Sziasztok!
Lili nagy szunyájával kapcsolatban: Ő mindig szokott egy kicsit 6-7 óra fele aludni, de csak egy kicsit. Aztán fél 8 körül vacsi, 8 körül pancsi, és fél 9 fele alszik el, akkor még szopik, ezért mertem letenni. Na azóta 3-5-ig van alvás, és este 7-ig fárasztás. Most 7-kor evett, fél 8-kor pancsizott, és fél 9-kor aludt.
Ami a pancsit illeti, én sem akartam már olyankor fürdetni, de úgy voltam vele, hogy annyira felébredt, elkezdett játszani, mintha nappal lenni, hogy akkor csináljuk végig, amit amúgy este szoktunk, hátha rájön, hogy akkor aludni kell tovább. Megvolt a vacsi, fürdés, szopás egymás után és így el is aludt.
Seriff,
mi is óránként keltünk, fél egytől fél 7-ig. Vagyis 3-fél ötig ment egyben, ha jól emlékszem. Este légkondival lehűtjük a szobát, de hajnalra bemelegszik, akkor kel. Szopizik is, vizet is készítek be. Néha elég, ha félálomban a vizet a szájába teszem, iszik, és alszik is tovább, nem veszem ki az ágyából.
Kob,
Mi bent voltunk Kecskeméten, de csak most olvastam, hogy sétapartnert kerestél
Balcsira holnap délután indulunk, délután 4-től lehet menni.
Érdekes lesz ez a holnapi Balcsi, ma elromlott az autónk úgy, hogy Pesten kellett hagyni a szervízben. Szegény Szláva busszal jött haza. Most csak a Suzukival tudunk menni, ez a pakolás szempontjából nem túl jó. Az már biztos, hogy a nagy babakocsi marad, csak a kis Pierre Cardin jön, le kell ereszteni a kishajót, majd apa újra felfújja, ja és hogy én vezetek. Pont a nyaralás után akartuk lecserélni, most költhetünk rá előtte
Sam,
köszi a szavazatot!!!
Lili,
ne aggódj, biztos szeret Zsófi. Lili amúgy most kezdi, hogy ha nem lát, akkor sír. Bárkivel nagyon jól elvan bármeddig, de ha meglát, akkor anya kell, és ölbebabát játszik. A fura az, hogy ezt nem csak velem csinálja. Tegnap felkelt a vendégségben, én és anyósom voltunk bent nála, mikor ébredt, de pár perc múlva ő kiment. Vissza kellett hívni, úgy sírt utána. Aztán a keresztapja hülyéskedett vele, aztán arrébbment, akkor utána sírt, őt is vissza kellett hívni hozzá.