A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Szent Imre kórház azaz a Tétényi - Ikea szoba &eacut


Látom, nem vagyok egyedül, akiben még kavarognak a Mirka által keltett érzelmek... Nekem is rengetegszer eszembe jutnak Macsék. És küldöm nekik a sok ++++++++++++++++++++!!!!!!!!!

Elfelejtettem megírni, hogy B tegnap a Déditől megtanult tapsolni! Pillanatok alatt elkezdte utánozni a mozdulatot. És ma jött Anyukám, és mondta neki,h hallja, hogy tud tapsolni, és egyből mutatta is az új tudományát. Olyan ügyes! :)
rídonli#
 
 


Votiv!
ha azt képzeled, hogy azzal a megjegyzéssel bántani akartam, tévedsz. mindenesetre elnézést kérek Dominótól, hogy őt, mint barna bőrű babát emlegettem, és természetesen mindenki egyforma a nap alatt, csak ahogy pont te írtad pár hsz-szel korábban, a fehéreknek nagyobb faktor kell.

a napkrémet ezzel befejeztem, és soha többé ez ügyben senkinek nem fogok semmit mondani, mert úgy érzem egyedül vagyok gondolataimmal és folyton sértődés a vége.
ancsipancsi
 
 


Ancsi :) Te se sértődj meg!
Dominót nem bántottad meg semmivel. De szerintem minden babát egyformán kell védeni, az afrikai feketék is ugyanúgy veszélyeztetettek a káros sugárzással szemben, hidd el.
indianyo
 
 

 
 

Indi!
ennek örülök, mert én lennék az utolsó a világon, aki Dominót (hiszen olyan ártatlan kis lélek) bántaná, Votiv teljesen félre ismer. (ominózus megjegyzésem a 12:55-ös "gondatlan anya vagyok" bejegyzésre volt válasz; ha nem lett volna egyértelmű)

ráadásul pont ilyen bőrszín/származás/iskolai végzettség/lakhely/akármi témában igen parázs vitákat szoktam folytatni emberekkel, a rasszizmus rólam aztán nem mondható el.

most már tényleg befogom, mert a magyarázkodás sem áll jól. pár nap/hét babanetmentes napom jót tesz majd megint mindenkinek.
ancsipancsi
 
 


Indi!
ezt nem tudtam! azt hittem nekik sokkal kevesebb védelem kell, mondván már barna a bőrük. (védett) nem sértődtem meg, hanem magamba szállok.
ancsipancsi
 
 


Ancsi: én értettem, amit mondani akartál, és hogy nem volt benne semmi bántás. Vili, hogy akinek sötétebb a bőre, annak kevésbé nagy faktorszámú kence elég. Ilyen szempontból abszolút nem vagyunk egyenlőek a nap alatt. :mrgreen:

Kép
Kép
tinu
 
 


Lányok,
Most olyan lelkifurim van emiatt a hülye kérdésem miatt :oops: :oops: :oops: Lécci Ancsi ne sértődj meg, én mindeninek ugyanúgy adok a véleményére és ugyanannyira is fontos!!!!!
Kell nekem mindig kérdezgetni :oops: :oops: :oops: le kéne már szoknom a paraanyu szerepről....

Kép Kép
curse
 
 


Ancsi, épp hogy nem feltételeztem, hogy bántani akartál, viszont úgy éreztem, nem gondoltad át, amit írtál.
Én nem írtam különböző faktorszámról, ugyanaz az egy 20-as kenőcsünk van mindkét gyerekre, de ez mindegy is, egyformán nem viszem a gyerekeimet a napra :D (ill. csak sapkában meg pólóban)

(sőt, kb 4-5 éve én se megyek napra soha, pedig előtte napoztam sokat, még szoliztam is párszor, de pár éve egyáltalán nem esik jól.)


Istinek lett egy saját szava: Nünü (szemüveg)
úgy tudok örülni minden ilyen pici előrelépésnek!
egyébként Ruzi, mindig elfeljtem, de akarok írni neked a beszédfejlődésről! csak most meg megyek fekteteni...

votiv 8)
votiv
 
 


Indi: a káros sugarak ellen lehet, hogy ugyanúgy kell a védelem, de a leégés ellen nyilván nem. Különben marha nagy hülyeség lenne az evolúciótól, hogy Afrikában fekete bőr alakuljon.
Egyébként a kence faktorszáma nem a leégésre vonatkozik?

Kép
Kép
tinu
 
 


Hálás köszönet minden infoért, amit adtatok napozó krém ügyben!!! :D

Kép Kép
curse
 
 


Votiv: én azt hallottam, hogy akkor is be kell kenni a gyereket, ha csak árnyékban van, de kint a szabadban. Mondjuk én mindig elfelejtem bekenni, mert akkor elvileg séta közben is kéne kenni. Igaz, azért nem délben szoktunk sétálni. Csak magamat se szoktam bekenni, pedig én is fehérbőrű vagyok.
Érdekes, mert Tündi még nálam is fehérebb típus (mint az apja), ami nem könnyű, és mégse égett le a nyáron, pedig azért volt szabad levegőn, meg néha napon is óhatatlan egy-két percre. És ritkán volt bekenve feledékenység miatt.

Kép
Kép
tinu
 
 


Ruz,
Gratul a vizsgához, ügyes csaj vagy :D

Hajrá pelusról leszoko dedek :D

Lencsi és Gréti szövege nagyon jó :lol:

Fibi,
ne is mondd, egyszerűen ha 8x megkérem anyóst, h ezt v. azt ne csinálja, mint, aki nem is hallotta folytatja. Szerintem elég erélyesen és szigorúan mondom, de mintha a falnak beszélnék. Vhogy az az érzésem, h nem tudja elfogadni azt, h én vagyok az unokája anyja. És most legutóbb a párom sem állt mellém, mert h én mindig az ő anyját bántom, de hát ha egyszer anyámnak azt mondom, h nem, akkor ő nem csinálja tovább. Na mindegy, szerintem nálunk ez örök téma lesz.
Találtál vmi jó kis lakóparkot? Merre felé nézegettek?

Rídonli,
Gratula a tapsoláshoz! :D Nekünk még mindig csak úgy megy, h én teszem össze neki a kezeit, utánozni meg nem hajlandó :lol:

Vot,
Nünü :D

Kép Kép
curse
 
 


Bennem is kavarognak, csak nem irom mindig......
fibi
 
 


Ancsi :) rólad fel se tételezném, hogy bárkit is meg akarnál bántani .

Tinu :) igen, én eleve a káros sugárzásra gondoltam leginkább.
indianyo
 
 


Indi: akkor értem. :)

Kép
Kép
tinu
 
 


ne haragudjatok, de ilyenkor ugy elszomorodom :( egy "hüje" naptej miatt ne bántsátok már egymást. asszem erre célzott Zsan a multkor, hogy "ha visszatérünk a szürke hétköznapokba......"

Curse,
anyos helyzet sajna nálunk detto, és szintén örök téma :( de a férjem 99%-ban már mellettem áll, mert örökké dumálok neki erröl.
Nézzük a 16 és 17. kerületi lakásokat egyelöre, holnap Malomdombot élöben is, van még 1 db szabad lakás földszinten.
fibi
 
 


táblafrissítés folyik
nagyon kevés mél jött, azokat köszi, betettem (kb. 3 mél összesen!)
a többit innen mazsoláztam össze, de ugye tök hiányos :(

dilemma: Mirka baba gyertyagyújtós oldalát rátegyem Macs sorába? ha igen, van erre vmi jó kis link?

majd mindenki nézze meg, mert utolsó pár oldalt átnézve másolgattam adatokat. hibákat a mamapoc@feemail.hu címre légyszi!
ancsipancsi
 
 


Ancsi,
küldtem Ábel adatait :oops:
fibi
 
 


Ancsi, bekerülhetünk mi is a Táblába?
leni
 
 


[quote="leni"]A írta:lenincsi, bekerülhetünk mi is a Táblába?


naná, mindenki, csak küldjél adatot. privát is jöhet, mindegy. ez a tappancsos kép nagyon édi, de gondoltam ennél informatívabb kép kellene :)) majd rólatok.
ancsipancsi
 
 


Testközelben hordozott babák az Andrássy úton

Az Európai Mobilitási Hét keretében szeretettel várunk mindenkit, akinek véleménye van a babahordozásról: aki hordoz, aki szeretne hordozni, aki beszélgetne vagy kérdezne a testközelben hordozásról. Találkozunk szeptember 22-én 10:00-kor az Andrássy úton az Opera és a Nagymező u. között. Onnan együtt sétálunk az Oktogonig, ott kört alakítunk, majd földalattizunk a Városligetbe. A Vajdahunyadvár és Petőfi Csarnok közötti nagy füvön beszélgetünk a Beli Buba Babahordozó Iskola tanfolyamvezetőivel a hordozóeszközökről és az egészséges hordozásról.
Hozz Magaddal egészséges harapnivalót vagy gyümölcsöt a közös piknikhez!

Részletek: www.hordozas.naplopok.hu
indianyo
 
 


Sziasztok !

Drága Macs, Mirka baba, Gábor, Füli !

Szavakkal félek nem tudom kifejezni mérhetetlen szomorúságomat , gyászomat !

Fogadd őszinte részvétünket az egész család nevében !
Nagyon sok erőt kívánok nektek az elkövetkező időkre, veletek vagyunk lélekben !!

Mirka baba ! Köszönjük hogy megosztottad velünk életedet és szereteteddel elhalmoztad kis világunkat . Gyönyörű angyalka vagy !!! Szívünkben örökké élni fogsz !!

greenolive ( Szandra ) és családja
greenolive
 
 


Indi, ott leszek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
(csak még nemtom, hogy kötöm magamra a két kőcöt :roll: )
khm ciki lenne tesókocsival beállítani ??? - hehe

de apjuk ezer éve lelkes critical mass résztvevő -és ami fontosabb: biciklivel munkábajáró - pedig Békásmegyer alól a Haller utcáig kell menjen....

tényleg: ikres hordozás még nincs kifejlesztve? mert a hozzánk hasonlóan kis korkülönbségeseknél + ikreseknél ez érdekes lehetne....

"Utamon csillagport verek, szabad vagyok, mint kisgyerek, ha magában énekel." Sz.Á.
Kép
Kép
leni
 
 


ÉLJEN! elszabadultunk HP karmaiból! Kamilla megkapta az utsó adagot vénásan és este már szájon át kell adni neki. 1 hét augmentinre lettünk kárhoztatva de azért ez talán nem oly vészes, mert a múltkor ugye kb 4 hétig szedtünk különböző vackokat...

Röviden a sztori:
Lindi utsó beírása kapcsán fogtam magunkat és bevonultunk az ügyeletre pénteken. A pisije egész jó volt, viszont a vérképben a CRP (gyulladásos izé mutató) magas volt. Igy felvettek osztályra. Le is adtuk a pisit tenyésztésre még péntek este.
Aztán jött egy doki aki marhára el volt dőlve orvosi mivoltától és igy kezdte: "Áhá egy újabb vesemedence gyulladás Kamilla?!" én meg mondtam, hogy szerintem nem feltétlenül az, de persze rá se bagózott. És persze elkezdte kapni a Zinnatefet amit a veséseknek adnak vénásan.
Kezeltek egy feltételezett vesemedence gyulladást, amiről kiderült, hogy valszeg "csak" egy húgyúti fertőzés és ezért persze nem is ment le a láza hétfőig. Akkor voltunk uh-n, ott is minden oké volt. Én folyamatosan mondtam a dokinak, hogy valami más baja van a kislánynak nem ez a veseizé, de persze én hülye vagyok, ő tanult 5 évet az egyetemen stb stb :x ....
aztán szombat óta mondtam, hogy valami gáz van a gyerek szájába, hétfőre észre is vette a doki, hogy tele van aftával :( ha előbb észreveszi akkor hamarabb tudtam volna kezelni, merthogy erre a kórházban nincs gyógymód, szal homeobogyót kapott rá suttyomban tőlem...na akkor ráfogták, hogy ettől lázas. Hiába mondtam, hogy volt már neki aftája, de mindig egy hosszabb lázas időszaknak a végét jelezte ez. Soha nem az aftától volt láza hanem fordítva. Na de a szakkönyvek és az ő tapasztalatuk stb stb megint hülye voltam. Aztán kedden csináltak egy újabb vérképet és abból látták, hogy valami gáz van még mindig, mert a CRPje még magasabb volt!
NA akkor elkezdték vizsgálgatni csórimat, és elküldtek mellkas röntgenre, ahol kiderült, hogy van egy pici folt a tüdején, szal vagy akkor vagy korábban lezajlott egy tüdőgyulladás Kamillánál aminek nem volt külső (köhögés+takony) tünete, ill a körzetink nem vette észre! Úgyhogy váltottak végre más antibióra és csodák csodája elmúlt a láz!! Igy szerda óta láztalan a bébe végre és mostmár jól van.
Tiszta idegbeteg voltam a hétvége alatt, amikor se labor, se semmi se volt a kórházba és a gyerek meg ugyanúgy lázas volt...és közbe folyamatosan hülyének néztek! :x
A homeobanya dokinknak volt egy arany mondása, hogy igen vannak a szakkönyvek, meg az orvosi egyetem, de az általánosságban tanítja a betegségeket és kezelési módokat. Viszont közelse biztos, hogy Józsika avagy Mancika egyformán reagál ugyanarra a gyógyszerre, szal K. Kamilláról nem tanult egyik orvos sem az egyetemen, mert róla nincs könyv, ezért is lett volna fontos, hogy legalább figyelembe vegyék az én tapasztalataimat is...és ez nagyon nagyon bosszantott!!! Ja és orvos úr a folyosón persze sosem köszönt :shock: :o de ezen már csak nevettem magamban. Aztán szerencsére egy kis doktornő foglalkozott velünk inkább és ő rendi volt. Képzeljétek március óta ingyé dolgozik a HPnek, mert kell neki a munkatapasztalat és igy ha üresedés van hátha őt veszik fel! :shock:

Megint láttam sok nálunk sokkal-sokkal betegebb babát és hát a szívem szakadt meg... :cry: és az a nehéz egy kórházi létben, hogy nekem mindig vidámnak, nyugodtnak, mosolygósnak kell lennem, mert Kamilla pici csápjai rögtön veszik az adást!! Pl amikor szurizták szegényt nekem mindig vidám dolgokról kellett nyugodt hangon beszélni, ami bazi nehéz volt amikor legszívesebben én is vele sírtam volna...

Konklúzió: Körzetit váltunk ez mostmár biztos!
Aki T.I.hez jár plíz minden hasznos infót küldjön el róla nekem! Akár püben is, köszi előre is!! Sajna akármennyire profi Z.J. én nem tudok igazodni az ő beosztásához :(
Aztán Johi felhívtam az emberedet is!!! Képzeld előtte jöttünk haza a HPből és miután dög melegem volt egyszál bugyengóban nyomtam itthon, de a telefonálás miatt felvettem egy háziruhát. Én még sose beszéltem ilyen látó emberrel és hát gondoltam, hátha átlát a telefonon :oops: :lol: 8)

Naptej ügy: túlragoztátok, de a lényeg, hogy mindenki csak jót akart!! PÍSZ! :)

Fibi: elkerülte a figyelmeme, hogy végülis sikerült a vevőtöknek a kölcsön???

Félix név CÚL :)

Zsan: grat az új autóhoz!

Gréti és Eszci jó szöveget nyomnak!

Na mára elég belőlem.
Jó hétvégét nektek!
És mégegyszer köszi a drukkokat!!!

Rylie
rylie
 
 


Rylie, nagyon durva a sztori, és nagyon át tudom érezni! Szinte pavlovi reflexeim működnek a Lászlós "kalandunk" óta :twisted: broááááá
a fő, hogy otthon vagytok, és Kamilla meggyógyult!
TI-vel az előbb beszéltem, és azt is imádom benne, hogy még telefonon is, kb fél perc alatt meg tud nyugtatni és van előrelépés a dolgokban, és szinte bármikor elérhető, sőt, elsőre nem vette fel, aztán meg ő hívott vissza!
és maximálisan bízom benne, ez olyan lelki nyugalommal tölt el :)
Nektek is rengeteget tudna segíteni (pl alkati szerrel), meggyőződésem. Szóval hajrá, jelentkezzetek be :)
itt minden elérhetőséget megtalálsz:
http://tovarosiorvosok.hu/menuitem4.html

votiv 8)
votiv
 
 


Votiv: végre sikerült szereznem Chamomilla 15-öst (meg kellett rendelni). Pocifájásra milyen adagolásban, mikor kell adjam? Lefekvés előtt 5 golyó? És ha éjjel Tünde felébred ezerszer, ahogy szokott, akkor is adhatok? Vagy hányszor lehet?

Kép
Kép
tinu
 
 


naptej: lehetoleg ne legyen benne titan-dioxid! allitolag az az aktualis gonosz (http://www.narancs.hu/index.php?gcPage= ... p&id=15009)

ejszakai pelenka: ha reggel rendszeresen szaraz a pelu, akkor mar erdemes kiprobalni nelkule... balesetek persze tortenhetnek. meg tortennek is meg egy ideig

Votiv, beszedfejlodesrol irjal nekem is ;)

Leni, letezik ikres hordozas (csak legyen eleg eros hozza az ember :lol:)

Rylie, jesszus :shock:

"Tell me why are we so blind to see
That the ones we hurt are you and me?"
Coolio
recca
 
 


Leni :) Feltétlenül gyere és hozd a babakocsit! Majd segítünka földalattin vele. Pont ez is a lényeg: a kétgyrekes anyukák, ha elromlik az autójuk :twisted: , ki se mozdulnak a szomszéd sarokról, mert nem tudják, hogy van élete a gyalogos anyákokoknak is :lol: Lehet, hogy kendővel felteszed a nagyot és babaerszénybe (pouch) a kicsit előre. De tényleg van rá szükség?

Rylie :) hát a véleményem egyre rosszabb, basszus én legközelebb egyenesen Siófokra megyek, ha gáz lenne a gyerekemmel, mert itt Pesten és Budán retteneteket mesélnek az anyatársaim. Ez nem pénzkérdés!!!!
Hajrá dokiváltás!

TI-nél kell fizetni, ha a rendelőbe viszem?
indianyo
 
 


mármint kendőbe hátra és kicsit meg erszényben előre.
indianyo
 
 


Indi: basszus, megnéztem a naptáram és 22-én pszichodrámán leszek. :cry: Pedig szívesen mentem volna a felvonulásra. :? Mindig ez van... :cry: :cry: :cry:

Kép
Kép
tinu
 
 


Tinu, amikor hasa/foga fáj, nyugtalan, akkor 3 golyó, és szükség szerint ismétlés. Éjjel is. Figyeld a hatást, és ehhez képest ismételd, ha kell. Előfordulhat, hogy kezdetben picit erősít a tüneteken, de aztán gyorsan javít. Egyébként ha 3-4x adtál már neki, és nem érzed, hogy javult volna, akkor vszínű nem jó neki a szer, másikat kell választani.

Rec, írok majd, ok :)

egyébként most nézem a neten pöpec homeós patikák vannak, házhozszállítással, és olyan szerekkel, hogy csak lesek! spéci oldatok meg olyan komplexek, amiket eddig úgy tudtam, legközelebb Ausztriában/Németo-ban kapni :shock: nagyon pozitív :)

votiv 8)
votiv
 
 


Votiv: nagyon köszi! Ma kipróbálom, hátha tudunk aludni végre. Olyan jó lenne.

Kép
Kép
tinu
 
 


Indike, ha nincs leadva a kártyád, akkor 3e ft a magánrendelésen a konzultáció, de gondolom utána telcsin bármikor hívhatod, ugyanúgy.
A dr. Horváth Katalinnál gazdagréten 12e volt a beugró, és 7e minden kontroll :shock: szóval TI nagyon "jutányos" is :)

votiv 8)
votiv
 
 


Tinu, ha semmi hatás, esetleg még próbáljátok ki a Sedatif PC-t, Füleskének segített picit. Én Istinek vettem, de végül én veszem be mindig, és bejön :D

votiv 8)
votiv
 
 


Kattix!

Szerintem klassz a Félix név, de a férjem nálunk is leszavazta, sajnos!
Amikor tavaly októberben megszületett a kisfiam és a Bertalan nevet kapta, anyósom sápítozott a telefonba egy ismerősnek, hogy milyen csúnya, meg hogy lehet ilyen nevet adni stb. Eközben az akkor 4 éves Csabimat hintáztatta, aki azonnal helyretette a mamát, mondván: "Mama, hogy mondhatsz az én aranyos testvérkémről ilyet! Nagyon szép neve van és Bercinek fogom hívni!" Hát, anyósom elszégyellte magát és többet nem mondta, hogy nem tetszik a baba neve!

Ancsi!

A sünit könnyű még gyurmából megcsinálni, egyszerűen kicsipkeded a tüskéit és kész! A sóliszt gyurma a legjobb, színezheted is pirospaprikával, ételízesítővel, céklalével, kamillateával. az oviban a mákosat szerették a legjobban a gyerekek, mert pöttyös tőle a gyurma! :)

Márti
borossné becz márta
 
 


Gyermekeim neve nálunk is mindig nagy utálatnak voltak tárgyai... :lol: de sebaj, már túl vagyunk rajta...
sosem felejtem el, mert fájlaltam, h Levi nem lépett az arcába annak a gyerekdokinak, aki még Szekszárdon jött ki hozzánk, és ugye ismerte apóst és az ő hozzáállását a világhoz (Jancsi szerint a világ...) szal ez a faszi képes volt előttem megkérdezni az apóst, h Hogy hivhatnak egy Kontárt Borisznak? azaz egy ilyen JÓ család, h adhat kommunista nevet a gyerekének...épp felborult hormonháztartással igen érzékenyen érintett...
Oszt jött Igor...akkor már nem mondtak semmit, de az arcuk mindent elárult...
Majd Merse...de azért ennyire nem vagyunk szittyák, szal ez is szájhúzással végződött...


de tényleg nincs jelentősége ennek...

ha még nem mondtam volna, egy fekete, citroen xsara picasso gazdái lettünk. Levi megkérdezte Igit, h mi legyen a neve, erre azt mondta: AUTÓKERESKEDÉS! mikor mondta neki apja, h az elég bonyolult név, legyen inkább valami egyszerű, akkor elkezdett sirni, szal maradtunk az Autókereskedésnél... :?

és még a beszólogatós gyerekszájról, h jóóóó múltkorjában a savoya parki játszóházban voltunk, és nagyon megszomjaztak és csak vacak üditőket lehetett kapni, és kénytelen voltam venni, erre pont jött Levi és B meg odakiabálta neki: Nézd, anya vett nekünk ilyen CUKROS SZART!!! (és nagyon boldog volt a hangja)
én uis minden nem 100%os gyümilevet igy hivok...


hát én is hullámzom érzelmileg rendesen... :cry: de próbálok csak mosolyogni itten... :D

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Márti,
boldog névnapot Bertalannak!!!!! :lol:

és még eszembe jutott vmi, mert elég epés vagyok ma, az meg már milyen, mikor veled, az anyával kezd el az anyós-pótló vitatkozni azon,h melyik gyereked van a fényképen, és váltig állitja, h az bizony az egyik, mikor te TUDOD, h az a másik... :shock: :shock:
és meg akar győzni arról,h te tudod rosszul, aki mindennap találkozol velük, nem mellesleg meg is szülted őket, mig ő max 2-3 havonta látja.

mondjuk volt már öszetévesztésem, de nem saját gyerőkkel... az oviba járt régen egy igen édes kispasi (Mersének hivják) na, és vele csomószor összetévesztették B-t óvónénik, úszóoktató bácsik, meg mi, anyukák is. Én is egyszer, meg M anyukája is egyszer. Pedig tök nem egyformák, és mégis... :lol:

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


egyenlőre csak átfutottam a napot

Rylie! aaanyira rossz volt olvasni, hogy ennyit küzdöttél, s ők nem figyeltek :( . persze a legrosszabb, hogy szegény Kamilla szenvedett ezalatt :( :( . a lényeg, hogy már kinn vagytok és további ++++++++ nektek

Curse! én az avon gyerekkrémjét vettem Anginak, s nagyon féltem mert Angi bőre nagyon érzékeny, de ezt remekül bírta. :lol:

Zsan! cukros szar :lol: :lol: :lol:

Vica! néha furcsán megyek aludni :mrgreen:

no és holnap eme tortának számainak leszek tulajdonosa és fogyasztója :lol: :lol: :lol: s nagyon vigyorgok ám :lol: :lol: :lol:
Kép
nyami-nyami: vaníliás-meggyes karobos jázminpakócás torta a reformcukrászatból :lol:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Édeseim, ötször olvastam el Indi hsz-ét meg a rá írt reakcókat, és nem akartam elhinni, h mindenki hüje? Hát 22. tegnapelőtt volt, hová lesz a séta? Tiszta hülye vagyok ÉN... dehát olyan szept.i fílingem van már... :lol: Szóval midnenkitől bocs, akit gondolatban lebutítottam... hülye neet...

Napkrém: nem értek hozzá, amikor bronzolajjal kentük magunkat, ugyanúgy leégtünk, mint a 20as faktorral, viszont szép színünk lett. (család). Amikor kakaóvajas naptejjel (ohne faktor), sose égtem le, csak szép színem lett. És mióta semmivel se kenem magam, megintcsak a szép szín és semmi macera. Mondjuk nem tudok már órákat a napon tölteni, a beste kölök miatt dél 3 között evés, alvás, pihi van, etc. De ÁLLÍTÓLAG a 30 feletti faktor már mind ugyanaz. (Jelzem, Esztert 30assal kentem a Balcsin, és nem égett le, ellenben semmi színe nem lett. És árnyék és sapi és póló, mert elég hófehérke. DM sajátja.)
És az a sok idegen szó ugyan kinek mit mond? Az aqua-ig még eljutok, de a többi? Holnap valamelyikről úgyis kiderül, h 100 év nonstop használat után rákot okoz.... :?

Kama otthon, éljen!!!!!!!! Rájli, nem semmi a sztóri... :shock:

Senki se kérjen elnézést, ha tényleg nem bántani akar, tudjátok, leírva olyan más...
neet
neet
 
 


Barbi,
torta rulez, de a karob az mi is? Egyszer kiderült itt nekem, h nem karalábé, de elfelejtettem... :wink:

Zsan,
cukros szar... :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:
AUTÓKERESKEDÉS dettó :lol:

Gyurmát sztem nem enni kell, szal tőlem arzénból is lehet, dedet úgysem hagyhatom felügyelet nélkül, mert már mondja is: "-Úgy nem tudom csinálni, ha nem vagy itt" Illetve a már szállóigévé vált: "-Foglalkozzál velem!" felszólítása.
De most komolyan, ha egy kis bizbasz a szájába kerül, ugyanmáá.. mi miket ettünk anno? Dioxid mondjuk nem volt benne, de más sem. A limóra emlékeztek? Bizonyára 100% cukros szar, de én a mai napig imádom. :)
neet
neet
 
 


Úgy tűnik, a bazi nagy és a szar alapszavak a legtöbb háztartsában. :lol: De sztem még mindig inkább ezek, mint mások. A gyerektől sajnos az azt a picsába-t hallom vissza leginkább... :oops: ill. azt, hogy EZT NEM HISZEM ELLLLL, de ezt üvöltve.... :oops: :oops: , na mindegy, lehetne rosszabb.

Éjszakai leszokás pelusról nálunk úgy ment, h Eszci 2x kérte, ne kelljen felvenni, és ígérte, hogy majd szól. Másodjára megpróbáltam. Betáraztam pótpizsit, ágyneműt, éjjeli edényt és voila, azóta így vagyunk, de a pótcuccosra csak egyszer volt eddig szükség. (antiboszi topik... ugye? ;) ) De nem is szól, csak arra ébredek fel, hogy már a bilin ül és csobog. És azóta of course a body-k nem használatosak, azért azt egy félálomban levő gyerek a sötétben nem tuti, h kibogoz. :D
neet
neet
 
 


Neet :) Képzeld, limo még mindig van, csak most máshogy hívják (Norbinak meg hasonlók - ezzel festem a gyapjúfonalat :lol:)

Karob = szentjánoskenyérpor, kakaó helyett (is) szokták használni. Én nem kedvelem nagyon

Engem nyugodtan lehet hülyézni okkal-ok nélkül, ilyenen nem sértődök :wink:
indianyo
 
 


Barbi :) Hát akkor sok örömet a tortához, a számokhoz meg csak úgy is :) Ezek a szüzek, hehe, vannak itten néhányan a topikban 8)
indianyo
 
 


Den! :lol:

Rylie! azért azon jót mosolyogtam, hogy fölöltöztél a látónak a telefonbeszélgetéshez. :lol:

Pocak! :D és püzök

Kattix! Nem intimtornáztam sosem. Név: hát nálunk a leendő fiúnevünkre szinte mindenki kiakadt. Volt aki be is jelentette, hogy majd nem hajlandó úgy hívni. No egyenlőre nem akarok rágyúrni, de majd meglátjuk mi lesz :roll: ... nektek meg kitartást a rotyonokhoz. Szerintem meg fogják szeretni! :lol:

Fibi! B szövege: :lol: s tessék tiszta lábbal rohangálni :mrgreen: !
Te már teljesen jól?

Gréti és Lencsi szövege is oltári! :lol: :lol: :lol:

Istinek a teljes gyógyulásért +++++++++
Nünü-höz gratula. Úúúúúúúgy imádom ezeket a gyerekszavakat, dumákat! :lol: :lol: :lol:

Zsan! Szép fiaid jól vannak?

Ruz! Gratula a vizsgához. Édes lehet B ahogy meséli a főzős tudományát! :lol: S nem mellesleg milyen ügyes is!!! :lol:

Én már többször kérdeztem, de hátha most milyen arányban kell a sógyurmát készíteni?

Ancsi! Nehogy eltűnj!!!

Curse! nehogy ne kérdezz!!!

Chamomilláról jut eszembe, hogy tegnap este volt egy olyan szuper élményem mint nemrég Votívnak. Angi többször kelt, s csak tippelgettem mi lehet. Majd mondtam neki, hogy hozok chamomillát, megkapta (ő elutasítja ha vmi nem kell neki 8) ), s szépen elaludt a karjaimban. :lol:

Neet! karob: http://www.elelmezesvezetok.hu/szamok/0 ... -06-17.htm
gödibarbi
 
 


Votiv, TI ezek szerint olyan doki aki a "mezei" gyerekdokink mellett el tudja látni a gyermekek homeopátiás ellátását? Ez hogy működik, elmegyek hozzá 1x hogy megismerkedjen a gyerekkel és lássa mik az egyéni izéi, aztán amikor baj van akkor újra, hogy akkor most éppen mi legyen? Vagy ez működik úgy is hogy egyszercsak taknyos a gyerek és csak akkor viszem el, hogy adjon tanácsot?
Rákérdeztem múltkor a védőnőnél, és a mi leendő gyerekdokink nem homeozik semmilyen szinten, de azt mondta ha akarok ajánl ő olyat aki igen (nem helyben).

Névügyben köszi a bíztató szavakat, szerintem is királyságos név a Félix. :)

Anyós-sztorik: :shock: Nekem nagy mázlim van, vannak dolgok amikben nem értünk egyet majd (ezt előre tudom, látván mik mennek sógorék gyerekeivel), de akkor is jó fej és rendes! (És még abból a családból ő vette talán legnormálisabban a nevet is. :) )
kattix
 
 


Recc, TUDTAM, hogy ezek a bennszülöttek még erre is gondoltak! :wink: :lol:
Pedig amúgy elég ritka a vad anyatermészetben az ikerterhesség, nem? Mármint a homo sapiens esetében.

Rylie! Annyira pozitív vagy, még ekkora tortúra után is!!! Nem hogy nem lettél energia-luk (ezt most kreáltam, de talán értitek mire célzok) ennyi köcsögség és Kamilla szenvedése után, hanem inkább olyan tök optimista a hsz.-ed!!! :shock: :lol: Nem oktatod véletlenül, hogy kell ezt csinálni??? :wink: :roll: :P

Zsanci, használjátok örömmel az új Autókereskedéseteket!!! :lol:

Neet, szerintem te már elfeledted, - vagy Eszci volt hiperintelligens - de van egy olyan időszak, amikor hiába vagy mellette, mielőtt szólnál, hogy AZT NEM ESSZÜK, már rég le is nyelte a cuccot a kölök.... :wink: :lol:

Barbi, előre is Isten éltessen még soká-soká!!!!
És majd meséld el nekünk az ízét 8) Kinézetre csillagos5-ös!!!
leni
 
 


Barbi, só-liszt gyurmát így csináltam:

3 pohár liszt
2 pohár só
1 és 1/4 pohár langyos víz.


Láttam már olyan receptet is, amibe olajat raknak, olyat még nem próbáltam. ez elég jó állagú lett
gagyi búzaliszt és jó apró szemű gagyi só kell hozzá :wink:
leni
 
 


Leni! köszönöm a köszöntést, s KÖÖÖÖÖÖÖÖÖŐŐŐŐŐŐŐŐSZÖNÖM a gyurmareceptet. :lol:


no megyek aludni mert mostanság nem sok jutott
gödibarbi
 
 


Indi! neked is köszi :lol:

látod Vica már megint alvaírok :mrgreen: :lol:
gödibarbi
 
 


he?
neet
neet
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: