Nem olyan könnyű feldolgozni nekik sem hogy a sors így alakította a dolgokat. Ők idősebbek és így kevésbé rugalmasabbak is, és azt hiszik kimarad majd az életedből sok dolog az örökbefogadással.
Ha majd meglátják a babátokat és rájönnek mennyi örömet tartogat mindannyiotoknak soha, de soha többé nem mondják ki azokat a szavakat, amiket most a szeretet és a féltés mondat velük.
Hidd el, velem is így történt!
Zsófi születése után az első utunk anyósomhoz vezetett a kórházból (70 éves), aki amint meglátta sírva fakadt, megszeretgette és azt mondta: Te pontosan olyan vagy, mint a kisbabák a családunkban! Isten hozott!
Hát, kevés meghatóbb pillanat volt életemben, mint amikor Ők egymásra találtak.
Azóta soha, soha nem volt téma ( és remélem nem is lesz), hogy Zsófi örökbefogadott. A legdédelgetettebb, legdicsekednivalóbb unoka az egész családban!!
De aztán rájött, nem hamar, de még mindig nem későn hogy ez nem az igazi taktika. 
Egyébként nagyon rövid időn belül lezajlott a beszélgetés,ez talán jó jel,hogy nem talált sorozatgyilkossági hajlamra utaló jeleket a személyiségemben.A férjemre nagyon büszke voltam,mert mikor azt kérdezték,hogy miképp neveljük majd a gyermeket annyira jól és inteligensen beszélt 
Totál igaza volt anyucinak, szétidegeskedte magát, hogy vajon élve megyek-e haza... 
