A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » "Friss" kismamák topicja


Iancsa, de kis ügyi vagy.KépKépKép Én is nagyon szeretnék otthonra kenyérsütõt, de sajna elõbb még sok minden másra kell a pénz. Nem baj nem adom fel! Párom már tudja, hogy nagyon örülnék neki, ugyanis minden alkalommal, ha tehetem(mûszaki cikk boltban) elmondom!Kép

Sajnálom, hogy az este babuli megtréfált. Úgy látszik még nagyon jól elvan bennt, köszi szépen, és csak próbát tartott.Kép Vigyázz magatokra!

Az anyag, na az nem kér kenyeret, CSAK HELYET, de mennyit. Nekem rengeteg van, imádom venni õket, csak sajna nem mindig készül el minden amit eltervezek. Párom szegény már rosszul van, ha arról hall, hogy venni akarok, mert látott már olyat, hogy megvettem, kiszabtam, aztán sosem lett megvarrva.Kép Szegény teljesen rosszul lett, mikor mondtam neki, hogy a babának anyagot akarok venni, függönynek, baldahinnak, falvédõnek, ágynemûnek. Pedig biza komolyan gondolom.KépKépKép

Termóból én mellényt szeretnék, mert a hátam az mindig fázik. Majd jövõ héten elmegyek körülnézek a városban és akkor megkukkantom a termoboltot is.Kép


Tegnap és ma is egész nap kínzott a gyomorsav.Kép Úgy marja a torkomat, hogy nagyon és zavar, mert mindig ennem, innom kell és utána se jobb.Kép Pedig már nem iszom szénsavasat, nem eszem paradicsomot, de akkor most mitõl és mit tegyek?
A tejet egyszer kipróbáltam, fél óráig szupi volt aztán rosszabb. Gyógyit nem akarok, valami más ötlet???

Megyek vacsizom, attól egy rövid idõre mindig elmúlik.Kép
Pussza,
Timici
23+4
timici
 
 


Helló!

Timici!
Igen biztos megvárja. Csütörtökön megyek megint CTG-re remélem minden okés lesz!
Milyen termo boltról irtál és hol található??? Tudod itthon van a párom nõvére és varrónéniKép Hátha rá tudom venni, hogy a babának varrjon valami rugit, vagy kabátot, vagy babazsákot vagy valamitKép

Na puszi
sasha
39+6

Kép
sasha
 
 


Szia Timici!

Ugyan ez gyogyi, viszont nem árt, én az elõzõ terhességnél is szinte az elejétõl használtam. Recept nélkül kapható. Ha ég a gyomrod 1 evõkanállal kell bevenni. A neve:Maalox

remélem segít, üdv:Pankamama /34 /
PM
 

 
 

Szia Sasha! Köszönöm,hogy nekem is valaszoltal. Ti hova valosiak vagytok? Elvoltam most delutan egy nagyot setalni, meg a jatszoteren, eleg sokat edz a hasam, sok az összehuzodasom. Te is igy vagy vele? Neked milyen volt az elsö szülesed gyorsan vagy lassan zajlott? Olyan jo,hogy talaltam egy sorstarsat. Ha jol ertettem ti is kisfiut vartok, mi lesz a neve? Ha nem vagyok tul kivancsi. Bocs, a sok kerdest, de szeretnelek jobban megismerni. Köszönöm. K.Sz.
Névtelen
 


K. SZ.Kép
Nem szültem még! Gábor lesz az elsõ babánk!Kép Ha az UH nem hazudik és mégiscsak Adrienn lakik a pocakomban. Budapesten lakom a XIX-ben!Kép Ti merre?
Hát most újabban nem összehúzódások (keményedések) vannak, hanem ha sokat megyek akkor oldalt iszonyúan feszül a méhtartó szalag, mint az elején, csak most sokkal durvábban, mert már nem tud hova nyúlniKép Egyébként még semmi jele nincs hogy ki akarna bújni, csak a jóslófájások, de azok is hol ilyenek, hol olyanok és van hogy 1 nagy vagy több nagy vagy több kicsi.... szóval változó.
Kérdezz nyugodtan! Olyan jó, hogy csak 2 nap van "köztünk". Egyébként az egy dolog, hogy péntekre vagyok kiirva, de az UH mára irt ki, és egy másik UH szerint holnap töltöm a 40. hetet és kezdem a 41.-et!!!!

Na puszi
sasha
39+6

Kép
sasha
 
 


Pötyi!
Hát akkor még egy gratula, Gyuszihoz!!! Mi is szeretnénk második babát is, úgy másfél-két év múlva, aztán majd meglátjuk, hogy szeretnénk-e harmadikat is... KépKépKép
Nyuszifül2!
A Megatoys-on és a Mammuton kívül van még 4D ultrahang a Praxis rendelõben is a Bartók Béla úton, ide 1000 Ft kedvezmény is jár a babaneten regisztrálóknak, szóval így 7000, ha jól tudom. Itt megtalálod a hirdetésüket a babaneten. A Mammutosra mostanában sokan panaszkodtak itt, és az drágább is, 10000 Ft. Én személyesen még egyikben sem voltam, úgyhogy ajánlani nem tudok egyet sem, egy kollégám felesége volt a Bartók Béla útiban, és õk nagyon meg voltak elégedve, ennyit tudok még. Azt, hogy ennyi idõsen milyen minõségû képet tudnak csinálni, biztos megmondják neked, ha rájuk telefonálsz, bármelyik helyen. De én úgy hallottam, hogy lehet nagypocisan is, annál jobban látszik a baba arca és testrészei.
Puszi
Franyo
19
franyo
 
 


Ja és még egy, egy kérdés: öthónapos keresztfiunknak szeretnénk egy kis fehér, vagy vajszínû pamutkabátkát venni, olyat, ami nem téli, de azért jó meleg az ilyen hûvös õszi napokra. Ma öt boltot jártunk körbe Kispapival, és mindenhol elhajtottak minket, hogy az õszi cuccok még nem érkeztek meg, majd talán a jövõ héten... Létezik ez, hogy egy sima fehér kabátkát ne lehetne találni Budapesten??? Segítsetek, írjatok pár helyet, ahol érdemes lenne még érdeklõdni, mert fogy az idõ, vasárnap lesz a keresztelõ, és arra szeretnénk ajeszba adni, de úgy, hogy akkor már viselhesse is... Kép
Franyo
19
franyo
 
 


SASHAKépKépKép

Puszi: Sheila

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Judo,
A batyamek fia (ha fiu lesz )is Hunor lesz.Ez aztan tenyleg magyar nev !!!!!

Lolla,
Na akkor sikerult tuleni a vervetelt,gratula a fiucskahoz.

Momo
Szoval ilyen is van,nem mintha hianyozna a joslofajas csak furcsallotam.
Boldog szulinapot a kislanynak!

Buksicia,
Udv nalunk ujra.

Forti,
Ez edes volt,szoval akkor nem ter vissza egy csapasra a memoriank : ))))

Gomboc,
Ugyi voltal,pont eleg lesz a munkabol.Legalabb lesz idod jonni : ))))
Irok valaszt : ))

Nyusziful,
Pont ilyenkor szepek mar a babak.De a 12.het utan mar ugysem fernek bele egyben,de igy mar lathatod majdnem eloben : )))

Timici,
A mi telefonszamlank is megemelkedett miota itthon vagyok,de hat ez letszukseglet egy nonek nem igaz ? ! : )

Iancsa,
Sajnlaom hogy teves volt,de latom Te is erod teljeben vagy es ez elobb utobb megohzz az eredmenyt.
Remelem nem elozlek be J

Lanyok,
Ma annyit ettem,hogy nem tudom hova fert belem.Delutan meg elmentunk egy ket (ne rohogjetek )karacsonyi ajandekot venni.Azt amit mar kitaltam hogy biztosan orulnek neki.Iden decemberben nemhoszem hogy sok idom lesz erre es nem is banom : ))))))

Na jo ejt mindenkinek
Kataa
37

Kép
Kép
kataa
 
 


Franyo!
Emlékeim szerint a La Halle-ban mintha láttam volna ilyesmit.Kép Mammut 2., Babaházban néztétek? Ott elég jó választék szokott lenni. Egyébként én is meglepõdtem, hogy sok helyen még nincs meleg cucc, pedig már rendesen benne vagyunk az õszben. Sõt, én naív anyuka, már Malackának is meg akartam venni a téli szerkót, hogy novemberre minden meglegyen, de több helyen megmosolyogtak.

Sasha!
KépKépKépSokat gondolok Rátok, és teljesen meg tudom érteni a türelmetlenségedet. Fõleg az idegõrlõ, mikor az összes szembejövõ ismerõs és ismeretlen elsõ mondata, hogy "jé, ti még EGYBEN?!" Már engem is megérintett ennek a szele, nálunk még a "mennyi van hátra?" a topkérdés. Hát, pont most merengtem azon, hogy olyan gyorsan telik az idõ...Na, jó, ezzel most nem muszáj egyetértened...KépKépKép

Mindenkinek pusz, majd még olvasok, csak le vagyok maradva, ui. idõsb. porontyom szülinapja volt tegnap, és
a kívánt "mozsdonyos" torta elkészítése totál lekötött két napra.
Zulu
(na most télleg passsssszzz... egyezzünk ki 30+x-ben)

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Zulu, telitalálat, a Babaház volt az egyik hely... azon a környéken jártuk körbe a boltokat, a Margit körúti Kenguru márkaboltban is így jártunk Kép, meg a mellette levõ Pepi gyerekruhaboltban, meg a Mammut összes babaruhát áruló boltjában Kép A La Halle jó ötlet, ott még nem voltunk, az hol is van még a Camponán kívül? Van a Mammutban is? Mert az közelebb lenne...
És Isten éltesse "idõsb. porontyodat"!!! Kép
Franyo
19
franyo
 
 


Sziasztok!

Már nagyon régen nem írtam, de mindent "tudok". Kép Olvasok vadul.
Gratulálok az újdonsült mamáknak, sok tejcsit és átaludt éjszakát kívánok nekik!

Sasha!
Ez már a finish!!!
Én egyébként október 3-án születtem, tuti dátum egy gabi babának is Kép))) Nagyon szorítok!

Lehet, hogy be fogok elõzni néhány embert, akik elõttem vannak, mert a legújabb "tárgyalások" szerint okt. 14. az idõpont (programcsászár).

Valaki írta (Manó?)hogyan kell megsaccolni a méreteket, annak alapján mot tartunk 4060grammnál...

Csütörtökön megyünk CTG-re, meg UH-ra, akkor megtudjuk a méreteket.

Franyo!

Corában vannak most mindenféle téli, õszi babacuccok, és mintha láttam volna valami fehér kabátkát, de annyira nem néztem meg, mert én overallt vettem. (2690.-)

Csütörtökön jelentkezem, holnap nem lesz gépünk.
Sziasztok, Rita 37+2
ritasol
 
 


Na, akkor beletrafáltam... Mammutban is van LaHalle. Akkor még egy tipp, Brendonban voltatok? Bár az árak ott is sokkolóak, de nagyon sokféle ruha van, sõt régen külön "keresztelõruha-részleg" is volt. Te is Budán laksz? Mi a XII. ker.-ben, és szintén a Mammut a fõ vadászterületem!KépKépKép
Malackának átadom.Kép
Zulu
30+X

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Jó éjszakát mindenkinek!

Gabi úgy döntött, hogy nem kell neki egy ilyen jó kis idõpont mint az 1-e. Kétlem, hogy 2.-a jó lesz nekiKép

na cuppp
sasha
40+0

Kép
sasha
 
 


Sasha!Kép

Mibõl gondolod, hogy nem lesz jó Gabinak a 2.-a??
Ne feledd, pár óra leforgása alatt is történhet bármi...
/én már csak tudom, hihi/

Ne becsüld le a kisfickót!Kép

Puszi: Sheila

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Kataa Kép
De nem ám!!!! Ismét lehet majd mire fogni a feledékenységet és a szétszórtságot, hisz mellé majd még párosul egy kis fáradtság is az elsõ idõben! Kép
Amúgy örülök hogy elmúlt a lábdagadásod, és teljesen jól vagy. Szerencsések vagytok (mostani kismamik) hogy elmúlt az a nagy meleg már.

SASHA
Drukk-drukk még mindig. Gabi baba húzza az idegeinket, de nagyon!!!! Kép Kép Nem pucolsz ma ablakot??? Kép

Forti

Kép
Kép
forti
 
 


Jó reggelt mindenkinek!
Rita!
Köszi az ötletet, lehet, hogy kinézünk oda is akkor, bár az elég messze van, kocsi meg nincs... legfeljebb megvetetjük a szülôkkel, és kifizetjük, ôk békásiak, és gyakran járnak a Corába.
Zulu! Kép
Akkor a La Hallét még megnézzük, meg a budai Skála jutott eszembe... A Brendonnal is az a baj, hogy nagyon kiesik, de ha máshol nincs, megyünk oda! Kép Igen, budai vagyok, a Mammuthoz a munkahelyem esik közel, egyébként én Kelenföldön (Albertfalván) lakom, a XI. kerületben.
Sasha! Kép
Ne türelmetlenkedj! KépKépKép Biztos, hogy már csak pár nap, és megölelheted Gabit!!! Sokan irigykedünk ám! KépKépKép
Hayimpapa!
Voltunk tegnap szüléselôkészítôn, tényleg egész sok kispapi volt, jó volt látni, hogy ennyien elmennek a párjukkal! Egyébként érdekes volt, a terhesség alatti vizsgálatokról volt szó.
Pussz mindenkinek
Franyo
19
franyo
 
 


Sziasztok!

Jó reggelt mindenkinek!

Kamilla!
PM!
Köszönöm a harisnyás tippeket. Ezek szerint mégiscsak van szines hari kismamáknak! Jó, hogy erre is gondolnak már!Kép

Lolla!
Én a védõnõtõl kaptam, amikor kiállította a kiskönyvet. Vannak benne kuponok is, amivel kismama-csomagokat lehet kiváltani bizonyos boltokban. Mondjuk a csomagban csak termékminták vannak, semmi különös. Annak idején bizony irigykedve olvastam egy Finnországban élõ magyar lány levelét, hogy miket kapnak ott államilag a megszületett kisbabák. Többek között takarókat, ruhákat, szóval még van hová fejlõdni.De a terhesgondozás nálunk (és a Margit kórházban különösen) szerintem világszínvonalú. Lehet, hogy ez "nagy" szó, de kevés helyen viszik végig ilyen lelkiismeretesen a várandósságot, mint nálunk.

Timici!
Nem gondoltam, hogy az a kis könyv a terhesgondozónak pénzbe került! Kép

Kataa!
Nekem is nagyon tetszik a Hunor, csak kellene valami ötlet, hogyan gyõzzem meg a páromat!!! Kép Kép

Sasha!
Egyre közelebb kerülsz a 7-éhez! Kép Kép

Puszi: Judó
19+3
judó
 
 


Szép jó reggelt Mindenkinek, pocaknak, maminak!

Sasha,
a termó boltot Iancsa írta nekem, tehát övé az érdem.Kép Ime az elérhetõség:
A Király utcában (a Körúttól a Liget felé bal oldalt) van egy icipici méteráru bolt. 150 széles, és 800 Forint volt. 16 féle színben volt.

Ha tud a sógornõd varrni, akkor érdemes ide elnéznetek, mert én eddig csak 1500Ft-ért láttam, ami ehhez képest arany-ár.Kép


PankamamaKép köszi a gyógyi nevét, ha nem lesz már más igérem megpróbálom, de épp ma reggel számoltam össze, hogy 6db bogyót veszek be reggel is meg este is. Úgyhogy nem kérek többet.Kép Most nem iszom rostos gyümilevet, hátha az a bûnös, aztán majd szépen szisztematikusan kizárom, remélem. 2hét múlva megyek dokihoz, akkor rákérdezek, hogy mi legyen. Köszi még egyszer.Kép


Kataa,
én igyekszem nem túl sokat csacsogni, mert tudom, hogy nagyon sok elfolyik a telefonvezetéken, de néha kell!Kép
Most, hogy a net kábelen jön, így nagyon tuti, mert csak a dokit, sulit, anyut hívom a barátnõk dolgoznak õk hívnak engem, egy-két kirívó esettõl eltekintve.Kép


nem is írtam, hogy tegnap anyósom megdícsért, amiért ilyen "szépen" hívom. Mármint eddig semmi plussz súly, csak a baba. Szóval teljesen paff voltam, hogy ilyen rendes, máskor sem gonosz, de azért nem szokott dicsérni.
Mit tagadjam én is örülök, hogy eddig csak 3kgt híztam, mert így is lesz a végén vagy 10-11kg.
Ma megyek védõnõhöz, ott mindig több vagyok, tekintve, hogy cipõben és pulóverben mérKép. De sebaj! Ma legalább hallom Bence szívhangját, már alig várom. Reggel óta fennt van, munkába menet elõtt üdözölte a papáját is, úgyhogy nagyon rendes gyerek.KépKépKép

Na megyek, mert kicsit össze kéne kapni a lakást.
Este megyünk IKEÁba, jól körülnézünk, lehet veszünk kádat isKép, na meg azt a pelenkázóasztallapot akarom megnézni, de nagyon.Kép
Pussza, majd még benézek.
Jók legyetek, a finishben meg hajrá!!!Kép
Timici
23+5
timici
 
 


Szep jo reggelt mindenkinek! Sasha, kepzeld kimentem a fürdöbe orrotfujni, reggel fel nyolckor es tavozott a nyakdugom. Olyan izgatott lettem hirtelen, nalam a kislanyomnal is hasonloan kezdödött, es ejjfelre meg is lett, persze minden szüles mas. Van aki azt mondja,hogy igy meg 2 hetet is el lehet lenni. A ferjem rögtön elrohant a hugomert Magyarorszagra, mert ö fog addig a kicsire vigyazni, amig mi a ferjemmel a korhazban leszünk. Kivancsi leszek mi lesz es persze arra is hogy nalatok hogy alakul. Feltetlen irjal, nagyon varom. Mi egyebken Ausztriaban lakunk es sajnos itt nem sok emberre szamithatok. Szia. K. Sz.
Névtelen
 


Sziasztok

Meg elek am! CSak annyi minden van mostanaban,hogy meg olvasgatni sem volt idom!...

Timici
Tok jo,hogy ott vannak a rucik! Kép Szerintem a 2 szallitmanybol biztosan ki tudsz vadaszni egy jo garniturat!!!

Uj babak anyukajanak nagyon gratulalok!! Sok boldogsagot!! Kép

K.SZ.
De jooo! Akkor hatha nalad mar beindul ma a babo!

Egyebkent mi jol vagyunk, dolgozom masfel allasban es iszonyatosan unom es nem erzek SEMMI motivaciot! Kicsit meg is ijedtem,mert babasodas elott imadtam tanitani....Remelem ez azert majd visszater!Szornyu lenne egy eletet ugy vegig dolgozni,hogy nem szeretem amit csinalok.. Kép

Norkini
19+4
norkini
 
 


Sziasztok!
Köszönöm mindenkinek a szíves fogadtatást. Nagyon aranyosak vagytok. Tegnap voltam EKG-n, minden rendben volt. Ma kell visszamennem a háziorvosomhoz, hogy bepecsételhessen az EKG lelet birtokában a kiskönyvembe. Hihetetlen, hogy minden hétre jut valami elintéznivaló.
Mi is budapestiek vagyunk, a XXII. kerületben lakunk (Rózsakert) a Camponához közel.
Minden finiselõnek kitartást!

buksicica
11+0
buksicica
 


Sziasztok!

Sheila!
Nem tudom, miért nem fog ma jönni, olyan megérzés. Tuti kivárja a holnapi CTG-t, de csak azért mert nem szeretek CTG-re járniKép

Forti!
Köszi a drukkot! Ablakpucolás tervbe van. Tegnap meg VÉGRE kispapi beleegyezett a kispapás szülésinditásba, de semmi eredménye.Kép

Franyo!
Igen-igen! Tudom, hogy Nektek még hátra van a fele idõ, de azt én olyan könnyen vettemKép Semmi bajom nem volt, szinte nemis éreztem, hogy terhes vagyokKép De nem türelmetlenkedem nagyon, csak ... NAGYONKépKépKép

Judó!
Igen meg a 4-hez is ami már csak 2 nap és elvileg arra vagyok kiirvaKép

Timici!
Köszi a cimet. Most próbálom a sógornõmmel kitalálni, hogy melyik nap lenne a jó, mert program az van bõvenKép Ezért is van az hogy jobbára "csak" Nektek türelmetlenkedem itt a babanetenKép
Gyomorsavért nem irigyellekKép Nekem láthatóan a lekvároktól, szénsavas innivalóktól és egyes rostos gyümilevektõl ég a pocakom. Próbáld ki tényleg, hogy mitõl lehet, mert van még hátra kis idõd. Vagy mi lenne, ha nem gyógyszert szednél, hanem ilyen szopogatós bigyót aminek jó ize is van. Akkor szerintem az nem tünne kifejezetten a 7. gyógyinak???Kép

K.SZ.!
Húha! Most nagyon drukkolok Neked! És persze olyan kis irigy vagyokKép Mindig nézem én is, hogy nincs e valami a WC papiron, és reménykedek a tüsszentéseknél is hogy hátha kicsúszik "véletlenül"Kép Párod jól tette, hogy jött a hugodért, hiszen most már tényleg beindulhat bármikor. Az hogy 2 hétig is elhúzodhat még az nem mindig jellemzõ... sõt! Megy a drukk és jelentkezz, ha mentek a kórházba és persze majd utána is a születés-storyt szivesen elolvasnámKép

puszi
sasha
40+0

Kép
sasha
 
 


Helló!

Most mértem meg a centis módszerrel a Gabit. másfél hete volt 3695 g. Most meg 3960 g!!!!!!!

sasha
40+0

Kép
sasha
 
 


Sziasztok! Nyúlanditól hoztam üzenetet: ne várjátok mostanában a fórumon, sajnos kinyílt a méhszája (3 cm), és feküdnie kell szigorúan otthon. Otthon sajnos nincs netük, ezért majd -valószínûleg- néha én értesítelek benneteket, hogy mi a helyzet vele.
Üdv, Kismaczi
Névtelen
 


Kismaczi!

Köszi, hogy értesitettél minket! Már kezdtem hiányolni, Andit. Nagyon szoritok neki!!!! És drukkolok, hogy ne akarjon tovább nyilni az a fránya méhszáj! Puszi Nekik!

sasha
40

Kép
sasha
 
 


Timici,

Gyomrsavra nekem bevált a mézes tej, de szerintem a méz önmagában is nyugtatja a gyomrot. Nekem a doki azt mondta, hogy ha egy mód van rá, akkor ne használjak semmi savcsökkentõt. Állítólag a régebben kismamáknak ajánlottak már megszûntek, újakkal meg ne rajtam kísérletezzünk...ezt õ mondta.

Franyo,

A Mammut2-ben van La Halle, a szökõkút mellett a földszinten.

Buksicica,

Üdv közöttünk, jó pocakosodást Kép

K.Sz.,

Neked is üdv, és gyors, könnyû szülést kívánok Kép

gömb
28+5
gombolyu
 
 


...egyébként lekik valaki a Mammut környékén? Mivel jövõ héttõl táppénzen leszek, jó lenne valakivel néha összejönni élõben is...megbeszélni az aktuális dolgokat, sétálni a Millenáris parkban...Persze azért továbbra is írogatok ide Kép

gömb
28+5
gombolyu
 
 


Sziasztok Lányok!

A napokban volt itt szó nadrágokról, meg tunikákról, de már nem tudom kik írtak ezügyben...
Szóval. Van egy bolt a Somogyi Béla u. 5-ben, ha szemben álltok a Corvin áruházzal, akkor a bal oldali utcában, ahol lehet jó kis õszi, téli nacikat venni, 5500-tól kb. 7000 forintig. Vannak normál nacik, gombosak és megkötõsek, és vannak kisvakondnadrágok is. Szerintem nem drága, érdemes megnézni. Én tegnap vettem egy jó kis õszi nadrágot ott.
Úgy emléxem szerepelt már ez a cím itt a topicban, de az újaknak érdekes lehet. Kép

Kispici
24
kispici
 
 


Kispici,

Kord kisvakond nadrágok is vannak ott? Esetleg nem tudod milyen áron?
köszi,

gömb
28+5
gombolyu
 
 


Sziasztok lanyok,
Na ma megint erom teljeben vagyok (eddig )mar foztem mostam ,pakoltam.Kimostam kezzel a babo agynemujet is : )
Jovo heten kivasalom azt a temerdek ruhajat es odakeszitek egy zold es egy sarga rucit a ferjemnek hogy ha majd jon akkor az aktualis szint hozza a korhazba.
Ma anyira jo es varakozassal teli kedvem van : ))))

Ritasol,
Na akkor egy napon lesz a babaink szulinapja, mert a mostani allas szerint nekem is 14-en lesz a csaszar !!!!Ugyhogy ketten elozunk meg nehany kismamit : )))
Jelentkezz csutortokon : )

Forti,
Megkerdezhetem hogy most melyik cegtol rendeled az ebedet???Ha nekem is szuksegem lenne ra gyujtom az infokat.Nem nagyon szeretnem mert a ferjecskem is itthonrol viszi a meloba a mit fozok,de azert egyszerre nem akarok sokat bevallani foleg az elso idokben.

Judo,
Mond azt hogy ez egy osi magyar nev szerintem ez mindenkit meghat.Egyebkent van egy ismerosunk akinek Keve a neve es bar en sem tudam de ez is nagyon regi magyar nev : )
Nekunk sajnos nincs ilyen sdillemank mert a ferjem csak felig magyar igy a vegso nevek a Inez vagy az Alexander.

Timici,
A Maalox folyekony cucc,es nem gyogyszer viszont nagyon hatekony.Azert probald csak ki ez teljesen artalmatlan viszont megoldja gyomor gondokat.

Ksz,
Drukk neked nagyon !!!

Nyulandi,
Nagyon szoritok hogy minden Ok legyen !!!!!

Pocok,
Mar hianyoltalak tegnap.Mikor mesz megint,tudod en mostmar pentekenkent delelott megyek.
Szerintem a ruhabolt az az utcara nezo kirakatos jobb oldalaon.Meg a masik a Brendon mellett kozvetlen.

Na megyek ebedelni,
Pusz
Kataa
37+1

Kép
Kép
kataa
 
 


Gömb,

a kisvakond nadrágok, ha jól emléxem 6800 forintért voltak. Hogy volt-e kordból, azt nem tudom, mert én most a normál nacikra koncentráltam, de valószinû hogy volt, mert normál nadrág is volt kordbársonyból. És mivel valószinûleg ugyanott varrják õket, ezért aztán feltételezem kisvakondot is csinálnak belõle.

Kispici
24
kispici
 
 


Franyó:
kár, hogy mi nem tudtunk ott lenni. De remélem, még fogunk ott találkozni Kép. Állítólag vannak kispapás tanfolyamok is, de ilyenen még nem voltam.

Sasha:
ha nem is elsején, de még októberben meg fog születni, az biztos Kép. Ha addig nem "találkoznánk" virtuálisan, akkor sok boldogságot és minél kellemesebb szülést/születést kívánok Nektek.

Hayimpapa (27+x)

Hayim Apuka
hayimpapa
 
 


Franyo Kép
ezt itt a Babaneten talaltam az egyik topicban:

"Gitike 2002 Szeptember 26 csütörtök - 20h 51: Edit
Sziasztok!
Jövõ hét közepe-végétõl már meghozom a polár és termo dolgokat is ill. overállokat.Addig is vannak már téli ruhák (melegitõk,plüss rugik, nadrágok,pulcsik stb.)
Emellett néhány márkás külföldi ruhák is vannak. Pl:Prenatal 56-s hófehér kardigán, HM 86-s bársonynadrág stb.
Érdeklõdni: gitike@freemail.hu cimen lehet.
Köszi:Giti "

Probald meg, hatha van Neki nagyobb meretu feher kabatkaja is. Egy mail-t meger, nem? Kép

Kispici, es Gomb, Kép
jajj, en is kordbarsony kisvakond nadragot kerestem ket hete. Nem is talaltam, most meg kifogyott az erszenyem. Kép
HA vesztek, akkor leirjatok, hogy milyen? En feketet vagy szurket vagy sotetkeket kerestem.

Kataa,
hihetetlen mennyi energiad van! Kép

Sasha,
meg mindig 2in1? Kép

Pusszantas,
Gombóc
gombóc
 
 


Gobóc!

Igen még mindig! Pedig mindent megteszek, hogy jöjjön már. Csempét mostam, ajtókat mostam, teregettem, WC-t pucoltam négykézláb, meg guggolva, pórszivóztam, rendezkedtem, és mégsincs semmi jel!

Hayimpapa!

Köszönöm! Remélem igy leszKép Mármint könnyü és gyorsKép Lenne egy kérdésem. Nem kispestiek vagytok? Csak mert múltkor összefutottam egy anyukával itt kispesten és szóbakerült a babanet és kérdezte nem ismerem-e a Hayim-et?Kép Sajnos az anyuka nevét elfelejtettemKép VAn egy 14 hónaposa meg most már kb egy 1 hónaposaKép
Olyan jó nekikKépKépKép

cuppp
sasha
40+0

Kép
sasha
 
 


Halihó!

Gömb!Kép
Mi is közel lakunk a Mammuthoz, kocsival 5 perc. Játszóra ált. a Városmajorba járunk, bár ma egy kicsit morcos vagyok játszótér ügyben, ui. errefelé az a divat, hogy az iskolásokat kieresztik a játszóterekre, tanárok csacsognak a padon, kölkök meg borogatják fel a törpéket.Kép Meg persze ordítanak, ahogy a torkukon kifér... És még haragudni se tudok rájuk, õk nem tehetnek róla, hiszen még gyerekek. De egy tanárnak azért fel kellene mérni a helyzetet. Azt nem értem, hogy egy icipici játszóra, ami pl. itt nálunk van, miért eresztenek rá 40 kiskamaszt. Ma is el kellett menekülnünk, pedig olyan jó idõ volt.
Na most jól kipanaszkodtam magam.

Szeretnék tanácsot is kérniKép.
Utoljára a 28. héten voltam dokinál, akkor minden OK volt, bár méhszájat nem nézett, mert az csak kéthavonta van. Most dokibá elutazott, 3 hét múlva lesz. Az pont az a hét, amibe okt.23. beleesik. Na itt következik a probléma. Mert elutaznék pár napra, de elõtte szeretném, ha doki látna, és csak egy nap lenne rá elméleti lehetõség, kedden. De a hülye fejemmel nem jelentkeztem be még, és hát biztos ezren lesznek, nem férnék már be. Szerdán utazunk, és így csak a rákövetkezõ kedden tudnék legkorábban orvoshoz menni. Az meg azért nem túl jó így az utolsó hónapokban, hogy 7 hét van a két vizsgálat között, meg aztán nem a beton méhszájamról vagyok híres... Na most mit csináljak?!
Pusz
Zulu
30+x+1

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Sasha!
Annyit eszembe jutsz mostanában. Azt hittem már kettõben vagytok. Most látom, hogy még nem. Nagyon szép, könnyû szülést kivánok!

Zsunya, aki szintén az ügyeletesnél szült Kép

zsunya
 
 


Zulu!

Engedj meg egy kérdést! Honnan tudod, hogy nem férsz be a dokidhoz, ha meg sem próbálsz bejelentkezni??? Okt 23 messze van még és lehet nem is jut mindenkinek eszébe bejelentkezni ilyen korán, hiszen addig még mennyi is van 3 hét? Ha minden kötél szakad akkor fejtsd ki az asszisztensnek az aggodalmadat, és lehet hogy bedug valami kósza üres helyreKépKép

ZsunyaKépKépKép
Remélem úgy lesz.Kép Köszönöm, nagyon jól esik, hogy gondolsz ránkKép

Nagyon-nagyon kidolgoztam magamKép Most sül egy adag pogácsa a párom és az én kedvencem isKép De ennyit állni feletteKépKép Kis falatkák max 1 cm sugaru szaggatóval csináltam és már a tepsibe bepakolni sem volt egyszerü, de legalább már tojással bekentem. Most jön rá a sajtocsak... Már egy tepsi sül és még van 1 és egy fél...Kép
De legalább lesz mit nassolni holnapKép

na cupppi
sasha
40+0

Kép
sasha
 
 


Szassztok!Kép

Most csak egy gyors bejelentkezésre van energiám: ma rettentõ sokat mászkáltam, most viszont majd' leszakad a derekam...Kép

Még egyben vagyunk, remélem, már nem sokáig!KépKépKép

Sasha!Kép
Te aztán mindent megteszel!KépKépKép

Na megyek, vízszintesbe helyezem magunkat.

iancsa
38+3

Kép
Kép
iancsa
 
 


Sziasztok!
Köszönjük a gratulációkat!Kép
Csak most jutottam el idáig, hogy gyorsan leírjam a szüléssztorit. Szóval. '6-án, hétfõn hajnalban kezdõdtek a fájások, 10 percesekkel, aztán hét. Úgyis kellett mennem ctg-re hétre, úgyhogy azt még itthon kivártuk. Addig nem is izgultam, csak mikor a kórházhoz értünk. Ben t teltház volt, rögtön ctg-re tettek. Az ügyeletes doki burkot repesztett, a magzatvíz nem volt tiszta, így végig ctg.n kellett maradni. Egy darabig tök kényelmetlenül ültem az alternatív ágyon, ami nagyon alacsony és kemény, aztán lestoppoltam egy vajúdóágyat. Sokat sétáltam, sajnos nehezen tágultam, ezért oxitocin infúziót kaptam, de ezt már a szülõszobában. Elég durvák lettek a fájások, ráadásul nem is moccanhattam az infúzió miatt. A tágulás így sem haladt, csak 3 ujjnyira, de én már nem bírtam, és kaptam eda-t. Ettõl kb.3/4 óra alatt teljesen kitágultam és jöttek a tolófájások. Nagyon nagy megkönnyebbülés volt, mert már eléggé elfáradtam. Ez már délután 2 felé történt.Egy darabig csak nyomtam magamban, aztán végre mehetett élesben is.A baba feje csontos volt, így nehezen haladt elõre.Gátat kellett vágni, de azt sem bántam, csak bújjon már ki.Én nyomtam mint a gép, a férjem a fejemet, a doki a hasamat, a szülésznõ pedig próbálta kihalászni Gréta babát.Aztán mikor kicsusszant, hatalmas megkönnyebbülés volt.Rámtették, A párom elvágta a köldökzsinórt, aztán kinyomták a lepényt, de azt szinte nem is éreztem. Ezután kivitték ellátni,de a varrásnál már megint velünk volt, legalább elterelte a figyelmemet.Rögtön ügyesen szopizott.
Nagyon sokat köszönhetek a páromnak, aki végig mellettem volt, nem tudom mit csináltam volna nélküle.

Puszi
Pemeske és 2 és fél hetes Gréta
pemeske
 
 


Sasha!
Persze, meg fogom próbálni, de az a gond, hogy a dokim jelenleg a kengurukat kergeti az ausziknál, rendelõben csak rögzítõ van. Tehát minden azon múlik, hogy 21.-én hétfõn, amikor elõször fel tudom hívni, be tud-e suvasztani valahova. Persze azért bízom benne, hogy igen, de hát minden eshetõségre fel kell készülni. Területileg egyébként a János kórházhoz tartozom, de oda nem szívesen mennék, mert már azért húzták a szájukat, hogy ott vetettem le az AFPt, nem az Istvánban. Pedig higgadtamn és türelmesen elmagyaráztam a nyanyának, hogy ugyan miért kellene éhgyomorra átzarándokolnom a város másik végébe, mikor ide tartozom sztkilag.
Pusz
Zulu
ui. A pogácsa remek ötlet, szülés közben pont ilyen kis falatkákat kíván meg az ember lánya...KépKépKép

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Sziasztok!!

Csatlakoznék ehhez a topichoz én is, már nem elõszörKép Nem emlékszem milyen adatok kellenek, remélem nem felejtek ki semmit:
A 11.héten vagyok, 3. baba, A Kútvölgyiben fogok szülni, 24 éves vagyok. Ha valami kimaradt, pótolom.

Mindenkinek kellemes babavárást!
Anyakati
 


Kifelejtettem, hogy Tárnokon lakunk( jövõ héttõl) és hogy 2003. ápr.22-re vagyok kiírva. Köszi
Anyakati
 


Sasha:
mi nem kispestiek vagyunk, de a legjobb barátomékról beszélsz Kép. Csillának hívják a leányzót, és a férjével együtt tanultam fõsulin (meg együt is dolgoztunk korábban). Szeptember 4-én született a második kisbabájuk, Máté (elsõ kisfiuk Bence).
Milyen kicsi a világ, hogy így összefutottatok KépKépKépKép.
Szurkolok Nektek Sasha!

Hayimpapa

Hayim Apuka
hayimpapa
 
 


Sziasztok!

Gondoltam leírom, mi van velem, már egy hete nem jelentkeztem. Szóval igazatok volt abban, hogy az a furcsa, amit érzek, az igencsak keményedés. Pénteken a doki kiírt erre a hétre, szedem a magnéziumot, de semmi eredménye, a legkisebb mozdulásra kõkemény lesz a poci, napról napra rosszabb. Azt hiszem Timici te írtad, hogy nálad fertõzés miatt volt a keményedés. Erre hogy jöttetek rá? Bocsi, de már nem emlékszem, volt vérzésed, görcs, vagy ilyesmi? Eléggé aggódok, bár a méhszáj teljesen zárt, de nem akarom, hogy a picinek valami baja legyen.

Sasha, Iancsa, K.Sz. és egyéb finisezõk, nagy-nagy drukk!!! Sokat gondolok rátok, türelem, kitartás!

Újaknak is üdvözlet, jó, hogy jöttetek!

Pusz
Miszike
21+3
miszike
 
 


Sziasztok!

Gratula mindenkinek!
Most találtam egy érdekes linket, biztosan érdekelni fog benneteket!

[url=http://szules.8m.com/" TARGET="_top]http://szules.8m.com/[/url]

Sasha!
Drukkolok 1000-el! Kép

üdv:
Gitta
gitta
 
 


Szep estet Mindenkinek,

Most ertem haza...szerencsere elmaradt a szamvitel eloadas a foiskolan, igy sikerult elmennem venni egy kismama harisnyat Kép(penteken eskuvore megyunk, es hat nem igazan szeretnek nadragban menni)...nagyon kedvesek voltak az uzletben. Ez egy sima cipobolt...es meglepodtek, amikor mondtam, hogy a Kismama Magazinban olvastam, hogy arulnak harisnyat kismamaknak...viszont egy kicsit dragabb volt, mint ott hirdettek (1990 penz).
Kepzeljek milyen ugyetlen vagyok. Reggel levertem egy kaktuszt. Persze meg a levegoben sikerult elkapnom. Utana sajgott is a kezem, harom pici tusket szedtem ki belole. Pedig legalabb 1-1.5 cm-s tuskei vannak...szoval...delutan meg *kioperaltak* a munkahelyemen az elsosegelyen egy minitusket, de meg most is olyan, mintha tele lenne a kezem, pedig mar egy darabot sem latok...Kép

Zulu,
...de jo, majd neha osszefuthatunk, ha gondolod Kép

Anyakati,
Udv korunkben. Biztos vagyok benne, hogy jol fogod erezni itt magad Kép

Miszike,
Probalj meg lazitani. Eszrevettem, hogy amikor stresszesebb, rohanosabb napom van, akkor en is kemenyedek. Szerintem a fertozest nezte a dokid is (gondolom vett kenetet)

Hayimpapa,
Olyan jo olvasni, hoy Te is irsz ide. De azert neha Hayimmamat is kuldd ide Kép

Lanyok,
...most aztan jol megkivantam a sajtos pogacsat...amolyan anyukam-felet. Majd mindjart felhivom, hogy mikor is akar egy kis sajtocsos pogit sutni...nyam Kép

na most mar eldugulok,

gomb
28+5
gombolyu
 
 


...ja meg valami...voltam a Mammutban a Babystudioban, ahol csudiszep polar kisvakond nadragot lattam. Nagyon jo kis puha volt, de mikor meglattam az arat (26000+), ra kellett jonnom, hogy nekem soha nem lesz olyan Kép Viszont mivel itt sokan tudtok varrni, gondoltam, ez egy jo otlet lehet. En biztos varrnek egy ilyet, ha tudnek...de az is lehet, hogy nem mondtam nektek uj dolgot ezzel a polar vakond nacival...

gomb
28+5
gombolyu
 
 


Sziasztok!
Hulla vagyok, 2 órán át mászkáltunk az IKEÁban, persze a negyedét se vettük meg annak, amit szerettem/tünk volna, na mindegy. Párom ma nem volt jó hangulatban, csoda, hogy elmentünk.Kép
Persze a kék kiskád már megint 1490.-, így nem vettünk.Kép


Miszike,
nekem sokáig csak keményedett, kb.a 16.héttõl kisebb nagyobb megszakításokkal. Magnéziumot ittam ezerrel én is, de amint mozogtam szarul lettem. Egy hete megemeltem magam és nem akart elmúlni a fájás, akkor az ügyeletes orvos ajánlotta, hogy várjunk egy hetet, igyam továbbra is a magnéziumot és feküdjek, majd menjek vérvételre, ahol süllyedést és CRP-t néznek. Most hétfõn voltam vérvételen, akkor derült ki, hogy talán valamilyen (esetleg húgyuti) fertõzés az oka a keményedéseknek. Most antibiotikumot szedek, MagneB6-ot, magnézium pezsgõtablettát. Így most nincs keményedésem. 2 hét múlva megyek vissza, akkor megnézzük javult-e. A méhszájam nekem is teljesen zárt, ítt inkább attól kell tartani, hogy a babó meg ne kapja a fertõzést, mert akkor megindulhat a szülés.
Szerintem, ha lehet kérj Te is vérvizsgálatot, akkor kiderül, hogy áll-e valami a háttérben. Ha nincs semmi, akkor marad a fekvés és a magnézium. A babáért mindent, nem igaz! Nyugi nem lesz semmi gáz, a babó jól van, csak pihizni kell.KépKépKép


Sasha,Képhmmm pogi, de jó. Biztos fini lesz.
Az Ikeában volt áfonyás palacsinta, persze elõttünk vitték el az utolsó 2 adagot, ráadásul 2 ronda banya. Olyan szomorú lettem, nem is ettünk mást, mert csak azt szerettem volna.Kép Holnap lehet én is sütök valamit.Kép


Iancsa, pihizni, pihizni, mert aztán nemsokára már nem sok lehetõséged lesz rá.Kép


Zulu,
nincs olyan helyettes orvos, akiben bíznál annyira, hogy megnézze a méhszájat, ha esetleg a saját dokid nem tud vállalni??? Persze elõszõr próbálj meg bejelentkezni, hátha sikerül.Drukkolok, hogy ne legyen gond!Kép
A játszótereken néha tényleg szörnyû kölkök vannak. Az ember lánya csak annyit tehet, hogy távol tartja tõle a saját csemetéjét, ami tényleg bosszantó, de változtatni rajta nem igen fogunk. Sajnos.Kép


Norkini, Kép igen az jó, hogy itt a cucc, majd szemezgetek, csak megmozdulni nem tudunk a sok cumótól, fõleg, hogy festünk+rámolunk. De sebaj, mire jön a baby, minden szép lesz.Kép

Megyek, lepihenek. Legyetek jók, jó éjszakát.
Pussza,
Timici
23+5
timici
 
 


Süteményrecept (gyesen lévõ anyukáknak)

Távolítsuk el a plüssmacit a sütõbõl, és melegítsük a sütõt 160 °C-ra.
Gõz felett olvasszunk meg 10 dkg margarint. Ismét távolítsuk el a plüssmacit a sütõbõl, és erélyesen szóljunk rá Öcsire: "Nem szabad, Öcsi!"
A margarint keverjük össze 20 dkg cukorral. A többi margarint szedjük ki Öcsi kezébõl, és mossuk le a falat. Mérjünk ki 3 evõkanál kakaót. Ismét vegyük el a margarint Öcsitõl. Fürdessük meg a macskát. Tegyünk hintõport és ragtapaszt a karmolásokra.
Keverjünk a margarinhoz 4 egész tojást, 2 vaníliáscukrot és 30 dkg lisztet. Vegyük ki a füstölgõ plüssmacit a sütõbõl, és nyissunk ki minden ajtót és ablakot, szellõztetés végett. Vegyük el a mobiltelefont Andikától, és biztosítsuk a férjünk fõnökét, hogy nem, nem a férjünkkel beszélt az elõbb. Hívjuk fel a férjünket, és készítsük fel a legrosszabbra.
Adjunk a tésztához 1 teáskanál sót és 10 dkg durvára vágott diót (közben álljunk ellen a kísértésnek, hogy mind Andikát, mind Öcsit durvára vágjuk).
Engedjük ki a macskát a sütõbõl.
A tésztát öntsük alaposan kivajazott tepsibe. 25 percig közepes lángon süssük. Vegyük el a borotvát és a macskát Öcsitõl. Magyarázzuk el a gyerekeknek, hogy fogalmunk sincs, hogy a borotvált macska lebarnul-e a napon. Dobjuk ki a macskát az udvarra, amíg még képes elfutni.

Kép
Névtelen
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: