A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Szent Imre kórház azaz a Tétényi - Ikea szoba &eacut


Zuz,
Dóci tökjól van, nagyobb volt az ijedtség, igazából taknyolódáson kívül semmi baja. De most már itthon lesz a héten :D

Ruz,
abszolút lehet, hogy Bendi későnérő, DE: én a helyedben mindenképp megnézetném, nehogy pl. valamilyen fizikai oka legyen annak, hogy még nem beszél (orrmandula-problémák pl. ronthatják a hallást vagy ilyesmi). Max. kiderül, hogy kutya baja, csak türelmesen várni kell még egy kicsit. Úgy emlékszem, hogy a párod is későnbeszélő volt, nem? :D

v
kisün
 
 


Tavaly ilyenkor már beértünk a kórházba, átöltöztem és még minden előtt kicsit kiültem a zuramhoz az előtérbe. AKkor készült ez a kép. Még jócskán vidáman voltam, nem túl erős fájásokkal.
Kép

Kép
Kép
tinu
 
 


Tinu,
egyre izgalmasabb... :lol: :lol: :lol:
zsancikant
 
 

 
 

Tinu,
:D ez tök izgalmas :D mint egy folytatásos regény :lol:


Lányok, azért, mert elmondtam, hogy szeretek Apával intimatice összebújni és nem érzem szükségét fáradtság esetén sem visszautasításnak, az még nem azt jelenti, hogy, -éves nyaralásokban mérve-, minden évben mehetünk az Antillákra, vagy Peruba... :lol: :lol:
macskanyu
 
 


Macs,
jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa... :shock: :lol: :lol:
Füli hogysmint?
zsancikant
 
 


Tinu! Kíváncsian várom a folytatást :)

Zsan! Mikor lesz a tali a Campiban? Lehet csatlakozni?
lindicita
 
 


Lindi,
hétfőn, és lehet! :lol:

Meme még mindig alszik, pedig már RÉG úton kéne lennünk... :roll:
zsancikant
 
 


Neet! Felhívtam telefonon a Hervist (már égett a bőr a kéepmről, de sajna nem jutottam le azóta) és sajnos csak férfi 501-es farijuk van, nem is volt női :(
lindicita
 
 


Zsan! Azt láttam, hogy hétfőn, de hány órakor?
lindicita
 
 


Zsan, na jó, ha mindketten betesszük az ezrest, azért egy Ciprus, vagy szardínia kijön all inclusive-ra :mrgreen:

Behalok a Csajszimon. Karácsonyra kapott egy műanyag babát a Nagymamitól. Elnevezte Maja babának és naaagyon szereti pátyolgatni. Most ide hozta, ezzel a szöveggel: " Annya, Maja baba sír, éhes, pocakjába adsz szopit! Maja baba előbújt a pocakodból, Te adsz neki szopit! Diababa szeletem Maajáát, adok puuuszíííít, annya adj neki szopit!! Aztán megy aludni, ágyikómba!"

Diababa= Én jelenleg :mrgreen: És engem mindíg így, dupla "nny"-el szólongat, de ha másoknak mesél rólam, akkor csak "anya" vagyok...

ma új magyarítása is van: az amit szeretne és szerinte megkaphatja, az a" Diának-valója-van ott", ami az enyém és szerinte használnom kell az adott pillanatban, az meg az "Annyának-valója-van" :mrgreen:
Az is fantasztikus lehet, amikor egyből helyesen használja a babó a szavakat de én annyira imádom ezeket az agyalmányait... már ha megértem, miről van szó...
macskanyu
 
 


Na, ébredt Töjpejős :) akinek már nem is csúszik a sima babakaja, bezzeg a jó pörköltszaftos nokedli :lol:
lindicita
 
 


Rylie!

Nálunk úgy van, hogy lefekszünk (valamelyikünk) együtt a Bendivel a szobájában és amikor elalszik otthagyjuk egyedül. És mivel reggelig alszik nem szokott tiltakozni. :lol: Reggel persze első dolga, hogy megkeres minket. Le sem merem írni, nehogy boszitopik visszafelé hasson, de egy ideje elég jól alszik éjjel a Bendi kb. este 9-néha 10-től reggel 6-ig 7-ig. Szóval azért elalváshoz igényel, de utána elvan, nincs gond. Régebben volt, hogy éjjel átjött, meg néha most is van, hogy vele alszok, amikor be van dugulva az orra, meg ilyesmi, de egyébként mostanában tényleg jól alszik.

Kisün

A hallásával biztos nincs gond, mert a fül-orr-gégész múltkor bemérte, és igaz az orrmandula picit nagyobb, de még bőven az alatt a határ alatt van, ami akár kis gondot is okozhatna. Úgyhogy ha van valami az más dolog lehet. Egyébként párom is 3 évesen kezdett beszélni és szerintem, de ez csak az én meglátásom Bendi úgy mindenbe picit késő érő, szóval pl. 2 éves kora körül még nem igazán lehetett utasításokat adni neki, hogy hozd ide, tedd el, ülj le stb. mintha oda se figyelt volna nem csinált semmit, és azért ilyen korban ezt már szokták csinálni a gyerekek, akkor is aggódtam, de pár hét és hónap eltelt és kialakult. Múltkor is meglepődtem, mert mondtam neki, hogy fel kell venni a pizsamát és odament a szekrényhez és kivett egy pizsamát, nem gondoltam volna hogy meg tudja különböztetni, hogy melyik a pizsama, (kicsit alulértékeltem szegényt.. :oops: ) főleg mert elég ritkán adunk azt rá, általában pamut rövidnadrágot és pólót kap éjszakára, de már kevés tiszta pólója volt, gondoltam most vegyünk fel pizsit.

Tinu

Nagyon jó ez a kép! :D

ruz
ruzicsky
 
 


Tavaly ilyenkor már túl voltam a vizsgálaton, miközben elment a magzatvizem. Utána erősödtek fel a fájások. UM elviharzott azzal, hogy egy kis melegvíz biztos jót fog tenni. Ica megengedte az IKEÁ-ban a kádba a vizet és én beültem. Nagyjából ez idő tájt kezdődött tehát a vajúdásom. (Feltennék képet erről is, ha nem lenne nyílt topik. :mrgreen: )

Kép
Kép
tinu
 
 


Sziasztok!
Leültem a géphez egy kv erejéig. A kis MenőManó alszik, a Nagy épp mesét néz :oops: Így legalább pihen egy kicsit. (Én szoktam neki olvasni ilyenko, de most menten elaludnék...)

Tinu, szuper ez a kép! Folyt.köv., ugye? :)

Szellő, ezen a képfordításon akkorát röhögtem!! De a megoldásról gőzöm sincs...
Ruz, P is így beszélt, majdnem 2,5 éves koráig, aztán hirtelen elkezdett többszörösen összetett mondatokat használni. Ilyeneket modott pl.: "A Pa sza"=a Panni szalad (Névelőt mindig használt, ha kellet, ha nem.) Sztem nopara!

Zuzi, mintagyerek :) Védekezés meg :roll: :oops: Apjuk még várna a hármaskával, a családom meg kitagadna, ha megint szülnék diplomázás helyett, mondván minek taníttattak soksok évig... :roll: De úgy tűnik, nem lesz pharmatex-baba :(

Mintagyerekem ma oviban volt ! :) Az egyik óvónéni megfogta, amíg segítettem Pnek öltözni, de közben be kellett mennie a csoportba, és vitte Bt is. Mondtam,h holnap hozom őt is, annyira élvezte!

Macs, taxis sztori, meg Füli nyelvújítása naggyon jóóó!

Szrek, én is úgy tudom a lázcsill.t mint Zuzi. És gyógyuljon hamar az ifiúr!

Lindi, utazásos motiváción is jót röhögtem! :)
Akkor most a Maldív szigetekre gyúrtok? :mrgreen:
Mamuszkát meg nagyon szeretjük, abban gyalogol a csaj föl és alá! :)

Buksi, szia, dokiügyben én nem tudok segíteni, én vagyok itt a kakukktojás :) De nem te érdeklődtél MK-ról a Péterfys topikban?
rídonli#
 
 


Jaj csak gyorsan...

Zuz: na melyik az? help meeeeeeeee.

Lindi: hihi, nálunk tiszta üres lenne a kassza, de csakis miattem. :-)
Én is Guttman Orsolyát akartam felkérni, erre nem megondolta magát az én kis pocaklakóm? Igy maradt a régi jól bevállt dokim. :lol: :lol:

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Egy évvel ezelőtt szűk egy órácskát vajúdtam a meleg vízben. Aztán már tényleg bedurvultak a dolgok. Míg előkészültek a szülőszobán, addig alig bírtam feküdni az ágyon. Valahogy csak átballagtam a szülőszobába, felültem a szülőszékre-ágyra és kezdődött a kitolás.

Kép
Kép
tinu
 
 


TÜNDE ALIZNAK NAGYON BOLDOG ELSŐ SZÜLETÉSNAPOT!!! :D :D :D
Kép

Kép Kép
curse
 
 


Nurofen és Germicid:
doki néni is úgy mondta, mint dr. Zuz ;) :D :D :D

aki Vincetoxot nyom, az remediás d6-osat szokott? ilyet sikerült végre találni, de akkor ez jó, ugyi? Votiv már ellátott szerencsére csomó jótanáccsal meg nincs is nagy baj, csak szokás szerint összevesztünk apjukkal, mert ő maximálisan elzárkózik a homeótól, mindentől, sőt :( :(

Tinu, következő lépés? :D:D:D

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


Tinu,
:D látom, már kitolásnál vagyunk :D :D :D

én megjártam gyógytárat Ábel pedig húzza a lóbőrt mindjárt eszek vmit (ma még nem sikerült de nem is baj ;) ) és iszom végre egy kv-t is 8) tiszta dőzs :lol: :lol: :lol:

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


Ruzy,
Bölcsis nyanya :roll: Nekem is az fordult meg a fejemben elszőr, h csak azért mondja, mert így neki nehezebb vele foglalkozni. De lehet, h tényleg az lenne a megoldás, ha vki megnézni Bendit, már csak azért is, h megnyugtasson Téged, h nincs vele semmi baj :wink:

Votiv,
HL wow! :D Képet az új frizkóról!!! :D

Macs,
Fülesednek bulást!!! És hát a dumája, beszarás :lol:

Bukcsi,
Írok Neked privit dokinőről.

Johi,
Járkálás szuper hír :D :D Nagyon drukkolok, h a csajod hamar beletanuljon újra a járásba!!! És hajrá tesóprojekt!!! :D

Lindi,
Motiváció :lol: :mrgreen:

Szrek,
Nálunk is már nőttek rágó fogak, de nem volt láz. Persze ez még nem jelent semmit :?

Tinu,
Nagyon jó ez a kép :D és nagyon várom a folytatást :wink:

Ríd,
Családdal ne foglalkozz!! Mindenki úgy éli a saját életét, ahogy szeretné :wink:

Kéregetés: na azért megnyugodtam, h nem csak én vagyok ilyen antiszoc :lol:

Képzeljétek ma két híres filmcsillagunkat :mrgreen: láthattam élőben a campiba. Benéztünk az egyik cipőboltba, épp Adélra próbáltam egy cipőt ráadni, amikor hirtelen megjelent mellettem egy colos szőke és egy topis barna. Ahogy megszólalt a szőke csaj, rögtön az gondoltam, mi van? BK forgatáson vagyok? :lol: :lol: :lol: Szóval Kinguci és Emmuci vásároltak éppen ott. Hát mit ne mondjak, én nem is tudom, h a Kinga hogy tud életbe maradni ilyen testtel :? hihetetlen vékony. Tényleg igaz az a mondás, h a tv kövérít. Persze Emma hozta a szokásos topis-nyomis formáját. A legviccesebb az egészben az volt, h amit Kinga vásárolt cipőt számlára íratta :lol: Ezek szerint nem fizetnek jól a BK-ban? :lol:

Kép Kép
curse
 
 


És most jön az utolsó fejezet. :D
17.17-kor (hivatalosan 17.26-kor, de a szülőszobai óra nem jól járt) gátvédelemmel megszületett Tünde Aliz: 10/10-es Apgar, 3250 g és 56 cm (szerintem nem volt annyi, de ez a hivatalos).
Kép az első pillanatok

Ez volt életem legcsodálatosabb élménye és legnagyobb boldogsága. Most is megkönnyeztem és jól megcsókolgattam a gyermekem. Ez az év pedig a legizgalmasabb és az eddigiekhez képest leginkább eltérő tapasztalatokat hozó év volt az életemben. Talán nyálas szöveg, de mióta Tünci megszületett, azóta elégedettnek és boldognak érzem magam.

Mostanság pedig így néz ki az ünnepelt:
Kép a zoknihúzó bajnok
Kép míg én vasaltam, elfoglalta magát : )

Kép
Kép
tinu
 
 


És segítsetek nekem két dologban, plíz :D

Neten rákerestem az MMR kivezetőszerére és azt találtam, h MMR a neve :shock: Ez tényleg így van, vagy csak én néztem rossz helyen? :? Próbálnám megrendelni a gazdagréti patikában, de annak a honlapján meg nincs leírása egy szernek sem. Nem értem :?

A másik dolog pedig az első cipő téma. Biztos, h már sokszor volt itt róla szó, de én a mai nap totál elbizonytalanodtam. A márkára emlékeztem, h az assot ajánlottátok. Ilyet találtam is a campiba, viszont nem tudom eldönteni, h az az adott csizma szerűség jó-e tényleg Adélnak. Sajna csak 19-es méretűk volt (Adél lába meg kb. 17-es lehet). A sarkánál jól illeszkedett a lába, de az orránál simán fel tudtam hajtani a cipőt. És amikor ráadtam mindkettőt, akkor elindultam vele egy picit sétálni és szerintem elég nehézkesen ment benne. Biztos az is benne van a dologban, h ilyen még nem volt a lábán és furcsa lehet a súlyt cipelni, viszont ami nagyon nem tetszett benne, h csápásan ment.
Ti hogy és mikor vettétek az első cipőt? Lehet, h még túl korán kezdtem neki, de hát úgy látom, h már a kocsi cipő sem egészséges a lábának. Vmi normális cucc is kéne már a lábára. Mit nézzek, amikor veszem? Méretileg eggyel nagyobbat? Abszolút tanácstalan vagyok :?
Egyébként, ha vki épp akar téli cipőt, csizmát, bakancsot venni a dednek, a campiba a spuri nevezetű üzletben most minden le van 50%-kal árazva.
Többek közt ezért is bosszantott a dolog, h nem tudok neki cipőt venni. Egyébként tényleg ennyire nehéz 17-es cipőt venni? Mindenhol csak 19-től indul? Mondjuk a humanicba bementem és ott volt 17-es méret is, viszont a márkája alapján nem volt túl biztató a dolog.

Kép Kép
curse
 
 


Tinu,
Gyöngyörű :D :D :D
És szerintem a múltkori képekhez képest is tök sokat változott Tünci :D És a hajkoronáért továbbra is irigy 8)

Kép Kép
curse
 
 


Votiv,
írtam a Homárnak egy sztorit, átbaszott az invitel, ENGEM!! akit még senki se tudott... nekik ment. Csak simán elküldtem a címükre, az elég? És lesz valami visszajelzés, vagy hogy van ez? Tudsz infoval szolgálni?
neet
neet
 
 


Tinu, ezt a képet én is megkönnyeztem. ((Lehet,h mégis...??))
És gyönyörű az 1 évesed, Isten éltesse még 1x!!!


Curse, az utcán még nem mászkál Adél, ugye? Mert sztem csak akkor érdemes neki olyan cipit venni, amiről írtál. A babakocsiban az kell csak,h melegítse. Otthoni cipő: megoszlanak a vélemények: zokni/puha cipő, vagy saroktartós, keményebb talpú. Nemtom melyik a jó.Enyémek puhában nyomják itthon. Bnek emellett van egy olyan kiscipője, aminek műa a talpa, de nagyon rugalmas, a fölső része meg bőr, és tartja a bokát. (Elefanten)
rídonli#
 
 


Curse,
mi első benti cipőnek szandált vettünk innen: http://x113.dataglobe.eu/artmusic/supi/
Budakeszin van az Erkel utcában a cipész

kintre amikor már úgy nagyjából járt szintén innen volt szandál illetve kicsit zártabb; most volt neki Elefanten és most Falcon van, ami szuper és NEM ÁZIK BE :D :D :D (hihetetlen mik után maradt száraz úgy örültem :D )

Ábelnek továbbra is magas a láza, de vettünk be oscillót, vincetoxit, nurofent és este lesz hűtőfürdő és iccakára kúp is, eszik, amihez kedve van és issza a gyümölcslevet :D
köszi a ++++okat meg tanácsokat, most sokkal jobb a kedélye és én is nyugodtabb vagyok :D

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


Tinu,
szép nagyon ez a kép rólatok :D :D :D
Isten éltesse a kislányod!!!! :D :D

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


Nagyon boldog szülinapot Tündének! :lol: :lol: :lol:

Az első pillanatos kép egyszerűen gyönyörűűűűűűűűűűűűűűűűűűűű!!! :lol: :lol: :lol: Persze a többi is, de ettől teljesen elpuhultam.

Szrek! örülök,hogy nyugisabban :D :wink:

Zuzi! én megerősítelek: ha szopi nélkül alszik el a köli, akkor többet alszik egyhuzamban.

holnap turizmusmarketingvizsga.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


még mindig fordítva
szgép guru férjek, ötlet???:-D
szelloke
 
 


[quote="szelloke"]m írta:szellokeég mindig fordítva
szgép guru férjek, ötlet???:-D


AltGr+nyíl billentyű (asszem a felfelé nyíl)

Marcim is csinált már ilyent, azóta tudom :lol: :lol: :lol:

Pussz: Pocak
pocakpacni
 
 


POCAK!!!!
Csupa nagybetű leszel ezután Nekem és a férjemnek :-D
EZer hálaaaaaaaaaa
Lányok!Próbáljátok ki milyen volt :-D
Mindjárt jövök :-D
szelloke
 
 


Tinu:
Tündének sok boldog első születésnapot!!!!!!!!!!!!!

Ma vendégeink voltak:

Kép

Kép

Pedig nem is beszéltünk össze...
Votivnak nagyon csini a frizurája, Isti pedig annyit fejlődött, hogy csak na!!!! /és a blogban lesz egy videó, amin Lili és Réka veszekszenek egy lufin :lol: :lol: :lol: /

nukada
 
 


Na, Grétim is 38,7 fokos lázzal ébredt délután :shock: De kedve ugyanolyna jó volt,mint lefekvés előtt, ugyanúgy rohangált, játszott, csak csupa piros volt az arca és hát tűzmeleg volt a teste. Rögtön bevillant, hogy a vesemedencegyulálánál is ugyanígy kezdődött, úgyhogy rögtön intéztem a pisibeutalót. Telenyomtam vitaminnal, már most este készültem a hűtőfürdőre, erre kemény 37,2 a "láza", hihetetlen.

Tinu! Nagyon szépek voltatok :D Micsoda hajasbaba volt Tündi :)

Curse! Én Grétinek és Bajninak is kintre Clarks cipőket vettem, azoknak van úgynevezett First Step cipő, ami nagyon pihe-puha cipőt jelent, amiben hajlik a lábuk.
lindicita
 
 


Szellőke :mrgreen: :mrgreen:

Neet, elvileg 1-2 napon belül olvashatod magad a Homárban, más visszajelzést ők nem szoktak. Aztán meg olvashatod a kommenteket, amelyek szerint te tehetsz az egészről, mér hagytad magad :twisted:
Amit a Homárnak emileztél, küldd el a Fogyasztóvédelemnek is ( fogyasztovedelem@pest.b-m.hu ), ők is 1-2 napon belül reagálnak, és ők aztán előrelendítik az eseményeket! Általában elég, ha csak felhívják az illető vállalatot...

Tinu, első percek kép valóban nagyon kifejező, MINDEN benne van. és sztem külön mókás a kis fekete kocka 8)


Szrek, Macsek, PGabi, gyógyulást a gyerkőknek!!!

Johi, Fanninak is sooksook +! tesóprodzsekt :wink:

Ruzi, szerintem a bölcsi pont arra van, hogy a közösségben, ahol látja a kortárs mintákat és rá is van kényszerítve a kommunikációra, nagyon meglóduljon Bendi szókincse és beszédkészsége. Csak egy kis időt kell neki adni, ezt a bölcsisnéni is tudhatná, nem is értem, miért mond alig 1 hónap után ilyeneket. Egyébként úgy van, ahogy Szrek mondja, 3 éves kor alatt meg se vizsgálják a gyereket, ha nem beszél, addig bármi belefér. Nem is igazán a beszéd és a szókincs a lényeg, hanem hogy kommunikáljon Bendi - Istinél az volta a gond, hogy nem is kommunikált.
De még erre se javasoltak mást a fejlesztőben, csak a gyakori mondókázást, énekelgetést, affektív beszédet (hogy tessék neki a beszéd és kedvet kapjon rá), egyszerű mondatokat/igét tartalmazó utasításokat, sok ugrándozást ás höcögtetést (ez fejleszti a beszédközpontot).
Ezeket mind meg lehet csinálni otthon is, ill. erre jó a Ringató, Tücsökzene vagy egyéb zeneovis foglalkozás. A bölcsitekben nincs ilyesmi?

Lindi, igen, ez volt a párom karácsonyi ajándéka. De nem nehéz a Hajashoz bejutni, bárki bemehet az utcáról, csak hosszú az előjegyzés. Apafej karácsony előtt mindjárt foglalt is időpontot, mostanra adtak. Ha most kérnél, akkor már csak márciusra lenne. Fotó nem készült, talán majd holnap...

votiv 8)
votiv
 
 


Lindi,
milyen formában adod a vitamint Grétinek?

Nuk, Vot,
helyesek a kis csíkoskák! :lol: :lol:

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


LENIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!!!!!!!
tessék írni! :D :D :D :D :D

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


Nuk :D :D :D :D :D és még1x köszi a szép napot :D
Nagyon drága család vagytok! Réka és Józsi tök jót bandáztak, Istók pedig azóta is emlegeti Zsigát és az autóversenyzős játékot :P

Curse, az MMR neve Remedia Impfstoff MMR C30 (mindegyik kivezetőszernek uaz, mint az oltás neve) De nemigen éri meg egy egész tubust venni azért a 6 golyócskáért, amit beadsz. Én szívesen adok neked a miénkből. Mikor lesz az oltás?

Zuzi, Zsanci, akkor hétfő camponás tali? mert mi is épp ráérnénk :P

votiv 8)
votiv
 
 


ezt közreadom:

Kedvesek!

A lehető legnagyobb boldogsággal értesítelek Benneteket, hogy előkerült az Advent a Hargitán eredeti felvétele Bubikkal / + Sinkovits, Agárdy/, s a DUNA TV műsorváltozással műsorára tűzi

január 22-én este!!!

Ezen a felvételen, ebben az előadásban még fel tudtam Őt támasztani... Aki tudja, rögzítse, hogy István egyik legszebb alakítását megőrizhesse!

Üdvözlettel: Kubik Anna

votiv 8)
votiv
 
 


Vot,
kösz. Közben megtaláltam más postot a homáron, ugyanezzel mást is megszívattak, most nem tudok hirtelen mit tenni, kiadom a mérgem, ahol csak tudom. Íme:

Gyerekek, az invitel úgy átbaszott, mint szart a palánkon és nem kérek bocsánatot, atomot nekik, ahogy a homáron írni szokás. Elküldöm ezt mindenféle fórumra, mert okuljon a többség: telefonon bárki bármit akar veled köttetni, azonnal NEM KÉREM és lecsapod a kagylót!
Felhívott valami pina még dec.ben, h a t-comos számlám olcsóbb legyen, váltsak díjcsomagot, és én hülyebaromállatkakamatyi belementem. A csajnak még nálam is jobb beszélökéje volt, és 3x kérdeztem rá, lesz-e plusz költség, van-e valami rejtett humbug, és 3x ígérte meg, hogy nem lesz.
Na, most kijött ugye a szokásos t-com számla, no para, befizettem, erre most meg kijön egy inviteles is. GRRRRRRRRRRRRRRR. Utánaérdeklödtem, és a poén az, h az invitel IS és a régi t-com IS kiszámlázza a hívásaimat. T-com adott tanácsot, hogy tudom kikerülni az invitelt (1515 a tárcsázás elött és akkor az invitel nem küld számlát, mert ez t-comos hívásnak minösül, ám ha lehagyom a 1515-t, akkor az invitel akcióba lép.)
Semmit nem írtam alá, de az a 3 perces beszélgetés szerzödésnek számít, hallottunk már ilyet. VISZONT! Semmit sem írtam alá és semmit se küldtem vissza, úgyhogy bekaphatják. Sajnos én is bekaptam, és most kifizethetem a dec.ben keletkezett számlát (nem sok szerencsére) és valszín már jan.ban is keletkezett némi össszeg, és azt is ki fogják számlázni, és innentöl csak 1515tel telefonálok vagy semmivel, úgyis csak a net miatt van a telefon is, és elmehetnek a búsba. Ja, szerzödést lemondani lehet, ha befizetsz valami iszonyú összeget, 30-40 ezer között, nem tom pontosan. Asszem egy vagy 2 év a hüségnyilatkozat, grrr, felrobbanok, engem még soha senki nem tudott átverni, és most milyen simán ment... a pofámba hazudott a nö, telefonon át. :twisted: :twisted: :twisted:
neet
neet
 
 


Csíkos csajok édesek!

Betegek gyógyuljanak!!

Fanni lábának további millió ++++++!

Invitel rohadjon meg!!

Lindi,
kösz a léviszes infot, ettől tartottam.

Votiv,
Hajas kép? :)

Tinu,
húha, a köldökzsinór ilyen vastag? Én nem is láttam, eltakarta a csajom. ;)

Curse,
én csak Magdi anyussal, Lacival, egyebekkel futok össze mindig a Campiban. :) Laci akkkkooooora! 2 m 20 biztos megvan. :lol:
neet
neet
 
 


Neet, uezt megcsinálták Nagyimmal is, a pasi, aki becsengetett azt állította,h a t-comtól van, nekem utólag esett le,h a névtáblája zöld volt, ők meg ugye permanensen rózsaszínek. Én izomból elküldtem, mondván nem használunk vezetékes telefont, miközehozzá, mert olyan direkt kérdéseket akart föltenni, amivel kihúzta nálam a gyufát. A Nagyim viszont alá is írt, és most kb 1500fts + számlái vannak havonta. Szóval HAZUDNAK, és g#cik (nagyon utálom ez a szót használni, de erre nincs jobb).
De ezt a 1515öst jó,h írod, majd megmondom neki. (HOgy kell? Fölveszem a kagylót, bepötyögöm,h 1515, éa utána jöhet a többi szám?)
Pümet megkaptad?


LILIRÓZA ÉS RÉKA nagyonagyon édesek!!!!!!!!!!!!!!
rídonli#
 
 


És megint menniy beteg, enyimek is kezdenek köhécselni...
Mondtam Pnek,h ha éjjel köhög, akkor nem megy holnap oviba, mire ő kétségbeesetten: "De engem vár az Óvónéni!!"
rídonli#
 
 


Sziasztok,

Tündinek Nagyon Boldog Születésnapot Kívánok :D

Tinu :) nagyon szépek a képek és sztori külön jó. Kicsit irígykedtem a közös fotó miatt a szülés után, de reménykedem, hogy legközelebb nekem is sikerül :)

Minden Betegnek Jobbulást Kívánok ++++++++++++++++++++++++++

Nuk :) home-made, de nem úgy, ahogy Ti csináljátok. Mi is megbízható helyről vesszük, de szigorúan csak azt, amit a kolbászba, illetve a sonkákhoz, szalonnákhoz felhasználunk. Receptet párom igyekszik ellesni, már tudja, csak még bizonytalan, ugyanis egy kedves házaspárral szoktuk csinálni és ők hozzák a receptet. Majd megkérdezem páromat, mi a titka :) ?
Gratula az etetőszékes evéshez. Sok ilyet kívánok még nektek a fejlődés útját kikövezendő :D Sínhez kitartást, Rylie ismerőseinél is bevált, legyen úgy Nálatok is :) Csíkos csajok édesek :)

Ríd :) azt a boltot ismerem, de annyira csilivili bolt, hogy nem gondoltam, az lenne az esztétikai sérült áruk boltja, de majd megnézem. Köszönöm szépen :) helyzet Mikulás fronton? :)

Szrek :) jertek és látogassatok meg, és megnézhetjük a vízicsirkéket is, ala szárcsa, merthogy kiderült, az a hivatalos nevük :D és kaptok tóbászt :D Jobbulást Nektek is :)

Kattix :) Félix gyönyörű :D

Gabi :) hát ha tényleg nem zavarunk, akkor majd meglátogatunk :D Jobbulást Nektek :) ++++++++++++++

Lindi :) gyerkők nagyon szépek :) Máténak ugyanilyen talpas zoknija van, mint Bajninak :) Nálatok minden hivatali szerv sokszor és jó erősen csenget? Úgy emlékszem, anno a postás is így tett… vagy rosszul emlékszem? Naaagy gratula a lépésekhez Bajninak :D

Gátmetszés kontra szex : nálam a helyzethez képest, sztem nem vágtak nagyot, még meg is lepődtem, mert a vákuum miatt nagyobbra számítottam. Egyébként mondta a szülésznő, hogyha nem lett volna gond, akkor nem kellett volna vágni, mert jól tágultam. Szóval, én utána ültem, futottam, mint a nyúl, még aznap délelőtt. DE a szex, különösen az első nagyon fájdalmas volt. Biztos én is görcsöltem miatta, azért is, de egyszerűen enm tudtam elengedni magam, amikor éreztem, hogy fááááj. De mostmár nincs gond, csak azt a kb. fél évet kellett kivárni, amígy minden okés lett. Hát, én ilyen típus vagyok. :oops:
És én is abban bízom, mint Szrek, hogy a kövi szülés teljesen természetes lesz, minden vágószerszámot mellőzve.

Neet :) tanítványaid :shock: Invitel szintén!!!!!!!!!!!!!! :shock:

Macs :) Füles dumája édes :)

Johi :) Fannikának további sok-sok drukk, hogy mielőbb gyógyulhasson :D és mindentbele ketteske, vagy inkább ne drukkoljak annyira :wink:

Bukcsi :) üdv itt :) én sem tudok doki ügyben segíteni, nekem egy nagyon kedves, meleg hangú, középkorú, dokim van. Csak éppen férfi :D

Zuz :) Neked nincs hajad???? Akkor mit szóljak én? Neked mindig olyan szép, őszintén irígykedem érte :D Nagyon ügyes bébiszittyó lehetsz :)

Curse :) mi Salus-t vettünk. Van egy szandija, meg egy bőr magasszárúja. Előbbit alig használtuk, mert egész nap mezítláb – öööö, zokni + csúszásgátlós zoknival – nyomja a lakásban. Utóbbit pedig csak tavasszal-ősszel lehet, de nagyon szereti mindkettőt. MMR kivezető neve: MMR-Vax C30.

Vica

Kép
Kép
vica94
 
 


Tinu!
NAgyon szép ez a kép, és milyen hihetetlenül boldog vagy rajta! :D Még egyszer gratulálunk, és ha tudsz, tegyél föl bulis képet is!
Tündéd olyan szép kislány! Mindig lemanózod, pedig annyira cuki!

Curse!
Pannus már 2 hónapja jár, de a kinti téli cipőjében nem tud önállóan, mert az bélelt, meg magasszárú. Szóval, én a helyedben téli cipőt már nem vennék, csak, hogy melegítse a lábát, illetve hogy max 1-2 lépést tegyen, amíg fogod. Több értelme nincs, arra meg jó egy occsóbb is. Inkább tavaszra vegyél majd egy zárt szandált. Mi itthon vastag talpú zoknit használunk, én annak az irányzatnak hiszek, hogy cipő nélkül jobb. Aztán majd kiderül :roll: :D Egyébként emlékszem, hogy B sem tudott egyből cipőben járni, neki egy asso volt, aztán belejött. PAnnus is egyre ügyesebb a cipőben.

Camponás tali tök jó :D

Én múltkor Nócit láttam a kisfiával vásárolni, miközben kamerázták őket. Uram ISten, ki néz ilyen műsorokat! :roll: :shock: ÁLlítólag indult valami csatorna, Tomi hallotta a melóhelyen, ahol ez a p.na a műsorvezető, és mutatták a nőgyógyászati vizsgálatát :shock: Gondolom ez meg egy kis vágókép lehetett, először egy rákszűrés, aztán egy kis shopping :roll: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:

Neet!
Szemét invitel :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:

Ábel, Gréti, Dorka és minden beteg gyógyuljataok!!!+++++++++

csíkos-csajok ééééééééééédesek! :D

Kép
Kép
zuzmo1
 
 


Curse :) látom, már Votiv válaszolt Neked :)

Vica
vica94
 
 


Rídonli,
akkor leírom helyetted: gecikgecikgecik. És igen, az idösebbekre specializálódnak, és az elmúlt 4 évben (mióta a nevemen van telefon) kb 1400x találtak meg mindenféle ügynökök, egyszer átváltottam felezőre, és jól jártam, de az korrekt matávos volt anno, és 1398x elhajtottam őket. És ez az 1400., ezt megszívtam.)
Igen, elvileg kagyló felvesz, 1515 benyom, majd telefonszám benyom, de azért ezt még letesztelem, pl egy sima belföldi hívás nem lesz-e a 1515 által pornóvonal összegű számlaizé... felrobbanok, basszák meg, ilyen ideges nem voltam 31 éve, max az eltén olykor....
Privi sem jött át, sztem erről is az invitel tehet, aki bassza meg.
Szemét mocsok hazug geci banda. Nem bocs.
neet
neet
 
 


Szellőke,
kezdem átérezni, amit ti érezhettek. Bár az én összegem kismiska a tietekhez képest, de mégis. Szegény ti. :( Viszont a lányodnak szééép neve van. :mrgreen:
neet
neet
 
 


Én meg az egészségügyön padlóztam le.

Vizitdíj!!!!!
Lejárt a jogsim, még decemberben, most vettem egy mély levegőt és nekiálltam, hogy az orvosi papír meglegyen. Elmentem körzetihez, egy nyomorult papírért, meg a jogsihoz szükséges labor és EKG beutaló miatt fizettem. Aztán az sztk-ban megint a vérvételért, majd kegyesen közölték, hogy ha megyek máshova is - mármint a jogsi keretein belül - akkor ott már nem kell fizetnem, csak bemutatni a számlát. Így is lett.
De ha már ott voltam, elmentem az éves nőgyogyis szűrésre is, ott is fizetek.
Ma visszamentem a dokihoz és megcsinálta a papírt, mivel egyszer már fizettem, így most ezért nem kellett volna, de én balga, nem átallottam felíratni a szokásos vérnyomi gyogyót, ami megint 300-ba fájt. Kérdés: ha a papír kikérésekor, tehát az első alkalommal eszembe jutott volna a recept íratás, akkor csak egyszer kellett volna fizetnem a két külön "szolgáltatásért" vagy duplán? Valahol költői a kérdés, meg tudom, hogy a vizitdíj már régi dolog, de én még csak most találkoztam vele. Máté születése óta nemigen voltam dokinál :oops: :roll: csak a kontrollon, az meg ugye még a szüléshez tartozó dolog....

No, hát ennyi. Tudom, nem nagy dolog, de uuuuutálom ezt.

Bocsi, a kifakadásért,
Vica
vica94
 
 


Johi!
A szórólapon van egy összetett csepp, az van ráírva, hogy érzelmi élet és nemiség - szeretet. Abban az esetben javasolt, ha a szexualitás megnyilvánulása nem harmónikus. Én meg azt logikáztam ki, hogy ha nincs, akkor az nem harmónikus. VAgy ez nagy hülyeség??? :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: Te vagy a terapeuta :P

Vica!
te olyan kedves vagy, de sajnos van itthon tükrünk 8) :D
magatokról írj többet!
zuzmo1
 
 


Neet, ne hari, de anniyra kell röhögnöm!!
rídonli#
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: