Sziasztok!
Elég kalandos tegnap esténk volt, igyekszem rövid lenni

:
7 óra körül elindultunk anyuhoz a kórházba a CTG-ért, amit itthonra kaptunk. Nekem ekkor már órák óta gyakran keményedett a pocakom, de mint tudjuk ez esős időben nálam már menetrendszerű, szóval nem is foglalkoztam vele. Aztán a kocsiban feltűnt (mert szem előtt van az óra), hogy stabilan 5 percenként vannak összehúzódásaim. Nem sokkal később (úgy 4-5 fájás) 3 percesekre váltottunk

. A Ricsinek ezt már halkan meg mertem jegyezni, hogy
eddig még sose jutottunk el, ha nem úton lennénk, most elindulnék a kórházba... :roll: .
Beértünk anyuhoz, nemsokára feltettünk egy CTG-t, és beigazolódott: 3 percenként fájásaim voltak, de olyan erősségüek, hogy a skálára már nem tudta berajzolni a gép, de mérte (125 körüli volt a legnagyobb). Ezt amúgy én baromira furcsálltam, mert oké, hogy nem volt kellemes, de gondoltam, a 3 perceseknél már szaggatnom kéne a tapétát (főleg, hogy ilyen erősek), de én kedélyesen beszélgettem anyuékkal

. Aztán anyu keresett egy nődokit, hogy kukkantson rá. A doki azt mondta maradjak a gépen még, de simán lehet, hogy szülünk, mert jó erősek a fájások, és rendszeresek

!
Közben bejött egy cigány csaj, meg az anyukája, mert sűrű fájásai voltak. Ugyan ő sem ugrált fel a székből fájdalmában, de úgy 1-2 percenként eléggé betorzult a feje, és láttam, hogy na, neki tényleg fáj már. Erre mondja, hogy az ő CTG-je tuti sz@r, mert alig mutat fájásokat, pedig neki már nagggyon fáj! Ricsi rá is nézett a papírjára, tényleg minimális amplitúdói voltak. Kb. negyed óra múlva jött egy szülésznő, levette a csajról a gépet, megnézte a papírját, és közölte vele, hogy
hát ezek aztán nem fájások, majd odahozta hozzám, és megmutatta neki a CTG-met, hogy
na, ezek a fájások

!
Összesen egy órát CTG-ztek, végig maradt a 3 perc, a bébi közben hol bealudt, hol felkelt, de végig jól reagált, szívhang perfekt. Végül megvizsgált egy dokinő, és mondta, hogy a külsö méhszáj enyhén felpuhulva, de nincs rövidülés, és a belső is zárt, szóval ebből lehet holnap is baba, meg a jövő héten is, jöjjünk nyugodtan haza

! Üljek forró vízbe, és igyak alkoholt, meg aludjak amennyit tudok, mert azért lassan itt az idő... Ennek örömére még késő este elmentünk a barátainkkal vacsizni egyet, aztán meg végigszunyáltam az éjszakát, bár többször felkeltem az erősebb összehúzódásokra, de egyelőre nem ultra gáz.
Viszont tettem néhány megállapítást az eset kapcsán:
- Nem csak bebeszélem magamnak, hanem tényleg gyakran vannak szabályos fájásaim (már cikinek éreztem itt is mondani, mert nem akartam, hogy azt higgyétek, csak "farkast kiálltok" állandóan

)
- Valószínüleg tényleg elég jól bírom a fájdalmat.
- Valószínüleg a romák tényleg nagyon nem bírják a fájdalmat.
- Csak akkor indulunl el a kórházba, ha már folyik a magzatvíz, vagy kaparom a falat, vagy jön a gyerek

!
És a bennem felmerülő kérdések:
- Mi a francért vannak ilyen erős jóslóim?
- Ha annyira erős, miért nem olyan fájdalmas? (persze, juhuuu, csak furcsa)
- Ha annyira erős, miért nem nyílik a méhszáj?
- Lehet ebből bármire is következtetni, ami szülést illeti?
Ha valakinek van vmire válasza, megköszönném

!
És akkor visszaolvasok...