Biztonsági öveket bekötni, hosszú leszek
Liv

Az ugye úgy volt, hgoy Steiner kidolgozta a saját pedagógiai rendszerét, majd jó sok előadást tartott róla. Aztán a tanítványai és a későbbi antropozófia iránt érdeklődők tovább gondolták. Így a zene területén is például rengetek ilyen meditatív módon kidolgozott dolog van - a hangszerek és a temperamentumok kérdése is ez. Akitől én tanultam, ő az egyik német waldorf tanárképző zenetanára, elképesztő ember, csupa mélység és sokat meditál, ő kifejezetten azért beszélt erről, hogy segítsen a zenetanároknak abban, hogyan lehetne a gyermek számára a legmegfelelőbb hangszert megtalálni úgy, hogy a személyisége is fejlődjön és közben öröme is teljék benne. Így nincs minden hangszer a listán, érdemes továbbgondolni
Fúvósok trombita - kolerikus klarinét - flegmatikus fuvola - szangvinikus oboa, fagott - melankolikus
Húrosok nagybőgő flegmatikus, cselló - melankolikus, brácsa - szangvinikus hegedű kolerikus - itt a brácsa és a hegedű nem egészen tiszta nekem, lehet, hogy nincs ilyen egyértelmű különbség, most csak az emlékeimet próbáltam felidézni. a nagybőgő és a cselló viszont világos.
Ajánlott hangszerek még: gitár - szangvinikus, üstdob - kolerikus, flegmatikus, metallofon, xilofon - szangvinikus
És itt jött elő a zongora kérdése - amire akkor az volt a válasz: nincs önálló személyisége. Én is így érzem.
Természetesen ezek csak egy irányba segítenek elmozdulni, az antropozófia mindig a kételkedésre biztat és nem arra, hogy Steiner szavait szenmtírásként szajkózzuk.
Festés:
Én azt látom az ovis korosztálynál, hgoy kezdetben még rajzolgnak nagy boldogan - és nem előre döntik el a témát, hanem utólag döntenek. Először a mozdulat, az ábrázolás öröme a lényeg.
Én együtt festenék a gyerkőccel, de nem különbözö színekkel - oviban - hanem eleinte csak egy-két színnel. Mesélnék valamit és elkezdenék festeni. A mozdulat, az anyaggal és a színnel való ismerkedés lenne a lényeg. Az oviban is így csinálják elvileg - nem formákat festenék, hanem szabad "tánc a papíron az ecsettel"
Iskolásoknál is hasonlóan járnék el, ott már a színekkel mélyebben ismerkedünk. De mindig egy mesébe, képekbe ágyazzuk azt, amit ki szeretnénk fejezni. Például: A Piros egy szép napon egy fa ágán üldögélt.. Egysezrcsak ott termett a Sárga - kicsattanó jó kedvével - és elkezdte makkocskékkal dobálni a rosszekdvű Pirosat. Persze a Piros méginkább méregbe gurult, fenyegetőzött, hgoy majd lejöna fáról és jól ellátja a Sárga baját. Ám a Sárga csak nevetett. Erre a Piros sebesen leugrott a fáról és neki a Sárgának: ám a a Sárga huncutul megölelte a Pirosat - és ettől nemcsak, hgoy elmúlt a Piros rossz kedve, hanem valami egészen különös módon vidámnak, könnyűnek, szépnek érezte magát. A Sárga is boldog lett, hgoy így sikerült a Pirosat jó kedvre deríteni.
És akkor itt ugye a sárga és a piros két irányból elindul a jó kis vizes papíron, majd valahol a közepe felé találkoznak, megölelik egymást - és narancs színűekké válnak. Természetesen ezt már nem mondjuk el a gyerekeknek, han em ők maguk jönnek erre rá. A történetet sok képpel meséljük, leírjuk, miylen volt az a nyári nap, hogyan sütött a nap, miylen volt az erő és a fa, amin a Pirus üldögélt. Ez egy első osztályos történet.
Rajzolás: azt én meghagynám a gyerkőcnek örömteli de önálló foglalkozásként. Próbálnék mindig kibújni az alól, hogy én rajzoljam meg a tulipánt és a kiskutyát- ugyanazért, amiért a képeskönyveket, színezőket, kifestőket sem ajánlja a W-pedagógia: olyan mindtát ad, ami korlátozza a képzeletét, meghatározza, miylennek
kell lennie az adott rajznak, pedig a képzeletben ez valószínűleg teljesen más eredetileg, később azonban konfrontálódik a tanult és a képzelt világ - és többnyire a tanult győz. Nagy kár érte.