A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Kútvölgyis anyukák beszámolója


Nagydora
Nyugi, Steffit nem kell megvédeni tőlem, én ezt nem támadésként írtam és a priviben teljesen értette, hogy mi volt a bajom, szóval ne aggódj, mi el tudjuk ezt intézni magunk között, vagyunk olyan jóban! :wink: Igazából hibáztam, nem ide kellett volna írnom a rá vonatkozó részt, hanem priviben, mint ahogy eddig is, bocsi :oops:

Zsófi
Képzeld, nekünk azt mondta a védőnő, hogy ha nem akadályozza Danit a légzésben, akkor álljunk le az orrporszívóval, mivel lehet, hogy az irritálja a nyálkahártyáját és azért termelődik mindig, mert állandóan kiszívjuk! Szóval most nem szívjuk 2 napja, majd beszámolok, hogy mi a helyzet, eddig nem lett rosszabb!

Cancan
Amit györgyinek írtam, persze rád is vonatkozott, ne menj el, lehet, hogy itt új barátokra lelsz!

Na most mennem kell etetni, majd még jövök!!

KépKép
barimami
 
 


Masni!

Szerintem, ha komoly a hely, akkor kérnek orvosi igazolást, de nem arról, hogy most épp egészséges-e a gyerek, hiszen az egyik pillanatról a másikra változhat, hanem, hogy van-e vmi olyan betegsége, amiről tudni kell, még ha nem is feltétlenül akadályozza az úszást, sőt. Pl. kötöttebb az egyik csípője, vagy asztmás. Sok ilyenen még kifejezetten segít is az uszi. Mi vittünk az első alkalomra, de nem lett volna baj, ha csak a másodikra vittünk volna.

Jube!

Én nagyon is értem, hogy miért indítottátok a másik topikot, csak kicsit azt gondolom, hogy végülis majdnem mindenki, akot szeretek itt. átment oda, én nem tudtam a dologról, csak jóval később, engem csak ez bántott, de ezt Barbi nagyon jól leírta.
És nem fogok oda írni, ha nem hívtok, mert nem akarok betolakodni, de nagyon szívesen tenném, ha mégis hívnátok! Tudom, hogy ezzel most nagyjából kiprovokáltam a meghívást, de most már nem törlöm ki, amit beírtam. Hát ez van. Tényleg nincs harag, csak utálom kihagyva érezni magam. És tudom, hogy nincs szükségem meghívásra, mert az is egy nyílt fórum, de...

Na, ezt majd még átgondolom, de most megyünk tornára, nem virtuális kismamákkal. Egyébként a Mechwart ligethez, ha érdekel vkit, szívesen írok majd róla, meg utána tudunk ám sétálni a Millenárisban, ha van kivel.

Na, pussz

Zsófi

Kép
Kép
Kép
zsofizsofi
 
 


VAN KIVEL SÉTÁLNI ZSÓFI!!!!


és gyere kérlek, szeretettel várlak!

Kép

Kép
jube
 
 

 
 

Szerintem ennek semmi értelme. Valahogy túl kellene lépni a történteken. (de dunsztom sincs hogy hogyan)
Én mind a két "oldalt" meg tudom érteni.
Volt egy szűkebb baráti társaság akik még bensőségesebb kapcsolatot akartak és volt egy olyan "itt felejtett" gárda, akik azt hitték hogy egy baráti társaság egyenértékű tagjai és most kiderült hogy tévedtek. Sajnos az útóbbiak csalódásat semmilyen magyarázattal nem lehet semissé tenni. Mivel tudom hogy milyen egy GYES-en (GYED stb) lévő anyuka, akinek a net az egyetlen kapocs a külvilághoz és tényleg szinte a családjává válni .... néha úgy érzem többet tudok rólatok, mint arról mivel is foglalkozik a férjem ....
Ha az valakit megnyugtat, rajtam - mint fő bilikiborítón - rajtam vezesse le a mérgét! Én már így is elég szarul érzem magam. :oops: :oops: :oops:

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


Cancan
el ne tűnj, te vagy a hozzátáplálási tanácsadóm :-)

Barbi,
én ám mindig ilyen okos vagyok, csak halkan, mint Micimackó, hogy ne zavarjak senkit :-)))
viccet félretéve, örülök, ha egyetértesz!

A védőnőnek szerintem is igaza van, akkor szívd Dani orrát, ha nagyon szörcsög. Meg van vmi homeopátiás orrspray, nem jut eszembe a neve, de nemsokára megyek a patikába és megírom. Én is most akarom megvenni Máténak, aki szintén 1 hete náthás kicsit. Állítólag ez a spray nyugtatja az orr-nyálkahártyát.

Zsófi,
köszi az infót, felhívom őket és megkérdem mehetünk-e igazolás nélkül is. Ahogy elnézem ilyen trutyi idő lesz hétvégén is, jót fog tenni egy kis fürdés!

Veronikusz,
nehogy most meg Te kezdd el rosszul érezni magad!!!!

Masni
masni
 
 


Sziasztok lányok,

Én is nagyon sajnálom, hogy ennek ez lett a vége. :cry:

Szeretném én is leírni a véleményemet:
Szóval mint többen is emlékeztek a "régiek" közül, mint én is el- el maradoztam (többen hiányoltatok is), de nem azért nem jöttem mert nem szerettem ezt a társaságot, hanem azért mert nem igazán tudtam hozzászólni a témához. Tényleg volt olyan, hogy a napi termést nem tudtam végig olvasni mert olyan sokat írtatok (de mindig hozzátettem, hogy ez a jó) és volt,hogy már jegyzeteltem hogy kinek mit szeretnék írni. Aztán a "keménymag" úgy döntött hogy szétválik. Én úgy érzem hogy ezért nem szabad megsértődni, de mint láttátok azért többen is írogattak továbbra is ide. Ez nem arról szól, hogy nem szeretünk Benneteket, csak egy kicsit közelebb éreztünk magunkat egymáshoz.

Teljesen egyetértek Masnival, Barbival, Zsófival..stb. (bocsánat hogy a többieket nem sorolom fel)

Mégegyszer sajnálom!!!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
vica10
 
 


Veronikusz,
Én is rosszul érzem magam, amit Almavirágnak írtam bár szerintem nem volt rosszindulatú. De én is elég sokat tépelődtem ezen éjszaka!! Még soha ilyen nem fordult elő velem, igaz hogy ez az első fórum amibe írok.
Szerintem senki nem akarja rajtad levezetni a mérgét, legalábbis én nem!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
vica10
 
 


Vica, Masni!
Örülök hogy nincs harag!
Én most eltünök de nem a vita vagy a sértődés stb miatt. Majd jövök és folytatjuk az érdemi beszélgetést a BABÁKRÓL és a MAMIKRÓL. Úgye?

Addig is mindenkinek derüs, szép, pozítiv, mosolygós (és így tovább :D :D :D ) napot kívánok!

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


Vica, Masni!
Örülök hogy nincs harag!
Én most eltünök de nem a vita vagy a sértődés stb miatt. Majd jövök és folytatjuk az érdemi beszélgetést a BABÁKRÓL és a MAMIKRÓL. Úgye?

Addig is mindenkinek derüs, szép, pozítiv, mosolygós (és így tovább :D :D :D ) napot kívánok!

Kép

Kép

Kép
veronikusz
 
 


Sziasztok!
Hát akkor én is itt volnék.

Örömmel látom, hogy nagy népszerűségnek örvendek, szinte mindenki megemlített :lol:

Azt se tudom hol kezdjem, na talán az elejétől.

Először is a kemény magba nem tartozom bele és mivel tudom, hogy Jube, Vica és Ildi de. szokott írni ezért nem értettem, hogy egy időben miért nem jelentkeznek.
Megkerestem őket délelőtt és du. közös szavazással döntöttek úgy, hogy várnak!
Ennyit arról, hogy én hogy kerültem oda.

Györgyi!
Senki nem nevezett bugyutának, ne tűnj már el, én tényleg hálás leszek neked mindig a laktoherbes tea tanácsért!!!!!!

Merci!
Elhiszem, hogy rosszulesik, amit olvastál, de szerintem te csinálod a legjobban! Minek megsértődni és elvonulni?! Felemelt fejjel tovább!
És igen a helyesírási hibára ÉN hívtam fel valaki figyelmét, tudom gyorsan írunk, gyerek a kezünkben stb., de bocs szóval olyan durvát tévedni azért mégis sok!!!!! De erről ne is beszéljünk, kár rá a hely!


Szia Réka!
Tök sokat gondoltam Rád jó, hogy jöttél! Minden rendben a kicsivel?!

Barbi! :lol:
Örülök, hogy nincs harag! Amit mondtam komolyan gondoltam!!!!!!!!!!

Masni!
Hogy Te milyen felnőttes vagy! Igazad van teljesen, szerintem is a valódi gondokon kéne agyalni! Előttem mindig Durcáék vannak!!!!
Ja és szerintem azt se titkoljuk tovább, hogy ismerjük egymást személyesen, nehogy még ezt is megkapjuk:lol:
Szóval Masni kb. 2hete itt volt nálam, körbeudvarolta a fiam és jót dumáltunk!
Babaúszás: nem mindenhova kell meghívó, de ahova kell ott mondani fogják.
És gratulálok őszintén az éjszakához! Ha rájössz a titokra áruld már el nekem!!!!!

Zsofi!
Én írtam ide is a fogas dologról! Ti mit használtok? Én váltogatom a dolgokat: virucol kúp, panadol baby és ha kicsit magasabb a hője akkor láz kúp.

Dóri!
Köszi a védelmet!!!

Heni!
Ne tűnj már el!!! Egyébként anyós gondjaim nekem is továbbra is vannak, sőt… Nagyon ügyi Beni!!!!!!


Szóval még annyit, hogy megértem néhányatok sértődését és hogy rosszulesik, de szerintem lépjünk túl rajta és folytassuk a csacsogást továbbra is!!!!!!

Szép napot mindenkinek!

Kép

Kép

Kép
steffi
Kerepes
 
 


Sziasztok!

Barimami, Masni!

Mi az Euphorbium nevű homeopátiás orrcseppet szoktuk használni. Orrszívás előtt Sterimar spray-vel fújunk, utána szívás és a végén spriccelünk Euphorbiummal.

Minden jót kívánok és remélem nem baj, hogy hozzászóltam! :D

-Ktina-
ktina
 
 


Sziasztok,
rég jártam erre (két gyerek mellett tényleg nehezebb), és csak nézek, hogy milyen szétválásról van szó és miért.
igazán sajnálom, mert szerintem jó társaság volt így itt együtt. sok segítséget kaptam tőletek a terhesség alatt.
hiányozni fognak azok, akik új fórumot nyitottak (mert, hogy én sem vagyok a keméyn mag tagja, még csak a környéken sem lakom).

Kép
Kép
Kép
manóka28
 
 


a vonalzót még mindig nem cseréltem le, de sebaj. :?

Kép
Kép
Kép
manóka28
 
 


Hali!
Na, most aztán volt termés :)

Zsófi, jó lenne jövő héten sétálni, remélem, jó idő lesz? Liget, még valaki? Györgyi!!!

Tünde

mtunde
 
 


HATALMAS GRATULA VALENTINÁNAK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
manóka28
 
 


Sziasztok!

Hát én is itt vagyok és hozzászólnék pár szót!

Írtam a másik topicba is, ha jártatok ott olvashattátok, de itt is leírom, hogy nem volt ebben semmi hátsó szándék!!! Úgy éreztük itt már sokan vagyunk, nehezebben megy a társalgás, a válaszadás, stb. Nem mások miatt, hanem magunk miatt nyitottuk azt a topicot! Miért kell ezt ennyire felfújni? Miért kell ebből egyáltalán "ügyet" csinálni? Ettől miért vagyunk mi rosszabbak?

Megkérdezném még azt is, hogy ha valaki ezt előre bejelenti, hogy nyit egy másik topicot és átmegy oda pár emberrel, akkor mi történt volna? Akkor nincs sértődés? Ugyan lányok, akkor is ugyanez lett volna.............

Mindig "kemény magot" emlegettek, ami nekem nagyon pejoratívan cseng. Én nem tartozom a kemény maghoz, hiszen én is csak augusztustól írok ide, mégis átmentem velük. És nem azért, mert engem itt a Kútvölgyis topicban bárki is megbántott volna vagy ilyesmi. Egyszerűn többször előfordult, hogy mások által feldobott témákhoz nem nagyon tudtam hozzá szólni, viszont azokkal az emberkékkel (akikkel most tulajdonképpen árulóknak neveztek) akikkel megnyitottuk a másik topicot, úgy érzem könnyebben, gyakrabban megtaláltam a közös hangot.

Legyetek őszinték! Hozzátok az összes fórumozó ugyanolyan közel került? Mindenkivel tartjátok a kapcsolatot priviben? Mindenkit teljesen egyformán megszerettetek? Nem hiszem.......(főleg, hogy valaki azt írja, hogy akit itt megszeretett, azok mind átmentek!), de attól még a többieket sem utáljátok!

Megismétlem mégegyszer, nem történt más, mint, hogy nyitottunk egy másik topicot minden rossz szándék nélkül!! Ennyi, sem több, sem kevesebb. Aki ezt nem érti meg, rettentően sajnálom. Azt meg pláne, aki úgy gondolja, hogy ehhez további 20 ember engedélyét kellett volna kérni.

A magam részéről nem haragszom senkire, mivel azt hiszem soha senkivel nem is kerültem összetűzésbe. Viszont, ha valaki ezekután megorrolt rám, annak valószínűleg nem is fogok innen hiányozni.

Kép
ildi35
 
 


Sziasztok!
Régóta olvasgatlak Titeket!De most döntöttem el, hogy csatlakozom hozzátok!
Hiszen én is a Kútvölgyibe fogok szülni április végén!!!
emano
 
 


Kíváncsi vagyok a véleményetekre a kórházzal,orvosokkal, és mindennel kapcsolatban

emano/Andi
KépKép
emano
 
 


Szia emano!

Ha olvasgatsz minket, nagyjából tudod, hogy itt mindenki meg van elégedve. Persze mindenki a saját dokijához húz leginkább. (kivéve a sztárdokikat :))
A kórház szerintem elég jó színvonalú, bár máshol csak látogatóban voltam. Tiszta, szép, kényelmes ágyak, kis szobák (3 -4 ágy) hozzá fürdő, a wc is közel van. A babaás folyosóra csak az apuka jöhet du 3-6-ig, egyébként bárki bármikor ki az előtérbe, de oda a babát nem tolhatod ki. Csak az ajtóüvegen keresztül kukucskáhatják meg.
Ha külön szobát akarsz, azt is megteheted, 5 vagy 7 ezer volt az ára tavaly.

Hát ennyi. Ja és a csecsemősök is tök jó fejek, és a szülésznők is. Őket majd lassan megismered...

mtunde
 
 


Szia!!
Kik számítanak sztárdokiknak????

emano/Andi
KépKép
emano
 
 


Hát elég sok Vida doki fun van itt. Aztán nagyon népszerű még Tóth doki és Mészáros doki is. De persze sokan más dokikhoz járunk, én pl Hegedűshöz.

neked ki a dokid?

mtunde
 
 


Én a Szabó dokihoz (Szabó Tibor) járok!Nagyon megvagyok vele elégedve!Nagyon alapos!
A tény hogy a Vida doki jó fej!Nála voltam 19 hetes uh-on!Hát végig röhögtük az egészet!

emano/Andi
KépKép
emano
 
 


Jube
Semmilyen hátsó szándék vagy rossz indulat nem volt bennem veled vagy bárkivel kapcsolatban szoptatás és más témában sem, és nem szóltam le senkit, aki tápszert ad a gyerekének. Ahogy később felmerült a 40-50 perces szopizás téma, abban is szerintem megtaláltuka közös hangot és meg tudtuk beszélni, pedig én voltam "lehurrogva", mert egy páran félreértették a hozzászólásomat. Én csak a saját tapasztalatomat írtam le. Akkor sem akartam, és remélem nem is bántottam meg senkit. Sztem egy kicsit te voltál érzékeny ebben a témában, és ezért vettél magadra minden hozzászólást tőlem ezután. Sztem mindent meg lehet beszélni és ha megbántva érzed magad azt is megírhatod, legalábbis nekem megírhatod. Ne haragudj, ha megbántottalak vele. Ez mégiscsak a leírt nyelv, nehezebb kifejezni, amit mondani akarunk és előfordulnak félreértések és a vevőink sem mindig alkalmasak arra, hogy fogjuk a másik aktuális érzelemvilágát.

Ildi
Szerintem is elkerülhetetlen a szétválás vagy lemorzsolódás ekkora létszámú topikban, főleg ha különböző életkorúaka gyerekek és ezzel együtt a problémák. És biztos hülyén vette volna ki magát ha bejelentitek, hogy másik topikot hoztok létre bizonyos emberek részvételével, de arra viszont már vigyázhattatok volna, hogy nyilvánosan ne pocskondiázzatok egy másik topikot, ahol addig elég jól elvoltatok, vagy más embereket ne bántsatok meg a személyeskedéssel.

Na megyek babazsúrra, nektek pedig jó dumcsizást akárhol is vagytok.

Kép

Képurl]
eszesmerci
 
 


Hát Lányok itt! Egész nap agyaltam a dolgokon és érleltem, hogy megfelelő döntést hozzak. Az az igazság, hogy sokatokat nagyon megkedveltem, még ha nem is mentem olyan mélységekbe, hogy bárkivel is komoly privit váltsak. Sajnálnám, ha az eredeti topik kihalna, úgyhogy azért is döntöttem, úgy hogy hagyjuk a fenébe a megbántottságot, sérelmeket, sértődöttségeket. Megjegyzem nekem különösebb okom ugye nem is volt erre, hisz áthívtatok, de akkor is legbelül nagyon rossz érzés volt, hogy ketté húzott a társaság. Úgy érzem nekem komoly gondom senkivel nem volt (remélem nem is lesz), próbáltam mindenkit elfogadni olyannak amilyen. Szerencsére két fülem van ami nem érdekel az egyiken bemegy a másikon ki.
Jube
Ha ezeket a bízzunk benne félreértéseket tisztáztad volna Mercivel akár priviben, akár itt nyilvánosan lehet, hogy nem is lett volna szükség erre az egész osztódásra. Sok mindennel kapcsolatban én is csodálkozom Mercin most csak két dolog jut eszembe (de Neked írom Merci) az egyik, hogy brutál hangnemben leszóltad Ungváry Renátát, aki Daninál nekem is segített egyszer telefonon keresztül. A másik meg a vödrös história, persze a Te dolgod. Én most biztos nem törödnék azzal, hogy ezen rágjam magam, sokkal inkább azon, hogy szép szülésem legyen, EGÉSZSÉGES GYEREKKEL. Mint tudjuk ez a történtek kapcsán (gondolok itt Durcáékra) sajnos nem szócséplés! Gondom egyébként nincs Veled! Úgy látom próbálsz segíteni a magad módján a saját stílusodban, csak ez nem mindenkinek jön be.
Cancan
Szeretném, ha Te is visszajönnél ide a topicba. Bár egyedül Te vagy az aki soha semmilyen írásomra nem reagált, sőt még ha konkrétan írtam is Neked, akkor sem jött semmi visszajelzés. De majd most, igaz?
Györgyi
Te se tűnj el kérlek, tedd félre a sértődöttségedet, Te is kellesz ehhez a topikhoz!
Eni
Te is le próbáltál lépni? Remélem nem fog sikerülni, ahogy nekem sem! Nagyon szeretem az írásaidat, és érdekelne továbbra is hogy mi van Veletek!

Úgyhogy Lányok, ELTÉVEDT BÁRÁNYKÁK gyertek vissza!!! Hozzuk vissza a régi jó hangulatot, hogy mindenkinek legyen kedve benézni. Higgyétek el pár ember miatt nem éri meg különcködni, és a jövőben vágjuk nyugodtan a másik pofájába, ha gondunk van vele, ne gyűjtsük és dédelgessük a sérelmeinket. Csak így tudom elképzelni a folytatást.

Kép
Kép
monacs
 
 


Monacs!
Akkor én itt kérdezek tőled! :)
A cumit ugye az altatós könyv nem kedveli, nekünk mondjuk nem okoz gondot a cumi, éjjel emiatt nem kell nagyon felkelni. De ha cumi nincs, mit mond az egyéb dolgokra, alvós pelus, maci, stb. Benének nincs ilyen, csak érdekel, hogy a könyv szerint hogy van ez az alvási segédletes dolog. Cumi nem, más igen, vagy semmi sem?

mtunde
 
 


xxx
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.04.13 14:11-kor.
Vendég
 


Gabbó!

A babakocsit nem ragasztották, azt nem fogadtam volna el, hanem kicserélték a törött alkatrészt, aminek most a műanyag része meg van erősítve fémmel. Ott most már biztos nem fog eltörtni.

Steffi!

Én semmit nem adok Lénának, nem is mérem, azt mondta a védőnő, hogy csak 38 fölött adjak neki kúpot. Kap cebion cseppeket, de szerintem nem fáj neki, nem is nyűgösebb szerencsére.

Tünde!

Nekem jó a jövő hét bármikor, mostanában Léna 3 körül eszik, utána? Gyöngyi, gyertek ti is! Meg bárki, akinek jó a liget!

Masni, Barbi!

Én sem szívom, csak, ha muszáj, és nagyon szörcsög. Várjak addig, amíg zavarja a légzését? Szopizását még eddig egyszer sem zavarta. A homeopátiás orrcseppet mi is használjuk, pont úgy, ahogy ktina írta: sterimar, orrszívás, euphorbium.

Lilluska!

Mekkora ruhát hord most Dorottya? Azért kérdem, mert örököltünk 8 db nagyon aranyos, szerintem vadiúj 92-es rugdalózót, amik óriásinak tűnnek, és gondoltam, valaki használhatná, amíg Léna belenő. Persze már csak pizsinek. Igazi lányos darabok. Nem kérsz kölcsönbe néhányat?

Remélem nem hagytam ki senkit, semmit!

Van egy óriási problémám: Léna ugye 29-én született, és most lesz fél éves. De nem lesz 29-e. Mikor ünnepeljük a szülinapját???
Zsófi :oops: :lol: :lol: Na jó, csak vicc volt, csak gondoltam feldobom kicsit a hangulatot. :D Bocs, ha rossz volt...

Na, lelövöm magam.

Kép
Kép
Kép
zsofizsofi
 
 


Jajj, a Zsófit persze a végére akartam... :twisted:

Kép
Kép
Kép
zsofizsofi
 
 


Zsofi!
A cebion csepp mire jó???? És az euphorbium jó, bevált?!
Most Martin is egész jól van, már alszik :D
Te wiwen fent vagy?!

Kép

Kép

Kép
steffi
Kerepes
 
 


xxx
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.04.13 14:24-kor.
Vendég
 


Steffi!

A cebion csepp sima c-vitamin, csak folyékony, így csecsemőnek is be lehet adni. Az euphorbiumtól nem tudom, hogy mit vártunk, de talán bevált, nem volt soha eldugulva az orra.
Mi még csak most fogjuk fürdetni Lénát. És holnap végre, 4 hét kihagyás után, megint megyünk úszni! :P
Ja, és igen, fent vagyok wiw-en! Megtalálsz? :wink:

Kép
Kép
Kép
zsofizsofi
 
 


Lilluska!

Már van egy jelöltem, na de kinek kell 8 db 92-es rugi? Azt gondolom már tényleg csak pizsinek horják, nem? Vagy pont ebben a méretben szoknak le az éjszakai pelusról, és akkor jól jön, ha van sok váltás?

Kép
Kép
Kép
zsofizsofi
 
 


Steffi!

Közben rájöttem, hogy nem is tudsz megtalálni, ha nem tudod a vezetéknevemet: Szél

Kép
Kép
Kép
zsofizsofi
 
 


Zsófi!
Megtaláltalak, bár nem volt egyszerű :?

Kép

Kép

Kép
steffi
Kerepes
 
 


Steffi!
Még úgy is nehéz volt, hogy tudtad a vezetéknevem? Vagy anélkül találtál meg? Visszajelöltelek!

Kép
Kép
Kép
zsofizsofi
 
 


Nem tudtam a vezetékneved, de láttam, hogy írtad. Csak valamiért a teljes nevedre nem dobott ki téged :shock: Nem is értem.
A lényeg, hogy megtaláltalak! :D

Rubinba mentek?

Jövő héten már mi is megyünk, bibi! :lol:

Kép

Kép

Kép
steffi
Kerepes
 
 


Zsófi, nagyon lányosak a rugik? És van lábfejük? nekünk jó lenne néhány pizsinek. Bene most nőtt bele a 92-esbe. Fiú, nő, mint a gomba.
Jön valaki holnap a Marczibányira? Én 8-ra ott leszek, egy barátnőm elvisz :)

mtunde
 
 


Merci,

gondoltam, hogy nem akartál megbántani, ezért sem akartam írni róla eredetileg, csak most, mert ha már tiszta vizet öntünk a pohárba, legyen az alapos...... :? lehet, hogy nem kellett volna, nem tudom. Minden esetre őszinte akartam lenni.

Monacs,

erős túlzás azt állítani, hogy az én lelkem sérelme miatt osztódott a topik! Mercivel való problémám egy teljesen más lapra tartozik, de már kiírtam magamból, és nincs harag -remélem- egyikünk oldaláról sem.

Masni,

köszönöm a hozzáállásodat, nagyon sokat segítettél vele!

Kép

Kép
jube
 
 


Tünde!

Van köztük fehér, kis rózsaszín-lila virágmintával, lila-rózsasín-sárga csíkos, rózsaszín macis, egyszanű lila, angel cake felirattal, egyszínű rózsaszín, macival, stb. Szerintem nektek kettő jöhet szóba, az egyik halványkék és holdak meg csillagok vannak rajta, a másik sárga és elöl van rajta egy vár (rózsaszín, de szerintem nem gáz), és "once upon a time" felirat. És van lábfejük. Na, vigyek a jövő heti sétára?

Steffi!

Ezt nem is értem, hogyhogy nem adott ki? Néha művel vicces dolgokat a wiw. Igen, a Rubinba megyünk. Tök jó lesz majd nektek is, Martin biztosan élvezni fogja. Ja, azt már akartam írni, hogy amikor először írtad, hogy Martini, azt hittem csak elgépelés, többedszerre jöttem rá, hogy így becézitek, szerintem tök aranyos!

Asszem le kéne szoknom a tök jó, tök ez, tök az-ról... Vagy Léna miatt még ráérek?

Kép
Kép
Kép
zsofizsofi
 
 


Zsófi!
Hát hozd el azt a 2-őt, aztán meglátom, mennyire bírja a lábfejest. Mikor bab volt, és hordott rugikat, le kellett vágnom a láfejét, mert mindi gfelhúzta a lábát, és utána nem tudta visszadugni a lábszárba :)

véfülis alszik benne, akkor jó a rózsaszín is :)

Különben is lánynak nézték a pocakomban is :)

Ja, és szerintem a tök még nem tök gáz :) Mi a csúnyábbakról kezdünk leszokni :)

mtunde
 
 


Zsófi!
Hát a wiw néha tényleg gáz! :?
Már én is úgy várom a pancsit!!!! A héten én fürdettem egyedül! :D Rém büszke vagyok magamra! És mosolyog közben meg minden! Nagyon cukorka...
Igen Martini a beceneve! Ha nyugis mosolygos akkor Martini bianco, ha sírós akkor Martini rosso :lol: Ez van, ne nézzen senki hülyének!
Ja és új beceneve is van: Marcipán! Mert olyan édes!!!!!!! :lol:
Szerintem hagyd rá! Csak csúnyát ne mondj, mert naná, hogy azt egyből megjegyzik! :?


Barbi!
Visszakapjátok a Kriotól a pénzt???

Kép

Kép

Kép
steffi
Kerepes
 
 


Steffi,
ha már így elárultad, bizony, találkoztunk már :-) Sőt, Jubéval is találkoztam a tej-átadás kapcsán és Nagydorával meg sétáltam egyszer :-)
Nem tudom mi lehet a titok alvás ügyben, lehet hogy csak valamilyen front jön mert napközben is nagyokat aludt Máté.

Ktina,
köszönöm az orrspray nevét, már meg is vettem. Természetesen, Murphy törvény szerint azóta nem szipog :)
És miért lenne baj, hogy hozzászóltál??? Írj csak, ha van kedved és időd! Mennyi idős a babád?
Hányszor lehet használni az orrsprayt? A használati utasításon 3x1-et írnak.


Ildi kedves,
úgy érzem már túlbeszéltük ezt a témát, mindenki leírta az érzéseit, melyek szerintem teljesen természetesek.
Senki nem írta sehol., hogy "ti"-ahogy írod- rosszabbak lennétek vagy épp árulók, nem is értem miért feltételezel ilyet?
Amúgy -ha már felvetetted- szerintem nem vette volna ki bután magát, ha szóltok hogy külön topik nyílik, mondjuk Kútvölgyis babák címszóval, mert a hozzászólásaitokat továbbra is szívesen olvasnánk néhányan. Egyrészt mert érdekel, hogy mi van veletek, hogy vagytok, másrészt meg nagyon sok a hasznos infó.
Nem értem pontosan, miért is vagy felháborodva?

Na, megyek lányok, jó hétvégét nektek!
Mi holnap elhúzunk Sopronba, most lesz az első alkalom, hogy Máté nem itthon alszik! Nagyon izgulok, még listát is írtam mit kell magunkkal vinni :-)
Arra gondoltam, hogy az ágyából a plüss vackokat meg a a fejvédőjét is magunkkal visszük, hogy ha elalszik vagy éjjel-reggel felébred ismerős dolgokat lásson maga körül. Szerintetek ez butaság és túlaggódom vagy van értelme?

Masni
masni
 
 


snowwhite!
Gratulálok a kislányodhoz! Milyen genetikai vizsgálaton voltál?!

Barnama!
Örülök, hogy jöttél, köszi a dicséretet!

Masni!
Napközben is jókat csicsizett? Martin itt nyafogott... De nem bánom!
Szerintem vidd a megszokott dolgait mindenképpen!

Kép

Kép

Kép
steffi
Kerepes
 
 


Masni
Én is vittem minden olyat, ami otthonra emlékezteti Olicskát és jó volt neki. Ja és egyszer írtam egy nyaralós, meg egyszer téli-síelős listát, amit azóta sem dobtam ki, csak kiegészítgetem néha. Nekem nagyon hasznos volt és még most is előveszem, ha utazunk. Így 1 óra alatt bepakolok akár egy hétre is és nincs veszekedés, meg hiszti apával és nem kínoz agyon, hogy mit hoztam, meg mit nem!

Emano
Üdv a csapatban! Mondd el kérlek hogyan néz ki Szabó doki! Olyan gáz, hogy a dokik nem hordanak névtáblát és egy csomót nem ismerek. Csak azért kérem, mert nekem nagy esélyem van arra, hogy a az én Tóth dokim nem lesz velem a szülésnél, mert elutazik, és jó volna tudnom, hogy melyik dokiknál leszek "biztonságban" (császár után próbálkozom a természetes a szüléssel) és ezek szerint a tiédnél is! Köszi!

Kép

Képurl]
eszesmerci
 
 


Masni
Én is vittem minden olyat, ami otthonra emlékezteti Olicskát és jó volt neki. Ja és egyszer írtam egy nyaralós, meg egyszer téli-síelős listát, amit azóta sem dobtam ki, csak kiegészítgetem néha. Nekem nagyon hasznos volt és még most is előveszem, ha utazunk. Így 1 óra alatt bepakolok akár egy hétre is és nincs veszekedés, meg hiszti apával és nem kínoz agyon, hogy mit hoztam, meg mit nem!

Emano
Üdv a csapatban! Mondd el kérlek hogyan néz ki Szabó doki! Olyan gáz, hogy a dokik nem hordanak névtáblát és egy csomót nem ismerek. Csak azért kérem, mert nekem nagy esélyem van arra, hogy a az én Tóth dokim nem lesz velem a szülésnél, mert elutazik, és jó volna tudnom, hogy melyik dokiknál leszek "biztonságban" (császár után próbálkozom a természetes a szüléssel) és ezek szerint a tiédnél is! Köszi!

Kép

Képurl]
eszesmerci
 
 


Na ezt az üzit most miért tette ki 2-szer?

Kép

Képurl]
eszesmerci
 
 


na helló mindenkinek újra!!

Hosszú idő után ma sikerült Danit már 10-kor elaltatni, szóval rohantam ide írni Nektek :D

Valentina! Nagy gratuláció nektek a babához!!

Steffi
Büszkén jelentem, ma sikerült a Kriot elintézni, visszakapjuk a pénzt!!! Apa felhívta az igazgatót és ráborította az asztalt, szóval fejvesztve ajánlotta fel az igi, hogy visszautalják a pénzt az általunk megadott bankszámlára!! Juhéééé! Ebből is látszik, hogy nem szabad hagyni az embernek magát és a sarkára kell állnia! :D
Te hogy gyúrsz a babaúszásra? Tréningeled a gyerkőcöt valahogy? Te hogy vagy? Jobban? Beszedtél valamit?

Masni
Melyik szállóba mentetek? Én nagy Sopron-szakértő vagyok!! Mi nagy welness szálló rajongók vagyunk a férjemmel, a baba előtt kéthavonta mentünk mindenhová az országban termálozni, meg welneszezni (szép magyarosan :) )

Zsófi
Ez a "töközés" nekem is nagy hibám, én is próbálok most már jobban figyelni, hogy miket beszélek a gyerek előtt... :lol:
Sajna kendő-ügyben nincs fejlődés, nem szereti Dani, viszont úszni a Ficánkába fogunk menni a Szérűskertibe!
Én is bejelölhetlek wiwen?

Tünde
Bár Danit még sose nézték lánynak (igaz, alkalom se volt rá, mivel még szinte csak ismerősök látták, akik tudták a nemét), de én is nagyon vigyázok arra, hogy ne viseljen rózsaszínt, nem mintha őt túlzottan zavarná a dolog :D Érdekes, hogy akinek nincs gyereke, simán vett ídaninak olyan rucit, ami elég lányos sztem (pl. fehér rugi, rózsaszín micimacival) Ők biztos még nem érzik át, hogy milyen rossz, ha lánynak nézik az ember kisfiát :D

Na szép estét mindenkinek, megyek jégtáncosokat nézni, bár eddig elég uncsinak tűnt nekem!

KépKép
barimami
 
 


Barbi!

Bejelölhetsz persze, sőt bárki, csak már csak holnap igazolok vissza, mert most kidőlök...
Sajnálom a kendőt... Most, amíg szervízben volt a kocsi, Lénával megint kendőztünk, mindkét nap majdnem két órát. Hát, nem mondom, hogy nekem hű de jó volt, de ő egyik nap fél, másnap 1 órát szunyált benne. Szóval ő még mindig szereti, csak nekem már ilyen hosszú távon nehéz, sajnos...
Ja, Léna örökölt egy nagyon cuki kék-fehér csíkos kissapit, amit már ugyan kinőtt, de egy idő után nem adtam rá, mert mindig kisfiúnak nézték... Vettem bordó csikosat. A téli sapija most rózsaszín csíkos, nagy rózsaszín bojttal (asszem tettem fel ide képet, amin abban van), még így is megkérdezik, hogy "Kisfiú?". Ennél többet, asszem nem tudok tenni, hogy látszódjon, hogy kislány...

Jóéjt! :)

Kép
Kép
Kép
zsofizsofi
 
 


Zsófi
Blogodon az olvasós és a számítógépezős kép iszonyat nagy!! :lol:

KépKép
barimami
 
 


Sziasztok!

Szia Masni!

Aranyos vagy! :lol:

Egyelőre egy kislányunk van aki mindjárt két(!) éves lesz.(Úristen, hogy elrepült az idő!)
Az orrcseppet(euphorbium) nagyjából én is 3x használtam amikor kifejezetten náthás volt a lányunk.Viszont két hete megelőzésként is bevetettem, ha lehet ilyet mondani. Már lehetett kicsit hallani a hangján, hogy kezdődőben van a nátha, de nem jött semmi a nóziból.
3 napig napi két alkalommal spricceltünk és nem tudom, hogy ennek köszönhető-e (én azt gondolom igen), de nem lett igazi "taknyos" panaszunk, közérzete is remek maradt.
Jó pihenést Nektek! Szerintem jól teszed, ha viszel egy-két otthonra emlékeztető cuccot magatokkal.

Jó éjt mindenkinek!

-Ktina-
ktina
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: