Anid
Először is gratula mégegyszer a babódhoz. A tej miatt meg ne parázz mert az nem használ neki, csak ront a helyzeten.
Most irom neked ahogy eszembejut a tejszaporitási technikákat, lehet többet is egyszerre alkalmazni.
urtica urens CH5!!!!! homeos bogyó, csak ez a higitás jó a többi apaszt, erre figyelj. Alkalmazás: első két nap napi 3*5 bogyó, második két nap napi 2*5 bogyó, 5. nap 1*5 bogyó, a szabály ugyan az mint a többi homeos bogyónál: elötte utána fél órával nem enni és nem inni, valamint minden mentolos dolgot kerülni.
alfa alfa D 12 ez is homeos bogyó, ebből szopi elött egy órával 5 bogyót kell bevenni, napi két három alkalommal, ez alapjából lucerna csira
szaporitó fejés : ez azt jelenti hogy szoptatás után fejni kell a cicit a következő módszerrel 7-7-5-5-3-3-1-1 percig, mind két cicit felváltva.
laktoherb tea ivása kura szerűen, szal nem egyfolytában mert megszokja a szervezet és nem használ, valamint nagyon figyelni kell, mert hasfájást okozhat a babónak.
őszibaracklé ivása, lehetőleg ne csak a cukortól csöpögőt, hanem legyen benne gyümiszázalék is
kalcium fogyasztása is segit
lucernacsira fogyasztás, például vajaskenyérre szórva elfogyasztani, lehet kapni kész csirát a multiknál, kis dobozkában, de akár magad is csiráztathatsz, ugy mint anno az ált. suliban talnultuk, az 5. napos csira már ehető
Az is sokat segit, ha fogod magad és beköltözöl az ágyikóba a babával, viszel magaddal enni és inni valót és egész nap együtt vagytok, amikor megnyekken a baba akkor rögtön cicire teszed, a sok szopi is serkenti a tejnövelést.
Mérőszalag beszurása ugy történik hogy a lilypie.com oldalán elkészited a szalagot: kiválasztod a babafigurát és maga a szalag mintáját, tölhetsz fel hozzá képet is, érdemes lekicsinyiteni , pl egy képből vágd ki progi segitségével a pici arcocskáját és azt szurd be, ha elkészültél akkor a program ad neked három kódsorozatot , ezekből a középsőt kell kiválasztani, kimásolni és beilleszteni a profilodban lévő aláirás ablakba és elmeneteni, a következő hozzászólásodnál már megjelenik a vonalzó.
Magadról kisképet, vagy éppen a piciről is tehetsz fel és akkor a neved mellett bal oldal az is megjelenik, ezt ugy éred el, hogy a profilodba az avatar kép feltöltése menűt használod.
Gyöngyusz
Jajj de jó hogy megkaptátok, direkt ajánlva adtam fel, hgoy legyen nyoma és ha valami baj történt volna vele, akkor legyen mivel reklamálni. Én köszönöm a belépőket ám. Nyuszik jöhetnek még, ha nektek nincs rá szükségetek, nálunk mindig jól jön
Rossmanba nem nagyon járok, mert tőlünk messze van csak, de amit kaptunk a klinikán csomagot abban volt egy utalvány amit 6 hósan lehet beváltani, nah azt majd beváltom, csak még meg kell keresnem hova tettem
Keresztszemesben miben tudnék segiteni?? minták kellenének?? vagy???
Kinga
NAgyon kellemes pihenést kivánunk nektek és jó időt is hozzá.
Lányok, aki szeretne még bekerülni a privát táblánkba az irjon az adataival mailt nekem és elküldöm neki a többiek elérhetőségét (név , cim, telcsiszám, emailcim) Igy minden taliról vagy fotófellelhetőségről kaptok mindig értesitést, és fel tudjátok egymással venni a kapcsolatot, ha valamire szükségetek van.
Indigó nagyon eltünt, biztos a költözés miatt...
Ahh letelt az időm, mert indulunk a nagyihoz... jajj majdnem elfelejtettem mondani nektek, képzeljétek kibujt a jobb alsó egyes fogunk, vagyis kint a hegye , jó éles, sőt a bal egyesnél is látszik már egy apró pontocska, jó korán kezdi a fogak növesztését Pepe, megnéztem, hgoy a bátyuskája csak 6 hónaposan mutatta meg az elsőt
puszi
Ági
































