A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 júliusi babák


Én azt nem értem, hogy mindenhol azt mondják - sőt a védőnő kifejezetten felhívta a figyelmemet - , hogy nem szabad fürödni, mert ilyenkor nagyobb a hüvelyi fertőzés veszélye, sőt forró vízbe pláne nem, mert vérbőséget okoz, ezzel ellentétben szinte minden terheskönyvben arra bíztatnak, hogy menjek el majd úszni... Érdekes, az uszodában nem nagyobb a fertőzés veszélye?

kétfiús anyuka
babdorka
 
 


Én vállalom a táblázat elkészítését, meg tudom csinálni, van hozzá kedvem is. Csak össze kéne szedni, hogy milyen adatok legyenek benne, pontosan mikre vagyunk kiváncsiak egymásról. Kép

kétfiús anyuka
babdorka
 
 


Sziasztok!

Szed vagy szedett még valaki rajtam kívül Duphastont?

Állítólag a 12. hétig lehet, szép lassan csökkentettem az adagot, másfél hétig napi 3, 5 napig napi kettő, két napja már csak 1 szemet vettem, be, erre ma elkezdtem egy kicsit barnázni. :shock:
Doki azt mondta, már elhagyhatom, de most akkor mi van?:?


Emma, muszáj most megmondanod a főnöködnek? Nem ér rá, ha visszajön, hogy ne telefonon kelljen?
Én csak a 19. héten mondtam meg Emit, nem is akarták elhinni :oops: , alig látszott még.Legalábbis bő pólóban...
Igaz, a 12. hétig nem lehetett, mert akkor újították a szerződésem, de utána meg nem akartam egyből, nehogy azt higyjék, hogy a szerződés miatt nem mondtam meg (pedig amiatt...). Végül jó sokáig halogattam, már tovább nem lehetett. 8)

KépKépKépKépKép
uxi
 
 

 
 

Bár a táblázat helyett megoldás lehet az is, ha mindezeket az adatokat beírjuk az aláírásunkba. Hm?

kétfiús anyuka
babdorka
 
 


Sziasztok :)

Csajok, a szőlőre úgy rágerjesztettetek, hogy 2 napja csak azt eszem! A kajapénzemmel így mi lesz??? :lol: :oops:

Nenoke: nagyon cuki kis piszéd van! Ha Bakancsos, akkor drukkolj, hogy fiú legyen, csajoknak még most is nehéz 42-es cipőt venni :D

Ná: minek kell a körzeti nődokihoz is elmenned? A cickafarkfüves, kamillás fürdő is jó, de ha nem akarsz melegvízben üldögélni, csinálj pakolást belőle. Ugyanúgy leforrázod a füveket, mintha teát készítenél, majd leszűröd, és egy textilbe teszed a trutyit. Ezt a pocakodra, hólyagodra helyezed.

Ftükör: tannéni? Nem irigyellek, a barátnőm is az, mondtam már neki többször, hogy veszélyességi járna nekik is :D Egyébként, ha az ember szereti a gyerekeket, az egyik legszebb hivatás.

Vizsgálat. Lehet, hogy már írtam, de nekem olyan furi, ha terhesség alatt nyomogatják az embert. Ma már szinte mindenütt van UH, azzal mindent lehet látni, még a méhszájat is. Engem a dokim a szülésnél vizsgált meg először kézzel!

Én is forróban fürdök (tusolok). A Zuram szerint megfőzöm a gyereket :shock:

A táblát excellben meg tudom csinálni, de nem biztos, hogy föl tudom ide tenni.
babdorka: átadom Neked a táblát :D Itt egy példa a régi topikomból: https://www.babanet.hu/tarsalgo/viewtopi ... start=7450

Nap12: nálunk is bent voltak a fiúk mindegyik UH-n. Bár Bercit halálosan nem érdekelte, de mit várunk egy 13 hónapostól?
Ha a doki diszkréten csinálja, akkor nem gáz, szerintem. A Jánosban nem vizsgálóasztal van, hanem ágy, így nem szétterítve fekszik az ember

Emma: elhiszem, hogy bosszant a dolog, de szerintem ha már bárkinek is elmondtad, ez benne volt a pakliban. Képfelrakásnál hol akad el a dolog?

uxi: dokid mit mond? Hívtad a barnázás miatt? Én lehet, hogy visszaállnék még pár napig a 2-re, aztán, ha elmúlik, újból próbálkoznék az eggyel. Emi hogy van? Pöttyös még?

Jovi

Kép
Kép
Kép
Kép
jovika
 
 


Sziasztok!
Mar regebb ota olvasom a forumot, s csak akkor akartam feljelentkezni, mikor van otthon netunk, de mar nem birtam tovabb;) Ugyhogy most egy darabig csak heti rendszeresseggel tudok sajnos jonni, de utana remelem aktiv tagja lehetek a kis csapatnak.
Julius 22.ere varjuk elso babankat ferjemmel. Tegnap voltam legutobb orvosnal, kaptam kepet, videot, gyonyoru, nagyon boldog vagyok;) Bar egy hettel nagyobb a baba a kelletenel, egeszseges.
Mar nagyon varom, hogy ujra netkozelben legyek, akkor majd bovebben;)
Mindenkinek tovabbra is kellemes kismamasagot, vigyazzatok Magatokra;)
Udv, mary
Vendég
 


Dorka, szerintem sok múlik azon az uszodakérdésben, hogy mennyire vagy normálisan fogékony a fertőzésekre. Van olyan ismerősöm, aki szinte minden uszoda után kezelhette magát. Másnak semmilyen problémája nincs. Az előző szerintem semmiképpen ne menjen uszodába. Ha viszont nem fogékony, akkor mehet, de akkor is körültekintően. Pl. érdemes korán reggel menni, amikor még tisztább a víz, nem kezdődik el a nagy élet, úszásoktatások.
De én is úgy tudom, hogy az úszás nagyon jót tesz a kismamának, és ráadásul még a babák is imádják, ha lebeg a mama.

Kép
nenoke
 
 


Jaj, de jó, hogy ezt írtad jovika! Mivel tudtad elérni, hogy csak a szülésnél vizsgáljon meg először kézzel? Vagy ezt mondanod sem kellett? Magától így tett? Hogyan zajlott a terhességed? Hányszor jártál hozzá? Milyen vizsgálatokat csinált? Csak uh-zott?

Elkezdtem a táblázatot csinálni. Véleményezzétek:

http://babdorka.fw.hu/

kétfiús anyuka
babdorka
 
 


Sziasztok!!

Helló Mary! Üdv közöttünk!

Jovika: Én már gyerekként is tanítónéni szerettem volna lenni,de gondolkoztam még az óvóképzőn is, de ott sokkal többet kell énekelni nekem meg nem az erősségem :oops: Énekórán túlélésre játszom és a gyerekek is biztos arra fognak :lol:

Uxi: Szerintem is beszélj a dokival. Bármi kétség van hívd szerintem nyugodtan őt vagy a védőnődet. Elvégre azért vannak :lol: És ne izgulj,biztos minden rendben lesz!

Babdorka: Szerintem jó alap az amit Jovi mutatott. Nick,név, hét stb.

No jók legyetek!!
Vendég
 


Nenoke, szerintem is így van az uszoda kérdés. Én mindenesetre inkább biztonságosabbnak tartom, ha pl. otthon valaki lemossa magáról a koszt, és úgy ül be egy fürdőt venni, mintha elmegy egy uszodába. Ezért nem értem, miért nem tartják jó ötletnek a fürdést.

A táblázattal kapcsolatban: programozni nem tudok, így azt, hogy ki melyik hét melyik napján van, nem tartom jó ötletnek a táblázatba rakni, hiszen az úgyis benne van az aláírásunkban, különben naponta frissíthetném. Viszont pl. én belevenném, hogy ki melyik kórházban fog szülni. Vélemény?

kétfiús anyuka
babdorka
 
 


Sziasztok!

Ma találtam rátok, még nem tudtam visszaolvasni végig, de hamar írok is :) . Mi július 9re várjuk első kisbabánkat, mondanom sem kell, nagy az öröm.

Szóval: csatlakozhatok?

Üdv, Zsanett.
Vendég
 


Szia Zsanett! Üdv körünkben! Akkor a tudomány szerint egynapon fogunk szülni, én is július 9-re vagyok kiírva. :)

Fel is veszlek Téged is a táblázatba.

Lányok, azt találtam ki, hogy a ki hányadik héten és hányadik napon van oszlopba, belerakom mindenkinek a vonalzóját, és akkor így frissülni is fog, nem kell naponta frissítenem.

Na, valaki dícsérjen már meg, hogy milyen okos és ügyes vagyok! Kép

kétfiús anyuka
babdorka
 
 


Dorka! Tök jó lett a táblázat! Éljenek a lelkesek!!!!!

Sztem is lehetne még benne a kórház is. Meg esetleg a névvariációk.
(Nekem hiányzó adataim: áprilisban leszek 27, a Bp-i Szt. István Kórházban fogok szülni, Ádám vagy Anna)

Nekem az a baj csak, hogy én spec vonalzó ellenes vagyok. Merthogy vonalzó gyártáskor az utolsó menzeszt kell beírni, és ő feltételezi, hogy a 14. napon volt a fogantatás, és így beírja, mikorra várható a Picur. De én tom, mikor volt a fogantatás, és vagy a menzeszemet hazudom, vagy a születés időpontját. Ezért sem csináltam eddig. Szal akkor velem mi legyen? Mert egyébként jó, hogy ilyen intelligensen újítja magát...


B
(16+3, Főni 106 napja készült)
Vendég
 


Hali!

Üdv Mary és Zsanett! Mary, én is július 22-ét számoltam a szüléshez.

Jovika: nekem mindenki azt mondta (pl. védőnő, magánnődoki), h el kell menni a körzeti nődokihoz, ő ad pecsétet a vizsgálatokról, ő utal be mindenhova, ő ír ki táppénzre. Nálatok hogy van ez?

Amúgy a hólyaggyulladás remélem, rövid életű volt. Rengeteget iszom, kisvirágú füzike teát is. Úgy tűnik, most nem lesz komolyabb baj. De a náthám az nem akar múni. Még mindig folyik az orrom, és rettentő mélyről és szárazat köhögök. Már kértem a gyógyszretárban köptetőt, nem nagyon használ. Már a babát féltem, mert köhögéskor a hasam alján éles fájdalmat érzek.Holnap kell visszamennem a háziorvoshoz, lehet kérek még tőle pár nap táppénzt. Én is tanár vagyok, két mondat után teljesen kiszárad a torkom. (Lehet, h a diákok örölnek ennek :lol: ) És visszaesni sem akarok. Amúgy nem vagyok beteges, de ez a nátha már több, mint egy hete kínoz. Már naggggyon unom :cry: .

Nőgyógyászati vizsgálatok: engem még nem vizsgáltak hüvelyen keresztül, mióta kiderült, h terhes vagyok. A párom minden vizsgálatkor bent volt. Bár ha a körzeti nődokihoz megyek, oda nem fog jönni szerintem, mert ott minden futószalagszerűen megy, a védőnő is megmondta. Erre fizetjük a sok tb-t.... :?

 
 


Na most már több infót nem tudok kihámozni. Ha valakit elfelejtettem felvenni, attól elnézést, szóljon nyugodtan, mert akkor én voltam figyelmetlen! Ha úgy gondoljátok, osszátok meg a még hiányzó infókat, és beírom.

Íme még egyszer a link: http://babdorka.fw.hu/

ná! Velem is ping-pongoztak, mert a dokim azzal küldött a védőnőhöz, hogy majd ő ad beutalót, a védőnő meg közölte, hogy csak az írhat beutalót, akinek pecsétje van. Mivel neki nincs, mehettem a körzetihez a sok náthás közé... :(

kétfiús anyuka
babdorka
 
 


Dorka nagyon ügyes vagy,meg gyors is!!
Hiányzó adataim: júl.16. a szülés várható ideje, Szent Imre kórházba készülök, egy baba van és az is az első! Ja és 22 vagyok és Budapest XI.kerületében élünk.
Vendég
 


Dorka, szuper vagy!!!! Köszi mindneki nevében is! A hiányzó adataim: 2007. július 15. ,31 év, II. Női Klinika
Amúgy pont most jöttem ki a fürdőkádból, ahol jól megbugyogtattam a gyereket. Szerintem neki is nagyon jól esett a jacuzzi, nemcsak nekem. :lol:

Üdv Zsanettnak és Marynek (Kiskacsának?)! :lol:

Bori, szerintem a menzeszt hazudd be, vagyis a fogantatás és a születés napjából indulj ki! Mégiscsak az a biztosabb. :lol:

Kép
nenoke
 
 


Köszi a kedves fogadtatást!Dorka, nagyon jó a táblázat, így legalább én is könnyebben megismerlek benneteket. Érdekes lenne ha tényleg egy napon szülnénk, bár én nem bánnám ha pár nappal korábban megérkezne. :)

Mivelhogy első babánk, lehet sok kérdésem lesz, szóljatok ha álljak le :) . Könnyű volt nagyon az első trimeszter nekem, semmi hányás, rosszullét, igazából nem is éreztem, érzek semmit,mármint fizikailag. Mert lélekben lebegek, néha aggódom.

Még nem híztam, pocim se nagyon van, csupán egy kis enyhe kidudorodás, azonban az alvással már most problémám van, mert mindig a hasamon aludtam el. Szerintetek, ha nekem kényelmes, akkor aluhatok a hasamon, vagy lehet a babát nyomom? :oops:

Hónap végén megyünk 3D re, reménykedem, hogy akkor a nemét is megtudjuk. Igazából a hányadik héten látható, vagy ez a babától is függ?
Vendég
 


Zsanett! Nyugodtan aludhatsz hason, amíg kényelmes. Irigyellek, mert én is hasonfekvős vagyok, de nekem már nem kényelmes. :(

Én is örülnék, ha már június végén előbújna a kalimpálóm. :)

Örülök, hogy tetszik a táblázat. Szóljatok, ha valamit rosszul írtam, vagy ha új adat van!

Bori, szerintem is a fogantatást vedd alapul, ne a menzeszt. Azalapján csinálj egy vonalzót.

kétfiús anyuka
babdorka
 
 


Hogy ti milyen termékenyek voltatok :lol:

Zsanett. Mary! Üdv itt!

Nagyon jó ez a táblázat :P Hiányzó adataim: 33éves vagyok és a Bajcsyban fogok szülni. Én annyit változtatnék rajta, hogy időrendbe raknám, hogy ki mikor fog szülni, így majd a végén mindig látjuk majd kinek kell drukkolni :lol:

Mi ma kin voltunk az épitkezésen, hát nem sokat haladtak az elmúlt napokban :cry: Már azt sem hioszem, hogy jan. végén tudunk költözni :cry: Na mindegy már nem idegesítem magamat ezzel, majdcsak készlesz :roll:

Dani 1993.11.04., Marci 2003.08.02., Máté 2005.01.13., és Samu 2007.07.16. anyukája
brigi73
 
 


Zsanett! A babától függ, de azért a következő alkalommal, lehet, hogy már megmutatja a nemét. De vannak szégyellős babák is. És van félrediagnosztizálás. Nővérem harmadik babája az utolsó pillanatig fiúnak tűnt, de csak a köldökzsinórt kapta a lába közé. És szerencsére kislány (két fiú után). A kolleganőm kisfia viszont az első uh-n (12. hét) megmutatta a kis golyóit, de úgy, hogy az anyuka is egyből felismerte, a dokinak nem is kellett mondania.
Van egyébként vágyatok, vagy mindegy, hogy mit szeretnétek?

Kép
nenoke
 
 


Na mára kiweblapoztam magam. Holnap este szülési sorrendbe rakom, ha mindenkinek megfelel.

Drukkoljatok nekem, mert holnap ebéd után közlöm a főnökömmel a nagy hírt, és nem tudom, hogy fog reagálni!!! Kép

kétfiús anyuka
babdorka
 
 


Szurkolunk, Dorka!
nenoke
 
 


Sziasztok!
Üdv köztünk Zsanett és Mary!
Babdorka: Szuper a táblázat, és szerintem is mehet a szülés sorrendje alapján. Így lesznek az elsőkből utolsók :D .
Bár a vonalzóm júl30-at ad ki, de a legutolsó Uh alapján aug2-re írtak ki. Egyébként első baba, 29 éves vagyok és az Uzsokiban fogok szülni. Lakhely pedig Ecser.

Ancsa
Kép
ancsa00
 
 


Hát, ha így kéritek, csinálok vonalzót.... Az volt eddig a bajom, hogy nem akartam hazudni. Lehet, hogy ez apróság, de örültem volna, ha eggyel kevesebb hazugság...
Mondjuk a többi durvább (tea, cukor, csoki :oops: )
Vendég
 


Hééé, rég jártam arra. A babafalván már nem az utolsó menzeszt kérik, hanem a szülés várható időpontját. Én voltam vak a múltkor, vagy ezt tényleg megváltoztatták az utóbb pár hónapban?

De így meg az nem igaz, hogy hányadik héten vagyok... Jaj, nemtom mi legyen. Én ma 16+3 vagyok, de a vonalzó meg 17+3-t ír. Nekem ez nem tetszik így....
Vendég
 


Tádám! Ennyire még nem merem Ádámnak hívni, marad a legelső neve: Főni, ami a főnök becézése.
Vendég
 


hihetetlen mennyit irtok... :D

babdorka, szuper a táblázat, ime a kieg. adataim:
2007.júl.29., 1 gyerek a pocakban, amúgy a 3. lesz, én meg 35 múltam. budapesten élek és a mávkórházban szülök.
aszem ennyi volt.. :)

bori, a terhességet nagyon trükkösen számolják.. kiváncsi lennék ki találta ki :lol: szóval ha megnézel egy szülés meghatározós kördiagaramm vonalzót (vagy minek nevezzem :D ) akkor a Hónapokat 4héttel számolja, ami 40héttel 10hónapra jön ki, de mivel tudjuk, hogy csak 9 hónap a terhesség, ezért inkább a heteket számoljuk :lol: azt mondta mindig a dokim, hogy ne foglalkozzam a dátumokkal a végére mindig kijön... :lol: :lol: :lol:

na megyek, mert nyűgösek a lányaim.

KépKépKép
mütyürke
 
 


Márminthogy tádááááám, ahogy a porondmester mondja.
A Lilypie-on én adom meg a születés várható napját, és az uccsó menzeszt is. Így mindkét nap stimmel. Illetve sztem eggyel több van hátra, de ezen már nem veszünk össze.

Bocsánat, hogy eddig szórakoztattam a fórumot önös érdekeimmel.
Vendég
 


Sziasztok!

Babdorka, jó a tábla!

Nekem ami hiányzik:
Július 27 a szülés vár6ó időpontja, egyelőre még májusig 27 éves vagyok (de ne előlegezd meg a 28-at, elég lesz májusban átírni :wink: ), a kórház ... ha nem zárják be, akkor Nyírő Gyula.

Hogy bezárjáák-e, egy hónapon belül derül ki.

Esetleg egy megjegyzés: a hányadik pocaklakó helyett lehetne hányadik gyermek, a többi már megszületett :wink: .

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Bori, szerintem ne kínlódj annyit azzal a kiírás-utolsómenstruáció-mikor fogant kérdéssel, a babák úgyis nagy ívben tesznek rá, és akkor születnek, amikor akarnak :wink: :D .

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Babdorka! Én kimaradtam pedig enyém volt az ötlet. :cry:

24 év, első gyermek, szül: 2007. 07.12., Péterfy Sándor

kispiskóta
 
 


Babdorka
Szuper a táblázat! 30 éves vagyok, első baba, szülés: aug 1. és 5 is volt már... Legyen mondjuk 3. Ha nem zárják addig be, akkor a Schöpf-Mérei-ben szülök, BP.

Kép
Kép
emma1976
 
 


Először is kispiskótától hadd kérjek elnézést, teljesen jogos, ezer bocsi, ne haragudj, én voltam a figyelmetlen!
Kép
Vígasz képpen, innen bentről a munkahelyemről igyekeztem mindent kijavítani, amit eddig írtatok, otthon csinosítom.

kétfiús anyuka
babdorka
 
 


:cry: Az előbb írtam nektek egy tök hosszút,a gép meg elszállt és az irományom is :(

Szarvasbori: Nekem az utolsó menstrivel+fogantatás idejével azért nincs bajom,mert felelőségteljes fiatal házasként minden hónapban beírtam a szüléskalkulátorba a dátumot és az kiadta,hogy mikor vigyázzunk. Nos Babus úgy sikerült, hogy véletlenül elírtam a dátumot :oops:

Zsanett üdv itt!

Ja és a fürdősöknek is találtam ám valamit az origo babázóján:
"A meleg fürdő - különösen relaxáló illatú aromaterápiás olajjal vagy habfürdővel - jótékonyan enyhíti a szalagfájdalmak kellemetlen tüneteit."
Vendég
 


Sziasztok Lányok!
Hát, hosszú utam volt tegnap, még mindig fáradt vagyok, de túl vagyunk rajta.
Jó sokat írtatok, alíg győztem olvasni.

Üdv! Zsanett és Mary!

Babdorka! Tök jó a táblázat! Hiányzó adataim: 2007.június. 26, 28 éves vagyok és a Veszprémi Kórházban fogok szülni.

Uxi! Valszeg, már megkérdezted, de én úgy tudom (velem úgy volt), hogy nem a 12. hétig, hanem az első trimeszter végéig kell szedni a bogyót. Nekem a doki a 13-14. hétig adta és közben a 13. héttől csökkentettem az adagot. Én utrogestant kaptam, de az majdnem ua.

Ná! Én úgy tudom, hogy a háziorvos ír ki táppénzre, a nődoki meg javaslatot tesz erre. Így egyiket sem lehet kihagyni. :(

Az úszásról annyit, hogy én sem merek menni. Félek a fertőzésektől, pedig ott állítólag a fertőtlenítők miatt védve vagyunk valamennyire.

Képzeljétek, fagyival álmodtam. Egy nagy kehelyben volt mindenféle gomboc.... hát, úgy megkívántam....
:D
molkata
 
 


Sziasztok!
Táppénz: Engen a dokim írt ik, a háziorvoshoz nem is kelett mennem. Minden hónapban bementem az sztk-ba és ott odaadták a pakírt!

Usziba én sem merek menni, de itthon minden nap van meleg fürdő. Anélkül ki sem bírnám :lol:

Kata! Hát nem irigyellek a sok utazásért. Pihenj sokat és egyél fagyit :wink:

Dani 1993.11.04., Marci 2003.08.02., Máté 2005.01.13., és Samu 2007.07.16. anyukája
brigi73
 
 


Sziasztok,

Dorka, szuper a táblázat! :)
A hiányzó adatok: 2007. július 27. ( a védőnő július 23.-t számolt, de hosszúak a ciklusaim, és tudom mikor készült a pici!)
30
Budapest
Tétényi

Üdv az újaknak!

Kép
gabi
blur
 
 


Sziasztok!

Azt a mindenit, de sokat írtatok!
Üdv az újaknak!

Nagyon szupi a táblázat, ügyi vagy babdorka!!!
Mi elvileg 2007.07.17re vagyunk kiírva, 22 éves vagyok és a Veszprém megyei Cholnoky kórház lesz a nyerő.
A név is bekerül? szóval nálunk Ábel lesz, ha minden jól megy, ha lány ráfázik, akkor is Ábel :lol: na jó, azt még nem tudjuk, vagyis..... Alma-na de nem akarunk kiszúrni vele!!!! (Savanyu Alma) :roll:

molkata az orvos téged minden alkalommal megvizsgál??? remélem nem, engem 6. héten eddig csak + 6. -8. héten hüvelyi uh, de az nálunk is ágyon volt, szóval nem annyira volt "kellemetlen", ja és tök jó 12. heti már hasi!!!!

beutaló: nálunk úgy megy, hogy a védőnő megírja és a háziorvosom írja alá.

emma az aug. 3 jó dátum!!!! (anyukám és én is aznap születtünk!! + 2 hét kellene és a babó is)

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Maternity tickers
lynia-
 
 


Tétényi=Szt. Imre.. Bocs

Kép
gabi
blur
 
 


pénteken voltam a védőnőnél, tanácsai:
egyek banánt, zöldséget (nyersen, mert a főzelékeket nem komálom), fehér húsokat, napi 5-6dl tejterméket, heti 1*tengeri halat, halat, kevés csokit, kevés kenyeret és csak magvasakat!
+ sorolhatnám, ennyi jutott eszembe! nekem ez kicsit sok :?

nekem is ajánlotta az úszást! ezt én sem értem, fürödni nem lehet de úszni a fertőtlenítővel teli, mindenféle ember által....vízben, azt lehet!?

nálatok lakásra már kiment a védőnő? hozzánk febr elején jön, amikor megvan az afp és a 18 heti uh eredmény is.

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Maternity tickers
lynia-
 
 


Hihi :)
Kicsit sokkoló, ugye? Védőnő után én egész nap nem tértem magamhoz :shock:
Nekem azt mondta, hogy usziba csak vízforgatósba menjek, és előtte utána mosakodjak Sába géllel. ( gyógyszertárban lehet kapni)

Kép
gabi
blur
 
 


Én szerdán megyek védőnőhöz. Remélem nem akaszt ki nagyon :roll: Ez most új lesz, mert a régit áthelyezték. Ő elég normális volt, ezt a mostanit még nem ismerem. Bár ha nagyon okoskodik, majd kioktatom én :wink: Végülis mér 3* végigcsináltam :lol:

Dani 1993.11.04., Marci 2003.08.02., Máté 2005.01.13., és Samu 2007.07.16. anyukája
brigi73
 
 


kedves volt, meg aranyos, de az a lista!!!! részemről elfelejtheti, majd amit kívánok!

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Maternity tickers
lynia-
 
 


Sziasztok!!!

Üdvözlök minden új kismamit! :lol:

Babdorka!
Szuper a táblázat!!! Hiányzó adatom: Péterfy Sándor Kórház

Jó sokat írtatok..

Én jól vagyok, nem híztam egy dekát sem..az elmúlt 1.5 hónapban pedig rendesen eszem..pogácsát, palacsintát..pénteken befaltam 5 szaloncukit.
A mellbimbón nekem még mindig nagyon érzékeny.
A pocak: lehet érezni egy kis puklit a bikini vonal felett.

Ma voltunk vérvételen az Istenhegyi Klinikán. (integrált teszten)
Jó sok kismamit láttam ott. Sokan választják előbb ezt a vérvételes tesztet, mint a magzatvízvételt és rá is volt írva az adatlapra amit kitöltöttem, hogy ha alacsony lesz a kockázat, ők nem ajánlják az amniot.
Egy ismerős dokinő mesélte, 2 ismerőse vetélt így el.. :(

Szép hetet kívánok mindenkinek!
torolve_20131003125716
 
 


Az ülőfürdővel kapcsolatban nekem a dokim azt mondta, hogy felejtsem el mert vérbőséget okoz.
:( pedig én nagy fürdőzös vagyok, imádom áztatni magamat akár egy órán keresztül is..
torolve_20131003125716
 
 


Frissítettem a táblázatot. Este berakom a neveket is otthonról.

Ugye nem felejtetek el nekem szorítani 2-kor!!! Akkor mondom meg a főnökömnek a hírt. Kép

kétfiús anyuka
babdorka
 
 


Szorítunk! :wink:
Biztos nem lesz gond, manapság már nem mernek keménykedni. Kell az utánpótlás! :)

Kép
gabi
blur
 
 


Persze, hogy szorítunk! :wink:

Dani 1993.11.04., Marci 2003.08.02., Máté 2005.01.13., és Samu 2007.07.16. anyukája
brigi73
 
 


Babdorka!
Megy a szorítás.
torolve_20131003125716
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: