Lili,
azt mondta az ortopédus, hogy nagyjából másfél éves koráig (jó ez egyénenként egy-két hónappal változhat) azért kell a gyerekre cipő, hogy ne fázzon a lába. Igazából mindegy, hogy mit adunk rá, mert a láb fejlődését addig nem fogja befolyásolni, még döntő többségben nem terhelés alatt nő. Vagyis amíg nem a járás a fő mozgásformája. Az egy dolog, hogy megtanul járni, de még mindig sokszor le fog menni mászásba.... Na ugye, hogy mikor érik el ezt a szintet, hogy szinte csak járnak, erre mondta, hogy nagyjából másfél év. Mivel Lili télen már mindenképpen mászkálni fog, és ugye már most is séta közben ki kell tenni, kelleni fog neki téli cipő, azt mondta, olyan a jó, aminek minél magasabb hátul a kérge, és lehetőleg szűk legyen, hogy a sarokcsontját, és az achilles inát fogja. Amúgy az lenne a legjobb, ha a talpában belülről nem lenne semmiféle kiképzés, és viszonylag kemény lenne. Ami viszont mindenképpen fontos, hogy ne legyen benne hosszanti emelő, mert ilyennel állítólag hat éves koruk előtt nem szabadna találkozni a lábuknak. Márkáról nem nyilatkozott, mert azt mondta, hogy mostanság már Siestánál, Dr. Leo-nál is talált "bődületes butaságokat". Szó szerint így mondta
Azt kérte, hogy olyan 1,5 éves kora körül vigyük vissza Lilit, mert most úgy látja, hogy esetleg lesz egy kis hajlama arra, hogy a sarka kifele, a bokája befele dől, de addig még rendeződhet, de ha kell, akkor előbb azt sem szabad korrigálni. Röviden (vagyis hosszan

) nagyjából ennyi volt. Amúgy most rajta volt a kis bőrcipője, amit Ausztriában vettünk, az igazából kocsicipő, csak kicsit szebb a kiképzése, meg a talpán van némi gumi, de nem kemény a kérge..., és arra is azt mondta, hogy teljesen tökéletes egyenlőre. Meg hogy okos dolog ez a természet, és azért általában magától jól fejlődik a gyerek lába, nem kell összevissza emelgetni, döntögetni...