Votiv!
így már értem az állás témát...
hát igen, ha valamelyik fal jóval hidegebb, mint a másik, akkor ott lecsapódik a pára, de 2-3 fok nem szokott különbséget jelenteni. mondjuk az üveg meg még sokkal hidegebb, és gondolom fa ablak, az meg ugye roháááádik randán. csak cseréljék ki! még az jutott eszembe, hogy az is lehet, hogy egyszerűen azt számolták ki rosszul, hogy melyik falra kerüljön a fűtőtest. ablak alá kéne ugyanis, de a tetőtér miatt...
a mi Graco közepes kocsink olyan, hogy fekvőbe lehet dönteni az ülését és akkor rá lehet pattintani a Graco bébihordozót is. súlya kb. 5-6 kg, már láttad talán. amikor én néztem a Q.Zappot egy nőnél az utcán, úgy láttam, hogy a háttámlája egy oda csavarozott anyag, amit nem lehet megdönteni, de lehet, hogy rosszul láttam. mindenesetre a formájából ítélve semmit sem lehet (gyereken kívül) ráapplikálni. gondolkodom (ismét), hogy eladjam a batár Bergon kocsit, de férjem ragaszkodik hozzá. pedig inkább a Gracoban sétáltatnám a kicsikét, meg vennék rá hordozót.
Vera!
kellett neked most írni ezt a pihenőszéket. megint meginogtam

. azt, hogy kényelemből használjuk, magamra értettem.
Zuzi!
szerintem ám most is annyira segítenek a pasik, mint régen. csak az én faterom olyan típus, hogy sose segített otthon semmit, még a ffi munkát sem végezte el (pl. olaj felcipelése a negyedikre). jól kell kifogni a férjet!
nem lettem volna szívesen anya, az anyám korában.
Zuzi, Vera!
akkor ezek szerint az a sok mókus, amiket küldözgettünk erre arra, mind hozzátok ment?
Indi!
én is ismerek pár szüzet, akiknek esze ágában sincs takarítani
Szrekuc!
bocs, ha megrázó vagyok, de asszem Dolákék ezt lefordították valami német dalocskából. (sláfen kintyen...

)
Zsanci!
várd meg Írországot, és ott biztos van Mother Care, ahol majd szerválhatsz menő kocsit magadnak!
Norbi ügy:
Norbinak legelső büntetése volt, a gyártónak volt a többedik alkalom.
mindenesetre, aki hisz az ilyesmiben... ugyanis egy étrend kiegészítő kapszuláról azt sugallták, hogy fogyaszt. ez mese! persze egyáltalán nem bánom, ha kicsit megszorongatják az ilyen reklámokat sugalló cégeket.
Indi!
csak a norbi étrendkiegészítőről sugallták azt, amit, de a termékekkel nincs gond, magukért beszélnek. perpill Norbi módszerével kezdtem fogyózni újra. a termékek hátulján mindig ott található a pontos összetétel, és valóban lényegesen kevesebb Ch-t tartalmaznak, mint az átlagos cuccok.