Sziasztok!
Holnap végre péntek, jön haza Feri. Alig várom, megyek kozmetikushoz is gyantáztatni, de azt hiszem feleslegesen szépítkezem, mert még van néhány varrata...
Petinél tegnap este leszedtem a csörgőket, erre bosszúból éjfél körül megébredt...de aztán aludt rendesen. Most is le fogom szedni.
Eszti, itt is köszi még egyszer a naptárat, a borítót is megcsináltam, vettem ma matt fotópapírt, és tök jó lett. (Akit érdekel, a Photo Hallban 20 db A/4-es matt fotópapír 999 Ft.)
Norwell, érdekes, hogy kicsinek a tesóm szinte alig kapott cukrosat, és mégis rosszak voltak annyira elöl a fogai, hogy az összeset ki kellett neki húzni, csak a vámpírfogai voltak meg.

Én viszont nyakra-főre ettem a cukrot, és semmi baja nem lett a fogaimnak. Szóval tény, hogy a cukor rombol, de szerintem azért kell némi hajlam is.
Én épp ma vettem homeós golyót a fogzásra. Majd kipróbálom, azt mondta anyum unokatesója (gyógyszerész), hogy akkor adjak neki, ha nyűgös, ami mostanság elég gyakori.
Pogi, erről is hallottam, de ez sem "helyettesíti" a hálapénzt. Én épp ma akadtam ki, mert össze fogják vonni nálunk a kórházi és a klinikai szülészetet, és utóbbiban fogják elhelyezni, ahol szerintem egy kissé balkániak az állapotok: pl. van 3-5 apás szülőszoba, aztán vagy sikerül kifognod vagy vajúdhatsz a lókennelekben (az ágyakat csak egy paraván választja el) apa nélkül, mert ott mindig dömping van szülő nőkből, emiatt az anyukák egymás hegyén hátán vannak, csoda, hogy még elférnek.
Szóval én elhatároztam, hogy ha így lesz, és nem változik a klinikai szülészet, akkor keresek más helyet még akkor is, ha perkálni kell, mert ha marad a mostani helyzet, akkor én oda nem megyek, csak ha mentő visz be!
Amandi, akkor másztál, a mászásnak kismillió formája van, és a féloldalas is az! Igaz, furcsa.
A komp még nagy hülyeség, szerintem azt akkortól lehet használni, ha már tud állni a baba, és esetleg próbál már járni.
Köszi a bébiételes infot.
Wawel, nem elkeserítésnek, de Peti a Vigantolt a mai napig kanálból kapja, de a kaja abból nem nagyon kell neki.
A tanított tárgyak miatt őszinte részvétem, főleg a kontrolling miatt. Én nagyon nem szerettem... (ja, közgazdász lennék, vagy mifene).
Mári, köszi a linket, ha lesz erőm, megnézegetem a képeket.
Gabriella, örülök, hogy jól vagytok, és szépen fejlődtök. Újabban az én fiam is kevesebbet eszik, ma két részletben tízóraizott és a vacsiját se ette meg teljesen.
Colett, boldog évfordulót nektek!
Nálunk meg fejlesztő játszóház van hetente két alkalommal, ingyen, szakemberekkel, majd vmikor el szeretnék menni, de még nem vitt rá a lélek, igaz, csak tegnap szólt a védőnőm, hogy nyertek pályázati pénzt, és van ilyen.
Meteor, windowsos képnézegetővel azt hiszem, nem tudod lekicsinyíteni, de a
http://www.szoftverbazis.hu oldalon találsz ingyeneset, amivel sikerül. Látom, közben megoldódott, de azért keress, hátha.
Nagyon szép a lányod, és tényleg milyen szép szempillái vannak.
Bucsek, ma nálunk nagyon szép idő volt, de mikor este jöttünk haza a Tescoból, esett. Peti nagyon élvezte, elrejtettem a babakocsiban, ő meg nevetgélt alatta.
Szerintem marhaság, hogy a kifújt CO2-t lélegzik vissza...de mindegy, az én fiam egyszerűen nem tud háton aludni, még oldalt sem. Ez van...és még nem fulladt meg.
Nálunk velünk van Peti, de nekem jobb így, biztonságérzetem van, na meg hely sincs.
Reni, eddig engem se zavart, ha a párom horkolt. Most se zavarna, de Peti mindig megrezzen...
Tündérpöcök, légy üdvözölve kicsiny körünkben, ami már nem is olyan kicsiny.

Nagyon szép a kisfiad!
Nyanya, azért néha küldj ám életjelet, na meg képeket, jó?
Bea, szerintem eleget hízott Kolos!
A naptárba úgy teszed bele a képet, hogy az A2-es cellát jelölöd ki (e körül legyen a fekete szegély), majd Beszúrás/Kép/Fájlból.
Na, most ennyi, megint litánia lett...
Megyek pancsizni, beleülök egy kád vízbe, mert most nem bírnék a tus alá állni, nagyon fáj a hátam.
Ági