jó reggelt
no ferty betette a pé-t 12. napra, circle is áttette ma oda, megjött az esze

Ebben a ciklusban értem nem kell izgulni

de eljön még az az idő is
Szezso
igen, több mint egy éve volt átjárhatóságim, szóval kell új

Hát ha eddig nem volt magas hőd a betegség miatt, akkor szerintem most sem attól ment fel, nem?

igazság szerint én sem tudom, hogy most a betegség miatt magas a hőm 3 napja, vagy tényleg pé volt

de napközben nem éreztem magam lázasnak kivéve tegnap, szóval gondolom pé
Melcsi
romantikus, ketten az ágyban két laptoppal

mi egymásnak háttal ülünk a két számítógépnél

Vágod már a centit, nincs sok hátra

Ja, apa most haladt a cigicsökkentéssel, bizti elgondolkozott, hogy hát most sem volt rózsás az eredménye
Zsuvi
te még nem voltál itt, mikor panaszkodtam a páromra a cigi miatt, mivel pont az elhatározása hiányzott

Mostani kiskatona vizsgálatnál jobb lett az ereménye a mennyiségre vonatkozóan, de a mozgékonyság nem jó, és úgy néz ki magába szállt, és elgondolkodott a dolgokon

én is úgy gondolom, hogy ha baba sem motiválja, akkor semmi, ill. súlyos betegésg, de odáig azért ne jussunk el

szülei akkor tették le
Bettike???
Katica
köszi

igyekszem

mostanában én is nyugodtabb vagyok, nem ingerülten kérem a dolgokat, és elég szépen haladunk

jó tett az elhatározás, hogy inszemre megyünk.
Kata
közeledik a nagy nap
Áfi
lassan én is belefulladok a ta..nyomba

tegnap du. óta nem érzem az ízeket és szagokat

este jól behagymáztam, az tisztít, de még mindig taknyos vagyok
