Sziasztok!
Már megint le vagyok maradva, mint a borravaló.
tike!
[quote="kicsidodi"]T írta:kicsidodiike!
Szegény teapa

.
A szennyvízakna az emésztő? Mert akkor ha sz@rbalépni szerecsét hoz, akkor teapának iszonyú nag mázlija lesz
Mi lett végül, vissza kell még menni dokihoz?

boo!
[quote="boo"]T írta:booike
mi az a fagyöngyös fűző?
Fából készült gyöngyöket fűzöl fel egy madzagra.
[quote="boo"]t írta:booegnap is be kellett avatkoznom a homokozóban, mert volt egy gyerek, aki az anyja szerint a dackorszakát élte (kb 3-4 éves

) és az össze közös játék kellett neki a homokozóban, senkinek nem ajart odaadni semmit, és visított, mint ahogy Zsiri szokott, de azért ez abban a korban már kissé égő
Az anyja 67x elmondta, hogy kisfiam, ha ilyen csúnyán játszol, apa elveszi otthon a vonatodat..., oszt ennyi, a gyerek persze csinálta tovább

Na és amikor rávert Mironra, akkor úgy éreztem, hogy sz@rok puhap@csanyukára, és rászóltam a gyerekre

megfogtam az egyik kisautót, és amikor ki akarta venni a kezemből, akkor szépen, de határozottan elmagyaráztam neki, hogy az én kisfiam is szeretne játszani az autóval, és sok másik is van még, így "az" éppen ne kelljen neki

erre a kisfiú megtáltosodott és az összes létező játékot elkezdte mosolyogva odahordani nekem

a végén már úgy nézett ki a homokozó, mint egy múzeumi kiállítóterem

az anyukák persze el voltak hűlve, én meg ott feszítettem, hogy mekkora pedagógus vénám van

dédike meg halálbüszke volt a zunkojájára
Nagyon faszányos voltál!

[quote="boo"]T írta:booike
Ronmay írta
[quote] írta:s nem tudja hogy jó az ágyban pedig mondtam már neki…de szte elfogult vagyok
Tike írta
[quote]E írta:bben pedig nem nagyon lehet kívülálló véleményére hagyatkozni
de lehet, csak egy pötit ideges lennék, ha vki beszólna itt a fórumon, vagy a bosnyáktéri piacon, hogy szerinte is jó apa az ágyban

[quote="boo"]f írta:booelkéreckedik, nem jó, enni akar, nem jó, játszunk, nem jó......stbstbstb
Megjött apa, mondja, átviszi az anyjához a gyereket egy kicsit
Mondom hurrrrrrrrrrrrrá, vigyed
életemben nem örültem még ennyire, hogy Miron megy anyósomhoz

és ha lúd, legyen kövér, hozzájuk csaptam még Müzlit is
így most egyedül birtoklom a kecót, és NYUGI VAN


[quote="boo"]E írta:booz még nem a megregulázós időszak könyörgöm

Hhhhhhhhhhááááááááát, nem is tudom.

Megregulázós időszak alatt sok mindent lehet érteni.

Ha egyfajta szabály követést, szokásrendszer kialakítást értesz, akkor az már az első pillanattól fogva megkezdődik, mihelyst megszületik. Ha hátból való nadrágszíj hasogatást, akkor annak később sincs ideje. A kettő között meg úgy van valahogy, hogy ha nem kezdesz el ideje korán kiküszöbölni, megelőzni dolgokat, akkor egy szempillantás alatt úgy maga alá temetnek, hogy azt se tudod, hogy most mit csinálj.
Nálunk Manó az istennek se hajlandó normálisan kezelni a tüsszentés-orrfújás-ésamiméghozzátartozik témakört.

Csomószor magyaráztam neki, mutattam, tanítottam, hogy mit, hogyan csináljon. Nagyon nem hatotta meg a dolog, Hugi viszont elkezdte utánozni, hogy hogyan kell orrot fújni.

Felfújja a kis pofazacskóit, csücsörít, szája elé teszi a kezét, és
pffffffffffffffff.

Eszem ágában sem volt most megtanítani neki, de ha már így adott, akkor örülök neki: most már az igazi technikával fújunk orrot.
[quote="boo"]L írta:booois
még a tej kontra kakaóra akartam írni:
a kakaót laktózmentes tejből iszom, így attól nincs bajom
kakaópor - tudom, hogy van natúr kakaópor

csak mivel gyerekkoromban még nem tudtuk, hogy van ilyen érzékenységem, ezért végig f----am a gyerekkoromat minden egyes reggel, ami óriási hasgörcsökkel járt együtt, volt, amikor suliba sem tustam menni miatta
Öööööööööööööö....csak gondoltatok valamire, hogy mi okozhatja.

Ha csak reggel ittál tejet, akkor nem volt gyanús, hogy minden napod így indul?

Nem értem.

[quote="boo"]D írta:booodi
nem börtön, tudom

de akkor is

én is teljesen kiborulnék Katy helyében

úgyhogy Ti szépen tartsátok benne a lelket, én meg nyalogatom a sebeit

[quote="boo"]T írta:booofut már ettem pörköltként, és vmi állat volt! Ha nem tudtam volna, hogy nem hús, akkor meg nem mondtam volna!

:
Én a jó kis lesütött, fokhagymás husival jártam így. Már vagy hármat benyomtam, amikor feltűnt, hogy olyan szivacsos a szerkezete. Anyám röhögött, hogy így benéztem a szójakockáját.

Azóta rendszeresen szerepel a konyhájában. Gulyást, pörköltet, hasonlókat kb. fele hús, fele szója arányban szokta csinálni. Csak az tudja, hogy van benne, aki tudja, hogy mit kell keresni.
Mert ő gürizik, te meg nem. Emlékezz vissza, miket fontolgattál arra az időszakra, amikor már nem dolgozol! Angol szerettél volna tanulni, és fotózást (legalábbis ezekre emlékszem.

Az asztrológiát már addig is csináltad). Aztán egyszercsak

, és mindjártmegyekszülnihovaszaladtelazidő???.

És most is csak lébecolsz. Legalábbis annak a szemében, aki ilyet kérdez, és aki:
- még nem tudja milyen várandósnak, majd anyának lenni
- karrierista ezerrel (szegény gyerek

)
- nem vallja be, de azért irigy, mert savanyú a szőlő (ő is otthon szeretne maradni, de nem tud).
Aki az első csoportba tartozik, előbb-utóbb (általában) megtapasztalja majd saját maga is, és akkor már csak akkor kérdez ilyet, ha átsorol a másik két csoport valamelyikébe. Ez esetben meg hagyd a francba!

Most, amikor Manó szobatisztaságra való szoktatása zajlott, természetes volt, hogy elől van a bili, ott végzi a dolgát, foglalkoztunk vele így-úgy. Férfias dologról

lévén szó társas tevékenységként egyszerre intézék az apjával az állva pisilést, elvégre ő jártasabb a témában, mint én.

De most már meg lett neki tanítva, hogy itthon is, és az oviban is szeparálja el magát, mert a vécé mindenkinek a magánügye, és senkire nem tartozik!
Ez nem prűdség (messze áll tőlem erősen

), hanem a mi társadalmunkba illeszkedő norma. Hugi is megy oda kiváncsiskodni, mi meg nem győzzük elterelni, hogy ne zavarja Manót (képes lenni öt centi "távolságból" nézni, ahogy pisil

) Mi sem zavarjuk egymást, ő se zavarjon senkit. Ezt meg kell érteni. Ameddig viszont még kicsik ehhez, addig marad az, hogy megszokja a kívűl maradást. Ha sír, akkor majd abba hagyja. Alapesetben 1-2 percnél nincs több bemeneteltől kijövetelig.
kispocok13!
Köszi a „derékfájós” tippeket, jegyeztem! (És remélem, hogy nem lesz rá szükségem később. Mostanra már jónak mondhatni a derekamat, de azért nem bánom, ha nem kell cipekedni, vagy babakocsit emelgetni.)
[quote="kispocok13"]N írta:kispocok13álunk az az új, hogy megy, és ő dobja ki a koszos pellust (és minden mást) a szemetesbe
Nálunk nem input van, hanem output.

Az nem baj, ha kíváncsi, de talán nem guberálnia kéne. Szereljen inkább, vagy mit tudom én.
(Tényleg, lányok! Nálatok játszik valami konstruktív jellegű játékot a gyerek? Épít, szerel, összerak, újat hoz létre valamiből, átalakít, stb.?

)
[quote="kispocok13"]- írta:kispocok13 A: megvárod még, míg elmegyek wc-re?
- Én: indulnék, mert akkor már nem is érdemes elmennem itthonról lassan... amúgy én sem tartom vissza, mikor ketten vagyunk itthon, megoldom, szerintem te is képes vagy rá

szonibaba!
[quote="szonibaba"]B írta:szonibabaodzi is eléggé rám van kattanva. Ha vki més vigyáz rá és megjelenek, onnantól vége a világnak és senkit sem kíván a háta közepébe sem. Vmelyik este az apja kezében is úgy zokogott és azt kiabálta, h "anya", h muszály voltam vele az ölemben pisilni.
Na, én ezzel vagyok úgy, hogy: "nanehogymánetudjakennyiidőremagambanmaradniésnyugtonvégezniadolgom!

".
Pont ma volt az oviban, hogy az egyik gyerek anyukájának azt javasolták, hogy lehet, hogy várnia kéne pár hetet, hónapot a beszoktatással, mert hiába értelmes, ügyes, okos a gyerek, egész nap csak sír, hogy a nagymamájával akar lenni, és egészen belehergeli magát.
Ha jól vettem ki, akkor sokat van a nagyival a kislány, és nem esküszöm meg rá, hogy nem egyedülálló az anyukája, de nem tudom.

Mindenesetre annyira nem akar nélkülük lenni, hogy miközben az anyukája és az óvónő beszélgettek, egyfolytában csimpaszkodott az anyja lábán, és sírt, hogy nem akar menni. A végén már konkrétan kijelentette az óvónő, hogy nem normális, hogy egy ekkora gyerek, három hét után ENNYIRE ne akarjon elválni, és ha nincs ott a nagyanyja, akkor egész nap sír.

Se vele, se a többi gyerekkel nem lehet így foglalkozni.

Azt javasolta, hogy a gyerek saját védelmében ne járassák most egy kicsit, majd térjenek rá vissza később. (Próbálkoztak azzal is, hogy jóóóóóóakkormégottvanegykicsitamama, de nem jutottak előrébb, és már nincs értelme tovább húzni a dolgot, mert sehová nem vezet

)
Manónak mi már nem hiányzunk, de azért délután már várja, hogy mikor megyünk érte.

[quote="szonibaba"][ írta:szonibabacolor=darkred]Boo, Lois![/color]
Nem ijedtem meg, mert aznap kimaradt a napközbeni alvása és hulla fáradt volt, ennek tudtam be a maratoni szunyát. Kiszámoltam és igazából ha összeadjuk, akkor "csak" két órával aludt többet, mint egyébként szokott, csak azt most egyhuzamban nyomta.
Én sem vagyok paraanyu, és ha tudnám, hogy nagyon kifárasztotta magát, akkor 6 órás alvással nem foglalkoznék. 8-nál azért már felhúznám az egyik szemöldököm, 10-nél pedig már mindkettő fent lenne, és elkezdenék aggódni.

[quote="szonibaba"][ írta:szonibabacolor=darkred]Ronmay[/color]!
Elv vagy nem elv, eü probléma vagy nem én csak azt mondom, h ha az egyiket megoldják, ami ugyebár hosszú távú és macerásabb probléma, akkor a másikat is megoldhatnák. És mi van, ha a bepisilés is üe probléma? (Nem Marcira gondolok nyilván, csak elvi síkon kérdezem) Akkor a gyereket hordja haza az anyja 3 évig az óvodából? És ha dolgoznék? Akkor, hogy a pöcsömbe hoznám el a gyereket?:)
Hát, szerintem erre azt tudna korrekt választ mondani, aki a gyakorlatból tudja.

Nem csodálkoznék, ha azt mondanák, hogy ameddig nincs orvosolva a dolog (akár pszichés, akár fizikális eredetű), addig nem veszik fel (illetve nem alhat ott).

Csak 5 éves kortól kötelezők felvenni. Hogy mit csinál ilyenkor a szülő? Szív, mint a torkos borz.
De igazából passzolom.
[quote="szonibaba"]A írta:szonibaba külföldön mennyi idő után mennek vissza dolgozni a gyerekszülés után témához:
Biztos én vagyok degenerált, de az én szemléletem az, h nem azért szülök gyereket, h 6 hetesen v. pár hónaposan lepasszoljam egy bölcsibe, hogy más lássa ahogy járni kezd, hallja, ahogy gügyögni kezd.
A gyereknek sztem 3 de minimum 2 éves koráig igenis az anyja mellett a helye.

Erre mondják azt, hogy lehet, hogy általános gyakorlat, de attól még nem biztos, hogy jó is.
[quote="szonibaba"]N írta:szonibabaekem az ilyen karrier építés, meg muszály visszamennem, mert kirúgnak szöveg, csak hablaty. Munka lesz később is, a gyerek viszont csak egyszer annyi idős, amennyi.:
Ez kétségtelen. Csak úgy mint az, hogy a szeretetet, gondokodást, törődést, féltést nem lehet forintosítani, és mégis ezekre van a legnagyobb szüksége az embernek. Továbbá ennivalóra, ruhára, kulturált és egészséges életkörülményekre (nem flancos, csak poloska-, penész-, stb. mentes, meleg lakásokra), taníttatásra, uram bocsá' gyógyszerekre, kezelésekre...
[quote="szonibaba"][ írta:szonibabacolor=darkred]Boo[/color]!
Amúgy tényleg! Barátnőimmel pont ezt beszéltük, h külföldön mi a búbánatért tud normálisan működni a távmunka, itthon meg miért nem?.
Szólj, ha megtudtad a választ!
[quote="szonibaba"]E írta:szonibabaz is vhol olyan, minthogy megkeresztelteti-e az ember a gyerekét vagy sem. Ha nem, mondván, h majd ő eldönti, akkor igenis meg kell neki mutatni, h mi az, amit "majd ő eldönthet". Mert, ha csak azt hallja, h ez baromság, akkor nyilván nem keresztelkedik majd meg. Ilyen meggondolásból jár az én Szonjám pl. ovis hittanra. Mert a férjem nem engedte megkeresztelni, mert majd a gyerek eldönti. "Ok apukám, de akkor add meg neki a választás lehetőségét, így ha tetszik, ha nem, a gyerek hittanra fog járni." Nem is volt ellenkezés


[quote="szonibaba"]A írta:szonibabamúgy csodálom, h Ronmay még nem jegyezte meg, de nálunk pl. apa pár hónapja a paleolit táplálkozást vezette be a családba (lis próbálkozik vele kitartóan). Én spec meghülyülök tőle, de amúgy tök jó annak, akinek van elég akaratereje.

loislane!
[quote="loislane"]I írta:loislanegen, nálunk is így van, vagyis mindig is így volt, fürdés után vagy másfél órával megyünk csak aludni.
Ti ilyenkor milyen ruhát adtok a gyerekre? Fürdés után vissza veszi az aznap használtat, és még egyszer átöltöztetitek közvetlenül lefekvés előtt? Vagy egyből pizsibe? De akkor meg már nem tiszta ruciban fog lefeküdni?

Én jobb híján azt találtam ki, hogy ráadom a háló cuccot, fölé valami mittudoménmit, és amikor fekvés van, akkor csak leveszem róla, és már mehet is hajcsizni.

[quote="loislane"]D írta:loislanee hülye vagy...azzé' nem valami kiváltság a fürdőmben járni, mindenki ott pisil, ahol van hely, vagy amelyiknek a színe illik a karmájához, ahogy egy barátnőm szokta mondani. Szerinte a fürdőnk színe kiborító

Nekem tetszett a fürdő terem.

Olyan "tüzes". Ilyen színeket általában elég szenvedélyes temperamentumú emberkék használnak.

(Kivéve, amikor a belsőépítész/lakberendező/dizájner tanácsadójukra nyomatják a trendit

)
[quote="loislane"]P írta:loislaneécsi Ildikón mindig elámultam az Aranyemberben(kismilliószor láttam) szerintem gyönyörű volt, de szült egy gyereket és totál szétesett

Nekem valamilyen hormon, vagy cukor, vagy mi rémlik. Vagy nem...?

(Persze, ettől még nem feltétlenül kövér valaki, amint azt jól tudjuk

)

nyuszi81!
[quote="nyuszi81"]V írta:nyuszi81oltunk délután az Alleeban a barátainkkal és Lilivel egyfolytában sétálni kellett,ha meg elfáradt,egyszerűen folytatta négykézláb a "sétát"

Szóval jól elfáradt!! De könyörgöm,nem mehetünk minden nap valahová,hogy lefárasszam a gyerekem. Vagy mégis?!
Tudom javasolni a Praktikert. IKEA sehol nincs hozzá képest!

Hugival voltunk ott, imádta. Jóóóóóóóóóóó nagy tér (még az én szememben is, hát még nekik mekkorának tűnhet!?

), ide sétált, oda sétált, függönyök között bújkált, egyik polcsorból ki, a másikba be, fürdőszoba kellékekkel való matatás, néééééééééézdfeltudomemelniafolyékonyszappanutántöltőőőőőőőőt!!!!, fotocellás ajtó... Utóbbira a reakció:

anyjáékhoz.

kicsidodi!
Engedd meg, hogy utolsónak kívánjak boldog szülinapot!
niki72!
De jó, hogy te is jelentkeztél!
ikoka7!
[quote="ikoka7"]V írta:ikoka7égülis nem is válogatós annyira

, csak semmilyen főzeléket és tejszínes "fehér" színű ételt nem szeret. Azt Ő sem tudja, hogy pontosan miért is nem, amikor pl. egy étel minden alkotóelemét szereti más formában. :
Na, ez hogy jött ki...?
[quote="ikoka7"]H írta:ikoka7étfőn a sütőajtót húzta ki a Kicsifiam és lefejelte : van egy nagy csík a homlokán. Erre csak annyi volt a reakciója, hogy megfogta két kézzel a homlokát és azt mondta : aaaaa.

:
Bocs

, de:
6 fog egyszerre???? Anyám....

Kifelé velük gyorsan!
