Jó reggelt!
Este apa megszállta a gépet, és én nem tudtam jönni

na meg amúgy is csábított az ágyikó.
csodaszereket, nem tudok. Amit én szoktam náthakor, tea csipke, hársfavirág mézzel, vagy bodza. Általában mind van otthon, és felváltva. De a csipkét a hársfával is szoktam együtt.
Én megmondom őszintén komolyabb multivitamint nem adok a gyerekeknek. A Plussz zizegőt az szoktam adni, azt megeszi a kicsi is.
Viszont általában a darabos vitaminok (multi) csak 4 éves kortól adhatóak. A folyékonyt meg nem veszi be, legalábbis csak nagy könyörgések árán. Tegnap a köptetőre is úgy kellett rábeszélni.
Mikor Adri volt kicsi Vitolac-ot vettünk neki, de szörnyű íze volt. Tiszta szirupos. Egymás mellett volt a Panadollal benne a szekrényben. Az üveg kívülről édes lett, és a dobozban is benne volt. Nem is ez a lényeg, hanem egyszer nézem, hogy a szekrényajtó mellett két sor hangya, egyik le másik fel. Képzeld a gyógyszeres üvegről csemegézték a gyógyszert

Kivettem a dobozt és rendesen zörgött annyi hangya volt benne.
Na azóta nem vettem ilyeneket.
Nekem most a lábamra kéne valami krémet venni. Már Adrival elkezdett viszeresedni, de akkor egyáltalán nem fájt. Krisztikével fájdogált, de már inkább később, jó amikor őt vártam azért volt időm pihenésre is
Most meg már most nagyon fáj. Szerencsére csak az egyik lábamon van. Igaz ami igaz, most +8 kg mal indultam az előző terhességemhez képest, ez is biztosan számít
Átépítést mi is terveztünk régebben, mert elég hülye elosztású a lakás

de nem lehet, mert amit meg akartunk bolygatni, az főfal

Van egy nagy teraszunk, ahogy bejössz van egy kocka alakú előtér, ami ahhoz kicsi, hogy valami ülőt tegyél bele. De mivel minden oldalán van valami még bútorféle sem nagyon fér.

Innen nyílik egy szűk kis folyosó. Itt megint szinte semmi nincs csak a hűtő, és anyósom ősrégi tükörje
Pont tegnap méregettünk Tibivel a szobánkba is mi, hogy fog elférni, és a komódot ki kell tennünk, annak mondjuk jó helye lesz a fogas alatt.
Viszont belőle a ruhákat nem tudom hovan tenni

Szóval a folyosóra csak azért is veszünk szekrényt

Az sem egy utolsó dolog, hogy akkor nem látnám többet azt a csúnya tükröt

Erről már csak anyósomat kell meggyőzni, ez nálunk mindíg elég hosszadalmas, mert elég nehezel válik meg régi dolgoktól.
Amúgy tegnap úgy felhúzott (mármint anyósom). Már elkezdett siránkozni, hogy pont szabin lesz mikor lesz az ablak-csere és az azutáni rendrakás

Erre tegnap kijelentette, hogy ő vállalt a szabira szüretelést, mert nem akar itthon lenni. Úgy bepörögtem, azért ne már, hogy mindíg mindent én csináljak. Ha nem vigyázok valamennyire magamra utána kinyílok, és annyi....Itt nem arról van szó, hogy nem csinálom, de azért mégis. Jól bepörögtem, és mondtam, hogy ha ő is megy én is vonulok Krisztikével anyuékhoz

csináljanak amit akarnak. Úgysem mennék, de nem lehetett kihagyni
Mindegy nem siránkozom, és bocs, hogy kitörtem

Valami majd lesz.
Tesóméknak most a változatosság kedvéért a gép rossz, azt kell megcsináltatni. Ha rendben lesz biztosan jön ő is.
Na megyek, mert lassan költeni kell a gyerekeket.
Gabi