A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Kútvölgyis anyukák beszámolója


Györgyi, én is az Uzsokihoz tartozom :(

DE az tuti, amit mondtam, hogy 3 kórházból lehet választani, a háziorvos meg tudja mondani, melyik 3 :)

mtunde
 
 



emano/Andi
KépKép
emano
 
 


Lányok!
Most már nagyon ideges vagyok ettől az egész kórházasditól. Hogy lehet valamit ennyire összekuszálni? Szerintem ezt külön tanítják, mert nincs ember, akinek ez magától menne. És beleérzőképesség az nulla.

Vali! Jó, hogy megvagy. Próbálj meg nem idegeskedni. (Tudom, könnyű azt mondani.)Ezért külön mérges vagyok, hogy a kismamik nem bírnak magukkal meg a pocakkal foglalkozni, hanem mindenféle szülési alternatíván törik a fejüket.

Én nem vagyok egy rosszindulatú, de remélem Horváth Ágnes egyszer majd vár gyereket, és 9 hónapg bizonytalanságban lesz, és egy doki sem fogja őt elvállalni. Én hiszek a "visszakapodban". Nem tudom más hogy hívja, de én így. Mindenki azt kapja, amit mással tesz. Nálam is bejött. Pozitívan és negatívan is.

Lányok! Nem tudok menni holnap sétázni, mert ugyan szabin leszek Pankával, de férjuram össze-vissza kavarta a napirendemet, és bevásárlónap is van, meg minden. Remélem egyszer azért majd összejön.

Most sikerült elolvasnom egy cikket az origon ("nem jön a baba"), és ettől most magam alatt vagyok, mert azt írták, hogy az én korombeliek már eláshatják magukat, nagyon kicsi az esély a bébire. :( Hogy minek olvasok én össze mindent, azt nem tudom. :evil:

És én még nem is írtam, hogy üdv az újaknak. Nagyon szorítok értük szülésügyileg, remélem végig itt lesznek (az azt is jelenti, hogy Kútvölgyi, de ha nem, akkor is jó lenne tudni, mi van veletek), és izgulhatunk értük a végén. És emano! Tényleg rajtad a topic szeme!


Kriszta

Kép
Kép
kriszta36
 
 

 
 

Kriszta!
Ne dőlj be a hülyeségeknek. Hát 3 éve is összejött Panka, nem??? Mi történt volna az elmúlt 3 évben, nem hirtelen öregszünk, ráadásul nem is vagy öreg :)

Nekem amúgy azt ajánlották, hogy szedjek már előre Elevitet, nem csak a magzatvédelem miatt, de ezek a vitaminok a fogamzásban is segítenek... Vagyis az én szervezetemet is felkészítik. Úgyhogy én veszek is :)

A mostani olvasmányaim alapján júniusig sehol nem kell fizetni, utána viszont igen...
Persze ez a figyelős cikk, azért érdekes ellentmondásra vet fényt, de majd az alkotmánybíróság :)

Remélem, holnap szép idő lesz!

mtunde
 
 


Hát lányok, már nem is értem ezt az egészet!
Szorítok minden kismamának!
Emano, Vali, nehogy idegeskedjetek!

Most akkor mi van a Kútvölgyivel? Pl. ha most a rendelőbe szeretnék menni rákszűrésre, akkor mehetek még? Vagy már nincs is ott rendelés? És kell beutaló? És ha a háziorvosom II.kerületi akkor adhat nekem oda beutalót, vagy nekem mindenképp a XVII.kerületbe kell mennem?
Nem értem :-(

Masni
masni
 
 


Szia Masni!
A te lakhelyed számít.
Beutaló nélkül mehetsz a kútvölygi rendelőbe rákszűrésre, és akkor dupla vizitdíj ellenében látnak el. Ugyanis az nem szűnik meg, a rendelőintézet működik.... Csak a szülészeti osztály.
(mondjuk megnéztem volna, hogy ha a szülészeti osztály bezár (és magánban sem folytatják, hány szülész menne be 1-1 délelőttre. tuti mást kellett volna felvenni

mtunde
 
 


Tünde!
És Én??? Én I.kerületi vagyok. Nekem is dupla vizitdíjat kell fizetnem rákszűrésen? és a háziorvosnál? (aki meg Kútvölgyis) ????

Különben én azt hallottam, hogy a szűrővizsgálatoknál nem kell vizsitdíjjat fizetni. Konkrétan megkérdeztem a tüdőszűrést és azt mondták, hogy ha a behívópapírral megyek nem kell, de ha extra elmegyek, mert a cégem küld, akkor kell.
A nőgyógyászati rákszűrésre nem hív senki. De gondolom ha ilyen céllal megy az ember akkor nem kell!

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


Még az se világos hogy mi számít. Állandó vagy ideiglenes lakhely? Vagy mind a két hely szerint mehetek? azaz akár több kórházba is?

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


Sziasztok!

Ma reggel a védőnőnél kezdtem kértem,hogy hallgassuk meg a szívhangot, de szerencsére minden rendben. El is mászott a gép elől.
Én már teljesen kész vagyok ettől a kórháztémától. Nem tudm, hogy az a jó ha kitartok a Kútvölgyi mellett és lesz ami lesz, vagy átpártolok a Flór Ferencbe. Olyan nahéz döntés. Ráadásul mi van, ha megszüntetik a Kútvölgyit és a Sotén valami sintérhez kerülök?? Szóval nagyon nehéz szerintem.
cukorfalat
 
 


Veronikusz én úgy tudom, hogy elég az ideiglenes lakcím is, hogy ellássanak ingyen.

Ezen a tel. számon szinte mindenre tudnak válaszolni : 06-40-374-636
cukorfalat
 
 


Tünde!
Én már szedem az Elevitet egy ideje. Mondjuk Pankánál februárban kezdtem szedni, és márciusban sikerült összehoznunk őt. Most nem ilyen egyszerű, úgy látszik. Néha meg elfelejtem. A múltkor meg a háziorvos elküldött vérvételre, merthogy nagyon sápadt vagyok állítólag (mindig), és el is felejtettem mondani neki, hogy szerintem ez nem valószínű, mert én x hónapja szedem az Elevitet. Mindegy.

Kriszta

Kép
Kép
kriszta36
 
 


Tünde,
köszi az infót! Már azt hittem, hogy nem is mehetek oda?!? Megnyugtattál.
Arra én is kíváncsi vagyok, mi lesz a rendelővel, hiszen sokan odajártak hosszú évekig, ők is kötődnek az orvosukhoz...

Masni
masni
 
 


Most beszéltem az orvosommal, azt mondta, hogy áprilisban még minden marad a régiben és május 1-től elképzelhető, hogy fizetős lesz. Szóval még mindig nincs egyértelmű döntés.

Nekem viszont a jövő héten terhelésesre kéne mennem. Ti mit tennétek a Kótvölgyibe vagy az új dokihoz mennétek?

A magánkórházat nem bírom megfizetni, viszont ha a kútvölgyiben csináltatom a terhelésest, akkor az új doktornőhöz nem mehetek vissza. Padhelyzet.....
cukorfalat
 
 


Cukorfalat, ha nem akarsz fizetősben szülni, akkor menj a Flórba szerintem. 0 az esélye, hogy OEP marad, hiszen már aláírta a SOTE az új szerződést, amiben ez nincs benne...
Veronikusz. Az ideiglenes lakcím is ok, ha rajta van a lakcímkártyán :)

Nem tudom, hogy a háziorvosodhoz hogy mehetsz majd 300.- vagy 600.-ért... Mivel enkik is területi ellátási kötelezettségük van, csak máshonnan is fogadhatnak, gondolom, 600.-

Szűrés... szerintem fizetni kell érte. Max, ha behívót kapsz rákszűrésre, de arra csak 45 felett kapnak a nők, és asszem csak mellrákszűrésre...

Azt is mondták, hogy ha 1 dolgot kivizsgálandó utalják be az embert, akkor 1x kell fizetni, ez így igaz, HA ugyanott csináltatod meg mindet. De ha ide-oda kell menni, minden egyes bejáratnál újra....
És a kontrollvizsgálatért is fizettettek apósommal... :twisted:

mtunde
 
 


Gabi

Az Uzsoki a RÓna utcában van, az egy kicsit lejjebb van, mint az Amerikai út. Ott idegsebészet van, ha jól tudom.

Emano

Köszi!!! Megnézem.

Kriszta

Ne olvsagassál hülyeségeket!!! :) Hány éves is vagy? A barátnőm 38 és 12 éves lánya van és képzeld elsőre összejött nekik. Hm. Ja és Horváth Ágnes gyermeket vár. Otthon szül állítólag. Hm.

Masni

Elvileg én két hét múlva megyek rákszűrésre, azt mondta Vida, hogy mehetek oda. Remélem.

Veronikusz

Rákos betegeknek sem kell vizitdíjat fizetni, az én ismerősömmel meg kifizetteték. Hát ennyit erről. :evil: :evil: :evil:


Cukorfalat


Örülök, hogy minden rendben van, és ez a lényeg!!!! :lol:

Heni

Mikor lesz meg Beni eredménye? Drukkolok!

Eni

Merre hol csavarogsz? Hogy videlte tegnap Benőke? Jázmin hál Istennek nem lett lázas, ezt is megúsztuk.

Barbi

Jól vagytok? Éjszaka? Képzeld szerintem mosmár tutira javulás útjára léptünk, olyan jól eszik és nem sír, csak megnyekken még néha egy picit, de aztán folytatja. Remélem ti is. :lol: :lol: :lol:

Séta

Ezt az időt mostmár tényleg nem hiszem el, mindig elmegy a nap a kedvünkért. :lol: Nem baj, hátha holnap süt. Akkor fél 4 M.sziget parkoló, ahol a rét kezdődik. Ki jön pontosan? Csak hogy kire várjunk. Tünde, Zsófi, Masni, Barbi, Eni??????

Kép
gyorgyi33
 
 


Györgyi!
Igazad van, az tényleg az idegsebészet. Összekevertem, mert az Amerikai úton lakik a nővérem, majdnem szemben ezzel a kórházzal. AZ Uzsoki tényleg lejjebb van, ahol a TV2 is.

Kriszta!
Légyszíves ne olvassál ilyen oldalakat, mert erre hangolodik rá az agyad, és ezen fogsz "agyalni". Minden rendben van veled!Egészséges vagy! Össze fog jönni a kistesó! Tök spontán amikor nem is várod...Csak ne görcsölj!
Nézd mega Szulák Andit vagy Csisztu Zsuzsit,ők sem mai csirkék és mégis jön náluk is a baba. Sőt te már előrébb vagy! :D Neked már van egy gyönyörű kislányod!!! :D Nemsokára jön a kistesó :D is....Türelem....és csak lazán... :D :D :D
Vendég
 


Kriszta,
tényleg ne gondolkodj butaságokon, naná hogy össze fog jönni!

Györgyi,
2 hét múlva mész? Mikor, mehetnék veled, csak hogy ne legyen olyan unalmas a várakozás :-)

Séta,
nekem most nem fog összejönni, péntek 10 óráig kell leadnom egy anyagot, ma-holnap azon fogok dolgozni míg Máté alszik!

Masni
masni
 
 


HÁ terhes??? :D

inkább nem mondok semmit, ellenkezne keresztényi elveimmel :D

séta, IGEN!!! Max nem főzök, nem pakolok, nem takarítok, úgysem leszünk itthon húsvétkor :D

mtunde
 
 


H.Á.-nak csak hasonló jókat tudok kívánni (DE HALMOZVA), mint amivel volt oly kedves "megajándékozni" minket. :x A babónak viszont csupa jót kívánok! 8)

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


a JÓKAT persze idézőjelben

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


Jó, jó, nem olvasok. De ha muszáj nekem... :shock:

Lemondott Molnár lajos eü. miniszter. HÁ. helyettesíti.

Kriszta

Kép
Kép
kriszta36
 
 


Ja, nem kívánok én HÁ-nak semmi rosszat, legyen szép egészséges babája, csak filózzon egy kicsit, hol fog szülni, és remélem, utána kicsit más lesz a hozzáállása.

Kép
Kép
kriszta36
 
 


Györgyi
Megyek elvileg sétálni, apa jó fej, nem dolgozik és felajánlotta, hogy visz-hoz minket! Csak egy baj van, hogy elvileg pont akörül szoktam etetni, de majd megoldom valahogy, majd eltolom, mindenesetre sztem fél 5ig maradok és utána futok haza etetni (mivel Dani röpke 30 percig eszik du., ottani etetés kizárva :roll: )
Megírod priviben a számod? Én is megadom az enyém, ha esetleg történne valami vagy nem talállak titeket...
Mi is jobban vagyunk már, általában egy nap egyszer azért még sír evés közben, de néha az is elég, ha sikerül büfiznie ilyenkor és akkor eszik tovább. Az éjjel megint aludt Dani 6 órát egyben, aztán még 2,5-et...
Jázmin hogy áll az éjszakával? Eszik még éjjel? Ja, és képzeld, ma napközbeni elalvásoknál egyszer sem sírt, hasra fordítottam, nyüsszent egyet és már aludt is.

Masni
Kár, hogy nem tudsz jönni :(

Kriszta
Szerintem se aggódj, nincs okod rá, barátnőm 45 évesen szülte a második gyerekét 2 éve, elsőt meg 40 évesen!!

Tünde
Panadolos figurát el tudod nekem hozni esetleg? :oops: Kösziiiii :D
Nekem egy ismerősöm ott szült 4 éve, mármint az Uzsokiban és meg volt vele elégedve nagyon! De gondolom ha jó az orvosod, meg a szülésznőd, akkor lehet, h a körülmények már kevésbé számítanak...

Zsófi
Végülis most azt olvastam egy doki által írt cikkben, hogy 6 hónapos kortól ajánlják az úszást, mert akkorra már elég erős az immunja ahhoz a babának, hogy ne fázzon meg, de még könnyen hozzászokik a medencéhez, szóval várunk még pár hetet, plusz akkor már melegebb is lesz. De köszi, hogy leírtad a tapasztalataidat!

Steffi, merre kóborolsz?

KépKép
barimami
 
 


Sziasztok,
Köszi Györgyi, rendi, hogy kérded. Benővel is megúsztuk a lázat. :D Tudta ő, hogy ettől parrantok nagyon. Persze megelőzésképpen kapott egy fél kúpot. Sőt, jobban is aludt. Viszont amikor fenn volt, iszonyat nyügi volt, és sokat sírt meg hüppögött. :cry: Nem tudom, hogy az élmények tértek vissza nála, vagy az oltás helye fájhatott-e neki.

Drukkolok nagyon a kórháznak, eszembe jutnak/vannak sokszor... Nem írok semmit. De HÁ TÉNYLEG TERHES??? :lol: :lol: :lol: Semmi mást nem kívánok neki, csak egy szép szülést, egészséges gyereket. Akkor fog hálát adni a Jóistennek. :shock: :idea:

Azt hiszem, megyek sétálni. Legalábbis a garanciaembert péntekre kértem, pedig holnap akart jönni. Bírom egyébként az időintervallumokat. Kérdeztem, mikor jön, válasz: 9-16h. Kösz, tuti 16.15h-kor esik majd be.

KRISZTA! FEL A FEJJEL!!! :wink:
vbea
 
 


Sziasztok!
Molnár Lajos lemondott. vicc. HÁ...

sétas, Barbi, igen, viszem :) Itt várja Dancát.

Most jutott eszembe, ahogyan mondtátok, hogy annak idején Benével is volt ilyen sírásos evés. Mivel cumisüvegezett, ő pl a hordozóban tudott ilyenkor enni. Biztos nála is ez volt... ez a bélgörcs.

Úszás. Én nem akarlak benneteket összekeverni, de fogom :) Szóval bene 5 hónaposan kezdte, mert 6 hónapos korig múlik el általában a búvárreflex, és akkor a merülés még pont beleesett volna a búvárreflex meglétébe. Sajnos nem esett bele, és onnantól kezdve hétről hétre jobban utálta Bene az úszást, végül már a medence látványától is ordított. Pedig nem egész órán merültünk, csak a második felétől, de ez neki nagyon hozzánőtt az élményhez :( Viszont ettől függetlenül imád fürdeni és nyáron medencében, balatonban nagyokat pancsolt, kiszedni alig lehetett a 17 fokos balatonból :!:

mtunde
 
 


Tünde, hát igen, az úszáson is valami ilyesmitm ondtak, hogy emiatt jobb minél hamarabb, szóval tényleg jól bekavartál :? :D Na mindegy, akkor lehet, hogy mégis megyünk már jövő héten, majd még meglátjuk...nagyon határozott vagyok! :lol:

KépKép
barimami
 
 


Eni, jó az új vonalzós kép! :D

Remélem holnap du. jobb idő lesz! Sajna változóan felhős időt mond, de többórás napsütésre is lehet számítani :lol: éljen a metnet.hu!

KépKép
barimami
 
 


Barbi, nálunk a legkisebbek érezték elgjobban magukat, és őket tényleg nem zavarta a merülés. Szerintem már érdemes menni. Később is lehet, akkor nekünk azt kellett volna, hogy soha nem merülünk, csak a többi gyakorlatot csináljuk. Csak hát akkor az óra felét elblicceltük volna, és ahhoz nem volt kedvem.

mtunde
 
 


Sziasztok Lányok!

Mindenkinek köszön a fürdőmacis tanácsokat.
És hát meggyőztetek, így ha minden igaz a Nyuszi már hoz is LaraManónak egyet! Remélem tetszeni fog neki.

Borzasztó híreket hall az ember.
Én is legjobban a kismamákat sajnálom, ez valami borzasztó.
:cry:
Emano és a többi Pocakos nagyon nagyon szorítok nektek, és boszi energiámból ide is összpontosítok.
És ez valami gusztustalan, hogy nem hagyják hogy a babára koncentráljon a kismama, hanem most keressen magának másik kórházat!!! :twisted: :twisted:
Nagyon nagyon együtt érzek veletek!!!

Sajnálom, de nem nagyon tudok most többet írni.
Nagyon zsufoltak a napok.
Lara Baba pár hete lett hasfájós és hát bepótolja ami az elejéről kimaradt. de azért remélem 3 hónapos korában ezért majd neki is elmúlik.
szegénykémnek nagyon fáj ha kakil, ilyenkor fel kell venni, mert amúgy nem megy. :cry:
De hát érthető ki tud fekve kakiklni!
és ilyenkor nagyon sír, aztán tisztába kell tenni, aztán megint kakil, igazi kis hölgy, kettőt nem nyom egy pelusba. :wink:

Steffi,
le a kalappal előtted, tényleg én is csak fel tudok nézni rád, hogy milyen elveid vannak azzal kapcsolatban hogy nem veszed fel!
Nagyon szuper!
Csodállak érte!

Veronikusz!
REmélem már jobban vannak a lányok!

Kriszta,
ne olvasgass butaságokat!

Ma volt itt a védőnéni!

Barbi,
hova mentek babauszásra?
és oda hány honapos kórtól lehet?
van honlapjuk?

Eni,
gratula az oltáshoz!
Beni akkor már nagyfiú!

séta
akkor holnap mentek?szigetre?

bocsánat hogy nem reagálok mindenkinek :cry:
szeretnék, de mennem kell:-(

Mindenkinek szép estét! és jó éjszakát!

puszika

Ancsa

ancsaboszi
 
 


sziasztok!
ezt most olvastam, hátha érdekel valakit:

"A Schöpf-Merei fogadja fizetős betegeit

Mégis fogad betegeket az elvileg áprilistól nem létező budapesti Schöpf-Merei kórház. Az ellátásért vasárnaptól azonban fizetni kell - írja a Magyar Hírlap.

Egy genetikai kivizsgálás 29 ezer, egy szülés - akár császármetszéssel - pedig 135 ezer forint. Ezt részletekben is lehet fizetni, akár három éven keresztül.

A főigazgató úgy látja, hogy a kórház év végéig zavartalanul tud tovább működni, addig viszont befektetőt kell találni.

A főváros, mint az intézmény fenntartója még áprilisban pályázatot ír ki a kórház teljes ingó és ingatlan vagyonának eladására vagy bérbeadására.

A tenderen indul a kórház orvosaiból és egészségügyi dolgozóiból álló kft. is. "

Már látom az új tv reklámokat: "valami elromlott, és nincs pénze újra? jön a húsvét, ajándékot venne, de nincs miből? szülne, de nem tudja megfizetni? hívjon..." :(
v.mira
 
 


még annyit, hogy 29ezer egy genetikai vizsgálat? ugyanennyi az Istenhegyi klinikán is, most volt ott egy ismerősöm. fullos környezet, és nem a magzatvízből, vagy boholyból veszik a mintát (ami minden állítás és fájdalomcsillapítás ellenére nem kellemes, volt benne részem), hanem egy genetikai uh-ból, és vérvizsgálatból áll, amit egy németországi laborba küldenek, ezért ilyen drága. de még mindig jobban megéri egy rövid vizsgálat itt, mint befeküdni 1 napra a Schöpfibe, és vállalni a vizsgálat következményeit (2 hét kímélő életmód, 1% veszély a vetélésre...)
v.mira
 
 


Sziasztok Lányok!

Gondoltam benézek hozzátok...
Vikus szépen növöget, csak én vagyok fáradt.
Keveset alszok és amikor csak lehet kint vagyok a fiammal :lol:

meddig fog a védőnő kijárni hozzánk?
szép estét mindenkinek
V

valentina
 
 


Hahó.
Csak átfutottalak benneteket, bocs, hosszú volt a mi napunk is.

Larának jobbulást. Én mindig eszek levest vagy főzeléket, mert ha kihagyom, Melindának is kimarad a kaki. Nem bántja. és soha nem fájt a hasa, de biztos van összefüggés a rost- és folyadékfogyasztás meg a hasikájuk között.

Kruszta,
az egyik ismerősöm is 40-en túl szült, csodálatos kislánya van. Ráckevei anna asszem' 45 évesen. Ne parázz. Higgyél magadban.

Úszás-
mi négy hónaposan kezdtük, élvezi. Biztos van gyerekek között ebben is különbség, holnap megkérdezem a trénert. Jó ismerősünk, 15 éve csinálja.

Molnár úr lemondott? Nem kommentálom, elég ha a négy fal között káromkodok néha.
De H.Á. -val kapcsolatban mégis kíváncsi lennék, hogy ki lesz a szülés kísérője. Nem tartozik senkire ugyan, de mivel ő exponálja magát folyton e témában és az otthonszülés kérdése érdekesen alakult kis hazánkban, nem mindegy, hogy pont ő, mint közéleti személyiség mit alakít, ahhoz képest, hogy másokkal mit nyelet le.
Bocs, hogy vulgáris voltam.

Lányok!

Nem tudtok valamit Kovács doktorról? Egyik táncostársam nála szült, és szeretné tudni, hogy van. Priviben is jöhet.
Meg Durcáról. Tudom, hogy érthető, ha nem olvas minket, csak hát nem is tudom, hogy mondjam.

Mindenkinek további szép estét.
memme
 
 


Sziasztok!
megint könnyebb lettem némi pénzzel, Benének bevásároltam legóból :)
Valentina! Nem tudom, a ti védőnőtök mennyire precíz, havi 1x szokása látni a gyereket, fél éves kortól ritkábban, de félévente akkor is. Az oltások alkalmával ez nekünk sokszor összekötődöt, vagyis az is ok neki, ha mi mentünk oltásra, és ott látott minket, megmérte Benét, beszéltünk pár szót.
Miért kérded? Zavar? Vagy ritkán megy?

mtunde
 
 


Sziasztok Orsi vagyok
Azt szeretném kérdezni h tudtok e valamit errők a kórház megszűnésről meg ilyesmiről én május 30 ra vagyok kiírva és egy kicsit kétségbe estem
Válaszotokat köszönöm

Orsi
Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
borsa
 
 


Masni

Menjünk együtt naná!!! De még nem tudom hogy pontosan mikor, fel kell hívnom dokibácsit. :lol: két hét múlva hívom és biztos gyorsan mehetek de rögtön szólok és akkor megbeszéljük. OK?

Barbi

Etesd egy kicsit előbb én úgy csinálom, mert Jázmin is 3 körül enne csak, de mindig egy kicsit előbbre hozom egész nap és úgy kijön. Ha valahová megyünk így szoktam. Persze nem kell csak úgy mondtam, hogy hogy szoktuk. :lol: :lol: :lol:
Alvás: napközben ő sem sír sokat, csak pár percet aztán alszik. Már amennyit ugye. :? De este sír. Kb 10 perc után bemegyek hozzá, a hátára teszem a kezem, megnyugszik, aztán lassan elalszik, megnyugszik. De ezt két perc sírás után hiába is csinálom. :roll:
Az éjszkák nagyon jók. Tudod Ő jó alvó volt csak a nátha alatt volt rossz az alvás. 7-kor lefektetem, alszik és ha tudom 10 fél 11 között megetetem, aztán alszik. Reggel fél 8-kor eszik legközelebb. Ha éjszaka felébred, hagyom nem nyúlok hozzá és már vissza is alszik. Szóval jól alszik. :lol:
De ahogy írod Dani is jól alszik már. :lol:

Eni

De jó hogy jössz, a számom tudod, majd hívj, hol merre jársz. :lol: Ja, jó a vonalzód!


Ancsa


Olyan régen voltál! Szegény Lara, majd túllesz rajta ő is. Holnap szigretre megyünk, gyere!!!

Borsa

Szerintem ha visszaolvasol egy kicsit akkor megkapod a választ, de azt hiszem senki semmi biztosat nem tud, majd a jövő héten. :roll:

Kép
gyorgyi33
 
 


Sziasztok!

H.Á. ha otthon szül, ha nem, remélem egyik kórház sem fogja fogadni!!!!Sőt!
Azért annyira biztos nem izgatja a téma, mint minket. Maradjon csak otthon, segédkezzenek azok neki - akik most....
Szegény Molnár Úr is lemondott.. vajon miért?,,???
Vendég
 


Jaj, de jó nektek lányok - a holnapi séta miatt irigykedem.
Na, jó - azért nekem is jó lesz délután. Lent leszünk a telken egészen hétfőig.

Igaz, reggel 9re viszem még Szandit fogorvoshoz ( előbb hívtam fel a Madáchot ) mert hétfő óta fáj a foga ( hol elmúlik, hol előjön ) és így nem szeretnék vidéken hosszúhétvégézni..... Roppantul örülök, de ez van..... brrr.....

Nem hiszem, hogy holnap jövök még mert lesz mit pakolnom és időben el akarunk indulni.
Mindenkinek kellemes húsvétot - remélem jövő héten már mi is csatlakozhatunk a sétálókhoz! :P

Ja, Györgyi: az allergiavizsgálat egy része után pénteken tudok telefonálni a másik része után ( tejfehérje, tojás stb. ) meg csak 3 hét múlva. Különben most jobb a helyzet, - ma nem is szívtam már a nóziját. Azért még szörcsizik....
puszi

Heni

Kép

Kép
cancan
 
 


Jó reggelt!

Sehon senki? :((

Heni

HA jobban van akkor biztos minden ok. :lol:

Barbi

Tegnap írtam milyen jól alszunk. Hát ez az éjszaka elég kaki volt. Valamiért felébredt fél 4-kor, sírt egy sort aztán aludt. Kemény voltam, nem vettem fel meg se cumi, mert akkor vége. :roll:

Gabó

Mi lehet veled olyan régen voltál!?

Kép
gyorgyi33
 
 


Jé mi történt a vonalzókkal?

Kép
gyorgyi33
 
 


Ancsa,
de jó hogy írtál! A hasfájás úgy elmúlik egyik napról a másikra, hogy emlékzeni sem fogtok rá :-) Addig is szeretgessétek sokat.

Mira,
ezek szerint nem 2-300.000 egy szülés a Schöpf-Méreiben?
az Istenhegyi Klinika tényleg nagyon jó, profik.

Borsa,
ha kcisit visszaolvasol, látszik hogy minden nap van új infó, szerintem még semmi sem fix. Az orvosod mit mond? Az biztos, hogy fizetős lesz a Kútvölgyi, de hogy mikor??

Györgyi,
jajj de jó, köszi-köszi :-)))
Most, hogy írod, Máténak is volt időszaka, mikor 10 percet sírt este és utána lehetett csak megnyugtatni. Ezt nálunk mindig apa tette, én nem bírtam, hogy sír a fiam.

Ma éjjel lehetett valami a levegőben, Mátl 4x ébredt és nyöszörgött. Ilyenkor nem szoktam bemenni hozzá, mert visszaalszik, viszont azonnal felébredek és csak akkor tudok elaludni ha csend van.

Mázlisták, jó idő lesz ma a Szigeten! Minden babának és mamának jó sétát!

Masni
masni
 
 


Masni

Most nézem, hogy napra pontosan két hónap van Jázmin és Máté között.

Jó idő lesz!!! Hurrá.

Kép
gyorgyi33
 
 


Jaj, Daninak nem tudom, h mi baja van ma reggel, teljesen ki van bukva, össze-vissza sír, elaludt 10 percre, majd felébredt, ilyet még sose csinált :(

Györgyi, megkaptad a privim?
Sajnálom, h rossz volt az éjszakátok, többet nem kérdezem, h hogy aludt Jázmin :roll:
Egyébként én is arra gondoltam, h előbb megetetem, csakhogy Dani elvileg úgy szokott enni, hogy előtte alszMi a Vizik 40-50 percet és ha az kimarad, akkor eléggé nyűgi, de azért majd megoldom!

Ancsa
Mi a Vízipókba megyünk úszni, ill. a Ficánkán gondolkoztunk még, a legjobb, ha itt nézed meg, az összes fel van itt sorolva és tök jól leírja, h melyik milyen, meg hol van:
http://www.bebilap.hu/babauszas/
Ja, és 3 hónapos kortól ajánlott, elvileg minél kisebbek, annál jobban élvezik, de persze sztem annál könnyebben is lesznek betegek. De a puding próbája az evés, ha beteg lesz, akkor nem járunk többet, szóval azt hiszem mi belevágunk!

De jó idő van!! :D

KépKép
barimami
 
 


Holnap 11re megyünk uszira, most bejelentkeztem, majd beszámolok!! :lol:

KépKép
barimami
 
 


Ja, és a HÁ otthon szüléséről meg annyit, h mi lesz akkor, ha az történik vele, mint nálam, h rátekeredik a köldökzsinór a baba nyakára? Akkor lesz egy futása a mentőkkel a kórházba, mert ott aztán minden perc számít...na de az ő dolga.

KépKép
barimami
 
 


Sziasztok!

Tünde: Azt hiszem hallgatok rád és magad Kerepes, mivel még mindig bizonytalan a kórház. Nagyon sajnálom, mert minden vágyam volt, hogy ott szüljek, de mi van akkor ha még májusban sem tudnak semmit mondani?

Lányok volt valakinek fogínygyulladása a terhessége alatt? Nekem a terhesség előtt is sokszor volt és most is előjött. Szinte észre sem vettem, viszont megint beparáztam, hogy nem okoz-e bajt a babának??

Úgy utálom magam, hogy minden napra jut valami izgulni való.

Györgyi: Szerencsére a védőnő mindent rendben talált.
cukorfalat
 
 


Cukorfalat
Nekem volt ínygyulladásom és az tényleg nem túl jó a babának, használj Meridol fogkrémet és szájvizet, nekem az használt, elmúlt pár nap alatt!

KépKép
barimami
 
 


barimami: Gondolom gyógyszertárban lehet kapni ezt a fogkérmet. Még sehol nem láttam.
Most azért jól megijeszettél, mert nekem sokszor szokott lenni és nem is nagyon foglalkoztam vele, mert már megszoktam. Szerinted okozhat valami bajt, fejlődési rendelenességet a babának?
cukorfalat
 
 


BArbi

Megkaptam, küldtem is vissza.
Valami tényleg lehet a levegőben, végülis front van. Jázmin is elég nyüszögős, pedig nem is szokott az lenni. Ja és Masni is írta.

Cukorfalat

Azért ne ijedj meg! Hívd fel a védőnőd is, meg a dokid is. Nekem terhesség alatt csak vérezgetett az ínyem fogmosásnál, de azt hallottam az normális.

Tényleg Lilluska is eltűnt. :(

Kép
gyorgyi33
 
 


Cukorfalat!

Vérzik is az ínyed? Nekem is az volt. Voltam a fogorvosnál is akkor és azt mondta,hogy terhesség alatt van ilyen, de semmi extra.
Vérzett fogmosáskor, de szülés után elmúlt. Nem tudom neked konkrétan mit mondott a fogorvosod? Szerintem nem lesz baja a babádnak, ne aggódj, csak oda kell figyelni a higiéniára.
De szerintem beszélj a fogorvosoddal,hogy megnyugodjál, !!!! :D
Vendég
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: