A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Lakóhely szerint » Kecskeméti babavárók


Sziasztok!

Kazi,
üdv itt köztünk!!!

Roz,
sajnálom Adrit, kiderült, hogy mitől dagadt be a szeme?

Holnap estig nem leszek, megint anyunál alszunk. Kicsit félek, mert ígérgetik ezt a nagy vihart, ott meg nincs még egy garázs. Azért remélem nem lesz gond.

Szerintetek éjszaka 9 óra alvás nem kevés egy egy éves Lilibabának? :D Mert egy 30 éves Lina anyukának baromi kevésnek tűnt... :D Én nem tudom, hogy bírja, este fél 10-kor alig bírtuk elaltatni, aztán fél 7-kor már teljesen fitten fent volt. Persze ébredés utáni második másodpercben jött a hamma, szinte még ki se nyitotta a szemét.

KépKép
KépKép
KépKép
linacska
 
 


Kattic, ha már kérded az aloe gélt: nekünk van,mert én is csupa jót hallotttam, Apukám is issza,hát gondoltam próbáljuk meg. Aztán beszéltem egy gyógyszerész barátnőmmel, aki épp azelőtt volt egy tud. előadáson, na ott azt mondták, h az egész egy nagy biznisz, az aloe egyedül külsőleg hatásos, de ez a gél(akármilyen ízesítéssel is) de semmit nem ér. Kérdeztem akkor mi a jó imm.erősítő: hát a Béres csepp(na erről meg mások mondanak rosszat) és az echinacin csepp.Ezeket felváltva érdemes adni szerinte. De, Ő ugye gyógyszerész, csak az OGYI által bevizsgált készítményekben hisz. Azért ki én sem dobtam az aloet, ált. bérest+cebiont teszek a kis üvegébe, és ha kiürül akkor aloes vizet. Mondjuk 1 kávéskanalával elég sokáig fog tartani az 1l. :wink: :D

Lina, sztem az alvás is uolyan,mint az evés(bár ma könnyen osztom az észt, amikor fél10-fél9ig ébredés nélkül aludt Hanna, életében 5. alkalommal) pontosan tudja egy baba, h mennyi az elég.

Mit is akartam még?

Kép
seriff
 
 


Megvan:
Nyhk, és ha tejpépet kapott több,mint 1-2 órát bírt ki ébredés nélkül?

Lina, a pohárról jutott eszembe még, h Leona ugye hónapok óta abból iszik tök ügyesen, Hanna meg csak nem olyan rég,és csak ha kedve van, pl ma reggel(landolt is egy pár korty kakaó a szőnyegen :roll: :oops: :D ) Sztem egyszer csak majd ez is jön, legalábbis nálunk így volt.

Kép
seriff
 
 

 
 

lina
kötöhártya gyulladása van adrinak ...

Kép

Kép

Kép
roz23
 
 


Tegnap este az első hajvágás is megvolt: :D Kép

Kép
seriff
 
 


Seriff,
Nagyon édes Hanna-baba (aki már nem is baba :roll: :D )
és kivágta le?

KépKép
KépKép
nana09
 
 


Szóval nem "kivágta", hanem Ki vágta? :oops: :lol: (bocsi annyira figyelmetlen vagyok)

KépKép
KépKép
nana09
 
 


Roz, sajnálom Adrit! :)

Ser, nagyon édi Hanna. Zsófinak sem ártana egy vágás.

Balim, nagyon szép gyerekeid vannak! Gratulálok! Minden tiszteletem a többgyerekeseké!

Nana, gratulálok a kúszáshoz!!!!!!!!!!!! Na ugye! :wink:

Ma itt vannak a redönyösök, úszik az egész ház..........függönyökezt kimostam...de hogy ablakpucolás mikor lesz? :shock: :roll:
Köszönöm Syg a segítséget a redőnnyel kapcsolatban! :)

Lina, Zsófinal is minden kialakult, minden magától jött. Azért is nem érdekel sokminden.....majd ő tudja. Zsófi egyébként már nagyon szépen iszik pohárból. És szerencsém van, mert darabosakat is régóta eszik.
birolili
 
 


Hajni,

Egy szórolapot kaptam az Aloe Vera Plusz-ról, itt légúti és allergiás betegségek ellen címszóval van. itt gyerekeknek 1 evőkanál plusz kapszula (nem tudom ez mi), illetve C vitamin. persze ez mind valami GND cég forgalmazza. De ma rákérdezek. A neten utánna akartam nézni, találtam is rólavalamit, de ott a léguti betegségre nem írta.

Seriff,
valamit hallottál a Aloe Vera Plus-ról, ez kanalas. Egyébként én is Ádámnak Bérest adok Cebionnal, este pedig a vitacolan-t (azt imádja :) ). És most talán a vitacolánt lecserélem az aloe vera plus-ra, ezért kérdezem. Nekem a véleményem az aloe-ról nem olyan jó, nem a hatása miatt, hanem amit te is írtál a biznisz miatt. Annak idején amikor apu beteg lett a korházban mint egy csodaszert hírdették a rákos betegek között. És persze a család és a beteg mindenben kapaszkodik és mindent megvesz. Szóval nagyon rossz volt látni, hogy mennyire kihasználják az emberek betegségét és naivitását. Pedig épp ésszel tudja az ember, hogy csodaszer nincs. :(

Tejpépet is este fél 7 körül adtam neki és a fél 9-es fekvés után (akkor cici még) fél órával - 1 órával később jött az első visítósébredés, és utánna sorban a többi. Szóval az esti tejpépet lecseréltem másra. De így visszagondolva az sem volt sokkal jobb. Meg persze mindíg a fogára lett fogva a dolog (ki is jött 6 fogacska 2 hónap alatt). De most már egy hónapja nincs új fog, de a visítós ébredés maradt. Szóval most csak tejcsit kap, és MA ÉJSZAKA CSAK 3* ébredt !!!!!!!! Amúgy a hason alváson gondolkoztam még (Petrus úgy alszik), próbáltam este a hátára lerakni, de szinte rögtön átfordult hasra. :(

Roz,
Jobbulást Adrinak!

Seriff, balim,
Tündériek a gyerekek!

Kép

Kép
nyhk
 
 


Sziasztok!

Lili
Gondoltam rátok, amikor mentünk át Nagykőrösre, hogy merre lehet gyönyörű új házikótok? :)


Én még mindig a FELLEGEKBEN járok!!! :D :D :D bár még nehezen megy és nem is épp szabályos a kúszás, de nagyon ÉLVEZI!!!! :D :D :D

SŐT!! Képzeljétek Anita azt mondja valószinűleg holnap utoljára kell mennünk!!! :D :D :D :D :D

A másik csoda (bocs ha vkit érdekel :) ) az ALVÁS...nálunk ez Rémálom 7,5 hónapja, mert nagyon nehezen tud elaludni és sehogy se jó, nem lehet ringatni, dajnkálni sem...egyedül a hordozóba hintáztatás jött be, de már nagyon aggódtunk emiatt (is) így a férjem! (aki egy angyal) Vasárnap eldöntötte megint megprobáljuk hogy nem rakjuk hordozóba...mellé feküdt a "nagyágyba" és - bár nem könnyen- de elaludt Boti! :) :) :)

Nálunk ez ÓRIÁSI szó!!! Azóta nagyon boldogok vagyunk mindketten h végre mellettünk is elalszik egy kis simivel és kb 10-szer ébred, de sebaj!!!! :) :)

Mások hülyének néznek minket h annak örülünk h a gyerekünk a mi ágyunkba alszik...Igen, mi nagyon!!! Erre várunk 7,5 hónapja!!!

Másrészt más, akinek szerencsésen, semmiilyen problémája nincs a manójának, az nem tudhatja, mert más szemszögből látja... de pl. Kati te bizti érted, mire gondolok! :) :) :) :) :)

KépKép
KépKép
nana09
 
 


Sziasztok!

Nana, olyan jó olvasni a soraidat! Örülök, hogy Boti így beindult!

Nyhk,
Orsi is tejpépet kap vacsira, de olyan 7 óra körül. 8-fél 9-kor még simán rászopizik. Én nem vettem észre összefüggést a vacsi és a sok kelés között. Inkább a fogára fogom. Tegnap bújt elő az 5.foga. Így mostanában 2,5 óránként kelt éjszak. Ha jó éjszakánk van, akkor 4 óránként kel.

Seriff,
Milyen nagylányosan könyököl Hanna. :) Jól kihúztátok az első hajvágást idejét.

Balim, nagyon helyesek a gyerekek. Hogy kilóg a sorból Eszti a szőke fürtjeivel.

Roz, szegény Adri. F.-nak is volt már, de a szeme nem ragadt össze :? Áki meggyógyult már?

Lina,
sztem nem kevés a 9 óra alvás, ha napközben sokat alszik Lili.

Üdv az újaknak!

Lilypie Pregnancy tickers
pillle
 
 


Nana,
Igen én is tudom, hogy ami másnak természetes, illetve elvei ellen val, annak más, más okból szinte megváltás, és egy nagy kő a szivéről.
Már nem kell Anitához járni? Magától beindul Boti? Ez jó hír ám!
Dani mit szól ahoz, hogy Boti ott alhat Ő meg nem? Vagy ő már nagy fiú? Testvérféltékenység nincs?

Kép

Kép
nyhk
 
 


Sziasztok!

Üdv az újaknak!

Balim nagyon szépek a gyerekek!Én még tán nem is láttam a fiúkról képet.Milyen jó Eszternek,hogy két testőre is van :) .A testvérkét tervezzük,csak még előbb magamat rendbe kell szedni.

Nana micsoda jó hírek!Látod,nem kell aggódni,Lencus is nemrég kezdett kúszni :) .

Roz jobbulást Adrinak!

Kazi persze találkozhatunk vmikor.Lenci is szopizik és éjjel ált. kétszer kel még enni.Micsoda különleges nevei vannak a lányoknak,nem is nagyon hallottam még ezeket a neveket.

Nyhk mi is este 6-kor eszünk tejpépet,aztán 8-9-kor még szopi,majd olyan 1 körül kel következőnek,de hamar vissza is alszik.Aloe gélt nemrég óta én is iszom,nálunk anyukámék használnak még vitaminokat,krémet is,ők dícsérik és szerintem is jó.

Tegnap voltunk mérésen,doktornő megnézte és hát fölül nem kettő,hanem négy fogacska jön egyszerre :) .Na felébredt a kisasszony,persze egy félórás altatás után aludt kemény félórát,úgyhogy most ennyi.

Kép Kép

Kép
dettus
 
 


Jaj,Ser még Hannát akartam megdícsérni,milyen édes a képen.

Lili téged meg nem irigyellek az ablakpucolás miatt,esetleg,ha nagyon belejössz és abba se bírod hagyni jöhetsz hozzánk is :lol: ,nálunk se ártana.

Kép Kép

Kép
dettus
 
 


Sziasztok!
Képet nem tudok feltenni,mert még nagyon kezdő vagyok,a számítógép kezelésben :oops: ,de majd valamelyik este ráveszem apát,hogy segítsen. :)
Egy kérdés:hogy lehet a vonalzó mellé képet feltenni???


Nyhk:nem hiszem,hogy éhen marad az anyatejtől!
Az én csajszim sem azért kel éjjel mert éhes az tuti!!!!Egyszerűen hiányzom neki és meg akar győződni,hogy ott vagyok-e(olvastam erről).

Megyek megebédeltetem a lányokat!(na meg magamat) :lol:

Helló!
kazi
 
 


Ja a nevek! Hát nekünk ezek tetszettek,tetszenek!!! :D
Szió!
kazi
 
 


Nyhk,

Dani velem alszik, Boti apával, általában, mivel apa éjjel dolgozik (sokat sajnos) így ő csak ritkán tud Danussal aludni.

Dani már jó ideje a szobájában aludt, de Boti születésével és extra sírossággal minden borult, de lassan, lassan remélem azért hogy elaludni mindketten a saját fészkükben foganak, aztán hajnalban majd jönnek! :lol: :lol: :lol:

KépKép
KépKép
nana09
 
 


Seriff, Balim - aranyosak a gyerkőcös fotók!!!!

Üdv az újaknak a topikban. Jó hogy jöttetek!

Nana - örülök, hogy jó híreket írtál!!!! Végül voltatok Poncsák drnőnél Nagykőrösön? Ha igen, milyen volt a tapsztalatod?

Kép
potykamanó
 
 


Leírnátok nekem, hogy kell feltenni képet? Köszi
Vendég
 


Sziasztok!

Remelem egyensulyba kerul megint az eletunk... :roll: Tegnap a kisasszony nem volt hajlando aludni, persze keso delutan mar zombi volt, ezert fel nyolckor vittem aludni. Cserebe mar fel hetkor kelt ( egy oraval kesobb szokott ) es 9 fele laposakat pislantott... delben ugy aludt el, mint egy kisangyal. :lol:
Egyebkent meg nyugos, hisztis... :?

Udv az ujaknak!

Koszonom a babakocsis valaszokat, vegul a szalaghazak alatt vettunk, ahol irtatok. Katanak nagyon tetszik, tegnap este a lakasban kellett tologatni... :lol: :lol: :lol: es ha kivettem sirva fakadt. :roll:

Nana, ez nagyszeru hir! Latod, hogy Boti csak behozza a lemaradasokat (bar nem gondolnam, hogy azok annyira veszesek voltak).

Roz, jobbulast Adrinak! Ha meg tudod oldani, akkor pislogtasd kamillas vizbe! En ugy szoktam magamnak, hogy palinkas poharat szinultig toltom, rahajolok, hogy beleerjen a szemem es ugy pislogok. Ez a leghatasosabb!

Balim, milyen szepek a gyerekek!!! :D Eszter mar igazi holgy! :wink:

Cukker, Bencenek utolag is boldog szulinapot! Adrinak meg jobbulast!!!

Ser, Hannanak jol all a rovid frizura! Miert lett levagva?

Borsika, 27 gyerkoc? Nem semmi! :roll: Minden elismeresem, hogy bevallalod! A lanyoknak meg puszi! :P

Aloe: a DM-ben lehet kapni aloe tartalmu zoldteat.

Dóra
KépKép
KépKép
dora_
 
 


Ma megy valaki jatszohazba?

Dóra
KépKép
KépKép
dora_
 
 


ÁÁá megvan hol kell a mellékletet feltölteni, csak nagy a kép, lehet azzal kezdeni valamit? :shock:
Vendég
 


Sziasztok!

Kacika
le kell kicsinyíteni a kép méretét ,én az xnview progival szoktam,majd elmentem az asztalra,vagy máshová,és a melléklet feltöltésre ha rákattintasz,akkor ott már adja magát mit hogy tovább.Remélem sikerül.

Roz
jobbulást Adrinak,nem fáj a szeme?

Ser
én is a béres cseppet adom Annának C-vitamin porral.az étvágya naon jó tőle.Ha beteg,akkor csak a böliben szedi ösze,a fertőzőeket.Azt pedig nem lehet elkerülni sajnos semmien immunerősítővel sem.Sajna
Szép a lányod naon!

Erszényes
édesek vagytok Janikával,máskor is gyertek el!

Hajny

Kép
ágoston hajnalka
 
 


Sziasztok!

Timci: örülök, h Attila be ment veled az UH-ra!!!!!! Csak igy tovább!!! Jó h itt voltál nálunk!!!! Írtam pü-t!!!!!:wink: :D :D :D :D

Hajny: nagyon jol éreztük magunkat (de sztem ez látszott Janikán is nagyon:wink: ) , nagyon örülök h találkoztunk végre személyesen is és köszönjük szépen a vendéglátást!!
Anna meg gyönyörűséges és nagyon okos kislány, látszik h harmóniában szeretetben éltek!! :wink: :D :D :D
Janika már a kocsiban bealudt és azóta is húzza a lóbőrt....hehehe jól kifáradt nálatok.......:D:D

asszem több nyomos okom is lesz gyakran járnia széchenyi felé..... :D:D

Cukker: jó volt látni titeket, rég találkoztunk. nagyon cuki Adri, nekem nagyon tettszett a kis göndörödő hajacskája is!!
Végül aludt egy jot mikor hazamentetek??

Nana: nagyon örülök a csodáidnak!! :D :D

kaci: üdv itt köztünk. A képet csatolni kell, úgy h a melléklet feltöltésére kattintasz, de vigyázz mert ha tul nagy a kép nem engedi felrakni! :roll:

KépKép

KépKép
erszényes
 
 


Köszi az elismerő szavakat!

Nana, Apa vágta le, nem tetszett neki ez a "focista" frizura, és ma ment fodrászhoz, de oda nem akarta elvinni,aztán fürdésnél mondta, h hú ilyenkor lehetne, hát én meg mondtam,akkor mire vár,ott az olló, és nyissz. Sztem cuki lett, bár kicsit fiús talán :wink: :lol: .
Örülök a másik csodátoknak is! Szerintem semmi gond nincs az együttalvással,ha mindannyiótoknak megfelel, az a lényeg,nem pedig az,h ki mit gondol! :D

Nyhk, nem hallottam arról, ez ami nekünk van ez a forever living-es, igazából nem tudom,h mennyire jó.Novemberben volt utoljára náthás Hanna, de előtte is váltva kapta a béressel.

Hajny, sztem is ez van a bölcsivel,ill. bármilyen első közösséggel4 Bár nem egy kivételt hallottam,akik szeptember óta csak egyszer vagy egyszer sem voltak betegek....a mázlisták :) Mikortól dolgozol? Várod?

Kép
seriff
 
 


Hajnyéknál Mini Babatali volt? :D édesek lehettek a picurok együtt. :D

Adrinak göndörödik a haja?? :)

KépKép
KépKép
nana09
 
 


Dettus,
Tegnap láttalak benneteket!!!:) Az egész családot. :) Illetve Lencikéből sajna semmit. :( Lassan, ha megszünik Boti "dobálom magam" efektusa akkor elmerészkedünk a "klubba". Remélem mielőbb találkozunk. :)

KépKép
KépKép
nana09
 
 


Azért volt 27 mrt egyszerre tartottam meg akét lánynak.Az volt a terv hogy 6-6 hívhatnak, de kicsit több lett. De nem itthon tartottam hanem a kórházba elkértem a kübb helységet. Jó volt mert apa pont itthon volt/ egy évig svédorszába volt/ és ő volt ajáték mester, és klasszúl lefoglalta őket. De az idén már lehetett mert a nagyobb már ötödikes és ciki a másodikosokkal eggyütt, mert azok pisisek, igy nem nem vágatm bele.
borsika33
 
 


Sziasztok!

Erszényes
örülök hogy jól éreztétek magatokat,máskor is szívesen látlak benneteket!Jó hogy nagyot aludt az a drága baba!Édesek vagytok!
:lol:

Nana
jó hogy a fiúk veletek alszanak,én nem bírok Annával,mindig attól félek hogy ráfekszem,vagy ki van takarózva,soxor felébredek.Ha külön van akkor alszom mint a tök. :lol:
Erszényes jött el látogatóba Janikával,és áthívtuk Cukit is,mivel ajtószomszéd.Jó néha egy kis társaság,Anna is ismerkedik.

Borsika
a 27 gyerek akkor sem semmi.Anyagilag is sok volt gondolom.De aki szereti a gyerekeket nem anyagiaskodik,mindig.Te meg a munkádból is ítélve,szereted őket.
Merre volt a férjed,mit csinált kint?Én bezakkantam volna egy évig pasi nélkül.De még Endre nélkül is. :wink:

Hajny

Kép
ágoston hajnalka
 
 


Ser
február 5-én kezdek,hát már nincs sok kedvem dolgozni menni.Már jól megszoktam itthon,nehéz lesz a visszaállás.De a gyest muszály pótolni.Ezért csak 4 órásban kezdek.Elég lesz az is.
Sajna Anna általában elkapja a betegségek zömét.Irigy vaok arra aki csak párszor beteg.

Hajny

Kép
ágoston hajnalka
 
 


Hajni

Hát igen anyagilag se semmi, ráadásul a karácsony éppen kihevertük. A férje hivatásos katona és a gripen miatt volt kint tanulni. Nem volt leányálom, de anyukám hozzánk költözött ő segített sokat.
borsika33
 
 


Hajni-Ok.9-fél 9 körül ott leszek a tömbházatoknál,majd rádcsörgök telefonon egyszer,mikor indulok innen,hogy mire odaérek,legyetek lennt ok?!Márvárom,.talizzunk :)
Puszillak benneteket!

Erszényes-Ok,olvastam a prividet :) Persze,mikor itt vagytok nyugodtan szolj,és biztosan talizunk.Mikor otthon leszek,és ugy lesz alkalom,bennt leszek a skypon,meg az msn-en ne aggodj.:)
Ma pihenő napom volt :) Rámfért,hogy kicsit kialudjam magam.
Puszillak benneteket!És várom a következő randit :)

Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


Sziasztok!

Timci
holnap várlak,jót dumcsizunk,remélem kipihented magad,mozgalmas lesz a nap.

Borsika
nekem is van sok ismerősöm a katonaságnál,van egy kedves pilóta ismerősöm,Máté Attila.Nem ismeri férjed?

Hajny

Kép
ágoston hajnalka
 
 


Hajni

Igen ismeri megkérdztem.
borsika33
 
 


Sziasztok!

Lenne valaki olyan arnyos és megadná a nagykőrösi fül-orrgégész doktornő nevét, számát? Be kell előre jelentkezni?

Sajnos úgy néz ki mi sem ússzuk meg az arcüregmosást. :(

Majd Bea ír többet

Sziasztok

KépKép
KépKép
sbea
 
 


Erszényes

Én is örülök, hogy találkoztunk. Most mondtam a férjemnek, hogy Adri milyen picike volt Janika mellett. :(
Aludt, és még most is. tuti nem lesz alvás este. Mikor hazajöttünk, aludt két és fél órát, aztán felkelt, édi volt. Most is alszik fél 5 óta, tehát ez megint két és fél óra. ???

Nana

Klassz, hogy Boti elkezdett mászni, és megértelek. hogy örülsz annak, h alszik mellettetek. Én is szeretnék néha Adrival aludni, érezni, hallani a szuszogását. De azt hiszem nagy szerencsém van vele. Álom, ahogy elalszik. Csak beteszem az ágyába, sőt be is kéredszkedik. Van, hogy odamászik és kihúzza a kispárnáját, akkor tudom, hogy álmos.
Hát a haja hol göndörödik, hol meg egyenes. De csak hátul, elöl alig van haj. :( Már úgy várom, hogy nagyobb legyen.

Dettus

Hát akkor bocsi, jól elnéztem ezt a babadolgot. :))

Hajni

Mikor megyünk pizzázni? Már nagyon mehetnékem van, mozikínálat meg pocsék.
Anna tényleg nő, mint a gomba és nagyon jól áll neki a szoknya.


Ma főztem Adrinak alma burgonyát. Hát ritka szar íze lett. Azért megkóstóltattam Adrival és megette. :) Lehet, hogy nagyon éhes volt? Annyira béna voltam. Megszokásból megsóztam a krumplit, de az alma miatt tettem bele fahéjat, és végül még tápszerport, hogy tápláló legyen. Kérlek ne röhögjetek nagyon. :)

Andi
Kép
cukkker
 
 


Cukker

Te vagy Andi?..
borsika33
 
 


Sziasztok!

Sbea, Somi doktornore gondolsz, akiknel Nyhk is jartak?? O Cegleden van.
www.gyogysapka.hu

Cukker, a lenyeg hogy Adrinak izlett a foztod, szerintem jo volt ugy ahogy csinaltad - esetleg so nelkul... :wink:

Egyedul voltunk jatszohazban... :( Azert az ottani bolcsisek kozul voltak paran, de az nem olyan. :roll:
Es busszal mentunk, most eloszor! :D Ezert kellett a kis jargany, konnyen fel-le lehet tenni. Mig fizettem a jegyert, mogottem egy fiatalember feltette Katat :D meglepodtem, de nagyon jol esett.

Hu, nem tudom milyen ejszakank lesz, mit erzunk meg a kinti nagy szelbol...meg most is osszeugrik a gyomrom, ha az augusztus 20-ra gondolok! :(

Jo ejt mindenkinek!

Dóra
KépKép
KépKép
dora_
 
 


Pille,
Én is a fogra fogtam a keléseket, de már másfél hónapja nincs új fog, viszont visítós ébredés igen. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy nálunk vacsi a gond, lehet, hogy az ő gyomra nehezebben emészt? Kíváncsi vagyok, hogy ma éjszaka mi lesz. Aztán lehet, hogy két hónap múlva megint kiderül, hogy más miatt van. Nem soká nagyobb lesz, beszélni fog, és megmondja, hogy mi a gond, akkor egyszerűbb lesz..... :)

Nana,
Gyertek ti is el a klubba, biztos élvezni fogja Boti is. (Sok a csaj! :) )

Bea,
Amint Dóra is írta Cegléden van Somi (ha rá gondoltál). Nem kell időpontot kérni. Legközelebb szombat délelőtt lesz rendelés.

Hajni,
Én éppen fordítva vagyok összerakva. Nagyon jót tudok akár Petrus akár Ádám mellett aludni. (Épp ez a baj is, hogy ha átmegyek éjszaka Petrushoz elalszom mellette és nem ébredek fel még annyira sem, hogy visszavánszorogjak a helyemre.) Ha reggel 6 körül Ádám átmegy apához, akkor úgy visszaalszanak, hogy 8-kor keltenem kell apát, hogy ideje munkába menni, mint a mormoták :)

Kép

Kép
nyhk
 
 


Nyhk,
:) :) :) ok, igyekszünk. :)
Bizti rögtön szerelembe esne Boti, a korosztályából Petra és Lencike különösen szép kisbabák. :)

Bár ma az egész délutánt megint végigsírta :( ...front? orkán? foga? :cry:

Huuu SZEGÉNY DORI, te átélted azt a szélvihart, mi meg mit sem tudunk róla. De szerintem ne izgulj mire ideér ez a szél már szelidebb lesz. :) Nem lesz baj. :)

Cukker.
Mégcsak kúszik Boti, nem mászik. Adri egy kis angyal lehet. :) Óriási mázlid van. :)

KépKép
KépKép
nana09
 
 


Dora igen rá gondolt Zsolti.De be kell hozzá jelentkezni?Vagy csak menjünk oda?Tel.számot nem találtam.

KépKép
KépKép
sbea
 
 


Ó köszi Nyhk!Most láttam,hogy közben írtál.

KépKép
KépKép
sbea
 
 


Bea,
A lap bal oldalán van a cím és a telefonszám is, ha esetleg infó szügséges.

Pille,
Te nem régen kerestél valami melegítős dolgot fülre. Dm-ben kaptál végül? Már nem emlékszem. Mi ez pontosan?

Nana,
Köszi a bókot Petrus nevében!

Kép

Kép
nyhk
 
 


Nagyon termékenyek voltatok.... :) :D Én meg végigtakarítottam a napot. Szerencsére itt volt K.méten anyukám, aki délutánra meglógott az előadásról, így takarítani, és ablakot pucolni is tudtam. A függönyöket is kimostam....Az egészet bevágtam egy délután alatt. :shock: Kicsit fáradt vagyok.......

Nana, sztem is az a lényeg, h. ti jól érezzétek magatokat! :) Szerintem a kicsikat nagyon megviseli a nagy szél. Zsófi érzékeny a frontokra és a szélre. Na meg ha jön a foga......

Bea, reméljük, h. semmi komolyat nem kell Lillával tenni. Erről a "Somi dokiról" sok jót lehet itt hallani. :)

Irigykedem a mini babatalira. :) :wink: Nem szervezünk egy talit vmikorra?????

Nyhk, Nana, az alvást tényleg nem tudom, h. milyen rossz lehet.....és egy csomó kellemetlenséget sem. De attól nagyon együtt érzek veletek. Igaz, nem tudom, h. milyen az érzés......

Vmit még szerettem volna........
majd holnap. Hazaért apa. Jó éjt!
birolili
 
 


Sziasztok csajok!


Az éjjel szinte semmit sem aludtam,annyira féltem,hogy a nagy vihar nehogy tönkrevágja a kocsit...és egyfojtába szorongattam a páromat,ő meg szorosan átölelt,hisz látta,hogy parázok :)
Ma kiváncsi vagyok arra a mozgalmas napra :)
Nagyon hamar elrepült ez a hét,és örülök neki,hiszen eddig nagyon lassan teltek...
Már péntek van,még van 4 nap és irány haza:)
Egyébként minden rendben van nállam,csak mostanába túl fáradt vagyok...de ez is elmulik:)
Remélem senkinek sem esett bántódása a nagy vihar miadt vagy semmi értékes cuccuknak.
Főleg azok,akik magánlakásban laknak...Erszényes,Lili...
Azért azt is várom,hogy visszajöjjek,hisz nagyon fognak hiányozni Hajni,meg erszényes,hiszen velük már randiztam és remélem,amint visszajövök még fogok jó sokat :)Meg hát azt is remélem,hogy másokkal is közületek megismerkedhetek személyesen.
Puszi nektek,kellemes pénteket!





Kép

Kép

Kép



Cs.K.T.
timcike81
Nagykőrös
 
 


sziasztok
Tegnap el kellett vinnem Adrikát a háziorvoshoz is mert folyamatossan lázas volt 39,4 volt láza hiába kúp szirup körkörös lázcsillapítás... semmi :( egész nap aludt vagy nyöszörgött hoyg simogassam a hasát kiderült mandula gyulladása van kapott supraxot 1 adagban irta ki direkt a doktornő de így sem tudom beadni neki ... :roll: az este bele ttetem neki egy kis gyümilébe és tényleg kortyonként itta a fürdő kádban ... :( szeme már egész szépen helyre jött de cseppentés kész ktasztrófa hoyg üvölt az enyhe kifejezés..... annyira elutasit mindent hogy jaj .....nagyon fárasztó ez a küzdés ... Ráadásul ma már Niki is itthon marad mert picit Ő is köhögött,.....
Még az sem tudommit ebédelünk mert vásárolni is el kellen menni de így hogy ....

ma most hogy igy kipanaszkodtam magam megyek is .....

Kép

Kép

Kép
roz23
 
 


Sziasztok!

Cukker: mintha összebeszéltek volna Adri és Janika..... Jana is 2,5 órát aludt a tali után... :roll: :D :D :D :D

Bea: sajnálom Lillát!! Remélem ezért semmi komoly nem lesz!!!

Timci+Hajny: óvatosan az úton, még szeles marad az idő egész nap!! Remélem szuper napotok lesz!! :wink: :D :D :D

Lili: ilyenkor ér haza a férjed??? Zsófi hogy van?? Belakta már a szobáját?? És hogy tettszik neki az uj ágya?? nem volt szokatlan neki?? :)

Én semmit nem éreztem a viharból, aludtam mint a tej.....
:wink: :D

KépKép

KépKép
erszényes
 
 


Jó reggelt mindenkinek!
Úgy látszik eza vihar jót tett Hannának, már a második végigaludt éjszakánál jár-kopkopkopkopkoppppppppp :) .

Balim, sikerült elintézni mindent?

Lili,nem is tudom írtam-e, h mennyire szép a házatok!Mekkora?

Rozi, remélem Adri javulgat! Gyógyszerbeadás :( ,nem is tudom hogyan lehetne.....Szemcseppet sejtem :roll:

Nyhk :lol: , gondolod ha beszélni fog elmondja, h miért nem alszik egész éjjel????Hanna már beszél, de eddig nem mesélte el :wink: :oops: :lol: ....

Hajny, hát bizti hamar visszarázódsz amjd a munkába! Lesz aki vigyáz Annára, ha esetleg lebetegszik? Nagyik?

Nana, kúszóbajnok hogy van? Pü ment-odaért? :wink:

dettus, Neked is írtam!

Bea, óh, sajnálom édes királylányt!

Tegnap minitalálka volt Minoékkal és Sygékkel, édesen játszottak a gyerkőcök,mi meg jól kidumáltuk magunkat!

Kép
seriff
 
 


Sziasztok!
A segítségeteket szeretném kérni néhány dologban. Már írtam ide a fórumra, hogy 7 hetes kismama vagyok :-))

A héten voltam orvosnál, ultrahangon is , és úgy néz ki, hogy minden rendben van, :D de nekem ezer kérdés kavarog a felyemben.
Pl.
:?: Mikor menjek védőnőhőz? Úgy tudom, hogy Németh Ákosnéhoz kell majd mennem, de nem tudom, hogy oda be kell e jelentkezni, vagy egyszerűen csak elmegyek a rendelési idejében...

:?: Sok helyen olvastam, hogy vitaminokat kellene szedni, főleg az első 12 hétben. Ezt feltétlenül beszéljem meg a védőnővel, vagy már most elkezdhetek szedni valamilyet , mielőtt elmegyek hozzá?(Elevit vagy Béres gravit stb.)

:?: Terhestornát mikor érdemes elkezdeni?

Egyelőre ennyi, előre is köszönöm a válaszokat. :D
falevel2
 
 


Roz, sajnálom! :( Jobbulást!

Ser, a házunk dícséretét köszönjük. :) Én is még gyönyörködöm benne. Redönyökkel jobban tetszik. :) Nagyon szépen megcsinálták és jó volt, mert a vihar előtt mindet lehúztam. Jó sötét volt.....
A ház 113 nm-es + a garázs 39nm-es. De nagyon jó elosztása van a háznak, így a 113-ban nagyon sokminden van. (3szoba, 2wc, nem kicsi fürdő, háztartási helység, konyha étkező, nappali egyben) szval sztem tök jó. :)

Erszényke, Zsófi nagyon szereti az új szobáját. Az első napunk volt nehéz, de azóta élvezi. Miccike (Micimackó) van a falon, és vettem neki párologtatót, ilyen lelógósat, amin nyussziká( nyuszika) van. Ezek a fogódzók neki...hogy mi van a kis szobádban. Na meg rendezkedik a komódban és a könyvek között. A konyhában is imád pakolni. :) Főleg a kukás zacsikat. :D Szval már jól kiismerte magátés szeret itt lakni. A húzogatós szekrényeket is szereti, meg a fürdőben a kis cuccokat imádja pakolni, hurcolni. Szval mindenhol szeret pakolni. :D :lol:

Zsófit én is vihetem dokihoz, belázasodott az éjszaka, és sztem mire felkel megint lázas lesz, és neki is ronda köhögése van. :(

Dóra, örülök, h. sikerült vennetek kocsit! :)

Nana, a mi házunk jobb oldalt található, az iveco utáni első köves úton befelé.

Cukker, várlak benneteket a kiscipővel. :)
birolili
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: