Sziasztok!
Itt volnék, de megint csak kutyafuttában. Aranyosak vagytok, örülök, hogy egy húron pendülünk.
Jajj Pocak! Annyira tudom miről írsz! Bár úgy tűnik, nálunk minden hepi, pontosan ilyen élmények után vagyok. És nem akarnálak vígasztalni, de ez folyamatosan hullámzik. Bizony volt olyan, hogy vezettem hazafelé (egyedül voltam az autóban) és úgy gondoltam, mi lenne, ha most nem venném be a kanyart, és egyenesen mennék le a felüljáróról a szakadékba. A másodperc töredékéig tartott, de végigfutott a fejemben. Máskor is éreztem, hogy akkor most jó lenne egy kicsit már nem élni. Azt nem tudom, mi ennek a pontos neve, de azt igen, hogy ha súlyosabb lenne, biz orvoshoz kéne mennem. Aztán ilyenkor megrázom magam, mert ott vannak a gyerekek, és KÖTELESSÉGEM velük megöregedni, és optimistán venni az akadályokat. Hajamnál fogva húzom ki magam a gödörből, és utána olllllyan büszke vagyok magamra, hogy csak na. És akkor jön a szivárványos időszak, aztán valami miatt (1-2 hét, hónap múlva) megint rosszabb passzba kerülök. Ez az élet hullámvasútja.
Nekem az segített, hogy komolyan kiismertem magam, és tudom, hogy a negatív időszakban kár erőlködni. Lefekszem nappal, nem takarítok és kész, gyűlik a mosni-mosgatnivaló, és kész kajákat eszünk.

(ez csak egy-két napig tart, és persze a gyerekekre akkor is figyelni kell!!!) Aztán amikor már nagyon mély a gödör, akkor tudok nagyot ugrani. És mint egy kis házitündér seperc alatt eltakarítom a romokat. És ez olyan elégedettséggel tölt el, hogy sokkal jobb kedvre derülök, és kisüt a Nap.
Aztán az elúszásban a tervezés segít nekem:
-megtervezem előre 1-2 hétre, akár a következő hónapra a menüt. sokszor még a reggelit is. Összeírom a hozzávalókat, és amit lehet, jóelőre megvetetek a férjemmel, így csak a kis dolgokért kellene menni a boltba. ÚÚÚÚÚÚÚÚtálom találgatni, hogy mit főzzek, mit együnk, mi van itthon. Így mindig segít a cetli, ami nem szentírás, de egy mankó. És ezt a tervet úgy készítem, hogy tudom, pl. szerdán piacon szeretek lófrálni, tehát nincs időm főzni, ergó vagy maradjon előző napokról, vagy valami gyorsan elkészíthető legyen. Nálam bevált. Sokszor eltérek a tervtől, de aza "mit főzzek, miből" érzés elkerül. Engem pl ez is stresszelt sokszor.
- mostság a lakás nagyon olyan állapotban volt, hogy kedvem sem volt nekiállni a rakodásnak. Aztán úgy döntöttem, nem egy nap alatt kell eltüntetni a romokat. És lassan, hétről hétre csökkent azon szobák, helyiségek száma, amiket nem látogattam szívesen. Mostanra csak a hálónk maradt, ami ugyan tiszta, de át szeretném rendezni, és gyűjtöm az erőt. És az örök igazság: rendet tartani könnyebb, mint tenni. Tehát kineveztem egy napot, amit nagyon útálok: péntek délelőtt. Ekkor van a nagytakarítás ideje, ami 2-3 óra minimum, de előtte, utána NEM ÉRDEKEL, hogy a gyerkőcök bejönnek-e cipővel. (hacsak nem óriási a sár) És tényleg nincs piszok. Persze amikor Laura mászni kezd, ez egy kicsit szorosabb lesz, de majd ő besegít
- a gyerekszoba állandó kupijáról: a szomszéd kiscsajjal barátkozik a lányom. Egyszer megkérdeztük, jó volt-e nála játszani. "Nem, mert nem szabad mindennel játszani, hogy ne legyen rendetlenség." pl. gyöngyöt fűzni kislányoknak. És csilli-villi a kégli!!!!!!

Na, jobb lenne ez nekünk? Ugye nem. A gyerekszoba játszásra való, és kupi legyen benne, a gyerek legyen gézengúúúúúúz. (Votív!!

) Én ahhoz ragaszkodom, hogy este nagyjából be tudjak menni hozzájuk, és hetente egyszer velük, vagy egyedül rendet rakunk igazán. Éljenek a dobozok!!!!!!!!! És ha valakinek nem tetszik, megnézem a gyerkőcét. Az enyémek vigyorognak, csintalanok, és nem vigyázbanállósak. Szerintem nekem a jobb.
Jajjjjjjj még annyi mindent szeretnék írni, mert érdekel, hogy mi a véleményetek, de komolyan nem merek, mert annyira szószátyár vagyok. Majd lassanként adagolom magam.
Fibi, Manóka!
Szerintem ha nem igazi komoly alvászavar, akkor tutira kinövi. (az orvosi részhez nem értek) Nekem Bence ébredt éjjelente többször, úgy vettem észre, hogy rosszat álmodott. Az ő kis lelkük még annyira sok újdonsággal találkozik, és sokmindent félelmetesnek talál, ez az én fiamnál éjszakánként jött ki. Ivott egy kicsit, megsimogattam, és aludt tovább. 2 éves koráig egy szobában, csak szekrénnyel szeparálva aludtunk ezért (is), később, amikor külön költözött is ébredt néha, de addigra csökkentek a félalmak, és a gondok is. Zsófi lányomnál ez elmaradt, ő most 5 éves korában álmodott többször rosszat, sokat beszélgettünk/tünk a mai napig erről. Egyébként én is borzasztó félős gyerek voltam (sötét, idegen, stb. mindezt magamba fojtottam, a szüleim nem is tudták) úgy gondolom, ha csak fele annyira félnek a maguk szellemeitől, mint én, az is sok. Meg kell érni, fel kell nőni a világhoz. Lehet, hogy a ti manóitok érzékenyebbek az ilyen dolgokra. Ha innen nézitek, akkor inkább sírjon, kérjen segítséget, mint magába fojtsa. Így tudtok/unk segíteni. (én emlékszem, hogy annyira rettegtem, hogy kiabálni sem tudtam. effektíve nem jött ki hang a számon) Ja, és a sötétség szellemeivel mi pici alvóslámpával küzdünk. (7 W-os, és egész éjjel ég, ha pisilni kell, vagy anyához menni, segít, hogy odataláljon.) Nagyon bejött. Ráérnek még a sötéthez szokni. Ha pedig nem megy,hát majd felnőtt korukban is lámpáznak. És akkor mi van?
MOST fejezem abba magam.
Zsu