A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Szent Imre kórház azaz a Tétényi - Ikea szoba &eacut


jaj ez a Mohács :(
apafej tegnap egész este jött nekem olyanokkal, hogy és mit csináltak az ott álló emberek? miért nem segítettek? aztán kis szünet után megint hogy ő nem is akar belegondolni, mit élt át az a két kisgyerek

votiv 8)
votiv
 
 


mondtam neki, hogy ne kínozza magát, erre egy ó

votiv 8)
votiv
 
 


elugrál az enterem...
Egy óra múlva megint kezdte, hogy ő nem tudja elképzelni, hogy ne tudta volna megállítani a kocsit, meg kitörte volna az ablakot és kiveszi a gyerekeket – hiába mondtam neki, hogy ő még nyugalmi állapotban is alig bírja Istit kibogozni az ülésből…

A rendőrség hivatalból kezd ilyenkor eljárást, de általában felmentik a szülőket, hacsak nem valóban objektíve felelőssé tehetők (itt még tuti hogy az autót is vizsgálják, jó volt-e a fék stb), de ekkor is vszínű felfüggesztettet kapnak. Épp elég büntetés nekik, ami történt :(

votiv 8)
votiv
 
 

 
 

Egy kis szívderítő, bár nem új, de azért jó:
http://www.icq.com/img/friendship/stati ... 6961_rs.sw f
neet
neet
 
 


Valamiért nem sikerül, pedig olyan édes... (lufikat kell kiszúrni, visszaszámlálás, és jön, h happy new year)

http://www.icq.com/img/friendship/static/card_16961_rs.sw f

hátha most...
neet
neet
 
 


ma este a TV Taxiban 19.45-kor az M1-en a nagyobbik mostohafiam lesz! tegnap utazott velük :D

votiv 8)
votiv
 
 


Sziasztok!

Fibi:
ISTEN ÉLTESSE BÁLINTOT! Kép

Indi:
++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Curse:
mi "mobil"kandallót tervezünk,amit pellettel kell üzemeltetni.
Mondjuk vicces mobilnak hívni egy 100kg-os valamit :shock:
A penészedésre felhívta a figyelmünket a kivitelező,mivel az új házaknál,ahogy beindul a fűtés,előfordulhat.Azt tanácsolta,hogy ha elkezdünk keményen fűteni,akkor nagyon sűrűn szellőztessünk 1-2 hétig.Nem túl jó az utcát fűteni,de nincs más megoldás,amíg ki nem szárad teljesen. :?

Zsan:
teljesen egyetértek Veled,amit Mohácsról írtál :cry:
Iszonyat,felfoghatatlan....
Természetesen mi is egész este ezen agyaltunk,sajnos felelőtlenek voltak a szülők :( ,de távol álljon tőlem ítélkezni,szegények egy életen át bűnhődnek majd.
Szörnyen össsze jött minden:apa jegyért ment,anya valamit kiakart venni a csomagtartóból,gyerekek bekötve,hátúl nincs ajtó,nyitott első ajtók.Szinte azonnal elsüllyedt a kocsi.Hiába kiabáltak az emberek a kompról,hogy a kormányt fordítsa el a nő,nem volt rá idő :(
És mind ez annak a fényében,hogy nem ez volt az első eset,8éve ugyan így 2-en haltak meg :shock: ,de nincs pénz védekezésre :evil:
Csak azt szeretném hinni,hogy a gyerekek gyorsan ....

petergabi
 
 


Jo reggelt!

Köszönjük szépen a jókivánságokat :D

Barbi,
köszi a bókot is :wink:

KépKép
fibi
 
 


BÁLINT BOLDOGSÁGOS SZÜLINAPOT!!! :)


ANGINAK meg BOLDOG NÉVnapot ;)


Rylie
rylie
 
 


Fibi :) Bálintodnak nagyon boldog szülinapot!!!
Kép
denizsa
 
 


BOLDOG SZÜLINAPOT BÁLINT!!!!!!

és egyél ám jó sok tortát, ilyenkor lehet :D :D :D

Kép
akata
 
 


Rylie!
nálam az csak plusz pont, hogy volt elmegyógyiban az öreg :). egyes képei nagyon tetszenek, egyesekkel meg nem tudok mihez kezdeni.

Neet hol látott sörös képet Kamilláról????????????, :( én nem találom!

Neet!
gratulálok a sok foghoz!! :)

Zuzi!
drukkolok a dokihoz!

Zsanci!
szegény! mármint, hogy nem teljesül még az álmod, a kislány. node, ne félj, tudod, nem régen meséltem, hogy most szült egy három fiús ismerősöm, akinek a negyedik lány lett :). persze ők nagyon jól állnak anyagilag, szóval sík mindegy, hogy kettő, vagy 10 gyerekük van.

Bálintot és Fibit ;-) Isten éltesse!

Anginak boldog neve napját!
ancsipancsi
 
 


Ancsi: előző oldal ;)

R
rylie
 
 


ZSan: van három kaiser szívecském, ha gondolod szívesen 8) elpostázom!

R
rylie
 
 


Drága Bálint!
Isten éltessen sokáig, és a te gyönyörű anyukádat is, aki rendesen megküzdött érted, és az idén tesóval ajándékoz meg!!!!! Millió puszi Nektek!!!!!!!!!!!!!!!! :D

Zsanci!
Gyerek doki nagyon-nagyon szimpatikus!!!!!!!!! Csak azt sajnáltam, hogy nem volt túl sok idő, de így is lemérte mindenét (B-nél soha nem tették meg, hogy fejkörfogatot, stb mértek volna!!!) Jelentem a kiscsaj 1200 g-mot hízott kerek 1 hónap alatt!!!! :lol: (itthon ugye nincs mérlegünk). És azt mondta, hogy nagyon szép kis husi gyerek :lol: és szerencsére nem kell tüdődöntgenre sem menni, alaposan megvizsgálta. Ami miatt mérges vagyok, hogy Pannus az éjszaka elkezdett szörcsögni, és most olyan hülyén jönne ki, ha hívnám újabb időpontért :roll: Még várok, hátha nem lesz komolyabb baj!!!
Még egyszer köszi :D

Ami a tegnapi híreket illeti :cry: :cry: :cry: Én annyira kikészültem, nem ismertem magamra. Fel alá mászkáltam a lakásban, aztán bekapcsolta a babanetet, ahol olvastam Tinu figyelmeztetését. Na, akkor végleg eltörött a mécses, ekezdtem bőgni, itt zokogtam Apa vállán, ő meg szegény nem tudott mit kezdeni velem, Bazsi is értetlenül bámult. Kértem, hogy kapcsolja el a tévét, ha megint erről lesz szó.....Ha belegondolok, ahogy bekötve ülnek a gyerekek, és nem tudnak mozdulni sem............Olyan irtózat jön rám, hogy a hányinger kerülget. És a szülők!!!!!!!!!!!!! Zsancival értek egyet!!!!! Én is mindig attól félek, hogy mit csinálok rosszul, mert az ember sokszor követ el hibát!!! Nálunk a konyhaszekrény szakadt le, még jó, hogy alatta álltam, és így rámesett, és nem B-re, viszont körülötte tele volt minden szilánkokkal!!!! :cry: Csak ilyen tragédia ne történjen semelyikünkkel, mert ezt nem lehet túl élni!!!!!!! Aztán belegondoltam, hogy az a rendőr, akire kiszignálják ezt az esetet, és gondolom majd ki kell hallgatnia a szülőket..........Nem értem, miért történnek ilyen szörnyű dolgok!!!! És biztos behúzta a kéziféket, csak rosszul...........

Nem tudtam nagyon visszaolvasni. Általában elkövetem azt a hibát, hogy először visszaolvasok, és mire írhatnék, felkel a gyerek, vagy valami hasonló sos helyzet lesz, úgyhogy most inkább írtam előbb.

Andi!
Vissza kellett vinni Pannát vérvételre, sőt, mielőtt kiengedtek, akkor is vettek tőle vért. De nem bántam meg!!!! Itthon minden sokkal jobb, és Bazsót nemkartam sokáig egyedül hagyni!!!

Ancsi!
Tényleg ne haragudj, de nekem is vidám perceket szerez Lencsi a mutaványaival :lol: A kis szexi csaj!!!

Curse!
Szerintem a kandalló nem oldja meg a penészedős problémát :cry: Hasonló gonddal küzdünk, van egy cég, akik páraérzékelős szellőztetőket szerelnek új, túlságosan jól záródós ablakokba,. Ha érdekel, küldök számot!!!
zuzmo1
 
 


Bálint Boldog Szülinapot!

Tegnap én is megtaláltam a Nők Lapjában a Szt. Imrés tablóképet, családnak mindjárt mutogattam, de ők bambán néztek vissza rám. :roll:

Neet mélek délután. :wink:

Curse, ha érdekel egy macs, akinek sürgősen kellene egy új gazdi, szólj! :wink:
zanza
 
 


Sziasztok!

Egész éjjel aludtunk, hipphipphurrá! :-)

Boldog szülinapot Bálint! :-) azt hiszem úgy döntött a kincsem kihagyjuk a csatlakozást :-(

penész: nálunk műanyag nyílászárók vannak, mivel a vállalkozó kispórolta a szellőző rendszerét, a szigetelő gumiból kivágtak 10-10 cm minden helyiségben egy ablakon, vagy erkélyajtón. Ettől még jól zár, ennyi levegőáramlás kell, nem észlelhető többnyire a tetején van. A vizes helyiségek ajtajainak alján furatokat csináltak, mondjuk ez nem túl elegáns, de hasznos, mindenhol van ventillátor is. A mai nyílászárók tényleg túl jól zárnak, és az építők nem sokat tudnak a hőhídról (meg másról sem) de mivel nem a tetőtérben élünk minket ez nem érint, de fent a szomszédoknál borzalmas a helyzet.

http://velvet.hu/onleany/front0103/
Tudtátok, hogy frontra jó a terhesség? Na és azt, hogy "az orvostudomány egyelőre nem tud kielégítő magyarázatot adni, miért és hogyan érzékelik az arra érzékeny emberek az időjárás változást." - szeretem az ilyen cikkeket.

Zuzi,
elgondolkozom ezen a hazajövetel dolgon. Azt mondták, mivel messze vagyunk jobb lenne megvárni az 5. napot, addigra eszik annyi tejet, hogy pl. PKU-t lehessen szűrni.
Csak akkor mitől lesz ez bababarát, én nem hiszem hogy túl rugalmas lennék a kórházhoz (öreg vagyok már meg zsémbes) ráadásul az egóm, idegen hely és a nyugalom nem nagyon fér össze. Kibírom apa nélkül, ha muszáj, meg kórházban is...csak nem értem miért kellene kibírni, eddig annyira szimbiózisban vannak, minden nap több szeánszt tartanak, hiába az én pocakom szinte ki vagyok közösítve. Ebbe nem illik bele, hogy apa újszülött után 5 napos babát kap. Lehet már most elrontottuk a nevelését, de az apjára hallgat jobban :-)

Na majd ha ott leszünk kiderül, legfeljebb hazatelefonálok, hogy mi kell.

Andi

Kép
Kép
Andi
kisherczeg
 
 


Kisherczeg,
jé, neked ma "kéne" szülnöd! HAJRÁ! :)
neet
neet
 
 


Andi!
ez a tej dolog tök változó, mert van akinek az első nap spriccel, nekem meg csak az 4. napon indult be egy picit, de a 5. napon lett rendesebben. szerencsére az 4. napon hazaengedtek :). (persze én császáros voltam)

Zuzmókám!
oda se neki, én is nagyon nagyokat röhögök, mikor pucérra vetkőzik. most nem tudta megtenni, mert bugyipelust adtam rá, meg nadrágot. bosszúból pelenkázást követő 5 percen belül bekakált :)
ancsipancsi
 
 


Andi!

én a helyedben kérnék igazolást (már ha ad a doki, mert Nekem azt sem adott), és ott döntenék. Első babával lehet, jobb, ha bent maradsz, az sem 5 nap!!! Engem Bazsóval hazaengedtek szerdán, és előtte vasárnap született. De ezt úgyis ott látod majd! Én most nagyon jól elvoltam bent :lol: , tényleg a kisfiam miatt jöttem ki. Az apás dolgot pedig a különszoba megoldja........... :wink: Szóval akkor ma van a nagy nap? :lol:
kérdés: a tetőtérben miért durvább a helyzet penész ügyben?

Ja, és tegnap iderült, hogy pozitív lett Pannus chlamydia tesztje :cry: Végülis erre számítottunk.....
zuzmo1
 
 


Ancsi!
:lol: :lol: :lol: :lol: Lencsi ért a bosszúálláshoz :lol: :lol:
zuzmo1
 
 


Mindenkinek köszönjük a további köszöntéseket, nagyfiam nevében is :)
Indi, köszi az e-cardot, ha felébred Bálint, mindenképp megmutatom neki, imádja a sportkocsikat :D Remélem, ma már jobban vagy.

Már elkészült a karobos meggyes biotorta, csak nem volt hozzá olyan kicsi formám, igy özgerincbe tettem, kicsit furán néz ki :lol: Ma este szük családdal ünneplünk, vasárnap meg jön hugom ebédre. Nagyszülök messze laknak, nem jönnek sajna :( Jövöre talán ha lesz már nagyobb házunk, akkor barátokkal csapunk egy partit :) Most az sem kivitelezhetö :?

Amiota terhes vagyok, sokat agyalok az elsö szülésen, hogy miért gyengültek el a fájások, miért volt szükség a vákuumra, miért nem sikerült önerömböl kitolni Öt..... lehet hogy nem kéne? :roll: Viszont jo lenne tanulni az elözö "hibákbol", már ha ez bárkinek a hibája volt akkor.....

Zuzi,
örülök, hogy bejön az uj doki :D ha arrafelé laknánk, tuti én is hozzá mennék. (az itteni sem a legjobb választás)

Kisherczeg,
jo hallani, hogy végre tudtál aludni :) és hosszu még a mai nap :wink: de ha késöbb jön a bébi, még mindig Bak lesz remélhetöleg 8)

Rylie,
ma Titusz és Leona névnap van. Angi mikor? :?
fibi
 
 


Zuzi,
akkor Neked is kell járni valami kezelésre a C. miatt? :(

Andi,
én sem bántam meg, hogy 4 napot a H-ban maradtam, csupa jo emlékek maradtak meg (kivéve 1-2 csecsemöst meg a gyerekdokit). Én is csak amiatt jönnék korábban haza, mert vár majd a fiam :)
fibi
 
 


ilyen még nem fordult elő velem, kihagytam egy oldalt. tisztára lemaradottnak érzem magam :]

Curse!
biztos már vettél harsinyát, de a méret választás nekem is elejében gondot okozott. megvettem a legkisebbet (nullás), és utána ahhoz viszonyítottam. a Kenguru Goldos harisnya tényleg rendes mérettel van ellátva, én még csak ajándékba kaptam (gondolom jó drága), nagyon jó minőségű.

Zuzi!
akkor most már ide Börsre fogtok járni? csak mondtad a dokinak, hogy kérje át a papírjaitokat és kész? különben nekünk mértek fejkörfogatot 1x, meg 1x én kértem, hogy nem kéne-e megmérni!

Fibi!
klassz a pocakos fotód, de még nem olyan nagy a hasad, én észre sem venném!

Andi!(27)
hogy érted, hogy Lilinél nehezen kezeled az önmaga felfedezését? egyáltalán mit jelent ez? mármint remélem nem azt, amire gondolok, mert ilyen szitukat én nem tudok kezelni :)
különben cippzáras hálózsákom van, de lehúzza azt is.

Kata!
sajna én nem tudom mit melózol, de drukkolok, hogy minden visszaálljon a régi kerékvágásba. viszont apa évezi a gyedet? :)

Rylie!
nagyon szép Kamilla, nekem a kedvencem a fa alatt ülős, gömbös kép.


a kiállításra való sorbanállásról még nem is meséltem, hogy az őr átterelt minket az egyik sorból a másikba, ami folytán tetves franciák mind elém furakodtak. hátul maradt még kettő csigazabáló, mire szólt nekik a brigád, hát ők is elém jöttek. löködték a kocsit, többször belerúgtak a kerékbe, teljes mértékben otthon érezték magukat nálunk.
ancsipancsi
 
 


Sziasztok!

Híradó :( :cry: :cry: Ma köztünk aludt Bálint, (Lili keze van a dologban, mert már aludt a helyén :? ) de most kifejezetten jó volt. Olyan jó volt egész éjszaka ölelni :!:

Fibi!Bálintnak nagyon boldog születésnapot!

Curse! Röpke egy óra alatt hazaértünk. :roll: :lol:

Andi! Én is érzem a frontot, és a gyerekeken is érezhető. Kezelhetetlenek, az én türelmem meg 0. :roll:

Ancsi! Nem semmi ez a kiscsaj! :lol: :lol: Minden napra megvan a műsor. :lol: :lol:

Andi
andrea27
 
 


Ancsi! De úgy értem. :roll: Mikor már nagy a csönd a szobája felöl, akkor volt hogy megleptem. :oops: :shock: Azon kívül, hogy ne csinálja, mert fájni fog neki sokat nem tehetek. Felhívtam a védőnőt, és ő is azt tanácsolta, hogy ne szidjam le. Tanácstalan vagyok! De majdcsak kinövi. :roll: Szóval lesz ez a vetkőzősdi még rosszabb. :wink:
Egyébként nekünk is cipzáras a hálózsák, de én varrtam a tetejére gombot. :)

Andi
andrea27
 
 


Ancsi!
A dokinak van a Kőérbereki Tóvárosnál is rendelője, oda fogunk járni. És ők elintézik a másik dokival a dolgot, csak alá kellett írnom egy papírt. És rákérdeztem a védőnőre is, azt mondta a doki is, hogy a védőnőnak kell jönnie, nem nekem kell vinni. Kiváncsi vagyok, mikor kezdünk majd hiányozni :wink: :lol:

Fibi!
Nem is írtam, hogy nagyo szép a pocakos képed :D És engem nagyon érdekelne a szülős történeted, már ha publikus... És teljesen normális, hogy gondolkodsz a régi dolgokon, de most egész más lesz!!!! :D

Ancsi!
Nekünk februárra van jegyünk a kiállításra. Akkor ezek szerint babakocsit be lehet vinni?
zuzmo1
 
 


Andi :) Egy kicsit beleakadékoskodnék a "felfedezős" dologba, remélem, nem bántalak meg vele! Ez a "ne csináld, mert fájni fog" nagyon súlyos következményekkel járhat a felénőttkori szexualitásra, én nem tenném.
Vekerdy Tamás (gyermeknevelés tanárom volt a főiskolán) írt is erről a Nők Lapjában talán egy éve "Fütyi" címmel. Ő azt vallja (és én mélyen egyetértek vele) hogy egy gyerekkel mindent meg lehet beszélni. Már egy 2 évessel is, pláne egy 3 évessel. Az a dolog lényege, hgoy neki fel kell magát fedeznie, igen, ez fontos dolog a fejlődése szempontjából (az én kisfiam msot 9 hónapos és már 3 hónapja elkezdte ezt a felfedezést...) és megakadályozni nem lehet, csak bűntudatot/félelmet kialakítani benne - nagyon káros!
Lehet viszont vele ezt megbeszélni: ez a dolog nem tartozik másra nyilvánosan ilyet ne csináljon.

Curse :) Harisnya: én Elefániban vettem az újszülöttemnek magyar gyártmányú 0-s harisnyát, nos a méretezésről annyit, hgoy még mindig hordja....
Amíg csak fekszik, addig nem feltétlenül van rá szülsége, de ha nekiáll kúszni, akkor bizony jól jön - nálunk is azóta van napi használatban. Egy pillanat alatt le lehet kapni róla, még vicces is. Felvétel se túl bonyolult, ha előkészíted :)

indianyo
 
 


Ancsi,
azért nem lehet nagyon látni, mert bö felsö van rajtam :) amugy meztelenül rendesen kidudorodik már :wink:
ezek a csigazabálók :roll:

Andi27,
Neked is köszi :), hu, én nem is tudom, mit tennék ilyen szituban :oops: de leszidni tényleg nem szabad, mert az késöbb okozhat gondot! lehet h el kellene vele szépen, nyugodtan beszélgteni erröl, ugyis muszáj lesz elöbb-utobb beavatni ezekbe a dolgokba :)

Zuzi,
köszönöm :) innentöl Tinu és Andi ne olvassa :wink:
hát, igazábol cimszavakban leirtam a lényeget: nagyon hosszu orák teltek el, mire kitágultam teljesen, és mivel kb 4 ujjnyinál kezdtek gyengülni a fájások, át kellett vonulnunk a sárga szobába, hogy oxitocint kapjak :? az sem segitett sokat, viszont feküdni borzalmas volt, igy amennyire lehetett, felemelték ülö pozicioba az ágyat. ott volt minden, katéterezés, burokrepesztés. a kitolás elött elkezdett folyni a magzatviz, azt megvárta a doki, de nem az összes jött ki. Aztán több mint egy oráig toltam, de még csak épphogy látszott a feje. A fájások rövidek voltak, hiába akartam volna még tolni, már nem haladtunk elöre. Jött a vákuum, és mégegy doki (aki felülröl nyomta a gyereket...), meg csecsemösök is becsörtettek, felcsapva a lámpát, nyitva hagyva az ajtot.... A második vákuum végre bepassszolt (a gátmetszés után, amiröl csak késöbb szereztem tudomást...), és még én is nyomtam párat, aztán megszületett. Szeretném hinni, hogy nem csak a vákuum segitette Öt világra, és hogy a második szülésem szebb élmény lesz. Ahogy Te is irtad, nem baj, ha hosszu és kemény lesz, csak szép legyen.
fibi
 
 


Indi! Andi!
én ezt a helyzetet nem tudnám kezelni! csak annyit tudok az egészről, hogy el kell terelni ilyenkor a figyelmét a gyereknek, de mégis mivel??? meg egy ilyen kis gyerekkel hogy lehet megértetni, hogy ezt ne csinálja "nyilvánosan"?? pontosan mit kell neki mondani?

Zuzi!
de nem maszek a doki, ugye? ez a Tóváros nekünk is jó lenne a jövőben.
ancsipancsi
 
 


Zsan :) Apa és Borisz párbeszéde :lol: :lol:

Fibi :) Látom tegnap Bálintod is beszállt a nosztalgiázásba és nem akart aludni :wink: És nem hiszem, hogy hibáztál volna 2 éve! Nem tudom mit tudtam volna tenni és mennyire nyomni 27 óra után... Egyetértve Zuzival: legyél optimista, most minden más lesz! Pl. már 2 gyönyörű gyerkőcöd lesz :wink:

Rylie :) Hű, ezek a tantárgyak nem nehezek?! Mindenesetre hajrá!

Neet :) Akkor megkövetlek, valszeg felületesen olvastam, mert tényleg nem emlékszem, mikor írtad a fogakat :oops: Hihetetlen, hogy már mind kint van! vagy csak nekem elképzelhetetlen, hogy egyszer véget ér a fogzás? :mrgreen: Persze nagy gratula Esztinek!! :D

Barbi :) 2,5 órás altatás?! :shock: És tényleg ma ünnepli a csajod a névnapját? (én tök más neveket találtam a naptárban :( ) Mert akkor nagyon boldogot neki!!! :D

Kisherczeg/Andi :) Neked meg mennek a drukkok, bmikor szülhetsz már!! :wink:

Ancsi :) Lencsi bosszúja :lol: :lol: :lol:

Zuz :) Jaj de örülök, hogy szimpi az új doki! És tök fura, hogy Bazsót eddig nem méricskélték, Bálinttal mindig ezt tették, hú de utálta :lol:
denizsa
 
 


Sziasztok!

Szilveszter óta most van egy kis időm írni, bár most se sok, mert úgy néz ki Timi ma sem alszik!:(

Egyébként pocsékul alakult a Szilveszter éjszakám! Én valahogy a himnuszon mindig elbőgöm magam! Olyan büszke voltam magamra, mert már majdnem vége volt a himnusznak és nem bőgtem, erre a végére csak eltört a mécses! És onnantól kezdve egész éjjel zokogtam! Most sem tudom megmagyarázni miért, csak kijött belőlem! Aludtam vagy 2 órát, aztán Timi 7-kor keltett reggel!
Másnap is egész nap még zaklatott voltam! Az is igaz, hogy rég bőgtem már, lehet, hogy most kellett, hogy kibőgjem magamat!
Meg ez a január olyan zsúfolt lesz! Timinek kezdődik a bölcsi, nekem meg lelkiekben készülni kell a munkakezdésre! Meg nem tudjuk még páromnak összejön-e valami munka! Ezt is már unom! Szóval sokminden van most! :?

Tegnapi híradó!:(:(:( Engem is kiborított!
Én úgy vagyok vele, hogy ritkán mondom azt, hogy véletlenek nincsenek! Inkább úgy gondolom, hogy sajnos a legtöbbször elég egy picike rossz döntés és életek múlhatnak rajta!:(
A szülők én úgy tudom behúzták a kéziféket, csak ki volt kopva! Én ezt hallottam! Egyébként elképesztő, hogy tényleg nincs ott semmi oszlop a Dunánál, ami megakadályozná az ilyen baleseteket!:(

Ha már a vallomásoknál tartunk, én is olyan balf@sz tudok lenni időnként, hogy megijedek magamtól! Én múltkor a 7-es buszról leszállva felejtettem el, hogy az ilyen lépcső nélküli buszokról babakocsival háttal kell leszállni! Hát szépen orra buktunk a babakocsival, a busz és a járdaszegély közé! Rendesen megijedtem, Timi szerencsére nem!:(

Fibi!

Bálintnak boldog szülinapot!:)
Nem hiszem, hogy tehettél volna valamit, hogy rövidebb legyen a kitolás! Ne hibáztasd magad!!!
Nálam is 2 óra volt és a végére már tolófájás nélkül kellett kinyomnom Timit! Bár, az eszembe jutott, hogy ha nem fekszem, hanem mondjuk más pozícióban vagyok (állok, guggolok), lehet, hogy az segített volna, de ki tudja miért a doki lebeszélt róla, mikor kérdeztem! :?
Esetleg, ha viszel homeós bogyókat? Nekem az segített az elején beindítani a fájásokat! Lehet, hogy később is kellett volna bevennem! Ha gondolod, odaadom, amit szedtem! Van még és jó a szavatossága még sokáig!
De a lényeg, hogy ne izgulj előre!:)

Zuz!

Teszt!:(

Macs!

Nagyon gratulálok! Drukkolok, hogy mostmár minden rendben legyen!:)

"Önfelfedezés"
Nekem is megvan az Indi által említett cikk! Én még azt olvastam erről a témáról, hogy sokat segítenek a csiklandozós, lovagoltatós játékok, és a sok szabadban töltött idő (levezeti a gyerek energiáit)!
Egyébként már Timinél is este fürdés előtt elmaradhatatlan, hogy "bevizsgálja magát" kb. 5 percig!:)

Den!

Köszi az infót! Mi is RS-be megyünk akkor majd szerintem gyerekágyért!
Bálint egyébként örült az Ikeás libikókának?
Timit nem nagyon érdekli, pedig azt hittem odalesz érte! :?

Még egy csomó mindent akartam reagálni, de Timi követel, meg így is regényt írtam!:)

Majd jövök megint valamikor!
ILdi
ildi76
 
 


Ildi :) De jó, hogy volt egy kis időd írni! Lehet, hogy kellett ez a sírás szilveszterkor :wink: na nem akarok pszichomókuskodni, de valszeg nem (csak) a himnusz volt az oka, sok minden összejött Nektek az elmúlt időkben! Drukk Nektek, hogy rendbe jöjjön minden és +++++! :) Bálintnak tetszik a libikóka, minden nap meglovagolja, bár nem ez a kedvence, per pill. a szétszedhető helikopter viszi a pálmát. A 7-es busszal én is jártam így egyszer (amikor akkora tömeg volt, hogy nem tudtam háttal fordulni az ajtónak), de szerencsére még épp elértük a járda szélét. Azóta inkább meg sem fordítom a babakocsit, hiába szeret B. úgy jobban utazni :? De még egy darabig itthon leszel (szabin) ugye? vagy rosszul emlékszem? Timinek nagy drukk a bölcsihez! Mikor kezdi?
denizsa
 
 


Ancsi :) Ha el tudod fogadni, hogy ez egy normális dolog, akkor a "megbeszélés" sem lesz kínos. Én nem kanyarítanék nagy feneket a dolognak, annyi mindenről esik szó nap mint nap, ez lehet azok között egy. Minél lazábban és természetesebben. Ez ugyanolyan dolog, minthogy becsukjuk a wc ajtaját is magunk után - hisz az sem tartozik másra. A kaki/pisi se ciki, hanem természetes dolog.

Fibi :) hangszórót is kapcsolj a képeslaphoz :)

indianyo
 
 


Deni drága! :P igen ma. micsoda memóriád van!!! S mindig is csodálom figyelmességed :D köszönjük!
http://www.elib.hu/00000/00056/html/196.htm
gödibarbi
 
 


Kép

Kép

Kép

Anyam,hat nem lehetett konnyu Balint szuletese,de a lenyeg a vegeredmeny :D Kivanom,hogy a masodik szulesed ugy alakuljon,ahogyan szeretned.
Nagyon szep pocid van!!!

Macs!
Kép

Neet :)
Csudajo,hogy kinnt van Eszti osszes foga!!!
Nekunk most 16 van,2 honap alatt jott ki 6.

Zuzmo :)
Nagyon szepen hizik Panna!!!!!!!
+ teszt :(

KishercegAndi :)
Huha,itt a finish,nagyon drukkolok!!!!!!!

Rolunk:
1.Akos gyogyultnak lett nyilvanitva,es olyan,de olyan buszke vagyok ra,mert mindig sirni szokott,mikor meglatja a dokit,es mielott bementunk,megbeszeltem vele,hogy doktorneni megvizsgalja,de ott leszek es ne feljen es lass csodat-hang nelkul tirt mindent.Kis okosom :D

2. Tomi meg mindig korhazban :( Ma de csinaltak vizsgalatokat,azota varja a vizitet,hogy megmondjak vegre hazengedik e ma vagy holnap.Tudeje "mar" 85%-an mukodik.

3. Szombati vizsgara meg mindig nem nagyon tanultam...kezdek f.sni...

Ebredezunk...
bkrityo
 
 


Most hivott Azuram:
2 ora mulva itthon lesz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

BoldogboldogboldogKriszta
bkrityo
 
 


Barbi,
de miért nincs benne a naptárban? :?
Akkor tölünk is Boldog Névnapot Angyalkádnak!!
Amugy Deni tényleg drága, de Rylie irta meg az Angi névnapot :)

Deni,
hát pár hete 10-nél elöbb sosem akar menni aludni :( apával már nagyon készek vagyunk, utána már semmire nem marad energiánk, volt hogy csak 11-re aludt el. Elhatároztuk tegnap, hogy esténként közös erövel megprobáljuk lefárasztani. Ha kell, kivisszük a sötétbe is sétálni :lol: Mert nagyon csaloka, hogy eljátszik már egyedül, csak közben olyan nyugisan elvan ö is, mi is 8)

Ildi,
nagyon aranyos vagy, köszönöm, amit irsz!! :) és homeos bogyot is megköszönöm, nekem olyanom nem volt. Csak jöjjön össze már egy találka!! Rég láttunk Titeket is :(
Szerintem is a sirással kijött Belöled az elmult idöszak minden feszültsége. Jobb is, ha idönként kibögi magát az ember lánya.

Kriszta,
Neked is nagyon köszi!!
Vizsgádhoz és párod gyogyulásához további drukkok!+++
fibi
 
 


Indi! Dehogy sértődöm meg. Pont hogy tanácsot kérek.
Elbeszélgettem már vele, és társaságban nem is csinálja, meg nem is csinálta.
Viszont azt hogy ne csinálja, mert fájni fog arra szoktam neki mondani, mikor már a műanyag játéktányér és ilyesmi bekerül a nacijába. Merthogy ezt is szokta. :oops: :roll: Egyébként a nyáron már csinálta mikor kevesebb volt rajta a ruha, de idővel abbamaradt. Most nem tudom, miért kezdte újra. Azt hittem túl vagyunk rajta. :roll:

Andi
andrea27
 
 


Fibi: Bálatintnek Boldogságos Születésnapot kívánunk. És persze neked is sok sok szép pillanatot még és örömöt Bálitnhoz és a következő csöppséghez.

Jááááááááj ezt a tragédiát kár volt elolvasnom, én annyiszor parázok ilyentől. Anyuméknál olyan meredek az utca, hogy mindig attól félek, hogy az autó elgurul, amig én bekötöm és átérek a saját helyemre. brrrrrrrr.

Zsan: polc leesés nálunk is volt már, de mindkétszer az én fejemre zuhant, lehet, hogy ezért vagyok ilyen lökött.

Barbi: Akkor hát boldogot nektek is. Tényleg csajod eszi a kaját? dolgozatod hányas lett? tudod ahol a referens neve: :-)

Kriszta: Ákosra büszke is lehetsz. Tominak pedig gyors gyógyulást, remélem hamarosan kiengedik, sőt mi több mondjuk már ma. ++++energik mennek felétek.

Rájli: Kamilla cuki a képeken.

Neet: neked nem is írtam, hogy Eszter nagyon tetszik Fanninak tegnap többször meg kellett nézni.

Ancsi: este egy bulira összeereszthetjük a csajokat.

Apa már mérges, hogy Fanni nem akar esténként alduni, mert mire elaszik, már én is kifáradok, mondtam is neki, Ő igy védekezik a kistesó ellen. Jó a módszere. Viszont reggelenként 7 körül mindig hozzám átjön aludni, annál jobb nincs is, mint egy édes kis szuszmákoló csomaggal összebújni még egy kicsit.

Ikejáááááááás tali mikor lészen?

Johi

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Johi,
köszönjüüük :)
ikejás talira még nincs ip, én javasoltam a jövö hétföt. Neked jo az?

meredek lejtövel kapcs. apjuk este azt tette hozzá, hogy nem elég a kéziféket behuzni, hanem el kell forditani a kormányt a járdaszegély irányába, hogy ne lefelé kezdjen el gurulni a kocsi. Az a tuti állitolag, bár tuti sosincs...

Na, elviszem a fiam szülinapja alkalmábol a veresi játszoházba :D
fibi
 
 


Sziasztok !

Bár nem vagyok aktív tagja a fórumnak....de nagyon köszönöm a gratulációkat Nórival kapcsolatosan .
A helyes adatok , 3200 gramm , 55 cm . És karácsonyi baba lett :)
A szülés szuper volt , végig ikea szobában , mindenféle beavatkozás nélkül , gátvédelemmel .
Ismét köszönet érte a dokimnak és a szülésznőnek !

Mindenkinek sok puszi !
Szandra
greenolive
 
 


Kriszta :) Jaj de jó hírek!! :D Apa végre otthon lesz és Ákos meg ilyen okos fiú :D Vizsgádhoz egy kalappal!

Fibi :) Lefárasztás hajrá! :D Ez nem is mindig olyan egyszerű, múltkor elvittem estefelé sétálni, én tökre elfáradtam, bezzeg ő... :lol: mondjuk az lett volna a tuti, ha ő gyalog jön, de így még nem nagyon merem vinni, mert aztán nem bírom hazacipelni :roll:

Barbi :) Fibinek igaza van, Rylie írta először, de ettől még szívből ment a jókívánság :wink:

Johi :) Estékhez kitartást! Reggeli szuszogó csomag az egyik legjobb dolog a világon :D És Bálint is kiköveteli magának ezt az időt, mert ha apa nem hozzám hozza először az agyba, akkor iszonyú hisztit csap. De utána néha hajlandó apával ellenni kicsit és hagyni engem aludni, sajnos csak néha :lol:

Green :) Nagy gratula mégegyszer a babához!! Micsoda karácsonyi ajándék :D És tök jó, hogy ilyen szuperül sikerült!
denizsa
 
 


Kriszta :) Jaj de jó hírek!! :D Apa végre otthon lesz és Ákos meg ilyen okos fiú :D Vizsgádhoz egy kalappal!

Fibi :) Lefárasztás hajrá! :D Ez nem is mindig olyan egyszerű, múltkor elvittem estefelé sétálni, én tökre elfáradtam, bezzeg ő... :lol: mondjuk az lett volna a tuti, ha ő gyalog jön, de így még nem nagyon merem vinni, mert aztán nem bírom hazacipelni :roll:

Barbi :) Fibinek igaza van, Rylie írta először, de ettől még szívből ment a jókívánság :wink:

Johi :) Estékhez kitartást! Reggeli szuszogó csomag az egyik legjobb dolog a világon :D És Bálint is kiköveteli magának ezt az időt, mert ha apa nem hozzám hozza először az agyba, akkor iszonyú hisztit csap. De utána néha hajlandó apával ellenni kicsit és hagyni engem aludni, sajnos csak néha :lol:

Green :) Nagy gratula mégegyszer a babához!! Micsoda karácsonyi ajándék :D És tök jó, hogy ilyen szuperül sikerült!
denizsa
 
 


Bálint, boldog születésnapot! :D
kisün
 
 


Na végre én is géphez jutok. Adél baba ma nagyon nyügős, nem hajlandó aludni, csak kézben, ahogy leteszem üvőlt. Nem tudom eldönteni h a front vagy hiányzik neki az apja.

Barbi,
És téged egyébként miért hagytak ennyit szenvedni? A szülésznők előadásán annyira hangzotatták h persze csak addig hagyják az anyukát szenvedni, ameddig a fizikai határai engedik.
BOLDOG NÉVNAPOT ANGINAK!!! :D

Zsan,
Tényleg rikta név, de nagyon szép. Teccik :D És rólad mikor láthatunk pocakos képet? :D

Gabi,
Igen, most mi is a szellőztetéssel próbálkozunk, csak sajnos nem elég hatékony :(

Zuzi,
Örülök h végre egy rendes dokinál kötöttetek ki :D Panna baba is ezek szerint ugyanolyan jólevő, mint Adél baba. Hát igen a lányok már csak ilyenek :D
A kandallót azért akarjuk, mert a meglévő radiátorokkal soha sem fognak kiszáradni a falak. Egyébként a cég, akit írtál milyen technológiával dolgozik? Az ablakba beéptített szabályozóval?

Zanza,
Megbeszélem apával, mert ő inkább kutyapárti :D És mit lehet tudni a macsról? Idősebb, fiatalabb? Csak azért, mert nálunk eb is van és azért a fiatal macsik jobban alkalmazkodnak, szerintem.

Fibi,
Nem semmi szülésed volt :shock: de szerintem se rágódj ezen, a mostani gyors és szuper lesz :D

Ancsi, Indi,
Köszi a segítséget harisnya ügyben :D

Bkrityo,
Tök jó h apát hazaengedték :D

Andi (kisherczeg),
Neked továbbra is mennek a drukkok!!! :D

Kép Kép
curse
 
 


Curse, kérnék egy email-címet, és átdobom neked az egész cuccost, mert még kép is van a macsról. :wink: Meg használati utasítás. :lol:

Macs, hogy állsz? Holnap a Ti napotok van. :wink:

Bkrityo, de jó hír! :wink:

Rylie, nem is gratuláltam a gyönyörű lánykádhoz! :wink:
zanza
 
 


Zanza :) Macs biztos az egyévi elmaradását pótolja: képeket rajzolja paintben :lol:

indianyo
 
 


Ildi, Fibi, Votiv és aki ért hozzá
Milyen homeos bogyókat kellene szednem szülés előtt/alatt, hogy pár óra alatt meglegyen a kisfiam és ne fájjon és matekból mindig jó jegyet kapjon??? De komolyan, bárki közületek szedett vmit? (És ha igen mennyit, milyen időközönként? Vhogy félek a brossúra vagy újságcikk alapján választani bogyót - annyira még nem értek hozzá.)

Fibi,
Talán tényleg jó az esti séta, bár Peti így is, úgy is elalszik. Na ja, miután nappal nem alszik ez nem lehet túl nagy feladat. Esetleg próbáld ki, hogy nem engeded nappal aludni :lol:
Klasszul nézel ki (lehet hogy írtam már, de szétszórt - is - vagyok).

Indi, Andrea,
Nem tudom lány esetében nehezebb-e lekezelni ezt a dolgot (önmaguk felfedezését), mint fiúknál, de nem is fogom megtudni. Meg Petit egyelőre az autók érdeklik... Nekem egyébként nagyon tetszik, hogy kiskorban pont egyformán érdekes a fülük, egy lendkerék és az ún. intim testrészeik (bár lehet hogy egy pszichológus másképp tudja)...

Zuz,
De jó, hogy van jó gyerekdokid!!! Én még mindig örülök az enyémnek, pedig kb. fél éve találtam rá és nem is olyan rossz tapasztalatok után, mint te.

Kisherczeg!
De klassz, hogy nemsokára megszületik a babád.

Szandra,
Gratulálok!!!

Háti hordozókról tudtok vmit? Nekem vmi olyan kellene, amit majd a kisebbik fiam kb. 1 éves korától használok (szóval majd egy év múlva). Petit mindig kendőben hurcibáltam, kényelmes volt, szerette is, csak elég körülményes volt a hátamra kötözni. A múltkor láttam egy lányt, a kicsit kocsiban tolta, a kétéveset pedig a hátán vitte. Annyira le voltam nyűgözve (a lány erejétől, hogy egy ekkora kölköt bír vinni a hátán, miközben nemrég szülhetett), hogy meg se kérdeztem a tapasztalatait. Közületek vki használt háti hordozót? Esetleg olyant, amiben nincs vas? (Az talán használaton kívül kisebb helyet foglal el.)

Móni
Kép
Kép
monisa
 
 


Anginak én is nagyon boldog névnapot!:):):)

Móni!

Caulophillum és Cimicifuga! Én ezeket szedtem vajúdás alatt! Nem tágultam, aztán beszedtem és hatott!:) Fél-1 óránként nem emlékszem hány bogyót kellett bevenni, de utánanézek holnap! Valszín Timi szobájában van valahol felírva és már alszik!:)

Kriszta!

De jó! Ez nagyon jó hír!:)

Fibi!

Bogyókat szívesen!:) Találkát nem tudom, hogy hozzuk össze! Mi nem nagyon megyünk arra Örs fele! Meg mostmár a bölcsi miatt ki is maradunk a talikból! :( De esetleg valakinek odaadom majd! :? Hmm? Vagy van valami ötleted? Egyébként én is szívesen látnálak Titeket!:)

Green!

Örülök, hogy minden rendben zajlott! Még1X gratula! És kedves vagy, hogy benéztél!:) Gyere gyakrabban!

Kisherczeg(Andi)!

Drukkok mennek! Jelentkezz időnként, hogy vagy!:)

Den!

Bölcsit jan. 15-én kezdjük! Az már jövőhét után van! :shock: :( Jövőhéten jön gondozó néni családlátogatni! Munkát meg márc-ápr. táján kezdem! Jövőhéten megyek be munkahelyemre, akkor megtudom, hogy pontosan mikor kezdek! De lesz addig tennivalóm bőven, mert újra kell tanulnom egy csomó mindent, amit már elfelejtettem! De azért félek tőle, hogy megőrülök majd itthon, amíg Timi a bölcsiben van és nem találom majd fel magam! :(

Timi fél 7-kor dőlt ki, mivel délután nem aludt! Így viszont nagy az esélye, hogy 1-2 óra alvás után felébred! Így szokta!:(
Párom meg bement nagypapájához a kórházba! Telefonáltak, hogy már csak pár órája van hátra! :(

ILdi
ildi76
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: