A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Fogamzás » BABAPROJECT ELÖTT ÁLLÓK, IDE!


Kanci!

Nagyon szép csempe. Ez szürke, vagy van benne valamicske kékes is? Csíkot is rakattok bele? Nos nálunk a lakásátalakítás kicsit több pízszórással jár, mint gondoltam, na de mindegy. Most egyelőre lapít az illetékhivatal Zsúkának hála, de lapítson is, mert így sem úgy sem tudjuk egyszerre befizetni, csak részletekben. Elköltöttük a pénzt. Szóval lehet, hogy Anikónak a dunakeszi őrszobára kell majd küldözgetnie a bableveskét...

Mátra!

Nagyon drukkolok a vizsgádhoz, bár szerintem már csípőből meglesz :twisted:

Syry!

Jó, hogy bekukkantottál, már kezdtem megijedni!

Narco!

Nem bántásiból írta senki, amit írt. Van itt sok bárgyú némber, aki tájékozódási pontokat keres, na meg sok, aki kotnyelesen megmongya a tutit... Nekem pl. nagyon köszi a szopi, meg hasfájós tanácsokat, ha nem jön be az egyik, ott a másik alapon kísérletezünk. Aztán már én is tapasztaltabb leszek, de mint tudjuk, ahány ház, annyi szokás. Még az egyszerűnek tűnő pelustéma a hétköznapokban nagy bosszankodást okoz, ha nem jön be egyik másik termék, úgyhogy inkább kérdez az ember. Hát még egy betegségnél, amikor mindenkit megkérdezek, és ahogy írni szoktátok, még a darált kutyakaki is jöhet csak használjon :wink:
Köszi, hogy a privimre válaszoltál, és a segítséget is!

Lányok!

Bocsi, hogy mi mamik jövünk itt a pelusgonddal, meg hasfájással, horrorszopival és társaival, DE itt mindannyian kismamik lesztek egyszer, és már most jó, ha tankoltok a tapasztalatainkból! Amíg volt energiám olvastam a babások topikját, ott pl. nagyon sokat merítettem Babustól meg Nicoltól, úgy, hogy nem is tudnak róla :)

Angie!

Ne csapódj be, tudod, hogy ez a nő milyen, lehet, hogy megint cska taktikázott. Minden esetre most nem hergelt fel és már ez is valami.
Tegnap Kofa elment csillárokat lámpákat vásárolni, én meg táveegyetértettem :twisted: Kíváncsifácsi vagyok, hogy milyeneket választott. Azt tudom, hogy a Kingáé milyen lesz, mert azt megtaláltam:
igazából valami ilyesmi, elképzelésem szerint inkább az alsó, de nem tudom, majd kiderül.
Kép
Kép

tjuca
 
 


Juca!
Csempe kék, konkrétan világoskék meg sötétkék, csíkokat nagyon szeretnék de nincs rá annyi pénz nálunk sem így két lehetséges variációt találtam ki.
Az első ami jobban tetszik de após befonja a haját ha megcsináltatm vele, hogy összetöretem a csempét és mozaikozom valami nonfiguratívat ahogy esik alapon.
A második egyszerűbb megvalósítású ha felülre félbevágott sötét csempéből teszünk csíkot. Na már ha érthető.
a börtönt meg tuti el tudod kerülni ha viszed Kingát magaddal és mindketten bedobjátok a bájmosolyt.
a lámpa nagyon tetszik!

kancellárka
 
 


Évi!

Tudtam, hogy mnden rendben lesz! Most nagyon megnyugodtam :P

tjuca
 
 

 
 

Juca!
Nekem is nagyon tetszik a lámpa. Nézegettünk mi is ilyeneket, de még nem jutottunk el odáig :)

Niki!
Lehet, hogy hülye ötlet, de mi lenne, ha most még csak a csíkig csempéznétek fel, aztán amikor lesz pénzed az álmaid megvalósítására, akkor megveszed a csíkot, meg a többi részt. El sem hiszed, de ez az albérlet már 60 éve arra vár, hogy befejezzék, és csak vállig vn felcsempézve. Minket egyébként nem zavar.

Kép
narco
 
 


Niki!

Na most derült ki, hogy a monitoron ezek szerint nem jók a színek, bár az amberacok színhűnek tűnnek. Mondjuk csodálkoztam, hogy szürke, de gondoltam van benne némi kékes. Mindkét ötlet nagyon jó, bár a mozaik tényleg kicsit hajmeresztő :shock: persze a végeredmény az tök jó lenne, csak amennyiben tényleg az apósod csinálja, hát nem fog az ötletért rajongani.
Most gondolkodom, hogy alapjáraton minden macis lesz, pedig mi tényleg csak a színeket figyeltük, hogy nagyjából passzoljanak :wink:

tjuca
 
 


Narco!
Na nálunk akkor tuti nem lenne az életbe se befejezve.

Juca!
Sajna a kép sem adja igazán vissza a színt. A padlólap is inkább barnásnak látszik, holott az életben inkább cseresznye színű, és 40x40-es és emiatt a sarkában lévő (szintén) kék dísz sokkal jobb.

kancellárka
 
 


Niki!
Csak egy ötlet volt.

Kárpótlásul:

Kép
narco
 
 


Szóval kárpótlásul:
Kép

Kép
narco
 
 


Tudom én, hogy segíteni akarsz, köszönöm is az ötletet, a panelban is volt olyan amit elhagytunk, hogy majd ha újra lesz pénz, de mondanom sem kell úgy adtuk el, hogy nem csináltuk meg :)
De a Buborékokat köszönöm.
Kép

kancellárka
 
 


Egyébként csempéről:
Amikor anyukámék építkeztek, akkor nem volt nagy választék, mert még szoci volt igencsak. Hiány volt mindenből, építkeztek is vagy 4 évig.
Viszont a nappaliba szereztek egy olyan almazöld csempét, persze potom pénzért, mert az se volt. Mai napig mindenki a csudájára jár, mert annyira szép. Kis sárga virágok vannak rajta, de nem rikító, és nem is giccses. És semmi nem látszik meg rajta. Nekem is nagyon tetszik, lehet előkerítek valami hasonlót.

Kép
narco
 
 


Én meg azért nem vagyok bajban a csempeválasztással, mert a fürdőbe nekem a csempe az kék legyen ha már vizes helység nekem a kék ugrik egybőll be,abból meg szerencsére kismillió van, a konyhába meg azért nem kell extra, mert a cseresznye bútor mellé már nem illik a tiritarka erős szín.
a padlóval mondjuk bajban voltam egészen addig míg ezt meg nem láttuk.

kancellárka
 
 


Na akkor mégegyszer!

Évi!

Látom átestünk a ló másik oldalára. A lényeg, hogy mehet a szopi és nincs műtét. :)
Nagyon jó hétvégét Nektek!

Anikó!

Saslik, tarja, comb jól befűszerezve. A mai viccadag már fent van. :D
Mikor mész legközelebb a dokihoz?

Dido?

Mi van Veled, olyan régen hallottam Rólad? Gondolom Te is hajtod az időt, hogy végre kiderüljön, van pocaklakó. :D

Pankaa!

Csatlakozom a 30 fok feletti táborhoz. Ha belegondolok, hogy 3 héttel ezelőtt fűtöttünk. Gratula az új szerzeményhez. Képet kérünk róla. :)

Timi!

Örülök, hogy jelentkeztél, gyere gyakrabban. :)

Kacsa!

Gyönyörű pár vagytok! Hajrá a focistáért! :D
A prolactin eredményed pedig csodálatos.

Unique!

Laura egy kis szépség. :)

Brill!

Várom a következő elméletedet szúnyog ügyben.

Nárcisz!

A felét is szívesen fogadom, csak jöjjön, de ha jól láttam más nem jelentkezett a másik felére, úgyhogy azt is bevállalom. A sünik annyira aranyosak, mindjárt el is mentem, ha tudom.

Éva!

Gondolom nagyot dobbant a kis szíved, mikor megvettétek az első pelust, jaj de jó érzés lehetett. :)

Niki!

Nagyon szép a burkolat. Tudom ajánlani a zalakerámiát, nekünk bevállt és árba is megfelelő volt.

Syry!

Megnyugodtam, hogy láttam a bejegyzésed, ne csinálj ilyet többet. Irgum-burgum.
Várunk! :)

Katie!

Minden rendben, jól alakulnak a dolgok és a lelettel sem lesz semmi gond. :) Jön a hidegfront, attól talán jobb lesz az éjszakai alvás is.

Angie!

Lassan azért a helyére kerülnek a dolgok. Mondanám, hogy megyek segíteni, de kaptam egy csomó új feladatot, már több órája írom ezt az üzit mindig kiegészítve, de egyszer, csak el tudom majd küldeni.

Juca!

Továbbra is várjuk a kismamiktól minden észrevételt, mert tényleg így van, ahogy írtad. Hát ez a lámpa nagyon tetszik, hol lehet ilyeneket venni?

Monyóka?????

Zsuzsi
zsúka
 
 


Niki, Narco!

Nálunk még most sincsenek lámpák, immáron három éve. Függöny sem volt, misszió volt részemről, hadd gyógyuljanak a betegek a központi balesetin, mert aki már idelát, az megérdemli, hogy gyógyítsam :twisted:
Nálunk most az a felállás, hogy ronda, haszontalan dolgot nem viszünk, inkább ne legyen, mert azoktól nem lehet megszabadulni. Nem tudom másnak ismerős-e ez a történet, de ilyenkor család hajlamos arra, hogy van egy lenn a garázsban, nem kell? És ha azt mondod, hogy nem, akkor kicsit pukkad, hogy ej de fenn hordjuk az orrunkat :wink:

Juca

tjuca
 
 


sziasztok.

eloszor is kicsit kesve de annal nagyobb szeretettel gratulalok syrynek.boldog varandosagot.

kovetlek benneteket ugy ahogy :oops:

narco.konkretan ezt en sem ertem hogy mert varja el anyukad toled hogy ugyananyit hizzal mint az egygyerekes kismamik.neked ket moszatkad van,tehat ha nem is duplasuly de biztos tobb mint akinek egy babaucija van a pocoban.
barminemu tanacsaidat szivesen olvasom,es ne hagyd abba a segitseget:)

tjuca es kismamik.nem tudom a tpobbiek hogy allnak ezzel de en erdeklodok az ilyen pelustema meg szopiugyek utan.szivesen olvasom,bar meg nalam nagyon nem aktualis,de egyszer biztos az lesz es be is fogom vetni minden praktikat :D

norwel.latom finisben vagy.hat mit mondjak nem irigyellek most,ebben a melegben.Kivanom hogy Kendebaba ne kinozon sokaig :)

unique.Laura baba gyonyoruuuuu :P

angie.orulok hogy kezdenek rendbejoni az albiugyetek :)

niki.mi is nemsokara veszunk csempet.anyit gondolkodok rajta hogy milyen legyen.a soteten meglatszik minden,foleg a vizko a mosogatonal,vilagos meg nem igazan teccik.ugyhogy erdekes lesz majd milyet valasszak. :roll:

kacsa.udv koztunk :P

aniko.mi a mai menu,?

lanyok tiszta zizi vagyok.a szomszed kissracar vigyazok delutanonkent.Hat nem semmi.3 eves es semmi nem koti le,probaltam mar szinte mindent de allandoan az kellene neki amit nem szabad.nem gyozom mondogatni hogy most a szamitogep alszik,a telefon delel,a tv pihenget,a cica pedig nem szereti ha a laminaton ugy turogatjak mint a kisautot.
eddig is gyerekiszonyom volt,feltem a gyerekektol de ez most meg rosszabb.tiszta gyomoridegem van ha atjon mert mindig attol felekm hogy valami baja lesz,a lakasunk nem ugy van berendezve hogy egy kisgyerek szaguldjon benne.
tegnap mar majdnem sirtam.a parom meg vigasztal hogy sajat gyerekunkel biztos konnyebb lesz.hat nem is tudom.
nincs valami otletetek hogy mi erdekli egy haromevest?

Kép
monyoka
 
 


Zsú!

Gyereklámpát lehet babaoltban, interneten, és nagyobb bútorüzletekben nézni. Minket sürgetett az idő, azaz a villanyszerelő, így egy nagy lámpaboltban vett meg mindent Kofa tegnap Dunakeszin. Amit érdemes megnézni a neten az a Minimanó honlapja (otthon/kiegészítők/lámpák) itt csak fa lámpa van, valamint a www.lampa.lap.hu a gyerekkel kezdődő oldalakat (azt hiszem kettő van). Sokféle van, nekem azok is tetszenek, ahol a plafonból jön ki két három világító figura. A Haba lámpák közt is vannak nagyon édesek, de azok már elég drágák, meg Dunakeszin nem voltak olyanok. Az Ikea-ban is vannak gyereklámpák, de most ott nem láttam olyat, ami megfogott. Ja és ha csak búra kell, akkor meg van még az a lehetőség is, hogy pl. Brendonban árulnak olyan szettet, ahol a baldachin, ágynemű, függöny és a lámpabúra is egyező színű. Ezek is jók, bár borsosak az áraik, és úgy kell gondolkodni, hogy a gyerek nől, az ágyneműt cserélgeti az ember (kaki, bukás, egyéb balesetek) a baldachin már egy korban ciki lesz.... Persze így is sokáig jók a szettek is.
Remélem tudtam segíteni.

Narco!

Azt hiszem semmiről sem vagytok elkésve :wink:

tjuca
 
 


Monyó!

Hugom egyik barátnőjének az anyja úgy megy vásárolni efféléket, hogy visz KOSZT, meg KOSZOS VIZET, amit gyűjtöget, majd sokkolja az eladókat :twisted: Nekem ilyen eszembe sem jutna, hogy egy adag hajaspormacskás ragaccsal állítsak be, de meggondolva utána hosszú évekig kell azon járni, meg takarítani. Azt nem mondom, hogy konkrétan ezt kellene csináálni, de legalább rátapsni nem árt. A többi pénztárca és fantázia kérdése.

3 éves! Na ezeket nem sokminden köti le. Ha van ilyesmihez türelmed, akkor ha sütsz valamit, akkor a maszatolós dolgokat csinálhatja. Gyúrhat gilisztát a tésztából, vagy valami ilyen. Persze ott is takarítani kell. Vagy fejthet borsót, bár azt öt perc múlva megunja. Estleg a kertben szöszölhettek valamit. Kést ne adj a kezébe, de kanál mehet. Ha este mentek, és szoktatok locsolni, akkor hívd át, hogy segítsen, esetleg kicsit lelocsolgathatod, azt én nagyon élveztem. Meg a paprikaárasztást, na meg azt, hogy úgy néztem ki, mint egy varacskos disznó! Most más nem jut az eszembe, de gondolkodom!

tjuca
 
 


Juca írtam mailt, de ma már mindegy, majd hétfőn, 12.30-ig voltak.
zsúka
 
 


Zsúka!
Mindkettő Zalakerámiás :)

Juca!
Ismerős, anyósom az összes hülye nippjét odacsomagolta nekünk mikor a párommal összebútoroztunk, még a töröttet is!!!

Narco!
Írok privit egy kéréssel. Kö


No én akkor most jó másfél hétre elköszönök szabadságon leszek, legközelebb július 3-án kerülök netközelbe. Mindenkinek szép napokat!
Üdvözlet

kancellárka
 
 


Te jó ég!
Mennyit írtatok!
Látom, itt tényleg rendesen megy az unaloműzés.

Juca!
Kingus is olyan jól alvó baba, mint Dórika. Hagyja az anyukáját babanetezni. Hát persze, hiszen nagyon jól tudja, hogy egy iciri-picirit a babanetnek is köszönheti az életét. Biztos azért ilyen elnéző az anyukájával :) :) :)
Szépen haladtok a berendezkedéssel. Már alig várom, hogy én is a csempéket, lámpákat nézegethessem. De hol van az még. Bár én nem merném a férjem ízlésére bízni a lámpákat, azt tuti. Neki nincs az ilyen dolgokhoz ízlése. Rám is bízza ezeket a dolgokat.

Elragadtattam magamat az írásban, pedig semmi időm. A főnököm kiabál az irodájából, és én mondom, mindjárt-mindjárt, és közben írogatok Nektek. Nem szép ez tőlem.....

Majd jövök még.

Niki!
Jó neked, hogy lógathatod a lábad :)
Vendég
 


[quote="kancellárka"]N írta:kancellárkaarco!
Írok privit egy kéréssel. Kö

Remélem átmegy, egyenlőre csak a kimenők közt van és nem az elküldötteknél.

kancellárka
 
 


Niki!
A Zalakerámiánál elfogadhatók az árak? Ti milyen árú csempéket választottatok?
Vendég
 


Niki!

Ötletként felrakom a fürdő egy részletéről képet, hátha valami tetszik és megcsináltatod. Sporólás volt az alapja annak, hogy beépített legyen a mosdó, mert nem kellett így bútort, szekrényt venni. A kék színben pedig tökéletesen egyetértek. :D (Kicsit rumlis, de más nem volt a gépemen. :D
Jó pihenést Nektek!

Kép
zsúka
 
 


Na még azért vagyok :)
Angie!
Csempe: 1690 Ft/nm akciósan de átlag 1990 Ft/nm, a nagyonszép padlólapra nem emlékszem, lehet attól fogunkseggreülni holnap :)

kancellárka
 
 


Zsúka, mi nem a szekrényen, hanem a zuhanyzón fogunk hasonló elven spórolni.

Nem tudok tőletek egyszerűen elszakadni :)

kancellárka
 
 


Angie!
Remélem, hogy már sokkal jobban vagy :!:
Nem maradtál le rólam, mert nincs miről lemaradni, ugyanis nem történik velem semmi különös :D Talán csak annyi, hogy most megint járok vérvételekre a progi szint ellenőréshez, szerdán is és ma is voltam, és még hétfőn is kell menni.

Brill, Junkó, Panka, Zsúka!
Nem semmi a hőfokszabályzóval születtetek :D , én 30°C felett már döglődöm, olvadok, csurog rólam a víz...

Kacsa!
Nagyon szépek vagytok a Férejeddel együtt az esküvői képeiteken :D

Junkó!
Attól, hogy nem szeded a clostilt, attól még lehetne nézetni a tüszőérésedet? Vagy most ezt sem akarod a nyaralásig? Utána meg már nem is fog kelleni... :D

Mátra!
Most kivételesen nagyon örülök, hogy piri végre meglátogatott téged :D

Éva!
Ne idegeskedj ezen, mert attól jobb nem lesz, sőt... , de lehet, hogy esetleg már ki kéne íratni magad, hogy pihengessél tthon. No nem ház körül sertepertélni, hanem feklélgetni, és semmit tenni.

Nárcisz!
Tetszett az Al Bandis hasonlat :lol:
Ne törődj mással, csak Magatokkal, én mindenhol azt olvastam, hogy a 12-16 kiló hízás a normális, és jól mondod ezek nem iker terhességre vonatkoznak. Anyukám annyira örült, hogy végre megfogant a Bátyám, hogy 2 kg-t hízott vele, és 1 évvel a szülés után már ismét ugyan olyan csini volt mint előtte, pedig egyáltalán nem fogyózott. Úgyhogy egyél csak ha kívánod, és egészségetekre válik :D
Nekem küldheted a másik felét a róka családnak :D

Judit, Anikó!
Köszi az érdeklődést, aranyosak vagytok. Tegnap még fájt a jobb oldalam, ma meg már a ball fáj :? :roll: nem értem én ezt, azon az oldalon egyáltalán nem is volt tüszőm...

Norwell!
Ez nagyon jó hír, hogy már 1 ujjnál jártok :D , a hidegfront akkor csak segített egy kicsit .

Évi!
Nagyon jó hír, hogy már nem kell bogyót szedned, a műtétről pedig nem is beszélve... :D
Érezzétek jól magatokat a hétvégén, és csak óvatosan az utakon ebben a dög melegben!!!

Timika!
De jó, hogy benéztél :D Kristóf már 7 kiló :shock: , hogy megy az idő :D Aranyos lehet ahogy kalimpál a vízben :D

Unique!
Laura gyönyörű bab, már hogy lehetne rá haragudni... :D

Irrigálás:
Sajna nálam nagyon gyakori a gomba :? és a dokim nekem is javasolta, a tejsavas irrigálást időnként, és bizony nagyon bejött. Pontosan azért, mert helyre állítja odabent a ph értékekekt, amik különböző okokból, de gyakran felborulnak nálam.

Niki!
Bár már nem olvasol minket, de nagyon jó utazást, és szép időt kívánok Nektek :D :!: érezzétek nagyon jól Magatokat, és vigyázz Buborékra :D :!:

Syry!
A lényeg, hogy jól vagytok :D :!: , és találtaok dokit. De azért hétfőn várunk ám a hírekkel :D

Kacsa!
Örülök, hogy jó lett a prolaktin értéked :D
Hányadik naptól kell szedned a clostilt és mennyit?

Juca!
A lámpa nagyon helyes :D , és ezek a dolgok is a topik tagjainak a problémái, úgyhogy itt a helyük a beszélgetésben. Ráadásul még okosodni is lehet belőlük :D

Zsúka!
Köszi a hiányolást :D , aranyos vagy. Most sajnos egy kicsit felpörögtek nálunk a dolgok, így ha nem lenne a vérvétel nem nagyon jutna az eszembe, hogy hol is tartok most. Tegnap megkaptuk a banktól a kocsi hitel elszámolását. Ebből megtudtuk, hogy a 1/2 éves autónkért az OTP Garancia biztosító 1,45 milliót fizetett, persze nekünk nem küldtek semmilyen értesítést róla, azt se tudjuk, hogy ez hogy jött ki nekik, és amikor a Férjem betelefonált, azt mondták neki, hogy reklamáljuk meg írásban. Hát megreklamájuk azt is, hogy nem tájékoztattak, és azt is, hogy miért gondolják azt, hogy a vadiújann vett Renault-nk 1/2 év alatt 1,1 milliós érték csökkenésen ment át. 10%-os az önrészünk a szerz. szerint ezért ők, 1,61 millióra értékelhették az autónkat, mert annak a 90%-a az 1,45 millió amit átutaltak a banknak. Természetesen emitta a bank 580 ezret követel még tőlünk jún. 29-ig. Úgyhogy mindenkinek adok egy keresetlen, de jó tanácsot az OTP-vel ne kezdjen az ember :!: :!:

Na most aztán jó sokat írtam :twisted:

dido
dido
 
 


Egy gyors telefon ügyintézés a főnökömnek, és máris itt vagyok:

Juca!
A nő valóban taktikázott, és el is csíptem. A számlára azt írta rá, hogy 5. hó bérleti díj, és kaució. Pedig most a 6. havi bérleti díjért jött. Még jó, hogy jó alaposan megnéztem, és észrevettem, mert akkor tudott volna azzal jönni, hogy nem fizettük neki be az utolsót. Folyamatosan generálni akar egy okot, amibe beleköthet, hogy nem teljesítjük a szerződés feltételeit. Szépet áthúzattam vele, és újat írattam 6. hóra. Az 5. havit pedig megkapja, ha visszajött a postáról, amit nem volt hajlandó átvenni.
Tényleg nagyon kell vele vigyázni.
Vendég
 


Niki!
Ne is szakadj el :)
Köszi. Mi 2500 ft-ig választhatunk csempét. Ha drágább, akkor azt rá kell fizessük.
Nagyon jó pihenést!
Vendég
 


Niki!

50 ezerért vettük ezt a zuhanykabint, 1,5 éve. Ha érdekel megkeresem a pontos címet.

Kép
zsúka
 
 


Zsúka!
Baromi jó a fürdőszobátok. :lol:

Kép
narco
 
 


Dido!

Szegényke, nagyon sajnálom, de mást nem tudsz csinálni, mint levelet írni, kiverni a balhét. Mikor mész vérvételre?

Zsúka
zsúka
 
 


Nárcisz!

Köszi. :) Majd a Dunakeszi házatokban már sokkal szebbet fogtok csináltatni. :)

Angie!

Egyszercsak túl lesztek ezen a lakás mizérián és csak az új lakás öröme marad meg.

Zsúka
zsúka
 
 


Zsúka!
Nagyon szép a fürdőszobátok :D , már én is úgy szeretnék egy ilyen szépet...
Hát azért annyit tudunk tenni, hogy ügyvéddel iratjuk meg azt a reklamációt, ma megyek hozzá du. 5-re.
Vérvételen szerdán reggel ma reggel voltam és még hétfőn reggel is kell mennem, ez a 19. 21. 24. napok lesznek. Az eredmény meg rá majd egy hét múlva körül... :D

Angie!
Még jó, hogy ilyen szemfüles vagy, bár látom ennél a nőnél nagyon megedződz :evil:

dido
dido
 
 


Dido!

Köszi. :) Neked is lesz.
Én hétfőn megyek, akkor gondolok Rád.

Zsúka
zsúka
 
 


Sziasztok Tündérkéim!

Végre vége a Bush-os rendezvénynek, és van egy tök jó hírem. Holnap apa dolgozik, ezért enyém ottohn a gép és végre lesz időm visszaolvasni és jövök hozzátok,mert már annyira hiányoztok!!!Akkor holnap!! Puszi!, de millió!!!
Vendég
 


Sziasztok!

Vagyok, gyorsan visszaolvasok és jövök!

Kép
Kép
norwell
 
 


Egy októberi este egy fazon stoppol egy eléggé gyérforgalmú uton.

Ráesteledik, az eső is szemerkélni kezd amikor meglát egy lassacskán

feléközeledő fénycsóvát. A kocsi lassan mellé gurul és emberünk meg

sem

várva hogy az megálljon, feltépi a jobb oldali ajtót és beugrik.....

- megdöbbenve látja, hogy a kocsiban nem ül senki, de az szépen

egyenletesen halad tovább... első megdöbbenéséből felocsúdva - (arra

gondova, hogy itt legalább nem ázik - elnyujtózik az ülésen, és ekkor

veszi észre, hogy az úton egy kanyarhoz közelednek. Még mielőtt a kormányhoz

tudna nyúlni, megjelenik egy kéz és a kocsit helyes irányba kormányozza,

majd

eltűnik.

Az emberünk köpni nyelni nem tud a megdöbbenéstől, főleg amikor a

jelenet a következő kanyarnál megismétlődik, majd újra és újra . ahogy

épp az útirány megkívánja. Végül elérkeznek egy benzinkúthoz ahol a

kocsi begördül a parkolóba...

A stoppos -aki ekkora már eléggé be van rezelve - félelmében meg sem

várja, hogy a kocsi megálljon kipattan és berohan a töltőállomásra.

Megpillantja a pult mögött álldogáló kutast és éppen belekezdene az

elképesztő történet elmesélésébe amikor kinyílik az ajtó és belép két

ázott férfi. Az egyik rápillanva odaszól a másiknak:

Te! ..... Béla! Itt a csávókám aki beugrott a kocsiba amikor toltuk.....

Kép
narco
 
 


Nárcisz!

Annyira jó! :D :D :D :D
zsúka
 
 


Sziasztok, csajócáim!!! :D

Annnnnnnnnnyira jól esik, hogy így izgultok értem!!! Itt picsogok a gép előtt, hogy milyen aranyosak vagytok, és szorítotok nekünk… :oops:
Hát, úgy tűnik, Kende babát a front sem hatja meg, meg az sem, hogy délelőtt kitakarítottam a fürdőszobát… :lol: Mocorog, meg dudorokat csinál, tehát elvan, esze ágában sincs kijönni... :D

Évi77!
Nagyon ügyes Dóricica! Köszönöm a kívánságot, remélem, bejön! Most akkor csöbörből vödörbe estél, igaz? De legalább szopi maradhat, és tudják kezelni is, ez jó. :)

Timika!
Gratula Kristóf fantasztikus súlyához!!! Ez igen! És köszönöm a drukkokat!

Unique!
Na, nekem tutira nem menne (szerintem nem is fog menni) a hari… :wink: Imádnivalóan gyönyörű ez a lyány!!!

Brill!
Remélem, hogy tényleg hamar jön, most már itt lenne az ideje…

Narco!
Szerintem se hagyd abba a „tanácsadást”. Hiszen azért kérdezünk Téged, mert Te orvos vagy, egy csomó mindenben van tapasztalatod. Aztán legfeljebb eldönti mindenki, hogy megfogadja-e a tanácsot vagy sem, de azért jó tudni, hogy van egy szakember is közöttünk!

Évi79!
Én is várom már… a sógornőm egyébként azt mondta, hogy nem is a hideg-, hanem a melegfront hat jobban a kismamákra. No most akkor??? :D Nekem mindegy, egy a lényeg: szüljünk már!!! :D

Syry!
Örülök, hogy rendben vagy! Drukk megy a dokihoz!

Kanci!
A szabi felgyűlik, és vagy kifizetik (na, ezt nagyon nem szeressék a munkáltatók…), vagy kiadják egyben (amúgy ezt sem szeressék…:D) Nagyon szép csempéd lesz! Ja, és fürdőszoba = kék csempe nálam is… :D

Kacsa!
Örülök a jó eredményednek, és remélem, a Closty meghozza a várt eredményt!

Kati!
Sajnálom a rosszul alvást, nekem is van benne részem már vagy egy hónapja… Jól begyakorlatozunk, mire megszületnek a csöppök, nem? :wink:

Juca!
Ismerős a sztori… Pedig ha belegondolnának, hogy mondjuk Neked egész más ízlésed van, mint nekik, vagy a világoszöld konyhaszekrényhez a sárga asztal nem igazán illik, akkor nem lenne sértődés… :?

Monyóka!
Köszönöm a drukkokat Neked is! Fúúúúú, mit lehet csinálni egy háromévessel? Nem akarlak elkeseríteni, de: MOZOGNI, MOZOGNI, MOZOGNI!!! Aztán egyszer csak elfárad… :lol: Nagyon rövid ideig köti le őket bármi, legyen az építőkocka, vagy mese, vagy akármi más. Én oviban dolgoztam három évig, bizony sokat nem koptatta a fenekem a székeket… :wink: A sajátod meg egészen más lesz, lehet, hogy nem lesz ilyen kis hiper, mint a szomszéd kölök, meg aztán őt a saját szájad íze szerint nevelheted.

Zsúka!
Nagyon szép a fürdőszobátok!

Dido!
Igen, meg szerintem a málnalevél-tea is közrejátszott. Amúgy bankkal és biztosítóval alapból nem szabadna kezdeni az embernek, ha nem akar öt évet öregedni egy nap alatt… :?

Angie!
Micsoda egy szemét ez a nő, elképesztő, mikkel nem próbálkozik… Fúúúúúúúú, azért ez nagyon dühítő!!! Figyeljetek minden apró részletre (bár gondolom, hogy már rutinosak vagytok…)! :shock:

Pupy!
Bush akkor végre elment a búsba… :twisted:

Mátra!
Nem tudom, benézel-e még, de: INDIA EGÉSZ ÉVI SZ*RTERMÉSÉT HOLNAPRA :!: :!: :!:

Mi rendben vagyunk, de sajna apának nem volt valami jó éjszakája (így hát nekem sem… :( ). Képzeljétek, belázasodott tegnap este. Már napok óta fájt a gyomra, meg fel volt puffadva, semmi nem használt neki. Azt gondoltuk, hogy azért, mert a kezelt foga miatt nem tudta rendesen megrágni a kaját, és a pocija ezt nem tolerálta. No, de a lázért az már nem lehetett felelős, így ma délelőtt elment a dokihoz, aki mondta, hogy ezek tipikusan gyomorfertőzéses tünetek, amiről fogszink sincs, honnan szedte össze (utólag mondta, hogy akkor nem tűnt fel neki, de az ügyeleti fogászaton nem műanyag pohárból öblített, hanem üvegpohárból... :x ). Írt neki gyogyit, és most pihen szegénykém, láza nincs már, de hőemelkedése van (37,4). És most azon aggódik, hogy mi lesz, ha a hétvégéig nem múlik el neki, és szülünk, és akkor őt nem engedik be… :roll:
Aztán hajnalban, amikor egy kicsit jobban lett, és végre tudtunk volna aludni, éktelen ugatásba kezdett a két kutyánk (foxi kontra német dog, na gondolhatjátok... :D ). Már a múltkor is csinálták, és a végén kiderült, hogy sünit találtak, amivel ugye nem tudtak mit kezdeni. Hát, kénytelen voltam kimenni és a sündisznót evakuálni az udvarból, mert egyszerűen megőrültek tőle… :wink: Szóval volt kaland rendesen… Mondom én, hogy edzünk az elkövetkezendő hetekre… :D Amúgy néha fájogat a pocim, meg a szeméremcsontom is, de semmi rendszeres. Holnap reggel megyünk NST-re, meg amniora, majd meglátjuk, mizujs odabenn.

Jóóóóóó hosszú lettem, győzzétek olvasni… Pedig reggel is be akartam jelentkezni, de aztán nagy hévvel és némi hátsó szándékkal nekiálltam fürdőt sikálni, és úgy elment a nap…

Puszika mindenkinek, jók legyetek, és köszönöm a szorításokat még egyszer!!!

Sziasztok!

Kép
Kép
norwell
 
 


Memória error :twisted:

Nem tudom ki kérdezte, de én 100 %-ig rá merem Kofára bízni a vásárlást. Ja és amit ő tud: műszakilag én hozzá sem tudok vakkantani a cuccoknak, ő meg elég alapos. Ruha, textil és egyéb terén nem vállalja a dolgot, de minden más jöhet. Arra sem emlékszem ki írta, de mi nem burkolunk, konyhabútor, burkolat beépített szekrény volt, mert tudtuk, hogy ekkora felújításra végképp nem lenne pénzünk. A fürdő és a konyha is mediterrán színű na ezt jól megmondtam, tudjátok, az a barnás rózsaszínes narancsos barack :lol:

Na most volt itt Kinga leendő keresztapja szemrevételezni a csajt. Neki is most fog születni babája, úgyhogy kérdezett mindenfélét 8)

Egy időre kivonom magam a forgalomból és szundítok én is, mint a jányom :wink:

tjuca
 
 


na csajok!

Lassan majd elbúcsúzom hétévégére!

Hazamegyünk megint, mert anyukámnak szülinapja volt kedden, és össze akarunk ülni sokan. :)

Norwell!
Izgulok érted, és majd benézek hétévégére, hogy vagy.
Egy jó kis fürdés, esetleg szeretkezés beindíthatja a megfelelő folyamatokat, ha szeretnéd. De lehet Kende baba jól érzi magát odabent. nagyon szorítok.

Mátra!
Sok puszi és szerencse hétvégére. Meg ne köszönd!!!
csak ügyes legyél :)

Sok puszi, és szép napokat: Nárcó

Kép
narco
 
 


Ezt a levelet ma egész nap írtam (egy telefon, egy mondat, egy telefon egy mondat, ........)

Unique!
Laura nagyon gyönyörű kislány! Hálát adhatsz érte Istennek! Remélem, mielőtt még nagyra nőne, nekünk is megmutatod nem csak képen, hanem mondjuk a szeptemberi talin is.

Norwell!
Sajnálom apát! Jobbulást neki, és nagyon vigyázz, hogy semmit el ne kapj.
Te már elindultál a cél felé! 1újnyi! Ezt már fél lábon is ki kell bírni! Az tuti, hogy tied a hétvége! Ha kijött a kis Kende a rejtekhelyéről, nyomj egy nagy puszit a fejére a babanetes lányok nevében. Hajrá! Hajrá!

Pankaa!
Köszönöm a jókívánságaidat. Neked pedig jó halacskázást, és kikapcsolódást. Tudom, melyik halról van szó. A barátnőmnek is volt. Nem szabad összetenni a saját fajtájával, mert megeszi. Azt hiszem, mást nem bánt, de ha társat akartok neki, mondjátok az állatkereskedésben, hogy milyen halatok van.

Kacsa!
Gyönyörű szépek vagytok. Teljes az összhang az egész képen. A háttérben magnólia fák vannak?
Ilyen szép párnak biztos lesz babája, még a problémák mellett is. Ez biztos!

Timi!
Kristófkáról kapunk képeket! Tudod, itt imádjuk a babákat nézegetni. Akinek nincs, azért, akinek meg van azért :) :) :)

Brill!
Engem is megviccelt már néhányszor a babanet, ezért is írom mindig word-ben. Egyébként ha eltűnik a szöveg, próbáld meg a zöld visszanyíllal. Nekem vissza szokta hozni azt az oldalt, ahol írogattam.
A tesztelést pedig tényleg nem értettem. 5-ször megnéztem a táblát, hogy még mindig kérdőjel van a nevednél. Már csak azért is nem értettem, mert már hallottam olyat, hogy valaki a lombik program kellős közepén spontán teherbe esett. Egyébként nagyon jól áll neked a fecsegés. Gyere és fecsegj még-még.

Csibe!
Mi újság veled? Vége a sulinak. Elbúcsúztál a kiscsibéidtől? Jó volt találkozni veled/veletek.

Nárcisz!
Csatlakozom a többiekhez. Ne törődj a kilókkal. Akinek meg kell híznia, mert olyan alkat, az úgyis meg fog hízni. A barátnőm nem figyelte magát, össze-vissza evett, és mégsem hízott semmit. Bízd a természetre és adj annyit enni a Moszatkáknak, amennyit csak kérnek.

Didó!
Igen, hát rendesen megedződök. A szemfülességet a munkámban tanulom folyamatosan. Itt aztán nagyon résen kell lenni, mert különben nagyokat lehet koppanni egy ilyen nagy cég vezérigazgatóságán. Folyton koncentrálnom kell. Lehet, hogy ez a sokminden össze-visszaság miatt nem jön össze a gyerek. Syry nagy erőt öntött belém. Ő 8 nappal fiatalabb tőlem, és neki is 9 hónapra összejött spontán a baba. Nálam is így lesz, tudom. Sőt, nálad is. Én már alig várom, hogy együtt babázhassunk. Az eredményekről várom a beszámolót.
Egyébként még mindig sok a munka?
Nálunk szépen halad a ház. Már a falakat rakják. Annyira várom, hogy már a tetőt is lássam. Aztán az ablakok, ajtók, csempe, kád, konyhabútor, bele a gépek, függönyök……..

Duddu!
Nagyon ritkán jársz közénk mostanában. Minden rendben a házzal? Mikor költöztök? Végül sikerült eladni a lakást? Nem könnyű manapság egy ingatlantól „megszabadulni”. Legyetek nagyon óvatosak. Én már csak tapasztalatból beszélek :) :(.

Zsúka!
Hihetetlen vagy ezzel a sok fotóval. Épp arról van fotód, amiről kell. Mondom én, hogy te vagy a képkirálynő. Tök jól néz ki a zuhanyotok. Most épp én is azon filózok, hogy milyen legyen a zuhanyzónk a kis fürdőnkben. Mivel 1 méter széles a fürdőnk, ezért arra gondoltunk, hogy csempéből rakatom ki faltól falig, és a zuhanytálca részt is, és a két fal közé tetetek egy üvegajtót. Folyton azon jár az agyam, hogy mi milyen legyen, és hova rakassam.
Jók a viccek :)!

Pupy!
Holnap nem úszod meg, jönnöd kell! Neked is ott kellett lenned fizikálisan Bush fogadásán? Képzeld, én egyszer találkoztam Amerikában Nancy Reagannel, Ronald Reagan feleségével. Akkor még az ex-elnök is élt, de már nagyon beteg volt. A nagynéném az USA-ban varrőnő/divattervező. Nagyon gazdag embereknek varr, többek között néha Nancy-nek is. egyszer, amikor ment hozzá, elvitt magával. Hihetetlen élmény volt, még fényképem is van valahol vele. A házuk udvarán készült, átkarolt engem és a nagynénémet is. Reagen-hez nem engedtek be, mert akkor már elég rossz állapotban volt, és teljesen megzavarta, ha idegent látott.
Kisbabád hogy van? Beszélsz hozzá? Simogatod a pocidat? Párocskád hogy viszonyul hozzá? Lassan el kezd nőni a pocid. Gondolom, az esküvő részleteivel is el vagy foglalva. Mikor is lesz?

Évi77!
Megkaptad a képeket?

Monyóka!
Te is ritkán jössz mostanában. Párodat még mindig próbálod győzködni, hogy menjen kivizsgálásra, vagy már feladtad?
A 3 éves gyereklekötésiproblémára nincs ötletem. Minden gyerek mást szeret csinálni, de már én is találkoztam olyan gyerekkel, aki meg-megállt egy tárgynál, megnézte, aztán futott tovább. Mintha nem is a földön élne. Hát azzal én sem tudnám mit kezdeni. Akkor te is edződsz most rendesen.

Juca!
Én írtam, hogy én nem merném a férjemre rábízni a dekor cuccok vásárlását. Műszakilag én sem vagyon nagy zseni, de azért a csillárnak nem csak világítania kell, hanem kinéznie is valahogy. Na én ezt a részét nem bíznám a férjemre.

Lányok!
Én valamiről nagyon lemaradtam. Miért nincs Eszter a táblában? Ő kérte, hogy vegyünk ki? Nem is látom mostanában errefele. Tud valaki valamit róla? Sokszor eszembe jut.

Most már eldugulok. Szombatom még a szüleimtől megpróbálok benézni.

Hájrá Norwell!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Angie! Tulipánfa van a háttérben. Pont akkor nyílt. Nagyon szép volt! Egyébként ez volt az 1. fotónk a fotózáson.

Szép hétvégét Nektek Lányok! Megyünk haza a szüleimhez!

Kép

kacsa
kacsa14
 
 


Kanci!
Hu nagyon szép lesz a fürdőszoba is és az a másik kő is gyönyörű!
Szép legyél a fodrásznál!Nagyon jo utat nektek érezzétek jol magatokat! Kép

Syry!
Már nagyon izgultunk érted!
De majd akkor jövöhéten mesélsz!

Angie!
Örülök,hogy ez a némber kicsit lecsillapodott! Kép

Juca!
Nincs messze az őrszoba!
Oda viszem! :lol:
Nagyon édes a macis csillár!Dunakeszin van egy nagyon jo csillár áruház ahova messziről is idejönnek az emberek!Eglolux a neve!Ott van a főuton amerre jártunk!

Zsuka!
Nagyon jo a vicc! Kép
Jövöhéten megyek a nőgyogyászhoz rákszűrésre megint hogy elmultak e a coccusaim és megcsinálja a clamydiát mert kell a lombikhoz!
A Kaális doktornőt meg akkor kell felhivnom amikor megjön mert annak a ciklusnak a 21-ik napján kell elkezdenem a szurikat!Ha átvállalod Narcotol a rokákat akkor augusztusra pont át is adthatod nekem az egyik felét!Nagyon szép a fürdőszobátok!

Kacsa!
Örülök ennek a szép eredménynek!
Igaza van Narconak!...Egyből ráhuzzák az emberre hogy PCO-s!

Monyo!
Igaza van a párodnak a saját gyerekkel sokkal könnyebb!Mert azt te neveled a kezdetektől és nincsenek olyan dolgok ami neked idegen lenne mert össze vagytok szokva!
Ma a tegnapi sült hus van petrezselymes krumplival és nagyon okosan ebben a melegben sütöttem vagy 60db palacsintát!Most szakad rolam a víz!

Dido!
Lehet hogy időközben nőtt a másik oldalon is a clostytol nem tudhatod!
Ez felháborito amit ezek az undorito bankok csinálnak! Kép

Nárcisz!
Ez nagyon jo! Kép

Norwell!
Örülök,hogy jol vagy!
Nagyon kis ügyes vagy hogy még igy nekiugrassz a fürdőnek!
Ha idegen állat kerül a kertünkbe és a mi állataink bántalmazzák akkor az az én dolgom eltávolitani!Ha a macsek hazahozza az egeret akkor a férjem már kiabál:-anya!Szoval az is én dolgom!Ez a mi sorsunk!

Kép

KépKépKépKép
aniko24
 
 


dobbantok!
holnap bekukk!
addig írjatok sokat-sokat!
puszi
Vendég
 


Anikó!

Szerintem ott volt vásárolni. Palacsinta? Te egy hős vagy, bár gondolom inkább hűs lennél :wink:

Dido!

Az OTP-t ismerve ne várj gyors és megnyugtató választ. A húgom ott vett fel lakáskölcsönt egy vagon papírt elkevertek neki. Ja és négy főosztály maccáival kommunikál, de a macák egymással szóba sem állnak. Na ez felháborító. Azt hittem az Ersténél nincs rosszabb, de látom egy kutya.

Juca

tjuca
 
 


Sziasztok!

Rolly!
Meddig még a hajtás???
Lekled javulóban?
Várunk! :)

Nárcisz!
Értjük egymást... :)
A tanácsaidat eddig is faltuk és ezután is szeretném, ha így lenne ! Kép Kép
Ismételni tudom csak magamat, hogy NEM Téged szerettelek volna bántani az írásommal! Talán fel sem tűnik Kacsához intézett kérdésed, ha nem kapom rengetegszer az arcomba ugyanezt a lelet megnézése
elött... Kép Rám pont azt akarták "húzni", hogy nincsittsemmifélePCO, pedig a tények... :roll: Talán tegnap érzékrnyebb állapotban voltam... Továbbra is béke! Kép
A sünik nagyon édesek! :)
Jó hétvégét és ünneplést a szüleidnél! :D

Niki!
Köszi a tanácsot! :) Láthatóan annyira nem értek a dolgokhoz, hogy még a nevét sem tudom ... :( Tegnap végül a kimásolós dolgot alkalmaztam. :D Most majd "csak" arra kell figyelnem, hogy a másolást ne felejtsem el... Kép
Nagyon jó pihenést Nektek! (majd utólag elolvasod a jókívánságot... :lol: )
A csempe és a padlólap nagyon szép! És ahogy Zsúkát olvasom jó minőségű is.
A telefonszámcseréről lemaradtam... remélem vki résen volt! :)

Ankio!
Várom az inga hatását is..., eddig semmi Kép
A rókát ugyanezen okból nem kértem Nárcisztól... :lol: Most még másnak kell, de aztán "idevele"... :wink: :lol:

Zsúka!
Elmélet II.: Csökken a szúnyogírtó/riasztó cégek bevétele, ezért időnként " kiengednek" egy csoport döfködőset... :) Na jó abbahagyom, mert még kiderül, hogy üldözési mániám is van... Kép
A fürdőtök (is) nagyon szép! :) A "rumlit" nem véltem felfedezni?! Hol is van??? :wink:
Syry!
Hétfőn várjuk az eredményt és nincs kifogás! :D :wink: Le kell írnod a történteket! :)

Kacsa!
Örülök a kiváló prolaktin eredménynek! :D
Clostinak üzenem, hogy 1 hét múlva kezjen el dolgozni! Kép

Angie!
Tényleg csak úgy néz ki, hogy megnyugodott a "kedves" vevőhölgyemény... Továbbra is résen kell lenni! Csak ügyesen, mint eddig! Kép Inkább neki (direkt kisbetűvel :wink: ) származzon kellemetlensége, mint Nektek :!:
Tenap nekem a zöld nyíllal sem ment... elszállt az üzi és kész. :( De ma résen leszek! (megpróbálok :lol: )
Tesztelésmagyarázat: Niki vetette fel ,hogy a tapasztalat azt mutatja, ha vkinek nem akar időre megjönni (babát tervez v nagyon várja már mint én), akkor vesz egy tesztet... produkál egy egycsíkosat, másnapra ott a mensi... Nem vettem meg a tesztet... :oops: Még! :wink:
A babád beköltözik hamarosan, jól érzed! :)

Juca!
Szupi a gyerekszoba lámpa! :)
Mindenhol egyformán működik a rokonság... :lol: :lol: :lol:

Dido!
Mikor van meg a progieredmény?
A biztosítós történet továbbra is horror... Mindig van vmi szarság! Azt mindenki tudja, hogy ilyen esetben nem a károsult jár jól... Köszönhetően azoknak, akik az autólopásból/atásból próbálják fenntartani magukat. :? Remélem eszes és kitartó az ügyvédetek! :)
Most olvasom a vérvételes eredmény infót...ezzel kapcsolatos kérdés storno! :)

Pupy!
Holnap! :D

Norwell!
A hidegfront nem jött be, úgyhogy mostmár megsúghatom anyukám emlékeit az én születesem elöttről (bár a nemet illetően más jegyeket hordozunk... :D ) Melegfront jön..., délelötti strandolás... felváltva kívánod a dinnyét és a barnasört( :D )...Estére úgy érzed biztos gyomorrontásod van :lol: , akkor lehet, hogy Kendebaba szeretné már tudni, ki az aki ilyen dolgokat küld le Neki... Ez voltam én, igaz 3 héttel elöbb, de a klímát (33°C) megfelelőnek éreztem... :wink:
Férjecskédnek jobbulást! :)
Foxi, német dog, süni. :) A program jó lehetett! :D Marshall, ha sünit talál, annyira helyesen "énekel", mintha azt mondaná :"segítek Neked, hogy kimenekülj abból a szúrós vmiből!" :D Ilyen hangokat csak a süninek ad! :D

Mátra!
Drukk-drukk-drukk... Kép

Ma is jellemezhetném magamat... Fosom a szót Kép
Puszó MIndenkinek!
Brill Kép [/url]
brill
 
 


Sziasztok!

Mátrával beszéltem az elöbb telefonon...
Nagyon "kalandos" napja volt ma... Bővebben majd Tőle.

Extradrukkok holnap 9 órától szükségesek :!: :!: :!:

Mátra Kedves, rajtam nem múlik! Kép

Puszó
Brill Kép
brill
 
 


Brill!
Könnyeket csaltál a szemembe ezzel az ugato kutyussal!
Nekem volt egy "szerelmem"!Amerikai Pit-bull volt csak tigriscsikos feje ugyan ilyen mint ennek a kutyinak!És három éve 12 éves korában egyszer csak elaludt!Semmi baja nem volt igy nagyon váratlanul ért minket!Teljesen kikészült az egész család!Tudod olyan ágyban alvos kutyi volt és anyukám külön sütött-főzött neki annyira imádták egymást!De legalább azért hálás lehettem hogy ilyen sokáig velünk volt ez a kisangyal ja és a neve sem volt hétköznapi:Sándor,polgári nevén:Sanyika!De most már nem itatom tovább az egereket! Kép

KépKépKépKép
aniko24
 
 


Aniko!

Nem akartalak megríkatni. Nem tudtam... Bocsánat! Kép

Brill
brill
 
 


Brill!
Ne viccelj!
Ez olyan jol eső kis sirdogálás!
Megmondom őszintén azért vagyok olyan gyáva a kiskutyám miatt is mert Sanyika halálánál sem voltam ott és saját szememmel nem láttam az egészet és az életben ez lesz az első komoly megmérettetésem!Ilyen téren!

Azt szerettem volna megkérdezni,hogy hogy csinálnak mesterséges ciklust?Fogigátloval?

KépKépKépKép
aniko24
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: