A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009 februári babák


Jó reggelt!

Zsuzsi: Híreidet nagy örömmel hallottam. :) Lehet, hogy jó az alvókája Lénának, és ez most derül ki? :D
Amúgy Marci is szereti, ha az alvókendőjével egy kicsit letakarom az arcát...
Ja, köszi, dokinéni lekezelte a köldököt még 3 héttel ezelőtt, és visszahúzódott a vadhús, szerencsére műteni agy ilyesmit nem kellett. Újra szép.

Ladmon: Tejci?

Kaandi: Jobban vagytok?
Egyébként én is arra gondolnék, hogy kevesebb alvásra van szüksége. Marci ezelőtt két héttel még másfél óra alatt elálmosodott, most már 2 órát is bírja. Viszont, kapott új játékokat, és most, hogy már meg is tudja érinteni őket, akár 20 percet is eljátszik egyedül. Persze 5 percenként jelentkezem nála, hogy tudja, hogy a közelben vagyok, de így már kevesebbet unatkozik, mint korábban.

Zsancy: Jó, hogy jöttél! Ti nyáron jöttök csak haza?

Julcsi

KépKép
julcsi-79
 
 


ladmon,millye: nektek is kösz. Beszéltem a gyerekorvossal oltás ügyben és akkor már erre is rákérdeztem :oops: , ő is azt mondta hogy nem fullad meg, viszont ha nagyon elkezd öklendezni és egy kis kaja visszajön az már okozohat gondot :shock: szóval azért vigyázzak, próbáljam a cumit neki, ja és fektessem oldalt. Már rég kapja a cumit :oops:
Esztike is jól viselkedett a nagy rokon rohamban, ügyes kiscsaj.
Millye: jobbulást nektek! Éjszaka jól telt, még cuppogás sem volt csak hajnalban, vagy tudat alatt megnyugodtam egy kicsit és jobban tudtam aludni...nem tom. Én nagyon álmos voltam este,sok volt a két nap, mert mind a két nap 2-7-ig vendégek voltak. Tegnap délelött is,szóval estére hulla voltam.

Kép
budabo
 
 


Julcsi: Köszönjük kérdésed: talán alakulóban!
Még mindig kevesebbet eszik, de napról napra egy kicsivel többet tud ciciből kiszlopálni. Tudom, hogy némelyeket bosszant a téma, de aprópicibetűvel nem írnák le azok, akik méricskélnek, hogy mennyit eszik az ő csemetéjük? (Mi még mindig 100 alatt teljesítünk, de így is már meghíztuk a 100 grammot a hétre... Nem akarok sokat pótolni, nehogy megszokja. Így csak kb. 80-100 ml kell/nap....) Azért érdekelne, hogy mi a norma.... (Tudom, tudom, hogy eltérő csemeténként, de akkoris!! Naaaa!!!)

ladmon
 
 

 
 

julcsi:Ölveczky L&B féle BABA-MAMA torna ami nekem van, van rajta: gyermekágyi torna, babamasszázs, babatorna,baba-mama torna és szülés után regenerációs torna. Elég réginek tűnik, de nem rossz. A Rubint Réka félét még nem néztem meg.

Kép
budabo
 
 


Ja, és a nagyobb problémám: megyünk gyógytornászhoz!
Jól megijesztett a gyógypedes rokony, hogy az izomtónus gyengeség egy csomó problémát jelezhet előre, így most azon jobban parázom.... Talán sikerül megcsípnem egy időpontot csüt-re Dévényes nénihez!

Bogi: akkor ti sem unatkoztatok a napokban.... Húú, akkor már inkább vendégségbe menni, mint vendégeket fogadni! :)

Zsuzsi:
az előbb akartam írni, csak közbeszóltak... Végrevégre!!! Úgy örülök neki, hogy Léna végre alvóbaba lett! A 18 óra meg pont tökéletes alvásmennyiség... Na meg neki van is mit pótolni!! :D

ladmon
 
 


Na, szuper, Ladmon! Akkor 3 hét után hízni kezdett??? :)
Én soha, de soha nem mértem meg, pedig elárulnám, hidd el!
Örülök nagyon Nektek! :D

Julcsi

KépKép
julcsi-79
 
 


ladmon: én méricskélek - a pótlás miatt kell-, és átlagban napi 5 kajálással 120-170 között eszünk. Ma idáig két 150 volt, ez délután este kevesebb lesz.

Kép
budabo
 
 


Jaja, előtte 3 hét alatt "hízott" 80 grammot! Apám, annyira gáz ám, hogy szerencsétlen nem gyarapodott, mert nem volt mit enni! Ijesztő, hogy éheztettem annyi ideig! (Szóval kineziológus legyen a talpán, aki majd kioldja belőle 15 év múlva!! :D )

Fú, most olyan dolgokat fogok csinálni, ami benne volt a "szülés előtt feltétlenül meg kell csinálni" tervben!! Hehehe: jobb későn, mint soha, ugyebár.... 8)

ladmon
 
 


Ladmon: nyugi, ha baja lenne azt észrevennéd!!!

Kép
budabo
 
 


sziasztok

megvolt a locsolkodó 7vége. annyira nem szerette Marci mint szerettem volna h szeresse. új helyeken volt és "idegen" kezek markolászták.... imádták őt, de ő alig aludt vmit. összvissz 2 órát tegnap úgy 15 perces periódusokban.
így este fél tízkor elaludt és 5ig meg sem állt! nagyn örültem neki!

Zsancy ! ugyanez a helyzet nálunk is! ölben ringatva és énekelnem kell neki. most azt hittem elaludt, de 10 perc után felébredt és nagyon sír... megyek meg is nézem, csak annyit még h.

jasmin! tök jó h itt vagy, ha ritkán is de jó! lányok gyönyörűségesek!

vera! örülök h sérülés nélkül megúsztátok, másra ne is gondolj!!!!

majd jövök még ha elalszik ma.... :)

KépKép
hugic
 
 


Jesszus, most meg nem akar felkelni! Este 9-től hajnal fél 5 ig aludt, aztán 6-tól megint, és mostanáig húzza a lóbőrt! Biztos tudja, hogy a postán 1-ig ebédidő van, csak utána érdemes menni, és ezt ki is várja. Úgyhogy én ma veteményeztem már, zöldség, karalábé, borsó, retek bent vannak. Holnap jöhet a többi, az egész kiskert előkészítve. :D
Ladmon, mit mondott a rokony, mik a jelek, amik miatt megijedtél?

Julcsi, 2 órát bír Marcid? Az igen. Miféle játékokat kapott?

Zsuzsi
Kép
gerendai zsuzsi
 
 


Budabo: Éjszaka nálunk is az oldalán alszik a fiam mert én is mindig attól félek, hogy álmában bukik... :oops: :roll: Örülök, hogy jól telt az éjszaka!

Kép

Kép

Kép
millye
 
 


Húú Zsuzsi, le sem akarom írni.... (mindenféle idegrendszeri és mozgásszervi károsodásnak, betegségnek meg mifenének, amit csak akarok...lehet előjele gyenge izomtónus.) Emellett engem tényleg aggaszt, hogy az evés, mint ösztön, mintha nem működne rendesen. Gyakran nem jelzi, hogy éhes. Na engem ez is aggaszt. Ha a kettőt összetesszük, már izgi....
Node, ha minden jól megy, nem kell májusig várni és elvihetem csütörtökön állapotfelmérésre.

Amúgy meg tényleg nem látok rajta semmi extrát. Annyi, hogy lóg a feje, ha felhúzom fekvésből. Amúgy meg érdeklődő, eljátszik, mosolyog, beszél. Hmmm... Csaknem szefós? :shock:

Nade elég az önmagunk sajnálgatásából! :D

Zsuzsi: Én is elgondolkodtam, hogy micsuda játék lehet az!
De Lénának most nehogy beszerezz olyat, szuperül alszik!! (Aztán még a végén játszana alvás helyett!! :D )

Na elkezdek vasalni! Az a legtutibb módszer arra, hogy felkeljen! Amint tekerem a fokozatállítót, szinte azonnal meghallom a mocorgást is! Jobb, mint egy távirányító! :lol:

ladmon
 
 


Sziasztok lányok!

Hát előkerültünk mi is a nagy csavargásból. Kezdeném ott, hogy nagyon jól telt a 4 nap otthon, Manóka nagyon jól viselte az utat, aludt végig oda is, meg vissza is. Pénteken hajnali fél 3-kor érkeztünk meg, de meg se kottyant neki. Nekünk annál inkább. De azért kipihentük mi is magunkat, voltunk a Balcsin, jól lebarnultunk, találkoztunk sok rokonnal-baráttal, jókat tollasoztunk, szóval tényleg jól szórakoztunk.
Manóka pedig annyira jó kislány volt, hogy azt mondta anyukám, hogy olyan mintha nem is lenne gyerek a háznál. :D Érdekes, hogy átaludta az összes éjszakát.
És megint lehet valami fejlődési ugrás, mert eddig 4-5 óránként evett, most meg 3,5 óra múlva már éhes és benyakalja szinte mindig a 150 ml-t. Szó szerint kacag, amikor ugyanis mosolyog akkor már hangot is ad hozzá. Mindenki el volt tőle ájulva. :D Ami még szintén nagy előrelépés, hogy már ő is nyúl dolgok után, bár megfogni még nem tudja őket, de már próbálkozik. És mi is elmászunk a kiságy egyik széléhez, csak nem tudom, hogy hogyan és mindig csak ugyanahhoz a széléhez.
Egyébként azt hiszem jön a foga is, mert őrülten nyálzik és sokszor ha a cumisüveget a szájába adom, akkor nem szívja, hanem rágcsálja, az öklét meg folyamatosan a fogínyéhez dörgöli. Tudom, hogy még korai, de a nővérem kislányának is nagyon hamar kibújt az első foga, szóval gyanítom, hogy amiatt vannak ezek.

Most megyek és kicsit még pakolászok és igyekszem visszaolvasni. Remélem mindenkinek jól teltek az ünnepek. Apa meglocsolt mindkettőnket, úgyhogy nem fogunk elhervadni. :D

Panna
pandusika
 
 


millye: én is szerintem éjszaka oldalra fogom tenni, csak megnyugtatóbb, főleg amíg le nem szokik erről. Most éppen 10 perce cicin volt képes eljátszani a mindjárt megfulladok játékot :shock: .

panna: nagyon ügyes Hanna baba hogy ilyen jó kislány volt nektek.

ladmon: na jó hogy pont én mondom, de NE IZGULJ, nincs semmi baja Esztikének, ügyes nagylány!

Kép
budabo
 
 


Voltunk szurin :( Adri szegény nagyon elsírta magát, mikor megkapta (annyira, hogy az én könnyem is kicsordult), de aztán szerencsére hamar sikerült megvigasztalni. Szegénykém :cry: azóta is elég nyügi :( sebaj, sokat szeretgetem :)

Zsancy, sír is, ha egyedül hagyod elaludni, vagy csak les? Mert ha nem sír, próbáld meg, hátha elalszik. Nálunk mondjuk az működik, hogy a karomban rongatva megnyugtatom annyira, hogy már teljesen ellazuljon, és laposakat pislogjon, aztán leteszem, és az ujjacskát szopizva pár perc alatt elalszik.

Ladmon, én mikor legutóbb mértem, volt egy extrém 210 gramm, de alapból olyan 110-150-et eszik Adri. De ő az elejétől fogva nagyon nagy étvágyú, a második héten is evett már 90-et, a gyerekorvos csak lesett, hogy az milyen sok.
Remélem, a gyógytorna szépen segít Esztikének megerősödni! Kíváncsi vagyok, miket csináltatnak ott egy ilyen pöttöm babával.

KépKép

KépKép
stelly
 
 


Stelly: Épp Rátok gondoltam, mikor írtál. :) Láttam a képeidet a wiwen, ennivaló ez az Adribaba! Főleg az utolsókon, annyira nagylányosodik! :D Tesóddal pedig hasonlítottok eléggé. Ő teljes testvéred (arra emlékszem, hogy kicsit nagy a család... :? )
Tényleg, végül voltatok a Szigeten?

Pandus:
Örülök, hogy ilyen jókat olvasok Nálad mindig mostanában, annyi nehézség után! Sok-sok boldogságot a kacagó Hannababával aki ilyen ügyes! :D

Zsuzsi: Leginkább használt műanyag játékokat kaptunk, de jópofák. A sláger most egy zsinorra felfűzött bohoc és társai, hátra fordítom a kiságyban, felé aggatom és lehet pofozgatni őket. :D Ennivaló, ahogy dolgozik!

Ladmon: Biztosan nem lesz baj! Nem lehet, hogy Esztike egyszerűen hétalvó??? :)

Nálunk is lelassult a gyarapodás, az elmúlt héten csak 150 grammot hízott Marci.

Ja, és örömmel jelentem, hogy szeretjük a kendőt! :D Másfél órája mélykómában lóg rajtam a Bogyesz, ebből egyet kint töltöttünk. A derekamnak még szoknia kell, de szerencére semmi sírás nem volt az elején, hanem derűsen nézelődött, majd beájult. Stelly asszem Te írtad, hogy Adri nem szereti, szerintem próbáld újra, egy hónappal ezelőt Marci sem szerette még... :wink:

Hugic: Anyukádat sikerült bölcsen leszerelni? (Bocs, ez most eszembe jutott)

Sok a hiányzó!!! :(

Julcsi

KépKép
julcsi-79
 
 


Megjöttünk az extrasétából!

Kösz a drukkokat, sikerült elcsípni már csütörtökre egy időpontot, szóval megyünk kínzatni a gyereket. Én sem tudom, mit fognak vele csinálni, de gyanítom, hogy nem lesz vigadalom. Persze csütörtökön lenne a mérés+gyerekorvos is, de ez most fontosabb! 2 hós oltás meg ráér majd 3 hónaposan, nem?? :D

A nap problémája: próbáltatok ti már 56-62-es harisnyanadrágot venni?
Hát nem egyszerű.... Ennek a cuccnak nincs piaca...
Pedig olyan cuki szoknyát szereztem az angolturiban, hogy még!! :D

Mellesleg én ezer éve nem láttam képet Adribabáról!!! Irgumburgum!
:x

Budabo, Stelly: Kösz a kajaadag infókat! Nálunk még mindig a reggeli 110 a max, utána már csak 70-eket nyom. Ezt néha pótolom 100-ra, de lehet így is kevés. Meg kell barátkoznom a tápszerezés gondolatával, de szerintem 3 hónapos korig kihúzzuk a fagyasztott tejjel. Az is jobb a semminél.

Bogi: neked mennyire apad a tejed a pótlások miatt?? Nagyon fogy, vagy stagnál?

ladmon
 
 


ladmon: sajna nagyon fogy, szerintem pár hét és nem nagyon lesz már, de nekem az elején sem akart beindulni. Füge egy hetes kora óta 90 alatt nem evett és nem tudtuk felvenni a tempót egymással.:( Na de sok-sok pityergés után, ezen már túl vagyunk. Julcsi testvére mondja hogy napi 50ml anyatej már biztosítja az immunitást neki,és amíg annyi van addig jó. A dokinő mit mondott arra hogy Esztike nem nyivákol a kajáért? Ha éhes lenne akkor csak jelezne,nem?

Kép
budabo
 
 


Sziasztok!
Köszönöm Julcsi + meg MINDENKI kérdését!, szívom az orrát naponta többször is, jön belőle rendesen, pedig nem is látszott kívülről, de mint Vera is írta jó mélyről jön ki cucc rendesen. Köhögés nincs, így egyelőre marad az orrszívás, de már porszívóssal, mert a szájjal szívós nem volt annyira hatásos. Sajnos valószínű hajnalra telítődik, majd elő kell kapni az utca ébresztőjét :shock: Azért már biztos -koppkopp- jobb a helyzet, mert már visszatérőben az étvágya, most is evett 160ml, (egyik cici 60,másik 100) a tegnapi erőszakkal elért evésenkénti 80-100 szemben, tök szupi.
Lehet, h igazatok van, végülis tényleg már a 11 hetet tapossuk, kevesebb alvásigénye lenne már, sajnos........ :cry: De a lényeg az éjszaka az is igaz. Valószínű a nátha is befolyásolja neki most legalábbis. Na majd ha elmúlik.....
Szóval Ladmon, átlagosan kb. 120-140 amit benyel anyatejből Boci, nálunk a kiugró a 180, de ez nagyon ritkán van még.
Bogi, Neked szeretném leírni, hogy ne add fel, nem biztos, h apad a tejed, vannak olyan napok, mikor kevesebb. Csak biztatásul írom, h a középső fiamnak sajna már elejétől kezdve kellett adni pótlást, mégis szopiztunk 6 hóig!!!!
Csajok, képzeljétek a mostani szopi után mértem, igaz ruha + kaja, de pontosan 7 kg volt. Nekem meg a bal válam piszkosul fáj, majd leszakad a súlya miatt. Szerintetek be lehet valamivel kenni, fastumgél stb............már a szopi miatt???

Kép
kaandi
 
 


Sziasztok!

Túl vagyunk a mai napon, nem volt fájdalommentes :cry: , de most már nyugodtabb vagyok! Bencus is szerencsére elég jól bírta magát!

Zsancy, nekünk 1 hónapos korba kezdett látszódni a bcg helye.

Ladmon, örülök, hogy alakul a tejcsi, hajrá-hajrá, ügyik vagytok! :)
Én soha nem mértem mennyit eszik Bencus, megelégedtem a heti egyszeri mérlegeléssel!

Panna, örülök, hogy ilyen jól teltek az itthon töltött napok! :lol:

Eszter, én is elsírtam magam az oltáson! :cry:

Kaandi, örülök, hogy Boti jobban van!
Szerintem valami gyógynövényes krémmel bekenheted a válladat! :roll:
zsu83
 
 


Sziasztok!
Végigfutottam nagyjából az írásokat, előre bocsi, csak pár dologra reagálok, mindjárt ébred a nagyfiam.

Száva jól van szerencsére, pár hatalmas kék folt emlékeztet minket az esésre. Persze én napokig paráztam, ez meg is látszott a tejcsi mennyiségén, úgyhogy megállapíthatom, hogy a tejtermelés legnagyobb ellensége az idegeskedés.

Mára már taknyos nálunk mindenki, remélem Zétike kimarad a sorból. Nekem is piszkosul fáj a torkom, és lehet, hogy Száva sem tud holnap suliba menni.

Kaandi, sajna semmit sem haladtam a könyveléssel, már totál pánik vagyok, hogy leszek kész májusra....

Ladmon, mi is járunk Zétivel Dévényes nénihez, van itt Csömörön egy nagyon jó szakember. Heti egyszer fél órát megyünk.
Nem vígasztallak, eddig az volt a tapsztalatom (2 alkalom), hogy az előttünk lévő babák mindegyike végigüvölti az egész kezelést, de mint akit ölnek.
Zéti az első alkalommal nem sírt kicsit sem, ma a végére már elvesztette a türelmét, és az utolsó 5-8 percben már bömbölt. DFe meg lett nagyon dícsérve, hogy karakán kispasi, jól tűri a dfolgot.
A kezelés masszírozásból áll, végignyomkodják az izmokat, meg jól megnyújtogatják a gyereket. A nyakuknál utálják....
Mi azért járunk, mert én átnézettem Zétit, hogy rendben van-e, mivel kötött a csípője. Meg feltünt, hogy a bal lábát pelenkázáskor úgy maga alá csapja.
Átnézte a hölgy, és kiderült, hogy a bal combikájában le vannak tapadva az izmok. Ez azért van, mert nagy baba, nem fért el a pocakban, méhen belüli rosz tartás következménye.
De pár kezelés, és rendben lesz. Azt mondta, hogy különben nagyon arányos és erős baba.
Amúgy ne izgulj, rengeteg baba van, aki tónusgyengeség miatt jár kezelésekre. Viszont fontos, hogy hord, és később, hogy sokat legyen kemény talajon, hogy erősödjenek az izmai.

A kajához annyit, hogy Zéti is egyre kevesebbet sír a kajáért, és van amikor megelégszik 60-al is, de átlagban 110-eket szokott enni, bár volt, hogy 160-at nyomott be. 2 hetesen szinte többet evett, mint most.
A héten ő sem hízott annyit, ma este mérjük majd meg.

Zétivera, borzasztó ami történt veletek, de még isteni szerencse, hogy nem lett semmi baj!!!!!!!

Üdv. Andi


Kép

Kép
andus70
 
 


zsu: "jó" hogy túl vagytok a mai napon, minden nappal jobb lesz.

kaandi: én megnéztem a neten és nem igazán javasolt a szopi alatt sem a Fastum sem Flectorgél. Próbáld megmasszíroztatni sima testápolóval vagy olajjal.

Kép
budabo
 
 


Andus, örülök, hogy Száva jól van!
zsu83
 
 


Bogi: Szerinte csak annyit eszik, ami az éhségét éppen csillapítja, egy korttyal sem többet. Szerintem meg ez hülyeség, de nem vitatkoztam vele.

andus: Húú, gondoltam, hogy nem lesz egy leányálom... Már előre sajnálom magunkat... Brrr.... Na sebaj, ha kell, akkor kell!
Na meg kösz a kajainfót is (meg mindenkinek persze). Én már végigmentem egy szabályos gyászreakción a témában: mindenféle fázisokkal: "tagadás", "miért pont én" stb. Most már kezdem elfogadni, ha elfogy a fagyóból a tej, akkor tápszer lesz a pótlás. Oszt jóvan.

Zsancy:
még jó, hogy Zsu eszembe juttatta a kérdésed: nekünk kb. egy hete érezhető a BCG oltás puklija.

És már megint nem emlékszem, mit akartam még! :D

Mindegy, biztosan ennyire volt fontos!
Jó iccakát mindenkinek!

ladmon
 
 


Gjéti csúcs a kép a csokiról meg a gazdájáról! :D Szerintem sem kicsi!

Hanna nagyon csinos! :D

Aszta Zsu, szép méretek! :D

Kaandi az ökölrágás szerintem is gyanús…nekem azt mondták a kórházban hogy Olinak nagyobb a szopási igénye mint általában a babáknak, és adjak neki cumit, lehet hogy néha csak emiatt rágja az öklét.

Julcsi a napirend úgy néz ki beválik, csak tartani kell. Most az ünnepek miatt borult rendesen, úgy volt hogy nem lesz semmi de mégis végigcürhöltük szegényeket a rokonokon és ki is borultak mindketten de mára helyreállt a dolog, úgy néz ki. Plusz tegnap éjjel új rekordot állított fel alvásban: 6,5 óra :D De még nem élem bele magam, ezek a tünemények mint a hosszú alvás hamar elillannak. Általában egy négyórás alvás van aztán vagy háromszor másfél óra reggelig. Brrr. Viszont amióta rendesen besötétítem a gyerekszoba ablakát Zéti reggel 6 helyett 8ig alszik, így Olit nem kornyikálja fel :D

Bogi szerintem nem fullad meg, max ingerli a torkát és öklendezik tőle :wink: no para :wink:

Zsuzsi örülök hogy alszotok végre! Ez szuper! :D Végül végigcsináltad a „leteszem-sír, felveszem-megvigasztalom és így tovább jó sokszor” módszert? Hány napig tartott?

Millye örülök hogy nem lettetek betegek, felírom a bogyó nevét!

Zsancy a levegőt Oli is nagyon szereti, kint jobbak az esélyeim hogy elaltatom mint bent :D

Julcsi alig várom hogy Olivér is tudjon játszani, onnantól már kicsit könnyebb lesz vele. Marci nagyon ügyes!

Ladmon sajna nem tudom Oli mennyit eszik, megírnám én is.
Ügyesek vagytok! Az izmai miatt ne aggódj, tornáztok és jó lesz, a közös torna meg tök jó, én úgy szeretem Olivért simizni meg gyúrkálni :D Mi az amit tervezel amit feltétlenül meg kell tenni szülés előtt? Lehet hogy bamba vagyok és már írtad :oops:

Pandus az én Olim meg utálja a kocsit! Szuper hogy Hanna ilyen jól bírta! :D

Bogi: ahogy Kaandi is írta nekünk is úgy volt Zvel, pótolni kellett de ennek ellenére 8 hónapig megvolt az a kevés tejcsi.

Andus örülök hogy Száva jól van! Lassan kiheveritek biztosan!

Én is akartam még valamit de nem emlékszek… :oops:

Vera
Kép
Kép
zetibebi
 
 


ladmon: ha baja lenni Esztinek nem ilyen kis ari baba lenne. Szerintem..

zetibaby:ujjacskák miatt lassan megnyugszom, de mátol megint oldalt altatok. A tejecske egyre kevesebb, de amíg van kap. Ügyik vagytok az alvással.

Csajok apára szokam panaszkodni, de most megpityergetett: amig csináltam a tápszert Fügcsinek ő sétált vele és magyarázta neki hogy milyen édes, egész nap csak puszilgatná és nem bánna ha megállna az idő, aztán folytatta, hogy nöjjön nagyra Füge, mert táncolni akar az esküvőjén, izgulni akar az értettségijén...stb. Én nagyon meghatódtam, szóval apuka édes és aranyos és imádni való is tud lenni. Bocsi az ömlengésért!

Kép
budabo
 
 


Bogi, na látod hogy milyen rendes Apa! :lol:
zsu83
 
 


Na, 16 másodperccel lekéstem az éjféli határidőt a bevallással... :twisted:

Ma este mérlegeltünk, Zéti ezen a héten csak 100 grammot szedett magára, a múlt heti 300-al szemben. Mondta a védőnéni, hogy mostmár le fog állni ez a nagy iramú növekedés.
Szávának néztem a kiskönyvét, ő havonta átlagban 4-500 grammot gyarapodott. És kis dagi volt.

Zétikém ma olyan fáradt volt, hogy úgy elaludt este, mint akit kupáncsaptak. Enni sem túl sokat evett.
Szegény Szávának meg tök piros az orra.. sztem nem lesz ebből holnap suli.

Üdv. Andi


Kép

Kép
andus70
 
 


Andus, ez de bosszantó lehet! De legalább kész van, és nem nyomja már a súlya a lelkedet :D Zétike meg szép szál legényke lesz, és Szávának meghagyja a nőiesen telt idomokat. Így van ez rendjén, és a testvérek általában tűz-és víz, úgy különböznek.

Vera, megcsináltam bizony azt a módszert, nem volt könnyű, de azóta minden egyes alvásnál áldás az eredmény, úgyhogy megérte! Hogy mennyi ideig tartott? A kemény része kb 5 napig. :shock:

Bogi, éljen Apa. Nagy mágus lehetsz, hogy elérted ezt nála, türelmes és bölcs voltál, nem lehetett egyszerű átvészelni a nehéz napokat, de látod, érdemes volt :wink: :D 8)

Az én alvóbabámnak :wink: meg tegnap jól elcs.szerintettem az estéjét :evil: . Séta után 2kor elaludt, és én hagytam sokáig, míg végül 6kor ébredt. Akkor evett, én meg hezitáltam, hogy mi legyen, pancsihoz még korán, elaludni késő volt. Próbáltam Julcsi féle elfoglaltságot, hátha kihúzza, de végül, nagy sírás közepette elaludt 7-kor. Na egy óra múlva keltettem evéshez, pancsihoz, de annyira sírt, nem volt hajlandó elfogadni a cicit. Szóval vacsi nélkül ment végül alukálni, de szerencsére pont úgy ébredt hajnalban és reggel, ahogy szokott. Tanulság: valahogy úgy kell ügyeskednem, hogy vacsi előtt legalább 2 órát alhasson, ha mást nem, keltem max fél 5kor.
Ma nagy túra Monorra :x , viszont tali Crocussal és Dinával, és persze Attila babával, és Csenge babával :P :wink: .Ha tudok, csinálok képet, és hozom este.

Szép napot mindenkinek.

Zsuzsi
Kép
gerendai zsuzsi
 
 


ladmon: Harisnyát C&A-ban láttam 56-62-est! Efikém 100-140 között eszik, 170 volt a max eddig. DE 4 kg-osan 80-120 között evett.

Most csak erre telt, de sok mondanivalóm van, este megprószálok írni.
Nekünk is lelassult a növekedés, és 3. napja nincs kaksi :(, de egyébként jól vagyunk. :)

Puszi minden picikének!

Kép
Kép
elif
 
 


zsu: remélem többet lesz rendes apa, mint nem :lol:

gerendai zsu: köszönöm :oops:, hallgattam rátok, igyekszem többet dícsérni, meg valószínűleg én is türelmesebb vagyok,na majd egy-két rossz alvós éjszaka után nem leszek. Nagyon ügyes vagy Lénával, és nekünk is volt úgy hogy próbáltam kajához kelteni de annyira kóma volt hogy kaja nélkül feküdt és ugyanúgy aludt mint máskor. Votl hogy délutáni alvás maradt ki mert nem bírt felkelni enni. Szóval ha néha van ilyen azzal sincs gáz. Milyen volt a baba tali?

elif: ha úgy látod hogy feszeng Efe a kaki miatt próbáld a szélcsövet, Julcsi tanácsolta még anno, és nagyon hasznos,kihozza a pukikat is.

ladmon: szerintem kincsiben is kapsz harisnyát, asszem nekem is onnan van egy, aminek a fenék részén holdacska,napocska van.

Kép
budabo
 
 


Sziasztok!

Alig van egy picike időm! Most végre enyém a gép, üres a lakás, apa vitte suliba, oviba a nagyokat, Vincike "alszik", amint bekapcsoltam a gépet egyből felébredezett...hát most intenzív cumiszívás, és lapospislogás...hátha bealszik megin....még egy órácskát jó lenne ha durmolna :)

Nátha még mindig tarta, de már csak egyszer kell orrot szipákolni, azt is éjszaka, akkor telítődik be.....de jól tűri a csemetke...túléptük az 5 kg-t, hízik mint a fene, vagyis inkább nő hosszra :)már simán 58 cm, ha nem több :)
Kajálással úgy vagyunk, hogy néha bevágja a durcit, nem akar cicizni, én tiszta idegleszek, a lefejtet meg cumisüvegből simán beszlopálja....aztán köv. kajcsinál mintha mi sem történt volna édesen eszik, akár egy órát....mérni nem mérem mennyit eszik, de elvileg elégnek kell még lennie az anyatejnek, bár néha annyira jó lenne beetetni valami töménnyel, hogy aludjon már!!!!!!
Nappal szinte semmi alvás, csak ha tolom babakocsival....éjjel egyszer, max. 2X kel fel, most pl. negyed órát evett, és bealudt :)
így felkelt megin hajnalban, még egy negyed órára .

Amúgy nagyon édes a kis Vince, folyton jár a szája, nevetgél, ha egyedül hagyjuk egyből vinnyog, hogy uncsizik.....már szabályosan nézi a felaggatott csörgőjét, és ütögeti, jó nagyokat kacag utána :)
Kép
Apa lerakta miután elaludt a kezében:
Kép
tesók imádják:
Kép
Kép
Kép

Kép
Kép
Kép
lkverus
Göd
 
 


Sziasztok Mamócák! :P

Panna
:Örülök hogy Hannácska ilyen jó kislány volt az úton és hogy ilyen jó volt otthon...(kicsit irigykedem is)
Zs83:
Remélem jól vagy???
Ladmon:
Én is nagyon szivesen segitenék evési tanácsba,de sajna én már nem mérem Petrát...de utoljára március 15-én mértem akkor evett 160-170-et akkor volt 1hónapos 4napos.De ö már az elejétöl fogva féltete a hasát...de azóta már csökkent az étvágya inkább többszört kér kevesebbet.Tegnap találtam egy szuper oldalt az evéssel kapcsolatba...már a nem elfelejtetem hol találtam...Pedig rád gondoltam mikor olvastam.Nagyon remélem a pici lánykád hamar "észhez tér"és neki áll nagyerőkell cicizni....és többet enni.
Én úgy tudom hogy a kisbabának jeleznie kell ha éhes...mert ennek az ösztönek ki kell alakulnia.Nem szabad csak úgy tömni...jeleznie kell hogy üres a bendöm :P

Rákérdeztem a gyerekorvosnál a nyálzásra...egyböl az volt a kérdése eszik e a Petra rendesen...vagy ha eszik nem e folyatja ki a szája szélénél ki a tejcsit...(mintha nem nyelne)szerencsére nálunk nincs ilyen gond..(de persze nagy mennyiségre gondolt)Azt mondta ha bármi ilyen felmerülne azonnal szóljak mert akkor baj van...Evvel nem akartam senkit se megijeszteni...

Köszönöm lányok a sok-sok segitséget...nem vettem okoskodásnak....Igazatok van amugy...és apa büszke volt magára hogy a csajok is neki adtak igazat :P Ő is nagy klubtag :P Csak olyan nehéz egyedül hagyni hogy elaludjon.Én nekem nem volt anyukám...és nem akarom hogy úgy éreze nem törödik vele anyukája...
Stelly te kérdezted sír e ha egyedül hagyom...nem nem sir :P ÜVÖLT mint akit nyuznak.
De tegnap vettem egy mesekönyvet...igaz csak képek vannak benne.De sebaj,Micimackos....az esti fürcsi+evés után nagy büszkén elkeztem mesélni a gyereknek úgy hogy néztük a mesekönyvet...apa már fogta a fejét úgy röhögöt az én mesémen....én fantáziám szüleménye volt :P De Petra ringatás és babausgatás nélkül szépen elaludt EGYEDÜL!!!!Lehet nem birta a mesét???

Csipöszürés :(
Itt volt a védönö multhéten aki azt tanácsolta vigyem le a gyereket a gyerekorvoshoz mert ö ugy veszi észre baj van a Petra csipöjével(mindig amikor jön megnézi eddig semmit nem talált)Levert a viz mikor ezt mondta...tegnap voltam a gyerekorvosnál hogy néze meg...(ö tud elküldeni specialistához)Ö azt mondta semmit nem látt tök jó a lába...de mivel a kis combjánál az egyik hurka nagyobb mint a másik..és ez utalhat csipöbetegségre...néze meg egy specialista...De a lába nem kattod szépen tudta neki mozgatni.Mikora kaptam idöpontott...május 14....Elöbb nincs idöpont..ugyanis ö kimondottan babákal foglalkozik...Több mint egy hete tiszta gyomoridegem van... de ami tetézi a dolgokat az első oltásunkat mikor kapjuk...hát...szintén május 14 :evil: Szegény mucokám aznap meglesz kinozva...
Én ugy izgulok hogy nagy a baj...Pedig a lábát szépen mozgatja rugkapál...
Van akinek szintén nagyobb az egyik hurka mint a másik?Orvos mit mondot?

Köszönöm az oltási tanácsokat is...

Julcsi79:Igen mi csak nyáron megyünk haza...addig nem akartunk amig a Petra aaz első oltáson tul nincsen...meg persze még utlevelünk sincs
Budabo:
Láttod a te férjed is arany ember...csak lehet több idő kell neki hogy megnyiljon.... :P
Nálunk apa kicsit vissza vett a tempobol...teljes extázisba van...ma jön meg a gitárja... :shock: 2év után rászánta magát hogy megveszi az elektromosat....de mondta neki ha nem gyakorol minden nap és csak porfogonak vette meg(mint a másikat)Én kirakom a két gitárjával együtt az utcára :lol: De mindenbe segit..csak most a gitár nála a fő téma....

Elveszetek merre vannak?Nickó ikverus.....

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
zsancy
 
 


Zsancy!!!én itten vagyok!!!!! Csak pont akkor írtam, mikor Te!:):)
Amúgy nem sokat tudok jönni...most volt suliszünet, végig a családnak kelett ugrálni...éjszakla meg már hulla vagyok! Ha jól belegondolok, több mint fél éve nem volt apával semmi házasélet....
Tők gáz, de szülés óta nincs is kedvem, és lehetőség se, meg idő....apa már kezd "berágni" . :(
Na megyek etetős idő, aztán séta, aztán etetés megin, aztán szaladni a nagyokésrt, aztán úszás Vácon......szóval van progi :)

Kép
Kép
Kép
lkverus
Göd
 
 


nem jól írja az időt a Babanet! most nálam 9 óra van, nem 7!!!! Szerintem az óraátállásnál fordítva történt... :(

Kép
Kép
Kép
lkverus
Göd
 
 


Helló Lányok!

Na kihúsvétoltuk magunkat mi is, megjártuk a fél országot, és rájöttünk arra, hogy mi kell ahhoz, hogy Marcika végigaludjon egy éjszakát: legalább 250 km autókázás, és rengeteg rokon, aki nyüzsög körülötte egész nap. Így rögtön két átaludt éjszakánk is volt egymás után. Kicsit költséges ugyan a módszer, de olyan jót aludtam, mint 10 hete nem :lol:

Persze aztán visszatértünk az egyszeri felkeléshez, bár azért itt is javul a helyzet. Ma éjjel 1-kor cumival szereltem rá az úrfi, és ez után csak 1/2 4-kor kelt fel. 1/2 9-től ez már egész jó teljesítmény! :D

ZVera, Andus: húúúú, örülök, hogy mindenki jól van, és az ijedtségen kívül más gond nem lett!!! Vigyázzatok magatokra!!

Zsuzsi: örülök, hogy nálatok ilyen szépen alakul a helyzet!!! Hidd el, egyre könnyebb lesz, legalábbis én így érzem. Mi is egyre jobban értjük a törpik jelzéseit, és így nálunk olyan szépen, harmonikusan telnek a napok! És én is úgy vagyok vele, mint Julcsi, hogy napról napra egyre jobban imádom a kisfiamat!!!

Bogi: Szuper, hogy apa is kezdi beleélni magát a helyzetbe, hajrá!!

Panna: nagyon ügyes Hannácska, szupi, hogy ilyen jól sikerült az út.

Rakok néhány képet, hátha mások is kedvet kapnak!!!

Ladmon: ígértél te is Esztikeképet!!

Kép Dédinek magyarázok

Kép A másik dédinek inkább üvöltök

Kép Az örök kedvenc: pancsi

Zsufi

KépKép
zsufi74
 
 


ikverus: jok a képek

zsancy: mi van ezzel a nyálfolyás,kaja közben tejfolyás dologgal??? Nekem is csepp csajnak nagyon folyik a nyála és van hogy kaja közben folyik ki a szája szélén a kaja...légyszike írd már le hogy a gyerekorvos mit mondott!!! Legalább jól játszik párod?! :D

zsufi: nálunk is bírja a kiscsaj a nyüzsit. Jók a képek.
Apácskával ma sétálunk, fodrászhoz megyünk...aztán sajna megy éjszakára, de tök jó lesz kicsit vele lenni hármasban.

millye: álommanó volt? Nálunk rendesen teljesített. Jobban vagytok?

Kép
budabo
 
 


Julcsi, bizony, az utóbbi egy-két hétben én is úgy látom, hogy nagyon sokat nőtt. És rengeteget vigyorog, meg csacsog :D ez a tesóm féltesó, apu közös csak (igen, van még egy féltesó nővérkém, meg egy édes öcsikém). Ja és a sziget kimaradt végül (apa kicsit macskajajos volt...)
Bíztatóan hangzik a kendő :) lehet, megpróbáljuk újra a héten :)

Jujujuj mindjárt teszek fel képet, haragos Ladmon nagyon félelmetes!
BTW Esztike is rég mutogatta itt a szép kis pofiját!!!

Kép

Kép

Kép

KépKép

KépKép
stelly
 
 


Stelly: Adri baba is édesen vigyorog teli szájjal!!

Kép
budabo
 
 


még mindig alszik:( a mi ágyunkban)
Kép
nincs szivem felkelteni :)

Kép
Kép
Kép
lkverus
Göd
 
 


Budabo:

Nem akartam rád hozzni a frászt!
Petrának nagyon folyt a nyála...szinte ömlöt kifele..és hát kérdeztem mitöl lehet ez...mert én ugy vettem észre mintha nem mindig nyelné le..hanemm inkább kiköpi vagy kifolyatja...ekkor kérdezte a doki hogy a tejcsivel is úgyan ezt csinálja?.....(hogy nem nyeli le vagy,épp nem az öszeset)Erre mondta ö, ha Petra igy enne akkor baj van a kicsi nyelésével...és azt meg kell nézetni ,meg további vizsgálatok kellenek mert sok más is okozhat különbözö kisebb problémát...De ne ilyegyek meg azt úgy is észre venném mert a baba nem hizna...úgye mert nem nyeli le a kaját.De tovább nem magyarázott a dologrol mert a Petrának az evésell semmi baja...meg nem mindig nyálzik...meg inkább játszik vele én úgy vettem észre.
Ne ilyedj meg Iringónak sz.tem semmi baja...vagy ha esetleg a gyerekorvosod feléjársz kérdez rá te is...
Mert már észre vettem minden doki vélemény közt van külömbség....
Meg én nem akarok,okoskodni..te láttod Iringót hogyan eszik...
Téves diagnozist meg ne állitsunk fel a gyerekröl... :wink:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
zsancy
 
 


zsancy: oksa, Iringó eszik, hízik szóval akkor nemhiszem hogy van gond. Húúúúúúúúúúúú, elég nekem az öklendezés. Lehet korán fog a foguk jönni :wink:

Kép
budabo
 
 


Kaandi: A válladra próbáld ki a Solanum Malacoxylon 9 ch-t ez csontrendszeri ízületi és izom fájdalmakra van és mivel homeós ezért szoptatás alatt is szedheted napi 2x5 golyó.

Zsu83: Gondolom, hogy nem volt fájdalommentes a temetés, de már nyugodtabb vagy. Nagyon sajnálom!

Budabo: Milyen aranyos volt a férjed! Én is hamar el tudok érzékenyülni! Valamelyik nap a Jégkorszakon pityeregtem :lol: :lol: :lol: Álommanó volt tegnap este negyed tíztől aludtunk reggel hatig és utána még nyolcig... :lol: Már jobban vannak a betegek köszönjük!

Zsancy: Remélem minden rendben lesz a csípőszűrésen! :roll:

Stelly: Adry nagyon szép baba! Már épp szólni akartam, hogy rakjál fel képet! :wink:

Kép

Kép

Kép
millye
 
 


Zetibebi: Kérdezted a köptetőt valakitől talán Mist-től. Beteg még a pici? Milyen gyógyszert adtál neki? Én ajánlom a Stodal szirupot ez is homeopátiás szer, száraz, illetve hurutos, köpettel járó köhögés csillapítására ajánlott. Adagolása: naponta 3-5 alkalommal 1 kávéskanál szirup.

Kép

Kép

Kép
millye
 
 


millye: akkor az álommanó csapatban nyomja...nálunk is ari volt, reggel mi is aludtunk még másfél órát. Jön a védőnő :( egy hónap után eszébe jutottunk. Hátam közepére kívánom...Elérzékenyülés: amikor Fügcsim kezdte a mosolygást és engem is megtisztelt mindig elsírtam magam :oops: szegény lány nem tudta hogy most mivan :shock:

Kép
budabo
 
 


Bogi milyen édes apukátok van!!! :D

Zsuzsi irigykedek a kitartásodra, bár nálunk is lassan rendeződik az alvás de ti igazán ügyik vagytok!

Andus ne bosszankodj a bevallás miatt, kész van az a lényeg!

Zsuzsi képetképetkééépet! :D

Elif már pont akartalak hiányolni, gyere este ha tudsz!

Verus Vince nagyon helyes!!! Tök okosan néz! Andris meg tök profin itatja :D

Zsancy jó kis nap lesz nektek a május 14… biztos nincs nagy baj Petra csípőjével, lehet hogy kap terpeszpelust, az megoldja.

Verus házasélet: még mindig nem tom mi az…

Zsufi az én két porontyom is kinyúlt a kocsikázástól! :D
Jaj Marci is de helyes! :D

Adri is csudaszép! :D Btw mit jelent?

Millye már nem taknys, csak azért kérdezem hogy tudjak róla ha kell. A stodalt ismerem ;)
Rólunk: vadiúj rekord, 7 óra!!!

Vera
Kép
Kép
zetibebi
 
 


Mosolyalbum :D


Kép anya de hülye arcot vág :D

Kép felészülök egy nagy vigyorra...

Kép íme :)

Vera
Kép
Kép
zetibebi
 
 


Zetibebi: Gratula az új rekordhoz! Oli nagyon helyes ahogy mosolyog! :lol:

Budabo: Szerencsére hozzánk már nem fog olyan sűrűn jönni mert csak 6 hétig jött hetente a védőnő... most már ritkábban látogat meg... :lol:

Kép

Kép

Kép
millye
 
 


zetibaby: köszi, neki is tetszik hogy mindenki dícséri most :lol:

millye: nálunk háromszor volt idáig, de ma mi a francnak jött nem tudom, nagyon felidegesített.
Nézi a kiscsajt és közben beszélgetünk. Mondom hogy nem kapja a K vitamint, mivel tápszeres, dokinő mondta ne adjam neki...azért még ezerszer elmondta hogy akkor adjam neki a vitaminokat, de amin felidegesítettem magam, hogy Füge öltögeti a nyelvét, illetve inkább a szájában játszik vele, "tömködi", kérdezte hogy ezt régóta csinálja, de közben viharfelhők a feje felett. Mondom kb. 1 hete, miért, hát semmi..semmi, de azért mondjam el a dokinőnek, mert ez lehet egy "tünet". Na bennem az ütő megállt :shock: Nézi az UH leletet és akkor mondja hogy biztos nincs semmi baj, hogy ez csak szokás most Fügénél hiszen a koponya UH-ja totál negatív. Kérlek mondjátok hogy másnak a babája is csinálja ezt, és normális!!!!!!!!!!!!!!!

Kép
budabo
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: