek csak jóslófájások, még annyi idő van hátra, nem lesz itt semmi. Persze ha akkor egy kicsit megpróbálok visszagondolni, eszembe juthatott volna, hogy Emmával ugyanígy indult a dolog – és tulajdonképpen Boti születése kísértetiesen hasonlít Emmáéra. A fájások elmúltak, és én visszaaludtam. Kedden Adi (a férjem) éppen szabadnapos volt, és megbeszéltük, hogy ameddig ő itthon fúr-farag, addig én elviszem Emmát Renáta barátnőmhöz, a szokásos keddi baba-mama körünkbe, ahova Zuziék is hivatalosak voltak. Úgyhogy be a kocsiba, el Renátáékhoz, ahol nagyon jól telt, bár néha éreztem fájásokat, de nem nagyon foglalkoztam velük, igaz Zuzi próbált meggyőzni, hogy hívjam fel Verát (a szülésznőmet), de én csak azt hajtogattam, hogy ’á, ez még semmi’. Aztán hazajöttünk, Emma ebédelt és elaltattam, és még elrobogtam (kocsival) a Régió játékboltba, mert mindenképpen meg akartam venni Emmának a babát, amit majd Botitól kap. Útközben beugrottam a Göncöl turiba is, és vettem Emmának egy cipőt. Mire hazaértem, addigra tudatosult bennem, hogy talán itt mégiscsak lesz valami, a kocsiban figyeltem az órát, de nagyon rendszertelenek voltak a fájások, nem is tartottak hosszú ideig, és nem is voltak nagyon borzasztóak (persze ha megintcsak visszaemlékeztem volna… Emmával ugyanez volt, akkor még a Tescóba mentünk el és kocsit mosatni). Du. 4 körül beültem a kádba, de a fájások nem múltak, viszont ugyanolyan rendszertelenek voltak, így én még mindig bizonytalankodtam, és szerintem Adi sem gondolta igazán, hogy lesz itt ma valami. Azért felhívtam Anyut, hogy jöjjön. Közben hajat mostam, pakolgattam a csomagom, és f5-kor felhívtam Verát, hogy mi legyen. A „tüneteimet” elmondva ő is teljesen bizonytalan volt, de megbeszéltük, hogy f7-re bemegyünk a kórházba. Nagyon nem húzhattuk az időt, mert a pozitív strepto miatt ha valóban beindult a szülés, meg kellett kapnom a két adag antibiotikumot. Szóval elkészültünk, elbúcsúztunk Emmától, és indultunk a kórházba. Vera már ott várt, megvizsgált, a méhszáj még csak 1 ujjnyi volt, na gondoltam, ez hosszú menet lesz. Közben rákötött az nst-re, ami továbbra is rendszertelen fájásokat mutatott, de azért h7-kor megkaptam az első adag antibiotikumot. Mivel még nem volt 2 ujjnyi a méhszáj, szülőszobába nem mehettünk, így mondtam Adinak, legalább sétálgassunk meg lépcsőzzünk, hátha az segít. Verától kaptam homeós bogyókat, amiket negyedóránként kellett beszedni. Szerencsére elég gyorsan telt az idő. 8-kor Vera újra megvizsgált, de még mindig csak bő 1 ujjnyi a méhszáj, így még fél órára elküldött minket sétálgatni. Közben kezdtek rendszereződni és sűrűsödni a fájások – pont mint Emmával – nagyon gyorsan már 2-3 percesek lettek. F9-kor Vera újra megvizsgált, akkor 2 ujjnyi volt, így kaptam egy beöntést, és mehettünk az Ikea szobába, olyan 9 körülre sikerült is ott berendezkedni, és beültem a kádba, közben Ákos Andante-ját hallgattuk. Vera 9-kor hívta a Kocsis doktornőt, hogy indulhat, mert 2 ujjnyi a méhszáj. Közben nagyon felerősödtek és sűrűsödtek a fájások, én már éreztem a tolási ingert. Vera megsürgette a doktornőt, de már nem emlékszem, hogy hányra ért be (de gondolom éppenhogy beért, mint Emmánál:-)). Amikor megjött a doktornő, kimásztam a vízből, megvizsgált, és már 4 ujjnyi volt a méhszáj, és megkaptam a második adag antibiotikumot. Ott is maradtam a franciaágyon, kapaszkodtam Adiba, akkor már szinte egymást érték a fájások, és én úgy emlékszem, hogy elég hangos voltam, de Adi szerint egyáltalán nem (esetleg magamhoz képest). Aztán már jött tényleg a tolási inger, eltűnt a méhszáj de a burok még állt, így a doktornő megrepesztette, és indulhatott Boti. Már nem emlékszem pontosan, de olyan 3-4 fájásra kibújt. Ez volt talán a legnehezebb rész, főleg, amikor nem nyomhattam a gátvédelem miatt. De fantasztikus érzés volt, amikor a feje és a válla után kicsusszant a kis teste, 21.50-kor. Rögtön odatették a hasamra, és fel is sírt. Adi elvágta a köldökzsinórt, eközben megérkezett a csecsemősnővér és a doki, megvizsgálták Botit. 3530 grammal és 59 centivel született, rögtön mondtam is, hogy még szerencse, hogy a maradék 9 napot nem a pocakomban töltötte, mekkorára nőtt volna? Közben a csecsemőorvos megnyugtatott, hogy időben megkaptam az antibiotikumot, így Botondnak nem kell kapnia. Aztán a méhlepény is „megszületett”, engem pedig a doktornő megvizsgált, és minden rendben volt, minimális sérülésem sem lett (amikor először mentem pisilni, felkészültem, hogy milyen kellemetlen lesz, meg csípni fog, stb., de semmi ilyen nem volt!!!).
Visszakaptam Botit, és otthagytak minket az Ikea szobában, közben Vera már mondta, hogy az osztályon nincs hely, én meg a vajúdóban nem akartam éjszakázni, mert ott Boti nem lehetett volna velem. Vera megígérte, hogy megpróbálja elintézni, hogy az Ikeában maradhassunk éjszakára, ami nem volt olyan nehéz, tekintve, hogy a vajúdó is dugig tele volt, és mondta, hogy majd éjfélkor jön, és elviszi Botondot a csecsemősökhöz, hogy megkapja a Konakiont meg szemcseppet, de majd hozza is vissza. Amint hármasban maradtunk, Botit mellre tettem, és ügyesen szopizott, jött is előtej, ennek nagyon örültem! Aztán beszélgettünk, pihentünk, felhívtuk a nagyszülőket és örültünk Botinak. Közben egyre inkább úgy tűnt, ottfelejtettek minket, végül Vera 1-kor jött be jó fáradtan (közben volt egy másik, problémásabb szülése). Elbúcsúztam Aditól, Boti pedig már ott aludt mellettem, ezért Vera úgy döntött, nem viszi sehova, én meg természetesen nem tiltakoztam:-). Így összebújva együtt töltöttük az első éjszakát, Boti békésen aludt végig, és én is tudtam valamennyit pihenni. Reggel 6-kor jött a csecsemősnővér, és ott helyben kapta meg Boti a K vitamint, és megnézte a vércukrát. Utána még kettesben voltunk egy darabig, 8-kor vitték el, mondván, hogy majd ha átkerültem az osztályra, mehetek érte. Persze egy idő után már nem bírtam magammal, átmentem a csecsemősökhöz, kicsit dajkálgattam Botit (akinek egyébként egy fürdőkádban jutott hely, de legalább egyedül volt, mert volt kocsi, amiben 3 baba feküdt). Aztán 11 után megérkezett Adi és Emma, kicsit velük voltam, amikor pont szóltak, hogy megvan az ágyam, gyorsan átcuccoltam, és mentem is Botiért, így még Emma is meg tudta őt nézni akkor. Innentől kezdve pedig végig együtt voltunk…
, nagyon jól esett minden, és a kókuszkocka természetesen verhetetlen 
privi ment 
, ismerős, ismerem annyira párom, hogy az előbbi kettővel az idegeimre ment volna, igyekeztem jó sokáig nem szólni neki, hogy gyanítom lassan találkozni fog fiacskájával. Jó-jó, tudom, nekem könnyű dolgom volt, mert hamar látni akart minket Máté 
)
nem semmi
Múlt éjjel negyed 2-4 ig ébren voltunk, már azt hittem elájulok, végül nurofen, és 10 perc múlva alvás. Reggel 7-kor B keltet. Jó volt az a 3 órás alvás 
). Gyakoriság tök változó, ált. nappal ritkábbak és estére-éjjelre sűrűsödnek és durvulnak, így pihenni nem könnyű, de pár óra részletekben szerencsére összejön (meg néha napközben "behozom"). Pihenéssel sokszor inkább az a gond, hogy néha semmilyen testhelyzet sem jó, se ülni, se feküdni nem tudok, így a hintaszékben ágyaztam meg párszor...
) ja es aznap reggel irtam itt az elso hozzaszolasom 
