A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Szent Imre kórház azaz a Tétényi - Ikea szoba &eacut


Votív! köszi :D
alvás: írtam neked a gyertyagyújtást. az elmúlt 2 nap 9körül elaludt (ez a régi átlag :D ). s nagyon érdekes, hogy nyugodtan alszik addig amíg én le nem fekszem :shock: :cry: . látónkkal is már konzultáltam mert érzem, hogy vmit tenni kell... beszélnem kell a felettes énjével, + be kell méretni a házat. ti ilyet már csináltatok? hátha bejön nektek is...
gödibarbi
 
 


Barbi,
vizsga: hajrá és boá. A kettes a leggyönyörűbb jegy a világon!! (Felsőfokú oktatásban persze.) Látókban nem hiszek, de azért ehhez is sok jót. :)

Ríd,
én a képen nem is látom a törődöttséget. De szegény te és utód(ok), most már ne legyen semmi baj, soha többé! +++

Fibi,
alvásügy: ma a vonatkésések miatt nem volt értelme első órát tartanom, a maroknyi gyerekkel elbeszélgettünk az élet oly nagy kérdéseiről, mint pl a lógás. (Kap igazolást dokitól, akkor is ha nem beteg.) És kérdésemre: mit csinálsz egyedül, otthon? azt kaptam: ALSZOM!! Mind ezt mondta, jééé... :roll:
Egyébként a 6 óra nagyon kevés, nekem a 8 is az, 10-12vel ellennék szépen. :D
neet
neet
 
 


júúj, néha olyan dolgokról írtok, amitől én megijedek... Beszélni a felettes énjével, meg beméretni a házat, én ehhez túl parás vagyok... Ezt most nem rosszidulatból mondom, csak nekem egyszer valaki azt mondta, hogy jó médium lennék, azóta nem szeretek ilyenekre gondolni. Amikor múltkor Akata írta, hogy Ákos gügyörészik a "plafonnak", totál kibuktam... Réka is csinál ilyet, de csak a hálónkban. Én nem vagyok gyáva, szal bevallom, én FÉLEK az ilyenektől!!!

Ríd:
Bojikának jobbulást és ++++++++++! Azért jobb lenne, ha nem emiatt kerülnétek címlapra legközelebb... :wink:

Mani:
Be kellett mennem a Tescoba, ott kitöltöttem egy panaszbejelentőt és azt mondtaák 30 napon belül kivizsgálják... Mondjuk hozzátette a csajszi, hogy ált. hamarabb szokott megtörténni. De basszus, mi van, ha most nem a szüleim a szüleim és az uccsó lóvénkat elnyelte a bank? És mondjuk nem tegnap mentem volna a patikába tápszerért, hanem ma?????? Szal most ez így annyira nem ügy, de mi lenne, ha mégis...????

Okos dolgokhoz nem szólok hozzá, egyrészt lecsengett, úgy látom, másrészt még nem tudtam visszaolvasni...

Ma olyan történt velem, ami már régóta nem.... Voltam kozmetikusnál. És sima vagyok, puha bőrű, illatos, arcpakolás-maradékos. Most kicsit szépnek érzem magam. És ahhoz képest, hogy "elszabadultam" Réka mellől, végig róla beszélgettünk és megállapítottuk, hogy ez így helyes :lol:

nukada
 
 

 
 

Barbi, gyertyát most gyújtottam, bár csak aromagyertya, de remélem megteszi :)
bemérés - Hartman vonalakra gondolsz? elvileg meg tudom csinálni, megtanultam, hogy kell, persze ez korántsem elég szakszerű.
Egyébként ide a rozsdás bökőt, épp az elmúlt napokban jutott eszembe, hogy azután kezdődött "minden bajunk", miután kiköltöztünk. Persze lehet, hogy semmi összefüggés, de eszembe jutott, hátha.
Egyébként nagy lelkesen telket keresünk, megint :) álmaink rönkházához, napkollektorokkal a tetején és egy igazi cserépkályhával a nappaliban :P
eddig Budaörs-Kamaraerdő, Biatorbágy (ill. Sóskút) és Budafok M0-ás,Balatoni út és Kamaraerdő közötti részén (pl. Óhegy) nézegetünk (M0-tól azért minél messzebb), úgyhogy Neet, ha hallasz valamit felétek, szólj! :)
Recca is arrafelé lakik, de már jó rég nem írt :(
Recca???

votiv 8)
votiv
 
 


Barbi:
Köszi az sms-t! Aranyos vagy!!!!! :wink: :wink:

Az előző hsz-t 8-kor kezdtem írni, de ki kellett szivattyúzni azt a kib*tt derítőt és elromlott a szivattyú, úgyh. össze kellett szerelni a másikat. Persze Zoli nincs itthon :evil: :evil: :evil: :evil: Még jó, hogy apués a bátyám most indultak (volna) focizni, így nekem már csak a szívást kellett felügyelni... Kicsit összefagytam...

Mondom, ez nem az én napom... :roll: :roll:

nukada
 
 


Nuk, dehát voltál kozminál! :D ez is apró öröm :)
olvastam a blogodat, sztem nagyon jókat írsz :wink:
votiv
 
 


Ríd,
először is nektek +++++ melyik az a gyógyszer? küldj pü-t, próbálok szerezni

Barbi,
ha vízéren fekszik esetleg akkor az tényleg lehet baj! nem érdemes halogatni, használd ki sos Votív ajánlatát de nem tudtok majd biztosat, tudok adni telszámot

Nuk,
nincs pedig ezzel semmi baj, ja és nem a plafonnak gügyögött :) , az még nem lett volna furcsa :wink:

Kép
akata
 
 


de HA nem tudtok majd biztosat...... :)

Kép
akata
 
 


Ríd,
nem tudom hol laksz, de ha "útba esel" szívesen szállítok neked tisztított vizet, abban nincs vízkő! :)

Kép
akata
 
 


jól bedőltem - nézem, jaj de klassz telek, és milyen olcsó :P rákattintottam és kiderül, a kertben van egy magasfeszültségű pózna :shock: ááááááá!
Isti ott sülne meg rajta egy perc alatt, én meg egy év alatt agytumort kapnék :roll:
votiv
 
 


Akata:
Azért tettem ""-be. Én is nagyon furcsálottam, de most felnyitottad a szemem.

Tényleg, szerintetek fel merjem vinni Rékát a temetőbe halottak napján? Ez kicsit hülyén hangzik, de bennem ez olyan jó gyerekkori emlékként él. Összejött a család, felmentünk, gyertyát lehetett gyújtani, az égő sírokat eloltani, egy csomó mindenkivel találkozni... Bár én halott-kultusz ellenző vagyok, 1x-1x azért felmegyek.

nukada
 
 


Nuk,
bocsesz,de ezen most olyan jót rötyögtem:
olyan jó gyerekkori emlék...az égő sirokat eloltani... :lol: :lol:
egyébként meg VIDD!!!!
én is imádtam gyerekkoromban, sőt most is imádom, és bennem sincs semmi halott kultusz, egyszerűen SZÉP a temető ilyenkor, és rengeteg az EMBER kint, tehát még félni sem kell...
és dobjatok meg töklámpásokkal, és a halloweent is szeretem...azaz szeretném, ha ennek lenne hagyománya itthon.
De ha egyszer kertes házunk lesz, én bizIsten faragok töklámpást, és az egész házat kidekoráljuk olyan spookyra és scaryre... :twisted: :twisted:

Legnagyobb kisfiam épen és egészségesen tért haza tunéziai kiküldetéséből, ime az első ország, ahol ő előbb járt, mint én... :wink: ja, és azon röhögtem erőst, h ő volt az egyetlen gyermekem, akinek nem volt hasmenése az elmúlt héten...
Isten áldja az internetet, szinte végig tudtam követni az odaútját és a visszaútját is...
olyan megnyugtató volt olvasni, h leszállt, meg arrived... :lol:
zsancikant
 
 


Barbi,
és Te hol olvastad ezt? én Elixirben.

akkor holnap mindent megteszünk mi is 8)

és amikor Te aludni mész, ANgi mellé fekszel? mert lehet h megérzi, hogy a közelben vagy, és ezért ébred. beméretés melyik? nekünk az egyik vevöjelölt a vizeret meg a Szent György sugárzást mérte be, én vmiért nem hiszek ebben.
fibi
 
 


ja,
és fekszem hanyatt az ágyon, ez csak azért érdekes, mert ilyenkor lapos a has úgy igazán, B meg odajön, és megkérdezi: anya, te megint TERHES vagy????? :twisted:

Rid,
jobbulást nektek, cimlapsztárod nagyon szépséges, kár,h pont emiatt fotózták le.
szűrőt asszem vhol a XIII. kerületben lehet venni, ha kell a pontos cim, megnézem, jó?
zsancikant
 
 


Zsanci:
Isten hozta a nagy túristát!!!!
Én most már félek a temetőben, a fent leírtak miatt... :roll: :roll: :roll:
Pl azt sem értem, hogy Tükörhegy hogy tud olyan csábító lenni, amikor az út túloldalán temető van??????? Ha fizetnének sem költöznék oda...
Halloween aranyos, de azért nem vezetném be Mo-n, mert én félteném a gyerekemet, hogy idegenekhez csöngessenek be cukorkáért... :roll:

Dobáljatok meg mókusokkal, hívjátok ki gyivit, de a gyerekem narancsot eszik... És baromira ízlik neki.

nukada
 
 


Nuk,
én sem Esztert, sem magamat nem viszem a temetőbe. Azokra a kedves hallottaimra, akik jelentettek valamit, sokat, nap mint nap gondolok, akik meg nem, azokért nem megyek. Régen ez nálunk kötelező program volt, és örülök, h már nem az. Pont az riaszt el, h ilyenkor mindenki megy, tömegek vannak, lépni se lehet, bár talán a temetőben nem rohannak az emberek, és emberül viselkednek, de ez nem biztos. A virágárusok meg betegre keresik magukat. Nem. Én akire gondolok, arra gondolok egyébként is, és ilyenkor gyújtok itthon nekik gyertyát. Az összenépi emlékezés nem én vagyok.
Réka nagyon pici ehhez, én a 2-3 évest sem vinném, úgyse értené, de halottak napján mindig iszonyat hideg van és szelesek a temetők. Viszont ha ebből családi hagyományt szeretnél a későbbiekben, akkor vidd, h megszokja, h minden évben így van ez, ha 10 évesen kezded kihordani, nem fogja érteni, h minek?
Ez csak egy vélemény, from neet.
neet
neet
 
 


Barbi,
részemről is megy a "görbitő" energia hullám!!! :lol: (a ketteskéhez)

és köszi kérdést, nem tudom, hogy vagyunk.
ma már úgy tűnt jobban van, sokszor rugdosta Memét, de olyan hülyén tartja a fejét, nem hajlandó mozgatni a nyakát, ha én megmozgatom, elkezd sirni, és nem mondja meg,h mi a baj, csak sir... :roll: :roll: :roll: már attól félek, h totál hülyét fogok belőle csinálni, ha még össze leszünk zárva, már mondtam apjának, h az Ő lelki egészsége érdekében, engem el kellene zárni előle..
egyébként, amikor ilyet csinál (pl nyak nem mozditás) én totál meghülyülök, beparázok, mindent beképzelek (ilyenkor szoktam agyhártya gyulladásra és/vagy autizmusra gondolni)
boáááá

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Nuk,
régen én is féltem az ilyentöl, azt hittem, szellemeket lát a gyerek (B is vigyorgott a "plafonra"), de rájöttem, hogy Ök Angyalok, és vigyáznak ránk :) még igy is kiráz a hideg (most Ábel is csinálja...), de sokkal jobb a tudat.

Neet,
ááá, el sem hiszem :lol: lesz olyan is? :P (bár ma este tök engedelmesen ment aludni, apjuk kidolgozott egy jo modszert :) )
fibi
 
 


Zsanci:
Nem lehet, hogy elaludta a nyakát? Vagy csak időnként jön ez elő?
"ma már úgy tűnt jobban van, sokszor rugdosta Memét" :roll: :roll: :roll: :roll: :roll: :roll: :roll: :roll:

nukada
 
 


Nuk,
én csak örülök, amikor szeretetből rugdossa Memét! :twisted:
na jó, nem annyira, de pl meghatódtam attól is, ahogy B sec perc alatt összeveszett Igivel, és már ugrott is neki... :lol:
nem tom mi is hiányzott itt az elmúlt héten...
hát ez...
amikor nincsenek itt, meg betegek, akkor az aggresszió is jóval kisebb nálunk...
na, és ők mind fiúk, sosem fognak elolvadni egymástól... :?
a kisebb cuki,meg minden, úgy 3 mp-ig, utána már potenciális anya-bitorló...
zsancikant
 
 


ja, és az össznépi megemlékezés én sem vagyok...
fibi
 
 


Nuk,
nem akarlak se lebeszélni, se megijeszteni, épp ellenkezőleg: ha lányod punija-popsija tökpiros reggel, az lehet, h a narancstól lesz. Eszternek még 2 éves korában is így volt, sőt, ha narancslét iszik, és nem keveset,mert szereti, akkor még most is. Az egyetlen alkalom, amiért még olykor használunk popsikrémet. Mintha egy éves kor alatt nem ajánlanák a citrusokat, de most nem vágom, miért, tán emiatt? Figyeld és mértékkel, és ha bírja, hadd egye.

Polipkezű Zsan,
welcome fijacskádat itthon. :)
neet
neet
 
 


Votiv,
akár csak a mi utcánkat tekintve tudok vagy 4 eladó házról, de sztem nektek ezek nem felelnek meg. Viszont Bogárkáék fele vagy a Campona irányában biztos találsz olyat, amire van keret és megfelel. Sztem egy nap, ha nagyon ráérsz, menj egy kört és írd fel a telószámokat (és egyben be is kukucskálhatsz a kerítéseken. :) )
neet
neet
 
 


SZiasztok!
Köszi mindenkinek a +okat! Már elég jól vagyunk, csak egy kissé kimerítőek voltak az elmúlt napok.

Fibi, elvileg öröklődő hajlam lehet, de nálunk senki sem volt asztmás a családban (beleértve a férjem családját is). Szal: ?
Még az ekcémával hozzák összefüggésbe, az Pnek van, de nem súlyos. Egy biztos, nagyon sok mostanában a légúti megbetegedés, és ez nem lehet véletlen! Fürtökben jöttek a kórházba a kruppos gyerekek (azt mondták, hogy a súlyos krupp idővel asztmába fulladhat, de a legtöbben kinövik). Tegnap 7 új kruppos gyereket vettek föl, és már fogytán volt az ehavi gyógyszer adag. Így csak a legsúlyosabbak kaptak a legjobb gyógyszerből, a többieknek próbálták mással helyettesíteni... (Ha az eü.miniszter asszony csuklott volna, ahányszor az anyukák ott emlegették, akkor megfulladt volna...) És erre jött ma, hogy nem volt az a gyógyszer, amit Bnek fölírtak. Fulladoznak a gyerekek, és nincs nekik gyógyszer, Európa közepén! Nem találok szavakat...

Btől mindenki el volt ájulva a kórházban, amikor azt mondta a gyerekeknek, hogy "pápá baba", meg nekem, hogy "gyeje". Hihetelen nekem is, de több szót használ teljesen következetesen. (P lemaradását is behozza, ő csak 2,5 évesen kezdett el rendesen beszélni.)

Akata, olyan vagy, mit eg y jótevő angyal! :) Holnapra lehet, hogy meglesz a gyógyszer a Fehérvári úti patikában, de nem ígérték biztosar. Ha nem lesz, akkor lehet, hogy hozzád fordulnék segítségéert! Nagyon köszönöm!
A tisztított víz alatt mit értesz, olyat, ami otthoni víztisztító berendezéssel van tisztítva? Egyelőre a forralás jó megoldásnak tűnik, meg a szűrőjét is ki kell cserélni, csa kmég nem kaptam belevalót.

Nít, B nem volt törődött, sőt, a fulladáson kívül kifejezetten jól van. A befulladás előtti este meg éjszaka volt csak nyűgös. (Vszn ez az előjel.) Vidáman pózolt a fotósnak, de amikor a nővér kivitte a kezelőbe, akkor azért egy kicsit betojt, hogy mi jön most, eddig oda vérvétel, orrszívás meg hasonlók céljából vitték.

Barbi: drukk hegyek! :)

Vot, álmaitok háza :) szuper! Magasfeszültségű pózna nem igazán illik a képbe. gyanítom, nem fog könnyen elmenni az a telek! Ki az ahülye, aki odaköltözne...

Nuk, temetőbe mi csak évente 1x, nov.elején megyünk. Sztem is lehet otthon emlékszni a halottainkra. (Persze, megértem, hogy az egyedül élő, 80 éves öreg özvegy nénikének nagyobb igénye van a temetőt meglátogatni.) De Pt mindig visszük. Azért is,mert engem nem vittek a szüleim (a Nagymamám temetésére sem, pedig már 10 éves voltam), és kamaszkoromban vhogy megrázó volt az élmény.. Azt gondolom, hogy könnyebb lesz egy gyereknek az ilyesmit a helyén kezelni (amennyire lehet), ha kiskorától kezdve részt vesz az ilyan "rituálékon", benne van a dolog a tudatában, mindiga maga szintjén. De lehet, hogy nincs igazam ezekkel...
rídonli#
 
 


Zsan, jó lenne a cím, köszi! És dejó, hoyg B épségben újra otthon! :) P is nagyon örült Bnek, aztán kitört rajta a féltékenység (mehűgint "elrabolt aza nyját 2 nara), szabályosan kilökte Bt az ölemből, csak úgy nyekkent. Szal azért a lányok is...

Nuk, citrusfélék elvileg 7-8 hótól ok, ha nem volt a családban allergia. És tényleg piros posin ne lepődj meg!
rídonli#
 
 


Neet, nem ház kell, hanem telek :) a házat majd mi tesszük rá :) Egyébként meglepődnél, hogy a rönkház mennyivel olcsóbb, mint a kőház (és sokkal gyorsabban el is készül), télen hőtartóbb, nyáron hűvöseb, és az alternatív fűtési-vízmelegítési módszerekkel egészen környezetbarát és takarékos házikó lenne! a mostani rezsinknek kb a fele kétszer akkora kiadásban.
Az a fontos, hogy lakóövezet legyen, ne zárkert, és legyenek meg a közművek, legalább a közelben.
De igazad van, jó lenne a helyszínen körülnézni! majd ha a töpörtyűk meggyógyultak (még van takony és egyeske köhög is)

Isti most hányatja magát, mert nem akar aludni... :x

votiv 8)
votiv
 
 


Na, már nem tudok írni, bocs. Inkább megyek aludni, 1kor úgyis ébresztő, gyógyszerezni kel la csajt. (Szerencsére már csak holnapig azzal, amit 6 óránként kell.)
Jó éjszakát!
rídonli#
 
 


Neet, Bogárkáék/Campona fele nekem már nagyon zsúfolt. Jobb szeretnék "vadregényes" környéket, soksok buja zölddel, mint felétek :)
láttam már lakóparkban is rönkházat, és elég szarul festett... :wink:

na eldugulok

votiv 8)
votiv
 
 


Vot, azt hallottam, hogy nem lehet csak úgy napkollektrt használni, hanem be kell termelni a "közös" hálózatba, és aztán visszakapsz vmennyit pénzben. Vmiért nagyon nem biznisz errefelé a megújuló energiaforrás...
Esti műsorhoz kitartást!
rídonli#
 
 


Úgy látom, rá fér a topicra egy szekérderéknyi, szóval mindenkinek, akinek kell :

Kép Kép Kép KépKép Kép


Rídonliéknak, Votivéknak, Nuknak, Zsánának,Barbinak,Fibinek remélem senkit nem hagytam ki.... ( :oops: )


Ríd,
sztorid minden tekintetben sz@rulhangzik... kívánom, mielőbb jussatok ki belőle..


Nuk,
csak azért nem kell félni valamitől, mert nem ismered :) láthatod, Réka sem fél a plafonbéli beszélgetőtársától. Hidd el, ha kellene tartani bármitől is, Ő sírna legelébb.
Temető: nos én sem vagyok tömeges-megemlékező, de halottak napján kimegyek (jó korán, amikor nincs tömeg). Engem is vittek gyerekkoromban, igaz mi a Farkasréti mellett laktunk, így egyszerűen átsétáltunk) és este sztem gyönyörű, amikor a sötétben világít a sok gondoljrám-mécses. Én mindig szoktam egy biankó gyertyát is gyújtani, azoknak, akikre már nincs ki emlékezzen. Virághegyeket nem veszek-viszek-teszek. A nagyszüleim és a szüleim kapnak kézi gyártmányú, icipici, de kedves szárazkoszorút. Igaz, idén egy élő, fehérrózsa-tő is felkerül a lisára, ezt a templomkertben fogom elültetni, az urnafal mellett, kívül...


Votiv,
itt is építettek egy rönkházat (Fótligeten), nagyon szép, de nem volt olcsóbb a végösszeg, mint bármely más háznál... igaz 2 hónappal gyorsabban lett kész. És tudom, hogy nem akartok ide költözni, de itt van ám még eladó telek :wink: igaz már csak 4-5... és vadregény is van :mrgreen:


Neet,
mekkorákat is tanítsz te, hogy alszanak lógáskor?? Lehet azt kellett volna kérdezni, mit csinálnak az alvós-lógós reggel előtt!

csókolat mindenkinek és szépséges napot!

Macsek
macskanyu
 
 


Kép Kép Kép Kép
Kép Kép Kép Kép Kép Kép
macskanyu
 
 


Szép jó reggelt,
Egy gyors kérdés... Help me... teszten a csík ha halvány, olyan nagyon nagyon halovány, akkor mi van? Most akkor van baba vagy nincs baba. Jaj de izgatott vagyok. :-)

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Lányok: erősebb lett. akkor lehet, hogy örülhetek.
Tudtok nekem ajánlani egy nekem való nőgyógyit, hogy most már én is szentimrés legyek. hihi.....

Kép
Kép
johanna1975
 
 


[quote="johanna1975"]S írta:johanna1975zép jó reggelt,
Egy gyors kérdés... Help me... teszten a csík ha halvány, olyan nagyon nagyon halovány, akkor mi van? Most akkor van baba vagy nincs baba. Jaj de izgatott vagyok. :-)


Johi!!!

Én mindenhol azt olvasom, hogy a halvány csík is csík!!!!
+++++++++++++++
:D :D :D :D :D

Pussz: Pocak
pocakpacni
 
 


Johanna,
sztem így van. vagy baba van, vagy nincs. ;) Pár hét és kiderül. Pár nap múlva ismételd meg a tesztet, addigra biztosabb választ kapsz sztem.

Votiv,
ha csak ezen múlik, lehetünk szomszédok, telek is van bőven eladó. 8) És tudod, mi faházat építettünk, ha nem is rönköt, de ismerem a dörgést.

Macska,
tizenévesek, és van, aki 8-9 körül már fekszik. Én sem értem, mi ez a tunyaság. :shock: Lehet, h az a baj, h SEMMIT se csinálnak, se sport, se tanulás, se közösségi élet. A semmittevés elpuhítja az embert.
neet
neet
 
 


Na most mégis elbizonytalanodtam, mert azt írja a teszt, hogy 1 perc után megjelenhet egy fals csík is. :-( :-(
Pedig már azuramat is értesítettem....

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Johi,

WOW!!!!!! ha van csík, akkor van baba!!! és tényleg ismételd később is meg, hogy tuti legyen :D :D :D :D

Neet,
ha ez így van, megaszomorú...... de akkor hol van a "romlott" ifjúság???! Ha ők 9-kor alszanak, másnap délig... ésmibe fáradnak ennyire el? jajj....
macskanyu
 
 


Te Johi!!!

:mrgreen: neparázzá!!! várd ki az 5 percet, oszt utána értékelj!!! :mrgreen:
macskanyu
 
 


Johi :D

:D :D :D :D :D :D :D

Milyen teszted van? Nekem 2 jott be, a Gravi hcg es a Lili nevezetu.
Az elso tesztem Akossal olyan halvany volt,hogy Tomi kozolte,nincs is ott csik. Szal halvany csik is csik.

++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

K
bkrityo
 
 


oké oké leghiggadok... előbb percet akartam írni.
No para... csak kiváncsiság.

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Hajrá Johi :D szerintem a hcg-től függ ami lehet magas , magasabb és nagyon magas. nekem is vékonyka volt a csík :)

Kép
akata
 
 


Johi,
+++++++ :lol: :lol: :lol:
ééés: mi a baj a Tóth dokival? most szerdán láttam, és HIHETETLENÜL szimpatikus volt, ahogy rámosolygott az én zokogó dedecskéimre...
egyébként meg mész BB-hez,nem????


virágokat én sem viszek ilyenkor, de a mécses az mécses...
és sok sok sok sok mécses meg egyszerűen meseszép!!!!!!!!!!!
olyan szivet melengető!
én imádom, és kész!

Rid,
Kisgép Kft.
1136 Budapest
Pannonia u. 23.
Tel:1-340-85 14
Fax: 1-349-61 25
e-mail: kisgep@chello.hu

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Johi,
nekem is igy volt Bálinttal, elöször halovány csik, aztán 5-6 perc mulva erösebb lett, hajrááááá :D :D :D mennyi uj kismami, szuper :D
BB lesz a dokid, az még szuperebb :D

Rid,
szomoruan olvastam amit a H-rol irtál :( meg a sok beteg babárol...

KépKép
fibi
 
 


Zsan,
most sem kaptad meg a privim? :( (tegnap is irtam, meg mult héten is uabban a témában...)
fibi
 
 


FIbi,
deeeee és és és irok, amit lesz még 5 percem

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Lányok: köszi a biztatást... a dolog hamarosan kiderül.... akár hogy is lesz, nagyon boldog leszek.... :lol:

Zsanci: hát ez az, óriási dillemma ez nekem. Szimpatikus doki, nem volt vele semmi baj, deeeeeee nem tudja, hogy hol lehet majd nála szülni. Ez nem túl jó. Kútvölgyi messze van, most Fanni mellett már nem tudok úgy ugrálni, mint mikor Ő volt a pocimban. Szentimre nagyon közel van, sok jót hallottam már róla tőletek, no meg tetszik is a hely, rengeteg jó dokival. De óriási kérdés ez nekem. BB megigérte, hogy kövi baba lehet nála, de nem tom mitévő legyek....

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Johi :) Ez aztán a jó hír!!!! :D :D :D :D :D :D (dokit ajánlanék, de én is most keresek... de BB jóóó!)

Curse :) És ha az alvásra kipróbálnád a stedatif vagy coffea bogyókat? ciciharapás :( :(

Fibi :) Váltós alvás: jó fárasztó lehet, hogy nincs egy szabad perced se... amikor du. hunynak, akkor igaz, hogy Bencus az ölemben, de legalább kicsit lazítok. Hős Ábelnek puszi! :D és Bálint miktől fél? Apa milyen jó módszert dolgozott ki az alvásra? (mindig tanul az ember :wink: )

Zsan :) Szuper, hogy B. már itthon! :D Elszaladás: még az elején, amikor hármasban elkezdtünk sétálni, közöltem Bálinttal, hogy csak akkor lesz továbbra is séta, ha szót fogad és nem mászkál el, asszem vette a lapot. Meg ha nagyon veszélyes részen megyünk, akkor feláll ő is a kocsira.

Ríd :) Jaj, sok +++++++++++ Nektek!! Jobban van már Bori, ugye? Nagyon édes a képen!! :D a kórházi helyzet meg :( :(

Barbi :) Vizsgádhoz drukkhegyek!! Vagy túl vagy már rajta? Hogy sikerült?

Nuk :) Örülök, hogy sikerült elintézni a bankot! remélem mielőbb lépnek! A tegnapi nap az enyim se volt...

Két napja még épp a türelemről papoltam Rylienak, tagnap meg én voltam az ámokfutó idegbajos anya, sajnáltam már szegény gyerekeimet, mert egyszer ledorongoltam, aztán bocsánatot kértem tőlük, aztán azon filóztam, hogy ez milyen maradandó károsodást fog bennük okozni... :roll: :roll: aztán délutánra megjött és megint nagylány lettem, így legalább tudtam az idegbaj okát, ettől könnyebb is lett, mára csak a hasfájás maradt...

Kép
Kép
denizsa
 
 


Sziasztok!

JOHI, HURRÁÁÁ!!!! :):):)
Csík nekem is halvány volt a 2.nál. Lényeg, hogy 2 legyen.:)

Megvan B gyógyszere, de még jó, hogy alaposan áttanulmányoztam a leírásokat meg a zárójelentést, mert dupla annyi hatóanyagú, mint, amit a Hban használtak, tehát feleannyit kell adni belőle, mint, amit mondtak.

Egyébként a Hban (Budai) megarendesek voltak, és erejük felett megtettek mindent a gyerekekért, hogy a legjobbat hozzák ki a kaka helyzetből.

Deni, nem is volt igazán rosszul B, csak hörgött közben. Még köhög, de jól van, eszik sokat és vidám. :)

Zsan, köszi a címet, föl is hívom, hogy van-e nekik a mi gépünkhöz való.

Megjött a csajom az oviból! :)
rídonli#
 
 


Deni,
nekem is így volt: ámokfut-ordibál-gecikismalac-megjött-JAAAAAA!!! :lol: 8)

Johi,
dejólenne! Hajrá és ++++++++ !

Nuk,
autómatamizéria :shock: :evil: :evil: Szegénykém :( Remélem, hamar visszapakolják a pénzt a számlára! Múltkor ikejában köszöntem a vadászgörénynek :lol:
Marci jött velünk a temetőbe pl. keresztmamám születésnapján, nekem ez annyira természetes :D Sztem vidd, gyereknek ez még "buli", de valamiképp mégiscsak részt vesz az emlékezésben, és hát nem az lenne a lényeg, hogy ne csak komor arccal és szomorú szívvel gondoljunk az elmentekre, hanem vidáman?

Macs,
én is szoktam biankó gyertyát gyújtani, és gyújtok egyet az elment állatbarátokért is :D

Zsan,
isten hozta B-t itthon! :D

Fibi,
időhúzásos mizéria nálunk este megy (szomjas vagyoooook! Pisilni kell!!! Megint szomjas vagyok... stb. ), mintegy véletlenül valahogy mindig a nappaliban köt ki. Fáradtságtól függően tart a türelem, előbb-utóbb elvonul aludni...

Curse,
harapás :( Nálung egyszer volt csak, de akkor csillagokat láttam, felkiáltottam, szegény D. annyira megijedt, hogy soha többé nem próbálkozott.

Rídonli,
asztmás roham + H :( :( Soksok +++++++ a kis médiasztárnak :D

Indi,
és azt hiszed, szólt nekünk előre, hogy benne lesz a tévében? Neeeeeem. Utólag hívtak K. szülei, hogy most látták egyetlen öcsémet :D Jól leszúrtuk, aztán újranéztük az interneten :D

Barbi,
remélem, még nem késő, de nagy kalapokkal mára! :)

Azt nem is mondtam, hogy Marci múlt hétfőn abszolválta a 15 hós oltást... vagy mondtam, csak elfelejtettem? :shock: Áááá teljesen lüke vagyok mostanában :lol: Most várjuk, lesz-e mellékhatása.

És szülinapomra ill. párom szülinapjára szüleimtől 3 nap Bécset kaptunk 8) Anyósomék felköltöznek három napra, így jövő hétfőn K. és én megpattanunk nach Wien. Kettesben. Kávé, sétálgatás, alvás, evés, evés EVÉS. Egyelőre még nem nagyon hiszem el 8)

v
kisün
 
 


Deni: el sem tudlak képzelni "idegbajosnak", gondolom akkor olyan vagy, mint én alpjáraton. hihiiiiiiiiiii :lol: :lol:

Kisün: hú de kaja lesz nektek. Bécset imádom, mi is lehet, hogy megyünk, de még nem tudjuk, hogy mit vagy ohne ded... :-)

Húh rohanok, elkéstem a bölcsiből.....

Kép
Kép
johanna1975
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: